top of page
Keresési találatok

412 találat üres kereséssel

  • Full-stack fejlesztő

    < Vissza Full-stack fejlesztő Hol dolgozol jelenleg? Egy nagyobb norvég tech cégnél vagyok full-stack fejlesztő. Milyen munkatapasztalattal rendelkezel? A BSc diplomámat 2017-ben szereztem Magyarországon, majd két és fél évet dolgoztam egy kisebb cégnél full-stack és AI fejlesztőként. Mikor érkeztél Norvégiába? Hogyan zajlott a kiköltözés? Tavaly ősszel költöztünk ki a feleségemmel Osloba. Először egy AirBnB-t foglaltunk le két hétre, közben kerestünk albérleteket. Az egyik látogatás nagyon jól sikerült, köcsönös szimpátia volt, így a kiutazáshoz képest három napra már az új albérletben voltunk. Szerencsére az AirBnB-t sikerült lemondani, és visszakaptuk a nagy részét. Ezt mégegyszer biztosan nem csinálnám így, mert nagy mázli volt hogy ezt sikerült így megszervezni. Hogyan találtad meg az első munkahelyed? Tavaly nyáron indult a munkakeresés. Több cégnél is történt sikertelen első körös interjú, aztán az egy közvetítő segítségével az egyik összejött. Az első interjú Skype-on bemutatkozás volt, mind a részemről, mind a cég részéről. A második szintén Skype-os szakmai volt, itt a megpályázott pozícióhoz szükséges programnyelv részleteire kérdeztek rá, illetve arra voltak kíváncsiak, hogy egy esetleírás alapján hogyan oldanám meg a problémát, mire gyanakodnék, stb. A harmadik interjú személyesen történt, a cég biztosította a repülőjegyet. Körbevezettek, bemutatták a kollégákat, illetve a HR-essel beszélgettünk. Ez után pár órával értesítettek, hogy megvan a munka, így költözés után egy héttel már kezdtem is dolgozni. Milyen nyelvtudás és végzettség volt szükséges a pozícióhoz? Norvég nyelvtudás nem elvárás, többen vannak a cégnél akik csak angolul beszélnek, a kollégák pedig kérésre rögtön angolra váltanak. A cég biztosít Norvég képzést, illetve a kollégák megbecsülik azokat a külföldieket, akik tudnak Norvégul is. Honosításra nem volt szükség, az második interjú szakmai volt, így ott felmérték a tudásomat. Milyen bruttó órabéred vagy éves béred van? Bruttó 40-50 ezer korona / hó, de a szerződésben éves megállapodás van. Milyen béren kívüli juttatásokat kapsz? Ingyenes telefon internettel, illetve a kantinában étkezés. Van-e túlóra? Fizetett vagy lecsúsztatható? Nincs tervezett túlóra, de ha valamit elrontasz egy release-el, akkor ki kell javítanod. Rugalmas a munkaidő, 9:00-15:00 a törzsidő. Az esetleges túlórát le lehet csúszni vagy be lehet írni pluszként. Van aki vállal néhány hetente 0-24 supportot, ilyenkor bármikor hívhatják ha incidens történik, és 20 percen belül elérhető kell hogy legyen (tehát pl. moziba nem lehet menni), természetesen ezt külön honorálják. Milyen hátrányai, nehézségei vannak a munkádnak? A csapatunk egy éve 15 fő volt, most ez feleződött, a munka viszont ugyan annyi maradt, így fontos problémák gyakran maradnak hosszabb ideig megoldatlanok. Néha egy code review-ra napokat kell várni. Korábban túl sok volt a meeting, volt olyan hogy szinte abból állt egy nap a héten, szerencsére ezt redukálták. Néhány rendszer elég régi, így sok időt töltünk manapság ezek egyesítésén, modernizálásán. Mi az, amit szeretsz a munkádban? Rugalmas munkaidő Home office A munkaidő lejártát / hétvégét / vakációt tiszteletben tartják. Nagyon jó légkör, (a vírus előtt) gyakori social eventek Expert kollégák, akik szívesen segítenek és sokat lehet tőlük tanulni Fejlődési lehetőség, a munkaidőnk 10%-át fordíthatjuk új technológiák megismerésére Ingyenes norvég képzés, boldogulási lehetőség angollal Van-e a jelenlegi pozíciódban fejlődési lehetőség? Nagy hangsúlyt feketetnek a karrier fejlesztésére. Biztosítanak konferencia részvételi lehetőséget, illetve "community of practice" jegyében különböző technológiákat megismerésére fordíthatjuk az időnket. Cégen belül lehetőség van más feljesztői team-ekbe átmenni, ha azt jobb lehetőségnek gondolod. Választhatsz hogy az experté válás útján haladsz előre, vagy szeretnél inkább manager lenni. Abszolút nincs tekintélyelvűség a vezetőségnél, így csapat hozhat fontos döntéseket. Milyen személyes tanácsod lenne azok számára, akik most fontolgatják a munkakeresést ebben a foglalkozási körben? Gyakran látni álláshirdetéseket frontend/backend/full-stack pozícióra, így nagy az igény a képzett munkavállalókra. Az állásinterjúkon szűrnek, így fontos a releváns szakmai tapasztalat, a szakmai interjún sok múlik. Illetve légy naprakész az új technológiákból. A norvég tudás hiánya nem kizáró tényező, de növeled az esélyeidet ha van. A foglalkozás részletes leírása és statisztikái >>> Previous Következő

