Keresési találatok
425 találat üres kereséssel
- 9eb3be17-c2b2-4b0e-8b75-35e1fb08f421
Uniós digitális Covid-igazolvány <<< Vissza Uniós digitális Covid-igazolvány 19. juni 2021 Az uniós Covid-igazolvány bevezetését június 9-én szavazta meg az Európai Parlament. Az egységes uniós Covid-igazolvány nemcsak védőoltással, de negatív PCR-teszttel vagy antigén-gyorstesztttel is ki lehet majd váltani - vagy egy orvosi igazolással, ami kimondja, hogy az adott személy átesett a víruson. A tagállamoknak viszont csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinákkal oltottakat kell beengedniük kötelezően - így ha valakit az orosz Szputnyik V-vel vagy a Sinopharm oltóanyagával oltottak be, annak jelen állás szerint egy negatív koronavírustesztre vagy egy orvosi igazolásra is szüksége lesz a beutazáshoz az EU/EGT legtöbb részén. A tagállamok egyedi szabályozással ettől eltérhetnek. Horvátország és Görögország például mindegyik oltást elfogadja, és jó eséllyel több olyan ország követni fogja ebben őket, ahol a turizmus létfontosságú. Részletes magyar nyelvű leírás az EU hivatalos honlapján található. Norvégia és az uniós Covid-igazolvány Június 24-én Norvégia csatlakozik a közös unós rendszerhez. Ezután ez a közös Covid-igazolvány felhasználható lesz az EU/EGT-országokból Norvégiába érkezők számára. Azok, akik már rendelkeznek vele, használhatják az igazolványukat a Norvégiába való belépés kapcsán. Azok, akik EU/EGT-országokból érkeznek, és rendelkeznek EU-s Covid-igazolvánnyal, amelyet QR-kóddal lehet ellenőrizni, és amely megmutatja, hogy teljes mértékben beoltották vagy átesett a betegségen az elmúlt fél évben, az ország státuszától függetlenül beléphetnek Norvégiába. Magyar védettségi igazolvány Jelenlegi formájában a magyar védettségi igazolvány ott elfogadott, ahol Magyarország kétoldalú szerződést kötött az oltások kölcsönös elfogadásáról: jelenleg Albánia, Bahrein, Ciprus, Csehország, Észak-Macedónia, Grúzia, Horvátország, Marokkó, Moldova, Mongólia, Montenegró, Szerbia, Szlovákai, Szlovénia, Törökország és Ukrajna. A Magyarországon beadatott vakcinákat lehet Norvégiában is regisztrálni. Ennek feltételei: az oltás az EMA által elismert (Janssen, Moderna, Pfizer, AstraZeneca) rendelkezünk az oltást igazoló dokumentumokkal rendelkezünk norvég ideiglenes vagy állandó személyi számmal (D-nummer vagy personnummer) Az oltás SYSVAK-ban történő regisztrációját már külföldről is el lehet kezdeni, ehhez kapcsolatba kell lépni a háziorvosunkkal (personnummer esetén) vagy magánorvossal (D-nummer esetén). Teljes önköltséget fizetnünk kell érte. Forrás: Regjeringen Szerkesztette: Pál Bettina vakcinaigazolvány, oltási igazolvány, covid igazolvány, koronavírus <<< Előző Következő >>>
- b54ca548-f571-4997-be8e-9cedabc764c2
Ki és hogyan utazhat be Norvégiába? <<< Vissza Ki és hogyan utazhat be Norvégiába? 24. aug. 2021 Zöld besorolású országból utazók Szabadon beutazhatnak azok a személyek, akik zöld besorolású országból érkeznek, és utazásuk során tranzitkor sem érintenek nem zöld besorolású országot. Ez azt jelenti, hogyha például zöld országból indulunk, de narancssárga vagy piros országban szállunk át, akkor már nem ezek a feltételek vonatkoznak ránk. Autós utazás esetén ez vonatkozik a kompra, illetve egy köztes országban töltött éjszakára is. Bárki beutazhat oltástól és állampolgárságtól függetlenül zöld országból. Előzetes teendők: 16 év felett előzetes online regisztráció leghamarabb 72 órával és legkésőbb 2 órával a beutazás előtt: https://reg.entrynorway.no/ Határbelépéskor mindenki számára kötelező egy antigén gyorsteszt, ami ingyenes. 12 éves kor alatt csak akkor végzik el, ha az könnyen megtehető, azaz nem fognak erőszakkal kisgyermekeket tesztelni. Karantén : nincs Akik teljeskörűen oltottak vagy átestek a betegségen Szabadon beutazhatnak azok a személyek: Akik uniós Covid-igazolvánnyal rendelkeznek Fontos, hogy Norvégiában csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott oltások elfogadottak: Pfizer (2 adag), Moderna (2 adag), AstraZeneca (2 adag) és a Janssen (1 adag). Akik Szputnyik vagy Sinopharm oltást kaptak, azok sajnos nem érvényesíthetik ezeket a beutazáskor, tehát gyakorlatilag olyan kategóriába esnek, mint az oltás nélküliek. Akik az elmúlt 180 napban átestek a koronavírus fertőzésen, és ezt hivatalosan igazolni tudják uniós Covid-igazolvánnyal. Ezt laboratóriumi teszttel kell bizonyítani, az otthon elvégzett teszt nem elegendő. Előzetes teendők: nincsenek (nem kell regisztrálni sem) Karantén : nincs Kiegészítés : Bármilyen állampolgár beutazhat EU vagy EGT területéről, országbesorolástól függetlenül. Ez azt jelenti, hogy bárki beutazhat zöld, narancssárga, piros és sötétvörös országból, beleértve a turistákat is. Az uniós Covid-igazolványt papíralapon és digitális formában is elfogadják. A magyar védettségi igazolvány forma nem elfogadott, mindenképp be kell szerezni digitálisan vagy papíralapon az uniós Covid-igazolványt. A teljes védettség a második adag oltástól számított 1 hét múlva lesz érvényes, Janssen oltóanyag esetén pedig az oltástól számított 3 hét múlva. A hivatalos koronavírus információs vonal elérhetősége +47 815 55 018 hétköznaponként 8:00-15:30 között. Beutazást illető kérdésekkel a UDI az illetékes hivatal. További információk: Helsenorge.no Regjeringen Magyar-Norvég Fórum honlapja Magyar-Norvég Fórum Facebook csoport Forrás: Helsenorge Szerkesztette: Pál Bettina koronavírus, beutazás Norvégiába, beutazási szabályok <<< Előző Következő >>>
- 22fb5198-dc08-42b0-a9cf-22502c7494fe
Uniós Covid-igazolvány Magyarországon <<< Vissza Uniós Covid-igazolvány Magyarországon 1. juli 2021 Július 1-től életbe lépett az uniós Covid igazolvány használata Magyarországon is. A legfontosabb tudnivalók: Az országoknak (Norvégiának is) kötelezően csak azokat az oltottakat kell beengedniük, akik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinákat kapták: Pfizer-, a Moderna-, az AstraZeneca- és a Janssen-vakcinák. Norvégia nem fogadja el sem a Sinopharm, sem a Szputnyik vakcinát. Magyarország mindent elfogad. Az országok saját maguk dönthetnek arról is, hogy már egy beadott oltás után is elfogadják-e a védettségi igazolványt, vagy a teljes oltási sorozatot feltételül szabják. Norvégia a karanténmentes beutazáshoz teljes oltottságot határozott meg. (lásd az összehasonlító táblázatot) Ingyenesen beszerezhető mindenki számára Magyarországon. Kik kaphatnak uniós Covid-igazolványt Magyarországon? Aki védőoltást kapott a koronavírus ellen. Aki fel tud mutatni negatív koronavírustesztet (PCR). Aki felgyógyult a koronavírusból 180 napon belül, és ezt igazolni tudja. Hogyan szerezhető be? Az igazolást TAJ azonosítóval rendelkezők az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) Lakossági Portálján (https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal) keresztül ügyfélkapus hozzáférésükkel bejelentkezve is letölthetik és kinyomtathatják. Mobilos applikáción keresztül (EESZT Lakossági) Magyarországi háziorvos is kinyomtathatja. Kormányablakoknál is lehet személyesen vagy írásban igényelni. A papíron kiállított igazolványok pecsét és aláírás nélküli érvényesek, mivel hitelességüket a rajtuk lévő QR-kód biztosítja. Kik használhatják az uniós Covid-igazolványt Magyarországra való beutazáskor? Akiket legalább egy alkalommal beoltottak és az első oltás óta nem telt el egy év. Átestek a betegségen (180 napon belül) és igazolni tudják. 72 óránál nem régebbi PCR teszttel igazolják, hogy nem fertőzöttek. Kihez lehet fordulni probléma esetén? EESZT Kontakt Center helpdesk.eeszt@okfo.gov.hu +36 (1) 920-1050 Koronavírus információs vonal +36 80 277 455 +36 80 277 456 Külföldről: +36 1 550 1825 koronavirus@1818.hu Az utazással kapcsolatos GYIK (Gyakran ismételt kérdések) oldalunk ide kattintva érhető el. Forrás: Koronavírus.gov.hu , Európai Bizottság , Magyar Közlöny Szerkesztette: Pál Bettina beutazási szabályok, beutazás Magyarországra, vakcinaigazolvány, oltási igazolvány <<< Előző Következő >>>
- ff42beeb-d534-4fa7-b96a-212fca36efff
FHI országbesorolás november 15-tól 21-ig <<< Vissza FHI országbesorolás november 15-tól 21-ig 14. nov. 2021 Figyelem! MAGYARORSZÁG sötétvörös kategóriában van: azok, akik nincsenek teljes körűen beoltva, vagy nem estek át a betegségen az elmúlt 180 napban, azok otthoni karanténba kerülnek. 🟢 ZÖLD: Spanyolország 🟠 NARANCSSÁRGA: Olaszország, Franciaország, Málta, Monaco, Portugália, Vatikán, San Marino 🔴 PIROS (otthoni karantén): Izland, Ciprus, Liechtenstein, Luxemburg, Lengyelország, Svájc és Németország 🔴 SÖTÉTVÖRÖS (otthoni karantén): Belgium, Bulgária, Észtország. Görögország, Írország, Horvátország, Lettország, litvánia, Hollandia, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Nagy-Britannia, Csahország, Magyarország és Ausztria A skandináv országok tekintetében régiós besorolás van, részletes információkat a forrásban találtok. Az FHI oldalán tekinthető meg meg >>> Beutazási szabályok -->>> Akik teljeskörűen beoltottak (2 adag Pfizer, 2 adag Moderna, 2 adag AstraZeneca, 1 adag Janssen) vagy az elmúlt 6 hónapban átestek a betegségen, és ezáltal uniós Covid-igazolvánnyal rendelkeznek (a PCR teszt által kapott igazolvány nem elegendő!), azok mentesülnek a beutazási korlátozások, köztük a karantén alól az ország besorolásától és állampolgárságtól függetlenül. További régiókat és Európán kívüli országokat a forrásban találtok. Forrás: Regjeringen Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta koronavírus, beutazás Norvégiába, beutazási szabályok, országbesorolás <<< Előző Következő >>>
- 0083204e-2042-40db-a9d8-f21fb73fdb05
Országos szabályok február 23-tól <<< Vissza Országos szabályok február 23-tól 21. feb. 2021 A legtöbb szigorú rendelkezést felfüggesztik, főleg a gyerekekre és fiatalokra nézve - mondta Erna Solberg. Boltok, bevásárlóközpontok: Az üzletek és bevásárlóközpontok a szokásos módon nyitva tarthatnak, de létszám korlátozásokat és beléptetés-ellenőrzést kell bevezetniük, hogy lehetővé tegyék a távolságtartást. Ugyanez vonatkozik a vidámparkokra, a fürdőkre, a vízi parkokra, a gyógyfürdő létesítményekre, a szálloda medencéire, az edzőtermekre, a bingótermekre és a játéktermekre. Egyetemek, főiskolák: A hallgatók fizikailag jelen lehetnek az egyetemeken, főiskolákon és szakiskolákban, megerősített elővigyázatossággal. Kerülni kell a nagyobb előadásokat és összejöveteleket, de kis csoportokban történő tanítás elvégezhető, ha azt felelősségteljesen szervezik meg. Az egyetem megnyitása magában foglalja az olvasótermek és a könyvtárak megnyitását is. Éttermek, kávézók, bárok: A kormány úgy véli, túl korai lenne az alkohol kiszolgálás tilalmának feloldása. 22.-én éjféltől oldják ezt fel részlegesen, és étel felszolgáláshoz kötött. Csak ülőhelyeken szolgálhatnak fel alkoholt, távolságtartást követelnek az asztalok közt és regisztrálni kell minden vendéget. Szociális kontakt, vendégség: Mint korábban, 5 vendég megengedett, ill. több, amennyiben távolságot tudnak tartani. Gyerekek találkozhatnak osztálytársakkal. Otthoni munka (hjemmekontor): Ajánlott mindenkinek, aki megteheti, hogy otthonról dolgozzon Sport-, és szabadidős tevékenységek: A 20 év alatti gyermekek és fiatalok a szokásos módon edzhetnek és részt vehetnek szabadidős tevékenységekben. Részt vehetnek olyan sporteseményeken is, amelyek ugyanazon önkormányzat résztvevőit hívják össze.Bent legfeljebb 50 ember lehet ilyen rendezvényeken. A szabadban a korlát 200, sportolókat, edzőket, bírákat és nézőket is tartalmaz. Ha a gyerekek és fiatalok egy másik település sport csapatával edzenek, akkor versenyezhetnek a sportcsapattal, ha a fertőzési helyzet lehetővé teszi. Ugyanaz a csoport, amely szoros kapcsolat nélkül sportol, részt vehet szabadtéri rendezvényeken ugyanazon sportkörzet vagy régió résztvevőivel. Felnőtteknek nem ajánlott szervezett beltéri tevékenységet folytatni. A szabadban a felnőttek szervezetten végezhetnek testmozgást, ha jó távolságot lehet tartani. Az élsportolók a szokásos módon edzhetnek, mind szabadban, mind beltéren. Az élsport sporteseményei megengedettek, kivéve azokat a bajnoki mérkőzéseket, amelyeket a csúcs sportágakban továbbra is el kell halasztani. Ez vonatkozik a saját klubjukon kívüli más csapatok elleni edzőmeccsekre is. Utazás bel-, és külföld: A külföldi utazás nem ajánlott. A kormány arra is kéri az embereket, hogy kerüljék a felesleges belföldi utazásokat. Belföldön utazhatnak hyttébe (tulajdonos vagy bérlő is) vagy a szállodába, de lehetőség szerint kerüljék a tömegközlekedést. Azoknak az embereknek, akik kevésbé szigorú intézkedésekkel élő más kommunékbe utaznak, be kell tartaniuk a lakóhelyükön érvényes szokásokat. Iskolák, óvodák: Továbbra is sárga készültségi szinten működnek. Rendezvények: Azokat a rendezvényeket, melyekre különböző kommunékből érkeznek résztvevők, le kell mondani. Privát rendezvényeken 10 fő, bérelt helyiségben. Max 100 fő más rendezvényeken, ahol rögzített ülőhelyek vannak. Kinti rendezvényeken max 200 fő, illetve 600 fő 3 csoportra osztva, rögzített ülőhelyeken. Alkohol árusítás: Éttermekben kizárólag akkor értékesíthető, amennyiben a vendégnek ételt is felszolgálnak este 22.00 óráig. A rendezvényeken való alkoholárusításra ugyanez a szabály vonatkozik. Forrás: Bergens Tidende Szerkesztette: Kiss Marietta koronavírus, szabályok, szigorítás, Norvégia <<< Előző Következő >>>
- MaNo Magazin
- Mit jobb a gyereknek, a külföldi vakáció vagy az iskolai ünnepség? - Kiutasított norvég diplomaták - Ugyan megölték, de legalább lett szobra - Újraírt viking történelem - Az elcserélt gyerek esete, de senki nem felelős - Haaland újabb rekordja <<< Vissza 30. april 2023 Előző heti hírek >>> 2023. 17. hét E heti szerkesztőink: Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg Kajari Dia Szép vasárnapot, kicsit elkésve, de itt a legújabb magazinunk. Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin híreit is olvashatjátok. Ezen felül használjátok mobilos alkalmazásunkat , látogassátok Instagram-oldalainkat ( Magyar-Norvég Galéria , és MaNo light ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Néhány téma a hétről: Mit jobb a gyereknek, a külföldi vakáció vagy az iskolai ünnepség? Kiutasított norvég diplomaták Ugyan megölték, de legalább lett szobra Újraírt viking történelem Az elcserélt gyerek esete, de senki nem felelős Haaland újabb rekordja Jó olvasást kívánunk! Mennyi keresnek a norvég lakosok? A tíz legáltalánosabb fizetési sáv. A további fizetési sávokért kattints a képre A FriFagbevegelse a Norvég Statisztikai Hivataltól kapott adatok alapján összesítette a bérek norvégiai eloszlását a 2021-es évre vonatkozóan. Ez alapján Norvégiában a legtöbben bruttó 35-40.000 korona közötti keresnek havonta. A statisztikában különböző fizetési sávokat alakítottak ki, és megmutatják, hogy egy teljes munkaidős pozíció esetében hány alkalmazott tartozik az egyes fizetési sávokba. A számok mind az állami, mind a magánszektorban végzett munkáért járó béreket mutatják a munkaadók által jelentett adatok szerint. A táblázatban szereplő fizetési szintek teljes munkaidős fizetésekre vonatkoznak. A Norvég Statisztikai Hivatal átszámolta a részmunkaidős állások esetén kapott fizetéseket teljes munkaidős állás esetén fizetendő összegre, így lehetséges az összes állás bérértékének összehasonlítása. Forrás: Fri Fagbevegelse Változó piac, az Europris fejlődése Foto: Erik Molland (Nettavisen) Az Europris nagyon jól zárta az első negyedévet, ezt hozta nyilvánosságra a társaság április 27-én. A jövőben a kézimunkára (egészen pontosan a kötésre) és a játékokra fogja helyezni a hangsúlyt . Ugyanakkor sokat változott a piac az első három hónapban: meglepő módon a Kiwinek sikerült lent tartani az élelmiszerárakat, sokkal tovább, mint azt sokan jósolták. Hamarosan azonban növelnie kell azokat a megnövekedett kiadások miatt, de talán nem olyan drasztikusan mint sokan gondolják - véli Espen Eldal, az Europris vezetője. Február elején látható volt továbbá az erős felhalmozás a vásárlók részéről, sokkal inkább, mint a pandémia alatt, és ezen nagyon meglepődtünk - mondja Eldal. További változás a piacon, hogy korábban az Europris egyik erőssége volt a higiéniai termékek kampánya, amit a Normal piaci stratégiája meggyengített. A Normal ugyanis stabil alacsony árakat kínál, és ezzel komoly versenyt indított el a testápolási termékek piacán, de Eldal azt mondja, hogy nem rettennek meg egy kis konkurenciától és inkább követik a piac fejlődését. Az Europris ugyanakkor új területeket is meghódít: felvásárolta a Strikkemekka és Lekekassen online boltokat és ezzel a fonalak mellett a polcokra kerül majd néhány népszerű játék is, mint például a Barbie baba. A nagyobb márkákkal általában nehezebb olcsóbb árat kialkudni, a Lego-val egyelőre még nem sikerült megállapodni, de sok más játékkal bővül az olcsó áruházlánc kínálata. Forrás: Nettavisen Az önző norvégok lelépnek délre FOTO: wirestock / Freepik Az idén rendkívül szerencsésen alakult a munkaszüneti napok eloszlása, így ezt kihasználva, többen elutaznak a nemzeti ünnepen., többek között Tanja Lund-Lyngmo is Azonban ezt nem mindenki nézi jó szemmel. Tanja azt mondja, többen úgy gondolják, hogy nem tisztelik a történelmet, és már senkit sem érdekel május 17. De az ő esetükben nem erről van szó. Egy 22 fős baráti társasággal egyetemben idén elcserélik a május 1-i ünnepséget népviseletestől és áfonyás sütistől Görögországra. Naptejjel és koktéllal. Az altai csapat egyike annak a sok norvégnak, akik úgy döntöttek, hogy kihasználják a nemzeti ünnep környékén lévő több szabadnapot, és beiktatnak egy kicsit hosszabb külföldi utazást. Tanja azt mondja nem arról van szó, hogy május 17-én gépre szállnak, hanem arról, hogy lehetőséget láttak arra, hogy két hét napsütésbe és melegbe utazzanak, anélkül, hogy hosszabb időre kivennék a gyerekeket az iskolából. A tenger és napsütés mellett döntő altaiak miatt az Apollónak plusz közvetlen járatot kellett indítania Görögországba, azonban sokan nem boldogok emiatt - két általános iskolában is elmarad a május 17-i ünnepség, a résztvevők hiánya miatt. A május 17-i ünnepség altai bizottságának vezetője, May-Liss Thomassen megerősítette, hogy két altai általános iskola idén nem tart ünnepséget a délre utazók miatt. Azt mondta megérti, hogy gyakorlati szempontból a sok munkaszüneti nap okán csábító lehet az utazás, de szerinte május 17-e gyerekek nagy napja. Azt mondja szégyen elvenni a gyerekektől a lehetőséget, hogy részt vegyenek a felvonuláson, és előnyben részesíteni az utazást. Szerinte a felnőttek azt gondolhatják, hogy a gyerekeknek mediterrán utazásra van szükségük, de szerinte inkább az iskolatársaikkal kellene lenniük, részt venni a felvonuláson, hogy érezhessék az összetartozást, ami ennek a napnak a lényege. Forrás: NRK Már nem muszáj sorba állni a kasszánál a Remákban Foto: Martin Habbestad (Nettavisen) A Rema 1000 egy teljesen új fizetési módot vezet be tíz boltjában annak érdekében, hogy a vásárlás gyorsabbá és egyszerűbbé váljon. megnyitod az Æ alkalmazást megnyomod a "vásárlás megkezdése" gombot beolvasod a vonalkódot a kosárba helyezett terméken ha kész vagy, a mobiltelefonodon található arcfelismeréssel vagy kóddal fizetsz ezután kapsz egy QR-kódot a mobilodra, ami kinyitja neked a kaput A Rema 1000 digitális fejlesztésekért felelős igazgatója azt mondta, hogy nem spórolási céllal vezetik be ezt a szolgáltatást, ugyanúgy megtartják a normál kasszákat, ezt csupán egy extra lehetőségként vezetik be. Az alábbi Rema 1000 boltokban érhető el az új fizetési mód: Rema 1000 Jevnaker Rema 1000 Stange Rema 1000 Signaturgården Rema 1000 Kløfta Rema 1000 Konnerud Rema 1000 Gjøvik Stadion Rema 1000 Ensjø Rema 1000 Ulsrud Rema 1000 Bjølsen Innom Forrás: Nettavisen Oslo és Viken ingyenes tömegközlekedéstbiztosít minden menekült számára FOTO: rawpixel.com / Freepik Május 2.-ától minden menekült ingyenesen utazhat Oslóban és Viken megyében a tömegközlekedési eszközökön. A kedvezmény eddig csak az ukrán menekültekre vonatkozott, de ezt most kiterjesztik minden menekültre, aki igazolni tudja a státuszát. Forrás: ABC Nyheter A norvég diplomatáknak egy hetük van elhagyni Oroszországot FOTO: GRO HOLM / NRK A tíz norvég diplomata, akiket nemkívánatossá nyilvánítottak, egy hetet kapott arra, hogy elhagyja Oroszországot. - Az oroszok ugyanolyan határidőt adtak nekünk, amilyet ők kaptak Oslóban, azaz egy hetet – mondta az oroszországi norvég nagykövet, Robert Kvile az NRK-nak. - Ez nehéz helyzet azok számára, akiknek el kell utazniuk, nehéz nekünk, akik maradunk, és nehéz a helyi dolgozóknak azt látni, hogy a 19-ből 10 embernek haza kell utaznia Norvégiába – mondta. A nagykövet pontosított, hogy a nagykövetség megmarad annak ellenére is, hogy bizonyos dolgokat háttérbe kell szorítani, de azt nem szeretné elárulni, hogy a tíz diplomata, akiket kiutasítottak, milyen feladatkört töltött be a nagykövetségen. Az orosz külügyminisztérium közleményében az áll, hogy a diplomatákat egy „megtorló intézkedés” kapcsán küldték el, miután Norvégia is kiutasított 15 orosz diplomatát a hónap folyamán. Forrás: ABC Nyheter és NRK Norvégia a szudáni helyzetről FOTO: wirestock / Freepik Szudánban a harcok az Abdel Fattah al-Burhan altábornagy vezette hadsereg (Szudáni Fegyveres Erők) és a Gyorsreagálású Erők (RSF) félkatonai szervezet között folynak, akik korábban szövetségesek voltak. Anniken Huitfeldt külügyminiszter mélyen csalódott a konfliktus okozta hatalmas pusztítás miatt. A súlyos és kiszámíthatatlan biztonsági helyzet miatt a norvég külügyminisztérium arra ösztönzi az állampolgárait, hogy hagyják el Szudán területét. A fővárosban, Hartúmban és az ország más részein is folynak a harcok. A civil lakosságot élelmiszer-, víz- és áramhiány fenyegeti. A hartúmi norvég követség ideiglenesen bezárt. Frissítés: április 25-én, hajnali 1-kor háromnapos tűzszünet lépett életbe. A tűzszünet célja, hogy a civileket és sebesülteket evakuálni lehessen a főváros környékéről. A szudáni konfliktusban eddig legalább 420 ember vesztette életét és legalább 3700-an megsebesültek. Eddig kb. 100 norvég állampolgár hagyta el Szudánt. Forrás: Regjeringen és Regjeringen Norvég kiképzésű afgánok harcolnak az oroszok oldalán FOTO: OMAR SOBHANI / REUTERS Norvég kiképzésben részesült afgánok is harcolnak az orosz oldalon az ukrajnai háborúban. Az afgánok a norvégok által létrehozott különleges rendőrségi osztály válságkezelési egységének (CRU) tagjai voltak. Az NRK több afgán katonára bukkant, akik jelenleg a Wagner-csoportnál dolgoznak Bakhmut városában. Forrás: NRK Ambiciózus szélenergia tervek Foto: North Sea Summit 2023 Április 24-én az Északi-tenger körüli országok (Belgium, Dánia, Franciaország, Írország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Németország) és az Európai Bizottság közös beruházásban állapodtak meg a zöld átmenet és a tengeri szélenergia területén. A csúcstalálkozóra Belgiumban került sor, ahol Jonas Gahr Støre miniszterelnök és Terje Aasland olaj- és energiaügyi miniszter képviselte Norvégiát. Støre elmondta, hogy a biztonságpolitikai helyzet, a változékony energiapiacok és a klímaváltozás miatt nemzetközi összefogásra van szükség, hogy megoldások szülessenek az energetikai problémákra. Norvégiának még sokat kell tennie a tengeri szélenergia fejlesztéséért annak érdekében, hogy csökkenjen az ország károsanyag-kibocsátása. A találkozó során nyilatkozatokat írtak alá az Északi-tenger, mint a megújuló energiatermelés európai térségének fejlesztéséről. Forrás: Regjeringen Hajót találtak Karmøyön FOTO: UKJENT/OSLO MUSEUM Nemrégiben olyan felfedezést tettek norvég régészek, ami teljesen átírhatja Norvégia történelmét. Karmøyön, Haugesundtől délnyugatra ugyanis kiástak egy 770 környékéről származó hajót, ami 50 évvel régebbi, mint az osebergi lelet. Mindez azt is jelentheti, hogy már Széphajú Harald előtt is voltak viking királyok Norvégiában. Håkon Reiersen, a Stavangeri Egyetem és az Archeológiai Múzeum alkalmazásában álló tanársegéd szerint ez a szenzációs lelet új megvilágításba helyezheti a legkorábbi viking királyokat. 1886-ban helyi parasztok nyitották fel a hajót rejtő Storhaug nevű sírdombot, majd egy pajtát építettek ide. Azonban a lelet nem csak egy 20 méteresnél lényegesen hosszabb hajóból áll, korábban ugyaninnen előkerült még két kard, egy lándzsa, egy arany karperec és egy üvegből készült társasjáték is. A régészek azt hitték, hogy Karmøy északi része már nem tartogat több meglepetést, de tévedtek. Ugyanis megtalálták egy vitorláshajó farát és egy kisebb csónakot. Az Archeológiai Múzeumnál dolgozó egyik PhD-hallgató, Massimiliano Ditta megvizsgálta a még az 1800-as években feltárt leletet, és megállapította, hogy a jármű nem egy evezős hajó volt, hanem egy vitorláshajó a 770-es évekből, ami 50 évvel idősebb, mint az eddigi legrégebbi ilyen típusú vízijármű, az osebergi hajó. Ráadásul 2022 júniusában ugyanezen a környéken találtak még egy hajót, Storhaugtól nem messze, egy grønhaugi sírban. Håkon Reiersen elmondása szerint ezek a legrégebbi hajósírok egész Skandináviában, ráadásul azt is bizonyítja, hogy az első vikingkirályok székhelye Avaldsnes környékén volt. Az új sír kb. 40-50 méter átmérőjű, és már az 1900-as évek elején részben feltárták, de ekkor csak néhány lándzsahegyet és ásót találtak ugyanitt. A georadarral végzett legfrissebb mérések azonban azt mutatják, hogy nem ástak eléggé mélyre. Reiersen szerint ez egy rendkívül egyedi felfedezés, hogy ilyen közel találnak meg egymáshoz ennyi hajót. Ezek a leletek tovább erősítik azt az elméletet, hogy már Széphajú Harald előtt is létezett viking királyság, amelynek Avaldsnes volt a székhelye. Avaldsnes a viking korban fontos hatalmi központ volt, és környékén már több kutatási projekt is lezajlott. A jelenleg is zajló, Maktens havn (A hatalom kikötői) nevet viselő projekt 2019-ben indult, ami az Avaldsnes környéki kikötőkre fókuszált. Korábban a Kongsgård (Királyi udvar/birtok)nevű projekt tett fontos felfedezéseket. A most nyilvánosság elé tárt kutatást egy magánember, Per Sand pénzeli, aki Hedmarkenben él, és semmi köze nincs Karmøyhöz, egyszerűen csak lelkes rajongója a vikingkornak. Amit még Avaldsnesről tudni érdemes, az az, hogy 3500 éven át fontos hatalmi központ volt, az itt uralkodó királyok felügyelték a Karmsundeten áthaladó kereskedelmet – ezt a hajózási útvonalat korábban Nordvegennek hívták, erről kapta Norvégia a nevét, a Store Norske Leksikon (Norvég Nagylexikon) szerint. A Karmsundet környékén az volt a szokás, hogy a királyokat hajóikkal együtt helyezték örök nyugalomra. Forrás: NRK Felavatták Freya, a híres norvég rozmár szobrát FOTO: KRISTINE RAMBERG AASEN / NRK Astri Tonoian Freyáról készült szobrát az oslói Kongen kikötőben avatták fel, nem messze attól a helytől, ahol a rozmár előszeretettel tartózkodott 2022-ben. Sokan jelen voltak az eseményen. A tavaly augusztus 14-én elaltatott állat sorsa az egész világon nagy figyelmet kapott. A szobor elkészítésére 270 ezer koronát gyűjtöttek össze. Tonoian azt nyilatkozta, hogy fontos ügy számára Freya szobra, nem csak az állat miatt, hanem azért, hogy bemutassa az emberek természethez való viszonyát. A rozmár szobra emlékeztetni fogja az utókort arra, hogy hogyan hoz meg a társadalom bizonyos komplex döntéseket. Forrás: NRK Újra van víz az oslói Solen og Jorden szökőkútban Foto: VisitOSLO / Didrick Stenersen A szökőkút, amelyet Ørnulf Bast művész alkotása díszít, 1986-ban készült, és most rehabilitálják. A pompás műalkotás lesz az Østbanehallen tengerparti oldalán lévő nyüzsgő tér középpontja. A Solen og Jorden a Norvégiából Amerikába történő kivándorlást szimbolizálja. A szökőkút egy 20 méter átmérőjű gránitmedencéből áll, amely körülvesz egy nőt és egy férfit ábrázoló oszlopot, és egy gömböt, melybe gyerekek és kalászok alakját gravírozták. - Örülök, hogy az autómentes város kezdeményezésnek köszönhetően újra kerülhetett víz a szökőkútba, eltávolítottuk mellőle a parkolóhelyeket, és megépült a játszótér. A Deichman Bjørvikával és a víztükörrel nagyon hangulatossá vált a városközpont ezen része – mondta Hanna Marcussen (MDG) városfejlesztési tanácsos. Az oslói kulturális tanács (Kulturetaten) elmondása szerint a város többi szökőkútját is megtöltik vízzel a tavasz folyamán, miután a legionella és a vízhasználattal kapcsolatos korlátozások miatt két szezonon át használaton kívül voltak. Amikor a szökőkutat 1986-ban felállították, a környék egy közlekedési csomópont és parkoló volt. Most a Christian Frederiks plass egy kellemes városi tér autók nélkül, padokkal, játszótérrel és szabadtéri éttermi ülőhelyekkel. - A Solen og Jorden egy jó példa az olyan művészetre, amellyel az emberek útközben találkozhatnak. A kultúra mindenkié, és sok pénzt fordítunk arra, hogy támogassuk a művészetet és a kulturális életet a városban. Az utcai művészet mindenki számára elérhető, még keresnünk sem kell – mondta a kultúráért, sportért és önkéntességért felelős tanácsos, Omar Samy Gamal (SV). Forrás: ABC Nyheter Új szabályok az osztálykirándulásokra vonatkozóan FOTO: pressfoto / Freepik Az oslói iskolákban ezentúl nem fogják kérni, hogy a szülök saját zsebből járuljanak hozzá az osztálykirándulások költségeihez, írja az Aftenposten. Csak olyan kirándulásokat szabad szervezni, amelyeket az iskola vagy az alapítványok finanszíroznak, illetve ha kapnak ösztöndíjat, írja az oktatási hivatal (skoleetaten) egy levélben, amelyet minden oslói iskolához eljuttattak. Ez azt jelenti, hogy olyan kirándulásokat, amelyeket saját költségre, ajándékokból vagy a szülők önkéntes munkájából (foreldredugnad) finanszíroznának, nem lehet szervezni. Néhány kivétel azonban előfordul: az olyan kirándulások esetében, ahol már megtörtént a fizetés, vagy kötelező érvényű szerződést kötöttek, illetve abban az esetben, ha már előrehaladott állapotban van a szervezés, meg lehet tartani a kirándulást. Az oslói diákoknak továbbra is lehetőségük lesz osztálykirándulásra menni. - Az általános iskolai képzés során minden diáknak lehetősége lesz részt venni iskolai táborban vagy osztálykiránduláson, ahol legalább három éjszakát tölthetnek – mondta az oktatásért felelős tanácsos, Sunniva Holmås Eidsvoll (SV) Az Oslo Høyre várositanács-vezető jelöltje, Eirik Lae Solberg határozottan reagált, és figyelmeztetett, hogy a párt a városi tanács elé fogja terjeszteni az ügyet. Úgy gondolja, megfelelő lépéseket kell tenni a kiközösítés ellen, de szerinte az önkéntes munka megtiltása nem egy járható út. Forrás: Nettavisen Gyerekként elcserélték - beperelte az államot FOTO: domstol.no A felperes rossz születési dátumot, rossz társadalombiztosítási számot, és rossz nevet kapott, valamint egy olyan családban nőtt fel, amelyhez semmilyen biológiai kötődés nem fűzi - mondta a nő ügyvédje, Kristine Aarre Hånes az NRK-nak. A vestlandi nő tavaly véletlenül fedezte fel, hogy soha nem találkozott a valódi, biológiai szüleivel. 1965-ben csecsemőként cserélték el a herøyi szülőszobán, ezáltal nem a biológiai anyja vitte haza. A nő az államot és Herøy kommunét is perli. Az 1980-as évek elején a nő vér szerinti édesanyja rájött, hogy rossz gyermeket vitt haza a kórházból. A vérvizsgálat kimutatta, hogy lánya, akiről azt hitte, hogy az övé, valójában nem áll vele rokoni kapcsolatban. A vizsgálat eredményéről értesítette a hatóságokat. Majdnem negyven évvel ezelőtt sok vita folyt az esetről, de az ügy vége az lett, hogy az elcserélt gyermeket (a jelenlegi felperest) nem értesítették. Az Egészségügyi Igazgatóság korábban elnézést kért a hibáért. A vestlandi nő és ügyvédje erősen bírálja Herøy kommunét, azért, ahogy a 80-as években kezelték az esetet, valamint a jelenlegi hozzáállásuk miatt is. Az önkormányzat először azt állította, hogy nem tudnak ilyen esetről. Trond Arne Aglen, Herøy kommune vezetője tagadja, hogy az önkormányzat félrevezette volna a nőt, az ügyben semmilyen módon nem próbáltak eltitkolni semmit. Az állam szintén elutasítja a nő követelését, Kristoffer Nerland államügyész az idézésre adott válaszában azt írja, hogy a norvég jog szerint nincs alapja a kártérítésnek. Az első tárgyalás ősszel lesz az oslói kerületi bíróságon, ahol a nő kártérítést követel, miután rossz családban nőtt fel. Forrás: Dagsavisen Haaland, az egyszemélyes hadsereg FOTO: Jacek Stanislawek Erling Haaland oroszlánrészt vállalt az angol labdarúgó-bajnokság április 26-i rangadóján a (még) listavezető, ám 2 meccsel kevesebbet játszó Arsenal legyőzésében. A norvég gólgép egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a londoni csapat elleni 4-1-es diadalból, ezzel a Manchester City két pontra csökkentette hátrányát, az Opta szerint pedig 91,6% az esély a City bajnoki címére ezen a ponton. A gólja azt jelentette, hogy megdöntötte a 38 meccses szezonban lőtt legtöbb gól rekordját, és már 33-nál jár (az eddigi rekordtartó, a Liverpool egyiptomi klasszisa, Mohamed Salah a 2017/18-as szezonban 32-nél állt meg). Pep Guardiola, a manchesteri csapat vezetőedzője elmondta, hogy neki személy szerint nagyon tetszett az, ahogy Haaland ezen a meccsen játszott. Ståle Solbakken, a norvég válogatott szövetségi kapitány álláspontja szerint a norvég szupersztár a játék minden elemében kiemelkedően teljesített, de ha nagyon piszkálódni akarna, akkor azt mondaná, hogy a befejezéseknél volt néhány kissé ügyetlen labdaérintése. Solbakken még azt is hozzátette, hogy Haaland csak 22 éves, vagyis messze van még a csúcsformájától, és még jelenlegi formájánál is sokkal jobb lehet a jövőben. A Sky Sportson megmondóemberként tevékenykedő Liverpool-legenda Jamie Carragher kifejtette, hogy Haaland megállíthatatlan volt az Arsenal ellen, amikor megkapta a labdát. Szerinte az is közrejátszott, hogy az Ágyúsok védelmének voltak már jobb napjai, de emellett azt sem érdemes elfelejteni, hogy nagyon kevés védő van, aki fizikailag versenyre tud kelni a City csatárklasszisával (194 centi magas és 88 kilós, plusz kiváló erőben van). A Bajnokok Ligája hivatalos Twitter-oldalán ennek hatására jelent meg egy kérdés, hogy ha lehetne választani egy hátvédet bármelyik korszakból Haaland semlegesítésére, akkor kit választanának. A poszt itt érhető el >>> Sam Lee a The Athletic Manchester Cityvel foglalkozó riportere szerint Haaland váratlan helyzetekből terrorizálta az Arsenal védelmét. A City április 30-án a Fulhamhez látogat idegenbe. Forrás: VG Egy liverpooli Norvégiában? Április 26-án, a labdarúgó Norvég Kupában a Stabæk hazai pályán fogadta a Brann Bergen együttesét. A meccs abból a szempontból is érdekes lehet, hogy a norvég foci egy új, a futball világában közismertnek számító rajongóval gazdagodhat. Aki nem más, mint a Liverpool világklasszis kapusa, aki egyben brazil válogatott, Alisson Becker. És mégis mi köze van neki a Stabæk csapatához? Ebben a csapatban játszik Jonatan Lucca, aki egyrészt Alisson sógora, másrészt csapattársak voltak a brazil U20-as válogatottban. Lucca az NRK-nak elmondta, hogy nemrégiben a Liverpool hálóőre tőle kért egy linket, ahol követheti a Stabæk meccsét. A 28 éves középpályás azt is hozzátette, hogy Alissonnak eléggé sűrű a meccsprogramja, és így még nem tudott időt szakítani, hogy élőben tekintse meg a bærumi csapat egy mérkőzését. Kettejük kötelékét még az is tovább erősíti, hogy egymás gyerekeinek ők a keresztapjai. Emellett Lucca nemrégiben Liverpoolba utazott családlátogatásra, továbbá egy darabig csapattársa volt Muriel Beckernek (Alisson bátyja), amikor mindketten Portugáliában játszottak. Lucca egyébként 2023 januárjában került a Stabækhez, miután próbajátékon eléggé jól teljesített ahhoz, hogy szerződést kínáljanak neki. Az április 26-i mérkőzést egyébként a Brann nyerte 2-0-ra, és bejutott a kupadöntőbe, ahol az ellenfelük a Lillestrøm lesz, amely komoly meglepetésre 1-0-re legyőzte a norvég bajnokságot remekül kezdő Bodø/Glimtet. Forrás: NRK <<< Előző Következő >>>
- 11d1a8ee-3b34-44f5-969d-3fb15137f564
Regisztrációs kötelezettség <<< Vissza Regisztrációs kötelezettség 2. jan. 2021 A Norvégiába való belépéshez szükséges regisztráció már elérhető digitálisan is norvég és angol nyelven . A regisztrációs kötelezettség mindenkire vonatkozik állampolgárságtól és lakhelytől függetlenül. A beutazáshoz képest leghamarabb 72 órával korábban lehet elektronikusan regisztrálni. Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta koronavírus, beutazás Norvégiába, beutazási szabályok, norvég <<< Előző Következő >>>
- MaNo Magazin
- Drágul a karácsonyi vacsora, viszont átmenetileg csökken az áram ára - Menekülő gazdagok - Biztonságban online is - Mi lesz Frost sorsa? - A sakkbotrány tovább tart <<< Vissza 9. oktober 2022 Előző heti hírek >>> 2022. 40. hét E heti szerkesztőink: Boros Judit, Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina Vasárnap, tehát híradó, remélem, vártátok már Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben más rövidhíreket is olvashattok. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalainkat ( Magyar-Norvég Galéria , és MaNo light ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Ízelítő a hírekből: Drágul a karácsonyi vacsora, viszont átmenetileg csökken az áram ára Menekülő gazdagok Biztonságban online is Mi lesz Frost sorsa? A sakkbotrány tovább tart Ezek és további érdekes hírek a héten is, fogadjátok szeretettel! BELPOLITIKA, GAZDASÁG Emelkedik a vízszint a tározókban A dél-norvégiai esős időjárásnak már szemmel látható eredményei vannak. Az NVE szerdán (október 5-én) 13 órakor megjelent adatai azt mutatják, hogy Norvégiában a víztározók feltöltöttségi aránya növekszik, és jelenleg 69,4 %. Ez 1,5 százalékponttal több, mint egy héttel ezelőtt volt. Leginkább a 01-es árzónában emelkedik a vízszint, amely Oslo, Innlandet és Viken nagy részét jelenti. Ezen a területen a feltöltöttség 7,4 százalékponttal 76,1 %-ra emelkedett. Az energetikai szakértők szerint ez rövid távon hatással lehet az áramárakra. - Időjárásfüggő villamosenergia-rendszerünk van - mondta Terje Aasland olaj- és energiaügyi miniszter pénteken az NRK-nak, aki így minden alkalommal örül, amikor esik az eső. Most van oka örömre, mert országszerte emelkedik a tavak vízszintje, ugyanakkor a szél is fúj. A Nord Pool adatai szerint a három dél-norvégiai árkörzetben az áram ára csaknem 0 øre/kilowattórára esett csütörtök éjjel, ezek az idei legalacsonyabb áramárak Dél-Norvégiában. Az elemző szerint az áramárak szempontjából minden csepp eső számít, ennek ellenére attól tart, hogy az őszi esős időjárás túl rövid lesz ahhoz, hogy tartósan alacsonyabb áramárat eredményezzen. Ennek oka, hogy nem csak a víz szintje emelkedik, hanem a hőmérséklet csökkenésével együtt a fogyasztás is nő. Enyhe télben – a hegyekben ugyanakkor sok hóban - kell reménykednünk, hogy a víztározók tavasszal is tele legyenek. Ezek után már talán stabilabb villamosenergia-árakban bízhatunk. Forrás: NRK A Flyr légitársaság összehúzza a nadrágszíjat - körülbelül 400 milliót spórolnak a télen A légitársaság kemény télre készül, ezért minimálisra csökkenti norvég útvonalait, fizetés nélküli szabadságra küldi az alkalmazottakat és 50 százalékkal csökkenti a költségeket. A légitársaság úgy látja, hogy kihívásokkal teli tél előtt állunk, ahol a legtöbb embernek kevesebb pénze marad az utazásra a rekordmagas kamatemelés, az árnövekedés és a nagyon magas villamosenergia-árak következtében. A jelenlegi helyzet nemcsak az ő cégüket, de a teljes iparágat érzékenyen érinti, hisz még kevesebben akarnak utazni. Ezeken felül még a tartósan magas üzemanyagárak is nehézséget okoznak ezért úgy döntöttek, hogy módosítják a téli menetrendjüket. Minimálisra csökkentik a belföldi útvonalakat, de a társaság továbbra is több európai útvonalat kínál majd, így körülbelül 50%-kal csökkentik költségeiket. Alkalmazottaik egy részét részben vagy egészben kényszerszabadságra küldik. A téli időszakban mindössze 5-6 repülőgéphez szükséges személyzetet kívánnak fenntartani. A legnagyobb költségmegtakarítást a nem jövedelmező útvonalak leállításával érik el. A légitársaság azt is elismerte, hogy a vártnál hosszabb időt vett igénybe az ügyféllojalitás kialakítása a norvég belföldi útvonalakon, ahol a jól bevált szereplők nagy piaci részesedéssel rendelkeznek, valamint - főleg hétköznapokon - az általános utazási kedv is lényegesen alacsonyabb, mint a járvány előtt. Forrás: E24 Drónok Norvégia felett A Norvég Vízügyi és Energetikai Igazgatóság (NVE) bejelentette, hogy drónokat észleltek a norvég áramellátó berendezések felett. - Olyan dolgokat jelentettek ebben az időszakan, amelyek nem mondhatók normálisnak. Láthatjuk, hogy nagy az elővigyázatosság az iparban – mondta Eldri Holo, az NVE vészhelyzetek kezeléséért felelős részlegének igazgatója. az Europower honlapnak. Azt nem szerette volna elárulni, hogy pontosan hol, hány alkalommal és mikor vettek észre drónokat az áramellátóknál. - Ezen kívül megfigyeltek autókat és fényképezőgéppel felszerelt embereket. Olyan embereket, akiknek a viselkedését furcsának tartják – tette hozzá. A Norvég Biztonsági rendőrség (Politiets Sikkerhetstjeneste, PST) pontosított, hogy milyen megfigyeléseket lehet gyanúsnak tekinteni, és mely esetekben kell értesíteni a hatóságokat. Forrás: Norway Today Termékvisszahívás - Eldorádó MellomBar A Norgesgruppen visszahívja az Eldorado MellomBar fehér- és étcsokoládés verzióját, mert a termék földimogyorót tartalmaz, ami veszélyes lehet az allergiában szenvedők számára. A termék földimogyorót tartalmaz, és az előírásoknak megfelelően, helyesen van felcímkézve, de félreérthető lehet, hogy a "földimogyoró" szó sem a termék nevében, sem a címkén nem szerepel, ezért a termék veszélyt jelenthet a földimogyoró-allergiában szenvedők egészségére, így elővigyázatosságból úgy döntöttek, hogy visszahívják a terméket. A Norgesgruppen azt mondta, hogy a terméket már eltávolították az üzletekből, és arra kéri a fogyasztókat, hogy dobják ki a terméket, vagy vigyék vissza az üzletbe, ahol visszakapják az árát. Forrás: ABC Nyheter 12 év alatt a gazdag norvégok két százaléka hagyta el Norvégiát 2011 óta Norvégia 2700 leggazdagabb emberéből 64-en hagyták el Norvégiát, azonban az elmúlt években a migráció mértéke meredeken emelkedett. A 2010–2020-as években Norvégiában valamivel több mint 2700 ember nettó vagyona haladta meg a 100 millió koronát. Közülük 64-en hagyták el Norvégiát 2011 és 2022 között, és jelenleg is külföldön élnek A kivándorlók száma ebben az időszakban a gazdagok 2,4 százalékát jelentette A norvégiai gazdagok teljes nettó vagyonának mintegy 7 százalékát vitték magukkal Bettina Banoun, a Wiersholm ügyvédi iroda adójogásza azt mondta az E24-nek, hogy a 2010–2020 közötti időszakban nem tapasztaltak emelkedést az emigrációban, a költözést fontolgató gazdagok száma a tavaly őszi parlamenti választások után kezdett növekedni. Legutóbb Fredrik Halvorsen informatikai befektető hagyta el az országot, akinek szeptember 23. óta a svájci Luganóban van lakcíme. Forrás: E24 KÜLPOLITIKA Nansen Menekültdíj 2022 Az ENSZ október 4-én jelentette be, hogy a Nansen Menekültdíjat idén Angela Merkel, volt német kancellár kapja a menekültek megsegítésére tett erőfeszítéseiért. Merkel vezető politikai személyisége és kiemelkedő hangja volt a szíriai háború kitörése utáni menekültválságnak. Anniken Huitfeldt norvég külügyminiszter is gratulált a volt német kancellárnak. Jelenleg világszerte több mint 100 millió embert tartanak nyilván menekültként, ezért az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának (UNHCR) munkája a mai napig nagyon fontos. A norvég külügyminiszter hozzátette, hogy a díj Nansen humanitárius örökségének része. Pontosan 100 éve annak, hogy a sarkkutató létrehozta a Nansen útlevelet azoknak a megsegítésére, akik más személyazonosító okmánnyal nem rendelkeznek, és menekülni kényszerülnek. Angela Merkel díjazott mellett még négy regionális nyertest is hirdettek 2022-ben: Dr. Nagham Nawzat Hasan (Irak): nőgyógyász és emberi jogvédő. A Sheikhan kórház vezetője, aki orvosi kezelést biztosít a szexuális zaklatásnak kitett jazidi nőknek és lányoknak. Ő maga is jazidi, akinek 2014-ben kellett elmenekülnie otthonából. Doña Vicenta González (Costa Rica): 73 éves szülésznő, aki 50 évet töltött a menekültek (főként Nicaraguából érkező nők) megsegítésével. Sokat tett a nők jogaiért és a társadalmi lehetőségeinek előmozdításáért. The Refugee Fire Brigade (Mauritánia): a szervezetet 2017-ben hozták létre a mauritániai Mbera menekülttáborban. Jelenleg 250 tagja van az önkéntes tűzoltóságnak, főként Maliból és Mauritániából. MeikSwe (Mianmar): a szervezetet 2004-ben hozták létre, hogy egészségügyi ellátást nyújtson a lakóhelyüket elhagyni kényszerülteknek, különösen a nőknek, gyermekeknek és a HIV/AIDS-fertőzötteknek. 2020 és 2021 között a szervezet több, mint 24 ezer menekültnek segített. A díjátadó ünnepség október 10-én lesz, melyen Erling Rimestad külügyi államtitkár is részt vesz. Szerk.: A Nansen Menekültdíj névadója Fridtjof Nansen norvég sarkkutató, aki a Népszövetség (az ENSZ jogelődje) első menekültügyi főbiztosa volt. 1922-ben Nobel-békedíjat kapott a munkásságáért. A Nansen Menekültdíjat az ő tiszteletére alapította az ENSZ 1954-ben. Olyan magánszemélynek vagy szervezetnek ítélik oda minden évben, aki vagy amely kimagaslóan sokat tett a menekültek védelme érdekében. A Nansen-díj elnyerője a Nansent ábrázoló emlékérem mellett 100 000 dollárt is kap, amely Norvégia és Svájc kormányának adománya, s amelyet a díjazott felajánlhat az általa kiválasztott szervezet vagy ügy támogatására. (Forrás: UNHCR) Forrás: Regjeringen A külügyminiszter behívatta a norvégiai orosz nagykövetet Október 4-én a Anniken Huitfeldt külügyminiszter behívatta a norvégiai orosz nagykövetet. A beszélgetés során a külügyminiszter egyértelműen az orosz diplomata tudomására adta, hogy a nemzetközi jog megsértése az, hogy Oroszország elcsatolt négy ukrán régiót, mivel Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja is ukrán terület, amit szeptember 30-án annektált Oroszország. Huitfeldt hozzátette, hogy Norvégia a szövetséges országokkal együttműködve folytatja Ukrajna politikai, gazdasági és katonai támogatását. Forrás: Regjeringen Halászhatnak-e orosz hajók a norvég vizeken? Két hét múlva rendezik meg azt a digitális találkozót, ahol a norvég és orosz hatóságok a 2023-as halászati megállapodásról egyeztetnek. A norvég Kereskedelmi és Halászati Minisztérium megerősítette, hogy az orosz fél elfogadta a minisztérium tartalmi javaslatait. Norvégia és Oroszország halászati együttműködése egészen az 1970-es évekig nyúlik vissza. Az együttműködés keretén belül megegyeznek a halászati kvótákról, és pontosan kijelölik, hogy az orosz felségjelzésű hajók norvég területeken hol halászhatnak. A Barents-tenger halgazdálkodását nem érintik az Oroszországgal szembeni nemzetközi szankciók. Forrás: Nettavisen A Nobel-békedíj idei nyertesei A 2022-es Nobel-békedíjat a fehérorosz Ales Bialiatski emberi jogi szószóló, a “Memorial” orosz emberi jogi szervezet, és a “Center for Civil Liberties” ukrán emberi jogi szervezet kapja. A díjazottak hazájuk civil társadalmának kiemelkedő képviselői, és évek óta támogatják az alapvető emberi jogokat. Ezenkívül kiemelkedő erőfeszítéseket tettek a háborús bűnök, az emberi jogokkal és a hatalommal való visszaélések dokumentálására. Ales Bialiatski volt az egyik kezdeményezője annak a mozgalomnak, ami az 1980-as évek közepén alakult Fehéroroszországban. Életét a demokrácia és a béke előmozdításának szentelte. 1996-ban megalapította a “Viasna” (Tavasz) nevű szervezetet, miután a fehérorosz alkotmánymódosítás diktatórikus jogköröket ruházott rá az elnökre. A szervezet támogatást nyújtott a bebörtönzött tüntetőknek és családtagjaiknak. Ezt követően a Viasna széleskörű emberi jogi szervezetté fejlődött, és rendszeresen dokumentálta a hatóságok által alkalmazott kínzásokat a politikai foglyok ellen. Bialiatskit többször próbálták elhallgattatni, 2011 és 2014 között börtönben volt, 2020-ban ismét letartóztatták. Még mindig tárgyalás nélkül tartják fogva. A Memorial emberi jogi szervezetet 1987-ben hozták létre a Szovjetunióban. Az alapítók között volt a Nobel-békedíjas Andrej Szaharov, és az emberi jogok szószólója, Szvetlana Gannuškina. A Memorial azon az elgondoláson alapul, hogy a múltbeli bűncselekményekkel való szembenézés elengedhetetlen az újabbak megelőzése érdekében. A Szovjetunió összeomlása után a Memorial a legnagyobb emberi jogi szervezetté nőtte ki magát Oroszországban. Dokumentációs központot hoztak létre a sztálinista korszak áldozatairól, információkat gyűjtenek az oroszországi politikai elnyomásról és az emberi jogok megsértéséről. A kormány külföldi ügynöknek bélyegezte a szervezetet, és 2021-ben úgy döntöttek, hogy erőszakkal felszámolják. A szervezet kulcsemberei és elnöke azonban a mai napig nem hajlandó feladni a harcot a Memorialért. A Center for Civil Liberties (Állampolgári Jogok Központja) nevű szervezetet 2007-ben alapították Kijevben az emberi jogok és a demokrácia előmozdítása céljából. Kiállnak a civil társadalom megerősítése mellett, illetve nyomást gyakorolnak a kormányra, hogy Ukrajna csatlakozzon a Nemzetközi Bírósághoz. Az orosz-ukrán háború óta a szervezet az orosz háborús bűnök azonosításával és dokumentálásával foglalkozik. Az idei Nobel-díjazottak újraélesztették Alfred Nobel elképzelését a békéről és a nemzetek közötti együttműködésről. A humanista értékekre, az antimilitariznusra és a nemzetközi jogelvekre a mai világban nagyon nagy szükség van. Forrás: Nobel Peace Prize EGÉSZSÉGÜGY Nincs akut segítség az operációra váró nőknek Ingvild Kjerkol egészségügyi miniszter nem akar több forrást biztosítani annak a sok fiatal nőnek a kezelésére, akik hosszú ideje várnak endometriózis miatt szükséges operációra. A VG nemrégiben azt írta, hogy az ullevåli kórházban az endometriózis kezelésének várakozási ideje 6 hónapról 12 hónapra nőtt a pandémia miatt. A kórház nőgyógyászati osztályán dolgozók felajánlották, hogy egyes szombatokon hajlandóak plusz munkát vállalni, hogy csökkentsék a várakozási időt, azonban a kórház vezetése nem hajlandó kifizetni a felmerülő túlóraköltségeket. Guro Angell Gimse, a Høyre (Konzervatív Párt) női bizottságának vezetője azt mondja, átlagosan hét évbe telik, amíg egy endometriózisban szenvedő nőt diagnosztizálnak, és az érintett nőknek meg kell küzdeniük az állandó fájdalommal, betegszabadságok sorával, munkaképtelenségük, valamint a gyermektelenségük akár évekig tarthat, így nehezen érthető, hogy az érintett nők miért nem kaphatnak prioritást a kórházakban. A VG több egészségügyi alkalmazottat megkérdezett, akik a megduplázódott várólistákat előre borítékolható katasztrófának nevezik, és furcsának tartják, hogy sem a központi egészségügyi hatóságok, sem az Ullevål Kórház nem készített terveket a megnövekedett várólisták csökkentésére. Az egészségügyi miniszter szerint a kórházak figyelemmel kísérik a várólistákat, és a legtöbb betegnek ésszerű időn belül segítséget tudnak nyújtani. A Høyre politikusa, Guro Angell Gimse a cukorbetegséghez hasonlítja az endometriózist. 300 000 norvég cukorbeteg van, akik többnyire gyors és megfelelő segítséget kapnak betegségük kezeléséhez. Ehhez képest mintegy 250 000 nő szenved endometriózisban, és átlagosan hét évbe telik, mire segítséget kapnak, így nem kéne ilyen nehéznek lennie, hogy az egészségügyi rendszer felismerje, hogy jelenleg mit kellene előnyben részesíteni. Ingvild Kjerkol egészségügyi miniszter azt mondta, dolgoznak az endometriózisban szenvedő nők kezelésének javításán, és egyebek mellett rámutatott arra is, hogy az Egészségügyi Igazgatóság ez év júliusában intézkedéseket javasolt annak érdekében, hogy az endometriózisban szenvedő betegek gyorsabb és jobb egészségügyi ellátásban részesüljenek. Forrás: VG Új koronavírus elleni oltás Szeptember közepén az EMA jóváhagyta a Pfizer koronavírus elleni továbbfejlesztett vakcináját, ami mostantól Norvégiában is használható. Az új vakcina mind az eredeti, vuhani vírusra, mind a legújabb, omikron verzió ellen is hatásos. A vakcina már múlt héten megérkezett Norvégiába és ezen a héten el is kezdték kiküldeni a településeknek. Fontos megjegyezni, hogy a frissített vakcinák csak emlékeztető oltásként engedélyezettek, ami azt jelenti, hogy a Pfizer új, frissített vakcináját csak azok kapják meg, akik harmadik vagy negyedik dózisként kérik. Csak 65 év felettieknek, valamint azon 18 és 64 év közöttieknek, akiknél fennáll a súlyos betegség kockázata, javasolt a negyedik adag felvétele. Mind az FHI, mind az Európai Fertőzés-ellenőrzési Ügynökség (ECDC) azt mondja, hogy a 65 év alatti egészséges embereknek nincs szüksége emlékeztető oltásra. Forrás: ABC Nyheter KULTÚRA, OKTATÁS Viking kardok Gardermoen repterén Szeptemberben hét viking kardot állítottak ki az oslói repülőtéren a reptér és a Történelmi Múzeum együttműködésének köszönhetően. Hanne Lovisa Annestad, a Történelmi Múzeum régésze elmondta, hogy ez egy különleges kiállítás, ahol hét darab kb. 1200 éves, vasból készült kardot tekinthetnek meg az érdeklődők. A kardokat viking sírokban találták Norvégia-szerte. A kiállítást becslések szerint kb. 4 millióan fogják látni. Forrás: Norway Today Tízből négy fiatal osztja meg jelszavait a barátaival A Norvég Médiahatóság “Gyermekek és média 2022” című felmérése szerint tízből négy, 9-18 éves korú fiatal osztja meg jelszavait a barátaival, és ugyanennyien ismerik szüleik bankkártyájának kódját. A lányok nagyobb arányban (tízből hatan) osztják meg jelszavaikat másokkal. Ha megosztjuk a jelszavainkat, megnő a feltörésnek illetve annak a kockázata, hogy mások is hozzáférjenek a privát képeinkhez, tartalmainkhoz. Ezért nagyon fontos tudatosítani a gyerekekben és a fiatalokban, hogy ők maguk mit tehetnek annak érdekében, hogy biztonságban legyenek a világhálón. A Norvég Információbiztonsági Központ (Norsis) minden év októberében azért kampányol, hogy az emberek tudatosabbá váljanak azzal kapcsolatban, hogy milyen információkat osztanak meg magukról másokkal, illetve a közösségi médiában. A Norvég Médiahatóság mindenkit arra bíztat, hogy októberben szánjon egy napot az adatvédelmi beállítások ellenőrzésére, valamint a régi alkalmazások és fiókok tisztítására. Ráadásul ez jó alkalom lehet arra is, hogy a szülők elbeszélgessenek a gyermekeikkel a jelszavak megosztásának kockázatairól, és arról, hogy a gyerekek mit tehetnek a saját biztonságuk érdekében az online térben. Tanácsok a közösségi médiát használó gyermekes szülőknek: Tanítsa meg a gyermeket, hogy minden szolgáltatáshoz más és egyedi jelszavakat használjon! Tudatosítsa a gyermekben, hogy mit oszt meg magáról és másokról. Tanítsa meg nekik, hogy mindig engedélyt kell kérniük a megosztáshoz, mielőtt ezt megtennék. Tanítsa meg gyermekét a nem használt fiókok és alkalmazások törlésére! Tanítsa meg gyermekét, hogy ellenőrizze a használt alkalmazások és szolgáltatások adatvédelmi beállításait! Használja és tanítsa meg a gyermekét is a kétlépcsős azonosításra, ahol az lehetséges! Legyen jó példakép, és kövesse maga is ezeket a tanácsokat! Forrás: Medietilsynet SZÍNES HÍREK Bent Høie válik Bent Høie saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy ő és férje, Dag Terje Solvang elválnak. Høie Facebook bejegyzésében azt írta, hogy 26 év után arra a döntésre jutottak, hogy külön folytatják életüket. Nagyon nehéz év van mögöttük, de végig sikerült őszintének maradniuk egymással szemben és barátokként válnak el. 26 évet, vagyis több, mint az életük felét együtt töltötték. Egyikük sem bántotta a másikat – még mindig jó barátok és nagyon szeretik egymást, azonban most eljött az idő, hogy egyénileg valósítsák meg terveiket, így nehéz időszak áll előttük. Forrás: ABC Nyheter Mi lesz Frost, a svalbardi jegesmedve sorsa? Arild Olsen, a longyearbyeni helyi tanács tagja problémás medvének nevezte Frostot. - Kötelességem negszólalni, amikor Longyearbyen lakossága veszélyben érzi magát amiatt, hogy egy hatalmas ragadozó sétálgat a területen. A jegesmedve neve valójában “Isbjørn N23992”, azonban sokan csak Frostként emlegetik. Annak ellenére, hogy világszerte több természetfilmben is szerepelt, Svalbardon sokakhoz a szokásosnál közelebb merészkedett. Idén eddig 8-10 hétvégi házba ment be Svalbardon. Ezen kívül három medvebocsát, akik bementek egy sátorba, elaltatták, mivel 2020-ban egy holland turista életét vesztette egy jegesmedve-támadás következtében. Olsen szerint csak idő kérdése, hogy a jegesmedvével valami olyan történjen, aminek szomorú következményei lesznek vagy rá, vagy az emberekre nézve. Lehetőségként felveti, hogy altatót adnak a jegesmedvének, és elviszik egy olyan helyre, ahonnan nehezen tudna visszatérni Longyearbyenbe. Hangsúlyozta, hogy nem állítja, hogy szükséges lenne megölni a medvét. Asgeir Helgestad 2013-ban készített filmet a jegesmedvéről. 2018-ban jelent meg Dronning uten land című filmje, amely azt mutatja be, milyen következményei vannak annak, ha megolvad a jég az Arktiszon. Helgestad úgy gondolja, az emberek hibája, hogy ilyen közel megy hozzájuk a jegesmedve. Az egyik ok az lehet, hogy a rénszarvasvadászatból származó állati maradványokat otthagyják a területen. - Teljes mértékben helytelen lenne őt hibáztatni Végtére is, mi vagyunk azok, akik rossz dolgokat tanítunk neki – mondta Helgestad. Lars Fause, Svalbard polgármestere azt mondta, hogy utánanéznek a dolognak, és készen állnak akár rövid időn belül is intézkedni, ha a helyzet megköveteli, azonban eutanáziához csak abban az esetben folyamodnak, hogyha ez alaposan indokolt. Jon Aars, a Norvég Polár Intézet kutatója szerint Frost már annyira odaszokott az emberekhez, hogy sokkal nagyobb lett az esélye egy incidensnek. Nem tudja biztosan, hogy az anyamedve valóban veszélyes-e, azonban úgy gondolja, már túl késő megváltoztatni a viselkedését. - Ha Frostot megölnék, az nem befolyásolná jelentős mértékben a jegesmedve-állományt. Ha egy évben 2-4 jegesmedvét megölnek, az nem eredményez jelentős változást az állományban – mondta. Forrás: Teknomers Drágább lesz a karácsonyi vacsora - Drágább lesz ezt biztosan tudjuk. A norvég karácsonyhoz norvég termékek kellenek, amelyeket norvég emberek készítenek és szolgálnak fel. Körülbelül 6,5-7%-os áremelkedésre számítunk – mondta Kay Henning Johnsen, az Engebret Café igazgatója. Elmesélte, hogy sokan vannak, akik már foglaltak asztalt náluk a karácsonyi vacsorához, és több visszatérő vendégük is van, de szerinte az emberek fel vannak készülve arra, hogy a karácsonyi vacsora számlája egy kicsit másképpen fog festeni idén. - Úgy gondolom, a legtöbben számítanak az áremelkedésre. De nem lesz olyan őrületes, mint ahogy azt várjuk – mondta Johnsen, aki izgatottan várja, hogy zsinórban a 17. évben megrendezhessék a karácsonyi vacsorát. A Lorry étterem igazgatója, Jan Olof Andersson azt mondta, hogy az idei áraik még nem ismertek, de emelkedni fognak. Hangsúlyozta azt is, hogy az árakat gyakrabban korrigálják, mint azelőtt. - Megpróbálunk a lehető legóvatosabbak lenni. Korlátozott azoknak a száma, akik hajlandóak fizetni – mondta. Ennek ellenére nem áll fenn az a veszély, hogy a Lorrynak be kell zárnia, ellentétben más éttermekkel. A Schröder étteremben minden fogás ára 10 koronával emelkedett, így a karácsonyi tál 429, az ürüborda (pinnekjøtt) és a lutefisk ára 539 korona lett. A Stortorvet Gjæstgiveri esetében a karácsonyi tál ára 30 koronával lett több, és így 495 koronába kerül, a lutefisk és a borda pedig 20-20 koronával drágult. Annak ellenére, hogy az árak az eddiginél magasabbak, a legtöbben örülnek annak, hogy a karácsonyi vacsorát nem a Teamsen keresztül kell megtartani. Forrás: Dagbladet SPORT Megvan az év fiatal zöld sportolója A BBC Green Sports Award keretein belül az Union Berlin labdarúgócsapatát erősítő Morten Thorsbyt nevezték meg az év fiatal zöld sportolójának. Ezzel ő lett az első játékos, akit ezzel a díjjal jutalmaztak. Egyébként ezt az elismerést olyanok kaphatják meg, akik vagy profi sportolók, vagy úton vannak afelé, hogy profi sportolók legyenek, illetve proaktív módon kiálltak klímaváltozással vagy környezetvédelemmel kapcsolatos ügyek mellett. Thorsby még 2020 megalapította a We Play Green nevű non-profit szervezetét, amelynek célja, hogy összehozza a focistákat és elősegítse a sportágban a zöld fordulatot. A norvég középpályás még 2021-ben, a Sampdoria játékosaként 2-esre cserélte addigi mezszámát azért, mert a 2019-es Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezmény legfőbb célkitűzése, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését 2 °C alatt tartsák. Thorsby saját bevallása szerint nem mindig egyszerű számára kombinálnia a foci és a környezetvédelem iránti szenvedélyét. Olyannyira, hogy 2015/16 környékén még az is megfordult a fejében, hogy felhagy a profi labdarúgással. A 26 éves középpályás azzal is tisztában van, hogy az egyének önmagukban nem fognak tudni változást elérni, szerinte rendszerszintű változásra van szükség. Thorsby még azt is hozzátette, hogy az apja egyszer azt mondta neki, hogy a legtöbbet azzal tehet a környezetvédelemért, hogy annyira jó lesz fociban amennyire csak lehet, továbbra is foglalkozik ezekkel az ügyekkel, és megteremt egy olyan platformot, ahol erről még többet beszélhet. A norvég focista szerint fontos, hogy sportolótársai is felszólaljanak ilyen ügyekben, hiszen úgy vélekedik, hogy a focisták a legnagyobb influenszerek a világon. Forrás: BBC Niemann lebukott? Továbbra sem csillapodik a sakkvilágot megrázó botrány, ami azzal indult, hogy a norvég nagymester, Magnus Carlsen még szeptember elején vereséget szenvedett a 19 éves amerikai Hans Niemanntól egy St. Louisban megrendezett tornán, akit aztán később csalással gyanúsított meg. A chess.com egy alapos, 72 oldalas elemzést készített, amiről a Wall Street Journal is beszámolt. A jelentés végső következtetése szerint Carlsen riválisa, Niemann feltételezhetőleg több mint 100 mérkőzésen vehetett igénybe külső segítséget. 2015. július 7. és 2020. augusztus 11. között 112 sakkpartin csalhatott a fiatal amerikai. Az NRK egyes számú sakkszakértője, Torstein Bae szerint ez egy új és nagyon nagy fordulatot jelent az ügyben. Tarjei Svensen, Bae kollégája biztos abban, hogy chess.com nem futott lyukra, és helyesek a konklúzióik. A szakértő szerint garanciát jelent, hogy rendkívül sokat foglalkoztak a csalás elleni rendszerük kifejlesztésével. A jelentés azonban nem szögezi le egyértelműen, hogy Niemann csalt-e az online világon kívül is, de rámutat arra a tényre, hogy az eredmények statisztikailag rendkívülinek mondhatók. A közismert sakk-kommentátor, és korábbi éljátékos, Polgár Zsuzsanna a Twitteren reagált a cikkre, ő azt emelte ki, hogy Niemann 2020-szal bezárólag több mint 100 meccsen vett igénybe illegális segítséget. A VG cikkéből az is kiderült, hogy a Nemzetközi Sakkszövetség Fair Play-bizottsága szeptember 29-én Hans Niemann és Magnus Carlsen ellen is vizsgálatot indított. Forrás: VG Lemondott a csaló norvég 2022 október 6-án, szerdán bombaként robbant a hír, hogy a norvég sakkelnök, Joachim Birger Nilsen bevallotta, hogy a Pro Chess League küzdelmeit megelőző csoportmeccseken három alkalommal is csalt (a helyiségben elrejtőzött még egy ember, aki segítette Nilsent) a Norway Gnomes tagjaként. Nilsen ezért október 7-én, pénteken bejelentette, hogy lemond pozíciójáról. A 29 éves sakkozó úgy nyilatkozott, hogy számára nagy megtiszteltetés volt az elmúlt 2 évben, hogy sok kiváló emberrel dolgozhatott együtt a Norvég Sakkszövetség és az Ifjúsági Sakkszövetség (Ungdommens Sjakkforbund) vezetőjeként. Elmondása szerint ebben a helyzetben a legjobb, amit tehet, hogy lemond tisztségéről. Torstein Bae sakkszakértő szerint akkora nyomás nehezedett Nilsenre, hogy a lemondása elkerülhetetlen volt. Kollégája, Tarjei Svensen egyetért vele, szerinte nem tett volna jót a Norvég Sakkszövetségnek, ha a saját bevallása szerint csaló elnök a helyén marad. A VG megpróbálta Magnus Carlsen véleményét is kikérni, hogy szerinte mi történt. Carlsen, akinek egyébként enélkül is van elég baja (Nilsen és Carlsen csapattársak voltak a Norway Gnomesban), azt válaszolta, hogy erre Johannes L. Kvisla, az Offerspill Chess Club nevű sakk-klub tornamenedzsere tudna válaszolni. Forrás: NRK Dicséret Bodønek A norvég Bodø/Glimt csapata sima, 3-0-s vereséget szenvedett az eddig remek szezont futó Arsenal ellen a labdarúgó Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában. A norvég bajnoki címvédő játékosai rendkívül kritikusan nyilatkoztak saját teljesítményükről. Elmondásuk szerint az Arsenal minden téren föléjük kerekedett, ők pedig nem voltak kellően merészek. A Bodø felkészült az „Ágyúsok” lendületes, intenzív játékára, ennek ellenére az első félidőben gyors egymásutánban kétszer is kapituláltak, előbb Eddie Nketiah talált be, majd négy perccel később Rob Holding is, a kegyelemdöfést a második félidő végén Fabio Vieria vitte be. Az Arsenal norvég csapatkapitánya, Martin Ødegaard viszont rendkívül pozitívan nyilatkozott, szerinte dicséretre méltó az, hogy idegenben is, egy náluk sokkal erősebb csapattal szemben is megpróbálják a saját játékukat játszani. A 23 éves középpályás szerint ha továbbra is így fognak hozzáállni a meccsekhez, akkor egyre jobbak és jobbak lesznek. Ødegaard azt is kiemelte, hogy szerinte a Bodø/Glimt kerete komoly minőséget képvisel. A két csapat október 13-án ismét összecsap, ezúttal viszont Norvégiában. Forrás: NRK <<< Előző Következő >>>
- Vámszabályozás | Magyar-Norvég Fórum
Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, ezért fontos, hogy tisztában legyünk a norvég vámszabályokkal amikor online vásárolunk, vagy ajándékot kapunk külföldről. Vámszabályozás Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, ezért fontos, hogy tisztában legyünk a norvég vámszabályokkal amikor online vásárolunk, vagy ajándékot kapunk külföldről. Online vásárlás 2020. április 1-jén életbe lépett Norvégiában a VOEC (VAT on E-Commerce) rendszer, ami a norvég áfa megfizetését jelenti online vásárlásoknál. Ha az eladó/webshop regisztrált a rendszerben, akkor már a rendelés során megfizetjük a 25% áfát, akkor ezt követően nem kell vámot fizetni. A regisztrált külföldi webáruházak listáját - melyen 3 db magyar vállalkozás is szerepel - az adóhivatal honlapján találjátok VOEC rendszerben regisztrált vállalkozásokat. Ha olyan webáruházból rendelünk, amelyik nem tagja a VOEC rendszernek, akkor minden esetben áfát, vámot, és vámkezelési díjat és bizonyos esetekben jövedéki adót kell fizetnünk. Ha az áru értéke szállítással együtt nem éri el a 350 kr-t, úgy áfa- és vámmentesen vásárolhatunk. Ezt azonban a jövőben teljesen meg szeretné szüntetni a vámhatóság. Ez a max. 350 koronás kivétel nem vonatkozik azonban az alábbi kategóriákra: élelmiszerek: étel, ital, táplálékkiegészítők, vitaminok importkorlátozás alá eső termékek: gyógyszerek, fegyverek, alkohol, dohányáru jövedéki adó alá eső termékek: cukor, csomagolóanyag, kenőolaj, nagy háztartási eszközök A vámhatóság oldalán található import kalkulátorral kiszámolhatjuk a költségeket olyan online vásárlások esetében, amelyek nem részesei a fent említett VOEC rendszernek. Vámkezelési eljárás Az esetek többségében a szállítást végző cég (pl. Posten) végzi el a vámkezelést, miután tájékoztatott bennünket a költségekről, és azt megfizettük a részére. A vámeljárás során szükség lehet a norvég személyi számunkra. Ha a rendelt terméket vissza szeretnénk küldeni, vagy hibát találunk a vámeljárás során, akkor van lehetőség a vám és áfa összegének visszaigénylésére. Ajándék külföldről Ha külföldről kapunk ajándékot magánszemélytől, akkor a csomag mentes az áfa és vám megfizetése alól, amennyiben a csomag értéke nem lépi túl az 1000 kr-t. Ajándéknak minősülnek azok a termékek, amelyeket saját használatra kapunk ellenszolgáltatás nélkül. Bizonyos engedélyköteles termékek nem küldhetőek ajándékként pl. fegyverek, élelmiszer és növények. Még szigorúbb szabályozás vonatkozik az EU-n kívüli csomagokra és dohánytermékekre. Az élelmiszerekre vonatkozó szabályozás a Norvég Élelmiszerbiztonsági Hivatal oldalán található. Ajándékokra abban az esetben kell áfát fizetnünk, ha az értéke több, mint 1000 kr ha egy Norvégiában élő személy a feladó, aki ideiglenesen tartózkodik külföldön ha magánszemély vásárolta az ajándékot, de közvetlenül az üzlet küldi ha üzleti célból kapunk ajándékot pl. ingyenes termékminták ha alkohol vagy dohányáruról van szó Vámszabályok Norvégiába költözéskor Ha Norvégián kívül éltünk több, mint egy évet, úgy a legtöbb háztartási eszközünket adó- és vámmentesen behozhatjuk az országba. Ehhez az alábbi három feltételnek kell teljesülnie: legalább egy évet Norvégián kívül töltöttünk megszakítás nélkül az eszközök a saját tulajdonunkat képezik és Norvégiában is használni fogjuk őket az eszközök importja a költözés miatt szükséges A költözésünket követően mihamarabb gondoskodnunk kell a háztartási eszközök behozataláról. Ekkor egy nyilatkozatot (RD0030) kell kitöltenünk, melyben tételesen felsoroljuk a háztartási eszközöket. Fontos tudni, hogy a norvég regisztrációt (D vagy P szám) követően maximum 1 éven belül hozhatjuk ki az ingóságainkat. Nincs meghatározva, hogy mennyi idő után adhatóak el ezek a tárgyak a költözést követően. Az RD0030-as nyilatkozat kitöltését követően a norvég vámhatósághoz kell benyújtanunk a vámdeklarációt az országba való belépéskor. Ha szállítót bíztunk meg vele, úgy nála kell lennie egy általunk aláírt példánynak, mert ennek hiányában az eljárást nem tudják elkezdeni. Célszerű egy tételes listát mellékelni a nyilatkozathoz annak érdekében, hogy az eljárás gyors és gördülékeny legyen. Néhány termékre illetően speciális importszabályok vonatkoznak: gépjárművek, hajók foglalkozáshoz kapcsolódó eszközök élelmiszeripari termékek alkohol és dohányáru fegyverek növények állatok Vásárlás Norvégián kívül Amennyiben Norvégián kívül vásárolunk, úgy a vám- és adómentesen behozható áruk értékhatárának két kategóriája van: 6000 kr, ha 24 óránál többet tartózkodunk külföldön 3000 kr, ha 24 óránál kevesebbet töltöttünk külföldön, beleértve az alkohol és dohányárukat. Turisták esetében nincs meghatározott érték, amit az országba behozhatnak poggyászban, habár az alkohol-, dohányáru- és élelmiszerkvóta rájuk is szigorúan vonatkozik. Értékhatáron felüli termékek vámkezelése Ha a fenti értékhatáron felül hozunk termékeket az országba (akár turisták, akár itt élők), úgy 25% áfát kell fizetnünk, kivéve a könyvek esetében. A vámhatóság importkalkulátorának segítségével könnyen megnézhetjük, hogy az adott termékre kell-e vámot fizetnünk az áfán kívül. A vámkezelésre és vámfizetésre a "piros folyosón" kerül sor. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a behozott tárgy értékhatáron felüli, úgy az egész tárgy értékére vonatkozóan kell megfizetnünk az áfát és a vámot. Például, ha vásárolunk külföldön egy 5000 kr értékű bútort és egy 3000 kr értékű babakocsit, úgy a bútort érdemes az értékhatárba tenni, és a 3000 kr értékű babakocsi után kell csak megfizetnünk a 25% áfát. Ha azonban 10 ezer kr értékben vásárolunk egy számítógépet, úgy a teljes összeg után kell megfizetnünk az áfát. Alkohol és dohánykvóta Sör, bor és dohánytermékeket 18 éven felüliek, azokat az italokat, melyeknek alkoholtartalma 22%-on felüli, csak 20 éven felüliek hozhatnak be Norvégiába. A kvóták személyekre értendőek. Behozható mennyiségek fejenként Röviditalok 22% feletti alkoholtartalommal, max. 60% (felette szigorúan tilos!): 1 liter Bor 2,5-22%: 1,5 liter (2 üveg) Sör, cider stb. 2,5-4,7%: 2 liter (6x 0,33 literes doboz) Cigaretta, dohány: 100 darab cigaretta vagy 125 gramm dohány Cigaretta papír: 100 db Érdemes letölteni a Vámhatóság applikációját, ahol remekül lehet tájékozódni, hogy hogyan lehet cserélgetni az italkvótákat (pl. bor helyett több sört szeretnénk behozni). Google Play és AppStore-ban is elérhető. Ha kevesebb, mint 24 órát tartózkodunk külföldön, úgy a kvótánkat a célállomáson kell megvásárolnunk, nem pedig a duty free üzletekben. Lehetőség van a kvótán felül is termékeket behozni, ez azonban vámköteles lesz. Fontos hangsúlyozni, hogy 60%-os alkoholtartalomnál magasabb termék behozatala tilos! Ennek a szabálynak a megsértése súlyos büntetést von maga után. Alkoholtermékek importja esetén az alábbi költségekkel kell számolnunk: alkohol adó csomagolás adó szállítás áfa néhány esetben vám vámkezelési költség Példa: 12 x 0,75 literes üveg, 13%-os alkoholtartalmú bor importja Vásárlási érték: 600 kr Szállítás: 300 kr Alkohol adó: 597,87 kr Üveg betétdíj: 71,88 kr Csomagolási adó: 14,76 kr Áfa (25%): 396, 13 kr Összesen: 1980,64 kr + vámdeklarációs költség Áfa visszaigénylése külföldi vásárláskor Külföldi áfa visszaigénylésére abban az országban kerülhet sor, ahol vásároltuk a terméket. Svédország, Dánia és Finnország vonatkozásában egy olyan egyezmény van érvényben, mely szerint az egyik országban meg kell fizetni az áfát. Így, ha a behozható értékhatár alatt vásároltunk a skandináv országok valamelyikében, úgy nem igényelhetjük vissza az áfát. Amennyiben Norvégiában van az állandó tartózkodási helyünk és Magyarországon vásárolunk, úgy lehetőség van az áfa visszaigénylésére. Folyamata Az áfa visszatérítése a mi kérelmünkre történik a számlában feltüntetett adó összegének erejéig. A kereskedő ügykezelési díjat számíthat fel, melyről tájékoztatnia kell minket. Milyen iratok kellenek hozzá? A nyomtatványboltokban, illetve a kereskedőknél, visszatérítést végző vállalkozóknál beszerezhető és az internetről is letölthető "A külföldi utas áfa-visszaigénylő lapja " elnevezésű NAV nyomtatvány. Ezt az áru vásárlásának helyén az eladóval kell kitöltetni. A kitöltött visszaigénylő lapból két eredeti példányt kell megkapnunk a kereskedőtől. Milyen áruk után lehet áfát visszaigényelni? Az áfa-visszatérítés - a műalkotás, a gyűjtemény, a régiség, valamint a dohányáru kivételével - poggyászként kivitt, új állapotú termékre (még nem használatba vett) terjed ki. A termék végösszegének legalább 175 eurónak vagy annak megfelelő forintnak kell lennie. Meddig és hogyan kell a terméket Norvégiába vinni ahhoz, hogy az áfa visszatéríthető legyen? Legfeljebb 3 hónap áll rendelkezésre, hogy a Magyarországon vásárolt terméket kivigyük az országból, és az EU vámterületét elhagyja. Utazáskor a termék eredeti számláját a visszaigénylő lappal együtt be kell mutatni a magyar vámhatóságon, hogy záradékolhassák azt. Hogyan történik az áfa-visszatérítés? Három hónapon belül kérhetjük a kereskedőtől az áfa visszatérítését. El kell küldenünk hozzá a magyar vámhatósági záradékkal ellátott, eredeti visszaigénylő lapot, számlát. Ezt követően megkaphatjuk a áfa összegét. Ha a kereskedő már a vásárláskor visszaadta részünkre az áfa összegét, úgy kockázatot vállalt, ezért rendkívül fontos, hogy ekkor is küldjük vissza részére a fent említett záradékolt nyilatkozatot, hogy el tudjon vele számolni. Áfa visszaigénylése turistáknak Turisták esetében a Norvégiában vásárolt termékek után visszaigényelhető az áfa. Bővebb információkat az üzletben kérhetünk, ahonnan vásárolunk. Két opció lehetséges: Visszaigénylés Vásárlás során az eladó kitölti az RD0032-es nyomtatványt . Amikor a turista elhagyja az országot, úgy ezt a nyomtatványt, illetve a vásárolt terméket záradékoltatja a vámhatóságnál. Legfeljebb egy hónap telhet el, miután megvásároltuk a terméket és elhagytuk az országot, mint turista. Fontos, hogy a vásárolt termékeknek újnak kell lenniük, és nem lehetnek használatban. Ezt követően az üzletbe kell visszaküldenünk a nyomtatványt és visszaigényelni az áfát. - Általános termékek esetében a minimum értékhatár 315 kr, melyből 25% áfa igényelhető vissza - Élelmiszertermékek esetében a minimum értékhatár 290 kr, melyből 15% áfa igényelhető vissza - Nem igényelhető vissza áfa üzemanyag, gépjárművek és könyvek esetében. A vámhatóság elérhetősége a reptéren >>> Adómentes vásárlás "tax-free" boltokban Néhány főbb termék importszabályozása Agráripari gépek, szerszámok A gépeket és szerszámokat az import előtt meg kell tisztítani minden szennyeződéstől és fertőtleníteni kell. A mezőgazdasági, kertészeti vagy erdészeti szerszámok, illetve gépek importjához egészségügyi bizonyítványnak kell rendelkezésre állnia, melyet az exportáló ország mezőgazdasági hatósága vagy kereskedelmi kamarája állít ki. Alkohol Rendkívül drága és szigorúan szabályozott az alkohol importja. Ha személyesen hozunk be Norvégiába alkoholt, úgy minimum 18 (sör és bor esetén) vagy 20 évesnek (rövidital esetén) kell lennünk hozzá. Több mint 60%-os alkoholtartalmú termékek behozatala szigorúan tilos. Az alábbi kvóták behozatala engedélyezett adó- és vámmentesen: röviditalok (22-60%): 1 liter borok (25-22%): 1,5 liter, azaz 2 üveg sör, cider stb. (2,5-4,7%): 2 liter, azaz 6 db 0,33 doboz Alkoholtermékek importja esetén, amikor csomagként érkezik az országba, az alábbi költségekkel kell számolnunk az áru értékén felül: alkohol adó csomagolás adó szállítás áfa néhány esetben vám vámkezelési költség Állatok Élőállatok behozatala előtt mindig tájékozódjunk a Norvég Élelmiszerbiztonsági Hatóságnál, ugyanis ez a terület is szigorúan szabályozott. Erről külön anyagot is fogunk készíteni. További információk >>> Dohánytermékek Szigorú szabályok vonatkoznak a dohánytermékek behozatalára is. Személyesen 200 szál cigarettát vagy 250 g dohányt hozhatunk be adó- és vámmentesen Norvégiába, ha elmúltunk 18 évesek. Ajándékba kapott dohánytermékekre is meg kell fizetni az adót és vámot. A dohány- és nikotintartalmú termékek új formáinak behozatala szigorúan tilos. A Helsedirektoratet értékelése szerint az e-cigaretta, Iqos is mind olyan termékek, amelyek a tiltott dohánytermékek közé tartozik. Ha nem engedélyezett dohánytermékeket importálunk, a vámhatóság visszatarthatja, lefoglalhatja és megsemmisítheti az árut. Gyógyszerek A gyógyszerek esetében nagyon szigorú szabályozás van érvényben. Utazásunk során személyes használatra van lehetőség szabályozott keretek között bizonyos gyógyszerek behozatalára. Magánszemélyek csak olyan gyógyszereket importálhatnak EU/EGT országokból, amelyek nem vénykötelesek, Norvégiában engedélyezettek és norvég címkével/betegtájékoztatóval is rendelkeznek. A gyógyszertermékek importjára 25% áfa vonatkozik. Az import feltétele, hogy 18 éven felüliek legyünk és saját fogyasztásra vásároljunk legfeljebb három havi adagot. Tilos a drognak minősülő vagy doppingszereket tartalmazó gyógyszerek és az állatok számára készült gyógyszerek importja is. További információk >>> Háztartási gépek Külföldön vásárolt háztartási gépek vámmentesen behozhatóak. Ha az áru értéke a 6000 kr vagy 3000 kr alatti (attól függően, hogy 24 óránál többet vagy kevesebbet tartózkodtuk külföldön), akkor áfát sem kell fizetnünk. Értékhatár feletti termékekre azonban meg kell fizetnünk a 25% áfát. Hús, tej, sajt és egyéb élelmiszerek behozatala Hús, húsipari termékek, sajt esetében a behozható kvóta 10 kg fejenként. Ez nem vonatkozik a kutya- és macskatápra. A kvótán felül az értékhatár limit (6000 kr/3000 kr) határozza meg, hogy mennyi termék hozható be plusz költségek nélkül. A termékeknek EU vagy Schengen térségen belülieknek kell lenniük, egyéb esetben ezek behozatala engedélyköteles. Burgonya behozatala nem lehetséges külön engedély nélkül, élelmiszerbiztonsági okokból. Üdítők, édességek és csokoládé behozatala vámmentesen lehetséges. Könyvek Norvégiába importált könyvek esetében nincs vám, viszont 25% áfa terhelheti őket. A könyveknek az áfa törvény (Regulations to the VAT Act Section § 6-3) szerinti besorolásúaknak kell lennie (angol nyelven a vonatkozó rész csatolva). Amennyiben saját használatra, nem pedig továbbértékesítésre vásárolunk külföldről, úgy a könyvek áfa- és vámmentesek. Fontos, hogy a szállítási- és vámpapírokat helyesen, a jogszabálynak megfelelően töltse ki az eladó. Örökség Ha külföldön élő személytől örököltünk, úgy lehetőség van a tárgyak adó- és vámmentes behozatalára Norvégiába. Ennek feltétele, hogy az örökös Norvégiában lakik életvitelszerűen, az örökhagyó pedig külföldön tartózkodott halálakor. A tárgyak importját megelőzően egy mentességi kérelmet kell benyújtani a szükséges dokumentációval a norvég vámhatósághoz (Vareførselsdivisjonen i Tolletaten) . Gépjárművek esetében be kell mutatni az eredeti forgalmit vagy annak hiteles másolatát is, amely igazolja, hogy a jármű az elhunyt tulajdonában volt. Néhány tárgy esetében azonban nincs vám- és adómentesség, ilyen például az alkohol, dohánytermék, üzleti tevékenység során használt eszközök stb. Ruha, cipő, kozmetikumok Ezeknél a termékeknél alkalmazható a 350 kr értékhatár. Ha a webshop regisztrált a VOEC rendszerben, akkor már a vásárlás során megfizetjük a 25% áfát. Ha nincs regisztrálva, akkor az értékhatáron aluli termékekre nem kell vámot vagy áfát fizetni. 350 kr felett viszont 25% áfa fizetendő a termék árán és szállítási költségén felül. Táplálékkiegészítők Táplálékkiegészítőknek minősülnek a vitaminok, ásványi anyagok, omega-3 olajok, fehérjeporok, gyógynövényes termékek. Az étrendkiegészítők élelmiszernek minősülnek, ezért a norvég Élelmiszerbiztonsági Hatóság hatáskörébe tartozik a szabályozásuk. Számos élelmiszertermékre vonatkozik vám, a pontos tartalomtól függően. Az élelmiszertermékek áfakulcsa 15%. Valuta A behozható és kivihető valuta összege legfeljebb 25 ezer koronának megfelelő összeg lehet. Ezen felül értesíteni kell a vámhatóságot külön formanyomtatványon, különben a teljes összeg 20%-át be kell fizetnünk büntetésként. Példa: 26 ezer korona behozatala esetén - amennyiben elmulasztjuk a bejelentési kötelezettségünket - a büntetés 5200 korona. Külföldi utalásoknál ilyen jellegű bejelentési kötelezettség nincsen a vámhatóság felé, ugyanis az a résztvevő bankok hatáskörébe tartozik. További termékkategóriák leírása >>> Új vámszabályok az Európai Unióban Miért volt rá szükség? A távol-keleti, jellemzően a kínai cégek hatalmas lehetőséget láttak abban, hogy az EU-t ellássák olcsó termékeikkel, kihasználva a korábbi értékhatárt, aminél sem vám, sem áfa nem terhelte a csomagokat. Ezt azonban magasabb értékű küldeményeknél is gyakran kijátszották adókötelezettség elkerülése érdekében. Ez jelentős versenyhátrányba kényszerítette az EU-n belüli gazdálkodókat, és kb. 7 miliárd EUR bevételkiesést okozott a tagállamoknak uniós szinten. Mi változott 2021. július 1-től? Az Európai Unióban 2021. július 1-jévél megszűnt a 22 euró (6000 forint) áfamentességi értékhatár. A 150 EUR (54 000 forint) értéket meg nem haladó küldemények vámmentessége továbbra is megmarad. Vámköteles maradnak azonban az alkoholtartalmú termékek, a parfümök és kölnivizek, továbbá a dohány és dohánytermékek. Az EU-ba érkező minden egyes küldeményre vámárunyilatkozatot kell benyújtani (ajándékküldeményre is). Mi változott az ajándék jellegű küldemények (magánszemélytől magánszemélynek) esetében? A 45 EUR értéket meg nem haladó ajándék jellegű küldemények vám- és áfamentessége továbbra is fennmarad, azonban kötelező csökkentett adattartalmú vámárunyilatkozatot benyújtani. A 150 euró alatti értékű vámmentes küldeményekre szintén a csökkentett adattartalmú vámárunyilatkozatok használható, de ebben az esetben áfát kell fizetni. Hogyan nyújtható be a vámárunyilatkozat? A NAV oldalán keresztül , ügyfélkapu segítségével, amihez ajándékozási nyilatkozatot kell csatolni Megbízhatjuk a Magyar Postát is a vámkezeléssel, ahol ki lehet választani az ajándékküldeményt A Magyar Posta vámügynöki szolgáltatásának díja van Forrás: Norwegian Tax Administration (Skatteetaten), Adó Online , NAV
- MaNo Magazin
- Rejtélyes szökevény - Norvégia Putyin beiktatásán - Mekkora félelmet okoz a norvégoknak a mikroműanyag? - A norvég naturisták most már nem annyira titkos élete - Haaland (duplán), szájkarate, mobilos játék, V. Harald király, kokain, hokizás, Eurovíziós Dalfesztivál is <<< Vissza 12. mai 2024 Előző heti hírek >>> 2024. 19. hét E heti szerkesztőink: Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg Kajari Dia, Boros Judit, Hartvig Márton Köszöntünk mindenkit ezen a remélhetőleg kellemes májusi reggelen, vagy egyéb napszakon, amikor felkerül az összefoglaló, mert az eheti szerkesztő @Kovács Ádám rendkívül késő állt neki foglalkozni a hírekkel. De legalább elkészült. Nyomozóink/heti szerkesztőink készen állnak, hogy beszámoljanak egy pár érdekes dologról, amelyekre internetes kutatómunkájuk során bukkantak: Marci leleplezett egy pár rejtélyes szökevényt Betti kiderítette, hogy Norvégia milyen minőségben volt jelen Putyin beiktatásán Anna elénk tárta, hogy mekkora félelmet okoz a norvégoknak a mikroműanyag Judit lerántotta a leplet a norvég naturisták most már nem annyira titkos életéről Ádám pedig átfogó nyomozati anyaggal készült, amiben szerepel Haaland (duplán), szájkarate, mobilos játék, V. Harald király, kokain, hokizás, Eurovíziós Dalfesztivál is Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalunkat ( Magyar-Norvég Galéria ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Jó olvasást kívánunk! Lazacszökés!!! www.vg.no Tusenvis av slakteklar laks har rømt på Hitra Lerøy anslår at i underkant av 14.000 laks på over 7 kilo har rømt fra et anlegg på Hitra kommune søndag. Körülbelül 14 000 lazac szökött meg a Lerøy egy lazacfarmjáról Hitrában vasárnap (május 5). A lazacok olyan 7 kilós példányok voltak. A cég vezérigazgatója, Harald Larssen szerint a helyzet kétségbeejtő, hisz a céljuk a lazacszökések lenullázása volt. A napokban több ezer méter hálót dobtak a vízbe, hogy megpróbálják összefogdosni a szökevényeket, és még ennél is többet terveznek bevetni, amennyiben megkapják hozzá a szükséges engedélyeket. A szökés egész pontosan a Fillfjordenben történt, és az ok valószínűleg az, hogy a háló megsérült valahol. Larssen állítása szerint szoros kapcsolatban vannak jelenleg a hatóságokkal az ügyben, és próbálják a helyzetet a legjobban kezelni. Az ilyen szökések azért nagyon problémásak, mert a lazacfarmokon tenyésztett lazacok nagyon életképtelenek, szaporodniuk viszont csak sikerül, így pedig teljesen tönkreteszik a már amúgy is megfogyatkozott vadlazacok génállományát. Állítólag a horgászoknak sem nyújt kifejezetten nagy élményt egy ilyen fogás, hisz ezeknek a lazacoknak annyira nincs életösztönük, hogy a szerencsés horgász gyakorlatilag csak kivontatja őket a vízből a partra, mindenféle ellenállás nélkül. Forrás: VG Hartvig Márton Szolgálati közlemény: Nem értek semmit! e24.no Konkurransetilsynet: Svak konkurranse i deler av dagligvarebransjen Næringsminister Cecilie Myrseth (Ap) mener svak konkurranse i dagligvarebransjen kan føre til at norske forbrukere betaler mer for maten enn vi må. Kedves olvasók, kedves szerkesztőség, elérkezett a teljes mentális leolvadásom pillanata, amiért elnézést kérek Heti megírandó cikkekre való vadászatom során ebbe a címbe futottam bele az E24-en: Konkurransetilsynet: Svak konkurranse i deler av det norske dagligvaremarkedet, vagyis hogy a Versenyhatóság szerint nincs igazán verseny a norvég élelmiszerpiac egyes részein. Hogy mi van?? Nincs igazán verseny? Hát mikor volt? Ez a norvég társadalom alappillére, nem? Talán még a kedves olvasó emlékezhet arra, hogy tavaly februárban micsoda felháborodás volt, hogy a három nagy élelmiszeróriás, a Reitan, a Norgesgruppen és a Coop közül a Norgesgruppen nem emelt árat. Ez annyit jelentett, hogy a Kiwiben néhány termék valamivel olcsóbb maradt, a Rema és a Coop pedig anyázott amennyire a csövön kifért, hogy ez milyen alattomos húzás, emiatt emberek fogják elveszíteni a munkahelyeiket, vezérigazgatók a hyttéiket, katasztrófa. Majd a két másik szereplő lenyelte a békát, és kicsit visszavettek az áraikból és amennyire emlékszem visszaállt a rend. És akkor felmerül a kérdés, hogy a Versenyhatóság pókösztöne nem jelzett be legalább ezen a ponton, amikor egyes piaci szereplők egész konkrétan felháborodtak azon, hogy versenyhelyzet alakult ki? Azt már inkább nem is firtatnám, hogy az előző években ezt a kérdést egyáltalán merte-e valaki piszkálni, vagy hogy az ilyen sztorikat vajon hallja-e a Versenyhivatal, mert elfolyik a maradék agyvizem is. Norvégia nem EU-tag, ami talán jó, talán nem, de valamennyire mindenképp érthető. Van egy lakosságát tekintve kicsi ország, minimális mezőgazdasági adottságokkal, de szeretnék, ha az a néhány földműves és állattenyésztő megélne, ezért inkább úgy döntenek, hogy a nagy választék helyett a nagy kisegítés az elsődleges prioritás. Az ország ezért inkább nem enged be külföldi szereplőket, az élelmiszerláncok pedig a helyi termelők termékeit helyezik a polcaikra. Mindenki mindenhol ugyanazt ugyanannyiért. Ez pedig úgy ahogy működik. A probléma csak az, hogy az Úr 2024. évét írjuk, a norvég pedig, mint a világ egyik legfogyasztóképesebb népe röpköd fel-alá Grancára, Bangkokba, Budapestre és azt látja, hogy a solymári Auchanban jobb minőségű, több, és olcsóbb tengeri kaja van, mint az Aker Bryggén a Menyben, ez az élmény pedig lassan, de fokozatosan elgondolkodtatja a jónépet, hogy akkor végső soron mi végett ez a rendkívül szolidáris gazdasági rend, ha egy-két élelmiszeripari felsővezetőn kívül senki más nem jár jól vele? Na jó, még talán a klíma is jól jár, hisz minél kevesebb nemzetközi szállítgatás, annál jobb ugye, tehát megveregethetjük mentálisan a vállunkat, hogy milyen szépen, környezettudatosan élünk itt Norvégiában, csak hát ha meg ez igaz lenne, akkor nem 16 hét alatt érnénk el az éves túlfogyasztásunk napjához sem . A történet vége tehát az, hogy itt vagyunk a rengeteg olajpénzzel ami egy virtuális térben termeli újra magát, de kb. másfélszer többet fizetünk alap élelmiszerekért , amik egyébként minőségben alulmúlják az európai átlagot, és mindezek ellenére még így is élen járunk a túlfogyasztásban. A történet vége tehát az, hogy baromi drágán élünk, de legalább rosszul. Mit lehet akkor tenni? Az élelmiszerpiac jelenleg úgy működik, hogy minél kisebb vagy, annál nehezebb betörnöd. A nagy szereplők sokkal kedvezőbb üzleteket tudnak kötni a nagykereskedőkkel, sőt ez a különbség akkora, hogy bizonyos esetekben a kisebb vállalkozók már a kiskereskedőktől szerzik be a saját árujukat, amit aztán így soha nem fognak tudni versenyképes áron értékesíteni. Külföldről importálni meg ugye nem játszik, mert védjük a norvég termelőket, nem vagyunk EU, stb. Azt már néhány parlamenti képviselő és párt is kezdi kapizsgálni, hogy ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit, legalábbis erre engednek következtetni egyes megszólalások , de a jelenlegi kormány például látszólag egyáltalán nem foglalkozik a problémával, és még egy esetleges kormányváltás esetén is valószínűleg több ciklusnak kéne lefutnia ahhoz, hogy történjen az ügyben bármi előrelépés. Addig pedig a legtöbb amit tehetünk az az, ha a kis üzletekben fizetünk jóval többet, hogy valamiféle küldetéstudat által vezérelve mutassunk egy középső ujjat a jelenleg regnáló élelmiszerkartellnek. Forrás: E24 Hartvig Márton Magánrepülővel hozták haza a terrorizmussal vádolt Bhattit www.nrk.no Politiet har brukt 2,6 millioner på å få Bhatti hjem Politiet har brukt totalt 2,6 millioner kroner på å få terrorsiktede Arfan Bhatti hjem fra Pakistan. Det skriver Oslo-politiets kommunikasjonsrådgiver Siv Alsén i en e-post til NRK. Det er flyreisen til Bhatti som er den største utgiftsposten. Rundt 1,6 millioner var prislappen på det privatflyet som ble chartret for å fly Bhatti til Norge. I tillegg har politiet brukt rundt en million kroner på reisekostnader for sine ansatte siden 2022. Politiet har vært i Pakistan ved tre anledninger siden angrepet i Oslo 25. juni 2022. Sist de reiste dit, i månedsskiftet januar/februar 2024, forsøkte de å avhøre Arfan Bhatti, gjorde tekniske beslag, og vitneavhør av andre personer i landet, kom det fram i rettsaken mot Zaniar Matapour, som er tiltalt for terrorangrepet. Bhatti vitnet i straffesaken tirsdag. Han ville imidlertid si lite annet enn å snakke om måten han mener han har blitt behandlet i varetekt i Pakistan. Arfan Qadeer Bhatti egy pakisztáni származású norvég állampolgár, akit a 2022-es júniusi oslói lövöldözésben való bűnrészességgel vádolnak. A júniusi terrortámadás után Bhatti Pakisztánba menekült, ahol letartóztatták, de a norvég hatóságoknak sikerült elérniük, hogy Pakisztán kiadja Bhattit Norvégiának. A norvég rendőrség összesen 2,6 millió koronát költött arra, hogy Bhatti visszatérjen Norvégiába (csak a Bombardier Challenger típusú bérelt magánrepülő költsége kb. 1,6 millió korona volt), és megjelenhessen az Oslói Kerületi Bíróságon. Bhatti továbbra is ártatlannak vallja magát a súlyosbított terrorizmus vádjában, és tagadja, hogy köze lenne a 2022. június 25-i terrortámadáshoz. A fő vádlott, Zainar Matapour elleni per közel nyolc hete folyik, amiben Bhatti tanúként vesz részt. Forrás: NRK Pál Bettina Húsvét után megugrottak az élelmiszerárak www.nrk.no Spår bråbrems i prisveksten på mat På tross av at matprisene steg uvanlig mye i april, tror matforsker Ivar Pettersen at prisene «bare» vil stige med 4 prosent i år. A közgazdászok úgy vélték, hogy az infláció még az eddiginél is gyorsabban csökkenhet, de az élelmiszerárak szokatlanul erős áprilisi emelkedése erre rácáfolt. Az élelmiszerek és alkoholmentes italok ára márciusról áprilisra 3,3 %-al emelkedett a Norvég Statisztikai Hivatal adatai szerint. Különösen a csokoládé, az üdítőitalok, a kávé és a citrusfélék ára ugrott meg. Az élelmiszerárak most 6,8 %-al magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. A Norges Bank célja az, hogy az árak ne emelkedjenek évi 2%-nál gyorsabban. Márciusban az éves infláció a központi bank által vártnál nagyobb mértékben csökkent. Akkor egyes közgazdászok úgy vélték, hogy szeptemberben kamatcsökkentésre kerülhet sor. Most kiderült, hogy az infláció a vártnál lassabban csökken, ezért szeptember helyett decemberben jöhet a kamatcsökkentés. Forrás: NRK Boros Judit Norvégia moszkvai nagykövete vett részt Putyin beiktatási ceremóniáján www.vg.no Norge til stede på Putins seremoni: – Pinlig Regjeringen sender den norske ambassadøren i Moskva til seremonien som markerer gjenvalget av president Vladimir Putin. Høyre, Frp, Venstre og KrF reagerer, og mener at det legitimerer det russiske presidentvalget. Vlagyimir Putyin újabb hat évig Oroszország elnöke lesz. Újraválasztását egy grandiózus ceremóniával ünnepelték meg május 7-én. Az ünnepségen Robert Kvile, Norvégia moszkvai nagykövete is részt vett, amit több politikai párt is kritikusan értékelt. Azzal érveltek, hogy a norvég jelenlét legitimálta a választást, aminek valódisága kétségeket ébresztett. Az EU és több európai ország egyértelműen kijelentette, hogy nem vesz részt az orosz ünnepségen. Az orosz Központi Választási Bizottság szerint Putyin a szavazatok 87 százalékát szerezte meg. Ine Eriksen Søreide, a parlament Külügyi és Védelmi Bizottságának vezetője kevésbé kritikus. Elmondta, hogy rengeteg szempontot kell figyelembe venni egy ilyen döntés előtt, mégis úgy gondolja, hogy ez nagyon rossz jelzést küld a világnak, hiszen az elnökválasztás nem volt tisztességes és szabad, ráadásul a választás Navalnij ellenzéki politikus halála után történt. Eivind Vad Petersson államtitkár szerint világos, hogy Oroszország a rossz oldalon áll, ugyanakkor fontos, hogy Norvégia fenntartsa a diplomáciai kapcsolatot a szomszédaival. Oroszország nem csak szomszédos ország, hanem partner a kétoldalú tengeri biztonsági-, halászati- és határmenti együttműködésekben is. Forrás: VG Pál Bettina A norvégok aggódnak a mikroműanyag miatt www.nettavisen.no Nettavisen Egy új kutatásból kiderül, hogy a norvégok 53%-a aggódik amiatt, hogy milyen hatással van az egészségre a műanyag. A kutatást a Censuswide nevű kutatási szervezet végezte a Greenpeace megbízásából, írja a Dagsavisen. Ijesztőek az olyan hírek, amelyek arról szólnak, hogy a műanyag megjelenik különböző helyeken, például kint a természetben, a levegőben, amit belélegzünk, az ételben és még a vérünkben is – mondta Haldis Tjeldflaat Helle, a Greenpeace szaktanácsadója. A kutatásban, amelyben több, mint 19.000 ember vett részt összesen 19 országból, 82% számolt be arról, hogy támogatják a műanyagtermelés csökkentését célzó javaslatot. A kutatás hátterében az ENSZ nemzetközi műanyagtermelésről szóló szerződéssel kapcsolatos tárgyalása áll. A műanyagválság nemcsak a környezet szempontjából jelent hatalmas problémát, hanem a kutatók úgy vélik, hogy egészségügyi szempontból is aggodalomra adhat okot – közölte Tjeldflaat Helle. A felmérésből az is kiderül, hogy a résztvevő norvég szülők 68%-át aggasztja, hogy a műanyag milyen hatással van gyermekeik egészségére. Forrás: Nettavisen Kékedi Anna Ahány ember, annyiféle test www.nrk.no Norsk naturistforbund mener unge bør se et mangfold av nakne kropper Norsk naturistforbund vil være en motvekt mot retusjerte idealer. Menneskekroppen er mangfoldig og flott i seg selv, mener Helle Linné Eriksen. A Norvég Naturista Szövetség szerint az emberi test önmagában is sokszínű és gyönyörű, ezért szeretnének minél többféle meztelen testet megmutatni a fiataloknak, és ellenpontozni a tökéletesre retusált testek kultuszát. A naturizmus (korábban nudizmus) egy nem szexuális jellegű meztelen életmód, ahol férfiak és nők együtt gyakorolják a közösségi meztelenkedést. A Norvég Naturista Szövetségnek körülbelül 2000 tagja van. Annak érdekében, hogy minél több embernek legyen lehetősége a naturizmus gyakorlására, az ország több részén naturista- és rekreációs tereket hoztak létre. Az országban három kemping illetve üdülőhely áll a naturisták rendelkezésére: Skovly Halden közelében, Sjøhaug Moss közelében és Isefjærleiren Høvåg-ban. Nyaranta körülbelül 20 ezren fordulnak meg ezeken a területeken. A Norvég Naturista Szövetség meg akarja mutatni, hogy a naturizmus egy társadalomkritikus mozgalom, és az elérhetetlen ideálokkal szemben a természetes testeket és a testpozitivitást népszerűsítik. A szövetség vezetői úgy vélik, hogy a naturistáknak láthatóknak és hallhatóknak kell lenniük, hogy ellensúlyozzák a közösségi médiában terjedő trendeket. A természetes testek felvállalásával jó példát mutatnak, és azon dolgoznak, hogy a fiatalok megszokják, hogy normális testeket látnak a szexualizált testek helyett. Így nagyobb rá az esély, hogy nem az elérhetetlen, retusált ideálok alapján ítélik meg a saját külsejüket. "Vékonyak és kövérek vagyunk, kis és nagy mellekkel, kis és nagy péniszekkel, striákkal és narancsbőrrel" - mondja Helle Linné Eriksen, a Norvég Naturista Szövetség vezetője, miközben meztelenül ül egy padon a tűző napsütésben a Norvég Naturista Szövetség országos találkozójának szünetében. Az egyesület különböző szabadidős tevékenységeket szervez, naturista strandokon, meztelen golfon, meztelen jógán és saját ifjúsági hálózatán keresztül toboroz fiatalokat. Forrás: NRK Boros Judit Nem értette meg a diagnózist www.nrk.no Kvinne forstod ikkje at ho hadde kreft fordi ho fekk ikkje tolk Meir enn tre av ti tolkeoppdrag i det offentlege blir utført av ukvalifiserte tolkar. Tolkeforeininga trur mange ikkje får tolk i det heile tatt. A nyelvi kihívásokkal küzdő betegek közül többek tapasztalata, hogy az egészségügyi ellátórendszerben nem biztosítanak számukra tolmácsot. Ez sokszor oda vezet, hogy nem a megfelelő kezelést kapják. 2023-ban a tolmácsolási megbízások 34 %-át a közszférában olyan tolmácsok végezték, akiknek semmilyen szakképesítésük nem volt. Egy nő, akit rákbetegséggel diagnosztizáltak, minden konzultációjára magával vitte a férjét. Minden találkozóra tolmácsot kértek, de azt mondták nekik, hogy erre nincs szükség, mert a férje egy kicsit beszél norvégul. Utólag kiderült, hogy a nő nem értette, hogy rákot diagnosztizáltak nála, ezért nem akkor kezdte el a kezelést, amikor kellett volna. Egy férfi maradandó károsodást szenvedett a lábán, mert visszautasított egy szükséges műtétet, mivel nem értette, hogy mit mondanak neki. Egy páciens csoportterápiára jelentkezett, de mivel ezen a tolmács nem vehetett részt, ezért a beteg sem tudott részt venni a terápián. Egy nő, akin akut császármetszést hajtottak végre, nem értette a tájékoztatást, amit akkor kapott, amikor hazaengedték a kórházból, ami a sebgyógyulás körüli problémákhoz vezetett. Ezek az esetek az elmúlt két évben történtek. Paulina Slusarczyk, a Norvég Tolmácsok Szövetségének vezetője több olyan, az elmúlt években készült jelentésre hivatkozik, amelyek a tolmácsok egészségügyi rendszerben való alkalmazását vizsgálták, és amelyek a tolmácsok kihasználatlanságát mutatták. Ez a gyakorlat helytelen diagnózishoz, helytelen kezeléshez és az egészségügyi rendszerrel kapcsolatos nagyon rossz tapasztalatokhoz vezethet. Elsősorban az egészségügyi szakembereknek kell felmérniük, hogy szükség van-e tolmácsra, és ha igen, akkor fontos, hogy azok képzett tolmácsok legyenek. Miért használnak mégis az esetek harmadában képesítés nélküli tolmácsokat? Sokszor azért, mert az adott nyelvre képzett tolmácsok egyike sem áll rendelkezésre a kívánt időpontban, és a szervezet nem tudja megváltoztatni a találkozó vagy beszélgetés időpontját. Előfordulhat, hogy az intézmény vagy az általa igénybe vett ügynökség nem rendelkezik elég jó szervezeti megoldásokkal a tolmácsolási igények kielégítésére, és/vagy nincs megállapodás a szóban forgó nyelven képzett tolmácsokkal. Az is megtörténhet, hogy a kívánt nyelven egyáltalán nem állnak rendelkezésre szakképzett tolmácsok. Az egészségügyi szakszolgálatok (27 %) és az önkormányzati szolgáltatások (34 %) esetében a legmagasabb a képesítés nélküli tolmácsok aránya. Ezekben a szolgáltatásokban közös, hogy részben vagy egészben a közbeszerzési szabályok hatálya alá tartoznak. Ez azt jelenti, hogy a tolmácsolási megbízásokra pályázatot kell kiírni. A közbeszerzési szabályok alól mentesülő közintézmények, például a bíróságok és a bevándorlási hivatalok csaknem 100 %-ban képzett tolmácsokat alkalmaznak. Ráadásul az általuk alkalmazott tolmácsok magasan képzettek. (A képzett tolmácsok A - E minősítései a Nemzeti Tolmácsnyilvántartás különböző képesítési szintjeire utalnak.) Bjørn Erik Thon, az egyenlőségért és a diszkrimináció elleni küzdelemért felelős miniszter is kritizálta a rendszer jelenlegi működését, és rámutatott, hogy a probléma több ágazatra is vonatkozik, nem csak az egészségügyre. Sokszor nem alkalmaznak szakképzett tolmácsokat a háziorvosoknál, a börtönökben, a NAV-nál, a gyermekjóléti szolgálatoknál és az iskolákban sem. Már 2022-ben bizottságot neveztek ki a probléma felülvizsgálatára és változtatási javaslatok kidolgozására. Az IMDI konzultációs nyilatkozatában azt javasolják, hogy a tolmácsok is kerüljenek be a szolgáltatási szerződésekre vonatkozó kivételek közé. “Mivel a tolmácsok igénybevételét törvény írja elő, és a tolmács jogilag szabályozott szakma, helyénvaló, hogy a tolmácsok kinevezése mentesüljön a közbeszerzési szabályok alól" – írják. Forrás: NRK Boros Judit Így vélekednek a norvégok az Eurovíziós Dalfesztiválról www.vg.no Én av fem nordmenn vil boikotte Eurovision på grunn av Israels deltagelse Og to av tre norske Eurovision-seere mener at Israel ikke burde få delta. 2024. május 11-én a svédországi Malmö városában rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál idei nagydöntőjét, amiben Norvégia is érdekelt. A skandináv országot a Gåte nevű norvég népzenét, elektronikus zenét és progresszív metalt vegyítő, leginkább háőőőizé-stílusban nyomuló formáció képviseli Ulveham című dalukkal, amely címéből kitalálható módon ékes szép norvég nyelven fog elhangzani. Nem csak emiatt a dal miatt ellentmondásos a Dalfesztivál megítélése a norvégok körében. A VG felmérése szerint a válaszadók 2/3-a úgy véli, Izraelt nem lett volna szabad engedni részt venni az idei versenyen azok után, amit az előző hónapokban a palesztinokkal művelnek (ráadásul az izraeli versenyző, Eden Golan dala eredetileg eléggé egyértelműen utalt a tavaly októberben kezdődött eseményekre, emiatt át kellett írni a dal szövegét, és még a címét is meg kellett változtatni. Ég veled October Rain, üdvözlet Hurricane). A kutatásban részt vevők 19%-a pedig azt mondta, hogy bojkottálni fogja az idei adást Izrael részvétele miatt. Az oslói Carls nevű szórakozóhely pedig bejelentette, hogy Izrael fellépésének idejére ki fogják kapcsolni az élő adást. Ez a 2/3 annyira 2/3, mint Magyarországon. Ugyanis az összes válaszadó 39%-a azt mondta, hogy az Eurovízió nem érdekli őket. A maradék 61% megoszlása: 23% nézni fogja annak ellenére, hogy szerintük Izraelt ki kellett volna zárni, 19% bojkottálni fogja az egészet, 12% szerint a politikának nem szabad befolyásolnia egy ilyen versenyt, és nézni fogja, 8% számára pedig teljesen közömbös Izrael részvétele, és nézni fogja a rendezvényt. Ezzel pedig kb. ki is jön a 2/3. A svéd Aftonbladet Eurovízió-szakértője, Tobbe Ek arra számít, hogy sokan tiltakozásból fognak csak Izraelre szavazni, ezzel győzelemhez segítve őket. Hogy ez az eshetőség mit jelent a versengés jövőjére nézve, abba sokan nem mernek belegondolni. A korábban emlegetett Carls az izraeli fellépő bojkottálása mellett azt is kijelentette, hogy a május 11-i este bevételét teljes egészében az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezetnek fogják felajánlani, ezzel is segítve a Gázai Övezetben végzett humanitárius munkájukat. Emellett azt is bejelentették, hogy a helyszínről nincsen egy zászló sem kitiltva, így nyugodtan be lehet vinni palesztin zászlót a Carls-ba. Ezzel szemben a malmői döntő helyszínéről kitiltották a palesztin zászlót. A VG cikkében szerepelt még egy szavazás, ahol az alábbi eredmények születtek: 27 ezer szavazat érkezett be. 30% bojkottálni fogja az idei versenyt Izrael részvétele miatt. 