  • Gyermekvállalással kapcsolatos támogatások | Magyar-Norvég Fórum

    Norvégiában a Munka törvénykönyvének 12. pontja szerint mindenkinek joga van a gyermekgondozási támogatáshoz, függetlenül attól, hogy állandó (fast) munkaviszonnyal rendelkezik, (ideiglenesen (vikar) vagy bizonyos ideig (engasjement) foglalkoztatják-e. A munkáltatót a lehető leghamarabb, legkésőbb a § 12-2 til 12-6 törvényben meghatározott időn belül* tájékoztatni kell gyermekgondozási időszak miatti távolmaradásról. Gyermekvállalással kapcsolatos támogatások Norvégiában a Munka törvénykönyvének 12. pontja szerint mindenkinek joga van a gyermekgondozási támogatáshoz, függetlenül attól, hogy állandó (fast) munkaviszonnyal rendelkezik, (ideiglenesen (vikar) vagy bizonyos ideig (engasjement) foglalkoztatják-e. A munkáltatót a lehető leghamarabb, legkésőbb a § 12-2 til 12-6 törvényben meghatározott időn belül* tájékoztatni kell gyermekgondozási időszak miatti távolmaradásról. legkésőbb egy héttel a két héten túli hiányzás esetén legkésőbb négy héttel előre a 12 hétnél hosszabb távollét esetén legkésőbb 12 héttel előre az egy évnél hosszabb távollét esetén A magyarországi rendszerhez képest fontos különbség, hogy Norvégiában nem csak az édesanyának, hanem az édesapának is joga van otthon maradni a 3 év alatti gyermekkel, így a gyermekgondozási időszak a következőkből tevődik össze: mamma kvote (az anyának járó gondozási napok) pappa kvote (az apának járó gondozási napok) felles kvote (ez mind az anya, mind az apa által felhasználható gondozási időszak, a szülők döntik el, hogy a rendelkezésre álló napokat hogyan osztják fel egymás között. Fontos, hogy azonos napon csak egy szülő lehet otthon) A gyermekgondozási támogatás nem csak gyermek születése, hanem adoptálás (örökbefogadás) esetén is igénybe vehető. A gyermekgondozási támogatást a NAV honlapján keresztül tudjuk igényelni. Ki jogosult a gyermekgondozási támogatásra ? Nagy általánosságban 3 feltételnek kell megfelelni, hogy valaki gyermekgondozási támogatásban részesülhessen: Norvégiában él és társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezik az elmúlt évben minimum 0,5G (2021-ben 50.676 NOK) bevétele volt a szülést megelőző tíz hónapból legalább hat hónapig jövedelemmel rendelkezett. Itt nem csak a munkaviszonyból származó bevétel számít jövedelemnek, hanem néhány egyéb bevétel is, például NAV által folyósított alábbi támogatások is jövedelemnek számítanak: sykepenger (táppénz) foreldre- og svangerskapspenger (gyermekgondozási- vagy terhességi támogatás) AAP (arbeidsavklaringspenger) dagpenger (munkanélküli segély) dagpenger ved permittering (munkanélküli segély permitálás esetén) sorkatonai, vagy katonai szolgálatból származó jövedelem egy másik EØS tagállamban lévő munkaviszonyból származó jövedelem közalkalmazotti végkielégítés (ventelønn) végkielégítés (sluttpakke) a munkáltató által továbbtanulás vagy továbbképzés alatt fizetett jövedelem Mennyi ideig jár a gyermekgondozási támogatás? A gyermekgondozási támogatás iránti jelentkezés beküldésekor a szülőknek két választási lehetőségük van: Kérhetik, hogy az ellátás összege a havi átlagfizetésük 100%-a legyen, és akkor rövidebb ideig maradhatnak otthon vagy kérhetik, hogy az ellátás összege a havi átlagfizetésük 80% legyen, és valamivel hosszabb ideig maradhatnak otthon Azt mindenképp vegyük figyelembe, hogy az anya választása az apára is érvényes, vagyis ha az anya a jelentkezési lapon 100%-ot ad meg, akkor az apa már nem választhatja a 80%-ot. A gyermekgondozási időszak A gyermekgondozási időszak felosztása az alábbiak szerint néz ki, amennyiben mind az édesanya, mind az édesapa jogosult a gyermekgondozási támogatásra: Egy gyermek esetén: 100% fizetéssel összesen 49 hét jár mamma kvóta 3 hét a szülés előtt + 15 hét pappa kvóta: 15 hét közös