25% nézni fogja annak ellenére, hogy szerintük Izraelt diszkvalifikálni kellett volna (ha már anno 2022-ben a ruszkikat kivágták, mint a macskákat a dolgukat végezni). 17%-ot annyira érdekel az esemény, mint Soros Györgyöt, hogy a magyar kormány mit hazudik róla. 16% csak azért fogja nézni, hogy Izraelt támogassa. 11% pedig azt a választ adta, hogy semmilyen módon nem izgatja őt fel Izrael részvétele.A dolgokat tovább bonyolítja, hogy május 11-én délután kizárták a hollandok versenyzőjét, Joost Klein-t, miután állítólag meglehetősen durva, fenyegetésekkel tarkított szóváltásba keveredett egy szervezővel. A holland versenyzőt egyébként előzetesen a komolyabb esélyesek között emlegették. UPDATE 19:12: Azóta kiderült (legalábbis ha hiszünk a holland AVROTROS műsorszolgáltatónak), hogy mindösszesen egy kamera irányába tett fenyegető kézmozdulat váltotta ki ezt a válaszreakciót (miután volt egy megállapodás, hogy a május 9-i elődöntős fellépése után, amikor lejön a színpadról, akkor már nem kamerázzák őt. Ezt valami rendkívül okos kamerás nem vette figyelembe). Ez kb. annyira abszurd, mintha egy focista azért kapna piros lapot, mert fenyegetően néz a másik csapat egyik játékosára. Lásd még: Ártatlanság vélelme menüpont Forrás: VG Kovács Ádám A deepfake nem király, értem? www.dagbladet.no - Si unnskyld til kongen! Leder Andrine Seppola i Senterungdommen er «kok forbanna» etter russetreffet i Kongeparken. Egy szép napon az történt, hogy az ålgårdi Kongeparken adott otthont a végzős diákok idei országos találkozójának. Ezen a rendezvényen fellépett a zseniális Ballinciaga nevű formáció is, akik szerint rendkívüli módon vicces, ha Őfelsége szól egy pár szót a koncert előtt az egybegyűlt fiatalsághoz. V. Harald vagy tréfarépát reggelizett, vagy a beszédírója írta meg a köszöntőt mocsárrészégen, mivel a király száján az alábbi szavak jöttek ki: „ A norvégok olyan lányok, akik a lányokat szeretik, olyan fiúk, akik a fiúkat szeretik, és olyan végzős diákok, akik szeretik a kokaint, a prostikat és a Ballin’-t.” Őfelsége ezt követően hozzátette, hogy amikor utoljára találkozott a „Ballin’” tagjaival, akkor együtt szívtak fel egy pár királyi csíkot (az eseményre díszvendégként meghívták Deutsch Tamást, a FIDESZ EP-listavezetőjét is, aki igazi fehér por-szakértőnek mondható). Az egészben az a legkellemetlenebb, hogy V. Harald nem is mondott ilyesmiket, ugyanis ő is áldozatul esett a deepfake-nek, és az egész nem több, mint egy kicsit erősre sikerült poén. Nem látja ennyire poénosan a dolgot Andrine Seppola, a Senterpartiet (Centrum Párt) ifjúsági szervezetének, a Senterungdommennek az elnöke. Szerinte rendkívül ízléstelen és sértő ilyesmivel poénkodni, a Ballinciagának pedig elnézést kellene kérnie a királytól, hogy ilyen szavakat adtak a szájába. A norvég törvények 2015 óta nem büntetik a felségsértést, a halálbüntetést 1979-ben eltörölték (2014-ben pedig ezt Alkotmányba foglalták), vagyis nem kell arra számítani, hogy a tréfa elkövetőit nyilvánosság előtt lefejezik. Seppola, aki eléggé kiakadt ezen a poénon, úgy vélekedik, hogy a királyt nem kellene belekeverni egy ennyire komoly és megosztó kérdésbe, mint a kábítószerek. A királyi udvar nem reagált a Dagbladet megkeresésére, a Ballinciaga tagjai pedig azt nyilatkozták, hogy ők és a végzős diákok is szeretik a királyt, a buliban pedig mindenkit szívesen látnak, még a királyi család tagjait is, ugyanis ettől lesz csak igazán király a buli. A zenekar V. Harald egy 2016-os beszédét parodizálta ki a videóban, akkor a király azt mondta, hogy: „A norvégok olyan lányok, akik a lányokat szeretik, olyan fiúk, akik a fiúkat szeretik, és olyan fiúk meg lányok, akik egymást szeretik. A norvégok hisznek Istenben, Allahban, A Mindenben és A Semmiben.” A Senterungdommen elnöke amellett, hogy kiakadt a Ballinciagára, hosszasan ecsetelte, hogy ő mennyire józan életű, aki soha nem drogozott, soha nem feleselt (itt most a házi készítésű égetett szesz fogyasztására gondoltam, nem a visszapofázás nemes aktusára). Két éve ő maga is érettségi előtt állt, akkor szemtanúja volt annak, hogy sokan buszról buszra jártak kokózni, és így a rendőrség nem tudta őket elkapni. Seppola búcsúzóul még azt is hozzáteszi, hogy ő mindig betartotta a norvég törvényeket. Forrás: Dagbladet Kovács Ádám Haaland, az igazi karakter www.nrk.no Spillavhengighet Norge kritiske til at Erling Braut Haaland frontar mobilspelet Clash of Clans Fotballstjerna Erling Braut Haaland er den første verkelege personen som blir ein karakter i spelet Clash of Clans. Spillavhengighet Norge meiner spelet har funksjonar som kan minna om hasardspel. Erling Haaland történelmet írt. Nem arról van szó, hogy ő már május 7-én, egy nappal hamarabb letette a történelem érettségit. Hanem arról, hogy első valódi emberként bekerült a Clash of Clans nevű mobilos stratégiai játékba, ugyanis róla mintáztak egy új karaktert. A Spillavhengighet Norge (Játékfüggőséggel foglalkozó norvég szervezet) szerint a játék bizonyos elemeiben nagyon emlékeztet a szerencsejátékra, és ez veszélyes. Magnus Pedersen, a szervezet tanácsadója szerint rendkívül szomorú és felesleges, hogy egy ilyen nagy nevű focista egy szerencsejátékos elemeket tartalmazó játékhoz adja arcát és nevét is. Ugyanis a Clash of Clans alapvetően ingyenes, de ha az ember gyorsabban akar benne haladni, akkor fizetnie kell, és ezt Pedersen szerint sokan meg is teszik. Az ilyesmi különösen népszerű a fiatalok körében, akiknek sokszor alapból nincsen sok pénze. Inger Line Hansen, a függőséggel küszködőkkel foglalkozó Actis főtitkára szerint a játékot fejlesztő Supercell részéről cinikus húzás egy ilyen példaképet berakni a játékba, mint Haaland. Ugyanis sokan nem azért fogják megvenni a karaktert, mert annyira szükségük van rá, hanem mert menő, és így nem érzik magukat kirekesztve. Welcome to vadkapitalizmus, fiatal barátaim. Ez kb. ugyanolyan jelenség, mint hogy Magyarországon június elejétől kezdve a McDonald’s (Németh Szilárd kedvéért Mekdánelc) egy különleges Szoboszlai Dominik-menüt fog árusítani a játékos kedvenc falatjaival. Hansen szerint azért is aljas húzás a Supercell részéről, hogy belerakták Haalandot a játékukba, mert így is degeszre keresik magukat a mikrotranzakciókból és a játékfejlesztők kizsákmányolásából, ezzel a lépéssel pedig még egy kis plusz pénzt kihúznak a fiatal játékosok zsebéből. Majd azt is hozzáteszi, hogy szerinte Haaland más, ennél sokkal jobb célokra is használhatná a hírnevét, és Norvégia egyes számú futballsztárjának nem igazán jó az ítélőképessége. A focisták jó része egyébként nem egy akadémiai díszdoktor, de nem is ezért szeretjük őket. A Supercell közleményében annyit reagált, hogy kimondottan úgy tervezik meg a játékaikat, hogy eltántorítsák a felhasználókat a túlzásba vitt játéktól. Állításuk szerint az aktív játékosok 80%-a sosem költ egyetlen fillért sem mikrotranzakciók keretein belül. Mari Velsand, a Norvég Médiahatóság igazgatója az NRK-nak nyilatkozva kifejtette, hogy ők a felnőtt példaképeket arra szeretnék ösztönözni, hogy segítsenek a számítógépes játékokat befogadóbbá és biztonságosabbá tenni a gyerekek és a fiatalok számára. Szerinte még fontos az is, hogy a szülők nyílt, őszinte beszélgetéseket tudjanak folytatni gyerekeikkel az ilyen játékokról és veszélyeikről. Forrás: NRK Kovács Ádám Folytatódott a Keane-Haaland konfliktus www.vg.no Premier League: Alan Shearer med støtte til Erling Braut Haaland Erling Braut Haalands oppførsel skaper debatt i England. Tidligere storscorer Alan Shearer applauderer nordmannen. A változatosság kedvéért ismét viták kereszttüzébe került Erling Haaland. Ezúttal nem azért, mert gólképtelen maradt. De még csak nem is azért, mert a nyílt utcán nekiállt embereket fagyasztott pizzával dobálni. Hanem azért, mert a Manchester City Wolverhampton elleni május 4-i meccsén a City 5-1-es sikeréből 4 góllal vette ki a részét, de a meccset nem játszotta végig, mert Pep Guardiola lecserélte a lefújás előtt. Haalandnak ez nem tetszett, és ellenérzéseinek hangot is adott. Ebből pedig ismét balhé lett, mert Angliában minden ilyen apróságra rárepülnek. A Manchester United csapatát korábban favágóként/hentesként erősítő Roy Keane is megszólalt az ügy kapcsán, nemes egyszerűséggel elkényeztetett hülye kis szarosnak nevezve a norvég csatárt. Mondjuk nem vagyok meglepődve, hogy egy egykori Man United-játékos ilyen primitív módon nyilvánul meg, néhányuknak mintha kötelezővé tették volna, hogy legyenek suttyó parasztnak. Keane azt is hozzátette, hogy gyorsan el fogják felejteni az emberek a Haaland-hisztit, mert egyébként 4 gólt szerzett. De Haalandnak nem csak kritikusai akadnak. A szintén megmondóemberként tevékenykedő Alan Shearer, aki a Premier League történelmének legtöbb gólt szerző játékosa, kiállt a City norvég gólgyárosa mellett. Szerinte Haaland reakciója teljesen érthető, ő is dühös lett volna ugyanebben a helyzetben. Gary Lineker, aki szintén gólérzékenységéről volt híres játékosként, szintén Haaland mellé állt. Szerinte a norvég klasszis joggal volt dühös a lecserélését követően, miután gyakorlatilag egymaga megnyerte a meccset csapatának. Egyébként a Haaland-Keane konfliktus eléggé komoly történelemmel rendelkezik. 2001-ben egy Manchester City-Manchester United összecsapáson Roy Keane egy „THIS IS MANCHESTER!!!” felkiáltással agyonrúgta Alfie Haalandot, aki belesérült a belépőbe. Ezt a rúgást sokan minden idők legbrutálisabb szabálytalanságának tartanak. Majd a földön fekvő norvég fölé hajolva még be is szólt neki. Egy évvel később bevallotta, hogy mindezt szándékosan, bosszúból csinálta, miután Alfie Haaland még 1997-ben, a Leeds United játékosaként súlyos sérülést okozott Keane-nek, majd beszólt neki, hogy miért játssza meg magát ennyire. Úgy tűnik, ha már a pályán nincs ott, akkor legalább szóban rúg oda időnként egyet az ifjabbik Haalandnak. Keane ha már valódi karatésnak nem volt elég jó, legalább szájkaratéban remekel. Forrás: VG Kovács Ádám Svájci lecke a norvégoknak www.tv2.no Zuccarello briljerte i norsk tap: - Dumme feil PRAHA (TV 2): De norske stjernene viste sin klasse, men Norge måtte gi tapt i VMs åpningskamp. Az már a csehországi hoki VB előtt eldőlt, hogy a norvég keretben ott lesz Mats Zuccarello és Patrik Thoresen személyében két veterán klasszis. Ennek köszönhetően sokan eléggé komoly elvárásokat támasztottak Norvégiával szemben. Remélhetőleg olyanokat nem, hogy a döntőben majd 10-0-ra verjék meg Kanadát. Az elmúlt 10-12 évben a VB-ken rendre jól szereplő Svájc elleni május 10-i nyitányon egy harmadot követően 1-1-re állt a két csapat, a második harmadban 4-1-re ellépett a svájci csapat, az utolsó harmadban Nino Niederreiter, az NHL-ben szereplő Winnipeg Jets játékosa 5-1-es előnyhöz juttatta hazája válogatottját, majd norvég részről Michael Brandsegg-Nygård felhelyezte a szépségtapaszt, kialakítva az 5-2-es végeredményt. A másik norvég gólt Markus Vikingstad, a német élvonalban szereplő Bremerhaven játékosa szerezte. A korábban emlegetett Zuccarello-Thoresen páros összesen 3 asszisztot jegyzett (Thoresen kettőt, Zuccarello egyet). Zuccarello a TV2-nek értékelt a meccs végét követően. Szerinte a norvég válogatott összeségében nem játszott rosszul, sok helyzetet alakítottak ki. Viszont a svájci csapat sok buta hibát kényszerített ki belőlük, amit aztán annak rendje és módja szerint könyörtelenül kihasználtak. A Minnesota Wild 36 éves klasszisa azt is hozzátette, hogy még nem érte el az utazósebességét, ezért ezen a meccsen nem volt csúcsformában. Tobias Johansson szövetségi kapitány szerint Zuccarello sora volt az egyetlen, amelyik támadásban veszélyt tudott jelenteni a svájci kapura. A svéd szakember optimistán hozzátette, hogy ez van, holnap is nap lesz. Május 11-én Norvégia a házigazda Csehországgal méri össze tudását. A tegnapi játéknap további eredményei: Szlovákia-Németország 4-6, Csehország-Finnország 1-0 (büntetőpárbaj után), Svédország-USA 5-2. Forrás: TV2 Kovács Ádám <<< Előző Következő >>>
- MaNo Magazin
- Törvénytelen örökbefogadások? - Már biztos, hogy robbanás volt - Ki A Farkas? - A norvég női kézilabda-válogatott újra a csúcs felé tart <<< Vissza 20. november 2022 Előző heti hírek >>> 2022. 46. hét E heti szerkesztőink: Boros Judit, Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg Kajari Dia Vasárnap, híradó, bár ezen a héten viszonylag röviden 😊 Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalainkat ( Magyar-Norvég Galéria , és MaNo light ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Néhány hír a (most nem olyan) sok közül: Törvénytelen örökbefogadások? Már biztos, hogy robbanás volt Ki A Farkas? A norvég női kézilabda-válogatott újra a csúcs felé tart Jó olvasást kívánunk! Tovább növekedett a norvég gazdaság Az idei harmadik negyedévben is növekedett a gazdaság, de most a szolgáltatói ágazat és nem az energiatermelés húzta azt felfelé. A szolgáltatás mellett még a halászat és az ipar egy része is jól szerepelt, így az úgynevezett szárazföldi gazdaság (olajiparon kívül) 0,8%-kal emelkedett a várt 0,4% helyett. Bár mindez szép és jó, de a termelékenység növekedése továbbra is alacsony, és a norvég gazdaság egyértelműen a recesszió felé tart - írta a Handelsbanken (a második negyedévben ugyanis 1,2%-kal nőtt a szárazföldi BNP (bruttó nemzeti termék)). A szolgáltatóiparból leginkább az ingatlan-szolgáltatás és az árukereskedelem tűnt ki, de a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, a kulturális szolgáltatások, illetve a közlekedési ágazat is jelentős szerepet játszott a gazdaság növekedésében. Mindemellett a olajipar és a külföldi hajózás aktivitása 7,6%-kal nőtt. A magas áremelkedés (áram, üzemanyag és élelmiszer) azonban továbbra is jelentősen befolyásolja a norvég gazdaságot. A bérek ugyan emelkedtek a harmadik negyedévben, de mindez igen csekély az áremelkedésekhez képest, és ez jelentősen kihat a háztartások vásárlóerejére. Az áremelkedések megterhelték a gazdasági életet is, de úgy tűnik, hogy legtöbben érvényesíteni tudták a megnőtt költségeket az eladási árakban. Bár a norvég munkaerőpiacot régóta a feszesség és az alacsony munkanélküliség jellemezte, mégis 0,5%-kal tovább nőtt a foglalkoztatottság az utolsó negyedévben- főleg a szállásadók esetén, a vendéglátásban, valamint a szakmai, tudományos és műszaki szolgáltatásokban. Forrás: E24 A kormány szeretné felülvizsgálni a külföldi örökbefogadások rendszerét Az elmúlt években több médium is írt olyan külföldről érkező örökbefogadottakról, akik saját állításuk szerint illegálisan kerültek Norvégiába. 2020-ban az NRK számolt be John Erik Arsheim ügyéről, akit több, mint 30 éve raboltak el biológiai családjától Kolumbiában, és fogadtak örökbe Norvégiában. A cikk megjelenését követően többen is megkeresték Arsheimet, olyanok, akik kételkednek a saját örökbefogadási történetükben. A kormány most átvizsgálja a nemzetközi örökbefogadás rendszerét. – Azt látjuk, hogy más európai országok vizsgálatai során törvénysértésekre derült fény, és szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy nálunk ilyen esetek nem történtek – mondta Kjersti Toppe (Sp) gyermek- és családügyi miniszter az NRK-nak. Vannak olyan, örökbefogadottakkal kapcsolatban álló szervezetek, akik ezzel nem értenek egyet, hiszen hozzájuk több olyan bejelentés is érkezett, amelyeknél az örökbefogadott törvénytelenséget fedezett fel az ügyével kapcsolatban. A nemzetközi örökbefogadási rendszer felülvizsgálatért a Gyermek-, Ifjúsági és Családügyi Igazgatóság (Bufdir) felelős, ők először belső vizsgálatot indítanak. A rendszert kritizáló szervezetek a hírre csalódottan reagáltak, szerintük a Bufdir nem képes valóban kritikusan tekinteni a saját rendszerére. Ők hosszútávú vizsgálatokat szeretnének, amelyek kiterjednek az örökbefogadás előtti, alatti és utáni időszakra is, és szeretnének ennek a vizsgálatnak részesei lenni, az adatokhoz hozzáférni. Toppe szerint a felülvizsgálat főként más országok eredményein fog alapulni, azt próbálják kideríteni, hogy Norvégia ugyanazokkal a résztvevőkkel dolgozott-e, mint akiknél törvénysértést fedeztek fel. Ellenőrzik, hogy vannak-e a norvég rendszerben is olyan gyengeségek, ahol fennállhat a jogsértés veszélye, de nem mennek végig egyedi eseteken. Az örökbefogadottakkal foglalkozó szervezetek szerint fontos információk vesznek el, ha az egyedi eseteket nem vonják be a vizsgálatba Forrás: NRK Mindig is tiszteltem Sumaya-t November 15-én reggel Sumaya Jirde Ali író, szerkesztő és költő közzétette, hogy három héttel ezelőtt a részeg Atle Antonsen színész, humorista rasszista zaklatásának esett áldozatul. A férfi állítólag többször is azt mondta neki, hogy fogja be a száját, hogy "túl sötét bőrű vagy ahhoz, hogy itt legyél", és megragadta a karját. Sumaya Jirde Ali feljelentette Antonsent a rendőrségen gyűlöletbeszéd miatt. Antonsen egy Facebook-bejegyzésben kért bocsánatot, amelyben elismerte a dolgot, és leírta, hogy nagyon bánja, amit tett. Arról is írt, hogy át kell értékelnie az alkoholhoz fűződő viszonyát, továbbá hogy Jirde Alit egy példaképnek tartja. Jirde Ali Facebook-bejegyzésében igyekszik igazságosan megítélni Antonsent, megemlítve azt, hogy a férfi támogató üzenetet küldött neki, amikor pár éve rengeteg rasszista bántalmazás érte. Az eset nagy port kavart a közösségi médiában. A hozzászólások többsége támogatja Sumaya-t, de vannak olyanok is, akik hazugsággal vádolják és rasszista megjegyzéseket tesznek. Megjelenik a bagatellizálás és az áldozathibáztatás is, többen azzal mentegetik Antonsent, hogy csak viccelt, amin nem szabad megsértődni. Jirde Ali egyszer már átmenetileg visszavonult a nyilvánosságtól, miután 2018-ban számos halálos fenyegetést és rasszista megjegyzéseket kapott. Kamzy Gunaratnam, a Munkáspárt főképviselője szerint a rasszista gyűlöletbeszéd miatt a kisebbségi hátterű emberek nem szívesen beszélnek nyilvánosan. A politikus felhívja a figyelmet a bocsánatkérés fontosságára, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az ilyen viselkedésnek következményei vannak. Forrás: UTROP Stoltenberg a lengyelországi rakétákról A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg szerint a keddi robbanásokat Lengyelországban valószínűleg olyan ukrán légvédelmi rakéták okozták, amelyekkel megpróbálták kivédeni az orosz rakéták támadását. - De tisztáznunk kell valamit. Ez nem Ukrajna hibája. Oroszországot terheli a felelősség, hogy folytatja a törvénytelen háborút - tette hozzá Stoltenberg. Azt is mondta, hogy a Lengyelországban történt robbanások is azt mutatják, hogy az Ukrajnában zajló háború továbbra is veszélyes helyzeteket okoz, és hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin felelős a háborúért. - Ez azzal egyidőben történt, hogy Putyin egy új rakétatámadási hullámot indított ukrán települések ellen, amely ukrán épületeket és civileket veszélyeztetett -mondta a NATO főtitkára. Azt mondta, semmi jel nem utal arra, hogy Oroszország támadást tervezne indítani a NATO ellen, és a lengyelországi robbanások egy szándékos támadás eredményei. Megerősítette, hogy Lengyelország nem tart igényt arra, hogy a 4. cikkely alapján összehívjanak egy megbeszélést. - Aggódtunk, amikor megkaptuk az üzeneteket, és mindenekelőtt sajnáljuk, hogy két halálos áldozatot követelt az esemény - mondta Stoltenberg. Megerősítette, hogy a NATO készen áll arra, hogy az ilyen szituációkat úgy kezelje, hogy megakadályozza a helyzet további súlyosbodását. Forrás: TU Robbanóanyagokat találtak az Északi Áramlatnál A robbanóanyag maradványait az Északi Áramlat vezeték és a környező tengerfenék alapos vizsgálata után találták meg. A csőkomplexumban több "idegen tárgyat" találtak, rajtuk robbanóanyag nyomaival, közölte a svéd Mats Ljungqvist ügyész sajtóközleményében. Ljungqvist vezeti az Északi Áramlat 1-es és 2-es gázvezetékében történt robbantásokkal kapcsolatos, folyamatban lévő előzetes vizsgálatokat. A gázvezetékeknél, amelyek Oroszország és Németország között futnak, szeptember 26-án két erős robbanást érzékeltek a Balti-tenger mélyén a Svédországban és Dániában található mérőállomásokon. Szokatlan nyomásesést követően szivárgást fedeztek fel a dán Bornholm-sziget közelében. A gáz négy lyukból áramlott ki az Északi Áramlat 1-et alkotó két vezetéken, a Balti-tenger felszínén is látszott az esemény. A lyukak közül kettő svéd, kettő pedig dán vizeken volt. A szeizmikus mérések kimutatták, hogy a robbanások néhány órával a szivárgás felfedezése előtt történtek. Az Expressen svéd újság szerint az egyik sérült gázcsőről víz alatti drónokkal készített képek azt mutatták, hogy a csőből legalább 50 méter eltűnt. A gázszivárgás metángázfelhő kialakulásához vezetett Norvégia és Svédország felett. A svéd és dán nyomozók gyorsan megállapították, hogy az eset valószínűleg nem véletlen baleset volt, a svéd ügyész most durva szabotázsnak minősíti az esetet, a nyomozás pedig folytatódik, melynek célja többek között annak kiderítése, hogy ki állhat a háttérben. Napokkal a robbanás előtt két ismeretlen hajó haladt el a terület mellett, ahol később a robbanás történt. A hajók kikapcsolták az AIS nyomkövető rendszert, amelyet minden nagyobb hajónak használnia kell. Az AIS az automatikus azonosító rendszer rövidítése, és ha be van kapcsolva, sugározza a hajó nevét, helyzetét, haladási irányát, sebességét és egyéb információkat. Ám ez a két hajó kikapcsolta ezt a rendszert, így mozgásukról nincsenek adatok. A helyadatokat és az általános információkat is igyekeztek titokban tartani. A svéd ügyészség szerint az előzetes nyomozás nagyon összetett és kiterjedt volt, a vizsgálatokban több ország és szervezet is részt vett, az eredményekről pedig tájékoztatták a NATO-t. Az orosz hatóságok azzal vádolják a nyugati országokat, hogy a vizsgálattal Oroszországra akarják terelni a gyanút a robbantásokkal kapcsolatban. Forrás: NRK Magas légszennyezettség több helyen az országban November 17-én, csütörtökön Trondheimben olyan magas volt a légszennyezettség, hogy takarítást és pormentesítést rendeltek el a városban, illetve autómentes közlekedésre ösztönzik az embereket. A rossz levegőminőség különösen az asztmásokra, illetve a légúti betegségekben szenvedőkre hat ki, és érintheti a gyerekeket, időseket és terheseket is, a kockázati csoportokba tartozóknak azt ajánlják, hogy ne menjenek ki. Pénteken több nagyváros is bevörösödhet Trondheim mellett: Bergenben is riasztást adtak ki illetve Tromsøben es Ålesund-ben is magas légszennyezettség várható, ilyenkor nem javasolt a szabadban való tartózkodás. Forrás: NRK 30 új osztályt kell indítani a norvégul tanuló ukránoknak A stavangeri Johannes Læringssenterbe sok motivált menekült jár, akik hamar meg szeretnének tanulni norvégul. - Sok olyan ukrán van, akik mögött sokéves tanulás áll, így ők gyakran gyorsabban haladnak, mint azok, akiknek nincsen meg ez a háttere – mondta Laila Lundervold norvégtanár. Lundevold és a többi tanár rendkívül elfoglalt. Két héttel ezelőtt csaknem 140 ukrán kezdte meg a norvégtanulást. Oleksandra Onyshchenko az egyike azoknak, akik most az iskolapadban ülnek, Közvetlenül a háború kitörése után menekült el két kisgyerekkel. Amikor megérkeztek Norvégiába, az ålgårdi menekültszállóban kaptak helyet, júniusban beköltöztek egy lakásba Stavangerben, és augusztusban Oleksandra elkezdett norvégul tanulni. - Most már beszélünk egy kicsit norvégul és ez jó. Várhatóan 70 000 ukrán fog még Norvégiába érkezni idén és a jövő évben. A legtöbbjüknek felajánlanak egy év norvég nyelvi képzést ott, ahol letelepszenek. Harald Nedrelidnek, a Johannes Læringssenter igazgatójának kihívást jelent a tanfolyamok megszervezése. Olyan sokan jelentkeztek, hogy valószínűleg majdnem 30 új csoportot kell indítani még ebben a tanévben. Stavangerben kb. 500 ukrán telepedett le. Oleksandra számára minden norvég dialektus kihívást jelent, de észrevette, hogy már néhány norvég szó is elég ahhoz, hogy kapcsolatba lépjen az emberekkel és többet tanuljon. - Jobban érzem magam, ha ismerek néhány szót. Valamennyit megértek abból, amit mondanak. Így egyszerűbb új emberekkel beszélni. Otthon Ukrajnában fényképészként dolgozott, és a menekülteknek járó szolgáltatások segítségével lehetőséget kapott arra, hogy szaknyelvi norvégot tanuljon a Studio Gaffában Helle Navrati fényképésznél kétszer egy héten. Forrás: NRK Norvég Grammy-jelölt Morten Lindberg norvég zenei producer akár három Grammy-díjat is nyerhet két különböző kategóriában 2023-ban. Ez akkor derült ki, amikor kedden nyilvánosságra hozták a díjra jelöltek nevét. Magára a díjátadóra jövő év február 5-én kerül sor. Lindberget a „Legjobb immerzív audioalbum" kategóriában jelölték a Picturing the Invisible: Focus 1 és a Tuvayhun – Beautitudes for a Wounded World című albumok készítésében végzett munkájáért. Utóbbiért a „Legjobban megtervezett klasszikus album” kategóriában is jelölték. A hangtechnikus és producer számára már nem ismeretlen a Grammy díjátadó. 2020-ban nyerte élete első aranytrófeáját „Legjobb immerzív audioalbum” kategóriában, miután már 28 alkalommal jelölték a díjra. Forrás: Dagsavisen Kit rejt az álarc? A Maskorama (Magyarországon Álarcos Énekes néven futott a műsor) november 12-i adása után az állt Jo Nesbø Wikipédia-oldalán, hogy Ulven (A Farkas) valójában nem más, mint maga a világhírű krimiíró. Ám ez a megjegyzés rövidesen el is tűnt az oldalról. Viszont a Harry Hole-sorozat szerzője is reagált a pletykára, és kategorikusan tagadta azt. A kérdésre válaszolva leszögezte, hogy ilyen hízelgő pletykát nem szokás tagadni, de ő aligha vesz részt a Maskorama küzdelmeiben. Arra kérdésre, hogy nézi-e a vetélkedőt, Nesbø azt felelte, hogy ez idáig még nem látott belőle semmit. Majd visszakérdezett, hogy a riporter szerint el kellene-e kezdenie nézni. A VG összefoglalója szerint vannak gyanús jelek, amelyek arra utalnak, hogy a farkasálarc a Harry Hole-sorozat szerzőjét rejti. A Farkasról azt mondják, hogy szívesen tartózkodik az erdőben, kissé beképzelt, és olyan benyomást kelt, mint aki már sok mindennel foglalkozott életében. Ami csak tovább fokozza rejtélyt, hogy A Farkast látták írógépet használni, ami eléggé gyanússá teszi. Továbbá egyfajta észak-norvég dialektust használ, ez viszont nem meggyőző. Jo Nesbø a gyanúsítottak listáján a harmadik helyen áll öt százalékkal, második a TV-s műsorvezető, Thomas Numme kilenc százalékkal, míg az első helyet a művész Daniel Kvamme foglalja el hatvan százalékkal (ennyien gondolják, hogy ő A Farkas). Forrás: VG Egy kis francialecke következik Norvégiának Az eddig hibátlanul menetelő norvég női kézilabda-válogatott november 16-án, szerdán nagy küzdelemben 31-29-re maradt alul a szomszédos rivális Dánia ellen. Ez azt jelenti, hogy Norvégia középdöntős csoportjának 2. helyén végzett, és az elődöntőben Franciaország ellen kell játszaniuk majd november 18-án, pénteken. A mérkőzés után Stine Bredal Oftedal úgy nyilatkozott, hogy ennél keményebb már nem is lehetne a dolog. Majd azt is hozzátette, hogy ha meg akarják nyerni az EB-t, akkor a legjobbat kell megverni. Norvég részről Nora Mørk volt a legeredményesebb, nyolc góllal. Ő azon a véleményen volt, hogy Dánia jobban használta ki a lehetőségeket, mint Norvégia, ezért is tudtak vereséget mérni a norvég nemzeti csapatra. Dánia az elején egy 3-0-s rohammal indított, majd a norvégok összekapták magukat, és a félidőben már 13-12-re vezettek. A fordulás után a két kapus, Katrine Lunde és Sandra Toft gondoskodtak arról, hogy egyik csapat se tudjon komolyabban meglépni. Végül Dánia két góllal jobbnak bizonyult. Megszólalt a mérkőzés kapcsán Thorir Hergeirsson szövetségi kapitány is. Az izlandi szakvezető TV3-nak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy csapata időről-időre kihagy támadásban, védekezésben és kapusposzton is. Illetve azt is elismerte, hogy a dánok ma a meccs összképe alapján ennyivel jobbak voltak. A Norvégia-Franciaország elődöntőre november 18-án kerül sor, este fél kilenctől. Véleményed szerint miért kaptak ki a norvégok?- Dánia egyszerűen ennyivel jobb náluk összességében.- Csak rossz napjuk volt, Franciaországot szétkapják, mint foxi a lábtörlőt.- A fél norvég válogatott tipszmikszült.- Szemükbe sütött a nap, ráadásul a bíró is ellenük fújt. Forrás: NRK Hibátlanul felmondta a francialeckét Norvégia Kiváló játékkal rukkolt elő a norvég női kézilabda-válogatott az EB elődöntőjében Franciaország ellen. Norvégia 28-20-as, kiütéses sikere azt jelenti, hogy a november 20-i döntőben északi örökrangadó lesz, ahol a Montenegrót 27-23-ra verő Dánia lesz az ellenfél. Ez a siker azt is jelenti, hogy Norvégia 15 nekifutásból 12. alkalommal lesz ott az EB-döntőben, és revansot vehet a november 16-i vereségért a dánokon. A Dánia elleni első meccsen látványosan szenvedő Stine Bredal Oftedal paradésan játszott, különösen a meccs korai szakaszában, az első 12 percben négy gólt dobott, Norvégia ezzel 6-4-re vezetett, Patrick Steen Rowlands, az NRK kommentátora szerint Oftedal úgy sziporkázik, mint valami csillagszóró. A Győri ETO csapatát erősítő irányító szerezte az első félidő utolsó gólját is, Norvégia ennek köszönhetően 12-11-es előnnyel vonulhatott a nagyszünetre. Ez az előny még a kapuban brillírozó Silje Solberg-Østhasselnek is köszönhető, aki nem sokkal a félidő előtt földöntúli bravúrt bemutatva védett egy lövést, majd a kipattanót is megfogta. Oftedal mellett Nora Mørk is remekelt, ő az első harminc percben ötször talált be, mindannyiszor büntetőből, majd a második félidő első norvég gólját is ő szerezte. Az Esbjerget erősítő Mørk ezután alig egy perccel újabb akciógólt szerzett. A meccs ezen szakaszában Franciaország igyekezett lépést tartani Norvégia legjobbjaival, ám az északiak folyamatosan 1-3 gólos előnyben voltak. Ez akkor változott meg, amikor 10 perccel a vége előtt Sunniva Andersennek köszönhetően 23-19-re ellépett Norvégia. A franciák ezen a ponton összeomlottak, és a vége 28-20-as, tükörsima norvég siker lett. Patrick Steen Rowlands szerint Norvégia klasszisteljesítményt nyújtott, míg a korábbi kiváló kézilabdázó, Marit Malm Frafjord, aki most az NRK szakértőjeként tevékenykedik, úgy vélekedett, hogy a norvégok fantasztikusak voltak, ráadásul a védekezésben és kapusposzton is brillírozott a csapat. A november 20-i döntőben az a Dánia lesz az ellenfél, akik 2004 után jutottak ismét döntőbe. 18 éve Norvégia 27-25-re diadalmaskodott szomszédja felett, erre most is megvan az esély. Mit gondolsz, Norvégia meg fogja tudni nyerni a női kézilabda EB döntőjét?- Igen, vissza fognak tudni vágni a középdöntős vereségért.- Nem, ezúttal Dánia fog győzni.- Mi az a kézilabda?- Egyik csapat sem fog győzni. Forrás: NRK <<< Előző Következő >>>
- 3e96e8d0-e15c-404c-aecd-eee14af033f5
Beutazási szabályok enyhülése <<< Vissza Beutazási szabályok enyhülése 24. sep. 2021 A kormány a mai sajtótájékoztatóján arról döntött, hogy több lépcsőben, fokozatosan megszünteti a rendkívüli beutazási korlátozásokat. Az első lépcső szeptember 25-én, szombaton 16 órakor lép hatályba. A legfontosabb tudnivalók: Továbbra is megmarad a heti országbesorolás rendszere (zöld, narancssárga, piros, sötétvörös, lila, szürke), amit az FHI tesz közzé minden hétfőn. EU/EGT, Egyesült Királyság, Svájc és a lila besorolású országok állampolgárai (és a tartózkodási joggal rendelkező egyéb állampolgárai) beutazhatnak Norvégiába. Megszűnik a karantén a narancssárga besorolású országokból érkezők számára. Piros, sötétvörös, lila és szürke besorolású országok esetében megmarad a beutazási karantén. 18 éven aluliak számára megszűnik a karantén. Határbelépéskor csak azoknak a gyerekeknek kell tesztet elvégezniük, akik karanténköteles országból érkeznek. A beutazástól számított 3. napon ajánlott tesztet csináltatni. Felnőttek számára a karantén leghamarabb a 3. napon elvégzett teszt negatív eredményével véget érhet. Megszűnik a karanténhotel, azonban opcionálisan megmarad azok számára, akiknek nem áll rendelkezésre megfelelő helyszín a karantén idejének eltöltésére. A határbelépéskori gyorsteszt kötelezettsége megszűnik a zöld és narancssárga országból érkezők számára. Forrás: Regjeringen Szerkesztette: Pál Bettina újranyitás, könnyítések, koronavírus <<< Előző Következő >>>
- MaNo Magazin
- Számi film számikról nemcsak számiknak a Netflixen - Mikor ne fizessünk büntetést? - Izrael nem engedi be a külügyminisztert - Haaland, a negyedosztályú <<< Vissza 7. april 2024 Előző heti hírek >>> 2024. 14. hét E heti szerkesztőink: Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg Kajari Dia, Boros Judit, Hartvig Márton Megérkezett a legújabb magazin, bár a szokottnál kicsit rövidebben. Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalunkat ( Magyar-Norvég Galéria ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Néhány hír a hétről: Számi film számikról nemcsak számiknak a Netflixen Mikor ne fizessünk büntetést? Izrael nem engedi be a külügyminisztert Haaland, a negyedosztályú Jó olvasást kívánunk! Nincs több buszsávozás a villanyautóknak www.nrk.no Skal forby elbiler i kollektivfeltene Allerede fra 6. mai blir det forbudt for elbilister å kjøre i kollektivfeltene i Oslo og Akershus. Forbudet gjelder i minst tre år. Május 6-tól tilos lesz a buszsávok használata a villanyautósoknak. A tiltás minimum három évig lesz érvényben, az indok pedig az, hogy az elkövetkező időszakban több felújítási és átépítési munka veszi kezdetét Oslóban és környékén. Ezek a munkálatok a Ring-1-et, a Hammersborgtunnelt és a Vaterlandstunnelt érintik. Emiatt a hatóságok megnövekedett forgalomra számítanak a többi úton, és ezeken a tömegközlekedést szeretnék priorizálni. A Norvég Állami Közútkezelő (Statens Vegvesen) forgalmi projektvezetője, Halvard Gavelstad szerint a csúcsidőszakban a közlekedő járművek között elég nagy arányban vannak elektromos autók, ez pedig késéseket eredményez a tömegközlekedésben, mert ugye a villanyautóktól nem tudnak a buszok haladni. Gavelstad arra biztatja az embereket, hogy ha van rá egy mód, akkor inkább tömegközlekedjenek, vagy bringázzanak. Forrás: NRK Meghosszabbították a király betegszabadságát www.nrk.no Kongen sykemeldt i to nye uker Kong Haralds sykemelding er forlenget i to uker, melder kongehuset på sine nettsider. – Hans Majestet Kongen er i rehabilitering etter sykehusinnleggelsen tidligere i vinter, og trenger fortsatt mer tid for å komme tilbake i arbeid. Sykemeldingen er nå forlenget til 22. april. Torsdag uttalte dronning Sonja at det går bedre med kongens helse. – Heldigvis går det veldig veldig bra, det går støtt og stadig fremover, sa hun til NRK etter et besøk på åpningen av Norske Kvinners Sanitetsforening sitt nye helsehus for kvinner. Kong Harald ble syk under et ferieopphold i Malaysia tidligere i år, og innlagt på sykehus. Siden ble han fraktet hjem til Norge, hvor han fikk lagt inn permanent pacemaker på Rikshospitalet. Harald király betegszabadságát két héttel meghosszabbították április 22-ig. Szonja királyné az NRK kérdésére elmondta, hogy a király egészségügyi állapota folyamatosan javul, jól halad a rehabilitációval, viszont még mindig egy kis pihenésre van szüksége, mielőtt újra munkába állna. Forrás: NRK Megnőtt a tengerjáró hajók által okozott légszennyezés e24.no Cruiseutslippene flyr til himmels – kan passere utslippene fra innenlands flytrafikk Klimagassutslippene fra cruisetrafikken i norsk farvann har økt kraftig de siste årene. - Fogalmam se volt, hogy ennyit nőtt a környezetszennyezés a norvég vizeken - mondta Truls Gulowsen a Naturvernforbundet vezetője. A pandémia két szűkös éve alatti visszaesés után ismét megindultak a tengeri óriások, és 2024-ben már 5049 lehet a kikötések száma a 2015-ös 1975-tel szemben. - Ezzel a hajók által okozott klímagáz-kibocsátás már túlszárnyalhatja a belföldi repülőjáratok szén-dioxid-kibocsátását - közölte Svein Thompson, a fenntarthatóságot elemző Stakeholder cég képviselője, hivatkozva a nemzetközi óceánjáró szervezet Clia által kibocsátott számokra. Forrás: E24 Amikor a kiszámlázás drágább, mint maga a büntetés e24.no Reagerer på fakturagebyr på parkering: – Kommer til å følge det helt ut rettslig Selskapet Riverty beklaget at en kunde måtte betale 49 kroner i fakturagebyr. Nå er en annen kunde klar til å kampen til retten. Előfordult már a kedves olvasóval, hogy olyan parkolási- vagy útdíjszámlát kapott, melyen a számlázási díj magasabb volt, mint maga a parkolás/ útdíj összege? Nincs egyedül! A Riverty nevű behajtó cégnél ugyanis többé-kevésbé bevett szokás, hogy nagyjából megduplázzák a befizetendő összeget. Ebből kezd elege lenni az embereknek, és ennek okán megy most bíróságra egy hétköznapi hős, Rune Moe. Moe húsvétkor olvasta Pål Tønder dicsőséges történetét, melyből megtudta, hogy Tønder nemes egyszerűséggel nem fizette ki a 49 koronát az összesen 70 koronáról szóló parkolási számláról. Tøndernek elég volt belengetni a jogi lépések lehetőségét, a Riverty pedig meg is tört, és visszavonta a 49 koronás kérelmét. Moe azonban nem áll meg itt. Számára ugyanis az elv a lényeg, nem az összeg. A Riverty számára ez egy “megterhelő téma”, hisz korábban nem volt senkinek baja a 49 koronás számlákkal, az utóbbi két hónapban azonban a Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Pénzügyi Felügyelet is konkrétabb irányelveket fogalmazott meg az ügyben. Bármennyire is naívnak és egyszerűnek gondoljuk néha a norvégok hozzáállását, az “okosság” és “trükközés” művészetét lassan ők is kezdik elsajátítani. Erre jó példa, hogy a számladíj körüli felháborodást úgy próbálják kijátszani, hogy kreatív neveket adnak ennek a tételnek a számlákon. Az Apcoa esetében pl. ez most úgy jelenik meg hogy “Park & Go” szolgáltatás, tehát eladnak valamit,amit sosem vettünk meg. Emellett találkozhatunk még az “adminisztrációs díj” nevű hazugsággal is. Mit tehetünk hát? A Fogyasztóvédelmi Hatóság azt javasolja, hogy minden esetben, amikor valami számladíj, vagy adminisztrációs díj, vagy hasonló 49 korona, akkor küldjünk panaszt. Elmondásuk szerint a weboldalukon található egy egyszerű útmutató, amely segíthet ebben. Forrás: E24 75 éves lett a NATO www.regjeringen.no Nato fyller 75 år Forsvarsalliansen Nato fyller 75 år i år. Jubileet blir markert med feiring i alle Nato-land torsdag 4. april. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét (NATO) a második világháború után, 1949. április 4-én alapították Washingtonban. Belgium, Dánia, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Olaszország és Portugália mellett Norvégia is a szövetség alapító tagja volt. A NATO fő célja a szovjet terjeszkedés megállítása és ellensúlyozása volt az európai kontinensen, valamint az, hogy biztosítsák az amerikai katonai jelenlétet a térségben. Espen Barth Eide külügyminiszter elmondta, hogy a NATO jelenleg a legerősebb és legrelevánsabb katonai szervezet a világon. Norvégia kis országként erősen függ a szövetséges hatalmaktól. A külügyminiszter hozzátette, hogy egy esetleges külső támadás esetén Norvégia jövője a NATO védelmétől függne. Oroszország Ukrajna elleni háborúja megerősítette és kibővítette a szövetséget, és egyesítette a skandináv országokat. Jonas Gahr Støre miniszterelnök nemrég jelentette be, hogy Norvégia a GDP 2 százalékát fordítja idén védelmi kiadásokra. Forrás: Regjeringen Nem utazhatott Izraelbe a norvég külügyminiszter www.abcnyheter.no Ble avvist av Israel: Norge skiller seg ut i sin kritikk Utenriksminister Espen Barth Eide (Ap) ba om å få besøke Israel i etterkant av terrorangrepet i oktober. Israel ga ham avslag fordi de mener Norge har en fiendtlig innstilling mot Israel. Espen Barth Eide norvég külügyminiszter az Izraelben történt októberi terrortámadást követően el szeretett volna látogatni az országba. Kérelmét azonban a hatóságok elutasították, arra hivatkozva, hogy Norvégia ellenségesen áll Izraelhez, és túlzóan kritikus a válaszlépéseket illetően. Eide úgy véli, hogy még mindig van esély egy személyes látogatásra, és továbbra is azon dolgozik a külügyminisztérium, hogy ez mihamarabb létrejöjjön. Forrás: ABC Nyheter Mi lesz az ibuprofen jövője? www.abcnyheter.no Advarer mot Ibux Mange bruker legemiddelet ibuprofen – som Ibux – for mye og for lenge, mener leger og tannleger. De foreslår at det blir slutt på salg i butikker og kiosker. A norvégiai orvosok és fogorvosok szerint túl sokan és túl sokáig használnak fájdalomcsillapításra ibuprofen tartalmú készítményeket. Nagyon könnyű hozzájutni a gyógyszerhez, hiszen élelmiszerüzletekben, kis sarki boltokban és benzinkutakon is árusítják őket. Az egészségügyi szakmai egyesületek most összefogtak, és közös levelet írtak a norvég Gyógyszerügynökségnek (Direktoratet for medisinske produkter), hogy értékeljék újra az ibuprofen hatóanyagú fájdalomcsillapítók gyógyszertáron kívüli értékesítését. Hozzátették, hogy továbbra is a paracetamol tartalmú készítményeknek kell lennie az elsődleges fájdalomcsillapító megoldásoknak. Az egyesületek közös véleménye, hogy az ibuprofen hatóanyag sokkal több kockázatot rejt magában, mint a paracetamol. Marte Kvittum Tangen, a Norvég Háziorvosok Egyesületének vezetője szerint az emberek többsége nincs tisztában a gyógyszerek közötti különbségekkel, ezért lenne fontos, hogy csak gyógyszertárban lehessen hozzáférni az ibuprofenhez, ahol megfelelő tájékoztatást kaphatnak a betegek. Forrás: ABC Nyheter Számi film a Netflixen www.vg.no Første samiske film på Netflix: – Skummelt og spennende – Før innspilling sa folk til meg: Aldri film ute i snøen, ikke ha med barn, ikke bruk amatørskuespillere, ikke ha med dyr. Jeg har gjort alt, forteller regissør Elle Márjá Eira. A Netflix április 12-én először mutat be eredeti számi filmet kínálatában. Elle Márjá Eira filmje Ann-Helén Laestadius “Stjålet” című könyvén alapul és igaz történetet mond el. A film cselekménye Elsát és rénszarvastenyésztő családját követi nyomon, akiknek ellenállással, gyűlölettel és rasszizmussal kell szembenézniük, és azzal, hogy a helyi közösségben vannak, akik bántalmazzák és gyilkolják a számik rénszarvasait. Eira reméli, hogy a streaming-óriás kínálatába kerülő film a számi kultúrát többekkel is megismerteti. Elmondása szerint a film biztosan reakciókat fog kiváltani, ugyanis a filmben bemutatott történések még most is aktuálisak: a számik továbbra is találkoznak rasszizmussal és gyűlölettel, valamint földterületeket veszítenek a bányászat és az elektromos vezetékek kiépítése miatt. Eirának a forgatás megkezdése előtt elmondták, hogyan ne nehezítse meg a saját dolgát: ne forgasson a kinti hidegben, ne dolgozzon gyerekekkel, állatokkal és amatőr színészekkel. Ezt ő a figyelmeztetések ellenére mind elkövette, azaz hidegben a havon forgatott - volt, hogy -40 fokban is -, és dolgozott gyerekekkel, amatőr színészekkel és állatokkal. Több mint ezer rénszarvast (köztük elpusztult állatokat is) használt. Ráadásul a forgatási helyszínek között nagy volt a távolság, és sokszor nem volt mosdó vagy más kényelmi szolgáltatás a környéken. - Szerencsére a számi csapatom ehhez hozzá van szokva, csak a Stockholmból jövők bírták kicsit nehezebben - nyilatkozta a rendező. Forrás: VG A hytte-lakók nem szeretnek szelektálni www.nrk.no Mener hyttefolk er dårlige på kildesortering Når hyttefolket skal kvitte seg med søppel havner det meste i restavfallet, mener renovasjonsselskap. Norvégia lakosai átlagosan fejenként 387 kg háztartási hulladékot termelnek évente. A hyttékben eltöltött hétvégék után a legtöbb szemét szortírozás nélkül a vegyes hulladékban landol. Talán azért, mert az emberek ott annyira ellazulnak, hogy nem szánnak időt a hulladék szelektálására. Vannak olyan vélemények is, hogy a kommunéknek is nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy megfelelő lehetősége legyen az embereknek vasárnaponként a hyttékből távozva szelektíven kidobni a hétvégén összegyűlt szemetet. Az önkormányzatok dolgoznak a fejlesztéseken, de arra kérik a látogatókat, hogy ők is tegyék meg azt, ami tőlük telik. Ha van fél órájuk arra, hogy sorban álljanak a Vinmonopolet-nél a hétvégi kirándulás előtt, akkor legyen két percük arra is, hogy vasárnap a hazainduláskor szétválogassák a szemetet. Forrás: NRK Erling Haaland kalandjai a negyedosztályban www.nrk.no Målløst i duellen mellom Haaland og Ødegaard - fordel Liverpool i gullkampen Roy Keane er svært kritisk til Erling Braut Haaland etter at toppkampen mellom Manchester City og Arsenal endte målløst. Az angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League húsvétvasárnapi (március 31.) rangadóján a Manchester City hazai pályán fogadta az Arsenal csapatát. A hazaiaknál pályára lépett Erling Haaland, míg a vendégeket Martin Ødegaard vezette ki a pályára. Aki egy gólzáporos meccsre számítva fogadott, hogy annyi deci whiskyt iszik, ahány gól esik, az a mérkőzést színjózanul fejezte be, ugyanis egy jó kis 0-0 lett a meccs vége, ebből pedig logikusan következik, hogy egyik norvég sem szerzett gólt. Roy Keane, a Manchester United egykori kiváló favágója és középpályása, aki most éppen szakért, olyan kegyetlenséggel szállt bele Erling Haalandba, mint az apjába, Alfie-ba jó bő 20 éve. Akkor a lábát használta, most pedig a száját. Szerinte a Manchester City norvég csatárklasszisa a kapu előtt annyira halálos, mint az ablak közelében tartózkodni Vlagyimir Putyin oroszországi kritikusaként. Azonban a játék egyéb részeiben Haaland képességei vetekednek egy League Two (angol negyedosztály) középmezőnyében vitézkedő erőcsatár játéktudásával. A Gabriel Magalhães-William Saliba páros mellett annyi esélye volt, mint kicsit korábban a Liverpoolt erősítő Virgil van Dijk-Jarell Quansah duett ellen. Mindkét esetben egy komoly helyzetig jutott, amiből nem talált be. Ezzel ez volt az első alkalom 2021 októbere óta, hogy a City nem talált be hazai bajnokin, akkor a Crystal Palace úszta meg bekapott gól nélkül, ráadásul 2-0-ra nyertek. A City-Arsenal meccs eredményének leginkább Liverpoolban örülnek, ugyanis ennek köszönhetően (meg annak is, hogy szintén 31-én 2-1-re verték a Brightont hazai pályán) a Vörösök 2 pont előnybe kerültek az Arsenallal szemben, a City előtt pedig kerek 3 pont az előny. Pål André Helland, aki a Viaplay alkalmazásában dolgozik szakértőként, megállapította, hogy ennek az eredménynek kb. annyira örülnek Liverpoolban, mint a kisgyerek a húsvéti csokinyuszinak. Carl-Erik Torp, az NRK szakértője pedig a maga részéről legszögezte, hogy ez a mérkőzés kb. annyira volt élvezetes, mint egy tökönrúgással egybekötött foghúzás. Azóta lement még egy forduló, a Manchester City hazai pályán az Aston Villát verte 4-1-re április 3-án, ugyanezen a napon az Arsenal 2-0-ra verte a Luton Town csapatát. A Liverpool pedig április 4-én a vártnál kissé nehezebben verte 3-1-re a kiesőjelölt Sheffield United együttesét szintén hazai pályán. Ehhez kellett többek között az is, hogy a sheffieldi kapus közvetlen közelről Darwin Núnezbe bombázzon egy kirúgást, ami aztán a kapuban kötött ki, meg az is, hogy a nevével ellentétben argentin Alexis Mac Allister beküldjön egy föld-levegő rakétát a vendégek kapujába. Március 31-et követő becslések szerint a Liverpoolnak 48%-os, vagyis 2/3-os esélye van bajnoki cím elnyerésére, de a szezon vége még eléggé messze van. Forrás: NRK A norvégok és az irgalom www.vg.no Håndballjentene vant firenasjonersturnering – knuste Ungarn 33-18 (Norge - Ungarn 33-18) De norske håndballjentene var aldri truet og banket Ungarn i Åsane Arena i EHF Euro Cup torsdag kveld. Ugyan nem volt komolyabb tétje a magyar és a norvég női kézilabda-válogatott meccsének, amelyre az EHF Euro Cup keretein belül, az északiak nem vették félvállról a találkozót és az Åsane Arena népes közönsége előtt 16-11-es félidőt követően 33-18-ra lezúzták a magyarokat. Ezzel a sikerével Norvégia nyerte a tornát, Magyarországnak pedig szinte biztosan a 2. hellyel kell beérnie. De mint ahogy azt tudjuk, ínséges időkben az apró kis örömök is kárpótolnak (aki kitalálja honnan idéztem, az kap egy nagy kupa kumiszt). A meccs azonban nem csak a pofonosztásról szólt, ugyanis Camilla Herrem 306. válogatott mérkőzésén lépett pályára, ezzel jobban megelőzte az eddigi elsőt, Karoline Dyhre Breivangot, mint Michael Schumacher a komplett Forma-1-es mezőnyt fénykorában. Legalábbis ami a mezőnyjátékosokat illeti, ugyanis az örökrangsor élén Katrine Lunde kapus áll 351 válogatottsággal (tudom, mert megnéztem a Wikipédiát, és amit ott írnak, az igaz is). Ami pedig magát a mérkőzést illeti, egy elpasszolt labdát követően Veronika Kristiansen szerezte a találkozó első gólját (gondolom ki lehet találni a nevéből, hogy melyik csapatban játszik. A megfejtők között kisorsolunk egy alig használt pizzásdobozt, amit a Pizzabakeren ajánlott fel erre a nemes célra). Ezt követően a norvégok már nem néztek vissza, mint a vak asszony, és az első 30 percet követően 16-11-re mentek. A norvég válogatott kollektivista szellemiségét bizonyítja, hogy a 16 gólon 9 játékos osztozott. A második 30 percben a norvég kapuban beköszöntött a vasárnap, és nagyrészt zárva tartott, ugyanis a magyar játékosok összesen 7 alkalommal találtak be. Amikor a játékvezetőknek megesett a szívük a magyarokon és véget vetettek a rendkívül egyoldalúvá váló meccsnek, akkor 33-18-as norvég előnyt mutatott az eredményjelző. Eléggé sovány vigasz lehet a magyaroknak, hogy a mérkőzés legeredményesebb játékosa Győri-Lukács Viktória lett 6 góllal. A házigazdák részéről ketten is 5 gólig jutottak, mégpedig Veronika Kristiansen és rendkívül meglepően Henny Reistad. A mérkőzés további érdekessége, hogy Nora Mørk nem volt ott a meccskeretben. A norvégok következő mérkőzésére április 6-án kerül sor, ekkor Svájc legjobbjai ellen bizonyíthatják be ismét, hogy a világ legerősebb csapatai között vannak. Forrás: VG <<< Előző Következő >>>
- Kozmetikus
< Vissza Kozmetikus Interjú Marietta Kiss tagunkkal. Hol dolgozol jelenleg? Bergenben dolgozom jelenleg, saját cégben, Beauty and the city AS, és egy franchise-nál bérlek szobát. Milyen munkatapasztalattal rendelkezel? '99-ben végeztem mint kozmetikus, azóta kozmetikusként dolgozom. Magyarorszagon is saját szalonom volt, sminktetoválok, végzek spa-,és masszázskezeléseket, "medisinsk hudpleie"-t ami specializálódott a bonyolultabb bőrproblémák kezelésére. Itt Norvégiában a kezdetek óta kozmetikusként dolgozom, az első 2 évben faglig lederként egy franchise 5 szalonjat vezettem, utána alapítottam céget. Mikor érkeztél Norvégiába? Hogyan zajlott a kiköltözés? 2013-ban jöttünk. Először a férjem, januárban, majd miután már neki volt stabil állása és talált lakást ami megfelel,mi a gyerekekkel (1 és 2 évesek) májusban. Mindent egy lapra tettünk fel, a hazamenetel nem volt opció. Mi az első perctől otthon éreztük magunkat itt. Ami nehéz volt az elején, óvodát találni. Szeptemberre az is lett, én utána tudtam elkezdeni munkát keresni. Szerintem érdemesebb volt úgy kijönni, hogy legalább az egyikünknek volt munkája, így jóval kevesebb kezdőtőke elég. Hogyan találtad meg az első munkahelyed? Az első munkahelyem a Beauty trend-nél volt. Először júliusban voltam náluk interjún. Mindenhova elküldtem és személyesen is bevittem a CV-m. Bár otthon már tanultam norvégul, a nyelvtudásom nem volt elegendő, és még ovi sem volt a gyerekeknek. Később, decemberben vettek fel, és januárban kezdtem. Addigra annyit gyakoroltam, hogy egyszerűbb mondatokban, de folyékonyan beszélten norvégul. 3 hónapos próbaidőm végére megkaptam a cégnél a legmagasabb pozíciót, faglig leder lettem, és amellett, hogy terapeuraként dolgoztam, kezdetben 3, majd 5 szalont vezettem. Brutál meló volt, nem túl jó fizetésért, ezt közel 2 évig bírtam. Milyen nyelvtudás és végzettség volt szükséges a pozícióhoz? Az én szakmámban a végzettséget itt elfogadják külön honosítás nélkül, de minden interjú eleme a szakmai interjúztatás is. Tehát a legfontosabb a tapasztalat. Itt a szakma nagyban más mint Magyarországon, és minél többféle kezelést végez egy kozmetikus, annál nagyobb az esélye, hogy kap munkát. Érdemes ezért a lehető legtöbb tanfolyamra még otthon elmenni. Az összes általam ismert szalonban kizárólag norvég tudással van bárkinek esélye. Igen, minden norvég beszél és jól beszél angolul,de ebben a szakmában sokkal közvetlenebb kontakt alakul ki, ha norvégul beszél a terapeuta. A nyári interjúm után, mikor a gyerekek már oviba jártak, minden lehetőséget megragadtam nyelvet tanulni. Tanfolyamra nem volt pénzünk, beiratkoztam a könyvtárba, emberek közé jártam beszélgetni, egy farmon segítettem a lovak körül, cserébe tanítottak engem a nyelvre. Hamar tanultam, szerencsésnek érzem magam. Milyen bruttó órabéred vagy éves béred van? Milyen béren kívüli juttatásokat kapsz? Az első munkahelyemen a bruttó órabérem 135kr volt. Ehhez jött a jutalékom, ha a 3 általam vezetett szalon bizonyos összeg fölé emelte a bevételt. Emiatt folyamatosan jártam ki ellenőrizni, oktatásokat tartani, stb. Kaptam még bérletet és a telefonomat fizették. Jelenleg a saját cégemben kb a havi omsetningem 30%-a a netto bérem. (20-35e nok), és cég révén különböző juttatások, mint net, telefon, és rengeteg más egy jó könyvelőnek köszönhetően (itt csak a képzelet szab határt). Van-e túlóra? Fizetett vagy lecsúsztatható? Alkalmazottként se túlóra se tilleggek nem voltak, vagyis a túlórát normál órabérrel fizették. Se timebank, semmi. Milyen hátrányai, nehézségei vannak a munkádnak? Ebben a szakmában sajnos alkalmazottként gombokat keres az ember. Ahol most én bérlek helyet, a lányok iszonyú nyomás és teljesítmény kényszer alatt dolgoznak. Most már van tabellønn a szakszervezet által, elismerik a Magyarországon ledolgozott, igazolható éveket, de a legjobb órabér alkalmazottként bruttó 180kr/óra körül mozog. Lehetsz vállalkozó, ami garantáltan az első 3 évben veszteséges, és nem kicsit. Vagy tőke, vagy egy jólkereső társ kell mellé, és irtó sok munka. De megéri, bár határozottan csak hosszútávon. Mi az, amit szeretsz a munkádban? A kreativitást és a szabadságot. Vállalkozóként én osztom be az időmet, ami sokszor azt jelenti, hogy többet dolgozok mint egy alkalmazott, de nyilván annyival többet is keresek. Szabadságra sosem mentem 2 hétnél többet. Van-e a jelenlegi pozíciódban fejlődési lehetőség? Fejlődési lehetőség ebben a szakmában mindig van, de a lehetőségek itt korlátozottak. Jó tanfolyam kevés van, és rettentő drága, viszont minden magyarországi tanfolyamot elismernek. Milyen személyes tanácsod lenne azok számára, akik most fontolgatják a munkakeresést ebben a foglalkozási körben? Tanulj norvégul, beszélj, ez már nagyon jó pont. A magyar oktatás jóval magasabb szintű ebben a szakmában mint itt, és ezt a munkáltatók is tudják. Minden munkahelyemen zömében külföldiekkel dolgoztam. Végezz el minnél több tanfolyamot, és légy nyitott! A foglalkozás részletes leírása és statisztikái >>> Previous Következő
- Adminisztratív munkatárs
< Vissza Adminisztratív munkatárs Interjú Katalin Tóth-Ónodi tagunkkal. Hol dolgozol jelenleg? Porsgrunnben, az ipari parkban található 4 fős cégnél vagyok adminisztratív munkatárs. 80%-os vikar pozícióban vagyok, a szerződésem 2021. áprilisig szól. Feladataim közé tartozik a kapcsolattartás a partner cégekkel (főleg e-mailben); megbeszélések elôkészítése: résztvevők nyilvántartása, tárgyalóterem előkészítése, étel, italrendelés; honlapszerkesztés; irodaszerek beszerzése; posta és számlák intézése; rendezvények szervezésében való részvétel. Milyen munkatapasztalattal rendelkezel? Angol tanár és közgazdász diplomáim vannak, de kereskedelmi munkatársként majd műszaki igazgatói asszisztensként dolgoztam Magyarországon. Aztán megszülettek a gyerekeink és 12 évig családanya voltam, mivel a férjem munkája miatt sokat költöztünk. Éltünk Prágában, Magyarországon és Norvégia előtt 5 évig Brüsszelben. Mikor érkeztél Norvégiába? Hogyan zajlott a kiköltözés? 2018. nyarán érkeztünk Norvégiába. A férjem a kiköltözésünk előtt évekig ingázott Brüsszel és Porsgrunn között, hétfőn elrepült és pénteken jött vissza. Aztán elkezdte mondogatni hogy mi lenne ha ide költöznénk. Én erről hallani sem akartam, mert már elegem volt a sok költözésből, aggódtam hogy a gyerekeinknek milyen lesz egy új iskolában/oviban, teljesen idegen nyelven hogy fognak boldogulni. Aztán mégis beadtam a derekamat, és nem bántuk meg. Jelenleg 3 éves expat szerződése van a férjemnek ami jövő év nyarán jár le. A cége ezután helyi szerződést ígért neki, és annyira megtetszett nekünk Norvégia, hogy úgy döntöttünk elfogadjuk és itt maradunk. Hogyan találtad meg az első munkahelyed? Igazából nem nagyon törtem magam a munkakeresésben, regisztrálva voltam a NAV-nál mint munkakereső és elküldtem pár helyre az önéletrajzomat de még interjúra se hívtak be. Aztán idén márciusban a férjem (aki szintén az ipari parkban dolgozik) egy cigiszünet közben hallott arról, hogy adminisztrációs pozícióba keres egy helyi cég valakit, mert az addigi munkatárs (az elődöm) babát vár és a rosszullétek miatt betegszabadságon van. Gyorsan bevitte az önéletrajzomat, behívtak interjúra és 2 nap múlva már dolgoztam is. Milyen nyelvtudás és végzettség volt szükséges a pozícióhoz? Több norvég tanfolyamra is jártam (voksenopplaæringa, Røde kors), 2019. decemberében B1/B2 vizsgát tettem. A munkahelyemen nem kértek semmilyen papírt a végzettségemről vagy az eddigi munkatapasztalatomról. Milyen bruttó órabéred vagy éves béred van? Bruttó 33.400 kr a 100%-os pozíció bére havonta, én ennek kapom a 80%-át. Milyen béren kívüli juttatásokat kapsz? Fizetik a mobilhasználatot, mást nem. Van-e túlóra? Fizetett vagy lecsúsztatható? Ha van túlóra akkor le lehet csúsztatni de eddig nem nagyon volt jellemző. Milyen hátrányai, nehézségei vannak a munkádnak? Az elején nagyon bizonytalan volt hogy meddig számítanak rám, havonta hosszabbították a szerződésemet, 1 hónap után úgy tűnt, hogy visszajön az elődöm és el is búcsúztak tőlem, aztán 2 nap múlva jött az sms, hogy szeretnék-e visszamenni. Nem nagyon tudok hátrányokat mondani. Talán annyi hogy 11-kor már menni kell ebédelni (ott a gyárban ez a szokás) vagy hogy nem szeretek norvégul beszélni telefonban, mert szerintem béna vagyok. Pedig egész jól megy, ha mégis kell. Nem jár fizetett szabadság, mert tavaly nem dolgoztam, ezért például júliusban, amikor a főnököm szabadságon volt, nem is volt szerződésem. Mi az, amit szeretsz a munkádban? Szeretem a rugalmas munkaidőt: ha valamit el kell intéznem napközben, simán eljöhetek és máskor bepótolom. Az összes kollégának van gyereke, ezért mindenki megértő. Múlt héten az őszi szünetben kértem, hogy hadd dolgozhassak egy napot itthonról és beleegyeztek. Szeretem, hogy pénteken nem dolgozok, és nagyon jó a 3 napos hosszú hétvége. Egyenrangú félként kezelnek és kikérik a véleményemet, ez először nagyon fura volt mert Magyarországon egy titkárnői pozícióban nem ehhez voltam szokva. Nem éreztetik velem hogy külföldi vagyok, ha valamit nem értek és visszakérdezek, türelmesen elmagyarázzák. Van-e a jelenlegi pozíciódban fejlődési lehetőség? Fejlődési lehetőség nincs, az elődömtől függ,hogy mikor jön vissza, őt visszavárják mert neki fast szerződése van. Milyen személyes tanácsod lenne azok számára, akik most fontolgatják a munkakeresést ebben a foglalkozási körben? Mindenképpen azt tanácsolnám családoknak, hogy biztosra jöjjenek ki: az egyik félnek legyen munkája, és a jó norvég nyelvtudás is előny. Nekem mázlim volt, hogy adódott ez a lehetőség, egyébként valószínűleg nem találtam volna munkát, főleg nem irodában. A foglalkozás részletes leírása és statisztikái >>> Previous Következő
- cee820c0-b73e-4e74-aa6a-c9ea53ebcfcb
Kristiansandi szigorítások március 1-től <<< Vissza Kristiansandi szigorítások március 1-től 1. mars 2021 Február 23.-án a kristiansandi városvezetés bejelentette, hogy a növekvő fertőzöttség miatt bezárják az edzőtermeket, uszodákat, valamint leállítják az előadásokat és szabadidős rendezvényeket, valamint alkohol árusítási tilalmat rendelnek el. Az éttermeknél bevezették vendégek elérhetőségi adatainak kötelező rögzítését, és javasolták a maszk használatát mindenhol, ahol nem lehetséges az egy méteres távolság megtartása. A korlátozások eredetileg március 4-ig lettek volna érvényben. Sajnos a vírushelyzet nem javult városban, így egy tegnap esti sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a tovább fokozódó fertőzöttség miatt az Oslóihoz hasonló korlátozásokat vezetnek be március 1-e 00:00-tól előreláthatólag két hétig : minden rendezvény betiltásra kerül, kivéve a temetések. minden étterem és felszolgálóhely bezár, azonban elviteles rendeléseket fogadhatnak. minden edzőterem bezár (vagyis zárva marad, hisz ezeket már 23.-án bezárták) otthonunkban maximum öt vendéget fogadhatunk a sportmeccsek és bajnokságok letiltásra kerülnek vörös készültségi fokot vezetnek be a középiskolákban (videregående) a barne- és ungdomsskole-k szigorított sárga készültségi fokra állnak át Kristiansandban az egész pandémia alatt alacsonyak voltak a fertőzöttségi számok, éppen azért tartják rendkívül veszélyesnek a jelenlegi helyzetet. További aggodalomra ad okot, hogy az esetek 25-30%-ben a hatóságoknak nem sikerült visszakövetniük a fertőzés kiindulópontját. Vasárnap tíz új fertőzöttet regisztráltak és 76 embert tettek karanténba. Pénteken megdőlt a napi új fertőzöttek eddigi rekordja, 38 új fertőzöttet regisztráltak. Februárban eddig összesen 414 pozitív koronavírus tesztet regisztráltak. Forrás: Dagbladet Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta koronavírus, szigorítás, szabályok, Norvégia, Kristiansand <<< Előző Következő >>>
- 40ab8f09-b278-4bb8-9c7e-fefd4abd4478
Kötelező Koronavírus teszt <<< Vissza Kötelező Koronavírus teszt 16. jan. 2021 Kötelező lesz a határon történő koronavírus teszt elvégzése azok számára, akik olyan területről utaznak be Norvégiába, ami karanténkötelezettséggel jár. Az új szabály január 18. (hétfő) 17 órától lép hatályba. Korábban erre 24 órán belül kellett sort keríteni, ez szigorodik a mostani szabállyal. A teszt mindenki számára ingyenes. Forrás: Regjeringen Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta koronavírus, koronateszt, beutazás Norvégiába, Norvégia, tesztelés <<< Előző Következő >>>
- 456d4f82-ddf2-41bc-b091-591852d1b3dc
Oslo-i könnyítések Február 3-tól <<< Vissza Oslo-i könnyítések Február 3-tól 1. feb. 2021 A ma délutáni sajtótájékoztatón az oslói városi tanács vezetője ismertette a február 3-tól, szerdától érvényes szabályokat: óvodákban, barne- és ungdomskole-ban vörösről sárga készültségi fokra állnak át a videregående skole-k továbbra is vörös készültségi fokmarad érvényben sport- és szabadidős tevékenységek megengedetté válnak az ungdomskole korosztályig, bel- és kültéren, azonban meccsek és versenyek még nem szervezhetők az élsportolóknak is megengedik a szervezett tréningeket. Szervezett tréningek szintén engedélyezetté válnak a videregående korosztálytól felfelé is, vagyis a felnőtteknek számára is kinyithatnak a könyvtárak a szabadonálló boltok kinyithatnak, azonban a bevásárlóközpontoknak és nagyáruházaknak továbbra is zárva kell tartaniuk uszodák kinyithatnak az iskolai úszásórák céljából, óvodásoknak, barne- és ungdomskole-ba járó diákok számára szervezett úszótanfolyamok szintén megtarthatóak Az éttermek melyek nem bevásárlóközpontban vagy nagyáruházban vannak nyitva lehetnek, azonban az alkoholértékesítés tilos gyermekeknek szánt szabadidős programok szintén engedélyezetté válnak fogadhatunk vendégeket és mehetünk vendégségbe (max 10 főig) maszkviselés továbbra is kötelező boltokban, tömegközlekedésen és tömegközlekedési állomásokon amennyiben másoktól nem lehetséges minimum egy méteres távolságot tartani (beleértve az egymás melletti elhaladást is) továbbra is kötelező a maszkviselet tréningsenterek, bingo termek, múzeumok, mozik és színházak továbbra is zárva kell, hogy tartsanak továbbra sem javasolt a nem feltétlenül szükséges utazás Nordre Follo lakosainak továbbra sem javasolják a hytte-be való utazást Ha a fertőzöttségi ráta továbbra is alacsony szinten marad, akkor a jövő héten további könnyítéseket terveznek, elsősorban a középiskolás (videregående) korosztályra vonatkozóan. Forrás: NRK , VG Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta koronavírus, szabályok, szigorítás, Norvégia, korona <<< Előző Következő >>>
- 4c7aff63-e2c9-40c1-8228-e4274050c315
FHI országbesorolás december 20-tól január 9-ig <<< Vissza FHI országbesorolás december 20-tól január 9-ig 9. jan. 2022 Figyelem! MAGYARORSZÁG sötétvörös kategóriában van: azok, akik nincsenek teljes körűen beoltva, vagy nem estek át a betegségen az elmúlt 180 napban, azok otthoni karanténba kerülnek. 🟢 ZÖLD: Jelenleg nincs ilyen ország 🟠 NARANCSSÁRGA: Románia 🔴 PIROS (otthoni karantén): Spanyolország, Olaszország, Málta, Vatikán, San Marino, Bulgária, Izland, Lettország 🔴 SÖTÉTVÖRÖS (otthoni karantén): Andorra, Belgium, Ciprus, Észtország, Görögország, Írország, Horvátország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Svájc, Nagy-Britannia, Csehország, Németország, Magyarország, Monaco, Franciaország, Portugália és Ausztria A skandináv országok tekintetében régiós besorolás van, részletes információkat a forrásban találtok. Az FHI oldalán tekinthető meg meg >>> Beutazási szabályok -->>> Akik teljeskörűen beoltottak (2 adag Pfizer, 2 adag Moderna, 2 adag AstraZeneca, 1 adag Janssen) vagy az elmúlt 6 hónapban átestek a betegségen, és ezáltal uniós Covid-igazolvánnyal rendelkeznek (a PCR teszt által kapott igazolvány nem elegendő!), azok mentesülnek a beutazási korlátozások, köztük a karantén alól az ország besorolásától és állampolgárságtól függetlenül. További régiókat és Európán kívüli országokat a forrásban találtok. Forrás: Regjeringen Szerkesztette: Pál Bettina koronavírus, beutazás Norvégiába, beutazási szabályok, országbesorolás <<< Előző Következő >>>
- 6f7db4f1-c8ba-49dc-8f2a-4fb3c3d71ebf
Újabb szigorítások - Lørenskog és Lillestrøm <<< Vissza Újabb szigorítások - Lørenskog és Lillestrøm 3. mars 2021 A vírusfertőződés fohozódása miatt március 3.-án 12:00 órától Lørenskog és Lillestrøm is bekeményít, és az oslói korlátozásokkal azonos intézkedéseket vezetnek be: Minden vendéglátóhelynek be kell zárnia , vendégeket nem fogadhatnak, azonban elvitelre nyitva lehetnek Minden boltnak be kell zárnia kivéve a gyógyszertárak, élelmiszerboltok, vinmonopolet stb. bezárnak az edzőtermek néhány kivétellel tilos minden bel- és kültéri rendezvény nem ajánják a privát találkozókat, továbbá a városvezetés azt kéri, hogy lehetőség szerint ne menjünk vendégségbe és ne fogadjunk vendégeket otthonunkban (kivételt képeznek ez alól az egyedül élők és az azonos kohortba tartozó fiatalok) a csoportos sport- és szabadidős programok maximum 10 fő részvételével ajánlottak a 16-19 éves korosztályban, ha az 1 méteres védőtávolság megtartható 20 év felettieknek nem megengedettek a csoportos , szervezett szabadidős tevékenységek tilos másik kommune -be utazni azért, hogy egy ottani edzőterembe menjünk vagy egyéb szabadidős tevékenységet folytassunk. A szituációt március 17.-én vizsgálják újra és döntenek az esetleges könnyítésekről. Forrás: Lillestrøm kommune , Lørenskog kommune , NRK Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta koronavírus, szabályok, szigorítás, Norvégia, Lillestrøm, Lørenskog <<< Előző Következő >>>
- 00000000-0000-0000-0000-000000000006
Friss beutazási szabályok július 15-i hatállyal <<< Vissza Friss beutazási szabályok július 15-i hatállyal 10. juli 2021 Az FHI kéthetente vizsgálja felül az országok listáját. Magyarország "piros" besorolást kapott. A 100 ezer lakosra vetített esetszám alacsony Magyarországon (0,8 eset), az alapján megfeleltünk. A pozitív tesztek százalékát nem jelentette Magyarország az ECDC felé az utóbbi hetekben annak ellenére, hogy kötelező. Amit legutóbb jelentett az 0,5% volt, szintén megfelelő. Információ hiányában döntöttek így. Forrás : FHI Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta koronavírus, beutazási szabályok, fhi, beutazás Norvégiába <<< Előző Következő >>>
- Gyógyszerész 3
< Vissza Gyógyszerész 3 Szabina egy haugesundi Apotek1 gyógyszertárban dolgozik gyógyszerészként, és megosztotta velünk a szakmai tapasztalatait. 2008 óta él Norvégiában. Milyen munkatapasztalattal rendelkeztél Norvégia előtt? 8 év patikai tapasztalattal érkeztem, angol, német nyelvtudással és norvég alapokkal. A cég fizette az intenzív norvég nyelvtanfolyamot Magyarországon. Hogyan találad meg az első munkahelyed Norvégiában? Férjemmel költöztünk, fix állásra érkeztünk előzetes egyeztetés után. A cég segített a lakáskeresésben, és egy hónapig biztosították a lakhatást is, amíg saját albérletbe költöztünk. Milyen szintű nyelvtudás volt szükséges az első norvégiai munkahelyeden? A patikai munkához elengedhetetlen a norvég nyelvtudás. Az elején sokat küzdöttem a helyi dialektus elsajátításával, angolul azt kérdezte meg az ember a kollégáktól, amit nem tudott norvégul. A mi alapunk egy napi 7 órás 4 hónapos intenzív nyelvtanfolyam volt még Magyarországon, a többi már ezután ragadt ránk. Milyen órabéred vagy éves béred van? A magyar tapasztalatot nem számítják be a bérbe sajnos, így alulról kezd az ember. 14 év után már kb. eléri a plafont, ami bruttó 600-700 ezer korona éves bér. Gyógyszertárvezetők pedig efölött keresnek, persze az területenként eltérő lehet. Milyen béren kívüli juttatásaid vannak? Van némi sporttámogatás (évi 2 ezer korona), és kedvezményt kapunk a patikai termékekre, de más juttatás nincs. Jellemző-e a túlóra? Ha igen, hogyan kezelik? Nagy a gyógyszerészhiány a területünkön, így a túlóra sokszor előfordul, többségben csúsztatjuk. Milyen hátrányai, nehézségei vannak a munkádnak? Amit én hátrányként élek meg, az a szombati munkavégzés, minden 3. szombaton, esetenként plusz szombatok. Gyakori, hogy kevesen vagyunk munkában, és folyton sakkozni kell, hogy meglegyen a létszám, műszakot cserélni stb. A gyógyszerészre mindig nagyobb felelősség hárul, mint az asszisztensekre, így a munka nagyon stresszes, ha egyedüli gyógyszerészként kell dolgozni. Milyen személyes tanácsod lenne azok számára, akik most fontolgatják a munkakeresést ebben a foglalkozási körben? Norvég nyelvtudás nélkül kár nekikezdeni, általában B2 szint követelmény, sokkal gyorsabban kapsz állást a nagyobb városokon kívül, vidékre még nehezebb ember találni, és sokszor annyira kell az ember, hogy mindent megadnak, csak gyere, na ott elő lehet állni kérésekkel egyéb juttatások ügyében is. A foglalkozás részletes leírása és statisztikái >>> Previous Következő
- fcda5a39-389b-4eae-871b-3cd130535365
Sajtótájékoztatók április 22. <<< Vissza Sajtótájékoztatók április 22. 22. apr. 2021 Oslo sajtóközleményben jelentette be, hogy jelenleg nem változtatnak a hatályban lévő korlátozásokon, mivel Oslóban bár csökkenő tendenciát mutatnak, azonban még mindig nagyon magasak a fertőzöttségi számok. Legközelebb jövő hét kedden vizsgálják felül az intézkedéseket. Eközben Vestfold és Telemark megyében könnyítéseket jelentettek be. Éjféltől a kormány visszavonja a regionális szigorításokat tíz Vestfold és Telemark megyében található városban: Bamble, Færder, Holmestrand, Horten, Larvik, Porsgrunn, Sandefjord, Siljan, Skien és Tønsberg kommunékben éjféltől újra az országos szabályok lépnek életbe. Csütörtökön Porsgrunn kommune saját, h elyi korlátozást jelentett be, melyek szigorúbban az országos szabályoknál: maximum 5 vendég fogadása megengedett. Ennek bevezetését a nagyobb összejövetelek, ünneplések visszaszorítása érdekében tartották fontosnak. Noha a fertőzöttség még mindig magas Vikenben, a kormány mégis úgy döntött, néhány településen enyhít a szigorú szabályokon április 26. hétfőtől. Az alábbi kommune-kben a jelenleg érvényben lévő "A" járványügyi szintet, "B" járványügyi szintre csökkenti: Enebakk Frogn Indre Østfold Nordre Follo Vestby Ås Fredrikstad Halden Moss Råde Sarpsborg Asker Bærum Drammen Lier Eidsvoll Nannestad Az alábbi négy kommune-ben azonban marad a jelenlegi, legszigorúbb "A" járványügyi szint: Lillestrøm Lørenskog Rælingen Ullensaker Az "A" és "B" járányügyi szintek közötti különbségről az alábbi oldalon már írtunk . Jelenleg is folyamatban van a sajtótájékoztató , mely a május 17-i ünnepre vonatkozó szabályokkal kapcsolatban tartanak. Amint a sajtótájékoztató végetért, írni fogunk az ott elhangzottakról is. Forrás: NRK , NRK , NRK Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta koronavírus, sajtótájékoztató, könnyítés, szabályok <<< Előző Következő >>>
- Gyógytornász
< Vissza Gyógytornász Interjú Nikolett Boda tagunkkal. Hol dolgozol jelenleg? Az Aktiv Fysioterapi og Manuellterapi-nél dolgozom magánvállalkozóként, Harstadban. Közben mesterszakot is végzek, és emiatt van a Helfo-tól refusjon-om. (ez azt jelenti, hogy a betegnek csak egenandelt kell fizetnie) Milyen munkatapasztalattal rendelkezel? Rögtön egyetem után jöttem ki, ezért gyógytornászként csak itt kint kezdtem el dolgozni. Más területről volt munkatapsztalatom, mint felszolgáló, recepciós stb. Mikor érkeztél Norvégiába? 2017 novemberében, férjemmel jöttem, aki norvég, szóval ilyen szempontól egyszerű volt a kiköltözés, mert a szállás meg volt oldva, és ráértem munkát keresni. Hogyan találtad meg az első munkahelyed? Az első munkahelyem Facebookon keresztül találtam, egy masszázs szalonban. Ott pár hónapig dolgoztam, aztán a NAV-on keresztül kaptam egy felszolgálói állást. Semmi köze a szakmámhoz, de arra jó volt, hogy gyakoroljam a nyelvet és keressek egy kicsit, miközben vártam, hogy elkezdődjön a kommunal gyógytornászgyakorlatom. Milyen nyelvtudás és végzettség volt szükséges a pozícióhoz? Amikor kiköltöztünk még kb. csak szavakat tudtam makogni norvégul, de amíg vártam a diploma honositásra, megtanultam a nyelvet középfokú szintre. Minimum B2 nyelvtudás kell ahhoz, hogy elfogadják a gyógytornász diplomát. Amikor én honosittattam akkor még csak a Bergenstest volt elfogadva, most azt hiszem enyhítettek és a Voksenopplæring féle nyelvvizsgát is elfogadják. Ahhoz hogy elfogadják a diplomámat még 6 hónap gyakorlatot is kellett teljesitenem, ami kb. egy munkával egyenértékű, van fizetés és betegekkel dolgoztam, csak van az embernek hivatalos gyakorlatvezetője. Van-e túlóra? Fizetett vagy lecsúsztatható? Jelenleg privátban dolgozom igy én döntöm el a munkaóráimat, de amikor a kommune-ban dolgoztam lehetett túlórázni ami választható volt, hogy lecsúsztattam vagy kértem a fizetést érte. Általában mindenki lecsúsztatja amúgy. Milyen hátrányai, nehézségei vannak a munkádnak? A legnehezebb szerintem az, hogy nehéz munkát kapni offentlig. A privátnak meg megvannak a maga hátrányai. Amikor dolgozom, akkor van keresetem, de amikor egyetemen vagyok, vagy elmennék nyaralni, akkor nincs, a bérleti dijat viszont fizetni kell. Mi az, amit szeretsz a munkádban? Az egyetemmel jól összeegyeztethető, mivel én döntöm el mikor dolgozom. A kollégáimat is szeretem, habár ebédszüneten kivül nem nagyon látjuk egymást, mert mindenki el van foglalva. És persze azt, hogy a szakmámban dolgozhatok, egy kihívást jelentő, de nagyon hálás betegcsoporttal, neurológiai betegekkel. Milyen személyes tanácsod lenne azok számára, akik most fontolgatják a munkakeresést ebben a foglalkozási körben? Aki nagyon előre tervez, annak azt javaslom, hogy kezdjen el otthon nyelvet tanulni, és ha lehet, még otthonról indítsa el a hitelesitési folyamatot, mert azzal sok idő elmegy. A foglalkozás részletes leírása és statisztikái >>> Previous Következő
- 6b9b7560-85a6-49bd-b02b-399e0ac75293
Holmenkollen egy erdős, hegyvidéki terület Norvégiában, Oslo Vestre Aker kerületének északi peremvidékén. Északi irányban szomszédos a norvég fővárost körülölelő, nagy kiterjedésű zöldövezettel, Markával. Holmenkollenen áthalad az oslói metró egyes számú vonala. Holmenkollen <<< Vissza Holmenkollen egy erdős, hegyvidéki terület Norvégiában, Oslo Vestre Aker kerületének északi peremvidékén. Északi irányban szomszédos a norvég fővárost körülölelő, nagy kiterjedésű zöldövezettel, Markával. Holmenkollenen áthalad az oslói metró egyes számú vonala. A 19. századtól kezdődően, fokozatosan, a sportolásra vágyó fővárosi lakosság egyik kedvelt szórakozóhelyévé vált, köszönhetően a sífutásra alkalmas ösvények kialakításának, valamint az 1892-ben átadott síugró pályának. A síugró sánc 134 méteres, K-pontja 120 méternél található. A körülötte kialakított stadion befogadóképessége 70 000 fő. Itt bonyolították le az 1952. évi téli olimpiai játékok síugró számait, valamint négy alkalommal síugró világbajnokságok színhelye volt, 1930-ban, 1966-ban, 1982-ben és 2011-ben. Évente itt rendezik a Holmenkolleni Sífesztivált . A sísáncon rendezett színes látványosságon kívül a torony lábánál megtekinthető a világ első símúzeuma . A tengerszint felett 417 méterről pompás kilátás nyílik a norvég fővárosra. Ez egyébként az oslóiak egyik legkedveltebb kirándulóhelye télen is. Mintegy megerősítve a közvélekedést, mely szerint a norvégok sítalppal a lábukon jöttek világra. És ebben még a királyi család sem kivétel, amelynek tagjai ügyelnek rá, hogy lehetőleg kövessék az átlagemberek szokásait. Szerkesztette: Pál Bettina <<< Előző Következő >>>
- 86599b78-96a3-4847-85a7-e0b332129d6d
Tájékoztató Sinopharm vakcinával oltott személyeknek <<< Vissza Tájékoztató Sinopharm vakcinával oltott személyeknek 9. sep. 2021 Tegnap felmerült egy félrevezető információ, miszerint a Sinopharm vakcinával oltott személyek is szabadon beutazhatnak Norvégiába. Ez sajnos NEM így van, viszont dolgozik a kormány azon, hogy kibővítsék az elfogadott oltások listáját: "Vi arbeider med løsninger slik at lettelser i innreiserestriksjoner også kan utvides til å gjelde dem som er vaksinert med vaksiner godkjent i Storbritannia, USA og av WHO." Teljeskörűen védettnek számítunk Norvégiában az alábbiak esetén: Ha két adag Pfizer, Moderna, AstraZeneca oltást kaptunk, ezek lehetnek kombinálva pl. egy adag Pfizer és egy adag Moderna. A második adag oltást követő egy hét múlva számítunk teljesen védettnek. Ha egy adag Janssen oltást kaptunk. Az oltást követően három hét múlva számítunk teljesen védettnek. Ha PCR vagy antigén gyorsteszttel tudjuk bizonyítani, hogy átestünk a betegségen és ezt követően kapunk egy adag oltást (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen). Ezen kívül szintén szabadon be lehet utazni, ha uniós Covid-igazolvánnyal tudjuk igazolni, hogy 180 napon belül átestünk a beteségen. Mikor nem számítunk teljeskörűen védettnek: Ha Szputnyik vagy Sinopharm oltást kaptunk. Ha csak egy adag Pfizer, Moderna vagy AstraZeneca oltást kaptunk. Ha még nem telt le a fent említett 1 illetve 3 hét az oltás után. Ha csak antitest teszttel tudjuk bizonyítani, hogy átestünk a betegségen. Ez sajnos nem mutatja a fertőzöttség idejét. Az antitest teszt a vírus ellen termelődött ellenanyagokat mutatja ki, vérmintából, tehát különbözik a PCR illetve antigén gyorsteszt eljárástól. Forrás: Regjeringen Szerkesztette: Pál Bettina korornavírus, vakcinaigazolvány, sinopharm, beutazás Norvégiába, beutazási szabályok <<< Előző Következő >>>
- Kutató (biológus)
< Vissza Kutató (biológus) Beata Grallert csoporttagunk is mesélt a munkájáról. Biológus végzettséggel kutatóként dolgozik az Oslo Egyetemi Kórházban. Milyen munkatapasztalattal rendelkeztél Norvégia előtt? Egy kutatóintézetben dolgoztam Londonban (ma Cancer Research UK). Ph D végzettségem van. Mikor érkeztél Norvégiába? 1996-ban. Hogyan találad meg az első munkahelyed Norvégiában? Hivtak Norvégiába, szállást eredetileg a fogadó intézet biztosította. Milyen szintű nyelvtudás volt szükséges az első norvégiai munkahelyeden? Elég volt az anyanyelvi szintű angol, nemzetközi a környezet ma is. Milyen órabéred vagy éves béred van? Bruttó évi 700-800 ezer korona. Ez talán jó papíron, de: alulfizetett a végzettségemhez és tapasztalatomhoz képest (-80 000 az átlaghoz képest) és a mai napig elvárás, hogy projektpénzekből fedezzem a saját fizetésemet + esetleges postdoc vagy PhD hallgatóim fizetését + kutatási pénzt. Vagyis rendkívül bizonytalan. Milyen béren kívüli juttatásaid vannak? Semmi. De teljesen kötetlen a munkaidőm. Jellemző-e a túlóra? Ha igen, hogyan kezelik? Jellemző, ingyen. Projekt alapú; nekem jó, ha eredmény van, miért fizetne bárki is? Milyen hátrányai, nehézségei vannak a munkádnak? Bizonytalanság. Ennyi év után jó lenne egy munkahely, ahol elég jól teljesíteni; nem kellene állandóan versenyezni a “ legjobb 6-8% “ kategóriáért.Márpedig ilyesmi az esély a kutatási pénzek elnyerésére. Állásokra hasonló. Esélytelen. Hacsak nincs szerencséd, vagy valami nagyhatalmú támogatód. Milyen személyes tanácsod lenne azok számára, akik most fontolgatják a munkakeresést ebben a foglalkozási körben? Ne indulj el erre Norvégiában. A világ legérdekesebb munkája; phd hallgatóként még jól is keresnél, de akkor se. A foglalkozás részletes leírása és statisztikái >>> Previous Következő
- ec9cc9e2-08b9-4db1-9fc0-5a414553910a
Karanténhotel változások március 19-től <<< Vissza Karanténhotel változások március 19-től 12. mars 2021 A nemzetközi utazások továbbra sem ajánlottak. A szigorú belépési feltételeket, miszerint csak a norvég lakcímmel rendelkező külföldiek léphetnek be, meghosszabbították április 7-ig. Fontos változás a karanténhotelt illetően! Aki szabaidős nemzetközi utazásból tér vissza Norvégiába, annak kötelező karanténhotelbe vonulnia addig, amíg friss negatív teszteredményt be tud mutatni, leghamarabb 3 nappal a beutazást követően készült teszttel. Ez alól felmentést kapnak: akiknek a munkáltatója igazolja, hogy munkaügyben kellett utazniuk akik azért utaznak, hogy kiskorú gyermekeikkel együtt legyenek gyermekszületés miatt utazók súlyos betegeket látogatók temetésen résztvevők A változások március 19-től lépnek életbe. A karanténhotel díjai változatlanok: 500 NOK felnőtteknek naponta, 10-18 éves korú gyermekeknek pedig 250 NOK naponta, amennyiben a szülőkkel egy szobában laknak. Forrás: Regjeringen Szerkesztette: Pál Bettina koronavírus, szabályok, karanténhotel, Norvégia, beutazás Norvégiába <<< Előző Következő >>>
- NYELVTANULÁS | Magyar - Norvég Fórum
A norvég nyelvtudás fontossága számos területen megmutatkozik. Elsősorban a munkavállalást segíti, de nagyban hozzájárul ahhoz, hogy beilleszkedjünk a társadalomba. Kellő motiváció, akarat és kitartás szükséges hozzá. Néhány ötletet megosztunk veletek is, hogyan kezdjetek neki. Nyelvtanulás Az alábbi oldalakon különböző podcastokat és nyelvtanulást segítő anyagokat gyűjtöttünk össze, ezen felül tematikus miniszótárakat is készítünk rendszeresen annak érdekében, hogy a hétköznapokban gyakran előforduló szavakat egy-egy témakör alapján gyorsan elsajátíthassátok. Norvég nyelvtanulás kezdőknek A norvég nyelvtudás fontossága számos területen megmutatkozik. Elsősorban a munkavállalást segíti, de nagyban hozzájárul ahhoz, hogy beilleszkedjünk a társadalomba. Norvég podcastok gyűjteménye Egy válogatás norvég nyelvű podcastokból azoknak, akik egyszerre szeretnék a nyelvtudásukat fejleszteni és jól szórakozni közben. Tematikus miniszótárak Tematikus szószedetekben azokat a hasznosnak gondolt szavakat próbáltuk összegyűjteni, amik az élet különböző területein segíthetik a boldogulásunkat.
- 5cf66fc4-0f3c-44ef-b53c-fa954d26ecc5
Beutazási szabályok január 25-től <<< Vissza Beutazási szabályok január 25-től 23. jan. 2021 Január 25-től ismét szigorodnak a beutazási szabályok Norvégiába. Ezúttal a jelenleg érvényben lévő, 72 óránál nem régebbi negatív teszt felmutatása csökken 24 óránál nem régebbi tesztre január 25-től, hétfőtől. A mintavétel időpontja és az első repülőjárat indulásának időpontja között lehet max. 24 óra. A teszt lehet PCR teszt vagy antigén gyorsteszt. A legfontosabb kivételek: norvég állampolgárok illetve azok a külföldiek, akik életvitelszerűen Norvégiában élnek (oppholdstillatelse vagy oppholdsrett) további kivételek itt olvashatóak >>> Fontos változás még, hogy az amszterdami átszálláshoz mindenkinek (13 év felett) kötelező 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszt és 4 óránál nem régebbi antigén gyorsteszt is. Ezen kívül megmaradt az a szabály, hogy belépéskor mindenkinek kötelező egy új PCR tesztet csináltatnia a határon. Ez a teszt ingyenes. Mindenkinek azt javasoljuk, hogy utazás előtt az egyéni kérdések tisztázását illetően telefonáljon a hivatalos koronavírus információs vonalra! Forrás: Regjeringen Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta koronateszt, beutazás Norvégiába, beutazási szabályok, Norvégia, szigorítás, szabályok <<< Előző Következő >>>
- 881935a6-d7b4-4003-b0ba-c0b765b2d7ad
A fastelavnsboller a sima bollernek egy speciális változata, amit lekvárral, rengeteg vaníliakrémmel, vagy mandula töltelékkel fogyasztunk. <<< Vissza Fastelavnsboller (Farsangi fánk) Előkészítés 90 perc Főzési/sütési idő 8-10 perc Adagok 16 db Bonyoplultság Átlagos Elkészítés A Fastelavnsboller készítése a norvég városokban anno a bőséget, a jólétet szimbolizálta, a vidéki részen azonban csak a századforduló környékén kezdett elterjedni ez a szokás. Hozzávalók 50 g friss élesztő (vagy egy csomag száraz élesztő) 3 ½ dl TINE® Helmelk 3,5 % zsírtartalmú 100 g TINE Meierismør (vaj) 100 g cukor 500 g liszt ½ teáskanál kardamon ½ teáskanál só ½ teáskanál sütőpor A kenéshez: 1 db felvert tojás A töltelékhez: 3 dl TINE® Kremfløte (krémtejszín) 2 teáskanál vaníliás cukor 1 dl lekvár Elkészítés 1. Felolvasztjuk a vajat. Adjunk hozzá tejet és melegítük 37 ° C-ra. Morzsoljunk élesztőt egy tepsibe, öntsük bele a folyadékot és keverjük össze. 2. Tegyük egy tálba a cukrot, lisztet, kardamont, sót és sütőport, gyúrja össze könnyű tésztává, formáljunk belőle egy nagyobb gombócot, majd kb 30 percig hagyjuk kelni. 3. Osszuk a tésztát kb. 16 részre és formázzunk belőle kis cipókat, helyezzük őket a sütőpapíros tepsire, és letakarva hagyjuk még 30 percig kelni. 4. A megkent bollereket kenjük be a felvert tojással és 225 fokon süssük 8-10 percig, majd helyezzük őket rácsra míg kíhűlnek. A bollerek megtöltése : A tejszínt és a vaníliás cukrot puha krémmé verjük. Vágjuk félbe a bollerelet, töltsük meg lekvárral és tejszínes krémmel, a tetejét pedig szórjuk meg egy kevés porcukorral. Fotó: Meny <<< Előző Következő >>>
- 34d4f9e6-0b10-43ba-aee2-dd3f78e7d5e3
Könnyítések a haldeni járványgóc településinek <<< Vissza Könnyítések a haldeni járványgóc településinek 3. feb. 2021 Azok a települések, amelyek számára vasárnap szigorított intézkedéseket vezettek be a haldeni járvány kitörése után, szerdán ugyanolyan könnyítést kapnak, mint a és csoportba sorolt többi kommune. Bent Høie egészségügyi miniszter kedden azt mondta, hogy azokon a településeken, amelyeket a vírus fertőzőbb változatának (brit mutánsának) kitörése érint, szigorúbb intézkedéseket kell hozniuk, mint az ország többi részén. A cél még mindig az, hogy felszámoljuk és megakadályozzuk a fertőzőbb vírusváltozat terjedését Február 3. és Február 10 között az alábbiak szerint alakul a és városok csoportba sorolása: Oslo, Nordre Follo, Ås, Halden és Sarpsborg Fredrikstad, Hvaler, Indre Østfold, Moss, Skiptvet és Våler Forrás: VG Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta koronavírus, Norvégia, szabályok, szigorítás <<< Előző Következő >>>
- Norvégia mezőgazdasága és munkalehetőségei | Magyar-Norvég Fórum
Az ország területének csak 2,7%-a termőterület (Magyarországon közel 60%), mégis nagy hangsúlyt fektetnek a mezőgazdaságra. Az élelmiszertermelést nemzeti ügynek tekintik. Norvégia mezőgazdasága és munkalehetőségei Az ország területének csak 2,7%-a termőterület (Magyarországon közel 60%), mégis nagy hangsúlyt fektetnek a mezőgazdaságra. Az élelmiszertermelést nemzeti ügynek tekintik, noha csak a lakosság kb. 2%-át foglalkoztatja a szektor. A mezőgazdasági exporttermékek között van az árpa, búza, krumpli, sertés, marha, bárányhús, tej és a hal. Az élelmiszerszükséglet kb. felét, a fogyasztói tejszükséglet egészét tudják megtermelni az országban. A norvég vásárlók nagy része előnyben részesíti a hazai termékeket a külföldivel szemben, és szívesen vásárolnak hazai kistermelőktől. A szinte teljesen gépesített, drága termelés miatt magasak a termelési költségek, magasak a norvég életszínvonalhoz igazított bérek, és mindezek következtében nagyon magasak az élelmiszerárak. A mezőgazdasággal foglalkozók jövedelmének biztosításáért védővámokat és állami támogatásokat használnak (a költségvetés kb. 1%-át erre fordítják). A gazdálkodók nagy része szövetkezetekben működik. A TINE tejipari szövetkezet például több mint 15 ezer gazdálkodót tömörít. Érdekesség, hogy 2005 óta a norvég állatjóléti törvény minden tehénnek garantálja az évi 8 hét "nyári szabadságot", amit a zöld legelőkön töltenek a friss levegőn. Munkalehetőségek a mezőgazdaságban A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy Norvégia mezőgazdasága rendkívüli mértékben függ a külföldi idénymunkásoktól, akiknek a száma szezononként 20-30 ezer között van a Norvég Agráripari Szövetség szerint. Versenyelőnyt élveznek az EU-s állampolgárok, akiknek nincs szüksége vízumra. Ezt leginkább a lengyel munkavállalók használták ki. A legtöbb norvég farm viszonylag kis méretű az európai normákhoz viszonyítva, de gyakran gépesített és automatizált. Képzett munkavállalóknak van lehetősége egész évben, állandó munkaszerződéssel dolgozni. A nyári szezonban (május-szeptember) van a legnagyobb igény különböző fizikai munkákra. Meg kell azt is említeni, hogy ezek a farmok általában vidéken találhatók, sokszor messze a nagyvárosoktól, ahol a tömegközlekedés nem megoldott. A munka sokszor monoton, nehéz és korai órákat is érint. Sok munkáltató biztosít közös használatú szállást. Az angol nyelv ismerete elvárt, a skandináv nyelvek ismerete itt is jelentős előnyt jelent, csakúgy, mint például a mezőgazdasági járműre érvényes jogosítvány. Álláskeresés Norske Landbrukstenester Az NLT (Norwegian Agriculture Services) egy független szervezet, mely kb. 20 ezer gazdaságot képvisel az országban. Lehetőség van önéletrajzot regisztrálni, mint álláskereső. Angol nyelven is elérhető. EURES Az EU álláskereső honlapján jelenleg több, mint 500 szezonális munkalehetőség van országszerte nem csak mezőgazdaságban, hanem haliparban, vendéglátásban és építőiparban is. NAV Jelenleg több, mint 200 szezonális munkalehetőséget kínál a norvég Munkaügyi Hivatal oldala szerte Norvégiában. FINN A legnépszerűbb norvég álláskereső portálon is több, mint 150 nyári- és idénymunka található jelen pillanatban. Önkéntes munkalehetőségek WWOOF Norway Work Away Forrás: Bondelaget, Landbruksdirektoratet, SSB, EURES
- 8b4b1092-38b1-4169-a13a-f5649fad35d4
Újranyitási terv <<< Vissza Újranyitási terv 7. apr. 2021 Norvégia újbóli megnyitásával kapcsolatban a kormány mai bejelentésekor nem adott meg konkrét időpontokat, azonban jelezték, milyen feltételeknek kell megvalósulnia ahhoz, hogy elkezdődhessen a nyitás. A terv azt is meghatározza, hogy milyen sorrendben fogják megnyitni a társadalom különböző részeit. Kihangsúlyozták, hogy az újranyitás üteménél nem a dátumokat, hanem a fertőzöttségi adatokat veszik majd alapul. A nyitásnál elsőbbséget biztosítanak a gyermekeknek és a fiataloknak, ez után következik a munkaerőpiac és az üzleti élet. A kormány újranyitási terve négy lépésből áll, és áttekintést ad arról, hogy milyen szigorításokon kívánnak könnyíteni a különböző lépésekben. Az első lépés a húsvét előtt bevezetett országos szigorítások egészének vagy egy részének visszavonása lesz. A járvány jelenlegi alakulása és az oltások mostani üteme mellett legkorábban május második felében lehet szó az újranyitási terv második szakaszának megvalósításáról. A jelenlegi újranyitási terv az FHI és a Helsedirektoratet ajánlásán alapul, azonban fontos megemlíteni, hogy a jelenlegi szituációt rengeteg bizonytalanság jellemzi, ezért nehéz pontos menetrendet felállítani. Előfordulhatnak olyan új mutációk, amelyek megváltoztatják a terveket, valamint az is bizonytalan, hogy az oltások milyen ütemben érkeznek, és mennyire működnek jól a fertőzés terjedése ellen. Ezért nem célszerű a terv különböző lépéseit időzíteni. Erna Solberg azt mondta, hogy szeretnék folyamatosan kontroll alatt tartani a fertőzés terjedését, valamint fontosnak tartják, hogy a súlyos komplikációk és a halálesetek száma a lehető legalacsonyabb szinten maradjon. Az újranyitási terv nem dátumokon alapul, hanem az alábbi három tényező figyelembevételén: Fertőzöttségi helyzet Az egészségügyi rendszer terheltsége Oltások Bent Høie (H) egészségügyi miniszter azt mondta, hogy az újranyitás során minden új lépéséhez alaposan figyelemmel kell kísérni az aktuális helyzetet. Ha a fertőzöttek és a betegek száma nem növekszik, három hét elteltével léphetünk a következő szintre. Ha megnő a fertőzöttek és betegek száma, akkor újra várni, vagy szigorítani kell. Más szavakkal, az adatok és nem a dátumok fognak irányítani. Bár az országos járványügyi intézkedések enyhülnek, a helyi fertőzési gócokat helyi vagy regionális intézkedésekkel továbbra is csökkenteni kell. Az embereknek ezért fel kell készülniük arra, hogy az ország különböző részein még nagyobb különbségek lehetnek a fertőzések elleni védekezésben és szigorításokban. Guri Melby (V) oktatási miniszter kiemelte, hogy a szigorú járványügyi intézkedések sok ember számára megterhelést okoztak, nem utolsósorban a gyermekek és fiatalok számára, akiknek nagy terhet jelentettek a korlátozások és akiknek talán a legjobban hiányzik a többiekkel való megszokott, szorosabb kapcsolat. Ezért prioritásként kell kezelni a gyermekek, a fiatalok és a diákok számára bevezetett szigorítások csökkentését. A négy szint az alábbiak szerint néz ki: Első szint A húsvét előtt bevezetett szigorú intézkedések lazítása, ami többek között az alábbiakat jelenti: a most megengedett 2 helyett, legfeljebb 5 vendéget fogadhatunk otthonunkban olyan eseményeket meg lehet majd rendezni, ahová a résztvevők azonos kommune-ből érkeznek este 22 óráig megengedett lesz az alkohol felszolgálása ételfogyasztás mellé az ajánlott védőtávolságot a jelenlegi 2 méterről visszaállítják 1 méterre akár 100 ember is részt vehet majd beltéri rendezvényeken, például kulturális és sporteseményeken, konferenciákon és istentiszteleteken, ahol fix székek vannak szabadtéri rendezvényeken akár 200 fő is részt vehet majd. Amennyiben a kültéri rendezvény is "fix székes", akkor ennek háromszorosa lehet résztvevők maximálisan megengedett száma Második szint az egyetemeken, főiskolákon és szakiskolákban tanulóknak lehetőség nyílhat az órákon személyesen részt venni. az otthonunkban fogadható vendégek számának 5-ről 10 főre való növelésénél óvatosnak kell lenni, hisz a statisztikák alapján a fertőzések terjedésének nagy része éppen ilyen összejövetelek alkalmával történik bérelt helyiségekben zajló magánrendezvényekeken legfeljebb 20 fő vehet részt az alkohol kiszolgálás este 10 óra helyett éjfélig lesz engedélyezett és már nem lesz étkezéshez kötött akár 200 ember is részt vehet majd beltéri rendezvényeken, ahol fix székek vannak a gyermekek és a fiatalok saját kommune-n belül max 100 főig részt vehetnek rendezvényeken és szervezett edzéseken a felnőtt tömegsportok lehetősége fokozatosan kerül nyitásra mind beltéren, mind kültéren, maximum 20 főig. Az egészségügyi hatóságok április közepéig javaslatot fognak tenni a helyi sportok újbóli megnyitásának ütemére a belföldi utazás újra szabaddá válik a külföldi utazások továbbra sem lesznek javasoltak, kivéve, ha az utazás feltétlenül szükséges. Az országba belépőkre továbbra is szigorú követelmények fognak vonatkozni, mind a karantént mind a tesztelést illetően. megkönnyítik a külföldről látogatás céljából érkező családtagok beutazását mind az EGT térségéből, mind a harmadik országokból. Többek között megfontolásra kerül a barátok/barátnők (párkapcsolat) és nagyszülők számára történő belépés engedélyezése. szintén könnyítést terveznek a külföldi munkaerő egyes csoportjainak beutazására vonatkozóan Harmadik szint megnyílik a lehetőség 20 vendég fogadására otthonunkban. Bérelt helyiségekben zajló magánrendezvényekeken legfeljebb 50 fő vehet részt nyilvános rendezvények esetén egyedi szabályok kerülnek bevezetésre (pl. gyorstesztek használata, oltási/antitest tanúsítványok szükségessége). az alkohol felszolgálás korlátozása megszűnik, azonban továbbra is követelmény lesz a vendégek regisztrálása és a megfelelő védőtávolság betartása továbbra is azt kérik, hogy aki tud, dolgozzon otthonról a felnőtteknek szánt tömegsportoknál szó lehet arról, hogy fokozatosan engedélyezésre kerüljenek a különböző meccsek és versenyek az élsportolók már szinte normális sporttevékenységet folytathatnak megnyílik a külföldi utazás lehetősége. A karanténra és a tesztelésre vonatkozóan még lesznek követelmények, azonban most még nem tudják megmondani, hogy milyenek. Azt is megvizsgálják, hogy a korona tanúsítványokkal hogyan lehet külföldre utazni. megnyílik a lehetőség a külföldi munkaerő-bevándorlás előtt is Negyedik szint Az élet már közelíteni fog a normál kerékvágáshoz, azonban továbbra is fontos lesz a fertőzés elleni védekezés, a megfelelő távolság megtartásra, valamint az, hogy aki beteg, vagy karanténban van, az tartsa be a korlátozásokat és maradjon otthon. Még ezen a szinten is szükséges lehet az, hogy aki tud, dolgozzon otthonról. A nagy nyilvános rendezvények, valamint a helyi sport- és szabadidős tevékenységek esetén továbbra is egyedi korlátozások lesznek érvényben, ez folyamatosan kerül majd felülvizsgálatra. Az országba való beutazási korlátozások továbbra is relevánsak lehetnek, különösen az EU-n kívüli országokból érkező utazók esetében. Számolni kell azzal is, hogy bizonyos területekről utazók számára szigorúbb követelmények lehetnek a karanténra és a tesztelésre vonatkozólag. A beutazásra vonatkozó szabályok szintén folyamatosan kerülnek felülvizsgálatra. További információk Erna Solberg miniszterelnök azt is jelezte, hogy az egyes újranyitási szintek és a rájuk vonatkozó lépések tartalma bármikor megváltozhat, többek között a pandémáiban bekövetkező esetleges változások, új mutánsok felbukkanása esetén, valamint az újranyitás során szerzett tapasztalatok alapján. A kormány ezért a nyár előtt új értékelést készít az újranyitási tervről. A kormány tömegesen szeretne tesztelni annak érdekében, hogy gyorsabban könnyíteni lehessen szigorításokon. A cél az, hogy húsvét után rendszeresen elkezdjenek tesztelni az iskolákban azokban a kommune-ben, ahol a magas a fertőzöttség az iskoláskorú gyermekek és fiatalok körében. Már dolgoznak egy megoldáson, hogy dokumentálható legyen ha valaki már megkapta a koronavírus elleni vakcinát, esetleg már át is esett a fertőzésen. Norvégia is részt vesz a munkában az EU digitális vakcina igazolvány bevezetésével kapcsolatban, valamint országon belül is igyekeznek olyan megoldást találni, ami könnyen integrálható lesz a közös európai digitális kártyába, azonban országon belül megkönnyítheti és gyorsabbá teheti a szigorítások feloldásának lehetőségét. A kormány egyedi könnyítéseket tervez azok számára, akiket már teljesen beoltottak. A beoltottak számára szó lehet például arról, hogy már nem kell otthonról dolgozniuk, esetleg egyszerre több családból is fogadhatnak vendégeket, valamint szintén megvizsgálják a fertőzési-, belépési- és a várakozási karantén szabályait. Forrás: Regjeringen Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta koronavírus, szabályok, újranyitás <<< Előző Következő >>>
- MaNo Magazin