kvóta: 16 hét 80% fizetéssel összesen 59 hét jár mamma kvóta 3 hét a szülés előtt + 19 hét pappa kvóta: 18 hét közös kvóta: 19 hét Ikrek esetén 100% fizetéssel összesen 66 hét jár mamma kvóta 3 hét a szülés előtt + 15 hét pappa kvóta: 15 hét közös kvóta: 33 hét 80% fizetéssel összesen 80 hét jár mamma kvóta 3 hét a szülés előtt + 19 hét pappa kvóta: 19 hét közös kvóta: 39 hét Hármasikrek vagy több gyerek esetén 100% fizetéssel összesen 95 hét jár mamma kvóta 3 hét a szülés előtt + 15 hét pappa kvóta: 15 hét közös kvóta: 62 hét 80% fizetéssel összesen 115 hét jár mamma kvóta 3 hét a szülés előtt + 19 hét pappa kvóta: 19 hét közös kvóta: 74 hét Amennyiben vagy csak az édesanya, vagy csak az édesapa jogosult gyermekgondozási támogatásra, akkor a teljes időszakot egymaga használhatja fel. Az édesapáknak további joga, hogy a szülés után 14 napot távol legyen a munkahelyétől, hogy ő is otthon maradjon az újszülöttel. Ez a 14 nap az "apa kvótán" kívül értendő. Fontos megemlíteni, hogy bár ez a 14 nap távolmaradás minden édesapának jár, azonban az, hogy ez a távollét fizetett, vagy fizetetlen távolmaradás, az a munkáltatóval való megegyezéstől függ. Rugalmas gyermekgondozási időszak Mint Norvégiában sok minden, a gyermekgondozási időszak is rendkívül rugalmasan kezelhető. Lehetőségünk van a gyermekgondozási időszak egyes napjait elhalasztani, felosztani esetleg munkaviszonnyal vagy szabadsággal kombinálni. A NAV honlapján található Foreldrepengeplanlegger segítségével könnyen megtervezhető a gyermekgondozási időszak. Milyen összegre számíthatunk gyermekgondozási támogatásként? A gyermekgondozási támogatás a gyermek gondozása miatt kiesett jövedelmet hivatott pótolni, ezért a szülés előtti jövedelemmel megegyező összeg kerül havonta kifizetésre (a kifizetési összegnek van egy maximuma, ami 6G, vagyis 2021-ben 608.106 NOK. A jövedelem ezen összeg feletti része nem kerül kalkulálásra). A gyermekgondozási támogatás alkalmazottak esetében nagy általánosságban az elmúlt három havi kereset átlagából kerül kiszámításra. Amennyiben az éves fizetés átlaga és az utolsó három havi fizetés átlaga között legalább 25% eltérés van, akkor a NAV a leginkább reális átlagjövedelem alapján kalkulál. Amennyiben valaki alkalmazott, de emellett egyéni vállalkozásból, vagy szabadúszóként szerzett jövedelme is van, akkor a két jövedelem összevonásra kerül. Mivel a gyermekgondozási támogatás kiszámítása meglehetősen személyre szabott, a saját várható gyermekgondozási támogatás összegének kiszámításához javasoljuk a NAV oldalán található Foreldrepenger kalkulátor használatát. Milyen összegre számíthatunk gyermekgondozási támogatásként? A gyermekgondozási támogatás a gyermek gondozása miatt kiesett jövedelmet hivatott pótolni, ezért a szülés előtti jövedelemmel megegyező összeg kerül havonta kifizetésre (a kifizetési összegnek van egy maximuma, ami 6G, vagyis 2021-ben 608.106 NOK. A jövedelem ezen összeg feletti része nem kerül kalkulálásra). A gyermekgondozási támogatás alkalmazottak esetében nagy általánosságban az elmúlt három havi kereset átlagából kerül kiszámításra. Amennyiben az éves fizetés átlaga és az utolsó három havi fizetés átlaga között legalább 25% eltérés van, akkor a NAV a leginkább reális átlagjövedelem alapján kalkulál. Amennyiben valaki alkalmazott, de emellett egyéni vállalkozásból, vagy szabadúszóként szerzett jövedelme is van, akkor a két jövedelem összevonásra kerül. Mivel a gyermekgondozási támogatás kiszámítása meglehetősen személyre szabott, a saját várható gyermekgondozási támogatás összegének kiszámításához javasoljuk a NAV oldalán található Foreldrepenger kalkulátor használatát. Mikor kell beküldeni a gyermekgondozási támogatás iránti kérelmet? Az anya leghamarabb a terhesség 22. hetében jelentkezhet gyermekgondozási támogatásra, azonban a NAV azt javasolja, hogy a jelentkezési lapot a szülés várható időpontja előtt 4-6 héttel, azonban legkésőbb a szülés után 3 hónappal küldjük be ahhoz, hogy ne veszítsünk el egyetlen jogosultsági napot sem. Örökbefogadás esetén leghamarabb akkor lehet jelentkezni, mikor a szülők megkapják a gondozás hivatalos átvételének időpontját. Itt is érvényes, hogy a gondozás hivatalos átvételének időpontjától