- Mit lehet tudni a pénteki lövöldözésről eddig? - Utazzunk poggyász nélkül? - Túlképzett munkaerő és a képzett munkaerő hiánya - Fognak-e éhezni az oroszok Svalbardon? - Nincs Haaland a héten, de egyéb sportesemények igen <<< Vissza 26. juni 2022 Előző heti hírek >>> 2022. 25. hét E heti szerkesztőink: Pál Bettina, Boros Judit, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Hortobágyi Krisztina, Solberg Kajári Dia, Kékedi Anna, Ősz Anita Kellemes vasárnapot kívánok, megjöttek a legfrissebb hírek, habár technikai okokból késve. Kövessétek továbbra is a Magyar-Norvég Hírek facebook oldalát és töltsétek le az appunkat ahol az itt olvasható híreken kívül még további rövidhírekkel találkozhattok a hét folyamán. Mit lehet tudni a pénteki lövöldözésről eddig? Utazzunk poggyász nélkül? Túlképzett munkaerő és a képzett munkaerő hiánya Fognak-e éhezni az oroszok Svalbardon? Nincs Haaland a héten, de egyéb sportesemények igen és még további érdekességek is – fogadjátok szeretettel! BELPOLITIKA, GAZDASÁG Lövöldözés Oslóban Június 25-én, szombaton hajnalban két személy életét vesztette, huszonegyen pedig megsebesültek egy lövöldözés következtében Oslo belvárosában. A rendőrség jelenlegi információi szerint a támadás a Per på Hjørnet nevű bárban kezdődött, itt sebesült meg két fő halálosan. A férfi, a szemtanúk beszámolója szerint, ezután a homoszexuális közösség körében népszerű London pubhoz ment és itt kezdett lövöldözésbe. A 42 éves gyanúsított férfit végül egy utcával arrébb fogták el. A támadás következtében Oslo város vezetése a szombati Pride felvonulást és minden ehhez kapcsolódó eseményt törölt. Június 25-én szombaton a rendőrség reggeli sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a lövöldözés gyanúsítottja a rendőrség és a titkosszolgálat számára sem volt ismeretlen, korábban kábítószerbirtoklás és erőszakos magatartás miatt ítélték el, illetve gyilkossági kísérlet miatt is keveredett már gyanúba. Arról, hogy a titkosszolgálat látókörébe hogyan került, nem adtak bővebb információt. A rendőrség és a titkosszolgálat jelenleg közösen dolgozik azon, hogy felderítsék a 42 éves norvég állampolgárságú, iráni férfi hátterét, aki még gyermekként, menekült szüleivel érkezett Norvégiába. A férfi korábban, a rendőrség szóhasználatával élve, kisebb horderejű bűncselekmények vádjával került bíróságra, a legsúlyosabb kiszabott ítélet pedig százhúsz napnyi börtönbüntetés volt kábítószer-birtoklásért. A férfi egyik legkorábbi és legsúlyosabb ügye 1999-ben történt. Ekkor egy középiskolai bálon elkövetett késeléssel gyanúsították, a vádat azonban nem sikerült megfelelő bizonyítékokkal alátámasztani, ezért ezt az ügyet végül ejtették, és csupán verekedésért ítélték harminc nap elzárásra. A férfi mentális problémái már ekkor is felmerültek, azonban még mint enyhítő körülmény, fiatal kora mellett. 2019-ben néhány napra letartóztatták gyilkossági kísérlet, lőfegyver törvénytelen birtoklása és kés nyilvános helyen történő hordozása miatt. A férfit azonban, az ügyészség kérése ellenére, ekkor is szabadon engedték pár nap után, mivel állítólag nem találtak elég terhelő bizonyítékot a fogvatartás meghosszabbításához. A gyanúsított egyébként 2013 óta munkaképtelenségi járadékban részesül, a rendőrség pedig pszichiátriai zavarokat is sejt a bűncselekmény hátterében, erre utaló feljegyzéseket viszont a korábbi rendőrségi aktákban egyelőre nem találtak. A gyanúsított kórtörténetének vizsgálata még hátra van. Egy másik hipotézis szerint gyűlölet-bűncselekményröl van szó, de a rendőrség hangsúlyozza, hogy egyik teróriát sem sikerült még megerősíteni. A szombat éjjel elfogott férfit egyelőre gyilkossággal, gyilkossági kísérlettel és terrorcselekménnyel gyanúsítják. A lefoglalt fegyver egy idősebb darab, de részleteket egyelöre erről sem hoztak nyilvánosságra. A férfi ügyvéd jelenlétének hiányában nem kívánt magyarázatot adni tettére. Forrás: VG és VG Emlékmű az áldozatoknak Szombaton felavatták a 2011-ben Anders Behring Breivik által elkövetett mészárlás áldozatai emlékére állított emlékművet. Az emlékmű 77 bronzoszlopból áll, amelyek mindegyike egy-egy, a támadásban életét vesztett személyt szimbolizál. A túlélők, az áldozatok szerettei, Jonas Gahr Støre miniszterelnök és Haakon koronaherceg is részt vettek az ünnepségen, közel 11 évvel az országban békeidőben történt, legsúlyosabb támadás után. Mint nemzetnek szükségünk van egy emlékhelyre. Egy helyre, amely örökké emlékeztetni fog bennünket azokra, akiket elveszítettünk – jelentette ki a miniszterelnök. 2011. július 22-én a szélsőjobboldali norvég először felrobbantott egy bombát a kormány oslói székhelyétől nem messze, amely 8 halálos áldozatot követelt. Később megölt 69 személyt, többnyire serdülőket, amikor tüzet nyitott egy az Arbeidernes Ungdomsfylkning nyári táborára Utøya szigetén, kb. 40 km-re északnyugatra a fővárostól. Az emlékmű lépcsőzetes, és egy nagy ívet formáz, amely egészen a tengerig leér. A lépcsők alján 77 bronzoszlop áll, a két támadás 77 áldozata emlékére. Az oszlopsor első ívét arra tájolták, amerre a Nap akkor állt, amikor a bomba felrobbant Oslóban. A második ív a Nap helye felé mutat abban a pillanatban, amikor megtörtént a mészárlás. Számos Utøya közelében élő lakos panaszt tett a bíróságon az emlékmű kivitelezése ellen. Azt szerették volna, hogy máshol álljon az emlékmű. A felperesek, akik között vannak olyanok is, akik részt vettek a segítégnyújtásban a mészárlás napján, úgy gondolják, hogy fennáll annak a veszélye, hogy az emberekben felelevenednek a fájdalmas emlékek. 2021 februárjában a norvég ítélőszék visszautasította a panaszt. A most 43 éves Breiviket 2012-ben 21 év börtönbüntetésre ítélték, lehetséges meghosszabbítással. 2022 januárjában kérvényezte szabadlábra helyezését, de februárban a bíróság visszautasította a kérését, tekintve, hogy továbbra is veszélyt jelent a társadalomra. Forrás: Le Figaro Norvég tej kerülhet a kínai boltok polcaira Norvégia és Kína között hosszú évek után ismét felvirágozhat a külkereskedelem. Sandra Borch mezőgazdasági és élelmiszerügyi miniszter elmondta, hogy főként tejet, tejtermékeket és sertéshúst szeretnének Kínába exportálni. A Tine vállalat is részese a programnak, és úgy gondolják, jó esélyeik vannak a kínai piacon is, mert a norvég tej a legjobb minőségű a világon. Dél-Koreába már megkezdték a barna sajt (brunost) exportját. Kína 2010-ben függesztette fel a kereskedelmet Norvégiával miután a kínai emberjogi aktivista és filozófus, Liu Xiaobo Nobel béke-díjat kapott. A kereskedelmet 2016-ban helyreállították, de a világjárvány megszigorította a kínai importszabályokat, és a kereskedelem ismét nehézzé vált a két ország között. Forrás: Norway Today A biztosítótársaságok jelenleg nem javasolják, hogy utazáskor feladott poggyászt vigyünk magunkkal Májustól júniusig a norvég biztosítótársaságok több, mint 100 százalékos növekedést tapasztaltak az elveszett vagy késett poggyásszal kapcsolatos esetek számában. Van, aki már 8 napja a poggyásza nélkül nyaral. Európa repülőterei hatalmas nehézségekkel küzdenek a poggyász kezelésnél a személyzethiány és az utasok számának növekedése miatt. A legnagyobb probléma jelenleg Rómában és a Schipholon van. A Tryg biztosítótársaság kommunikációs munkatársa azt mondta, hogy ha a késett/elveszett poggyászokkal kapcsolatos megkeresések számának alakulását nézzük, akkor egyértelmű, hogy ezen a nyáron csak kézipoggyásszal szabad utazni, és mindenkinek azt javasolja, hogy ne vigyen magával feladott poggyászt. Ha valakinek mindenképpen feladott poggyásszal kell utaznia és ez utazás közben eltűnik, az utasbiztosítás jó megoldás lehet, ami fedezetet nyújt a szükséges dolgok vásárlására vagy bérlésére mindaddig, amíg nem érkezik meg az elkallódott csomag. A Tryg, az If és a Gjensidige biztosító is személyenként legfeljebb 5000 koronáig fedezi a felmerülő extra költségeket. A késett poggyász miatti biztosítási összeg kifizetéséhez - a biztosítási esemény igazolására - minden biztosító társasághoz szükséges bemutatni egy igazolást, ami a poggyász elvesztésének tényét igazolja. Érkezéskor fel kell venni a kapcsolatot a légitársaság érkezési szolgálatával és egy úgynevezett PIR jelentést kell kérni. Ez kell ahhoz, hogy a biztosító fizessen, mert ezzel lehet igazolni, hogy a poggyász nem érkezett meg. Fontos az is, hogy a poggyászkésés miatt felmerülő extra költségeket igazolni kell a biztosító felé, így érdemes minden blokkot megtartani. Forrás: NRK Túlképzett bevándorlók A Norvég Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a bevándorlók kb 40%-a dolgozik a végzettségénél alacsonyabb követelményeket támasztó munkakörben. A készségek munkaerőpiaci felhasználásának hiánya társadalmi probléma, és sokkal nagyobb mértékben érinti a bevándorlókat, mint a lakosság többi részét. A túlképzett bevándorlók aránya 2015-ben 42% volt, és ez a szám alig változott az elmúlt hat évben. A teljes lakosság körében ez az arány 14% körül mozgott ugyanebben az időszakban. Leginkább az üzletekben, szállodákban, éttermekben és a közlekedésben vannak olyan munkakörök, amelyekhez nem kell felsőfokú végzettség. Itt találjuk a legmagasabb arányban a túlképzett bevándorlókat (70%, 2021-es adat). A statisztikai hivatal adatai szerint ezek azok a munkakörök, ahol a legalacsonyabbak a bérek. A tíz évnél rövidebb ideje Norvégiában élő bevándorlók közül a 2015–2021 közötti időszakban átlagosan 54% volt túlképzett. Ez az arány 30% volt azoknál, akik már több, mint tíz éve élnek az országban. A tíz évnél hosszabb tartózkodási idővel rendelkező, az uniós térségből érkező bevándorlóknak már csak 19%-a túlképzett a munkaköréhez képest (2015-ös adat). És míg a többi területen az arány stagnál vagy csökkent, addig egy 2021-es statisztika szerint az utóbbiak aránya 19%-ról 30%-ra nőtt. Mi ennek az oka? Miért nehezebb a bevándorlóknak a képzettségüknek megfelelő álláshoz jutni? A forskning.no 2021-ben írt tanulmánya szerint a probléma forrása nem a bevándorlóknál, hanem a munkaadóknál keresendő. Úgy találták, hogy a vállalatok nem bíznak a magasan képzett bevándorlók képességeiben. Megkérdőjelezik a ajánlóleveleiket és a nyelvtudásukat, és kevésbé hatékonynak tartják őket. Mindeközben több iparágban is hiányzik a képzett munkaerő nemcsak Norvégiában, de egész Európában, ezért a cégeknek nyitniuk kell a magasan képzett bevándorlók felé. Forrás: FORSKNING KÜLPOLITIKA Hét tonna orosz élelmiszer akadt el Storskog városában Svalbardra tartó orosz élelmiszerszállítmány akadt el Storskog városában. Az orosz nagykövetség arra kérte Norvégiát, hogy engedjék át a Murmanszkból érkezett árukat. Az áruszállítás megakadályozása vészhelyzeti készültséget okozhat a téli szezon előtt Svalbard orosz településein. Körülbelül 400 ember él és dolgozik Svalbard orosz településein. Április 29. óta a murmanszki orosz szállítmányozó cégek nem léphetik át a határt, hogy Storskog városán keresztül eljussanak Tromsø kikötőjébe, onnan pedig Barentsburgba. A finnmarki rendőrség elszállította a határállomásról a 7 tonna élelmiszert tartalmazó rakományt. Ezt követően az orosz nagykövetség felvette a kapcsolatot a norvég külügyminisztériummal, mert úgy vélik, hogy az ukrajnai háború miatti szankciók alól mentességet élveznek a gyógyszerek és az élelmiszeri termékeket szállító cégek. A külügyminisztérium megkapta a megkeresést, és hamarosan reagálni fognak. Szergej Guscsin, Oroszország barentsburgi főkonzulja szerint Svalbardon stabil a helyzet. Forrás: E24 KULTÚRA Gyermekkönyvek ukrán nyelven A Cappelen Damm hat klasszikus gyermekkönyvét fordította ukrán nyelvre. A kiadó 2500 könyvcsomagot oszt szét azoknak a gyerekeknek és fiataloknak, akik az ukrajnai háború elől menekültek Norvégiába. A könyveket ingyenesen juttatják el az ország iskolai és nyilvános könyvtáraiba, valamint 42 befogadóállomásra. Forrás: NRK EGÉSZSÉGÜGY Létfontosságú szívgyógyszer Egy két évig tartó folyamat és három elutasítás után hétfőn elfogadtak egy olyan szívgyógyszert, amely meghosszabbíthatja az életet. Ezt mind az orvosok, mind a páciensek örömmel fogadták. A Sørlandet kórház tavaly megtagadta Øystein Krabberød-től a Vyndaqel nevű gyógyszert, de mégis megkapta, miután az agderi megyei kormánymegbízott (Statsforvalteren) beleegyezését adta. Azonban Krabberød ügye eljutott az Országos Egészségügyi Felügyeleti Tanácshoz (Helsetilsynet), ahol úgy gondolták, a megyei kormánymegbízott helytelenül alkalmazta a törvényt. Az egészségügyi hatóságok úgy vélik, a gyógyszer túl drága volt, annak ellenére, hogy más országokban már elfogadták azt. A legdrágább adagok ára akár a 200 000 koronát is elérhette havonta. Az új módszerek bevezetésére létrehozott döntéshozó fórum (Beslutningsforum for nye metoder) hagyja jóvá az gyógyszereket és kezeléseket Norvégiában. Ők korábban már háromszor visszautasították a Vyndaqel bevezetését, amely tafamidis hatóanyagot tartalmaz. A gyógyszert a Pfizer gyártja, és az életet meghosszabbító hatása lehet a szív-amiloidózisban szenvedő betegeknél. A döntéshozó fórum vezetője, Inger Cathrine Bryne megerősítette a Dagens Medisinnek, hogy bevezetik a Vyndaqelt. Az azonban nem biztos, hogy minden szív-amiloidózisban szenvedő beteg hozzájut a gyógyszerhez. Az, hogy mennyire előrehaladott a betegség, és a várható élettartam nagy jelentőséggel bír a döntés meghozatalában. Az ålesundi kórház főorvosa, Johnny Vegsundvåg egyike az ország azon kardiológiai szakértőinek, akiknek már volt dolga ezzel a betegséggel. Becslése szerint akár évente 100 szívbeteg is hozzájuthat a gyógyszerhez. A Vyndaqel esete azt vonta maga után, hogy közelebbről megvizsgálják a gyógyszerek jóváhagyásának rendszerét. A Pfizer vezetője úgy jellemezte a Vyndaqel esetét, mint az egészségügyi rendszer súlyos kihívásainak tünete. Biztos vagyok abban, hogy hogy az utóbbi hónapok nyilvános vitája, és az, hogy a páciensek előálltak a történeteikkel, hozzájárult a mai döntéshez – mondja Frode Jahren, az LHL főtitkára. Az FrP vezetője, Sylvi Listhaug sokszor felhozta ezt a problémát. Úgy gondolja, szívszaggató, hogy Norvégia nem hagyta jóvá ennek a gyógyszernek a használatát korábban. Forrás: Aftenposten Hamarosan megérkezik a covid-gyógyszer Norvégiába Norvégia – a közös európai beszerzési rendszer részeként - 50 000 kezeléshez elegendő covid-gyógyszert rendelt, amely mennyiség várhatóan őszre elkészül. Ez a Paxlovid koronatabletta, amelyet a WHO április végén az “erősen ajánlott” kategóriába sorolt. A gyógyszert a betegség korai szakaszában, a tünetek jelentkezését követő öt napon belül kell elkezdeni alkalmazni, amennyiben fennáll a súlyos betegség kialakulásának kockázata. Leginkább idős embereknél, akiknek több alapbetegségük is van, vagy azoknál, akiknek az immunrendszere csökkent mértékben működik. Így ezt a gyógyszert azoknak nem ajánlják fel, akik nem tartoznak a rizikócsoportba. Remélhetőleg a kezelés hatására csökkenni fog a súlyos állapotban kórházba kerülők száma. Forrás: Forskning SZÍNES HÍREK Mi történt a konfirmálással Norvégiában? Charlotte, akit Lottie-nak szólítanak, 15 éves, és közeledik a konfirmálása. Édesanyja is konfirmált, és Lottie szeretné továbbvinni ezt a családi hagyományt, azonban egy kicsit másképpen csinálná, mint az édesanyja. A népviselet ugyanaz – kék trøndelagi népviselet – azonban Lottie a polgári konfirmálást választotta. Az egész családja Trondheimba utazik, mind Angliából, mind szerte Norvégiából. Lottie nagyon várja már ezt a nagy napot, azonban nem biztos abban, pontosan miért is szeretne konfirmálni. Nem tudtam, hogy van más választásom, de azt hiszem, egyébként is úgy döntöttem volna, hogy konfirmálok. Lottie édesapja Angliából nem érti, Lottie miért konfirmál. Angliában nincsen ilyen hagyomány, hacsak nem a keresztény hitét szeretné az ember megerősíteni a keresztelkedés után. Úgy gondolja, a konfirmálás összefügg a vallással, és nincs olyan, hogy polgári konfirmálás. Sokan úgy gondolják, nem nehéz megállapítani, mi is a fontos a konfirmálásban. Miért döntenek úgy, ahogy? A konfirmálás egy hagyomány vagy egy kívánság? Sok választ kaptunk, amikor megkérdeztük a konfirmálásra készülőket, mit választottak és miért. Halvor számára a konfirmálás egyet jelent a fiatalkor és a felnőttkor közötti átmenettel. Halvor mindkét szülője egyházi konfirmálásban részesült, de Halvor polgári konfirmálásra készül. A hagyomány változásokon megy keresztül. A norvég konfirmálás most már nem szükségszerűen vallási esemény. Miért van ez így? Egyre többen választják a polgári konfirmálást, illetve azoknak a száma is növekszik, akik egyáltalán nem konfirmálnak. 2007-ben a konfirmáló életkorban lévők 70%-a konfirmált, míg 2020-ban csak a felük tette. - Annak ellenére, hogy egyre kevesebben konfirmálnak, a polgári konfirmálók száma évről évre növekszik – mondja Andreas Larsen, a Humán-Etikai Egyesület (Human-Etisk Forbund) csoportos ceremónia-felelőse. - Úgy gondolom, ez összefüggésben áll azzal a szemléletváltással, amelyet Norvégia-szerte megfigyelhetünk. Azzal, hogy egyre kevesebben hisznek Istenben – mondja Larsen. - Nagyon sok lehetőség közül lehet választani. Az, ha valaki egyáltalán nem konfirmál, sokkal inkább elfogadott döntés, mint korábban – mondja a Norvég Egyház katekétája, Eirik Jørgensen. Lottie konfirmált. Mosolyogva mesél erről a napról. Nagyon hangulatos volt, és sok szép beszédet mondtak – meséli Lottie. Néhány vendég azt hitte, vallásos okokból konfirmált, és keresztet vettek ajándékba. Ezeket ki fogom cserélni – nevetett Lottie. Forrás: NRK Tengerben pancsoló őzet mentettek Vigdis Monsen evezőtúrája váratlan fordulatot vett, amikor vasárnap kora reggel egy úszó őzbakra bukkant a tengerben. Az őz körülbelül 100 méterre a szárazföldtől úszott a Jeløy melletti fjordban. Az evezős azt mondta, hogy rögtön az jutott eszébe, hogy Horten (a fjord túlsó partja) túl messze van, és hozzátette, hogy aggódott a nagy hullámok és a kompforgalom miatt is, ha a bak megpróbálna végigúszni a fjordon, így evezős mentő akcióba kezdett, hogy az őzet visszaterelje a partra. Mintha egy őzbak nem lenne elég állat a fjordban, Monsen kutyája is a kajakon volt, amikor vasárnap reggel evezett. Kicsit tartott is attól, hogy az őz még jobban bestresszel, ha túl közel kerül hozzá. De a kutyája példamutatóan viselkedett és nyugodtan ült a kajakban. Közelebb evezett az őzhöz, de mivel nem akarta stresszelni az állatot, tartotta a tisztes távolságot, majd elé evezett, hogy megpróbálja fordulásra bírni. A patás semmilyen hangot nem adott ki, de látszott rajta, hogy kicsit ideges lett. A mentési terv szerencsére sikeres volt, így az őzbak a part felé vette az irányt. Az őzek ügyes úszók, de meglehetősen kicsi patáik vannak. Ráadásul aznap délelőtt volt némi hullámzás is, így a kajakos nem volt biztos abban, hogy sikerült volna végig úsznia a fjordon. Forrás: Moss Avis SPORT Készültség válogatott meccs előtt Nagyjából 15.000 nézőt várnak a június 25-i Norvégia - Új-Zéland barátságos női válogatott labdarúgó mérkőzésre az Ullevaal stadionba. Nils Fisketjønn, a Norvég Labdarúgó Szövetség versenyigazgatója megerősítette, hogy a péntek este történtek ellenére a mérkőzést az előzetes terveknek megfelelően le fogják játszani. Fisketjønn az NRK-nak megerősítette, hogy gondolkodnak azon, hogy komolyabb biztonsági készültség mellett kerüljön megrendezésre a meccs. Mindezzel párhuzamos Tore Soldal rendőrfelügyelő leszögezte, hogy sem a norvég női válogatott meccsét, sem a Tons of Rock fesztivált nem fogják lefújni. Forrás: NRK Befellegzett Kingnek Watfordban Joshua King, az angol első osztályból kieső Watford norvég válogatott focistája megerősítette, hogy távozik jelenlegi csapatától. A TV 2-nek nyilatkozva elmondta, hogy ennél többet most nem oszthat meg a nyilvánossággal. A jövőjét firtató kérdésre azt felelte, hogy még nem döntött, hol folytatja, de a jövő héttől kezdve elkezd ezen gondolkodni. A 30 éves támadót pillanatnyilag jobban leköti saját oslói focisulijának a megszervezése, ami június 25-én kerül megtartásra, és minden résztvevő számára ingyenes. King az előző szezonban 32 meccsen lépett pályára, ezeken öt gólt szerzett, ráadásul valójában a következő szezon végéig szólt a szerződése. De a csapat kiesése azt jelentette, hogy a szerződését nem fogja kitölteni. A 30 éves csatár megerősítette, hogy ezt pont így tervezte. Forrás: TV2 Viking-túra Haugesundbe Június 25-én Haugesundben lép pályára a Viking Stavanger focicsapata, hogy megvívjon egy valódi rogalandi derbit. A végeredmény még nem biztos, az viszont tutira vehető, hogy rengeteg szurkoló fogja elkísérni a csapatot idegenbe. Veton Berisha, a Viking norvég válogatott gólvágója erről úgy vélekedett, hogy egyértelmű, ki fogja megnyerni a mérkőzést a lelátókon. A 28 éves támadó azt is hozzátette, hogy ők pedig mindent meg fognak tenni azért, hogy a zöld gyepen is vendégsiker szülessen a 11 meccs után kiesőhelyen álló Haugesund ellen. Rá is fér a Vikingre a „Kék Fal” támogatása, ugyanis az elmúlt 4 meccsen nyeretlenek maradtak, ennek ellenére a 3. helyen állnak, és egy győzelemmel megerősítenék helyüket a tabellán. A délután négykor kezdődő meccsre hozzávetőleg 1000 vendégszurkolót várnak. Bjarte Lunde Aarsheim, a Viking edzője szerint ez a támogatás sokat jelent a játékosoknak is. Forrás: Aftenbladet Ruud Wimbledonban Casper Ruud ellenfele Albert Ramos-Viñolas lesz az első wimbledoni mérkőzésen. A spanyol versenyző 41. helyen áll a világranglistán. Ruudhöz hasonlóan ő is salakpályán játszik a legjobban. A norvég teniszező eddig négyszer játszott Ramos-Viñolas ellen, azonban csak egyszer sikerült megvernie őt. Ez a 2020-as Chile Open játékokon történt Santiagóban, ahol Ruud egészen a csúcsig jutott.t A bajnokság június 27-én kezdődik, és a finálét július 10-én játsszák. Ruud csak kevés jó eredményt tudott eddig felmutatni füves pályán. Tavaly Wimbledonban az első körben kiesett a Jordan Thompson elleni meccs után. Ebben a szezonban csak egy bajnokságot játszott füves pályán. Ez az ATP 500-torna volt Queensben június közepén. Ebből a versenyből a Ryan Peniston elleni meccset követően esett ki. A kiemelések alapján így néz ki a negyeddöntő felállása Wimbledonban: Novak Djokovic vs. Carlos Alcaraz Casper Ruud vs. Hubert Hurkacz Matteo Berrettini vs. Stefanos Tsitsipas Felix Auger-Aliassime vs. Rafael Nadal Forrás: VG A Nemzetközi Olimpiai Bizottság képmutatása Június 24-én vált hivatalossá, hogy a 2026-os, Cortinában megrendezésre kerülő téli olimpia északi összetett számában nem indulhatnak női versenyzők. Gyda Westvold Hansen, aki ebben a számban 2021-ben az Oberstdorfban megrendezett VB-n aranyérmet nyert, meglehetősen csalódottan reagált. A 20 éves versenyző a VG-nek nyilatkozva beszólt egyet a NOB-nak. Westvold Hansen azt kérte számon rajtuk, hogy miért beszélnek nyilvános sajtótájékoztatón minden idők legegyenjogúbb olimpiájáról, amikor északi összetettben továbbra sem engednek női versenyzőket elindulni az olimpián. Ez a szám az egyetlen, amiben csak férfiak vehetnek részt. A 20 éves Westvold Hansen csalódottságában osztozott Lasse Ottesen, korábbi kiváló síugró, most a Nemzetközi Síszövetség versenyvezetője. Nyilvános sajtóközleményében értetlenségének adott hangot, hiszen a női északi összetett fejlődése lenyűgöző, és a következő logikus lépés az lett volna, hogy bekerül az olimpiai számok közé. Ivar Stuan, a norvég északi összetett válogatottak edzője elkeserítőnek nevezte a döntést, majd azt is hozzátette, hogy hiányzik a női versenyzők iránti tisztelet és az egyenjogúság. A döntés azonban nem csak norvég részről váltott ki felháborodást. Andrew Musgrave, a britek háromszoros olimpiai résztvevője egyszerűen röhejesnek nevezte a NOB döntését. Forrás: VG <<< Előző Következő >>>
- f2a430f7-a47f-40c2-9c21-23f867869984
FHI országbesorolás december 6-12-ig <<< Vissza FHI országbesorolás december 6-12-ig 6. des. 2021 Figyelem! MAGYARORSZÁG sötétvörös kategóriában van: azok, akik nincsenek teljes körűen beoltva, vagy nem estek át a betegségen az elmúlt 180 napban, azok otthoni karanténba kerülnek. 🟢 ZÖLD: Jelenleg nincs ilyen ország 🟠 NARANCSSÁRGA: néhány skandináv régió 🔴 PIROS (otthoni karantén): Románia, Franciaország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Málta, Vatikán, San Marino, Bulgária 🔴 SÖTÉTVÖRÖS (otthoni karantén): Andorra, Belgium, Ciprus, Észtország, Görögország, Írország, Izland, Horvátország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Svájc, Nagy-Britannia, Csehország, Németország, Magyarország, Monaco és Ausztria A skandináv országok tekintetében régiós besorolás van, részletes információkat a forrásban találtok. Az FHI oldalán tekinthető meg meg >>> Beutazási szabályok -->>> Akik teljeskörűen beoltottak (2 adag Pfizer, 2 adag Moderna, 2 adag AstraZeneca, 1 adag Janssen) vagy az elmúlt 6 hónapban átestek a betegségen, és ezáltal uniós Covid-igazolvánnyal rendelkeznek (a PCR teszt által kapott igazolvány nem elegendő!), azok mentesülnek a beutazási korlátozások, köztük a karantén alól az ország besorolásától és állampolgárságtól függetlenül. További régiókat és Európán kívüli országokat a forrásban találtok. Forrás: Regjeringen Szerkesztette: Pál Bettina koronavírus, beutazás Norvégiába, beutazási szabályok, országbesorolás <<< Előző Következő >>>
- 00000000-0000-0000-0000-000000000001
A lelki egészség világnapjáról 1992 óta emlékezünk meg minden év október 10-én. <<< Vissza A lelki egészség világnapja A lelki egészség világnapjáról 1992 óta emlékezünk meg minden év október 10-én. A külföldre költözés jelentős pszichés próbatételt (is) jelent. Azok sem fogják ugyanúgy folytatni az életüket, mint előtte, akik nem véglegesen váltanak, hanem néhány év után hazaköltöznek. Ez egy óriási horderejű változás, amely az élet minden területére kihat. Többféle okból döntöttünk az országváltás mellett. Vannak közülünk, akik az anyagi vagy politikai bizonytalanságba fáradtak bele, mások kalandvágyból indultak útnak. Olyanok is vannak, akik a szeretteik fojtogató közelségétől menekülnek egy másik országba. Az új országban aztán olyan ismeretlen és váratlan kihívásokkal szembesülünk, amik még egy érett személyiségnek is feladják a leckét. Egyrészt az új kultúrában mások a szokások, mások a normák, rengeteg új inger ér bennünket. Másrészt eltűnik az életünkből az a sok apróság, amelyek biztonságot adtak a hétköznapokban, és ezek nélkül eleinte (néha később is) borzasztóan talajvesztettnek érezhetjük magunkat. Nehezebben elérhetővé válik a barátok támogatása, változik a munkahelyünk, sok esetben a munkakörünk is, előfordul, hogy ismeretlen területen, új szakmában kell helytállnunk. Az anyanyelvünk helyett egy kevésbé birtokolt nyelven kell kifejeznünk magunkat és megérteni másokat. Otthon félszavakból is megértettük egymást, itt lehet, hogy egész mondatokból is félreértjük egymást. Lehet úgy élni külföldön, hogy ellenállunk mindennek és csak a magyarokkal kommunikálunk (főleg, ha a munkáltatónk is magyar). Vannak emberek, akik szinte csak a skype-munkahely-szoba tengelyén mozognak. Nem is érzik igazán jól kint magukat és vágynak haza. A kiterjedtebb helyi kapcsolatokkal rendelkező, nyitottabb emberek könnyebben illeszkednek be az új kultúrába. Ez az új kultúra rengeteg változást hoz az életünkbe, és az ezekhez való alkalmazkodás mindenképpen hat a személyiségünkre. Valójában a külföldi lét egy brutális önismereti munka. Új képességek kialakítására van szükségünk, hogy az idegen országban boldoguljunk, gyökeret verhessünk. Az ismeretlen közegbe való beilleszkedéshez szükségünk van a nyitottságunkra, kíváncsiságunkra, pszichés rugalmasságunkra és a megfigyelőkészségünkre. Ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy új kapcsolatokat alakíthassunk ki. Az integrálódás sikeréhez hozzájárul az is, ha a személyiségünk illeszkedik az adott ország kultúrájához. A költözés tervezgetésének időszakában ezért érdemes nem csak azt feltérképeznünk, hogy milyen lehetőségek vannak a megélhetésre, a munkára, hanem az emberi kapcsolatok szempontjából is jó, ha felkészülünk. Hogyan élnek a helyi emberek? Mennyire elfogadható az életmódjuk, értékrendjük, kultúrájuk a mi számunkra? Sokat segít az elvárásmentes, előítéletmentes, ítélkezésmentes hozzáállás. Ne ítélkezzünk, hogy valami jobb vagy rosszabb, mint otthon, helyette fogadjuk el, hogy egyszerűen más. Fontos, hogy milyen az önismeretünk, önbizalmunk, tisztában vagyunk-e meglévő képességeinkkel, fejlődési lehetőségeinkkel. Ha úgy ítéljük meg, hogy a kihívásokhoz mérten elég jók a képességeink, lényegesen kevesebb szorongást élünk meg és a helyzetet pozitívabban tudjuk értékelni. Kevesebb szorongással pedig jobban is teljesítünk. Forrás: Országváltó , Mindset pszichológia, onlinepszichologus.net Szerkesztette: Boros Judit <<< Előző Következő >>>
- 707c38a4-1dff-4157-910e-0b61deeda4e8
Büntetési tételek a koronavírus miatt hozott szabályok megszegése esetén <<< Vissza Büntetési tételek a koronavírus miatt hozott szabályok megszegése esetén 20. mars 2021 Mostantól mélyen a zsebünkbe kell nyúlni ha megszegjük a koronavírus miatt bevezetett szabályokat. Az egyre sűrűbben előforduló szabálysértések miatt a rendőrség úgy döntött, megemeli a büntetési összegeket, így mostantól a koronavírus szabályok be nem tartása esetén az alábbi összegekkel válik könnyebbé a pénztárcánk: Az egy helyen maximálisan jelen lévő személyek korlátozására vonatkozó szabályok megszegése esetén: Privát személy, mint szervező: 20.000 kr / kiváltható 15 nap börtönnel A rendező vállalkozás számára : Normál esetben minimum 50.000 kr Privát személy, mint résztvevő: 10.000 kr / kiváltható 10 nap börtönnel Vállalkozások bezárására vonatkozó szabályok megszegése esetén Privát személy vagy vállalkozás: Normál esetben minimum 50.000 kr. Privát személy esetén kiváltható 20 nap börtönnel Az éttermek és felszolgáló helyek alkohollal történő kiszolgálás tilalmára vonatkozó szabályok megszegése esetén: Privát személy: 20.000 - 50.000 kr Vállalkozás: 20.000 - 50.000 kroner A karantén, karanténhotel, izoláció vagy a nyaralókban tartózkodás korlátozására vonatkozó szabályok megszegése esetén: Privát személy 20.000 kr / kiváltható 15 nap börtönnel A szájmaszk kötelező használatára vonatkozó szabályok megszegése esetén: Privát személy: 2.000 kr / kiváltható 2 nap börtönnel A beutazáskor kötelező regisztráció elmulasztása esetén: Privát személy: 5.000 kr / kiváltható 4 nap börtönnel A beutazástól számított 24 órán belül kötelező Covid teszten való részvétel elmulasztása esetén: Privát személy 10.000 kr / kiváltható 10 nap börtönnel Norvégia és Svédország közötti tiltott határátlépés (gondatlanság esetén): Privát személy 5.000 kr / kiváltható 4 nap börtönnel Norvégia és Svédország közötti tiltott határátlépés (többszörös vétség esetén): Privát személy 10.000 kr / kiváltható 10 nap börtönnel Forrás: Dagsavisen Szerkesztette: Orbán-Kereki Renáta koronavírus, szabályok, büntetés, Norvégia <<< Előző Következő >>>
- a8f8b32f-b9cf-4b07-9242-652cecd5d3a3
Március 22. a víz világnapja (verdens vanndag) <<< Vissza Március 22. a víz világnapja (verdens vanndag) 21. mars 2022 Az ENSZ 1992-ben döntött arról, hogy a mai napot a víz világnapjának nyilvánaítja. Célja az, hogy felhívja a figyelmet, hogy milyen fontos szerepet tölt be a víz az életünkben, és milyen fontos a tiszta vízkészletek megőrzése. Mutassátok meg ti is a legszebb saját készítésű fényképeteket, melynek témája a VÍZ. Írjátok oda azt is, hol készült a kép. Csatolva Rizsavi Tamás csodaszép képét látjátok. Norvégiai kirándulása során igazán különleges képeket készített északon. Nézzétek meg a fotós oldalát. u.i. Zoltán Karancsi, köszönjük a posztodat a mai nap fontosságáról. Szerkesztette: Pál Bettina Norvégia, víz világnapja <<< Előző Következő >>>
- MaNo Magazin
- Betegesek a norvégok, legalábbis a NAV adatai szerint. - Mi a legnagyobb baj az oslói tömegközlekedéssel? - Hova utazik Thor Heyerdahl? - Haaland - Miért érezhetik magukat szerencsésnek a norvég hokisok (és persze a szurkolók). - Hova mehetünk szülni, ha Bærumban lakunk? - Újabb infók a Holdról <<< Vissza 21. april 2024 Előző heti hírek >>> 2024. 16. hét E heti szerkesztőink: Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg Kajari Dia, Boros Judit, Hartvig Márton Szép napot nektek, megérkeztünk a legújabb magazinunkkal. Sokféle témáról olvashattok ezen a héten is, reméljük, nem okozunk csalódást. Betti beszámol arról, milyen betegesek is a norvégok, legalábbis a NAV adatai szerint. Marcitól megtudhatjuk, mi a legnagyobb baj az oslói tömegközlekedéssel. Judit elmeséli, hova utazik Thor Heyerdahl. Ádám természetesen írt Haalandról, de arról is, hogy miért érezhetik magukat szerencsésnek a norvég hokisok (és persze a szurkolók). Dia tájékoztat minket arról, hogy hova mehetünk szülni, ha Bærumban lakunk. Anna pedig a Holdról mesél. És persze sok más izgalmas dolgot is olvashattok kis csapatunktól. Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalunkat ( Magyar-Norvég Galéria ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Jó olvasást kívánunk! Tömegközlekedés Oslóban: Összeomolhat az egész www.nrk.no Frykter full kollaps i Oslos kollektivtrafikk - nå kalles byråden inn på teppet Samferdselsutvalget i Oslo kaller inn byråd Marit Vea til et ekstraordinært møte. De forlanger svar på hvordan hun vil unngå kollaps i Oslos kollektivsystem. Kedves oslóiak! Emlékeznek a tavalyi télre, amiben egyébként még bőven benne vagyunk? Nos, úgy néz ki, hogy ez a tél lesz az, ami a város tömegközlekedésének hajlott gerincét teljesen derékba töri, hogy ilyen borzasztó képzavarral éljek. Év elején kiderült, hogy a Ruter buszállománya nem igazán bírja a telet, ez pedig egy olyan országban, ahol az év 12 hónapjából olyan 6-7 hónap a tél, nem igazán kifizetődő. A városvezetés berendelte a Ruter vezetését, és belengettek egy pénzbírságot, amiért a tömegközlekedési cég nem teljesítette az egyetlen feladatát, amit teljesítenie kéne, vagyis nem biztosította a tömegközlekedést a város lakóinak. A pénzbírság azonban végül elmaradt, mert a Ruter buszainak kb. 70 százalékát szolgáltató Unibuss anyagi szénája olyan rosszul áll, hogy egy ilyen büntetés a végét is jelenthetné a cégnek. A helyzet viszont az, hogy még a büntetés elmaradása mellett is elég kérdéses, hogy az Unibuss megmarad-e? Ez a kérdés az apropója a jelenlegi vészharang-kongatásnak. A közlekedési bizottság vezetője, Sirin Stav (MDG/Zöld párt) kiemelt fontosságú ülésre invitálta Marit Veát, a (Venstre/Bal párt) közlekedésért felelős testületi tagját. Az ülésezés célja, hogy a közlekedési bizottság megtudja, van-e terv arra az esetre, ha az Unibuss úgy döntene, hogy összeomlik, és ha van, akkor az mégis mi? Vea többször hangoztatta már, hogy a városvezetésnek van terve a worst case scenario megoldására, meg úgy minden scenariora általában, de konkrétum a témában még nem hangzott el. A meetingen a téli helyzet kiértékelését tűzik ki célul, és az eredménytől függően döntenek majd potenciális szankciókról a Ruter irányába. A dolog pikantériája, hogy tavaly októberig pont Sirin Stav volt a közlekedési felelős, úgyhogy felmerül a kérdés, hogy mennyi az ő felelőssége a kialakult helyzetben. Erről azonban még nem nyilatkozott, és az NRK kérdését azzal hárította el, hogy majd a kiértékelés után ez kiderül. Forrás: NRK Hartvig Márton A nemzetközi repülőforgalom ismét felszállóágban www.abcnyheter.no Dette kan forklare den kraftige vektsten Utenlandstrafikken ved Avinor sine flyplasser holder stø kurs mot nivåene til den siste normale sommeren før corona. A márciusi nemzetközi forgalom az Avinor adatai szerint 12%-kal nőtt, így a cég arra számít, hogy a légitársaságok nyári kínálata 98%-ra fogja megközelíteni a 2019-es kínálatot. Ugyanakkor a márciusban mért magas utasszám köszönhető a korai húsvétnak is, ekkor 5 millió utas fordult meg az Avinor által kezelt repülőtereken, ez csekély 1 %-os növekedés a tavaly húsvéti számhoz képest. Ez a belföldi forgalom 5%-os csökkenésével magyarázható - mondta Gaute Skallerud Riise, a cég közlekedésfejlesztési igazgatója. Forrás: ABC Nyheter Solberg-Kajári Dia NAV-statisztika 2023 www.nrk.no Halvparten av befolkningen fikk penger fra Nav i 2023: Utbetalinger til sykepenger har økt kraftig Økninga er særlig stor i gruppen psykiske lidelser og muskel- og skjelettlidelser. A norvég Munkaügyi és Jóléti Hivatal (NAV) sajtóközleményben tette közzé a tavalyi évre vonatkozó statisztikáját a kifizetésekről. A legnagyobb mértékben, 16 százalékkal, a táppénz összege nőtt, ami miatt a NAV aggodalmát fejezte ki. A 2023-as évben 628 ezer ember részesült táppénzben, ami 61 milliárd korona kiadást jelentett. Torbjørn Aas, a NAV trøndelagi munkatársa elmondta, hogy a táppénzes esetek számának növekedése meglepetésként érte a szakértőket. Különösen a mentális problémák és mozgásszervi betegségek növekedése miatt emelkedett a táppénzes kifizetések száma. Hozzátette, hogy nem áll rendelkezésre ok-okozati összefüggés, de az biztos, hogy egyre többen és egyre hosszabb ideig vannak táppénzen Norvégiában. 2023-ban a teljes kifizetések összege 583 milliárd korona volt, amiből csaknem 3 millióan részesültek. 389.400 fő kapott rokkantsági ellátást, ennek teljes összege 116 milliárd korona volt. 191.100 ember kapott AAP-t (rehabilitációs járulékot). A kifizetett munkanélküli segélyek összege 5 százalékkal csökkent, összesen 142.100 ember kapott ilyen típusú támogatást. Átlagosan Norvégia minden állampolgára, életkorától függetlenül 103.900 koronát kapott az elmúlt évben, ami 7500 koronás növekedést jelent 2022-höz képest. Forrás: NRK Pál Bettina Berágtak a gazdák www.nrk.no Bondeoppgjør og bondeopprør – hva er det som skjer, og hva er de demonstrerer mot? Bønder over hele landet samler seg nå utenfor Stortinget for å demonstrere. Men hva er det egentlig de demonstrerer mot? Az ország minden részéből érkeznek a gazdák tüntetni a norvég Parlament épülete elé. A gazdálkodók már évek óta demonstrálnak, hogy felhívják az emberek és a politikusok figyelmét az őket érő igazságtalanságokra. A tavasz különösen aktív időszak ebből a szempontból, mert közeledik a gazdák és az állam közötti tárgyalás, amely azt hivatott eldönteni, hogy a gazdák mennyi pénzt kapjanak a munkájukért, illetve az általuk megtermelt élelmiszerekért. Idén még a szokásosnál is feszültebb helyzet alakult ki, mert a kormány márciusban bemutatta az önellátásra vonatkozó tervét. Ebben többek között felvázolták azt az új módszert is, amellyel a jövőben kiszámítják a gazdák jövedelmét. A gazdák szerint a bemutatott számítási módszer helytelen, hiszen a gazdák vagyonát is beleszámítják a jövedelmük kikalkulálásába. Ez azt jelenti, hogy kevesebb támogatást kapnak az államtól a működésükhöz. Már hagyomány, hogy a gazdálkodók meghívják a politikusokat reggelire az oslói Eidsvolls plassra, idén azonban ez az esemény elmaradt, helyette üres hűtőszekrények álltak a helyszínen. "Gazdák nélkül nincs élelmiszer, csak üres hűtők." - szól a tüntetést szervező Norvég Gazdaszövetség szlogenje. A szövetség szerint a gazdák jövedelmének növelése az önellátás növelésének előfeltétele. Ha ez nem történik meg, akkor az üres hűtőszekrények valósággá válhatnak. A gazdák kedden – április 16-án – este forgalomlassító akciót tartottak az E6-os autópályán Nord-Fronban. A demonstrációk a közösségi médiában is zajlanak, #bondeopprør hashtag alatt. A gazdák azt szeretnék, ha a jövedelmüket azonos módon számítanák ki, mint a társadalom többi részének, hiszen ők is olyan életet szeretnének élni, mint bárki más, megfelelő jövedelemmel és a szabadságolás lehetőségével. Geir Pollestad (Sp) mezőgazdasági miniszter a maga részéről úgy véli, hogy megfelelő stratégiát mutattak be a gazdák számára. A fő cél az, hogy minél többen válasszák a norvég termékeket, és hogy minél több növényi táplálék teremjen az országban. A kidolgozott terv feltételezi, hogy a fogyasztók a norvég termékeket vásárolják. A kormány önellátási terve többek között tartalmazza, hogy hogyan lehet növelni a norvég élelmiszerek iránti keresletet, hogyan lehet növelni a norvég gyümölcsök, zöldségek termelését és keresletét. A gazdák úgy érzik, hogy a jelenleginél gyorsabban és hatékonyabban már nem tudnak dolgozni, mégis sokuknak gondot okoz a számlák kifizetése, ezért a terv irányelvei nem megfelelő kiindulópontok. Forrás: NRK Boros Judit Humanitárius segítség Moldovának www.regjeringen.no Increased Norwegian support for Ukrainian refugees in Moldova Norway is providing an additional NOK 70 million for humanitarian aid in Moldova. Minister of Foreign Affairs Espen Barth Eide visited Ukraine's neighbour on Tuesday and Wednesday. Espen Barth Eide külügyminiszter április 16-17-én Chișinăubba, Moldova fővárosába látogatott, ahol többek között Maia Sandu moldovai elnökkel, Dorin Recean miniszterelnökkel, Oleg Serebrian reintegrációs miniszterelnök-helyettessel és kiküldetésben lévő norvég diplomatákkal is találkozott Oroszország Ukrajna elleni háborúja rendkívül komoly hatással van Moldovára. A hatóságok súlyos válsággal küzdenek, amely érinti a gazdaságot, az energiaellátást és a nemzetbiztonságot. Az orosz-ukrán háború kitörése óta Moldova fogadta be a legtöbb ukrán menekültet (körülbelül 100 ezer főt), ami jelentős terhet jelent az ország számára. Norvégia 70 milliárd korona összegű humanitárius segélyt nyújt Moldovának, aminek a fő célja az akut segítségnyújtás és a gazdaság támogatása. Maia Sandu moldovai elnök május 6–7-én állami látogatást tesz Norvégiában, ahol Harald király és Szonja királyné vendége lesz. Ez lesz az első alkalom, hogy moldovai elnök látogat Norvégiába, ami egyértelmű jele a két ország közötti erősödő kapcsolatoknak. A külügyminiszter arról is beszámolt, hogy követségi irodát nyitnak Chișinăuban, hogy tovább erősítsék a kétoldalú kapcsolatokat, és nyomon követhessék a támogatások felhasználást. Forrás: Regjeringen Pál Bettina A bærumi szülészeti osztály megtelt www.vg.no Fødeavdelingen på Bærum sykehus fullbooket fram til oktober Sprengt kapasitet på fødeavdelingen gjør at gravide fra Asker og Bærum sendes videre til Drammen, Oslo og Ringerike for å føde. A bærumi kórház szülészeti osztályán októberig teltház van, ezért a szülni készülő anyákat tovább kell irányítani más kórházakba, például Ringerikébe, Oslóba vagy Drammenbe. Trine Olsen, a klinika igazgatója, a Budstikkának arról számolt be, hogy szerinte az intézményben korábban még sosem volt ekkora a forgalom. Azonban a szülő anyák számának megemelkedése nem egy új “baby boom”-nak köszönhető, hanem a kórház által tavaly szeptemberben indított “Luna Føde” programnak. Ennek lényege az, hogy a természetes, fájdalomcsillapítóktól mentes szülési élményre fókuszál és esélyt ad arra, hogy a leendő anyák megismerkedjenek az ott dolgozó szülésznőkkel. Miután tavaly bezárt az oslói Ullevål kórház ABC klinikája, jelenleg ez az egyetlen kórház Norvégia keleti országrészében, ahol ez a program elérhető. Forrás: VG Solberg-Kajári Dia Thor Heyerdahl hazaért www.nrk.no Thor Heyerdahl får nytt gravsted Thor Heyerdahls urne flyttes fra Italia til Larvik. Nå skal den verdenskjente eventyreren få en bauta og gravsted i sin egen hjemby. A Kon-Tiki útjáról híres Thor Heyerdahlt 2002-es halála után a család olaszországi birtokán, Colla Micheriben temette el. Június végén Heyerdahl családja és a larviki rajongók kérésének megfelelően a híres utazó hamvai visszatérnek a szülővárosába. Ennek nagy jelentősége lesz Larvik identitása és turistaforgalma szempontjából is, hiszen valószínűleg sokan fogják felkeresni Heyerdahl új temetkezési helyét a gyermekkori otthonához közeli larviki templomban, azon a helyen, ahol annak idején a kalandort megkeresztelték. Thor Heyerdahl norvég néprajzkutató és zoológus 1914-ben született Larvikban. Szokatlan expedícióival és eredeti elméleteivel vitatott alakja és résztvevője volt a kultúrák múltbeli érintkezéséről és elterjedéséről szóló vitáknak. Azt feltételezte, hogy Polinézia az amerikai kontinensről, és nem Délkelet-Ázsiából népesült be, ahogyan azt a közfelfogás tartotta. 1947-ben a Kon-Tiki-vel áthajózott a Csendes-óceánon, hogy bebizonyítsa elméletét. Az útról szóló könyv világsikert aratott, és 60 nyelvre fordították le. Az utat bemutató film 1951-ben elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat. Forrás: NRK Boros Judit A Lånekassen magasabb ösztöndíjat biztosít hat országba www.nettavisen.no Nettavisen Azok a diákok, akik tanulmányaik egy részét vagy egészét Brazíliában, Indiában, Kínában, Japánban, Dél-Koreában vagy Dél-Afrikában töltik, 4277 koronával több ösztöndíjban fognak részesülni minden hónapban. Az ösztöndíj eddig 2675 korona volt, és idén ősztől fog megemelkedni az összeg, jelentette be a Lånekassen. - Azért választottuk ezeket az országokat, mert fontos stratégiai partnerei Norvégiának, így azt szeretnénk, ha minél többen tanulnának ott. A megemelt összegű ösztöndíj célja az, hogy minél több ember jelentkezzen, és hozzájárul ahhoz is, hogy lehetővé váljon a külföldi tartózkodás – mondta a Lånekassen kommunikációs igazgatója, Anette Bjerke. Az extra ösztöndíj a szokásos juttatáson felül jár a diákoknak. Ez az összeg is növekedni fog a következő tanévben, 137.907 koronáról 151.690 koronára. Forrás: Nettavisen Kékedi Anna Haaland lakást vásárolt e24.no Erling Braut Haaland har kjøpt ny leilighet Den ligger i Oslo-bydelen Frogner. Tizenkétmillió koronáért vett Norvégia legfocistább focistája lakást Frognerben, Oslo szívében. Haaland nemcsak a pályán, de az üzletben is nagyon technikás, hisz elvileg áron alul, 500 000 koronával a becsült érték alatt szerezte be az ingatlant. Cserébe kapott 103 négyzetmétert, egy kis erkélyt, két hálószobát és egy fürdőt. Haaland gazdasági csápjai egyébként nem ezzel a mozdulattal nyúltak először Frognerhez; tavaly júniusban már vett egy kecót 35 millióért. A foci olyan, mint az üzlet, ezért Haaland mindkettőt űzi. Az ingatlanpiacon túl az értékpapírpiacon is aktívan üzletel a Pillage 3 befektető társaságon keresztül. Februárban például az Akastor nevű cég részvényeiből vásárolt be, de a Höegh Autoliners, a Nykode, és a Sparebanken Sør részvényeiből is van pár a tarsolyában. Az említett Pillage 3 egyébként kvázi családi vállalkozás, hisz Haaland apja, valamint Egil Johan Østenstad egykori futball-legenda is a cég vezetői között van. Haaland egy luxemburgi cégen keresztül birtokolja a befektetési céget. Forrás: E24 Hartvig Márton Zsugorodik a Hold ung.forskning.no Månen krymper. Det kan skape trøbbel for planene om å bygge en base der Sprekker og skjelv oppstår på månen fordi den krymper. Ez olyan lassan történik, hogy nem is lehet látni, azonban a Hold egyre kisebb és kisebb lesz, ugyanis a Föld kísérőjének a belseje egyre hidegebb, így egyre inkább összehúzódik – magyarázta Herman Sletmoen, az Oslói Egyetem kutatója az ung.forskning.no-nak. A zsugorodás következtében a Hold felszíne egyenetlenné válik. Ahogy összezsugorodik a Hold, megreped a kérge, így ott rengések keletkeznek, különösen a déli sarkán, derül ki a NASA megbízásából készített kutatásból. A Hold déli sarka körül található sok repedés lehet az oka a valaha mért legnagyobb holdrengésnek, amely 50 évvel ezelőtt történt. A kutatás eredményei problémákat okozhatnak a NASA-nak, ugyanis terveik szerint az emberek számára egy holdbázist alakítanának ki. Az Artemis III névre keresztelt expedíció indítását nemrégiben halasztották el 2026-ig. Az egyik lehetséges hely pedig, ahová bázist telepítenének, éppen a Hold déli sarka körül található, és nagy holdrengésekre a későbbiekben is lehet számítani. Ezért nagy jelentőségű ez a kutatás, ugyanis gondoskodni kell a bázis biztonságáról. Vagy más helyre kell építeniük, vagy úgy kell megépíteni azt, hogy ellenálljon a rengéseknek – mutatott rá Sletmoen. Forrás: Ung Forskning Kékedi Anna Az utolsó norvég a BL-ben www.vg.no Julian Ryerson til semifinalen i ellevilt Dortmund-drama (Borussia Dortmund – Atletico Madrid 4–2, sammenlagt 5–4) For første gang siden Jürgen Klopp kan Borussia Dortmund juble for semifinale i Champions League. Aki 2024. április 16-án kedden esti programjának a Borussia Dortmund vs. Atlético Madrid összecsapást választotta, aligha érte csalódás. A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágója igazi parázs összecsapást hozott, amelynek végén a norvég válogatott jobbhátvéd Julian Ryersonnal a kezdőben felálló Dortmund 4-2-re diadalmaskodott, és 5-4-es összesítéssel bejutott az elődöntőbe (amikor utoljára ilyen messzire jutottak 2013-ban, akkor még egy bizonyos Jürgen Klopp vezette a sárga-feketéket). A 26 éves védő nevéhez fűződött egyébként a mérkőzés első kapura lövése, de ez most teljesen mellékes. Hans-Joachim Watzke, a Dortmund sportigazgatója szerint rendkívüli meccset játszottak. A spanyol klub részéről a csapatkapitány Koke leszögezte, hogy kb. annyira fájdalmas volt ez a kiesés, mintha egy feldühödött zebra tökön rúgta volna az egész csapatot (azért pont zebra, mert megnéztem, hogy melyik állat tud a legnagyobbat rúgni, és hát a zebra a helyes válasz). A fordulatos mérkőzés krónikája: 1-0: Ryerson részese az előkészítésnek, majd Mats Hummels passza után Julian Brandt Jan Oblak alatt a kapuba küldi a bogyót.2-0: Ian Maatsen passza után Marcel Sabitzer kb. ugyanonnan lő gólt, mint Brandt, lövése még a kapufán is megpattan.2-1: Mario Hermoso életveszélyes fejest küld a dortmundi kapura, ám a labda rendkívül szemét módon Hummelsen irányt változtat, és szépít az Atlético.2-2: A csereként beálló Rodrigo Riquelme lövésébe a dortmundi kapus, Gregor Kobel még bele tud piszkálni, a másik csere Ángel Correa is kapura lő, a kipattanó visszakerül elé, azt pedig már nem hibázza el (a Liverpool támadói vehetnének tőle leckéket befejezésből egyébként). A madridi csapat ezzel eljátssza a Jedi visszatér című klasszikus címszerepét, és visszatérnek.3-2: Sabitzer passza után Niclas Füllkrug fejel a madridi kapuba védhetetlenül.4-2: A mérkőzés olyan lesz, mint a magasra nőtt cserepes növény szélviharban, eldől. Sabitzer nem látja az Atlético védőitől a kaput, ennek ellenére kapura lő. A labda pedig utat talál a madridi játékosok között, majd Jan Oblakon is átjut. Meg nem erősített pletykák szerint egy Jedi lovagra erősen hajazó alak is megjelent a lelátón a hazai szurkolók között. Az illető ezt tagadta, majd meglengette a kezét a kíváncsiskodók orra előtt. Ezután már ők is meggyőződéssel állították, hogy az illető nem Jedi. A dortmundi sikerben részt vevő Julian Ryersonról egyébként a norvég válogatott szövetségi kapitány, Ståle Solbakken is elmondta a véleményét. Szerinte a 26 éves jobbhátvéd az egyik legnagyobb fejlődésen átesett játékos, legalábbis ami az előző 1,5 évet illeti. Ryerson, aki 23-szoros norvég válogatott és a Viking nevelése, idén eddig 28 meccsen lépett pályára Dortmundban, ezeken a meccseken 4 gólt szerzett, és kiosztott 1 gólpasszt, ami derekas teljesítmény. A Borussia következő ellenfele a Barcelonát kiejtő Paris Saint-Germain lesz az elődöntőben. A Manchester City április 17-i kiesését követően ugyanaz a helyzet alakult ki, mint a Hegylakóban, hogy csak egy maradhat, hiszen Ryerson maradt az egyetlen norvég, aki érdekelt még a BL-ben. Forrás: VG Kovács Ádám Itt a végállomás a címvédőnek A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágóján a Manchester City hazai pályán fogadta a BL-ben is nagymenőnek számító Real Madridot. A madridi odavágó 3-3-ra végződött, miután se a kapusok, se a védelmek nem érkeztek meg a spanyol fővárosba. Az április 17-i mérkőzés kevesebb gólt hozott, a Real Madrid Rodrygo góljával előnybe került (spanyol nyelvterületen egyébként nem a Rigóbácsi visz el, hanem a Rodrigobácsi), majd a 2. félidőben Kevin De Bruyne egyenlített, és hosszabbításra mentette a meccset. A 2x15 percben már nem estek újabb gólok, így jöhettek a tizenegyesek. Ezen a ponton már se De Bruyne, se Haaland nem voltak a pályán, mivel Pep Guardiola lecserélte őket azon drámai okból, hogy mindkettejüknek lemerült az aksija, és töltőre kellett őket rakni. A tizenegyespárbajt 4-3-ra a Real Madrid nyerte, ezzel bejutottak az elődöntőbe, ahol a Bayern München vár rájuk. Haaland egyébként egész mérkőzésen úgy játszott, mintha a Liverpool játékosa lenne, azaz az összes létező helyzetét elrontotta. A legnagyobb helyzete egy fejes volt, ami a kapufán csattant. Andrij Lunyin, a madridiak ukrán válogatott kapusa ezen a ponton csak mozizni tudott, egyébként 8 védést is bemutatott. Ezzel Haaland négy Real elleni összecsapáson, amit a manchesteri csapat mezében játszott le, kerek 0 gólnál jár. Ezen a ponton törvényszerű, hogy amint megtalálja a góllövő cipőjét, valakiket nagyon meg fog szórni, chemtrail helyett gólokkal. A City úgy ágyúzta a madridi kaput, mintha katyusából lőnének, és összesen 34-szer kísérleteztek kapura lövéssel. A tizenegyespárbajban, aminek Guardiola tanítványai már Haaland nélkül vágtak neki, volt egy pár emlékezetes megmozdulás. Először a madridiak veterán középpályása Luka Modrić szedett le egy eltévedt orosz vadászgépet, majd a City részéről Bernardo Silva próbált meg nagyon okos lenni, és középre, az elvetődő kapus helyére beemelni a labdát. Spoiler alert: nem sikerült nagyon okosnak lennie, Lunyin nem mozdult el a helyéről, és könnyedén összeszedte a labdát. Egyébként ez Haaland eddig rövidke manchesteri pályafutásának legnagyobb kudarca egyes vélemények szerint. Szerintem pedig a Newcastle elleni kiesés az angol Ligakupában a legjobb 32 között finoman szólva is cikibb (ezzel nem a Newcastle-t akarom leszólni, csak a Real Madrid teljesen másik szint hozzájuk képest). A City április 20-án a Chelsea elleni FA-kupa elődöntőben javíthat, de egy valami biztos, idén nem lesz címvédés a BL-ben. UPDATE: Javítottak is, Bernardo Silva 84. percben szerzett góljával bejutottak a döntőbe. Haaland megint nem szerzett gólt. Mondjuk ez azért is volt kivitelezhetetlen, mert a derék gólgyáros kicsit megsérült, ezért kihagyta ezt a létfontosságú összecsapást. Vagy csak 420 alkalmából teleette magát füves sütivel, és kicsit érezte a jót utána. Forrás: Aftenposten Kovács Ádám A nagy visszatérő www.tv2.no Landslagssjefen bekrefter til TV 2: Zuccarello skal til VM Mats Zuccarello (36) gjør comeback på landslaget i VM. Remek hírt kapott a norvég jégkorong-válogatott. Nem, nem azt, hogy mindenkit kizártak a VB-ről rajtuk kívül, és ezzel automatikusan ők a világbajnokok, hanem azt, hogy 2016 után ismét ott lesz a VB-keretben Mats Zuccarello, aki jelen pillanatban talán a legmagasabban jegyzett norvég hokis. Kevin Skabo, a játékos menedzsere április 19-én a TV 2-nek megerősítette, hogy az NHL-szezon véget ért Zuccarello számára, ugyanis csapata, a Minnesota Wild, 2019 után ismét nem jutott be az észak-amerikai profi liga rájátszásba, ez pedig lehetővé teszi, hogy részt vegyen a május 10-26. között, Csehországban megrendezésre kerülő tornán. Ezt aznap még jobban megerősítette a norvég válogatott menedzsere, Tobias Johansson is. Elmondása szerint az idén 69 NHL-meccsen 12 gólig és 51 gólpasszig jutó Zuccarello egy igazi világklasszis. A svéd szakvezető azt is hozzátette, hogy a 36 éves balszélső rendkívül tapasztalt és professzionális játékos, és hozzá fog járulni ahhoz, hogy a norvég csapat jól szerepeljen. Norvégia az A csoportban kapott helyet, ahol Kanada, Finnország, Svájc, Csehország, Dánia, Ausztria és Nagy-Britannia legjobbjaival mérkőznek majd meg, és első meccsüket május 10-én játsszák majd Svájc ellen Prágában. A TV2 hokiszakértője, Erik Follestad szakértett egy sort, és megállapítása szerint remek hírnek számít, hogy Zuccarello kimondottan játszani akar a válogatottban, ahol utoljára akkor lépett pályára, amikor még a dinoszauruszok uralták a bolygót (pontosabban a 2021-es olimpiai selejtezőkön). Forrás: TV2 Kovács Ádám <<< Előző Következő >>>
- MaNo Magazin