legkésőbb három hónapon belül küldjük be a jelentkezést a jogosultsági napok elvesztésének elkerülése érdekében. Az apa leghamarabb a szülés időpontjában küldheti be jelentkezését, de itt is javasolt a gyermekgondozási időszak tervezett megkezdése előtt 4-6 héttel beküldeni az igényt. Engangsstønad - Egyszeri gyermekgondozási támogatás Amennyiben az anya nem rendelkezik rendszeres jövedelemmel, de Norvégiában él jogosult az engangsstønadra, vagyis egy egyösszegű támogatásra, melynek az összege 2023-ban 90.300 NOK. Ahhoz, hogy valaki jogosult legyen az engangsstønadra két feltételnek kell megfelelni: a kérelmező a gyermek édesanyja vagy 15 év alatti gyermek örökbefogadója (az élettárs gyermekének örökbefogadása nem ad jogosultságot erre a juttatásra. Egyes esetekben az apa, vagy az örökbefogadó szülő is jogosult lehet. Norvégiában él és társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezik Mikor kell beküldeni az engangsstønad iránti kérelmet? Ugyanazok a szabályok vonatkoznak erre is, mint a gyermekgondozási támogatás igénylésére, azzal a különbséggel, hogy a szülés/örökbefogadás után legkésőbb nem három, hanem hat hónapon belül kell beküldeni az igényt, melyet a NAV honlapján keresztül tehetünk meg. Kontantstøtte Amennyiben az 1 évesnél idősebb gyermekünk nem kapott 100%-os helyet az óvodában (vagy esetleg nem szeretnénk még beiratni és otthon maradnánk vele kicsit tovább, lehetőségünk van Kontantstøtte -t, vagyis Gyermeknevelési támogatást igényelni. Amennyiben gyermekünk csak részidőben jár óvodában, a fennmaradó időszakra szintén jár a támogatás. (pl. ha gyermekünk 50%-ben jár óvodában, akkor jogosultak vagyunk 50% Gyermeknevelési támogatára. Ahhoz, hogy a gyermeknevelési támogatásra jogosultak legyünk. főszabályként mind a szülőnek, mind a gyermeknek Norvégiában kell élnie, illetve az elmúlt öt évben mindkét szülőnek társadalombiztosítási jogosultsággal kellett rendelkeznie Norvégiában, vagy egy másik EU/EØS országban. A gyermeknevelési támogatás összege a 2023-as évben 7500 NOK/hó A gyermeknevelési támogatás attól a hónaptól jár, amikor a gyermek betölti a 13 hónapos kort, és addig a hónapig, amikor a gyerek betölti a 23 hónapos kort, vagyis összesen 11 hónapig jár. A gyermeknevelési támogatást a NAV honlapján lehet igényelni , leghamarabb akkor, amikor a gyermek betöltötte az egy éves kort. A gyermekgondozási támogatásról (foreldrepenger), az egyszeri gyermekgondozási támogatásról (engangsstønad) és a gyermeknevelési támogatásról (kontantstøtte) további, bővebb információt a NAV honlapján találhatunk. Forrás: NAV A bejegyzést összeállította: Orbán-Kereki Renáta

  • MaNo Magazin

    - Emelkednek a repjegy árak - Rekordszámú menedékkérelem -Kkitoloncolási törvényre vonatkozó javaslat - Hosszú távú betegállomány - Megállapodás a Nemzeti Könyvtár és a Vatikán között - Bunad az UNESCO kulturális örökség listáján - Sífutás, Johaug, kézilabda <<< Vissza 8. desember 2024 Előző heti hírek >>> 2024. 49. hét E heti szerkesztőink: Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina Sziasztok, itt vagyunk a legfrissebb magazinnal, de nyugi, nemsokára elvonulunk mi is karácsonyi szünetre. Néhány ajánlat a hétről: Ádám hosszasan foglalkozik a jelenleg leginkább aktuális sífutással, kiderül, hogy Johaug lúzer vagy sem. (A kézilabdás összefoglalóit a csoportban keressétek!) Rékától megtudhatjátok például azt, hogy mi mindent hallgattak a norvégok idén. Betti többek között azt is elmeséli, hogy melyik norvég nevezetesség került fel az UNESCO szellemi világörökségi listájára. Nem, nem a Grandiosa. Kriszta (a Télapó helyett) elhozta nektek a legújabb rossz hírt is. Természetesen ezeken kívül számos más hírt is olvashattok. Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalunkat ( Magyar-Norvég Galéria ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Rekordszámú menedékkérelem, de nem Ukrajnából www.utrop.no Langt flere asylsøkere fra Syria til Norge enn til Norden Norge har havnet på en ny asyltopp i Europa, med langt flere syriske asylsøkere som kommer hit enn til våre naboland. Csaknem 30 százalékkal nőtt idén eddig a szíriai menedékkérők száma Norvégiában az előző év azonos időszakához képest. Más északi országokban a szíriai menedékkérelmek száma csökkenő tendenciát mutat, ami azt jelzi, hogy Norvégia a legnépszerűbb célország a szíriai menekültek körében. Az elmúlt hónapokban havonta 2-300 szíriai menekült érkezett Norvégiába, az elmúlt két évben pedig összesen 4500 állampolgár nyújtott be menedékkérelmet. A Bevándorlási Hivatalt (UDI) kissé meglepte a növekedés, de az okok között szerepelhet a Közel-Keleten megnövekedett biztonságpolitikai feszültség. A szíriai menedékkérők közül sokan korábban Törökországban éltek, ahová azonban a norvég hatóságok nem küldhetik vissza őket, mivel Törökország nem része a schengeni övezetnek. A Norvégiába érkező szíriaiak túlnyomó többsége menedékjogot kap. Tavaly összesen 1332 fő kapott menedékjogot Norvégiában, ami a benyújtott menedékkérelmek 97 százalékának felelt meg. Pál Bettina Forrás: UTROP Újra emelkedhetnek a repülőjegyek árai e24.no Advarer om høyere flypriser: – Dramatisk Flybransjen trapper opp kampen mot økte flyplassavgifter. Harcban állnak egymással a Norwegian és a jövő évi költségvetési tervezet csapatai. Az ok a reptereket üzemeltető Avinor hosszabb ideje fennálló, mintegy 1,7 milliárd koronás vesztesége. A kormány úgy véli, hogy ezt a lyukat megemelt reptéri illetékkel lehet betömni (kb. 2 milliárd koronás költséggel), míg a Norwegian szerint ez ahhoz fog vezetni, hogy ismét emelni kell a jegyárakat, mivel ez a reptéri illeték 50%-os emelését jelenti. A Norwegian külföldön terjeszkedni próbál, miközben a tervezett intézkedés a belföldi járatokat rosszabb helyzetbe hozza, ami ezek számának csökkenéséhez is vezethet, mivel gazdaságtalanná válik a némelyik járat fenntartása, holott az ország több részében a repülés a tömegközlekedés része. Mellékesen munkahelyek megszűnését is okozhatja, ha a javaslat elfogadásra kerül. A SAS norvégiai részlege sem örülne ennek a változásnak. A munkaadókat tömörítő NHO légiközlekedéssel foglalkozó csoportja szerint az Avinornak külső szakértők bevonásával át kellene szerveznie a vezetési struktúráját, ami az első lépés lehet egy fenntarthatóbb finanszírozás felé. Az Avinor megérti, hogy a légiközlekedési vállalatok nem igazán örülnek annak, hogy rájuk hárítaná a kormányzat ezt a terhet (ami egyébként utasonként átlagosan 60 korona emelkedést jelentene a norvég reptereken). A Közlekedési Minisztérium pedig mérlegeli mindkét fél érveit és kívánságait, és megpróbálnak még az év vége előtt döntésre jutni, miután a reptéri díjak megállapítása ennek az államigazgatási szervnek a hatáskörében van. Mindeközben Svédország megszünteti a reptéri illetéket. Hortobágyi Krisztina Forrás: E24 Norvégia máris mérlegeli a dánok kitoloncolási törvényére vonatkozó javaslatát www.tv2.no Mehl om dansk utvisningsforslag: – Naturlig at vi vurderer det TV 2 Nyheter Livestudio - Siste nytt i dag Kaare Dybvad Bek, Dánia bevándorlási és integrációs minisztere törvényjavaslatot terjesztett elő, amely szigorítaná a külföldiek kiutasítására vonatkozó szabályokat. Az új szabály szerint minden olyan külföldi állampolgárt ki lehetne toloncolni, akit letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Emilie Enger Mehl, Norvégia igazságügyi és rendkívüli helyzetekért felelős minisztere kijelentette, hogy a norvég kormány természetesen megvizsgálja a dán javaslatot és annak lehetséges bevezetését. Hangsúlyozta, hogy azoknak a külföldieknek, akik súlyos bűncselekményeket követnek el, nincs helyük a norvég társadalomban. Dániában és Norvégiában jelenleg is lehetséges a külföldiek kitoloncolása, de ezt alapos mérlegelési folyamat előzi meg, figyelembe véve például azt, hogy az érintett személy milyen régóta tartózkodik az országban. A dán törvényjavaslat célja, hogy szigorítsa ezt a rendszert és egységes eljárást alkalmazzon. Pál Bettina Forrás: TV2.no és TV2.dk Hosszú távú betegállomány – mi okozza? frifagbevegelse.no Nye Nav-tall: Derfor er vi sykmeldte lenge Kreft utgjør en merkbar andel av langtidssykefraværet, påpeker Nav-forsker Ivar Lima. Továbbra is dúl a vihar a betegállomány körül, sokan úgy vélik, hogy túl sok a hosszútávú (6 hónapot meghaladó) távollét betegségek miatt. Ivar Lima, a NAV elemzőcsoportjának kutatója szerint ennek jó részét komoly betegségek okozzák. Úgy