- Russebuss - Bocuse d’Or - Haaland, sífutás, autóversenyzés - bevándorlók szomorú munkaerőpiaci helyzete <<< Vissza 24. mars 2024 Előző heti hírek >>> 2024. 12. hét E heti szerkesztőink: Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg Kajari Dia, Boros Judit, Hartvig Márton Szép napot nektek, megérkeztünk a legújabb magazinunkkal. A szerkesztőség már félig feriemodusban tolja, úgyhogy a héten rövidebb is kicsit az újság, és nincs benne egy darab unalmas cikk sem. Marci nem foglalkozott a lazacok érdekvédelmével, helyette külpolitika botrányt tárt fel, illetve a (mások szerint) pornográfra sikeredett russebuss történetének és dekorációjának elemzésére adta a fejét. Anna a Harry Potter-könyvek által megihletett lelkész munkájáról és a Bocuse d’Or norvég sikereiről mesél. Ádám nemcsak Haaland (épp nemlétező) tevékenységét követte nyomon, hanem a kézilabda és a sífutás királynőiről, illetve az autóversenyzés norvég reménységéről is írt. Judit pedig a bevándorlók szomorú munkaerőpiaci helyzetéről szóló írást hozott, amit valószínűleg közülünk is sokan tudnának kommentálni. Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalunkat ( Magyar-Norvég Galéria ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Jó olvasást kívánunk! Aki nem dolgozik, ne is egyék (na jó, csak viccelek, de nem tudtam normális címet kitalálni) www.nrk.no Arbeidsminister Brenna: – For få innvandrere i jobb Det er en utfordring for integreringen at innvandrere jobber mindre enn befolkningen for øvrig, mener statsråd Tonje Brenna. A munkaügyi és integrációért felelős miniszter tavaly ősszel még a munkaerőpiacon kívül rekedtek elszegényedése miatt aggódott, most pedig már az integrációs politika terén előttünk álló kihívásokról beszél. Véleménye szerint a legaggasztóbb az, hogy túl kevés bevándorló dolgozik. Azon alacsony jövedelmű családok közül, amelyekben kiskorú gyerek van, tízből hat bevándorló. A szociális segélyben részesülő bevándorlók száma arányaiban magasabb, mint a lakosság többi részénél. Jelenleg a szociális segélyben részesülő mintegy 130 000 ember többsége bevándorló. A munkaügyi és integrációs miniszter hamarosan új integrációs politikát mutat be. A Munkáspárt egyik fontos ígérete volt, hogy mindenkinek munkalehetőséget teremt. A Norvég Statisztikai Hivatal adatai azonban azt mutatják, hogy a bevándorló lakosság 69%-a dolgozik, szemben a többségi népesség 80%-ával, miközben Norvégiának nagy szüksége van munkaerőre. Vagyis azok az emberek, akik hiányoznak a munkaerőpiacról, itt élnek az országban. Ráadásul a foglalkoztatott bevándorlóknak is csak 73%-a dolgozik teljes munkaidőben, szemben a többségi lakosság 78%-ával. Az egyik oka annak, hogy új integrációs politikára van szükség az, hogy Norvégia két év alatt több, mint 70 ezer ukrán menekültet fogadott be. Az elkövetkező évek egyik fő feladata az lesz, hogy őket képezzék és munkába állítsák. A jövedelmi mobilitás is alacsonyabb a bevándorlók körében. A szegényebb, bevándorló családokban felnövő gyerekeknek rosszabbak a jegyeik, kisebb valószínűséggel fejezik be a középiskolát, tanulnak tovább a felsőoktatásban és helyezkednek el a munkaerőpiacon. A munkaügyi és integrációs miniszter a negatív társadalmi kontrollt és a becsület nevében elkövetett bűncselekményeket is említi, mint az integráció akadályát. (Becsület nevében elkövetett bűncselekmény: erőszakos cselekmény, amelynek oka, hogy a családtagok véleménye szerint valamely állítólagos vagy tényleges magatartás sérti a család vagy a közösség becsületét, szembemegy a kulturális, vallási normákkal.) Mivel a bevándorló anyák nagyon nagy befolyással vannak a gyermekeik életére, ezért nagyon fontos, hogy ők is integrálódjanak, munkába járjanak, legyen keresetük, megtanulják a nyelvet és képesek legyenek megértetni magukat és megérteni a norvég társadalom működését. Az ő beilleszkedésük a gyermekeik beilleszkedésének egyik kulcsa. Forrás: NRK Anniken Huitfeldt lesz a norvég nagykövet Amerikában www.abcnyheter.no Anniken Huitfeldt utnevnt til Norges ambassadør til USA Tidligere utenriksminister og Ap-topp Anniken Huitfeldt er i statsråd utnevnt til Norges ambassadør til USA. A korábbi külügyminiszter és munkáspárti vezető megkapta a kinevezést a nagyköveti posztra az Egyesült Államokban. Keresztnév-rokonát, Anniken Ramberg Krutnest váltja. A Washington D.C.-be való nagyköveti kihelyezés a legrangosabb külpolitikai pozíciónak számít. Huitfeld tavaly októberben kényszerült lemondásra külügyminiszteri pozíciójából, miután kiderült, hogy férje ez idő alatt keményen tőzsdézett. Március ötödikén a parlament eldöntötte, hogy kritikát fogalmaz meg az ügy kapcsán. Egy kisebbség az Ellenőrző és Alkotmányügyi Bizottságban erős kritikát szeretett volna megfogalmazni, de ebből nem lett semmi. A Munkáspárt vezető politikusa volt 2002 és 2023 között, ahol is több pozíciót töltött be az évek során a párton és a politikán belül. Parlamenti képviselőként 2005 óta tevékenykedett, a Stoltenberg-kormány alatt pedig először gyermek- és egyenlőségügyi miniszter volt 2008 és 2009 között, majd kulturális miniszterként és munkaügyi miniszterként is dolgozott. Forrás: ABC Nyheter Norvégia kapcsolata a hútikkal www.nrk.no Norge har hatt hemmelige samtaler med houthiene i flere år I det stille har norske diplomater og politikere møtt representanter for houthiene i Jemen, som nå står på USAs terrorliste. Kiderült, hogy norvég diplomaták és politikusok találkoztak a jemeni hútikkal, akik ugye jelenleg az Egyesült Államok terroristalistáján is szerepelnek. A külügyminisztérium az ügyben nem akart interjút adni az NRK-nak, azt azonban megerősítették, hogy hosszabb ideje kapcsolatban állnak a hútikkal a jelenleg fennálló konfliktus kapcsán, valamint az ENSZ békét célzó erőfeszítései miatt. Stig Jarle Hansen Jemen-szakértő szerint Norvégia vékony jégen táncol ezzel, mert a hútikat jelenleg terrorszervezetnek minősítik, terroristákkal meg ugye nem kéne egyeztetni. A hútik aktualitása az, hogy az utóbbi időkben ők kezdték el megtorpedózni a Vörös-tengeren áthaladó áruszállító hajókat, ezzel foglalva állást az Izrael-Gáza konfliktusban. Abdul Malik al-Houthi, a hútik vezetője nemrég azt mondta, hogy az akciókat a következő szintre emelik, és nekikezdenek az Indiai-óceánon is támadni olyan hajókat, melyek a Jóreménység foka felé próbálnának hajózni. Abdul Majid Hanash, a hútik tárgyalóbizottságának egyik tagja szerint Norvégia álláspontja fantasztikus az ügyben. Ezt azért gondolja, mert Norvégia nem gátolta meg a segélyezési munkákat Jemenben, még a hajótámadások ellenére sem. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezette ellentámadásokban Norvégia nem vesz konkrétan részt, csak néhány tisztet küldtek ki a feladatra. Azt nem tudni, hogy Norvégia mennyi ideje áll kapcsolatban a hútikkal, és azt sem, hogy milyen magas szinten zajlanak az egyeztetések. Februárban Hussein al-Ezzi külügyminiszter-helyettes azt nyilatkozta egy sajtótájékoztatón, hogy Norvégia közvetítő szerepet tölt be az EU és a hútik között, a cél pedig az, hogy az EU-s hajók biztonságosan átkelhessenek a Vörös-tengeren. Ezt az egész történetet az EU tagadja. Sylvi Listhaug FrP-vezér is megszólalt az ügyben. Szerinte a Külügyminisztérium részéről elég naív dolog terrorszervezetekkel tárgyalni, legyenek azok a hútik, a Hamasz vagy a tálibok. Ebből Norvégia szerinte csak rosszul jöhet ki. Azonban szerinte a hútik elleni támadásokban sem kéne részt venni. Listhaug meg is kérdezte Espen Barth Eide külügyminisztert arról, hogy mennyi ideje van politikai párbeszéd Norvégia és a hútik között, valamint mekkora támogatást nyújtott Norvégia Jemennek ebben az időszakban? A kérdéseket az NRK továbbította a Külügyminisztériumnak. Andreas Kravik államtitkár a következőt válaszolta: - A hútik civil hajók ellen intézett támadásai a Vörös tengeren teljesen elfogadhatatlanok, és véget kell érniük. Norvégia ezzel kapcsolatban nagyon konkrétan fogalmazott. Felvetettük a Vörös tengeri helyzet de-eszkalációját a regionális hatóságoknak. Ezen kívül megjegyezte, hogy az Egyesült Államok és Norvégia egyetért abban, hogy a civil hajók elleni támadásoknak véget kell vetni, de Norvégia szerepe más ebben a történetben. Végül Listhaugnak címezve annyit mond, hogy Listhaug részéről nagyon naiv, ha azt hiszi, hogy a nyugat csak szétbombázhatja Jement, és azzal a történet be van fejezve. Forrás: NRK Oslói lelkész a Harry Potter-esküvőkről www.nettavisen.no Nettavisen A Harry Potter-könyvek érthetőbbé tehetik az emberek számára Jézus halálát, mondja az oslói Fagerborg egyházközösség lelkipásztora, Sunniva Gylver. 2017 óta rendezi meg a plébános az ingyenes Potter-húsvétot, amely során a Harry Potter könyvsorozatból vett elemeket is felhasznál. Azt reméli, hogy az idei Potter-húsvét alatt felmerül néhányakban a házasság ötlete. - A keresztelők és a házasságkötések is olyan szertartások, amelyek során az önfeláldozó szeretetet ünneplik, amely mindennél erősebb, és mind a Biblia, mind pedig a Harry Potter történetek vezérfonala – mondta Sunniva Gylver. Rámutatott, hogy a könyvekben a gonoszt az önfeláldozó szeretettel lehet legyőzni. - A keresztény hitben Isten emberré lett és feláldozta magát, hogy megmentse szeretett világát a gonosztól - mondta a pap. Gylver úgy gondolja, hogy a drop-in divatja miatt könnyebb lehet megrendezni egy esküvőt vagy keresztelőt. - Nem arról van szó, hogy nem vesszük komolyan az egyházi eseményeket, vagy hogy kevesebb jelentőséget tulajdonítanánk nekik, hanem a szertartásokat sokan azzal hozzák kapcsolatba, hogy sok erőfeszítést és forrást igényelnek, amit nem mindenki engedhet meg magának. A Potter-húsvét ötlete akkor merült fel Gylverben, amikor először meglátta Fagerborg templomát. - Ez tényleg a Roxfort - gondolta. Forrás: Nettavisen A szexrussebuss, ami felforgatta Norvégiát www.jbl.no Kvinnegruppa Ottar har anmeldt russebuss for pornografi Kvinnegruppa Ottar har anmeldt russebussen fra Bryne som har en godt synlig illustrasjon av seksuell aktivitet. Míg a magyar közvéleményt különböző politikai kegyelmek, korrupciós ügyek, pedofilügyek tartják lázban, addig Norvégia ezen a héten a szex körül forgott. Történt ugyanis, hogy az Ottar nevű feminista csoport feljelentést tett a rendőrségnél egy russebuss miatt. A russebuss az a busz, amivel a középiskolai végzős diákok krúzolnak heteken át az éjszakában, azzal a céllal, hogy a busz amolyan vergiliuszi módon átvigye a diákokat a pokol kilenc bugyrán, majd a május 17-e eljövetelével átlendülhessenek a purgatóriumba, onnan pedig akár a felnőtt létbe. A már említett buszok egy attribútuma, hogy harsány graffitikkel vannak díszítve, és minél harsányabb a graffiti, annál jobb. A brynei középiskola diákjai ezt úgy oldották meg, hogy egy szexjelenetet küldtek a busz falára, és ez a szexjelenet az, ami lázba hozta Norvégiát. A már fentebb említett Ottar-csoport először pornográfia vádjával tett feljelentést, de ezt a rendőrség elutasította. Ezzel be is indult a diskurzus. Pornográfia ez, provokáció, vagy művészet? Lehet-e a pornográfia művészet? Meddig mehetnek el a russ-ök? A kérdés számos, a válasz kevés, azt azonban lehet tudni, hogy anyagilag meddig mehetnek el, ugyanis a busz maga körülbelül 3 millió korona volt, a díszítés pedig további 50 000 korona. De hogy árnyaljuk a képet: a tét igen magas volt, hisz minden évben van egy verseny a végzősök között, hogy ki tudja a legdurvább, legprovokatívabb díszítést a buszra kanyarintani. Ilyen tekintetben a projekt maximális sikert ért el, hisz még Jonas Gahr Støre miniszterelnök is nemtetszését nyilvánította ki a busz iránt. Mi lesz most? Az Ottar nem adta fel a harcot, és miután a pornográfiás vád nem ment át, ezért az egyenlőséggel és zaklatással kapcsolatos paragrafusra hivatkozva tettek új feljelentést. Szerintük ugyanis a kép egy megalázó szexuális aktust ábrázol, ahol a nő egy passzív szereplő, míg a férfinak még az arcát se látjuk, továbbá a nő nyakán még nyakörv is van, ami arra enged következtetni, hogy egy megalázó, erőszakos cselekményben vesz részt. A mű készítője, Mathis Anvik lazán kezeli a helyzetet. Szerinte a mű a célt elérte, arról pedig nem vitatkozna, hogy van-e valami határ, amit esetleg nem kéne átlépni. Szerinte ezt majd a russ-ök döntik el. Egy dologban azonban téved, amikor is saját munkáját dicséri, már a kivitelezés terén. Kezdő műértőknek is feltűnhet rengeteg hiányosság, pusztán a festmény szexet ábrázóló részletében is. Először is a nő feneke és feje közti távolságból arra kell következtetnünk, hogy a hölgy teste egy zsiráf nyakára hasonlít hosszúságában és arányaiban. Füle sincs egy síkban a szemeivel, ami talán valami perspektivikus megfontolást takarhatna, azonban ez nem áll meg a lábán, hisz a hölgy gyakorlatilag vízszintesen kinéz a szemlélő irányába. A szexelő pár mögött egy lámpa lóg a plafonról, mely csak ott és csak akkor teremt árnyékot a testeken, ahol épp a művész jónak gondolta, nem pedig ott, ahova azt a fizika törvényei megkívánnák. Különös még a férfi szerepe és megvalósítása a műben. Mint már említettük, a férfi arca nem látszik. Nos, míg az Ottar-csoport szerint ez valami GDPR/személyi jogi megfontolás volt az alkotó részéről, a festményen látható nő arcának látványából ítélve inkább arra következtethetünk, hogy Mathis nincs jóban az emberi arcok ábrázolásával, és inkább megspórolta a fáradalmat, hogy egy autentikus szexfejet rakjunk az úr nyakára. Az azonban kérdéses, hogy az alak, akit látunk valójában férfi-e? Első látásra a válasz egyértelműnek tűnik, azonban ha jobban megfigyeljük, a férfi mellei majdnem akkorák, mint a női szereplőé. Lehet, hogy ez valójában egy transgender aktus, és ha igen, akkor elfogadhatóbb-e ez, mintha a klasszikus férfi-nő szexről beszélnénk? Ezt a kérdést nem merészkednék megválaszolni, inkább invalidálni kívánom, hisz a test anatómiáját tovább roncsolja a férfi térdének teljes hiánya; lábai amolyan szoknyaként terjednek a kép alsóbb síkjaiba, mindenféle hajlat, vagy egyéb részlet nélkül. Hiába azonban a jogi és erkölcsi és morális és művészeti témák komoly társadalmi boncolgatása: a kép át lesz festve. A srácok szülei ugyanis szintén rosszallásukat fejezték ki a festmény kapcsán, ha pedig anyu-apu nemet mond, akkor az nem is lesz. Forrás: JBL és VG Norvég bronz a Bocuse d'Or versenyen www.nettavisen.no Nettavisen Norvégia harmadik helyen végzett a Bocuse d’Or versenyen, ezzel Håvard Werkland gondoskodott arról, hogy Norvégia folytassa dobogós szériáját. A norvég csapat így továbbjutott a jövő évben Lyonban megrendezésre kerülő világbajnokságra, írja az Addresseavisen. Az ezüstérem Svédországé lett, a bajnoki címet pedig Dánia vitte el, így skandináv dominanciával zárult a főzőverseny. A norvég csapatot Håvard Werkland vezette, aki a trondheimi Britannia Hotelben dolgozik. - Ez nagy megkönnyebbülés. Nem olyan magától értetődő, mivel Norvégia általában a dobogón végez, így magasak az elvárások velünk szemben. Nagyon feszültek voltunk , de most elképesztően örülök – mondta Werkland az újságnak a díjátadó után. Geir Pollestad mezőgazdasági és élelmiszerügyi minisztert (Sp) is lenyűgözte Werkland főzőművészete. - Gratulálok a lenyűgöző harmadik helyhez a Bocuse d’Or versenyen. Az ilyen magas színvonalú konyhaművészet kemény munkát és sok időt igényel, és nagyon örömteli, hogy Håvard hazahozta a bronzérmet - mondta Pollestad. Köszönetet mondott a rendezvény trondheimi szervezőinek is. A Bocuse d’Or a világ legelismertebb szakácsversenye. A döntőt minden évben Lyonban szervezik januárban. 1987-ben alapította Paul Bocuse mesterszakács, és azóta nemzetközi versennyé nőtte ki magát. Forrás: Nettavisen Haaland a halandó www.dagbladet.no Tsjekkisk profil reagerer Hevder Erling Braut Haaland (23) er en ordinær spiller hvis han ikke får hjelp rundt seg. A norvég labdarúgó-válogatott március 22-én hazai pályán fogadta barátságos meccsen Csehország együttesét. A norvégok udvarias házigazdának bizonyultak, és nem verték meg a cseheket. Vagyis ezen a meccsen a norvégok jártak csehül. Ugyanis a 20. percben Oscar Bobb góljával vezetést szereztek, majd ezt követően a csehek David Zima és Antonín Barák góljaival fordítottak és végül 2-1-re győztek. Ståle Solbakken csapata továbbra is ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint tavaly. Ugyanis a meccsen belüli apró kihagyások kegyetlenül megbosszulják magukat. A norvégoknak egyszer beköszönő David Zima ráadásul sót dörzsölt a norvég drukkerek sebeibe, amikor kijelentette, hogy se átvitt értelemben, se szó szerint nem esett hanyatt Erling Haalandtól, aki egész mérkőzésen szinte semmit nem tudott hozzátenni válogatottja játékához. Zima szerint Haaland csak akkor képes gólgép üzemmódba kapcsolni, amikor világklasszis kiszolgálást kap, egyébként a semmi különös kategóriába tartozik a 23 éves norvég csatár. Martin Ødegaard csapatkapitány szerint kimondottan jók voltak egy EB-résztvevő ellen, és csalódást keltő, hogy megint ilyen vége lett a meccsnek. Jørgen Strand Larsenből, a norvég válogatott csatárjából kibújt a benne lakozó magyar focista, így megállapította, hogy pocsék minőségű pályán kellett játszaniuk, ám azt elismerte, hogy Csehország egyszerűen jobb volt náluk. Norvégia legközelebbi mérkőzésére március 26-án fog sor kerülni, ekkor az egykori Csehszlovákia másik felét fogadják hazai pályán, az Ullevaalban. Forrás: Dagbladet Hauger szerencsés második helye www.vg.no Formel 2: Dennis Hauger på annenplass i Melbourne-sprinten Dennis Hauger (21) forfremmes til en annenplass i lørdagens sprintløp i Formel 2. Det skjer etter at franske Isack Hadjar fikk tidsstraff. Miután a francia Isack Hadjar időbüntetésben részesült a Forma 2 ausztráliai versenyhétvégéjének sprintfutamát követően, így a norvég Dennis Hauger lett az ezüstérmes. A fiatal francia azért kapott egy ejnye-bejnyénél komolyabb büntetést, mert a rajtot követően balesetet okozott. Így a VB-pontversenyben 2. helyen álló norvég versenyző itt is 2. lett végül. Hauger március 22-én megnyerte az időmérőt, amivel a sprintversenyt a 10. helyről kezdhette (itt az a szabály, hogy az időmérőn elért sorrend az első 10 versenyzőnél megfordul a sprintfutamra. Vagyis: Aki a leggyorsabb kört futja az időmérőn, a sprintfutamot a 10. helyről kezdheti, aki pedig a 10. időt éri el, az pedig minden versenyző kedvenc pozíciójából, a pole pozícióból vághat neki a versenynek). Hauger végig rendkívül magabiztosan és jól versenyzett, úgy vágta át magát a mezőnyön, mint egy átlagos viking a ír szerzeteseken, és végül közvetlenül a cseh Roman Stanek mögött a 3. helyen ért célba, ami a fentebb ismertetett okok miatt végül 2. helyre módosult. A 21 éves norvég pilóta a futamot követő sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy a melbourne-i futam nem tartozott a legnehezebb futamok közé, viszont a mezőny úgy összeállt, mint Aradszky László, ezért eléggé kemény ütközetek dúltak. Hauger VB esélyeiről úgy vélekedett, hogy minden versenyző a VB-címre hajt, ám végül csak egy maradhat, és még nagyon a szezon elején járunk, még sok futam van hátra (ezen a mostanin kívül még 11 verseny vár a pilótákra). Forrás: VG Ki lett a világ legjobb női játékosa? www.aftenposten.no Henny Reistad kåret til verdens beste: – Ekstreme kvaliteter Henny Reistad er kåret til verdens beste spiller. Den norske håndballyndlingen soper inn internasjonal heder. Körülbelül annyira meglepő eredmény született a szavazáson, mint egy átlagos Forma-1-es versenyhétvégén az előző kb. 1,5-2 évben. 2023-hoz hasonlóan idén is Henny Reistadot, az Esbjerg 25 éves norvég válogatott balátlövőjét választották meg az előző év legjobb női kézilabdázójának. Þórir Hergeirsson, a válogatott szövetségi kapitány SMS-t küldött a VG-nek, amiben a komplett szerkesztőséget meghívta egy vacsorára, emellett gratulált Reistadnak az újabb begyűjtött rangos elismeréshez. Az 59 éves izlandi szakember úgy véli, játékosa leginkább támadásban és ellentámadásban brillírozik, meglátása szerint ugyan védekezésben is képes remekelni, ennek ellenére a játékának itt még van hova fejlődnie. Hergeirsson szerint Henny egy szerény és eltökélt sportoló, ezért biztos abban, hogy még a mostaninál is jobb játékos lesz belőle. Reistad a 2023-as VB elődöntőjében egészen elképesztő teljesítményt nyújtva befűzte az oktatófilmet, és 15 góllal terhelte meg a dánok kapuját, a mérkőzést ezek után természetesen a norvégok nyerték 29-28-ra. A norvég balátlövőt választották a tavalyi VB legjobbjának, illetve a 2022-es EB-n is elnyerte ezt az elismerést. Reistad szerint egészen hihetetlen dolog, hogy ő nyert, azt látva, hogy mennyi remek játékos van rajta kívül, aki szintén kiválóan teljesít. Rajta kívül mindössze hat norvég játékos van, akit egy adott évben a világ legjobb női kézilabdázójának választottak (maga a díj az „ IHF Female World Player” névre hallgat), szóval egy igazi elit klub tagja lett. Ezek a játékosok: Stine Bredal Oftedal, Trine Haltvik, Cecilie Leganger, Gro Hammerseng, Linn-Kristin Riegelhuth, és Heidi Løke. Reistad az Esbjerg legutóbbi meccsén kilencszer köszönt be, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy csapata történelmet írjon, ugyanis legutóbb 15 éve fordult elő, hogy a dán bajnokságot egy csapat pontvesztés nélkül fejezte be. Ami pedig a válogatottat illeti, igencsak korán megkezdik az olimpiai felkészülést, egy április 4-i meccsel, ahol Bergenben Magyarország legjobbjaival fognak találkozni. A magyar válogatottnak egyébként minden esélye megvan arra, hogy kijussanak az olimpiára, ehhez egy április 11-14 közötti selejtezőtornán a Svédország-Japán-Kamerun hármasból kellene legalább kettőt megbokszolniuk, átvitt értelemben persze. Forrás: Aftenposten Johaug visszatért és oktatott www.vg.no Astrid Øyre Slind deppet etter å ha blitt knust av Johaug på 30 kilometeren under NM del to på Lillehammer: – Et helvete Astrid Øyre Slind (36) var fullstendig desillusjonert etter Therese Johaugs (35) maktdemonstrasjon på NM-tremila. Amikor Therese Johaug bejelentette, hogy a 2021/22-es lesz az utolsó szezonja, amikor rajthoz áll, nem sokan gondolták, hogy Norvégia, sőt talán a világ legjobb női sífutójátmég egyszer versenyezni láthatják. Ám ahogy azt Stevie Wonder is mondta már, majd meglátjuk, hogy mi fog történni. Nos, annyi történt, hogy Johaug arra a döntésre jutott, hogy rajthoz áll a norvég nemzeti bajnokság lillehammeri futamának 3 mérföldes távján (ezeknél a lökött skandinávoknál egy mérföld 10 kilométerrel egyenlő, ezt soha nem fogom megszokni). A március 23-i versenyen pedig azt csinálta, amit Michael Schumacher csinált a komplett Forma 1-es mezőnnyel a 2000-es évek elején. A 35 évesen visszatérő Johaug rendkívül sima győzelmet aratott, a második helyen végző Magni Smedåst 49 másodperccel verte meg, míg a harmadik helyen célba érő Astrid Øyre Slind – aki ebben a szezonban az egyik legjobb volt a sífutók mezőnyében – pedig 3 perccel maradt le. Slind rendkívül csalódottan nyilatkozott. Elmondása szerint Johaug egy teljesen más kategóriában versenyzett aznap, szerinte emellett a komplett mezőny azon tűnődik, hogy mi értelme van egyáltalán rajthoz állni, ha van valaki a mezőnyben, aki klasszisokkal jobb mindenkinél (mondjuk szerintem ez a kérdés húszból tizenkilenc jelenlegi Forma-1-es versenyzőben is megfogalmazódott, látva Verstappen egyeduralmát, amihez csak a pályája csúcsán lévő Schumacher érhet fel). Slind szintén ezt érzi, hiszen neki rengeteg erőfeszítésbe kerül, hogy jó sífutó legyen, erre jön valaki, aki két éve nem versenyzett és agyonveri a komplett mezőnyt. Megértem, eléggé kellemetlen lehet. A korrektség kedvéért a boldog győztest is kifaggatta a VG. Johaug úgy nyilatkozott, hogy jó formában van, és képes jó teljesítményt nyújtani, habár közel sem annyira jót, mint régebben. Jann Post, aki komoly síszakértő hírében áll, arra a következtetésre jutott, hogy a négyszeres olimpiai bajnok klasszis szabályszerű erődemonstrációt tart. Kollégája, Fredrik Aukland bőszen helyeselt, és leszögezte, hogy Johaug ezen a versenyen fegyverhasználat nélkül adott le figyelmeztető lövést a teljes sívilágnak. A kérdésre, hogy lesz-e még folytatás, annyira ködös választ adott, hogy ahhoz képest egy átlagos jövendőmondó tisztán és világosan fogalmaz. Szerinte jó móka volt versenyezni, sportszempontból ez a futam egy pozitív visszajelzés volt. Viszont ott vannak még a megérzései, amelyeknek 120%-ig biztosnak kell lenniük. Forrás: VG <<< Előző Következő >>>
- MaNo Magazin
- Nem csak a helikopter, de az áram ára is zuhan - Viszlát Color Viking, viszlát fahidak, ég veled Bergenstest - 23 év a börtönben, ártatlanul - Kizárólag a tüzes, határozott embereknek való a munka világa? Egy félénk ember nem lehet jó munkaerő? - Kaszálnak az óvodák - Káosz az FHI-nél, 800 ezres számla a kórháztól - Forma 2, kézilabda ééééés... Hát persze. Haaland :) <<< Vissza 6. november 2022 Előző heti hírek >>> 2022. 44. hét E heti szerkesztőink: Boros Judit, Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg Kajari Dia Meleg takaró, habos kakaó és újabb hírösszefoglaló 😊 Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalainkat ( Magyar-Norvég Galéria , és MaNo light ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Erre a hétre is sok izgalmas hírrel készültünk nektek: Nem csak a helikopter, de az áram ára is zuhan Viszlát Color Viking, viszlát fahidak, ég veled Bergenstest 23 év a börtönben, ártatlanul Kizárólag a tüzes, határozott embereknek való a munka világa? Egy félénk ember nem lehet jó munkaerő? Kaszálnak az óvodák Káosz az FHI-nél, 800 ezres számla a kórháztól Forma 2, kézilabda ééééés... Hát persze. Haaland :) Fogadjátok szeretettel! BELPOLITIKA, GAZDASÁG Helikopter-baleset Verdalnál A kedden délelőtt történt helikopter-balesetben két overhallai lakos, a 68 éves Roar Henning Stein és a 68 Eline Gaundal Stein vesztette életét. A pilóta is megsérült, őt a St. Olav's kórházba szállították. A verdali helikopter-balesetről a rendőrség 10 óra 42 perckor kapta az első bejelentést, mely szerint a helikopter egy mezőre zuhant, a rendőrség délben erősítette meg a hírt, hogy a helikopter két utasa életét vesztette. A helikopter fedélzetén egy kutya is volt, aki szintén egészségügyi ellátásban részesült. Tor Krogstad, a Midtnorsk Helikopterservice társaság repülési vezetője megerősítette a VG-nek, hogy a lezuhant helikopter, egy Airbus Helicopters As 350 B3, az ő egyik gépük volt. Ez a géptípus mind Norvégiában, mind nyugaton a leginkább elterjed és leggyakrabban használt géptípusok egyike. Az nem ismert, hogy a baleset időpontjában milyenek voltak az időjárási körülmények, de annyi biztos, hogy a baleset utáni órákban, amikor a katasztrófavédelem a helyszínen dolgozott, sűrű köd volt. A baleset időpontjában a helikopter ellenőrizetlen légtérben repült, ezért nem volt kapcsolatban az Avinor légiforgalmi irányítóival. A rendőrség igazságügyi szakértői vizsgálatot indított, és szorosan együttműködik a baleseti helyszínelőkkel, hogy kiderítsék, mi történt. Folyamatosan gyűjtik a balesettel kapcsolatos információkat, ami magában foglalja az időjárással, a helikopter típusával, a tulajdonosi és forgalmi adatokkal kapcsolatos információkat is, de még így is időbe fog telni, mire sikerül kideríteni, hogy mi okozhatta a balesetet. Forrás: VG Jól indult a november az áramárak szempontjából Az augusztusi és szeptemberi rekordok után októberben jócskán csökkentek az áramárak, és ez a mélyrepülés novemberben is folytatódik. Szombaton a három déli régióban 60 øre körül mozog a kilowattóránkénti átlagár. Az ár este 8 órától éjfélig a legalacsonyabb, 45 øre/kilowattóra alatti árakkal. Az áram használatért délután 17 és 18 óra között kell a legtöbbet fizetnünk, 75 ørét kilowattóránként. Fontos kiemelni, hogy a feltüntetett árak tartalmazzák az ÁFA-t, de nem tartalmazzák az adót, a rendszerhasználati díjat és az esetleges felárakat. Forrás: Dagbladet A Color Line hajókat von ki a forgalomból A Color Line hajótársaság a megemelkedett üzemanyagárak, a makrogazdasági bizonytalanság és a gyengébb keretfeltételek miatt beszünteti a Color Viking Strømstad-Sandefjord járatát, illetve a teherszállító Color Carrier Oslo-Kiel járatát. A leépítés a két hajó összesen 165 alkalmazottját, illetve a szárazföldi alkalmazottakat érinti. Erina Bryn Kjær fő szakszervezeti megbízott szerint sokan megdöbbentek a döntés miatt, azonban jó a dialógus az alkalmazottak és a cég között, a Color Line dolgozik azon, hogy minimalizálja az érintettek számát, illetve megfelelő végkielégítést kapjanak azok, akiknek felmondanak. A Color Viking november 20-áig folytatja az útját, míg a Color Carrier november 14-én vet horgonyt végleg. - Már nem gazdaságos a vonalak üzemeltetése, ezért lép ilyen gyorsan életbe a döntés - mondja a konszeringazgató, Erik Brynhildsbakken. Egy további tényező a taxfree kvóták megnyirbálása, valamint a jövő évre vonatkozó állami költségvetésben a dohánykvóta megfelezésére tett javaslat, ugyanis pont a svédországi bevásárlóutak adták a strømstad-i vonal utasainak jelentős részét. A Color Viking 20 évig közlekedett a Strømstad-Sandefjord vonalon, ezért nemcsak az alkalmazottakat, hanem az utasokat is érzelmileg érintheti annak megszűnése, de vigaszt jelenthet nekik, hogy a Color Hybrid továbbra is üzemel ezen a szakaszon. Oslo és Kiel között továbbra is ingáznak a Color Magic és Fantasy utasszállító hajók, amelyek a jelenlegi áruforgalmat is elbírják. Forrás: NRK Az Állami Útfelügyelet leállítja a további fahidak építését A tretteni fahíd augusztus 15-i összeomlása következtében 14 fahidat zártak le, és ezek közül kilencet már megvizsgált a Statens Vegvesen, de hét nem elég teherbíró közülük. - A hidakat egyelőre nem nyitják meg, ugyanis az eddigi vizsgálatok során több hiányosságot találtunk a hidak tervezésében és kivitelezésében - mondta Nils Audun Karbø a Statens Vegvesen-től. - Ha lezárulnak a vizsgálatok, akkor fogjuk elemezni a megállapításokat, és ezek alapján vonjuk le a következtetéseket a jövőbeni hídépítések kapcsán. Így például a 3-as főútra, Tynsettől északra tervezett új fahíd építését is egyelőre jegelni kellett, és várható, hogy a Statens Vegvesen nem fog jóváhagyni több, ilyen típusú fahídra leadott terveket a jövőben. Forrás: VG 21 börtönben töltött év után ártatlannak nyilvánították A norvég főügyészség október 21-én pénteken ártatlannak nyilvánított egy férfit, aki közel 21 évet töltött börtönben két lány megerőszakolásáért és megöléséért. A férfi mindig is állította, hogy ártatlan, és két alkalommal ítélték el. A főügyész bocsánatot kért. Ez eddig az országban elkövetett egyik legsúlyosabb bírói hiba. Viggo Kristiansent 2001-ben és 2002-ben ítélték el a leghosszabb, 21 évig tartó börtönbüntetésre (lehetséges meghosszabbítással), a nyolcéves Stine Sofie Sorstrønen és a tízéves Lena Sløgedal Paulsen megerőszakolásáért és megöléséért. A két kislányt 2000 májusában találták holtan, miután fürödni mentek egy tóhoz az ország déli részében fekvő erdős területre (Baneheia). Az ügy mélyen sokkolta Norvégiát. Az ügy újbóli megnyitása a múlt évben hiteltelenítette a társvádlott, Jan Helge Andersen vallomását, aki barátját vádolta a bűncselekménnyel, illetve kiderült belőle, hogy Viggo Kristiansen telefonja messze volt a bűncselekmény helyszínétől az elkövetés feltételezett idején. - Az ügynek mélységesen tragikus következményei vannak, különösen Kristiansen úr számára, aki több, mint 20 évet töltött börtönben, ezáltal megfosztották élete nagy részétől – jelentette ki Jørn Sigurd Maurud főügyész. – Őszintén szeretném elnézését kérni az elkövetett igazságtalanságért. Ügyvédje szerint a most 43 éves Viggo Kristiansen 30 millió korona kártérítést igényelhet az államtól. Társvádlottja, Jan Helge Andersen enyhébb, 19 évi börtönbüntetést kapott, mivel együttműködött a nyomozókkal, azonban az ügyében további vizsgálatok lesznek. Viggo Kristiansen felmentését hivatalosan is be kell jelenteni a bíróságon, de immár kétségtelen, hogy ez meg fog történni. Forrás: Ouest France Introvertált személyiséggel nehezebb elhelyezkedni? Martine Marthinussen Engen nem érzi igazságosnak, hogy a munka világa leginkább az extrovertált típusú embereknek van kitalálva és egy introvertált típus, mint ő, rendkívül nehezen tud elhelyezkedni. Martine nagyon vágyott arra, hogy kipróbálhassa magát a munkaerőpiacon rengeteg állásjelentkezést elküldött, de folyamatosan csak elutasítást kapott. Az állásinterjúkon minden egyes alkalommal elmondták neki, hogy sajnos nem megfelelő az adott pozíció betöltésére, mert nem "elég energikus", hanem "túl nyugodt". Martine azt mondja, hogy ő egyáltalán nem szégyenlős, csupán introvertált, mint a lakosság egyharmada. Amikor végre sikerült elhelyezkednie egy boltban, némileg erősödött az önbizalma. Öt hónapot dolgozott ott, de folyamatosan jelezték számára, hogy nem lehet az a csendes lány, aki. Úgy látja, hogy pozíciótól és az elvégzendő feladatoktól függetlenül sok munkáltató megköveteli, hogy leendő kollégájuk extrovertált legyen. Martine szerint fontos lenne, hogy a munkáltatók törekedjenek a sokszínűségre és különböző készségekkel, jellemzőkkel és személyiséggel rendelkező kollégákat alkalmazzanak. Martine egyenesen diszkriminatívnak tartja azt a gyakorlatot, hogy valakit nem vesznek fel introvertáltsága miatt. Azt tapasztalta, hogy viszonylag kevés vásárló szereti, ha az üzletek alkalmazottai túlbuzgóak. Amikor a bolti munkát választotta, nem szeretett volna tolakodó lenni a vásárlókkal viszont bármikor szívesen segített nekik, ha szükségük volt rá. Ez volt a stratégiája, amit azonban az üzletvezető nem fogadott jól. Martine szerint az introvertáltság sok szakmában nagy előny, és egyáltalán nem hátrány. Reméli, hogy a jövőben ez még jobban előtérbe fog kerülni, és nekik, introvertáltaknak is ugyanolyan lehetőségeik lesznek, hogy bekerüljenek a munka világába, mint extrovertált társaiknak. Forrás: Bergens Tidende Az óvodatulajdonosok több, mint 40 millió koronát kerestek a sztrájkkal A magánóvodák működési költségeinek közel 90 százalékát az önkormányzatok fedezik. Az óvodák jelenleg ugyanúgy teljes támogatást kapnak, annak ellenére, hogy nem kell bért fizetniük sztrájkoló alkalmazottaiknak. A magánóvodák dolgozói már több, mint két hete sztrájkolnak, ami azt jelenti, hogy a munkáltatóknak már több, mint két heti bérköltséget nem kellett kifizetniük, vagyis 49,6 millió korona bérköltséget takarítottak meg november 3-ig, az október 17-i sztrájk kezdete óta. A Norvég Statisztikai Hivatal (SSB) szerint 2020-ban az önkormányzati támogatások a magánóvodák működési költségeinek 88 százalékát fedezték. Forrás: Dagsavisen KÜLPOLITIKA Tromsø megszakítja a kapcsolatot orosz testvérvárosaival Tromsø város önkormányzata kedden egyhangúlag megszavazta, hogy azonnali hatállyal megszakítja testvérvárosi kapcsolatát az oroszországi Murmanszk, Arhangelszk és Nadim városaival. Gunnar Wilhelmsen polgármester (AP) arra a súlyos helyzetre hivatkozott, amely Ukrajna orosz megszállása következtében alakult ki. - Ez fontos Tromsø számára, és abból a szempontból, hogy milyen jelentőséggel bír a város a sarkkörön – mondta Wilhelmsen, hangsúlyozva, hogy nem az a célja, hogy megbántsa az egyes városokat, hanem az, hogy egyértelmű üzenetet küldjön Putyinnak: a háborút meg kell állítani. Hivatkozott továbbá a norvég létesítmények fölött megfigyelt drónokra, és a kormány azon döntésére, amely megtiltja a halászatot a legtöbb orosz halászhajó számára a norvég kikötőkben. Tromsø kikötője (Kirkenes és Båstfjord mellett) kivételt képez az intézkedés alól, azonban Wilhelmsen szerint a háború elfajulása és az Ukrajnában történt atrocitások miatt lehetetlen lenne nem megszakítani a testvérvárosi kapcsolatokat. Számos másik norvég településnek is vannak hivatalos testvérvárosi kapcsolatai orosz városokkal, például Vardø, Narvik, Mo i Rana, Harstad, Moss, Bodø and Alta városoknak. Egy másik megye vezetője is elgondolkodott azon, hogy követik Tromsø példáját, azért, hogy jelezzék, hogy az évtizedekig tartó, határokon átívelő barátságot Putyin háborúja tönkretette. Forrás: News in English , NRK EGÉSZSÉGÜGY Minden negyedik alkalmazott elveszítheti állását az FHI-nél Az FHI-ban (Népegészségügyi Intézet) bizonytalan idők járnak, minden negyedik alkalmazott el fogja veszíteni a munkáját. Az FHI igen nagy szerepet vállalt a pandémia során, és a felmerülő többletköltségek fedezésére plusz forrásokat biztosítottak számukra. A költségvetésben körülbelül 500 millió koronát különítettek el arra, hogy jelentősen, körülbelül 1240 főre növelhessék a munkavállalók létszámát, azonban ez a többlettámogatás hamarosan megszűnik. A támogatási összeget már az idei költségvetésben is csökkentették csaknem 100 millió koronával, azonban a jövő évi állami költségvetésre vonatkozó kormány-előterjesztésben már csaknem 300 millió koronával kevesebb jut számukra. A járvány idején sokan ideiglenes szerződéssel dolgoztak az FHI-nél, azonban most az a leginkább aggasztó, hogy az ideiglenes szerződéssel rendelkező alkalmazottakon kívül az állandó munkatársak közül is sokaknak - mintegy 75-125 embernek - el kell hagyniuk az FHI-t. Forrás: Fri Fagbevegelse Norvégiában nem lesz kapható a koronavírus elleni vakcina a gyógyszertárakban November 15-től bárki megvásárolhatja Dániában a covid-19 elleni emlékeztető oltást gyógyszertárakban vagy az orvosi rendelőkben. A gyógyszertárak és orvosi rendelők csökkentett áron vásárolhatják meg az oltóanyagot a dán államtól. A vakcinák eladási árát azonban nem szabályozzák, azt a piaci szereplők saját belátásuk szerint határozzák meg, ugyanúgy, mint minden más oltóanyag esetében. A kockázati csoportokba tartozók zavartalan oltakozásának biztosítása érdekében a dán kormány meghatározza, hogy maximálisan mennyi oltóanyag kerül forgalomba a magánszektorban. Arra a kérdésre, hogy Norvégiának szándékában áll-e követni a dán gyakorlatot, az egészségügyi minisztérium azt válaszolta, hogy egyelőre nem tervezik oltóanyagok gyógyszertári értékesítését. Napi szinten követik az FHI ajánlásait arra vonatkozóan, hogy mely csoportok kapjanak vakcinát és emlékeztető oltást. Az FHI folyamatosan figyelemmel kíséri a járvány alakulását és frissíti ajánlását arra vonatkozóan, hogy kockázati csoportokon kívül eső személyek számára is szükség lehet-e az emlékeztető adagra. Forrás: NRK 800.000 koronás számlát kapott a kórháztól Inge Nygård a svédországi Strømstadban telepedett le, de ugyanúgy megkapta az ellátást a norvégiai kórházban. Most hatalmas számlát kell kifizetnie a kórháznak, és reméli, hogy visszakapja a pénzt a svéd államtól. A Sykehuset Østfold 800 000 koronát követel a norvég állampolgártól a műtétekért, a gyógyszeres kezelésért és a nyomonkövetésért 2017 áprilisától visszamenőleg. Függetlenül attól, hogy Nygård adót és egészségügyi járulékot fizet Norvégiában, nem jogosult ingyenes egészségügyi ellátásra. Nygård 2014-ben költözött a határ melletti svéd városba. Sok éven át küzdött egészségével, és továbbra is ugyanazokat az egészségügyi szolgáltatásokat vette igénybe a Sykehuset Østfold-ben, mint azelőtt, függetlenül attól, hogy néhány kilométerrel Norvégia határain kívül élt. Amíg dolgozott és részben Norvégiában élt, ez probléma nélkül működött, azonban 2017 áprilisában nyugdíjba ment, amivel egyidejűleg elvesztette tagságát az Országos Biztosítási Rendszerben. Nygård-nak erről nem volt tudomása. Néhány hónappal nyugdíjba vonulása után időpontot kapott egy műtétre az Østfold-i kórházba, majd nem sokkal ezután ugyanennek a kórháznak a sürgősségi osztályára is felvették, miután egy strømstadi orvos szövődményeket észlelt a műtét után, és a legközelebbi kórházba küldte. Kiterjedt kezelésen esett át, miután életveszélyes gombát találtak a vérében. - Azonban egyetlenegy ember sem kérdőjelezte meg, hogy van-e joga a kezelésre, hiába volt svéd lakcíme. Nygård számára tavaly nyáron vált világossá, hogy hibát követett el, és élnie kellett volna egy uniós irányelvvel, amely hozzáférést biztosít számára a svéd egészségügyi szolgáltatásokhoz. Nemrég kapta meg a postán a számlát a nyugdíjba vonulása óta igénybevett egészségügyi szolgáltatásokról, 801 176 koronáról. Csak a gombaellenes gyógyszer 351 000 koronába került. Stein Rukin nyugdíjas ügyvéd - aki szintén Strømstadban él - segített az ügyben, és meg van győződve arról, hogy Nygård mindent jól csinált. Svédországi lakosként Nygårdnak joga van külföldön egészségügyi szolgáltatást igénybe venni, amit a svéd állam köteles megtéríteni. Rukin a probléma gyökerét ott látja, hogy a kórházi számla a páciensnél landolt és nem a svéd egészségügyi hatóságnak címezték. Bízik benne, hogy a kórház nem fogja behajtani az összeget, míg a svéd hatóságokkal nem tisztázódik az ügy. Bjørn Hødal, a Sykehuset Østfold kommunikációs menedzsere megerősítette, hogy megvárják, míg az ügyet a svéd állam rendezi, azonban hangsúlyozta, hogy Nygårdnak személyes felelőssége volt ebben az ügyben, hisz egy másik országba való költözéskor sok mindenre kell figyelni, és ezek közül csak az egyik az egészségügyi ellátás. Forrás: NRK KULTÚRA, OKTATÁS Római út konfirmálás előtt Csökkenő tendenciát mutat azon 15 évesek száma, akik az egyházban szeretnének konfirmálni. Nils Jøran Riedl lelkész azt szeretné, ha minden évben szerveznének egy utazást Rómába a konfirmálásra készülők számára. - A legfontosabb indoka a római utazásnak az, hogy évek óta megfigyelhető, hogy a konfirmálók nehezen motiválhatóak – mondta a lelkész. Riedl állítása szerint a Rómába szervezett utazás célja nem az, hogy minél többen válasszák az egyházi konfirmálást. - Fontosabbnak tartom, hogy relevánsabb módon tapasztalhassák meg azt, amiról tanulunk. Az iskola többé már nem annak a színtere, hogy a kereszténységről tanuljanak, és ennek mi viseljük a következményeit. Minden évben egyre kevesebben döntenek az egyházi konfirmálás mellett. De Gildeskålban átmenetileg stabilak a számok. Ezzel szemben délen egyre többen választják a polgári konfirmálást. - Oslóban válság van. És úgy gondolom, hogy az a tendencia, amely a nagyvárosokban jelenleg megfigyelhető, előbb-utóbb vidéken is megjelenik, úgyhogy fontos, hogy olyan módon tudjuk reklámozni magunkat, amely azt mutatja, hogy az emberek relevánsnak ítélik az egyház szerepét. Az utazás a konfirmálás árán kívül nem járt más költséggel a konfirmálók számára. Rómában egy nap 10-20 kilométert tettek meg, és bejárták a hagyományos zarándokutat Róma hét templomán át. - Az utazás nagy hatással volt a konfirmálókra. Olyan bevezetést kaptak a kereszténység történetébe és kezdetébe, amelyet mi nem tudtunk volna megadni nekik a szokásos előadásokon keresztül. – mondta Anette Holand-Nilsen diakónus. Megemlítette a pápa beszédét is mint élményt. A Norvég Egyház egyházügyi igazgatója, Jan Christian Kielland úgy véli, óvatosnak kellene lenni az olyan tevékenységek szervezésével, amelyek sok pénzbe kerülnek. - A konfirmálásnak mindenki számára elérhetőnek kell lennie, és nem szabad, hogy az egyházi tevékenységek komoly kiadásokkal járjanak – mondta. Hangsúlyozta, hogy az a legfontosabb, hogy a konfirmálás idejét a lehető legjobbá tegyük, és hogy mindenki, aki konfirmáló korban van, értesüljön az egyház ajánlatáról. Forrás: NRK Viszlát Bergenstest A Bergenstest évek óta fontos szerepet töltött be a B2-C1 szintű nyelvtudás dokumentálásában, azonban egy korszak most lezárult. Az már viszonylag régóta ismert volt, hogy a bergenstestet megszüntetik, de eredetileg az volt az elképzelés, hogy lesz egy átmeneti időszak, amikor kivezetik a vizsgát, azonban ezt az átmenetet most törölték. Az utolsó rendes írásbeli vizsgát idén szeptember 23-án, az utolsó szóbelit pedig október 28-án és 29-én tartották. Természetesen senkinek nem kell megijedni, hisz a Bergenstestnek eddig is volt és ezután is lesz alternatívája, így aki a jövőben nyelvvizsgázni szeretne annak az úgynevezett Norskprøve vizsgát kell letennie. A Norskprøve-t az egyes kommune-k szervezik, fontos azonban figyelembe venni, hogy a Bergenstesttel ellentétben a Norskprøve-t csak Norvégiában lehet letenni. Norskprøve-re legközelebb január 23-27. között lehet jelentkezni, maga a vizsga március 13-17-e között lesz, az eredményeket pedig április 12-től kapják meg a vizsgázók. A Norskprøve-ről ide kattintva találtok bővebb információkat. Forrás: Bergenstest.com SZÍNES HÍREK A Manchester City női csapatának új ruhája A Manchester City női csapata lecseréli a fehér nadrágot a hazai mez esetében, hogy megelőzzék a látható menstruációs szivárgást. A klub egy sajtótájékoztatón erősítette meg a döntést. - Kényelmetlen lehet fehér nadrágban játszani, főleg ha átázik – mondta a norvég City-játékos, Julie Blakstad a TV2-nek. Elsőként a Sky Sports számolt be arról, hogy a Manchester City megváltoztatja a nadrágok színét. Ezentúl burgundi színű nadrágot fognak viselni, amely eredetileg a vendégmez színe volt. A Pumával együttműködve szeretnének egy új színt találni, amelyet a következő szezontól kezdve viselnének. - Ha átázik a nadrág, az látható lesz, és ha a meccseket közvetítik a tévében, ott is látni lehet majd – mondta Blakstad, aki elégedett a változással. – Ez azt mutatja, hogy az embert meghallgatják, és ugyanolyan komolyan veszik, mintha a férfiaknak lennének hasonló problémáik – folytatta. A West Brom, a Stoke, és a Livingstone is megváltoztatta a nadrágok színét ugyanebből az okból, írja a Sky Sports. Forrás: VG SPORT Hauger csapatot vált Egy meglehetősen vegyesre sikeredett első Forma 2-es szezon után Dennis Hauger csapatot vált. Ráadásul nem is akárkinek a helyére igazol. A holland MP csapatánál az idei F2-es világbajnokot, Felipe Drugovichot váltja, aki a Forma 1-ben szereplő Aston Martin tartalékpilótája lesz. Harald Huysman, Hauger menedzsere az NRK-nak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a norvég versenyző merész döntést hozott, hiszen az MP nem tartozik a kategória jól bejáratott csapatai közé. Huysman ugyanakkor hozzátette, hogy a focihoz hasonlóan itt is megeshet az, hogy jön egy új csapat és hosszú évekre egyeduralkodóvá válik (mellesleg az MP a brazil Drugovich remeklésének köszönhetően a csapatok versenyét is megnyerte 2022-ben). Hauger saját meglátása szerint a 2023-as szezon sorsdöntő lesz számára. A 19 éves pilóta azt is hozzátette, hogy nem elég jól teljesíteni ahhoz, hogy egyből jusson neki ülés egy Forma 1-es csapatnál. Hauger azzal is tisztában van, hogy jövőre már stabilan hoznia kell az eredményeket, céljaként a 2023-as szezonra a bajnoki cím megnyerését tűzte ki. Forrás: NRK Erős norvég nyitás A Magyarországgal egy csoportban szereplő norvég női kézilabda-válogatott meglehetősen sima győzelemmel kezdett a szlovén-montenegrói-észak-macedón közös rendezésű EB-n. Thorir Hergeirsson tanítványai Horvátországot verték 32-23-ra. Az első félidőben Vilde Ingstad volt a norvégok húzóembere, aki öt kapura lövési kísérletéből öt gólt szerzett, plusz kiharcolt két kiállítást, ennek is köszönhetően vezetett Norvégia 30 perc játék után 16-14-re. Az Esbjerget erősítő 27 éves beállónak ez a hatodik nagy tornája, de eddig nem igazán tudta letenni a névjegyét, ebben részben sérülések, részben pedig a poszt telítettsége is hátráltatta. Ingstad fontosságát hangsúlyozta válogatott csapattársa, Nora Mørk is, kihangsúlyozva azt, hogy egy hihetetlenül erőteljes játékos, aki remekül helyettesíti Kari Brattset Dalét. A Győr csapatában játszó Dalénak november elsején született meg az első gyermeke, aki a Nils nevet kapta. Miután Mørk alaposan megdicsérte Ingstadot, kijelentette, hogy szerinte ez összességében egy jó kezdés volt, hozzátéve, hogy szerinte nem volt egy igazán szép meccs, de a többi nyitómeccs rosszabbul nézett ki. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik még, hogy két EB-újonc, Anniken Wollik és Sunniva Næs Andersen is megszerezte pályafutása első EB-gólját. Miután a 33. percben 17-17-re egyenlíteni tudtak a horvátok, beindult a norvég gőzhenger, és végül 32-23-as norvég siker született. A legeredményesebb norvég játékos Nora Mørk volt, aki 9 lövésből 8-szor talált be, őt követte Henny Reistad, aki hétszer köszönt be tizenegy próbálkozásból. Norvégia november 6-án Svájc ellen folytatja, majd november 8-án Magyarország ellen zárja a csoportkör első körének küzdelmeit. Forrás: VG Haaland figyelmeztetést kapott Zlatan Ibrahimovič a francia Canal+-nak adott friss interjújában figyelmeztette Erling Haalandot. A 41 éves svéd klasszis, aki jelenleg az olasz AC Milan labdarúgócsapatát erősíti, arról beszélt, hogy Guardiola keze alatt Haaland még jobb lehet, mint eddig volt, kivéve, ha Guardiola egója ennek az útjába áll. A svéd csatár a 2009/10-es szezonban a Barcelona játékosaként a spanyol mester vezetése alatt dolgozott. Ám Guardiola nem hagyta, hogy egy-egy játékosa túlnője őt. Ibrának ez annyira nem jött be, hogy egy szezon után lépett is a katalánoktól, és az AC Milanhoz igazolt. Ibrahimovič emellett meglepő módon nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel, és Haalandot olyan klasszisokhoz hasonlította, mint Filippo Inzaghi, David Trezeguet és Christian Vieri. A svéd csatár szerint Haaland egy nagyon okos játékos, aki soha nem csinál olyasmit, amire nem képes. Továbbá azt is hozzátette, hogy a norvég gólgyáros soha nem megy hátra labdát szerezni, hanem elöl marad, és amikor megkapja a labdát, akkor könyörtelenül kihasználja a helyzeteit. Haaland az idei szezonban eddig 17 gólt szerzett a Premier Leagueben és hétgólos előnnyel vezet a második helyen álló Harry Kane előtt. A Bajnokok Ligájában öt találattal áll, kettővel lemaradva Kylian Mbappé és Mohamed Salah mögött. Az előző meccsekről sérülés miatt hiányzott, Guardiola szerint Haaland még nem 100 százalékos, és nem fogják kockáztatni, hogy ilyen állapotban játsszon. Forrás Dagbladet <<< Előző Következő >>>
- MaNo Magazin
- Ne a fűtésen spóroljunk, mert drága lehet - Svalbard előre megy, nem hátra - Megtömtük a Statkraft részvényeseinek zsebét - Jehova Tanúi nem csak a pénzt bukhatják - Ügyelet – járni jár, csak nem jut - A tőkehal tőkéje a jövőt jelenti - Lesz-e trønderi szupercsapat? <<< Vissza 20. februar 2022 Előző heti hírek >>> 2022. 7. hét E heti szerkesztőink: Pál Bettina, Boros Judit, Kovács Ádám, Ősz Anita, Bora Éva Beatrix, Orbán-Kereki Renáta, Hortobágyi Krisztina, Solberg Kajári Dia Továbbra is ajánljuk a Magyar-Norvég Hírek Facebook-oldalá t, kövessétek, olvassátok napi bontásban a híreket És itt vannak a heti hírek. - Ne a fűtésen spóroljunk, mert drága lehet - Svalbard előre megy, nem hátra - Megtömtük a Statkraft részvényeseinek zsebét - Jehova Tanúi nem csak a pénzt bukhatják - Ügyelet – járni jár, csak nem jut - A tőkehal tőkéje a jövőt jelenti - Lesz-e trønderi szupercsapat? Jó olvasást! BELPOLITIKA, GAZDASÁG A Lyse 5,5 milliárdért felvásárolja az Ice-t: - A változás alacsonyabb árakat jelenthet a mobiltelefon-előfizetőknek A Lyse energetikai és távközlési vállalat felvásárolja az Ice mobilszolgáltató összes részvényét. Ezzel a tranzakcióval a Telenor és a Telia új versenytársat kap. Egy sajtóközlemény szerint a tranzakció célja az, hogy a cégek hozzájáruljanak ahhoz, hogy Norvégiában mindenki hozzáférjen a nagy sebességű hálózatokhoz. Azzal, hogy Lyse tulajdonába kerül, az Ice szilárdabb mobilszolgáltatóvá válhat, amely még erősebben tud versenyezni a norvég távközlési piacon - mondta Toril Nag, a Lyse ügyvezető alelnöke. Forrás: NRK Azt szeretnék, ha a koronavírusos gyerekek iskolába járnának A kormány gyermekekre és fiatalokra való tekintettel olyan könnyítést vezetett be, mely szerint azok a fertőző koronavírusos gyerekek, akik amúgy jó általános állapotban vannak, mehetnek iskolába. Az ország ötödik legnagyobb településén, Bærumban minden olyan gyereket szeretettel várnak az iskolába, aki koronavírusos megbetegedése ellenére jó általános állapotban van. Ez még akkor is igaz, ha nagy valószínűséggel másokat is megfertőznek a koronavírussal. Az aktív koronavírus-fertőzöttek számára február 12-én, szombaton megszűnt az izolációs kötelezettség. Ettől a naptól a gyerekeknek ugyanazokat az iskolába járási szabályokat kell betartani, mint eddig. Bærum kommune oktatási felelőse szerint az iskolás gyermekeken várhatóan így is, úgy is végigmegy a koronavírus-fertőzés, de anélkül, hogy az súlyos megbetegedést okozna vagy okot adna a hiányzásra. Felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenleg érvényben lévő irányelvek alapján csak rossz általános állapotú és lázas gyermekeket kell otthon tartani. Fontos megemlíteni, hogy amennyiben a szülők alapos indok nélkül tartják távol a gyermeket az iskolától, az nevelési kötelezettség megsértésének számít, ami feljelentést vonhat maga után. Az oktatási minisztérium felhívja a figyelmet, hogy ezek a szabályok az óvodába járó gyermekekre is vonatkoznak, és hozzáteszi, hogy a kormány ezt a könnyítést a gyermekekre és fiatalokra való tekintettel hozta. Forrás: NRK Az egekbe szökhetnek a költségek - ha nyaralni vagy telelni megyünk, ne kapcsoljuk le otthon a fűtést A biztosítók óva intenek attól, hogy lekapcsoljuk otthon a fűtést, ha elutazunk. Az idei télen tapasztalható rekordmagas energiaárak miatt sokaknak csábító lehet kikapcsolni otthon a fűtést, ha téli vakációra utaznak. A biztosítótársaság arra figyelmeztet, hogy amikor a külső hőmérséklet fagypont alatt van, a hideg helyiségekben a csövekben lévő víz jéggé fagyhat, ami komoly vízkárokat okozhat, ha a cső utána meg is reped. A biztosítótársaság a tavalyi évből 20 százalékos fagykár-növekedésről számolt be, és az üzleti ügyfelek körében is egyértelmű növekedés látszik. A számítások szerint a biztosítótársaságok 2010 óta 3,5 milliárd NOK-ot fizettek fagy okozta károkért. Egy magánlakásban okozott fagykár elhárítása átlagosan 70 000 NOK-ba kerül. A biztosítótársaság azt javasolja, hogy amennyiben elutazunk, minimum 10 fokon továbbra is hagyjuk bekapcsolva a fűtést, elkerülve így a fagykárokat. Forrás: Dagbladet Jogos-e az idősek jogosítványát egészségügyi alkalmassághoz kötni? A parlament által indítványozott rendeletet, miszerint eltörölnék a kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálatot az idősek számára, mind a szakemberek, mind az ügyben érdekelt egyesületek és szervezetek erősen bírálják. Az ügy hónapok óta a Közlekedési Minisztériumnál várja az elbírálást, ez idáig azonban sem a korábbi, sem a jelenlegi közlekedési miniszter nem hagyta jóvá a javaslatot. Knut Arild Hareide (Frp), az előző miniszter korábban azt az álláspontot képviselte a média felé, hogy nem áll szándékában eltörölni a kötelező egészségügyi vizsgálatot, ezt a kijelentését azonban a parlament ellenőrző bizottsága kritizálta. Hareide a 2022-re vonatkozó állami költségvetési javaslatban még azt írta, hogy tovább dolgoztak az ügyön. Utódja, Jon-Ivar Nygård, az Ap politikusa négy hónapja töltötte be hivatalát, jelenleg pedig azt mérlegeli, hogyan lehetne az ügyet felgöngyölíteni. A kormánynak ugyanis kötelessége, hogy kivizsgálja a parlament által javasolt változtatások esetleges következményeit, írja Nygård a VG-nek adott válaszában. Az egészségügyi alkalmassági vizsgálat eltörlését magába foglaló intézkedés azonban nem került alapos kivizsgálásra mielőtt a parlament döntése megszületett volna, így viszont ezt a munkát utólag kell elvégezni. Mindeközben mind a szakemberek, mind az ügyben érintettek oldaláról erősen nő a nyomás, hogy ez a rendelkezés ne kerülhessen bevezetésre. Sokan ugyanis politikai populizmust látnak a törekvés mögött, és azt gondolják, hogy a döntést támogató pártok, köztük az Frp valójában csak az időskorú szavazókat szeretnék megnyerni maguknak mások egészségének rovására. Forrás: VG 22 ezer új vetőmag került a svalbardi magtárba Február 14-én 22 ezer új vetőmagot helyeztek el a svalbardi Nemzetközi Magtárba Ausztrália, Új-Zéland, a Közel-Kelet és Európa 10 génbankjából. A magtárban több mint 1,1 millió mintát őriznek közel 6 ezer mezőgazdaságilag fontos növényfajtából. Anne Beathe Tvinnereim nemzetközi fejlesztési miniszter elmondta, hogy a vetőmagok tárolása kulcsfontosságú a globális élelmiszerbiztonság megteremtésében. Jelenleg a világon 811 millió embernél nem biztosított a folyamatos élelmiszerellátás. A szíriai háborúban megsemmisült mezőgazdaságot a svalbardi magtárban elhelyezett mintáknak köszönhetően építik újjá. Ez alkalommal skandináv magmintákkal is bővült a raktár: Svedjerug: a rozs egyik fajtája, amit sikeresen megmentettek a kihalástól Fjelltimotei: egy különleges fűfaj a Hardangervidda fennsíkról Walesi hagyma: ami a Gudbrandsdalban és környékén fordul elő Forrás: Regjeringen A Statkraft hatalmas nyereséggel zárta a tavalyi évet Az állami tulajdonban lévő Statkraft a tavalyi negyedik negyedévét és a teljes pénzügyi évet hatalmas nyereséggel zárta a magas áramáraknak és a megnövekedett vízenergia-termelésének köszönhetően. A cég a tavalyi év utolsó negyedévében 9,3 milliárd korona üzemi nyereséget ért el, ami 7,8 milliárd koronával magasabb az előző év azonos időszakához képest. 2021-ben összesen 16,1 milliárd korona eredményt értek el, ami négyszer magasabb az előző évhez képest. A Statkraft igazgatótanácsa azt szeretné, ha a társaság 2021-es évre vonatkozóan 10,2 milliárd osztalékot osztana ki a részvényesei között. Forrás: NRK KÜLPOLITIKA Norvégia növeli az ENSZ UNRWA programjának nyújtott támogatását Az UNRWA (az ENSZ Segély és Munkaügyi Hivatala a Közel-keleti Palesztin Menekülteknek) kulcsszerepet játszik a palesztin menekültek jogainak és alapvető szükségleteinek kielégítésében, valamint a Közel-Kelet stabilitásának előmozdításában. Ez az oka annak, hogy Norvégia most növeli a programnak nyújtott pénzügyi segítségét, és négy év alatt összesen 1,1 milliárd koronát biztosít a működéséhez. Az UNRWA több, mint 70 éve létfontosságú szolgáltatásokat nyújt több millió palesztin menekültnek a Közel-Keleten, beleértve az oktatást, az alapvető egészségügyi szolgáltatásokat, a szociális védelmet és a humanitárius segítségnyújtást. Norvégia felszólította a többi donorországot is, hogy amennyiben tehetik, ők is növeljék a támogatás mértékét. Forrás: Regjeringen Jens Stoltenberg véleménye az ukrán helyzetről Jens Stoltenberg NATO főtitkár szerint a NATO semmilyen jelét nem látja annak, hogy Oroszország visszavonná a katonai erőit az ukrán határról. A NATO tagállamok védelmi miniszterei Brüsszelben gyűltek össze február 16-án, hogy megvitassák a kialakult helyzetet. Stoltenberg elmondta, hogy a hidegháború óta ez a legnagyobb háborús fenyegetés Európában, amivel szembe kell néznie a tagállamoknak. A brüsszeli sajtótájékoztatón azt is közölte, hogy a NATO fontolóra veszi új katonai támaszpontok létesítését Közép-, Kelet- és Dél-Kelet-Európában. A moszkvai külügyminisztériumot nem érdeklik ezek a kijelentések, és az orosz külügyminiszter gúnyosan nyilatkozott Stoltenbergről, szerinte nem lehet eldönteni, hogy most épp NATO főtitkár vagy bankár. (Stoltenberget nemrég nevezték ki Norvégia új jegybankelnökének, azonban a tisztséget addig nem fogja betölteni, amíg NATO főtitkári pozícióban van.) A NATO kész a párbeszédre Oroszországgal, és írásbeli javaslatokat is küldtek a kialakult helyzet békés megoldására vonatkozóan. Február 16-án Oroszország bejelentette, hogy befejezték a Krím-félszigeten zajló hadgyakorlatokat, és kivonják a csapataikat a térségből. A NATO azonban másképp látja a helyzetet, és az amerikai hírszerzés szerint a határ közelében összegyűlt orosz katonák száma megközelíti a 150 ezret. Norvégia 50-60 katonát küld a NATO litván támaszpontjára, hogy megerősítse az ottani jelenlétet. Forrás: NRK KULTÚRA, OKTATÁS A Jehova Tanúi elveszíthetik vallási közösség státuszukat A Kormánymegbízott mérlegeli, hogy a Jehova Tanúi közösségnek, amelynek a közelmúltban megszüntették az állami támogatását, eltöröljék a vallási közösségként való regisztrációját is. Januárban vált ismertté, hogy a Kormánymegbízott megtagadta a Jehova Tanúi 2021-es állami támogatását a kiközösítő gyakorlatuk miatt. A Gyermek- és Családügyi Minisztérium arra is felkérte, hogy értékelje, vajon a vallási közösség nyilvántartásba vétele szempontjából is fontosak-e azok az információk, amelyek a vallási közösség állami támogatástól való megvonásának alapjául szolgáltak - írja a Vårt Land. - Egy vallási és filozófiai közösség regisztrációtól való megfosztása szimbolikus döntés - mondja Ingrid Rosendorf Joys, a Vallási és Filozófiai Társaságok Együttműködési Tanácsának (STL) főtitkára. Felhívja a figyelmet arra, hogy a vallási közösségek regisztráció nélkül is folytathatják tevékenységüket, de számos kedvezményt elveszítenek, így például a támogatások lehetőségét, valamint a házasságkötési jogot. Tavaly a Kormánymegbízott úgy döntött, hogy nyomozást indít, amelyben áttekintette a Jehova Tanúinak kiközösítési gyakorlatára vonatkozó nyilatkozatait és publikációit. Ebben a vizsgálatban a Kormánymegbízott a vallási közösségekről szóló törvény többszöri megsértését is feltárta, de a vizsgálat még nem zárult le. Jehova Tanúi fellebbezni fognak a támogatások megtagadása miatt a Gyermek- és Családügyi Minisztériumnál, többek között arra hivatkozva, hogy "hitük és vallási gyakorlataik teljes mértékben tiszteletben tartják mások jogait és szabadságát". Forrás: UTROP EGÉSZSÉGÜGY Az ügyeleti ellátás mindenkinek jár, de nem minden esetben Tonje Storholt Grefstad, a trondheimi sürgősségi osztály orvosa azt nyilatkozta a Dagbladetnek, hogy a sürgősségi osztályra óriási nyomás nehezedik. Rengetegen keresik fel őket a koronavírussal kapcsolatos kérdéseikkel, ami negatív hatással lehet a biztonságos betegellátásra. A legnagyobb probléma az, hogy olyan sokan próbálják elérni őket telefonon, hogy a hozzájuk forduló betegek a hosszú várakozási idő miatt egy idő után feladják a várakozást és leteszik a telefont, ennek azonban az lehet a következménye, hogy a valóban orvosi ellátást igénylő betegek állapota súlyosbodhat, késhet a diagnózis felállítása, valamint a kezelés is. Storholt Grefstad azt mondta, az országos előírás alapján az összes megkeresés 80 százalékára két percen belül kell válaszolnia az ügyeletet ellátóknak. A múlt héten a megkeresések mindössze 42 százalékára tudtak csak két percen belül válaszolni. Az orvos szerint sokan aggódnak amiatt, hogy mi lehet a bajuk, amikor olyan tüneteik vannak, amelyek a covid-19-hez hasonlítanak, azonban az otthoni gyorsteszten mégis negatív eredményt kapnak. Nagyon sok megkeresés érkezik olyan betegektől is, akik nem rendelkeznek háziorvossal - ami manapság egyre nagyobb probléma. Storholt Grefstad szerint emiatt további növekedés várható az ügyelethez fordulók számában, hisz a háziorvosok körében is egyre több a megbetegedés és hiányzás. Mindezek mellett az ügyeleti ellátásban dolgozók között is egyre magasabb arányú a betegség miatti távollét, így nehezen oldható meg, hogy mindig elegendő létszámmal működjenek a sürgősségi ellátó központok. Forrás: Dagbladet Nakstad szerint egy újabb fertőzési hullám kellős közepén járunk Egy héttel azután, hogy a kormány enyhített az addig érvényben lévő intézkedések többségén, továbbra is magas a fertőzési arány. Ez is azt mutatja, hogy a járványnak még közel sincs vége. Espen Nakstad azt mondta, jelenleg egy elég erős fertőzési hullám kellős közepében vagyunk. Sokan hiányoznak a munkából betegség miatt, vagy azért, mert beteg gyerekekről kell gondoskodniuk. Bjørn Guldvog egészségügyi igazgató azt mondta a Dagbladetnek, hogy több település, különösen Észak-Norvégiában, munkaerőhiányról számolt be. Mostanra a betegszabadságok több, mint fele koronavírussal kapcsolatos. Guldvog szerint több állami hivatal is arra figyelmeztetett, hogy a következő hetekben, hónapokban nehéz helyzetek adódhatnak az egészségügyi alapellátásban. Több orvos távozik, és az önkormányzatok nem tudják pótolni őket. Öröm az ürömben, hogy az elmúlt két hétben a Helsedirektoratet egyértelmű tendenciát látott a szakszemélyzethez való jobb hozzáférést tekintve, és csökkent annak a kockázata is, hogy a fertőzés túlterheli az oslói és vikeni egészségügyi szolgáltatókat. A Helsedirektoratet szerint ennek az állapotnak örülnünk kell, mert arról van szó, hogy Oslóban és Vikenben talán túl vagyunk a fertőzési csúcson, és előfordulhat, hogy a járvány valamivel az ország többi része előtt haladt át ezeken a területeken. Hasonló helyzetet látunk például Dániában, ahol úgy tűnik, hogy Koppenhága az ország többi része előtt jutott a csúcsra. Forrás: Dagbladet SZÍNES HÍREK Szuper tőkehalak Szupergéneket találtak a tőkehalakban, amelyek ellenállóbbá teszik őket az éghajlatváltozással szemben. A "szupergén" nem új fogalom és sok fajban megtalálható. A szupergén sok - tucatnyi vagy akár több száz - különböző gén összekapcsolódásával jön létre. Az elefántokban található úgynevezett szupergénről korábban kimutatták, hogy megelőzi a rákot. A kutatók most arra jöttek rá, hogy milyen funkciója van a szupergéneknek a tőkehalakban. A 2016-ban közzétett első tanulmányban arra a következtetésre jutottak, hogy a tőkehalaknak négy ilyen szupergénje van, két különböző változatban. Ez két különböző szupergénkészlet, attól függően, hogy a tőkehal honnan származik. Az egyik variáció lehetővé teszi, hogy az északi tőkehal íváskor a Barents-tengertől a norvég partokhoz költözzön. A szupergének második csoportja azt teszi lehetővé, hogy a partvonalhoz közelebb talált halak jobban alkalmazkodjanak a változatos tengeri környezethez, a tengerbe ömlő folyókban való élethez, a változó sótartalomhoz. Egyszerűen fogalmazva: ezek a szupergének ellenállóbbá teszik a tőkehalakat a tenger, az ökoszisztéma folyamatos változásaival - pl. hőmérséklet, sótartalom - szemben, és ez az éghajlatváltozás miatt nagyon fontos a jövőre nézve. A szupergének miatt a tőkehalak jobban fognak tudni alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, így több marad életben. Ez azért is fontos, mert a túlhalászás miatt romlott a tőkehalak génállománya. Forrás: NRK Harald király külföldön ünnepli 85. születésnapját A születésnaphoz kapcsolódóan elektronikus gratulációs lehetőséget biztosítanak a királyt felköszönteni kívánók részére a királyi ház honlapján. A királyi ház tájékoztatta az NTB-t, hogy az utazás egy privát családi esemény, ezért nem szándékoznak nyilvánosságra hozni, hogy melyik országba utazik a királyi család. Harald király február 21-én lesz 85 éves. Forrás: ABC NYHETER Astrid hercegnő 90 éves lett Astrid hercegnő, Harald király nővére február 12-én ünnepelte privát körben a 90. születésnapját. Egész életét a norvég korona és az állam szolgálatának szentelte. Astrid Maud Ingeborg hercegnő 1932-ben született, de 1940-ben elmenekült az országból a náci megszállást követően. Fiatalkorában Oxfordban tanult közgazdaságtant és politikatörténelmet. Később ruhakészítést és gasztronómiát is tanult Norvégiába visszatérve. Amikor apja, V. Olav király lett 1957-ben, akkor megnövekedett az állami életben való részvétele is. Gyakran elkísérte apját hivatalos látogatásokra, találkozókra, és segített vendégül látni a külföldi méltóságokat. 1960-ban eljegyezte Johan Martin Ferner, egy korábbi olimpiai vitorlázó. Eljegyzésük komoly társadalmi vitát eredményezett, mert a férfi elvált volt. Ettől függetlenül 1961-ben összeházasodtak, és 5 gyermekük született. Amikor öccse, Harald király 1968-ban megnősült, a társadalmi kötelezettségei jelentősen lecsökkentek. Sok jótékonysági szervezet mecénásaként továbbra is aktív szerepet vállalt a közéletben, és a mai napig tiszteletbeli nyugdíjban részesül a norvég államtól. Forrás: Norway Today Bombák a tenger mélyén A II. világháború után ledobott bombáknak valójában 200 méteres mélységben kellett volna lenniük, most viszont 9 méteren találtak rájuk. - A legnagyobbak valószínűleg 1000 kg körüliek, és több, mint 500 kg robbanóanyagot tartalmaznak - mondja Karl Klungland, a Søgne Búvárklub vezetője, aki társaival véletlenül fedezte fel merülés közben a bombákat januárban. A tengerfenékből kiálló 20-30 db tárgyat először gránátoknak nézték a búvárok, és fotókat, videófelvételt is készítettek róluk. Ezeket közelebbről megvizsgálva merült fel bennük a gyanú, hogy ezek nem gránátok lehetnek. Szerettek volna többet megtudni róluk, és elkezdtek a Google-n nyomozni. Így jöttek rá, hogy ezek nem gránátok, hanem bombák. Becslésük szerint a legnagyobbak kb. 1,5 m hosszúak és 60 cm átmérőjűek. Úgy vélik, hogy ezeket a bombákat azért tették a tenger fenekére, hogy ne legyenek szem előtt, de rossz helyre kerültek, így most túl sekély vízben vannak. Kicsit keletebbre van egy lerakóterület, ahol 200 m mély a tenger. Ők viszont a bombákat 9-20 m mélységben találták meg, néhány száz méterre Kristiansand bejáratától. A leletet jelentették a rendőrségnek, akik felvették a kapcsolatot a fegyveres erőkkel, akiknek új volt az információ. A bombák mennyisége arra utal, hogy tervezett módon kerültek oda, valószínűleg egy szárazföldi raktárból a háború után. Ezeket a lehető legmélyebb területen kellett volna elhelyezni a tengerben, de akik megkapták a megbízást, valószínűleg csaltak a teljesítése közben. A háború után nagy mennyiségű lőszert és robbanóanyagot kellett megsemmisíteni, a legtöbb a part mentén a tengerben kötött ki. Úgy gondolták, hogy a tengervíz ártalmatlanná teszi őket. A hadsereg szakemberei meg fogják oldani a problémát, miután megkapják a szükséges engedélyt. Szóba jöhet a bombák felrobbantása vagy átmozgatása is. Az állapotuktól is függ, hogy melyik megoldást választják, illetve figyelembe veszik azt is, hogy mi a legjobb a környezet számára. Az acél fokozatosan elrozsdásodik, és a lőszerből mérgező anyagok kerülhetnek a tengerbe. Nagyon kicsi az esélye, hogy egy közönséges kotró miatt felrobbanjanak az ilyen bombák. Egy nagy, több tonnás horgony viszont már más. A búvárok, akik a bombákra bukkantak, abban reménykednek, hogy azokat eltávolítják, hiszen nem jó, ha a sekély vízben könnyen hozzáférhető robbanóanyagok vannak. Forrás: NRK SPORT Zuccarello pályája csúcsán Az olimpia idejére sem áll le az élet a jégkorong világában, legalábbis ami az NHL-t illeti, tutira nem. A világ legerősebb hokibajnokságának játékosai nem mehettek az olimpiára (járványüggyel kapcsolatos aggodalmak miatt). Zuccarello, mint a norvég válogatott oszlopos tagja pedig még azért sem, mert Norvégia nem jutott ki Pekingbe. A Minnesota Wildot erősítő veterán norvég támadó így kedden a szebb napokat is látott, 90-es és 2000-es években uralkodó Detroit Red Wings ellen lépett pályára. A meccset a Red Wings kezdte jobban, ugyanis Larkin és Lindström révén alig 4 perc után 2-0-ra vezettek. Boldy duplájával még az első 20 percben egyenlített a Wild, majd a második harmad elején egy pazar Zuccarello-Kaprizov összjáték után már a minnesotaiak vezettek. Zuccarellónak ez volt a második gólpassza a meccsen, majd gyorsan kiosztott egy harmadikat az NHL-pályafutása első mesterhármasát szerző Matthew Boldynak. Az utolsó harmad elején Eriksson góljával 5-2-re lépett el a Wild, Raymond és Gagner találataival 5-4-re zárkózott fel a Red Wings. Az utolsó percben viszont kétszer a hazai pályán játszó Minnesota Wild köszönt be Hartman és Kaprizov révén, ezzel kialakult a 7-4-es végeredmény. Ami pedig Zuccarellót illeti, a legutóbbi 15 meccsén 24 pontot szerzett, ebből 18 gólpassz, egész szezonban 38 lejátszott meccsen 46 pontja van, amivel ott van a liga 30 legeredményesebb játékosa között, annak ellenére, hogy az előtte állók többségéhez képest kevesebb meccset játszott. Zucca eddigi legjobbja a 2015/16-os szezonban a New York Rangers játékosaként elért 61 pont 82 meccsen. Ezt szinte biztosan meg fogja dönteni, ami különösen figyelemre méltó egy 34 éves játékostól. Forrás: VG Folytatódott a Konferencia Liga A legjobb 16 közé jutásért rendezett párharc első felvonásában a norvég bajnok Bodø/Glimt csapata az 51-szeres skót bajnok Celtic otthonába látogatott. A csoportkörben az AS Roma elleni 6-1-es kiütést követően újabb óriást vadásztak le a norvégok. A 7. percben előnybe került a Bodø Runar Espefjord találatával, majd előnyét a félidőig megőrizte. A második 45 perc elejét eléggé megnyomta a Celtic, de egyenlíteni nem tudott, sőt újabb norvég gól esett. Az 55. percben Espefjord egy gólpasszt is kiosztott Amahl Pellegrinónak, ezzel már 2-0-ra vezettek a vendégek a Celtic Parkban. A cseréket követően a 79. percben szépítettek a hazaiak Daizen Maeda révén, ám két perccel később Hugo Vetlesen (aki a vezető gólnál gólpasszt adott) távoli, kissé megpattanó lövésével visszaállt a kétgólos különbség. Az eredmény a lefújásig nem változott, így a Bodø jelentős előnyből várhatja a visszavágót. Espejord a Viaplaynek a meccs után úgy nyilatkozott, hogy ezen a meccsen mindenki fantasztikusan teljesített, és le a kalappal az egész csapat előtt. Roar Stokke, a Viaplay kommentátora pedig úgy vélekedett, hogy hatalmas tett három gólt szerezni a Celtic ellen. Forrás: Dagbladet <<< Előző Következő >>>
- MaNo Magazin
- Új tengeralattjárók Norvégiának - Módosítaná a kormány a gyógyszertörvényt - Orosz (kém)hajók Európában - Lezárják a határt az orosz turisták előtt - A tengeri hőhullám húsevő baktériumokat hozhat magával <<< Vissza 26. mai 2024 Előző heti hírek >>> 2024. 21. hét E heti szerkesztőink: Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg Kajari Dia, Boros Judit, Hartvig Márton Jó reggelt és jó szurkolást kívánok minden kedves olvasónknak, most került nyilvánosságra a Magyar-Norvég hírek e heti kiadása. Szakértőink szerint ez egy igencsak jól sikerült válogatás lett. Akik vállalják a kockázatot, hogy velünk tartanak heti kalandozásaink során, az alábbi dolgokat tudhatják meg: Diától, hogy milyen frissítés várható a norvég hadseregben, és egy meglepő dolgot elárul a miniszterelnökről. Anna a tengervízben történő fürdőzés egy új veszélyéről számolt be (köszi a figyelmeztetést 🙂). Bettitől megtudhatjátok, hogy milyen komoly sajtóvisszhangot kapó döntést hozott a norvég kormány, illetve meghív minket egy látogatásra a kristiansandi állatkertbe. Ádám pedig mindenki legnagyobb örömére megint megidézte Haalandot, illetve a birtokába került információk alapján megoldott egy rejtélyt egy új, még készülő sorozat kapcsán. Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalunkat ( Magyar-Norvég Galéria ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Jó olvasást kívánunk! Akkor most mindenki kapcsolja be a biztonsági övet, ugyanis indul a menet, és eléggé fordulatosnak ígérkezik. U.i.: Judit és Marci üzenik, hogy szeretnek mindenkit, csak Marcit mostanában túlzottan lefoglalják a kedvenc lazacai ahhoz, hogy bármit is írjon, Judit pedig remélhetőleg a jól megérdemelt pihenőjét tölti. Új tengeralattjárók Norvégiának Az elöregedő norvég tengeralattjárók kicserélésére tavaly új járműveket rendelt a kormány a német ThyssenKrupp Marine Systemstől. Ezek a harci eszközök egyébként stratégiailag nagyon fontosak a norvég vizek védelmében, ezért a régi, 1990-es modelleket most lecserélik. Ugyanúgy, mint a haditengerészet 59 méteres KNM Utvær nevezetű harci járművét, amelyet május 24-én Jonas Gahr Støre miniszterelnök tesztelhetett. Az Oslofjordban lezajlott merülés sikeres volt. Støre a zászlós címig vitte a haditengerészetnél, de korábban még sosem utazott tengeralattjárón. A hadügyminisztérium kezdetben 6 járművet szeretett volna megrendelni, de egyelőre csak 4-ről egyeztek meg a kormánnyal. A tengeralattjárók 48 milliárd koronába kerültek, és várhatóan egy ötödikről is sikerül majd megegyezésre jutni. A tengeralattjárók bázisa az újonnan megépített bergeni Haakonsvern lesz, és az első 4-et várhatóan 2029-ben fogják átvenni. Forrás: Nettavisen Solberg-Kajári Dia Módosítaná a kormány a gyógyszertörvényt www.nrk.no Regjeringen foreslår å endre loven slik at den kan rasjonere medisiner som mangler i Norge Det mangler rundt 1500 medisintyper i apotekhyllene til enhver tid. Nå vil regjeringen endre legemiddelloven. Országszerte közel 1500 féle gyógyszerből (pl. ADHD-gyógyszerből, női hormongyógyszerből, gyermek-antibiotikumból stb.) van hiány a patikákban, ezért a norvég kormány módosítaná a jelenlegi gyógyszertörvényt. A gyógyszerhiány globális probléma, amelynek egyik oka az, hogy a világban zajló háborúk és konfliktusok megnehezítik a gyógyszerek előállítását és a nemzeti határokon átnyúló szállítást. A kormány olyan jogkört szeretne, ami lehetőséget adna a gyógyszerek elosztásának korlátozására. Jostein Soldal, a Gyógyszerészek Egyesületének kommunikációs igazgatója elmondta, hogy ha kulcsfontosságú gyógyszerek hiányoznak a piacról, akkor azokat Norvégiának más országokból kell beszereznie, ami rendkívül költséges. Például a cukorbetegség kezelésére szolgáló Ozempic gyógyszer egyes kiszerelései jelenleg a piaci ár ötszörösébe kerülnek. Az új törvény azt jelentené, hogy a gyógyszertárak korlátozhatják az egyszerre kiadható gyógyszerek mennyiségét. A kormány ezen kívül azt is javasolja, hogy a norvég nagykereskedők ne exportáljanak gyógyszereket, amelyekből kritikus hiány van a hazai piacon. A parlament június elején tárgyalja a törvényjavaslatot. Forrás: NRK Pál Bettina Norvégia elismeri Palesztinát www.nrk.no Noreg anerkjenner Palestina 75 år etter at Noreg anerkjente Israel som stat, føyer Noreg seg inn i rekka av 146 FN-land som anerkjenner Palestina. Det same gjer Irland og Spania. Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök május 22-én tartott sajtótájékoztatóján megerősítette a hírt, miszerint Norvégia elismeri Palesztinát önálló államként, 75 évvel azután, hogy Izraelt már elismerte. A döntés május 28-tól lép hatályba. Støre a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a gázai konfliktus megoldásához mindenképpen szükség van egy államra, ami a palesztinokat képviseli. Az eddigi norvég álláspont az volt, hogy a béke megteremtése után kerülhet rá sor, de ma már úgy hiszik, hogy az elismerés a békéhez vezető út egy fontos lépése. Palesztinának 2011 óta van saját konzulátusa Norvégiában, a norvég hatóságok pedig a „Palesztina” szót használják a palesztin területekre hivatkozva, illetve május elején Norvégia igennel szavazott Palesztina ENSZ-tagságra is. Izrael válaszlépésként úgy döntött, hogy visszahívja diplomatáit Norvégiából (szerk. Spanyolországból és Írországból is, akik szintén elismerték Palesztinát). Israel Katz izraeli külügyminiszter úgy kommentálta a hírt, hogy Norvégia ezzel a döntésével egyértelműen azt üzeni a világnak, hogy a terrorizmus kifizetődő. Forrás: NRK és NRK Pál Bettina Orosz (kém)hajók Európában www.nrk.no Russiske skip utestengt fra havn i Nederland – frykter spionasje I Norge kan russiske skip fortsatt legge til kai ved en viktig havn for Nato. Hollandia kormánya úgy döntött, hogy kitiltja az orosz hajókat a kikötőiből a lehetséges kémkedés miatt. Hollandia észak-keleti részén, a német határhoz közel található Eemshaven, ahova az orosz hajók évek óta szállítottak halat a Barents-tengerről. Tor Ivar Strømmen, a norvég Tengerészeti Akadémia korvettkapitánya elmondta, hogy Eemshaven az egyik legnagyobb hírszerzési célpont Európában, fontos olaj- és gázkikötő, és nem utolsósorban itt található az USA és Európa közötti internetkábelek csomópontja. Strømmen szerint Norvégiának is ki kellene tiltania a hajókat a norvég felségvizekről. A norvég kormány a hírszerzési figyelmeztetések ellenére három kikötőt nyitva tart az orosz halászhajók számára, például Tromsø kikötőjét, ami a NATO nukleáris tengeralattjáróinak kikötője is. Oroszországban a halászhajóknak mindig rendelkezésre kell állniuk az orosz hadsereg „speciális műveleteihez”. A norvég rendőrség ugyan ellenőrizni tudja a hajók személyzetének személyazonosságát, de azt nem vizsgálhatják, hogy pontosan milyen tevékenységet folytatnak a fedélzeten. Forrás: NRK Pál Bettina Lezárják a határt az orosz turisták előtt www.nrk.no Grensen stenges for russiske turister Regjeringen strammer inn reisemulighetene for russere. Nå skal kun russiske borgere med helt spesielle behov få slippe inn i Norge. Endringen innebærer at politiet kan bortvise russiske borgere som omfattes av reglene. De nye reglene trer i kraft fra og med 29. mai. – Beslutningen om å stramme inn innreisereglene er i tråd med norsk linje om å stå sammen med allierte og partnere i reaksjonene mot Russlands ulovlige angrepskrig mot Ukraina, sier justis og beredskapsminister Emilie Enger Mehl (Sp). A norvég kormány szigorítja az orosz állampolgárokra érvényes beutazási szabályokat. Mostantól csak speciális esetekben nyílik lehetőségük az orosz állampolgároknak arra, hogy beléphessenek Norvégiába. Az új szabályok május 29-től lépnek életbe. Emilie Enger Mehl igazságügyi miniszter szerint a beutazási szabályok szigorításáról szóló döntés összhangban van a szövetséges országok Oroszországgal szembeni szankcióival. Forrás: NRK Pál Bettina A tengeri hőhullám húsevő baktériumokat hozhat magával www.tv2.no Marin hetebølge: - Kan gi kjøttetende bakterier Det er ikke bare på land det er drepende sommervarme. tok mentén. Normális esetben a hőmérséklet 10 fok alatt lenne a tenger felszínén, most azonban 3-4 fokkal magasabb. Ennek többféle következménye is lehet. Már korábban is megfigyelhettük, hogy a Vibrio-baktériumok, amelyek természetes módon megtalálhatók a tengerben, nagyobb mértékben terjedtek el az emelkedő hőmérséklet hatására. Ezek a baktériumok húsevőek, és ha nyílt sebbe jutnak, az a legrosszabb esetben amputációhoz vezethet – mondta Helene Langehaug, a bergeni Bjerknessenteret klímakutatója. Elmondása szerint egy olyan jelzőrendszeren dolgoznak, amely figyelmezteti az embereket a hőhullám közeledtére. A hőhullám hatással lehet a halak mozgására és az algaerdőkre. Erre láthattunk már példát hasonló esetekben – mondta Langehaug. A világ más részein az ilyen hullámok kifehérítették a korallzátonyokat. Mindazonáltal elég keveset tudunk erről a jelenségről. A kutatók szerint a hőhullámok egyre gyakoribbá és erőteljesebbé váltak az utóbbi években. Akkor beszélhetünk víz alatti hőhullámról, amikor a hőmérséklet magasabbá válik, mint az elmúlt harminc év átlaghőmérsékletének 90%-a. Ezenkívül abban az esetben is, ha a hőség legalább 5 napon keresztül tart. A kutatók szerint ezek a hullámok akár hónapokig is eltarthatnak, de lehet, hogy csak néhány napig. Arra kérdésre, hogy a vízben fürdőzők érzékelhetik-e, hogy melegebb a víz, Helene Langehaug azt válaszolta, hogy: Ezt eléggé egyéne válogatja. Mi elsősorban a nagyobb kiterjedésű tengeri területekre koncentrálunk. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a normális hőmérséklet Oslo környékén gyakorta más, mint Bergen közelében. Forrás: TV2 Kékedi Anna Antiszemiták-e a norvégok? www.vg.no Eurovision: Norge stemplet som antisemitter i israelsk media NRK måtte be om ekstra sikkerhet rundt sin delegasjon etter å ha fått antisemittiske påstander kastet på seg i israelske medier under Eurovision-uken i Malmö. Szintet lépett az antiszemitizmus elleni nemzetközi küzdelem, melynek középpontjába ezúttal a norvégok kerültek. A nemrégiben lezajlott Eurovíziós Dalfesztiválon (amely talán a verseny történelme során még soha nem volt annyira megosztó és vitatott, mint 2024-ben) Norvégia is képviseltette magát a Gåte nevű zenei formációval. A szerkesztőség eléggé megosztott a zenekart illetően. Egy része szerint kimondottan jó, mások szerint pedig nem annyira. A norvég résztvevőt egy izraeli újságíró, bizonyos Yaniv Dornbush (lendületből Yavint írtam, de az nem izraeli zsurnaliszta, hanem a lázadók támaszpontja a május 25-én 47 éve megjelent első Csillagok Háborúja-filmben) filmezte le, ahogy éppen nem hajlandóak válaszolni egy izraeli riporter kérdésére, és inkább a hollandokkal foglalkoznak. Ezzel nem is lenne még gond, csak a derék Dornbush arra az elhatározásra jutott, hogy felvételeit megosztja a nagyvilággal is. Stig Karlsen, az NRK delegációjának vezetője a VG-nek elmesélte a történetet a saját szemszögéből is. Szerinte ez az egész rendkívüli módon elkeserítő és félelmetes, az meg csak hab a tortán, hogy a legnagyobb izraeli médiumokban ezekkel a felvételekkel és a hozzájuk fűzött kommentárokkal hamis képet közvetítettek Norvégiáról, véresszájú antiszemitáknak beállítva a Gåte tagjait és egész Norvégiát. Karlsen állítása szerint az, hogy a Gåte nem állt szóba az izraeli riporterrel, annak tudható be, hogy nem állt elegendő idő a rendelkezésükre, hogy minden kérdésre válaszoljanak. Hát ilyen ez a popszakma. Dornbush állítása szerint viszont arról van szó, hogy a norvégok nem mondták, hogy nincs idejük válaszolni, és csak némasággal feleltek az izraeliek kérdésére. Miután a videók napvilágot láttak, a norvég küldöttség több üzenetet is kapott ismeretlenektől, amelyek meglepő módon nem születésnapi jókívánságokat tartalmaztak. Ezt követően Stig Karlsen elmondása szerint meg kellett erősíteni a verseny helyszínén tartózkodó norvégok biztonságát. Azonban nem csak a norvégok „estek áldozatul” az izraeli médiamunkatársak filmezési kedvének. A teljesség igénye nélkül az ír Bambie Thug, a holland Joost Klein, a svájci Nemo (akinek a győzelméhez innen is gratulálok), a görög Marina Satti és a portugál Iolanda is arra panaszkodtak, hogy annak ellenére filmezték le őket az izraeli delegáció tagjai, hogy megkérték, hagyják ezt abba sürgősen. A VG ezzel kapcsolatban kereste a Kan-t (az izraeli közmédia) és az izraeli küldöttséget is, ám választ még nem kaptak. Keresték az EBU-t is (Európai Műsorsugárzók Uniója) a norvég küldöttség ügyében, akik egy klasszik semmitmondó közleménnyel reagáltak. Maga a közlemény: „Sajnáljuk, hogy a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő néhány küldöttség nem tartotta tiszteletben a verseny szabályait és szellemiségét, sem a helyszínen, sem a közvetítések során. Az esemény során több delegációval is beszéltünk olyan problémákról, amelyekre felhívták a figyelmünket.” Egyébként azzal, hogy kb. mindent IS antiszemitizmusnak minősítenek, ugyanúgy elveszik a szó erejét, mint mondjuk a nácinak. Forrás: VG Kovács Ádám Megoldódott egy komolyabb rejtély www.vg.no Tobias Santelmann er Harry Hole i ny TV-serie på Netflix Jo Nesbø sier til VG at det nesten var et for åpenbart valg at Tobias Santelmann skulle spille Harry Hole. Még 2024 márciusában érkezett a hír, hogy a Netflix megfilmesít egy Jo Nesbø-könyvet. A választás a Harry Hole-sorozat 5. kötetére, a Boszorkányszögre esett. A bejelentés után a sorozat rajongói közül szerintem eléggé sokan azért imádkoztak, hogy a főszereplők kiválasztását sikerüljön megoldani a műsorszolgáltatónak. Például, hogy válasszanak olyan színészt, aki ránézésre is alkalmas Harry Hole szerepére, plusz van eléggé jó színész egy ilyen komplex karakter megformálásához. Ami tovább erősítette az optimista várakozást, az az a tény, hogy Jo Nesbø lesz a sorozatban a showrunner (gyakorlatban a kreatív vezetője a sorozatnak, és általában a forgatókönyv egyik szerzője). Igyekeztek minél tovább titokban tartani a főszereplő kilétét, azonban május 20-án, hétfőn este az amerikai The Hollywood Reporter lerántotta a leplet a sorozat első nagy rejtélyéről. Harry Holénak, az oslói rendőrség fenegyerekének a szerepét a német születésű norvég színészre, Tobias Santelmannra osztották (aki nézte a The Last Kingdom című sorozatot, az első 3 évadban 13 részben is láthatta emberünket). Emellett az is eldőlt, hogy Rakel Fauke (a könyvet nem ismerőknek legyen annyi elég, hogy ő Harry Hole életében a legfontosabb nő) szerepében a norvég Pia Tjelta lesz látható, míg Harry korrupt kollégáját és riválisát, Tom Waalert a svéd Joel Kinnaman fogja megformálni. A színészek származását csak azért emelem ki külön, mert dicséretesnek tartom, hogy kimondottan skandináv színészeket találtak a főszerepekre. Jo Nesbø a VG-nek nyilatkozva kifejtette, hogy nekik is Tobias volt az első gondolatuk, amikor Harry Hole lehetséges megformálói szóba kerültek. A hivatalos bejelentésre május 21-én kedden, a könyveknek köszönhetően legendássá vált Schrøderben (oslói vendéglő, Harry Hole törzshelye) került sor. Santelmann a maga részéről úgy nyilatkozott, hogy remek érzés lesz a sorozatban szerepelni. Egyébként nálam máris kapott egy nagy piros pontot, ugyanis felkészülés gyanánt nem csak a forgatókönyvet olvasta el, hanem átrágta magát a sorozat mind a 13 kötetén. Pia Tjelta, aki végül Rakel szerepét kapta meg, kifejtette, hogy ő a maga részéről fanatikus rajongója a könyveknek, és egyfajta szerelmi viszony van közte és a könyvsorozat között. Fura egy fétis, de nem fogok emiatt senki fölött ítélkezni, távol álljon tőlem. Neki is van tapasztalata krimik terén, ugyanis a 2008-as Varg Veum-filmnek, a Falne englernek (magyar címe Bukott angyalok) ő volt a női főszereplője. Joel Kinnaman neve fog a legtöbbeknek ismerősen csengeni, ugyanis a svéd színész számtalan krimifilmben és sorozatban szerepelt már, többek között az Instant dohány-trilógiában (Snabba cash svédül), illetve a Forbrydelsen amerikai változatának, a The Killingnek is ő volt a férfi főszereplője. Emellett a 2018-ban bemutatott Valós halál című cyberpunk/sci-fi/krimisorozat első évadában is főszerepet játszott. Én ebben láttam először Joelt, és aki kedveli ezt a műfajt/stílust, az az 1. évadot mindenképpen nézze meg, a másodikat nem ajánlom, szerintem eléggé semmilyenre sikerült. Kinnaman egyébként még nem fejezte be a Harry Hole-könyveket, jelenleg is olvassa őket, és tetszik neki. A svéd színész szerint a forgatókönyv remekül van megírva, a szerep pedig rendkívül izgalmas és komoly kihívás lesz neki. Jo Nesbø indoklása szerint Santelmann egyébként azért kapta meg a szerepet, mert egy jó színész. Bővebben kifejtve, az író szerint egy olyan színészről van szó, aki jól megérti azt a karaktert, akit meg fog formálni. Saját elmondása alapján elsősorban olyan színészt kerestek, aki képes hitelesen visszaadni a Harryre jellemző világfájdalmat és akasztófahumort. A forgatás május végén kezdődik Oslo városában, a bemutató várhatóan 2026-ban lesz, a sorozat nemzetközi címe pedig „Jo Nesbo’s Detective Hole” lesz. Maga a forgatás 108 napig fog tartani összesen 178 helyszínen, vagyis egy valódi utazócirkusz lesz. A magam részéről, aki a teljes sorozatot olvastam elejétől a végéig, hirtelen nagyon várós lett a sorozat, mert így elsőre jobb adaptációnak ígérkezik, mint a 2017-ben bemutatott Hóember című film, amit sikerült eléggé alaposan elrontani. Reméljük most minden jól fog menni, ugyanis ezek olyan könyvek, amelyek megérdemelnek egy jól sikerült adaptációt. Forrás: VG Kovács Ádám Oroszlánkölykök születtek a kristiansandi állatkertben www.nrk.no Løveunger født i Dyreparken natt til 18. mai Natt til 18. mai ble det født løveunger i Dyreparken. Alt ser ut til å gå fint med mor Kira og de tre små. Négy oroszlánkölyök született május 18-án a kristiansandi állatkertben. Közülük sajnos egy elpusztult, de a többi kölyök egészséges és aktív. A szülőknek, Musafának és Kirának másodszor születtek kölykeik az EAZA (Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége) természetvédelmi program részeként, melynek célja egy egészséges oroszlánállomány fenntartása az állatkertekben. Az oroszlánok lakhelyét várhatóan 1-2 hét múlva nyitják ki újra, amikor már a nagyközönség is megtekintheti a kis oroszlánkölyköket. Forrás: NRK Pál Bettina Van, akinek semmi nem elég Haalandtól www.vg.no Jack Grealish forsvarer Erling Braut Haaland mot «respektløs» kritikk 27 Premier League-scoringer var kanskje ikke nok for alle kritikere, men Jack Grealish (28) mener Erling Braut Haaland (23) ikke får nok respekt for årets sesong. A Manchester City zsinórban 4. bajnoki címét is behúzta, Erling Haaland pedig ismét gólkirály lett, ám ezúttal „csak” 27 találattal. Sikerei ellenére a norvég csatár rengeteg kritikát kapott idei teljesítményéért, mert nem játszott olyan elsöprő lendülettel, mint a 22/23-as szezonban. Ezzel kapcsolatban a Talksport rádiós műsorvezetője, az egykori kiváló Aston Villa-játékos, Gabby Agbonlahor beszélgetett a norvég támadó egyik csapattársával. Az interjúalany, Jack Grealish kifejtette, hogy a kritikusok kissé tiszteletlenül bánnak norvég csapattársával. Szerinte Haaland minden 16-oson belülre belőtt labdára olyan pontosan érkezik, mint bármelyik vonat Japánban. Az angol középpályás/szélső a maga részéről csak jókat tud mondani a 23 éves gólgyárosról. A kritikák elsősorban egyébként nem a gólszerzési hatékonysága ellen irányultak (kihagyott ziccerekben is Haaland lett az első 34-el, megelőzve a Liverpool játékosát, Darwin Núñezt, aki 27-szer hibázott nagy helyzetben), hanem elsősorban az előkészítéseit és a mezőnymunkáját bírálták a szakértők. Pep Guardiola, a City sikerkovács vezetőedzője is Haaland mellett áll. Szerinte a norvég támadó jelenléte remek hatással van az öltözői hangulatra, különösen az olyan trükkök, mint amikor mélyhűtött húsgolyókkal dekázik, majd a gombócot magának felpörgetve kapásból betalál az öltöző másik végében álló kukába. A spanyol szakember emellett dicséretben részesítette Haaland munkamorálját is. A Manchester Cityre idén még egy meccs vár, május 25-én szombaton a londoni Wembley-stadionban, az FA-kupa döntőjében a városi rivális Manchester United lesz az utolsó akadály egy újabb megnyerhető kupa előtt. UPDATE: Ezt a meccset 2-1-re elvesztette a City, Haaland a kezdőcsapat tagjaként végigjátszotta a mérkőzést, és kerek nulla alkalommal talált be. Forrás: VG Kovács Ádám A nagy bodøi pontrablás www.nrk.no KFUM sjokkerte serielederne Glimt på bortebane Serieleder Bodø/Glimt måtte virkelig slite for å sikre ett poeng hjemme mot KFUM Oslo. Javában zajlik a norvég labdarúgó-bajnokság élvonalának, az Eliteseriennek 2024-es kiírása. Május 24-én a bajnoki címvédő, és nem meglepő módon listavezető Bodø/Glimt hazai pályán fogadta az élvonalba 85 éves fennállása során először feljutó KFUM-Kameratene Oslo (egyszerűsége kedvéért továbbiakban KFUM) csapatát. Az oslói klub az első 9 fordulóban 3 győzelmet aratott, 4-szer ikszelt, 2-szer pedig kikapott, ezzel 13 pontot gyűjtöttek. A Bodø mérlege a meccs előtt 7 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség volt. Vagyis az előzetes esélylatolgatások minden bizonnyal arról szóltak, hogy a sárga-fekete brigád mennyire fogja elverni az újoncot. Ehhez képest a lefújást követően 2-2-es döntetlent mutatott az eredményjelző. A kezdő sípszót követően egyenlő felek küzdelme alakult ki a pályán, a 41. percben a hazaiak dán játékosa, Albert Grønbæk törte meg a gólcsendet, előnyhöz juttatva a Glimt csapatát. Azonban 5 perccel később jött a hidegzuhany, ugyanis a bodøi csapattól kölcsönben a KFUM-nél szereplő Petter Nosa Dahl kiegyenlített. A második félidőben a zuhanyrózsából már nem hidegvíz, hanem jégszilánkok zúdultak a házigazdákra, ugyanis a mérkőzés 64. percében Johannes Hummelvoll Nuñez beküldte a labdát a hazai kapuba, ezzel megszerezve a vezetést az oslói csapatnak. Ez egy olyan kijózanító pofon volt, hogy a Glimt innentől kezdve teljes lendülettel rontott neki az újoncnak. Erőfeszítéseiket siker koronázta, Jens Petter Hauge a 75. percben Nino Žugelj passzát követően kiegyenlített. Aki látta a meccset, az garantáltan komoly csodának fogja nevezni, hogy további gólok már nem estek. A 83. percben a vendégek részéről Simen Hestnes eresztett el egy lövést, amit a hazaiak kapusa, Nikita Haikin komoly bravúrral tudott csak védeni. A 86. percben a Bodøbe csereként beálló Oscar Kapskarmo ajtó-ablak ziccerben hibázott, két percre rá ismét a KFUM kísérletezhetett, ám a 20 méterről megküldött löket nem sokkal kerülte el a kaput. A vége így 2-2 lett, a Bodø/Glimt 10 meccset követően 23 ponttal vezeti a tabellát, a KFUM pedig szintén 10 meccs után az előkelő 6. helyen áll 14 pontot gyűjtve (a szintén újonc Fredrikstad 9 meccsen 20 ponttal a 3. helyen áll). Forrás: NRK Kovács Ádám <<< Előző Következő >>>
- MaNo Magazin
- Új abortusztörvény - Hét légitársaságot vádolnak jogosulatlan díjak felszámolásával a kézipoggyászokra - Új utasszámrekord a tömegközlekedésben - A külügyminiszter Izraelben járt - Gólzápor Brynében - Norvég győzelem a hercegségben - Vikingportya északon <<< Vissza 1. juni 2025 Előző heti hírek >>> 2025. 22. hét E heti szerkesztőink: Csonkáné Balczer Tünde, Hortobágyi Krisztina, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta ,Pál Bettina Sziasztok, ez egy kicsivel rövidebb magazin lesz, de azért mindenki találhat benne érdekességeket. Tehát olvasásra fel! Néhány ajánlat a hétről: Tünde az utazásokat vette górcső alá, írt mind a tömegközlekedésről, mind pedig a légitársaságok poggyászokra vonatkozó szabályozásáról. Betti az új abortusztörvényről és a külügyminiszter izraeli látogatásáról számolt be. Ádám az északi országrészt fosztogató vikingek mellett írt egy norvég Forma 3-as sikerről és a brynei meglepetésről is. Haalandról megint semmit. Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalunkat ( Magyar-Norvég Galéria ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Jó olvasást kívánunk! Új abortusztörvény Június 1-jén lép hatályba Norvégiában az új abortusztörvény, amely a terhesség 18. hetéig hosszabbítja meg az önrendelkezésen alapuló terhességmegszakítás határidejét. Dániában 2024. június 1-jén emelték az abortusz határidejét 12 hétről 18 hétre, és Norvégia már akkor fontolóra vette, hogy követi a dán példát. Az új szabályozás értelmében a terhesség megszakítása előtt a várandós nő jogosult részletes tájékoztatásra a beavatkozás orvosi vonatkozásairól, a lehetséges jóléti támogatásokról, valamint legfeljebb két kontrollvizsgálaton is részt vehet. Jan Christian Vestre egészségügyi miniszter szerint az új törvény megerősíti a nők jogát a saját testük feletti döntéshez, miközben biztosítja a meg nem született élet tiszteletének elvét is. A kiskorúak és a fogyatékossággal élők jogait is erősítették a módosított jogszabállyal. A norvég abortusztörvény 1978 óta nagyrészt változatlan maradt. A most elfogadott módosítás egy, a kormány által 2022-ben felállított szakértői bizottság munkáján alapul, amely jelentésében több mint ezer konzultációs véleményt is figyelembe vett. Pál Bettina Forr ás: Magyar-Norvég Fórum és Regjeringen Hét légitársaságot vádolnak jogosulatlan díjak felszámolásával a kézipoggyászokra A fogyasztóvédelmi tanács 16 szervezettel karöltve tett panaszt hét légitársaságra – köztük a Norwegianre – mert szerintük jogosulatlanul számolnak fel díjakat kézipoggyászokra. A panaszt az Európai Bizottsághoz és a fogyasztóvédelmi együttműködési hálózathoz (CPC) nyújtották be. - Az egész EU-ra kiterjedő vizsgálatot követelünk az érintett légitársaságok üzleti gyakorlatára és az ágazat egészére vonatkozóan – mondja Inger Lise Blyverket fogyasztóvédelmi igazgató. A Norwegiannel együtt az Easy Jet, a Ryanair, Transavia, Volotea, Vueling és a Wizz Air ellen érkezett panasz. A SAS is számol fel különdíjat azon kézipoggyászokért, amik az ülések feletti csomagtartókba kerülnek. Blyverket arról tájékoztatja a VG-t, hogy ők az egész ágazatot - beleértve a SAS-t is – szeretnék ellenőrizni, de ez egy európai akció, melyben az európai fogyasztóvédelmi szervezet (BEUC) olyan vállalatokat választott ki, melyeknél széles körben elterjedt a gyakorlat. - Mind a BEUC, mind mi az egész iparág felügyeletét kérjük – írja sms-ben. - Ez azt jelenti, hogy önök azt is akarják, hogy ők a SAS-t is ellenőrizzék? - A SAS egy tagja az ágazatnak, tehát igen. A Norwegian álláspontja A Norwegian azt írja a VG-nek, hogy nekik fontos, hogy biztonságos és megfizethető utazásokat ajánljanak, és szerintük a csomagokra vonatkozó irányelveik is ezt tükrözik. - Véleményünk szerint irányelveink megfelelnek az EU-s előírásoknak, és elengedhetetlen, hogy kezelni tudjuk a súlyt és a rendelkezésre álló teret a fedélzeten, hogy garantálni tudjuk az utasbiztonságot és a pontosságot. Ügyfeleink megmutatták, hogy értékelik, hogy nem kell fizetniük az extra csomagokért, amikor erre nincs szükségük – írja Eline Hyggen Skari sajtóreferens e-mailben. Arra is felhívta a figyelmünket, hogy az ügyfeleik a vámmentes boltokból egy szatyornyi árut magukkal vihetnek pluszban a kézipoggyászon túl. Az EU Bíróság Az EU Bíróság 2014-ben hozott döntése szerint az utasnak joga van egy átlagos kézipoggyászt magával vinni a repülőgépre, amennyiben a kézipoggyász megfelel a súlykorlátoknak, méretnek és biztonsági rendelkezéseknek. - Ebben hibázik tehát a légitársaságok egy része. Elvárható, hogy egy, a méretkorlátoknak megfelelő kézipoggyászt, minden további költség felszámolása nélkül magával vihessen az utas. Ennek bele kell tartoznia a jegyárba – mondja Blyverket. A konfliktusok és panaszok számát úgy szeretnék csökkenteni, hogy az Európai Bizottság definiálja a kézipoggyászokra vonatkozó elfogadható méretet és súlyt. - Így a fogyasztók elkerülhetik a meglepetéseket a repülőtereken, és biztosak lehetnek abban, hogy nem fizettek túl sokat egy szolgáltatásért, ami tulajdonképpen ingyenesen jár nekik – mondja Blyverket. A most elküldött panaszt a BEUC európai fogyasztói szervezet írta, amelynek a Fogyasztói Tanács is tagja. Korábban a spanyol fogyasztóvédelmi szervezet, az OCU nyújtott be hivatalos panaszt a spanyol Szociális és Fogyasztóvédelmi Minisztériumhoz. A panasz a légitársaságok kézipoggyászokra vonatkozó nem elfogadható gyakorlatára irányultt, aminek következtében öt légitársaságot összesen 179 millió euro pénzbírsággal sújtottak. Ha úgynevezett lowfare jegyet váltasz a Norwegiannél, akkor csak egy kicsi táskát vihetsz magaddal, ami elfér az ülés alatt, maximum 30x20x38cm-es és 10 kilót nyomhat anélkül, hogy bármi extra költséget felszámolnának. Ez esetben az ülések feletti csomagtartót nem használhatja az utas. - A legolcsóbb jegyek esetében is kellene, hogy vihessen magával az ember egy kis méretű gurulóbőröndöt anélkül, hogy ezért külön fizetnie kelljen – mondja Maren Van Buren Struksnæs, a Fogyasztóvédelmi Tanács kommunikációs tanácsadója a VG-nek. A VG megnézte, hogy mennyibe is kerülne egy, a felső csomagtartóba való kézipoggyász egy bergeni útra – csak oda – ha ezt egy lowfare jegyhez kéri az ember kiegészítésként, egy június 10-én 7 órakor induló járatra. A kézipoggyász 129 koronába kerülne, míg a jegy ára adókkal és illetékekkel 499 koronába. A 129 koronáért egyúttal elsőbbségi beszállást is biztosít a Norwegian, ami ebből 79 koronát tesz ki. A konkurens SAS légitársaságnál 99 koronát kérnek a felső csomagtartóban szállított kézipoggyászért, amennyiben a SAS Go light-tal utazol. A Bergenbe történő utazás ugyanazon a napon 523 koronába kerülne adókkal és illetékekkel együtt. Csonkáné Balczer Tünde Forr ás: VG Központi Statisztikai Hivatal: Új utasszámrekord a tömegközlekedésben 729 millió utast regisztráltak a tömegközlekedésben tavaly Norvégiában. Ez 16 milliós növekedés a 2023-as évhez képest, egyúttal a legmagasabb valaha regisztrált utasszám, áll a Központi Statisztikai Hivatal (SSB) sajtóközleményében. Átlagosan 131 alkalommal utaztak tömegközlekedéssel személyenként a norvégok 2024-ben. Ezen utazások 61%-a busszal, 27%-a villamossal, illetve metróval, 11%-a vonattal és 1%-a hajóval történt. - Soha ennyi regisztrált utas nem vett részt a norvég tömegközlekedésben, mint a 2024-es évben. Az utasszámok leginkább a villamoson, metrón és a városi vasúton (bybane), valamint a vasúton nőttek 2023 óta - mondja Jardar Andersen, a Központi Statisztikai Hivatal senior tanácsadója. A kapacitások kihasználtsága 2 százalékponttal nőtt, 29%-ra. Ugyanakkor ez még mindig visszaesést jelent 2019-hez képest, és továbbra is több a kihasználatlan ülőhely, mint a pandémia előtt volt, írja az SSB. Csonkáné Balczer Tünde Forr ás: NRK A külügyminiszter Izraelben járt Espen Barth Eide külügyminiszter először látogatott Izraelbe a 2023. október 7-i terrortámadás óta. Útja elsősorban egy antiszemitizmus elleni miniszteri találkozó miatt történt, amelyet az Izrael elnöksége alatt működő Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) szervezett. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a norvég kormány elkötelezett a holokauszt emlékének megőrzése mellett és már 2003 óta tagja a szövetségnek. A látogatás alkalmat adott arra is, hogy a külügyminiszter közvetlenül jelezze az izraeli hatóságok felé, hogy Norvégia a kétállami megoldásban látja a tartós béke zálogát a térségben. Csak a háború befejezése és a konfliktus fenntartható rendezése biztosíthatja az izraeliek és a palesztinok számára a békét és a stabilitást. Eide hozzátette, hogy fontos világosan megkülönböztetni az antiszemitizmust a Netanjahu-kormányra vonatkozó jogos kritikától. Pál Bettina Forrás: Regjeringen Gólzápor Brynében Aki a május 24-i Bryne-Fredrikstad FK mérkőzésre jegyet váltott, aligha bánta meg, ugyanis nem kevesebb, mint 7 gól esett az élvonal újoncának és 2024 kupagyőztesének összecsapásán. Nem mellesleg, a hazai csapat győzött 4-3-ra az első 7 fordulóban 2 gólt kapó østfoldi csapat ellen. Ehhez képest már 12 perc után 2-0-t mutatott az eredményjelző. Az első hazai találatra 20 másodpercet kellett várni, ekkor Alfred Scriven ugratta ki Duarte Moreirát, aki Jonathan Fischerrel, a vendégek kapusával szemben már nem hibázott. A Bryne 2. góljában is kulcsszerepet vállalt a 21 éves portugál játékos, miután a 13. percben középre lőtt labdája Brage Skareten, a vendégek hátvédjén irányt változtatva utat talált az FFK kapujába. Sondre Sørløkk, a Fredrikstad támadója a TV 2-nek nyilatkozva elmondta, hogy pocsékul kezdtek, és csak saját magukat szívatták. Azonban a félidőre visszajöttek a meccsbe, előbb Patrick Metcalfe talált be szabadrúgásból a 26. percben, majd Emil Holten tálalt pazarul csatárkollégája, Sondre Sørløkk elé, aki nem hibázott, és a 33. percben ismét döntetlen volt az állás. Az eredmény a félidőig már nem változott. A 2. játékrész is eléggé hektikusan kezdődött, Duarte Moreira, a Bryne 21 éves támadója fejjel, majd távolról is próbálkozott, azonban Fischer kapus állta a sarat, egészen a 73. percig. Ekkor Sanel Bojadzic talált be, Moreira pedig a gólja mellé egy gólpasszt is feljegyezhetett. Egy perccel később a vendégek hátvédje, Brage Skaret kiválóan passzolt Nicklas Struncknek, a Bryne dán középpályásának, aki pedig innen már nem hibázta el a helyzetet. (Állítólag a gólt megelőző pillanatokban egy magát Don Dumbledore-nak nevező nagyszakállú úriember a lelátóról egy Colt M1911-est szegezett a fredrikstadi védőre, és közölte vele, hogy golyót kap, ha nem passzolja le a labdát a hazaiak egyik játékosának.) A 88. percben megesett a meccs utolsó gólja is, ezt a vendégek csereként beálló játékosa, Benjamin Faraas szerezte, kialakítva a 4-3-as végeredményt. A Bryne kapitánya, Lars Erik Sødal a TV 2-nek elárulta, hogy ez valódi brynei foci volt, ami ma jól működött. Sondre Sørlokk, a Fredrikstad csatára már nem volt ennyire elégedett, szerinte csapata majdnem az összes párharcot elvesztette, ami komoly csalódás. Nyolc fordulót követően 3 győzelemmel és 5 vereséggel a rogalandi csapat a 10. helyen áll, míg østfoldi vendégeik a 4. helyet foglalják el 8 meccsen szerzett 16 pontjukkal, 4 ponttal lemaradva az éllovas Viking mögött. Kovács Ádám Forrás: VG Norvég győzelem a hercegségben A Formula-3-as sorozat monacói futamára május 24-25-i hétvégén került sor. 24-én délelőtt a sprintfutamon a 2. helyről induló norvég Martinius Stenshorne diadalmaskodott a finn Tuukka Taponen és a holland Laurens van Hoepen előtt. A Hitech TGR pilótája rögtön a rajtnál átvette a vezetést, amit innentől már nem engedett ki a kezéből. Még akkor sem, amikor a mezőnyben történt ütközések miatt be kellett küldeni a biztonsági autót, és ismét összeállt a mezőny. Simen Næss Hagen, a Viaplay kommentátora úgy fogalmazott, hogy a 19 éves pilóta fantasztikusan rajtolt, és vasmarokkal tartja kézben a vezetést. A hokksundi születésű Stenshorne a győzelem mellé a leggyorsabb körért járó plusz 1 pontot is behúzta. Ez volt Formula-3-as pályafutásának 2. győzelme, tavaly az ausztrál sprintfutamot fejezte be az 1. helyen. Idén eddig 4 versenyhétvégét követően 35 ponttal a világbajnokság 9. helyén áll. A sorozat szabályai szerint a sprintfutam első 10 helyezettje a vasárnapi főfutamon fordított sorrendben rajtol el, ami azt jelenti a 19 éves norvég a 10. helyről vághat neki a május 25-i versenynek. Ezt végül a 8. helyen fejezte be, miközben a bolgár Nikola Tsolov rajt-cél győzelmet aratott, mellé a lengyel Roman Bilinski és a spanyol Mari Boya állhatott fel a pódiumra. Kovács Ádám Forrás: NRK Vikingportya északon Remek formában kezdte a szezont a Viking FK, akik a 19. fordulóból május 28-ra előrehozott meccsen a bajnoki címvédő Bodø/Glimtet idegenben intézték el 4-2-re. Tizenegy meccsen szerzett 26 pontjukkal pedig vezetik a norvég labdarúgó-bajnokság élvonalának, az Eliteseriennek a küzdelmeit. A stavangeri csapat utoljára március 30-án, a Vålerenga elleni szezonnyitón kapott ki, és minden sorozatot figyelembe véve 14 meccse nem találtak legyőzőre. Simen Stamsø Møller, a TV 2 kommentátora úgy fogalmazott, hogy a bodøi győzelem hatalmas teljesítmény a Viking részéről, mivel innen utoljára 2016-ban tudtak három ponttal távozni, akkor a rogalandi csapat 2-0-ra győzött az október 30-i meccsen, akkor a szezon végén a Glimt kiesett az élvonalból. A május 28-i meccset is a nemrég Európa Liga elődöntőt játszó hazaiak kezdték jobban, a 25. percben Kasper Høgh talált be. Edvin Austbø a 29. percben egyenlített, majd a 44. percben Jostein Gundersen juttatta ismét előnyhöz a hazaiakat. A 2. játékrész elején beállt a Vikingbe Zlatko Tripič csapatkapitány, innentől az történt a pályán, amit a vendégek akartak. Pláne úgy, hogy a 63. percben a 2. bodøi gólt jegyző Gundersen lerántotta Peter Christansent, a Viking csatárát, ezt a tettét a játékvezető egy piros színű kártyával jutalmazta. A 73. percig kellett várni az újabb gólra, ekkor Tripič egyenlített, majd a 83. percben a szintén csereként beálló Sondre Bjørshol szépségdíjas kapásgóllal mattolta Nikita Haikin kapust. Erről Simen Stamsø Møller, a mérkőzés kommentátora úgy vélekedett, nem könnyű ennyire jól eltalálni egy labdát. Kollégája, Morten Langli szerint erre a gólra még sokáig fognak emlékezni Stavangerben. A kegyelemdöfést a 90. percben Simen Kvia-Egeskog vitte be, kialakítva a 4-2-es végeredményt. A lefújást követően Zlatko Tripič, a Viking csapatkapitánya úgy értékelt, hogy nagy kihívás Bodøben győzni, de ők igazi vagány, rettenthetetlen vikingek, akik semmitől se félnek, és hihetetlenül jó teljesítménnyel, néhány gyönyörű gólt szerezve három ponttal távoztak erről az északi portyáról. A hazaiak mestere, Kjetil Knutsen úgy értékelt, hogy csapata rendkívül passzív volt, és messze nem tudták azt nyújtani, amit egyébként tudnak. A kiállított Jostein Gundersen szerint rendkívül frusztráló így elveszíteni egy olyan meccset, amit egyébként a kezükben tartottak. A Viking 11 meccset követően 26 pontot szerezve 1. helyen áll az Elitesereinben, őket követi a 10 meccsen 21 pontot gyűjtő Rosenborg és a szintén 10 mérkőzésen 20 pontot szerző Brann Bergen. A címvédő Bodø/Glimt 7 meccsen 13 ponttal a tabella 6. helyén áll. A következő fordulóban június 1-jén a Viking idegenben lép pályára a Molde ellen, a Glimt szintén idegenbe utazik, ők az 1 ponttal sereghajtó Haugesund otthonában játszanak majd. Kovács Ádám Forrás: VG <<< Előző Következő >>>