véli, hogy irodai dolgozóként könnyű megfeledkezni arról, hogy például a fizikai fájdalmak (mondjuk izomsérülések) mást jelentenek az olyan embereknek, aki nem ülőmunkát végeznek. Főleg, hogy a némelyik munka azt eredményezi, hogy ezek a panaszok még komolyabbá válnak. A kutató elmondja azt is, hogy sokan bagatellizálni próbálják ezeket a betegségeket. Az izom és ízületi megbetegedések a hosszútávú betegállományok 31%-át teszik ki. Lima rámutat, hogy ezek lehetnek kevésbé súlyosak, de sok olyan van köztük, ami igenis komoly, műtétet és hosszas rehabilitációt igényel. Ilyenek lehetnek a kopások, gyulladások, sérvek, különféle autoimmun megbetegedések. Sok ezek közül végül rokkantnyugdíjazáshoz vezet. A háziorvos feladata annak eldöntése, hogy egy betegség valóban okoz-e munkaképtelenséget. Lima álláspontja szerint egy csonttörés, egy térd- vagy vállprobléma hosszabb idejű munkaképtelenséget okozhat egy asztalos esetében, mint egy óvodai dolgozónál. Egy hozzám hasonló irodai dolgozónak ilyesmi rövidebb távollétet jelent – mondja. Az, hogy meddig kell otthon maradni, függ attól is, hogy milyen lehetőségek vannak a munkakörülmények „testre szabására” egy ilyen helyzetben. A kutató beszél arról is, hogy milyen nagyobb betegségcsoportok vannak még, amelyek szintén hozzájárulnak a hosszabb távú munkából való kiesésnek. A pszichológiai betegségek, mint a depresszió vagy a szorongás 11%-ban felelősek ezért. A lelki tünetek, mint például a stresszreakciók, vagy a kiégés szintén nagyjából 11%-ot tesznek ki. Ez utóbbiak, valamint a kimerültséggel küzdők számának 2022 óta való emelkedése azt is jelenti, hogy immár többen betegek sokáig emiatt, mint mondjuk depresszió miatt. Lima szerint ennek okai egyelőre bizonytalanok. Vannak kutatások, amik azt mutatják, hogy ezek lehetnek a covid-fertőzés későbbi következményei is. A rákos megbetegedések alapvetően láthatatlanok a statisztikában, mivel a sok különféle diagnózis elrejti ezeket. De Lima összegyűjtötte őket egy kategóriába, így láthatóvá vált, hogy ezek mintegy 6%-át jelentik az elhúzódó betegállományoknak. A kutató elmondja, hogy bár ebben az egész vitában fontos tényező volt a hosszú távú betegállomány emelkedő tendenciája, azért több ponton olyasmikről folyt, amik már a pandémia előtt is jelen voltak. Hortobágyi Krisztina Forrás: Fri Fagbevegelse Megállapodást köt a Nemzeti Könyvtár és a Vatikán www.nrk.no Nasjonalbiblioteket går inn avtale med Vatikanet Nasjonalbiblioteket har gått inn ein intensjonsavtale med det apostoliske biblioteket og arkivet i Vatikanet, melder Nasjonalbiblioteket i ei pressemelding. Avtalen går ut på at alle kjelder til norsk historie som finst i desse institusjonane skal bli digitalisert, transkribert og oversett. Målet er å gjere dokumenta tilgjengelege for offentlegheita fram mot jubileet for slaget på Stiklestad i 2030. Vatikanet ønsker å opne arkiva sine, og den norske avtalen er ein av pilotane i dette prosjektet. A Nemzeti Könyvtár szándéknyilatkozatot írt alá a Vatikáni Apostoli Könyvtárral és Levéltárral, mely szerint az intézményeikben található összes norvég történelmi forrás digitalizálásra, átírásra és lefordításra kerül. A cél, hogy a stiklestadi csata 2030-as évfordulójáig ezek a dokumentumok a nyilvánosság számára hozzáférhetővé váljanak. A megegyezés az úttörője annak a tágabb projektnek, melyen keresztül a Vatikán meg szeretné nyitni levéltárát. Vida Réka Forrás: NRK Felkerült a bunad az UNESCO szellemi kulturális örökségének listájára www.nrk.no Bunad trolig på Unesco-liste I morgen blir det kjent om bruken av bunad og håndverket som ligger bak drakten, oppføres på Unescos liste over levende kulturarv. – Det internasjonale samfunnet anerkjenner med denne innskrivingen bunadbruk og tekstilhåndverk i Norge som viktig levende kulturarv, som bør sikres for framtidige generasjoner, sier direktør Ellen Krageberg i Norges Husflidlag i en pressemelding. Det finnes i dag over 450 ulike varianter av bunader i Norge. I Agder vil ansatte i Husflidens butikker markere dagen med å gå i bunad på jobb. December 5-én az UNESCO szellemi kulturális örökséggel foglalkozó szervezetének Paraguayban megtartott záróülésén jelentették be, hogy a norvégok nemzeti viselete, a bunad, valamint a hozzá kapcsolódó textilművészet is felkerült a szellemi kulturális örökség listájára. A „Bunadbruk” nevű projekten négy norvég egyesület (Noregs Ungdomslag, Norges Husflidslag, Norsk Folkedraktforum, Norsk Institutt for Bunad og Folkedrakt og Studieforbundet) több, mint három évig dolgozott. A bunad a norvégok nemzeti viselete, amelyet keresztelőkön, konfirmációkon, esküvőkön, diplomaosztókon és természetesen május 17-én, a norvég nemzeti ünnepen is viselnek. A bunadok különböző mértékű történelmi és helyi kötődéssel rendelkeznek. Ma Norvégiában összesen 450 különböző típusú bunad létezik. Az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló nemzetközi egyezményt, melynek célja a kulturális sokszínűség elismerése és az élő hagyományok megőrzése. Norvégia legutóbb 2019-ben került fel a listára a Setesdal völgyéhez köthető hagyományokkal, mint a népművészet, zene és tánc. Pál Bettina Forrás: NRK , Bunad og folkedrak t, Bunadbruk , Nationen , Magyar-Norvég Fórum Ezt hallgatták a norvégok 2024-ben a Spotifyon www.nrk.no Spotify Wrapped: Dette hørte nordmenn på i 2024 Det er langt færre norske artister på Spotifys topplister for i år enn i fjor, men et par guttegrupper gjør stor suksess. Az előző évhez képest sokkal kevesebb norvég előadó végzett a Spotify toplistáin idén, pár fiúcsapatnak azért sikerült. A Spotify már tizedik éve összesíti Spotify Wrapped néven az adott zenei évet. Ahogy tavaly is, 2024-ben szintén Taylor Swift lett a legtöbbet streamelt előadó Norvégiában, őt követi többek közt Billie Eilish, Kanye West, The Weeknd és David Guetta. A norvég előadók legnépszerűbbjei idén két fiúcsapat lett. A Roc Boyzé a legtöbbet játszott csapat címe, amivel hetedikként végeztek a listán, mögöttük pár hellyel landolt a Golfklubb. Összehasonlításképp tavaly öt norvég előadó is az első tízben szerepelt. A legtöbbet streamelt dalok listáján is kevesebb, mindössze három norvég kapott helyet idén. Harmadik lett a Soldat – RMX a Golfklubbtől, negyedik a Bærum Bitches, a Søte og Rare Gutter dala és a hetedik helyen végzett a Badebussen a DJ MøMø og Kjartan Lauritzen alkotópárostól. Tavaly ezen a listán hét norvég dal is szerepelt. Sandeep Singh zeneipari szakértő és műsorvezető szerint az elmúlt évtizedben számos jelentős norvég előadó tűnt fel a piacon, akik nemzetközileg is megállják a helyüket. Bár az idei év egy kicsit gyengébbre sikerült, az említett három produkció még mindig az első tízben landolt. Teljes aggodalomra tehát nincs ok, de nyilvánvaló, hogy van még hova fejlődni. A legnépszerűbb dal a világon idén az Espresso lett Sabrina Carpentertől, akiről nemrég kiderült, hogy jövőre Norvégiában is koncertezik. Negyven százalékos növekedést produkált viszont Norvégiában a country, amelyhez olyan nevek is hozzájárultak, mint Beyoncé vagy Post Malone. A teljes Spotify Wrapped 2024 lista a forrásban található linken csemegézhető. Vida Réka Forrás: NRK Na, ki a vesztes? www.vg.no Johaug reagerer kraftig på svensk dom: – Så kan jeg svare at han er en taper Foran verdenscupen på Lillehammer ble Therese Johaug (36) konfrontert med en påstand fra den svenske kommentatoren Tomas Pettersson. Hun svarte knallhardt tilbake. Kisebb szócsata alakult ki Therese Johaug és a svéd Expressen lap munkatársa, Tomas Petterson között. A svéd zsurnaliszta azzal vívta ki több norvég haragját is, hogy november 29. - december 1. között Rukában megrendezett sífutó világkupafutamot követően azt írta a most visszatérő norvég klasszisról, hogy rajta kívül mindenki győztes volt ezen a hétvégén, csak ő volt az egyetlen vesztes. Ennek oka, hogy 10 kilométeren Johaug 2. (itt 46,5 másodperccel maradt le a svédek kiválósága, Frida Karlsson mögött), majd 20 kilométeren kisebb meglepetésre csak a 4. lett. Az idézet valahogy így hangzik: „Üdvözöllek egy új sívilágban. A jó dolog az, hogy itt mindenki győztes. Nos, nem mindenki. Te nem vagy az, Therese Johaug.” (Tudom, hogy ez nem egy véleménycikk, de szerintem lehet örülni a honfitársaid/kedvenceid sportsikereinek anélkül, hogy bárkibe belerúgnál. Mondjuk ha az én kedvenc Liverpoolom nyer, akkor nem az az első reakcióm, hogy: „Haha, bénák vagytok, jól hülyére vertünk