- Út-, híd- és komphasználati díjfizető rendszer (AUTOPASS) | Magyar-Norvég Fórum
Az AutoPASS egy online úthasználati díjfizető rendszer Norvégiában, ami a Statens Vegvesen irányítása alá tartozik. Az EasyGo együttműködésnek köszönhetően az AutoPASS rendszer használható Svédországban, Dániában és Ausztriában is. Az úthasználati díjfizető kapuk automatizáltak, kivéve néhány kompot. Út-, híd- és komphasználati díjfizető rendszer (AUTOPASS) Az AutoPASS egy online úthasználati díjfizető rendszer Norvégiában, ami a Statens Vegvesen irányítása alá tartozik. Az EasyGo együttműködésnek köszönhetően az AutoPASS rendszer használható Svédországban, Dániában és Ausztriában is. Az úthasználati díjfizető kapuk automatizáltak, kivéve néhány kompot. Az Atlanterhavstunnelen-nél lebontották Norvégia utolsó, nem automatizált fizetőkapuját, 2020. július 1. után nem kell útdíjat fizetni az erre autózóknak. Az AutoPASS készülék (bombrikke) kötelező minden 3,5 tonna vagy annál nehezebb kereskedelmi célú teherautó számára, személyautók esetében azonban ajánlott, ha rendszeres úthasználók vagyunk. Jól használható rendszer, amely megkönnyíti az út-, híd- és komphasználati díjak nyilvántartását és megfizetését. A regisztráció folyamata Az AUTOPASS honlapján kell regisztrálni elektronikus ID segítségével a gépjármű típusát és rendszámát. Elektromos és hibrid autóknál külön igazolást kell küldeni. Postán érkezik a készülék, amit a szélvédő belső oldalára kell helyezni a megadott leírás alapján. Online követhetjük a számlákat, fényképeket, lejárati időt és elektronikusan befizethetjük a számlákat. Kis mértékű kedvezmény is jár, ha AutoPASS szerződést kötünk. Amennyiben eladjuk az autónkat, úgy törölni vagy módosítani kell a regisztrációnkat, visszaküldeni a készüléket. Ha fizetnünk kellett a készülék igénylésekor letéti díjat (200 kr), azt ilyenkor visszakapjuk. Kivételek, akiknek nem kell úthasználati díjat fizetni Gyalogosok Biciklisek Menetrendszerinti tömegközlekedési eszközök Katonai- és segélykérő szolgálatok járművei (mentő, tűzoltóság, rendőrség) Segédmotorok és motorok Amennyiben külföldi rendszámú autóval haladunk át fizetőkapun AutoPASS készülék nélkül, úgy fényképet és számlát kapunk az Euro Parking Collection Plc. cégtől. Fontos tudni, hogy a számlát postai úton küldik az autó tulajdonosának külföldi címére kb. két hónapos késéssel. A számlák befizetési határideje kb. 2 hét. A számlát hitelkártyával és átutalással is ki lehet fizetni forintban vagy norvég koronában is. Ha autós utat tervezünk Norvégiába, úgy lehetőség van regisztrálni ezen az oldalon , AutoPASS készülék igénylése nélkül. Ez meggyorsítja a számlázást, követhetjük a számlákat, lejárati időket, elektronikus számlát is igényelhetünk és online befizethetjük a díjakat. Úthasználati díjkalkulátor >>>
- Főcukrász
< Vissza Főcukrász Anikó egy oslói Michelin csillagos étterem főcukrásza. Milyen munkatapasztalattal rendelkeztél Norvégia előtt? Érettségi bizonyítványom és pék-cukrász szakképesítésem van. Cukrászként dolgoztam előtte három évig egy budapesti fine-dining étteremben. Mikor érkeztél Norvégiába? 2014 Hogyan találad meg az első munkahelyed Norvégiában? Állásajánlatot kaptam egy oslói étteremből. Egyedül érkeztem, egy hónapig biztosított a cég egy lakást, aztán magamnak kellett szállást keresnem. Milyen szintű nyelvtudás volt szükséges az első norvégiai munkahelyeden? Alapfokú angol nyelvismerettel érkeztem. Ma már erős angollal, és középfokú norvéggal élem a mindennapjaim. Nagyon fontos a nyelvtanulás, már csak a beilleszkedés miatt is. Milyen órabéred vagy éves béred van? kb. 500 ezer korona éves bruttó bér. Milyen béren kívüli juttatásaid vannak? Jatt Jellemző-e a túlóra? Ha igen, hogyan kezelik? Általában karácsony előtt van hogy extra napokat kell dolgozni. Ha túlóra, akkor 50%-ban, ha szabadnapról kell bemenni akkor 100% extrát fizetnek. Vagy lecsúsztatható is, ha az jobban megfelel valakinek. Milyen hátrányai, nehézségei vannak a munkádnak? Sok stresszel jár, jó talponálló képességűnek és problémamegoldónak kell lenni, és mivel tanulók is dolgoznak nálunk, higgadtnak és jó kommunikációs képességekkel kell rendelkezni. Milyen személyes tanácsod lenne azok számára, akik most fontolgatják a munkakeresést ebben a foglalkozási körben? A kitartás, a munka iránti alázat, és az önfejlesztés rendkívül fontos. A foglalkozás részletes leírása és statisztikái >>> Previous Következő
- 00000000-0000-0000-0000-000000000001
Biztosan sokan emlékeznek arra, hogy az iskolai tankönyvekből sokszor az apróbetűs részekre emlékszünk évtizedek múlva is megletősen pontosan, hiszen ezek tartalmazták a legizgalmasabb részleteket <<< Vissza Miért lógnak a királyi család tagjairól készült képek a norvég mellékhelyiségekben? Biztosan sokan emlékeznek arra, hogy az iskolai tankönyvekből sokszor az apróbetűs részekre emlékszünk évtizedek múlva is megletősen pontosan, hiszen ezek tartalmazták a legizgalmasabb részleteket Néha így járunk akkor is, ha egy eddig nagyjából ismeretlen kultúrában szeretnénk minél jobban elmélyedni. Ugyan, mit számít a vikingkor vagy Norvégia függetlenné válása, amikor a norvég kultúrtörténet egyik legizgalmasabb "mellék" területere tévedünk: a kerti budik, klotyók, slozik, retyók, pottyantók, vagyis az utedok, utedassok, privétek világába. Maga az építmény természetesen nem norvég sajátosság, ahogyan az sem, hogy sokszor szívalakú nyílás díszíti az ajtajukat. Azonban az, hogy a kis házikó belső terét egy ország legprominensebb személyeinek képeivel dekorálják, meglehetőse szokatlan. A kinti wc-k elterjedése természetes folyamat volt, hiszen ez volt a legegyszerűbb és legkényelmesebb megoldás mindaddig, amíg nem volt vezetékes víz vagy nem tudták megfelelően elvezetni a szennyvizet. A települesek jelentős részén ez mára megvalósult, de a hytték mellett még ma is rengeteg helyen található, noha az újabb építkezéseknél már igyekeztek modernebb megoldásokat találni (pl. olyan toalett, ami elégeti azt, ami régen a természetbe vagy a gödörbe került) és most már környezetvedelmi okoból erősen szabályozzák a szennyvízelvezetés módját is. De térjünk vissza a fali dekorációra. A történet az 1900-as évek elejére vezet vissza bennünket, ekkor terjedtek el ugyanis a képes hetilapok Norvégiában. A legtöbb számban szerepeltették a királyi család tagjait is. Mivel sokáig nem létezett a mai értelemben vett wc-papír, ezért az emberek a kiolvasott újságokat használták helyette. Thor Vingelsgaard Roar Gotaas: Norske utedoer (Gyldendal Norsk Forlag AS, 2018) A legtöbben pedig úgy gondolták, hogy nem illő a királyi családdal törölni a hatsójukat, az emésztőgödörbe sem szívesen hajították volna, ezért inkább kitették a falra. Ez a dekorálási mód szépen lassan "népszokássá" vált és már nemcsak újságokból kitépett lapokat, hanem fotókat, sőt a királyi párt ábrázoló porcelántányérokat is felszegeltek. Hogy kinek a fejéből pattant ki az ötlet, azt ma már homály fedi és nem valószínű, hogy a kultúrtörténészek valaha is a nyomára bukkannak. Viszont a budik mind a mai napig népszerűek, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy sokszor kifejezetten izgalmas építészeti projet egy-egy ilyen épület megvalósítása. Ám ma már nem a kertek eldugott sarkaiba, hanem kifejezetten a szemünk elé: utak mellé, gyakran egészen elképesztő kilátással építik meg ezeket. Az emberek a királyi családot pedig nem a falon, hanem a telefon kijelzőjén nézhetik trónolás (bocsánat) közben. <<< Előző Következő >>>
- MaNo Magazin | Magyar-Norvég Fórum
Heti hírösszefoglalók Itt találhatjátok meg az aktuális norvégiai híreket, illetve természetesen a korábbiakat is, heti bontásban. Így mindenki nyomon tudja követni az aktuális történéseket (vagy legalábbis egy részüket), akkor is, ha nem beszéli még az ország nyelvét. Svédországon is átrobogott a norvég expressz Kép: Unsplash Megkezdte középdöntős szereplését a norvég női kézilabda-válogatott. Az első ellenfél az örök legjobb barát és szomszéd Svédország volt. Alaposan visszavágott Norvégia a svédeknek a 2024-es olimpián elszenvedett 32-28-as vereségért. A december 3-i VB-középdöntős meccsen 24-11-es első félidőt követően 39-26-ra ütötték ki kedvenc szomszédaikat a norvégok. A szakértők pedig pont annyira voltak kíméletesek, mint a norvég női válogatott játékosai. Kenneth Gabrielsen, Bettina Pal 2025. dec. 12. 3 perc olvasás Mindenki a norvég fociválogatott kabátjáról beszél – a divatházak sorban állnak Kép: NRK A norvég válogatott első helyen jutott ki a csoportjából a jövő évben megrendezésre kerülő futball-világbajnokságra. Nyolcból nyolc meccset nyerve, 27 év után először sikerült a kvalifikáció. A csapat az oslói városháza erkélyéről üdvözölte a téren összegyűlt tömeget. Másnap azonban mindenki valami másról beszélt. A KK divatszerkesztője, Ida Elise Eide Einarsdóttir szerint a válogatott Nike márkájú, bézshatású kabátjai ellopták a show-t, mivel a csapat hagyományosan Bettina Pal 2025. dec. 12. 1 perc olvasás Háromból három - jöhet a revans a középdöntőben? Kép: Wix Pontvesztés nélkül zárta a női kézilabda VB csoportkörét Norvégia, miután Angolán is simán átlépett. A maximális 4 pontot viszi magával a norvég női kézilabda-válogatott a német-holland közös rendezésű VB középdöntőjébe, miután december 1-jén 31-19-re verték Angola csapatát. A második körben Norvégia csak Németországon belül vált várost, ugyanis Trier helyett Dortmundban, az ikonikus Westfalenhallenben fog pályára lépni sorrendben Svédország (december 3.), Csehország Bettina Pal 2025. dec. 11. 2 perc olvasás Norvégia és az Egyesült Királyság új védelmi megállapodást kötött Kép: Wix Norvégia és az Egyesült Királyság történelmi jelentőségű védelmi megállapodást írt alá, amelynek célja a NATO északi szárnyának megerősítése és a közös biztonság fokozása az észak-atlanti térségben. A megállapodás a két ország második világháborúig visszanyúló katonai együttműködésén alapul, és jelentősen növeli a brit erők norvégiai jelenlétét, akik a jövőben egész évben hadgyakorlatokat tartanak majd Norvégiában. Emellett szorosabb együttműködés várható a drón- és Bettina Pal 2025. dec. 11. 1 perc olvasás Edzőmérkőzés vagy VB-csoportmeccs? Kép: Wix Második meccsén is rendkívül sima győzelmet aratott a norvég női kézilabda-válogatott a német-holland közös rendezésű VB-n, és bebiztosította helyét a középdöntőben. Alighanem joggal teszi fel a címben szereplő kérdést az, aki november 29-én este látta vagy bármilyen más módon figyelemmel kísérte a Norvégia-Kazahsztán mérkőzést. A meccs a 41-16-os végeredményből kiindulva sokkal inkább egy pörgősebb edzésre hajazhatott. Már a kezdő sípszó előtt (és utána is) többen r Bettina Pal 2025. dec. 10. 4 perc olvasás Rekordforgalom a postán Kép: Wix Az idei ünnepi szezonban ismét rekordforgalomra számít a norvég posta. November utolsó hetében 2 millió csomagot dolgoztak fel, ami 11 százalékos növekedést jelent a tavalyi, akciókkal teli „Black Week” időszakhoz képest. A becslések szerint a csomagforgalom a karácsony közeledtével hetente akár 2,5 millióra is emelkedhet. November összességében erős hónap volt a Posten számára: a forgalom magasabb volt, mint az előző években, elsősorban azért, mert az emberek idén k Bettina Pal 2025. dec. 10. 1 perc olvasás Buli van Stavangerben Kép: Wix Véget ért a 34 éves várakozás, és 1991 után ismét a stavangeri Vikinget koronázták a norvég labdarúgó-bajnokság élvonalának bajnokává. A rogalandi csapat fennállása 9. bajnoki aranyérmét gyűjtötte be, ezzel holtversenyben az örökranglista 2. helyén állnak a Fredrikstad társaságában (ők 1961 óta várnak az újabb elsőségre, legutóbb 2008-ban szereztek érmet, akkor a 2. helyen zártak a Stabæk mögött). A győztesek rangsorát hatalmas fölénnyel a 26-szoros bajnok Rosenborg Bettina Pal 2025. dec. 9. 3 perc olvasás Ez még az űrből is látszani fog Kép: Wix Cecilie Myrseth kereskedelmi és ipari miniszter szerint 2026 az űrkutatás éve lesz, amelyre a norvég kormány jelentős erőforrásokat fordít. A parlament a napokban tárgyalja az új űrtörvényre vonatkozó javaslatot, amely a jelenleg érvényben lévő, 65 éves szabályozást váltaná fel. A cél az üzletfejlesztés, az innováció és a békés űrkutatás feltételeinek erősítése. A miniszter hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a norvég űrpolitika megújítása, hiszen az elmúlt évtizedekb Bettina Pal 2025. dec. 9. 1 perc olvasás Újabb forduló, újabb norvég gálaelőadás Kép: Unsplash Csehország sem tudta útját állni Norvégiának, jöhet a negyeddöntő. Szabályszerűen legázolta Csehországot a norvég női kézilabda-válogatott a német-holland közös rendezésű VB középdöntőjének december 5-i játéknapján. 18-8-as első félidő után végül 37-14-re győztek az északiak, akiknek ezzel biztossá vált a negyeddöntőbe jutás. A mérkőzést a csehek kezdték jobban, akik már 2-0-ra vezettek, innen Norvégia egy 5-0-s rohammal fordított, és nem engedte ki kezei közül Bettina Pal 2025. dec. 8. 3 perc olvasás Norvégia kemény ellenfelei Kép: Unsplash A Washington D. C.-ben található Kennedy Centerben (teljes nevén: John F. Kennedy Memorial Center for the Performing Arts) december 5-én lezajlott a 2026-os kanadai-mexikói-amerikai közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság csoportkörének kisorsolása. Mondjuk még több pótselejtező hátravan, ezekben az esetekben csak annyi dőlt el, hogy az adott pluszmérkőzések győztesei melyik csoportba kerülnek majd. Norvégia 1998 után volt ismét érdekelt, ezúttal az I csoportb Bettina Pal 2025. dec. 8. 3 perc olvasás A britek szerint a norvég karácsonyi fenyő vékony és kicsi Kép: Gry Blekastad Almås / NRK A minden évben Oslo önkormányzatától érkező karácsonyfa már a Trafalgar téren áll, ám idén sem felel meg teljesen a britek várakozásainak. Kissé véznának tűnik. Ennél egészségesebb fára számítottam. Minden évben egyre vékonyabb – mondta az NRK-nak egy járókelő. Ám amint rájött, hogy egy norvég újságírónak nyilatkozott, azonnal köszönetet mondott Norvégiának. Idén 79. alkalommal küldött Oslo norvég fenyőfát Londonba, jelképesen megköszönve a máso Bettina Pal 2025. dec. 8. 1 perc olvasás A Stortinget is focilázban ég Kép: Helge Mikalsen / VG Futball-láz uralkodik a norvég törvényhozás, a Stortinget épületében. Mímir Kristjánsson számára november 29-én forróvá vált a levegő, amikor összefutott a Glimt-drukkerekkel. A Kommunista Párt politikusának a központi költségvetést kellene megtárgyalnia, azonban gondolatai máshol kalandoznak. - Rendkívül feszült vagyok, ezért azt veszem észre, hogy az agyam mindösszesen 50%-on üzemel, mert sokat gondolok a meccsre - nyilatkozta Kristjánsson. A polit Bettina Pal 2025. dec. 8. 4 perc olvasás Nyitánynak egy gálaelőadás Kép: Wix Magabiztos győzelmet aratott a német-holland közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság november 27-i játéknapján a norvég válogatott. A legutóbbi VB ezüstérmese 34-19-re gázolta le Dél-Korea csapatát, egyszer s mindenkorra bebizonyítva, hogy a Hyundait sílécen simán le lehet körözni. A 15 gólos különbség egyébként új rekordnak számít a párharc történelmében, az előző még 1986-ból származik, akkor az első VB-érmét (egy bronzérmet) szerző Norvégia a középdöntőben 29 Bettina Pal 2025. dec. 8. 4 perc olvasás Haaland és a látnok Kép: Wix 2018 szeptemberében Fredrik William Blekstad arról írt Twitteren, hogy van Norvégiában egy 18 éves csatár, aki kénye kedve szerint lövöldözi a gólokat. Ezt a játékost Erling Braut Hålandnak hívják. Hét évvel később, 2025. november 19-én maga az eredeti bejegyzés alanya is megosztotta a posztot, azzal a megjegyzéssel, hogy „Emlékszem erre a névre.”. A most 27 éves Fredriket saját elmondása szerint meglepte Haaland válaszreakciója, ugyanakkor nagyon menőnek gondolja, h Bettina Pal 2025. dec. 8. 1 perc olvasás Százmilliók csatája Kép: Unsplash Rendkívül izgalmas befutója lesz a norvég labdarúgó-bajnokság élvonalának, az Eliteseriennek. Két fordulóval a vége előtt a Viking FK egypontos előnnyel vezet a 2. Bodø/Glimt előtt (65-64 a Viking javára). Pontszámban közel vannak egymáshoz, földrajzilag annyira nem, anyagilag pedig ég und föld a különbség. A legnagyobb futball-adatbázis, a Transfermarkt becslése szerint a Glimt kerete 713 millió norvég koronát ér (átszámítva 60,73 millió eurót), a stavangeri kl Bettina Pal 2025. dec. 8. 2 perc olvasás Testvérekből ismét csapattársak Kép: Unsplash Jövő nyártól újra egy klubban játszanak majd a Solberg-testvérek, ugyanis Silje Solberg-Østhassel 2 éves szerződést írt alá a dán Esbjerg női kézilabdacsapatával. A 35 éves hálóőr 2025 januárja (vagyis a Vipers Kristiansand végső csődje után) óta csapat nélkül volt, a most aláírt megállapodás 2026 nyarán lép életbe. Ikertestvére, Sanna Solberg-Isaksen 2017 óta játszik a dán sztárcsapatban. Utoljára akkor voltak csapattársak, amikor 2014-ig mindketten a Stabæk já Bettina Pal 2025. dec. 8. 1 perc olvasás Jól sikerült a főpróba első felvonása Kép: Wix Megkezdte VB előtti utolsó felkészülési tornáját a norvég női kézilabda-válogatott. A Posten Cup Spanyolország elleni nyitómeccsén a hazai közönség előtt pályára lépő Norvégia valóságos gálaelőadást rendezett és rendkívül sima, 41-19-es győzelmet aratott. Ez új rekord ebben a párharcban, az előző még 2005-ből származik, akkor 37-22-re nyertek az északiak. Harald Bredeli, a TV2 kommentátora úgy fogalmazott, hogy a norvégok élve felfalják a spanyolokat, miután 25 perc Bettina Pal 2025. dec. 8. 2 perc olvasás Venezuela megakadályozhatja a Nobel-díjas Machado kiutazását az országból Kép: Unsplash Az idei Nobel-békedíj kitüntetettje, a venezuelai María Corina Machado korábban jelezte, hogy részt kíván venni a december 10-i oslói díjátadó ünnepségen. Az AFP hírügynökség jelentése szerint azonban Venezuela főügyésze kijelentette: ha Machado elhagyja az országot, hogy átvegye a díjat, „szökésben lévő” státuszt kapna. A politikusnak ugyanis korábban megtiltották, hogy elhagyja Venezuelát. Jelenlegi tartózkodási helye nem ismert. A Nobel Bizottság elnöke, Jørg Bettina Pal 2025. dec. 8. 1 perc olvasás Ennyit változott Norvégia 15 év alatt Kép: Wix Röviden: Az elmúlt 15 évben közel megduplázódott a külföldi háttérrel rendelkezők aránya Norvégiában: 11,4%-ról 21,4%-ra. A Központi Statisztikai Hivatal (SSB) adatai szerint az év elején nagyjából 1,2 millió külföldi hátterű ember élt az országban, ahol a teljes lakosság száma jelenleg körülbelül 5,6 millió fő. Kicsit hosszabban: Az SSB a külföldi hátteret úgy definiálja, hogy valaki vagy maga bevándorolt Norvégiába, vagy Norvégiában született, de bevándorló szülőkt Bettina Pal 2025. dec. 8. 2 perc olvasás Környezetbarátabbá vált a juhtartás Kép: Wix Norvégia jelentős előrelépést tett a juhtartás fenntarthatóságának javításában. Az ENSZ évek óta kritizálta Norvégiát a juhászatból származó magas metángáz-kibocsátás miatt. 1990-ben egy juh kb. 13 kilogrammnyi károsanyag-kibocsátáshoz járult hozzá, ez a szám mostanra 9,53 kilogrammra csökkent. A változás jó hír mind a környezet, mind a norvég állattenyésztés fenntarthatósága szempontjából. Pál Bettina Forrás: NRK Bettina Pal 2025. nov. 14. 1 perc olvasás Jön a Black Friday, és vele együtt a rejtett áremelések Kép: Wix November hagyományosan az akciók hónapja, de a vásárlók idén is kellemetlen meglepetéssel szembesülhetnek. A Prisjakt friss elemzése szerint októberben drasztikusan nőtt minden harmadik fogyasztói termék ára. Isabella Ahmadi, a Prisjakt szakértője szerint az idei Black Friday-szezonban is sok lesz a „látszatakció”. Több százezer termék árát megemelték, az átlagos áremelés elérte a 37 százalékot. Ahmadi szerint az ármarketingről szóló törvény sem hozta meg a várt fog Bettina Pal 2025. nov. 14. 1 perc olvasás Jó hír: az emberek még mindig szeretnek olvasni Kép: Unsplash Sokan attól tartanak, hogy a digitális világ térhódításával a könyvek háttérbe szorulnak. A legfrissebb adatok azonban ennek épp az ellenkezőjét mutatják: a norvégok ma többet olvasnak, mint 30 évvel ezelőtt. A Központi Statisztikai Hivatal (SSB) legújabb médiafelmérése szerint minden negyedik norvég naponta olvas papír alapú könyvet. Amikor a felmérést először elvégezték 1994-ben, ez az arány mindössze 18 százalék volt, a legalacsonyabb pedig 17 százalék 1997-b Bettina Pal 2025. nov. 13. 1 perc olvasás Tovább szigorít Norvégia Kép: Wix A norvég Bevándorlási Hivatal (UDI) közlése szerint Ukrajna 14 területe biztonságosnak minősül, ezért az ezekről a régiókból származó ukrán állampolgárok többé nem tartózkodhatnak jogszerűen Norvégiában a kollektív védelem szabályai szerint. A jogszabályok változása következtében több mint 400 ukrán kérelmét utasították el, így ők már nem jogosultak a kollektív védelemre. A legtöbben önként elhagyják az országot, míg mások egyéni menedékkérelmet nyújtanak be, de ezek Bettina Pal 2025. nov. 13. 1 perc olvasás Olasz dráma norvég közreműködéssel Kép: Wix Továbbra is erején felül teljesít a labdarúgó Európa-ligában a norvég Brann csapata. A bergeniek november 6-án az olasz élvonalban jelenleg 5. helyen álló Bologna ellen léptek pályára Olaszországban, és 70 percet emberelőnyben játszva jók voltak egy 0-0-s döntetlenre. A mérkőzés első fontosabb momentumára a 23. percig kellett várni, ekkor a hazaiak balhátvédje, Charalampos "Babis" Lykogiannis nyújtott lábbal rácsúszott Emil Kornvig lábára. Egyből villant a piros lap, Bettina Pal 2025. nov. 12. 2 perc olvasás Nyolc, szőrös fókabőrbe kötött oldal lehet Norvégia legrégebbi könyve Kép: Nina Kristiansen Ez a kis könyv olyan ritkaságszámba megy, hogy a Nemzeti Könyvtár számos országból hívott meg szakértőket annak érdekében, hogy minél többet deríthessenek ki róla együtt. Amikor Chiara Palandri restaurátor először látta a kopott és megviselt állapotban lévő könyvet, egyből tudta, hogy különleges. Egészen eddig a bergeni Hagenes gård magántulajdonában állt, akik idén juttatták el a könyvtárhoz, és a generációkon át öröklődő családi história szerint egy ny Bettina Pal 2025. nov. 12. 2 perc olvasás Újabb változások az e-rolleres szabályokban Kép: Wix Egyre több közlekedési baleset köthető elektromos rollerekhez Oslóban. A növekedés nem meglepő, hiszen a város idén tavasszal megduplázta a rollerek számát, amely így már eléri a 16 ezret. Az oslói városi tanács kezdeményezésére a legnagyobb szolgáltatók (Voi, Bolt és a Ryde) közösen dolgoznak azon, hogy csökkentsék a balesetek számát. A cégek több új biztonsági intézkedést vezetnek be a következő hónapokban. A legfontosabb változások: A rollerek sebességét 18 km/órá Bettina Pal 2025. nov. 12. 1 perc olvasás Újabb meccs, újabb Haaland-rekord Kép: Unsplash Erling Haaland nem tud leállni. Sem a gólszerzéssel, sem a rekorddöntéssel. A norvég gólgép egykori csapata, a Borussia Dortmund ellen lépett pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája november 5-i játéknapján a Manchester City színeiben. Haaland csapata 2. gólját szerezte, rajta kívül Phil Foden köszönt be (mindjárt kétszer is), majd a 91. percben Rayan Cherki vitte be a kegyelemdöfést, a vendégek becsületgólját 3-0-nál Waldemar Anton szerezte. A norvég csatárzseni g Bettina Pal 2025. nov. 11. 2 perc olvasás A norvég brunost már Kínában is elérhető lesz Kép: Wix A Norvég Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium megállapodást kötött Kínával, amely lehetővé teszi több norvég élelmiszer, köztük a híres brunost (barna sajt) exportját is. A Tine, Norvégia legnagyobb tejipari vállalata, tavaly mintegy 750 tonna barna sajtot exportált többek között Dél-Koreába, az Egyesült Államokba, Svédországba, Dániába és Finnországba. Erik Smith-Hansen, a Tine nemzetközi részlegének alelnöke szerint egyre nagyobb az érdeklődés Ázsiában a kül Bettina Pal 2025. nov. 11. 1 perc olvasás Norvégia gazdag ország, a pontosság viszont hiánycikk Kép: Wix A Teknisk Ukeblad szaklap beszámolója szerint idén eddig több mint 18 000 órányi késést regisztráltak a norvég személyvonatoknál. A jelentés szerint a személyszállító járatok összesen 18 309 órát, míg a tehervonatok 10 856 órát késtek az év során. A Bane Nor a késések leggyakoribb okai között, ha nem is a sínre hulló faleveleket, de a szélsőséges időjárást, a megnövekedett forgalmat és az elhasználódott pályahálózatot nevezte meg. A statisztikák szerint a személyvona Bettina Pal 2025. nov. 11. 1 perc olvasás Zuccarello visszatérős gólpassza Kép: Wix Egy hónappal az észak-amerikai profi jégkorongliga, az NHL 2025/26-os szezonrajtját követően ismét jégre lépett Mats Zuccarello. A veterán norvég szélső egy gólpasszt osztott ki, csapata, a Minnesota Wild pedig idegenben 5-2-re verte a New York Islanderst a norvég idő szerint november 8-án hajnali 1-kor kezdődő meccsen. A Wild 16 meccset követően 6 győzelemmel, 7 vereséggel és 3 hosszabbításban elszenvedett vereséggel a Nyugati Konferencia 12. helyén áll, 1 ponttal l Bettina Pal 2025. nov. 10. 2 perc olvasás Jelentés a norvégiai munkahelyi diszkriminációról Kép: Unsplash Az 1950-ben létrehozott norvég Társadalomkutató Intézet (Institutt for samfunnsforskning) friss jelentése szerint a Norvégiában élő bevándorlók jelentős része tapasztal diszkriminációt a munkahelyén. A kutatás azt is megmutatja, hogy sokan nem passzív elszenvedői a helyzetnek, hanem próbálnak valamit tudatosan tenni a hátrányos megkülönböztetés ellen. A NAVIGATE elnevezésű projekt azt vizsgálta, miként próbálják a bevándorlók „láthatatlanná tenni” etnikai vagy v Bettina Pal 2025. nov. 10. 1 perc olvasás Egyre nagyobb anyagi nyomás nehezedik a kiszolgáltatott társadalmi csoportokra Kép: Wix Norvégiában egyre több ember küzd a mindennapi megélhetés nehézségeivel. A Központi Statisztikai Hivatal (SSB) adatai szerint az utóbbi években jelentősen nőtt azok aránya, akiknek gondot okoz például a számlák kifizetése. Különösen nehéz helyzetben vannak az egyedülálló szülők, akik közül 2021-ben még minden ötödik számolt be fizetési problémákról, 2024-re azonban már 26 százalékuknak volt legalább egy ilyen esete. A fiatal, egyedül élők körében sem sokkal jobb a h Bettina Pal 2025. nov. 10. 1 perc olvasás Megkongatjuk a vészharangot: Fel kell készülnünk Kép: Wix Áradás, földcsuszamlás, hosszabb nyári aszály: ezekkel a csapásokkal kell szembenéznie Norvégiának. Norvégiában a víz és a vízhiány a legnagyobb kihívás, ami elé a klímaváltozás állít bennünket. Ez volt a Klíma- és Környezetvédelmi minisztérium bejelentése a hétfő délelőtt bemutatásra kerülő „Norvégia éghajlata” című jelentés előtt. A folyamatosan emelkedő hőmérséklet megváltoztatja a ma ismert norvég éghajlatot. Heves esőzések, árvizek, földcsuszamlások, emelkedő te Bettina Pal 2025. nov. 7. 3 perc olvasás Trondheim átlépte a 200 ezres lakosságszámot Kép: Wix A legfrissebb demográfiai adatok szerint Trondheim lakossága elérte a 200 ezret, ezzel új mérföldkőhöz érkezett Norvégia negyedik legnagyobb városa. A városban jelenleg 200 652-en laknak. Norvégia legnagyobb városa továbbra is Oslo, ahol az agglomerációval együtt mintegy 1,1 millió ember él. A második helyet Bergen foglalja el 273 626 lakossal, míg a harmadik helyen a Stavanger–Sandnes régió áll 241 644 fővel. A Központi Statisztikai Hivatal (SSB) saját metodikát alk Bettina Pal 2025. nov. 6. 1 perc olvasás Gyorsuló adósságnövekedés a háztartásoknál, miközben a vállalatok óvatosabbak Kép: Wix A Norvég Statisztikai Hivatal (SSB) legfrissebb adatai szerint a háztartások adósságállománya 4,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az önkormányzatok eladósodása ennél gyorsabban nő, míg a vállalatok esetében lassabb ütemű növekedés figyelhető meg. A szakértők korábban arra számítottak, hogy az irányadó kamatláb csökkentése fellendíti a vállalkozások beruházási kedvét, és ezzel együtt növeli az adósságállományukat is. A legfrissebb adatok Bettina Pal 2025. nov. 5. 1 perc olvasás Haaland kockázatos döntése Kép: Wix Erling Haaland bemutatkozott a YouTube-on is. Az október 20-i héten feltöltött videója – amelyben bepillantást enged magánéletébe – jelenleg közel 6 milliós nézettségnél jár. Viszont volt benne egy momentum, amelyről több neves hírportál és újság is külön cikket írt. A 25 éves norvég csatárklasszisról köztudott, hogy nyers tejet fogyaszt, ami szerinte egy igazi varázsital. Erről azt kell tudni, hogy olyan, nem hőkezelt tej, amelyet forralás vagy pasztőrözés nélkül ér Bettina Pal 2025. nov. 4. 2 perc olvasás Távirányítású buszok Oslóban Kép: Eilif Swensen / Ruter Az oslói és akershusi busz-, metró- és villamosvonalakat üzemeltető Ruter nemrégiben a legnagyobb titokban tesztelte új, Kínából beszerzett elektromos buszait. Ez azt mutatta ki, hogy a Yutong márkájú járműveket képes a gyártó távvezérelni, de olyannyira, hogy akár ki is tudják kapcsolni azokat. (Képzeljétek csak el, ültök egy buszon, ami egyszerre csak úgy random megáll, mert Kínában valaki nagyon viccesnek gondolta magát.) Az Aftenposten értesülés Bettina Pal 2025. nov. 4. 2 perc olvasás Újabb fordulat a bajnoki versenyfutásban Kép: Wix Rendkívül izgalmas befutó várható a norvég labdarúgó-bajnokság élvonalában, legalábbis ami a bajnoki címet illeti. Az Eliteserien november elsejei játéknapján az élvonalba frissen visszajutó Vålerenga hazai pályán 3-1-re verte az éllovas Bodø/Glimt csapatát. Ez azt jelenti, hogy a címvédő négy hónapos bajnoki veretlenségének vége szakadt. Amennyiben a 2. helyen álló, 1 meccsel kevesebbet játszó Viking megnyeri a hátralévő 4 meccsét, akkor a bajnoki trófea Stavangerbe Bettina Pal 2025. nov. 3. 1 perc olvasás
- MaNo Magazin
- Boldog nyugdíjasok, boldog autósok, boldog olajkutatók, boldog szülinapot, Polet! - Szőrös klímamenekültek Észak-Norvégiában - Kinek nem éri meg tanulni? - Kié lesz az év norvég gólja? (Nem, nem Haalandé) <<< Vissza 4. desember 2022 Előző heti hírek >>> 2022. 48. hét E heti szerkesztőink: Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg Kajari Dia Vasárnap, tehát ismét itt van az immár kétéves magazin 😊 Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalainkat ( Magyar-Norvég Galéria , és MaNo light ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Néhány hír erről a hétről Boldog nyugdíjasok, boldog autósok, boldog olajkutatók, boldog szülinapot, Polet! Szőrös klímamenekültek Észak-Norvégiában Kinek nem éri meg tanulni? Kié lesz az év norvég gólja? (Nem, nem Haalandé) Olcsóbb lett az üzemanyag Az utóbbi napokban 20 korona alá került a benzin és a dízel ára az egész országban: Oslóban a 18 korona volt a benzin, a dízel pedig 19, míg az askeri Slemmestad-ban 16,98 koronába került a dízel litere december 2-án, pénteken reggel. Ez az ár alacsonyabb, mint októberben, amikor az átlagár 22,89 és 24,15 korona között mozgott: más szóval a benzin majdnem 5 koronával lett olcsóbb október óta, de még így is drágább, mint egy évvel ezelőtt. - Az áresésnek több tényezője is van - mondja Helge André Martinsen, a DNB analitikusa: az egyik az olaj és dízel árának világpiaci esése, a másik a norvég korona erősödése az amerikai dollárral szemben. Forrás: Nettavisen Norvégia a legjobb ország a nyugdíjasok számára A francia Natixis bank 44 országban vizsgálta a nyugdíjasok biztonságát és életkörülményeit. Míg az elmúlt négy évben a harmadik helyen végzett Norvégia, az idei felmérésben az első helyre került, írja az Aftenposten. A jelentés az egészség, a gazdasági biztonság, az életminőség és az anyagi jólét területét vizsgálta. Norvégia minden kategóriában az első tíz ország közé került, és mindent összevetve az élen végzett. Jan Davidsen, a Nyugdíjasok Egyesülete vezetője szerint ezt az eredményt kemény munkával érték el. - Norvégiában aktívan dolgoztunk annak érdekében, hogy biztonságossá tegyük a munkával töltött évek utáni időszakot. Norvégiában kis gazdasági különbségek és alacsony munkanélküliség van. Előkelő helyen végzett a környezeti és lakhatási körülmények tekintetében, és az egészségügyben az első helyre került. Norvégia boldogság-indexe azonban egy kicsit alacsonyabb, mint tavaly. Ezzel Dánia, Finnország és Svédország után következik Norvégia a nyugdíjasok életkörülményeit tekintve. Norvégiát Svájc és Izland követi. Az időjárást és a klímát nem vették figyelembe a vizsgálatkor. Forrás: ABC Nyheter 120 nap börtön illegális drónhasználatért 120 nap börtönbüntetésre ítéltek egy orosz állampolgárságú férfit, akit a finnmarki Storskognál ellenőriztek október 11-én. A vámellenőrzés során két drónt, kamerákat, adathordozókat és egyéb technikai eszközöket is találtak. A férfinél három útlevelet is találtak: két oroszt és egy izraelit. Az elítélt férfi 47 alkalommal használta a drónját augusztus 27. és október 11. között. Forrás: ABC Nyheter Az Ice felvásárolta a Vipps Mobilt Az Ice megvásárolta a Vipps Mobil ügyfélkörét, és ezzel egyidejűleg a Vipps mobilszolgáltatása megszűnik. A Vipps körülbelül 19 ezer mobil előfizetéssel rendelkezett. Az átállásra 2023 januárjában kerül sor. Az ügyfeleknek semmi teendőjük sincs, az Ice januárban felveszi az előfizetőkkel a kapcsolatot. A szolgáltatóváltásig a korábbi Vipps előfizetés a megszokott módon működik. A Vipps két éve lépett a mobilpiacra. A Vipps kommunikációs menedzsere, Caroline Lunde a cég sajtóközleményben azt írja, hogy a 19 ezer ügyfél jó kezekbe kerül. Jelenleg a Vipps fő célja az északi országokba történő terjeszkedés. A felvásárlással azt remélik, hogy javul a cég likviditása. 2021-ben a Vipps adózás utáni vesztesége 181 millió korona volt, a 2020-as évet pedig 35 millió korona veszteséggel zárta. Forrás: E24 Új olajmezőt fedeztek fel a Norvég-tengeren A Neptune Energy és partnerei megerősítették, hogy a Calypso próbafúrás sikeres volt, és újabb olajmezőt fedeztek fel a Norvég-tengeren. Az előzetes számítások alapján a kitermelhető kőolaj mennyisége 1-3,5 millió köbméter közé tehető, ami 6-22 millió hordónak felel meg. A Calypso a cég harmadik felfedése hat hónapon belül. A Neptune főleg a már meglévő infrakstuktúrájához közeli területeken végez keresést, hogy az újabb felfedezések költséghatékonyak legyenek. Forrás: E24 Robbanás hatására kiszakadt egy siló oldala Romerikénél: Két ember megsérült Két embert kellett egészségügyi ellátásban részesíteni, miután péntek reggel megsérült egy siló Frognernél. Az egyik sérült állítólag 50 métert repült. A robbanás oka valószínűleg a siló túltöltése volt. A siló egy cementgyártó cég tulajdona. A balesetből kifolyólag a korábban a silóban tárolt cementpor borítja a környező terület nagy részét. Ketten részesültek egészségügyi ellátásban. Sérülésük nem súlyos, azonban mindkettejüket elszállították a kórházba kivizsgálásra. - Az egyiket sérültet cementpor borítja, a másik pedig a nyomás hatására kiszakadt fal közelében volt. Ébren van, de hátfájásról panaszkodott. Hans Kristian Jørgensen katasztrófavédelmi menedzser szerint az egyik sérült 50-60 métert repülő a túlnyomás miatt kialakult robbanás során. - Nincsenek súlyos sérüléseik, de mikor az épület összeomlott, egy nyomáshullám arrébb repítette őket, sérüléseik ebből adódnak. Egyelőre az sem tisztázott, hogy az épületben milyen károk keletkeztek, a rendőrség próbálja kideríteni, hogy mekkora kiterjedésű a sérülés, és fennáll-e a veszélye annak, hogy az épület további részei összedőlhetnek. A rendőrség először azt jelentette, hogy robbanásról van szó, de később ezt javították, és már csak a siló meghibásodásáról beszéltek. Forrás: VG Norvégiaban tartják a NATO tavaszi találkozóját Anniken Huitfeldt külügyminiszter meghívására a NATO tagállamok külügyminiszterei Norvégiában fognak találkozni 2023 tavaszán. Finnország és Svédország is hamarosan tagja lesz a szövetségnek, amint Magyarország és Törökország jóváhagyja a két ország csatlakozási szándékát. Magyarország azt ígérte, hogy az új évben jóváhagyja a skandináv országok csatlakozását, Törökország viszont tovább folytatja a tárgyalásait a NATO bővítéséről. Forrás: ABC Nyheter Kitört a szalmonella Cathrine Signe Svindland, a Mattilsynet élelmiszerbiztonsági tanácsadója szerint eddig 42 ember fertőződött meg szalmonellával, akik november első hetei során kapták el a betegséget. A betegséget a Salmonella Angina nevű baktérium okozza, amely a szalmonella Norvégiában és Európa többi részén jellemző variánsa, jelentette be a Népegészségügyi Intézet (Folkehelseinstituttet, FHI) hétfő délután. A szalmonella-baktériumok főleg az élelmiszereken keresztül terjednek, de a fertőzés forrása jelenleg még ismeretlen. A Mattilsynet most azon dolgozik,hogy információkat gyűjtsön a fertőzött emberektől arról, hogy mit fogyasztottak és mivel kerültek kapcsolatba. - Többek között a vásárlások nyugtáira vagyunk kíváncsiak, hogy pontosabban lehessen tudni, mit, mikor és hol vásároltak – mondta Svindland. Hozzátette, hogy a betegség kitörésének kutatása hosszú ideig tart és bonyolult folyamat. Nem mindig lehetséges megtalálni a fertőzés forrását. Nemzetközi viszonylatban a leggyakoribb fertőzésforrás a hús, de a tojás, a nem pasztőrözött tejtermékek, valamint a szennyezett zöldségek és gyümölcsök is okozhatnak megbetegedést. Forrás: VG Hamarosan elérhető a patikákban a "koronavírus-tabletta" Jövő héttől a norvég patikákban is kapható lesz a Pfizer Paxlovid nevű koronatablettája, melyet a súlyos koronavírusos tünetek csökkentésére fejlesztettek ki. Ingvild Kjerkol egészségügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy tabletta elsősorban az idősek és a különböző alapbetegségekkel rendelkezők számára javasolt, mivel csökkenti a koronavírusos megbetegedés súlyos lefolyásának kockázatát, ezáltal csökkenthető az egészségügyi rendszer terhelése is. Espen Nakstad azt mondta a VG-nek, hogy az a céljuk, hogy a tablettával történő korai kezelés felajánlásával megelőzzék a kórházi felvételeket. Fontos megemlíteni, hogy azoknál a betegeknél, akiknél alacsony a súlyos betegségek kialakulásának kockázata, a tablettáknak csekély haszna van. A gyógyszer receptköteles és december 8-tól lesz elérhető a norvég patikákban. Forrás: VG Nem mindenkinek éri meg felsőoktatásban tanulni A Központi Statisztikai Hivatal egy új felmérésében a felsőoktatás és a későbbi munka során szerzett bevétel közötti összefüggést vizsgálja. A különböző képzések között nagy eltérések vannak, de általában a hosszabb képzési idővel rendelkezők jönnek ki a legjobban. Az Unio szerint némely felsőoktatási képzések kevésbé kifizetődők, mint a gimnáziumi végzettség önmagában. Ez az olyan főiskolai és egyetemi képzésekre igaz, mint például a diakónus, óvodapedagógia, ergoterápia, fogászati asszisztens, könyvtárosképzések, pedagógia, adjunktus, ápoló és radiográfus. Az Unio vezetőjét, Ragnhild Liedet nem lepték meg az eredmények. - Az Unio már évek óta aggódik amiatt, hogy találjanak jelentkezőket az olyan képzésekre, amelyek rosszabb helyzetben vannak. Az foglalkozással rendelkezők gyakran pályát változtatnak a rossz fizetés miatt. Rámutatott, hogy a jelentkezők száma csökkenő tendenciát mutat az ilyen képzésekre [Nem mindenkinek éri meg felsőoktatásban tanulni A Központi Statisztikai Hivatal egy új felmérésében a felsőoktatás és a későbbi munka során szerzett bevétel közötti összefüggést vizsgálja. A különböző képzések között nagy eltérések vannak, de általában a hosszabb képzési idővel rendelkezők jönnek ki a legjobban. Az Unio szerint némely felsőoktatási képzések kevésbé kifizetődők, mint a gimnáziumi végzettség önmagában. Ez az olyan főiskolai és egyetemi képzésekre igaz, mint például a diakónus, óvodapedagógus, [ergoterapi] fogászati asszisztens, könyvtárosképzések, pedagógia, [allmennfaglærer], adjunktus, ápoló és radiográfus. Ragnhild Liedet nem lepték meg az eredmények. - Az Unio már évek óta aggódik emiatt. Nehezebb jelentkezőket találni a rosszabb helyzetben lévő képzésekre. Ezeknek a foglalkozásoknak a képviselői gyakran pályát váltanak az alacsony fizetés miatt. Rámutatott, hogy a jelentkezők száma csökkenő tendenciát mutat ezeken a szakokon, és ha nem tesznek lépéseket a változás érdekében, a helyzet tovább fog romlani. Forrás: ABC Nyheter Új állatfajok Norvégiában? Először 2019-ben figyeltek meg vadkamerával egy aranysakált Észak-Norvégiában. Ez a ragadozó - amely méretben a farkas és a róka között van - vadállat, és mivel az utóbbi 3 évben folyamatosan Norvégiában élt egy másik társával együtt, megállapítható, hogy Norvégia állatvilága egy új fajjal gyarapodott. Jarl Werner Bjerke a Nina (Norsk institutt for naturforskning) egyik vezető kutatója szerint lehet, hogy több állatfaj fog megjelenni Norvégiában a klímaváltozások következtében. Így elképzelhető, hogy olyan állatok, amelyek hozzá vannak szokva a hideg télhez - mint például a bölény, ami jelenleg Lengyelországban és Fehéroroszországban honos - északabbra fognak vándorolni a felmelegedés következtében. Továbbá elképzelhető, hogy a barnamedvék, hiúzok és farkasok, amelyek inkább Dél-Norvégiában élnek jelenleg, északabbra fognak költözni az országban. Forrás: TV2 Boldog születésnapot Vinmonopolet! 100 éve, november 30-án alapították az AS Vinmonopoletet. Az állami lánchoz ma már 340 üzlet tartozik, és évi 118,4 millió liter alkoholt értékesítenek. A Vinmonopolet megalapításának több indoka is volt, nem csupán az alkohol káros hatásainak visszaszorítása. Az első világháború elején betiltották a szeszes italok gyártását, hogy csökkentsék a gyártási folyamathoz szükséges krumpli- és gabonafelhasználást. Ezután az 1919-es népszavazáson betiltották a szeszes italok és a likőrborok forgalmazását, hogy az alkoholfogyasztás negatív egészségügyi és szociális következményeit csökkentsék. A döntés azonban azonnal nemzetközi kereskedelmi kérdéseket vetett fel: Spanyolország és Portugália is azzal fenyegetőzött, hogy nem importálnak több norvég halat, ha nem exportálhatnak többé likőrbort Norvégiába. Erre válaszul megalakult a norvég Vinmonopolet, illetve véget ért a szesztilalom. A “Polet” (szerk: köznyelvben így nevezik a Vinmonopoletet) gyorsan fejlődött, tavaly már 35 ezer terméket értékesítettek. A cégnek 1900 alkalmazottja van, de vannak önkiszolgáló pontok is, amik szintén hozzájárulnak az eladások folyamatos növekedéséhez. Forrás: ABC Nyheter Rekord a Black Week alatt Az elmúlt másfél hét során a norvég posta több, mint 5 millió csomagot kezelt, ami 11,4%-os növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Hans-Øyvind Ryen, a posta ügyvezető igazgatója szerint ez annak a jele, hogy a karácsonyi vásárlások nagy része áttolódott novemberre és az online térbe. Karácsony előtt a posta 800 ideiglenes alkalmazottat vett fel, hogy a megnövekedett forgalmat kezelni tudják. A posta az is közzétette, hogy ha azt szeretnénk, hogy a csomagunk szenteste előtt megérkezzen, akkor a feladási határidő december 16-a. Forrás: VG Ki lőtte az év gólját? Miután a norvég labdarúgó-bajnokság élvonalának, az Eliteseriennek november 13-án véget értek a küzdelmei (a Molde lett a bajnok 78 pontot szerezve, a Bodø/Glimt 2. lett 60 ponttal, a 3. helyet a Rosenborg csípte el 56 pontot gyűjtve), szavazás indult, hogy ki lőtte az év gólját. A VG listájára öt találat került fel videó formájában. Íme a jelöltek: 1.: Kristoffer Ødemarksbakken, az Aalesund játékosaként a Bodø/Glimt ellen saját térfeléről talált be (dátum: 2022. 07. 30., végeredmény: 2-1 a Bodø javára)2.: A Lillestrømöt erősítő, a szezon után visszavonuló Pål André Helland a Jerv ellen egy igazi föld-levegő rakétát eresztett el (dátum: 2022. 04. 09., végeredmény: 4-0 a Lillestrøm javára)3.: Az akkor még a Strømsgodsetben játszó Lars-Jørgen Salvesen a Lillestrøm ellen szerzett mesteri találata (dátum: 2022. 06. 26., végeredmény: 3-0 a Strømsgodset javára)4.: A Tromsø csatárcsillaga, August Mikkelsen szépségdíjas szabadrúgásgólt szerzett a Bodø/Glimt ellen (dátum: 2022. 09. 11., végeredmény: 3-2 a Tromsø javára)5.: A Rosenborg svéd középpályása, Stefano Vecchia a Vålerenga ellen remekbeszabott lövéssel pókhálózta ki a hosszú felsőt (dátum: 2022. 05. 29., végeredmény: 4-0 a Rosenborg javára)(A gólokat tartalmazó videók csak Norvégiában érhetők el, vagy külföldről VPN-nel) Forrás: VG Kiköszörült norvég csorba A férfi sílövők Kontiolahtiban megrendezett sprintszámában nem kimondottan meglepő módon Johannes Thingnes Bø villámrajtot vett és első helyen végzett, megelőzve honfitársát, Sturla Holm Lægreidet, míg harmadik helyen a német Roman Rees ért célba. Thingnes Bø teljesítménye abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy a dobogósok közül csak neki volt rontott lövése, de így is 10,5 másodpercet vert Holm Lægreidre, míg Rees-t 28,8 másodperccel előzte meg. A 29 éves sílövő-klasszisnak ez volt pályafutása 53. Világkupa-sikere, ebből 29-et sprintszámokban ért el. A TV 2 sílövészet-szakértője, Ole Einar Bjørndalen úgy vélekedett, hogy Thingnes Bø hihetetlenül jól felkészült erre a futamra, és remek versenyzést mutatott be. Bjørndalen hasonló dicséretben részesítette Holm Lægreidet, aki viszont azon az állásponton volt, hogy ma nem tudta magát annyira odatenni, mint korábban. Ami a többi norvégot illeti, Filip Fjeld Andersen 6. lett, Johannes Dale 7., Vetle Sjåstad Christiansen 10., Tarjei Bø 18., míg Erlend Bjøntegård a 64. helyen futott be. Ezzel a kettős győzelemmel a norvég sílövők szinte teljesen kiköszörülték azt a csorbát, ami a november 29-i 20 km-es távon esett a hírnevükön. Akkor Thingnes Bø a 12. helyen végzett, Holm Lægreid legjobb norvégként 6. lett, míg második legjobb norvégként Sjåstad Christiansen a 7. helyen ért célba. Viszont december 1-én a Johannes Thingnes Bø/Tarjei Bø/Sturla Holm Lægreid/Vetle Sjåstad Christiansen összeállítású norvég csapat váltóban győzni tudott. Forrás: Aftenposten Elkezdődött a bodøi építkezés Miután a norvég labdarúgó-bajnokság élvonalának, az Eliteseriennek a küzdelmeit 60 ponttal a második helyen zárta a Bodø/Glimt együttese (18 pontos hátrányban a bajnoki címet megnyerő Molde mögött), a csapat elkezdte magát felépíteni a következő szezonra. Ennek első lépéseként megszerezték a legutóbb a török élvonalbeli Galatasaraynál szereplő, jobbhátvédként és jobboldali középpályásként is bevethető Omar Elabdellaouit. A 49-szeres norvég válogatott játékos két évre írt alá az észak-norvég csapathoz. Elabdellaoui számára ez azért is nagy visszatérés, mert amióta 2008-ban, 17 évesen a Manchester Cityhez került, azóta csak egy alkalommal fordult meg norvég klubnál. 2011-ben a Strømsgodset csapatánál kölcsönben 12 meccsen lépett pályára. Legsikeresebb éveit a görög Olimpiakosz Pireusz csapatánál teljesítette, itt 4 bajnoki címet nyert, és háromszor bekerült a görög bajnokságban a szezon álomcsapatába. Elabdellaoui a klubváltásról úgy nyilatkozott, hogy éppen időszerű hazatérnie Norvégiába felesége és három gyereke mellé. Majd azt is hozzátette a 31. születésnapját december 5-én ünneplő játékos, hogy a családon belül ez egy igen komoly kívánság volt, de ő is haza akart térni. És ugyan nem Oslóba teszi át a székhelyét, saját bevallása szerint az volt a legfontosabb, hogy a legjobb norvég csapathoz igazoljon. Jonas Grønner, a Discovery szakértője szerint Elabdellaoui – aki korábban volt már a norvég válogatott helyettes csapatkapitánya is – egy minőségi igazolás a Bodø/Glimt számára. Forrás: NRK Dupla norvég siker Gyda Westvold Hansen meggyőző fölénnyel nyert a női síelők északi összetett számában, megelőzve honfitársát, Ida Marie Hagent. A hazai pályán, Lillehammerben megrendezett versenyen Hansen 98 méteres ugrásával jókora előnyre tett szert, ekkor 57 másodperces előnybe került az olasz Annika Sieff-fel szemben. Az 5 kilométeres futás során a korábbi ifjúsági olimpiai aranyérmes 20 éves norvég versenyző tovább növelte előnyét, végül 1 perc 21 másodperccel bizonyult jobbnak a szintén norvég Ida Marie Hagennél, aki második lett, míg a harmadik hely az osztrákok versenyzőjének, Lisa Hirnernek jutott. Forrás: NRK <<< Előző Következő >>>






































