titeket, lúzerek. Jó utat Lúzerfalvára!”, hanem az, hogy hurrá, nyertünk.) Johaug természetesen nem hagyta szó nélkül Petterson kijelentését. A lillehammeri világkupafutam előtt, a december 5-i sajtótájékoztatón azzal vágott vissza, hogy: „Ha ő vesztesnek gondol engem, akkor azt tudom neki mondani, hogy ő egy vesztes, akinek ez a véleménye. Egészen egyszerűen ez nem tetszik nekem.” Amikor a VG kérdezte, hogy a svéd újságírónak mit üzen, a norvég klasszis annyit válaszolt, hogy szerinte nem volt túl rendes dolog, hogy őt nevezte meg egyetlen vesztesnek a rukai versenyhétvége után. Majd Johaug azt is hozzátette, hogy 3 éve itt, Lillehammerben kikapott Karlssontól, majd 3 hónappal később az olimpián bebizonyította, hogy miért ő a sportág koronázatlan királynője. Ezt már Petterson sem bírta szó nélkül, és kifejtette, hogy mire gondolt. Magyarázata szerint csak annyiról van szó, hogy a futamokat a pálya mellől nézők számára nem lett volna annyira szórakoztató a verseny, ha Johaug ott folytatja, ahol még 2022-ben abbahagyta, és tönkreveri a komplett mezőnyt. Szerinte minden verseny sokkal nyitottabb, ha a norvég klasszis nem jár fényévekkel a többi versenyző előtt. Ebben a helyzetben pedig Johaug kivételével mindenki nyer. Mindenesetre érdemes lesz nézni, hogy a visszatérő turnéját teljesítő Johaug hazai közönség előtt milyen teljesítménnyel áll elő. Kovács Ádám Forrás: VG Johaug, aki nem vesztes www.vg.no Johaug slo tilbake med knusende seier etter svensk dom: – Det fyrte noe inni meg Det var jevnt og spennende i én kilometer. Så satte Therese Johaug (36) på turboen. Da så hun seg aldri tilbake. A női sífutók 10 kilométeres szabadstílusú számában december 6-án, pénteken, Lillehammerben megrendezett futamon az első 1 kilométeren még szorosan alakultak a dolgok, aztán a 36 éves Therese Johaug begyújtotta a rakétákat, és már nem nézett hátra. A norvég csillag végül 25:16,14-es idővel, elsőként szelte át a célvonalat. A dobogó másik két fokát is norvégok foglalták el, Heidi Weng 11,4 másodperces hátrányban 2. lett, míg bronzérmet a 43,2 másodperces hátrányban célba érő Astrid Øyre Slind szerezte meg. A legjobb nem norvég a svéd Frida Karlsson lett, aki 46,4 másodperces lemaradásával a 4. helyen végzett. Norvégiát a TOP 10-ben még 3-an képviselték. Silje Theodorsen a 6., Helene Marie Fossesholm 8., Kristin Austgulen Fosnæs pedig a 10. helyen ért be. Johaug a győzelmét fantasztikusnak nevezte, majd a VG-nek kifejtette, hogy mentálisan eléggé kimerítő, ha az embernek amiatt kell magyarázkodnia, hogy 2. vagy 4. lesz, mert ez nem csak annyiból áll, hogy az ember felcsatolja a síléceit, kimegy a pályára, tesz pár lépést, és varázsütésre a nyakába kerül egy aranyérem. Viszont meglátása szerint egyrészt neki is időre van szüksége a csúcsformába kerüléshez, másrészt pedig az egész sportágnak jót tesz, ha nem minden csak róla szól, és nem minden futamot ő nyer meg. Az köztudott, hogy a kritikusokat egy sportoló legjobban a pályán nyújtott teljesítményével tudja elhallgattatni, nem pedig a sajtóban, vagy a közösségi médiában üzengetéssel, neadjisten emberi élet kioltására alkalmas eszközökkel, mint golyószóró, gránát, vagy láncfűrész. Johaug pedig a december 5-i sajtótájékoztatós visszavágást követően a sípályán is visszavágott, illetve felvetette, hogy esetleg Tomas Pettersont fel kéne vennie mentális felkészítőjének. A második Heidi Weng saját elmondása szerint a 2022 márciusában elszenvedett fejsérülése után most nyújtotta legjobb teljesítményét. A dobogó 3. fokára felálló Astrid Øyre Slind késhegyre menő párharcot vívott a svéd Frida Karlssonnal a bronzéremért, de végül 3,2 másodperces előnnyel övé lett jobb pozíció. Saját teljesítményével rendkívül elégedett volt, és bebizonyította, hogy az előző versenyhétvégén a vasárnapi futam csak egy kisiklás volt (10 kilométeren akkor is a 3. helyen végzett, míg 20 kilométeren csak 24. lett). Johaug teljesítményéről úgy vélekedett, hogy nem meglepő, mert a 36 éves klasszis világéletében csúcskategóriás sífutó volt. Kovács Ádám Forrás: VG Norvég egyeduralom, és egy elégedetlen versenyző www.vg.no Verdenscupen i langrenn i Lillehammer: Norsk dominans da Martin Løwstrøm Nyenget vant - Iver Tildheim Andersen slaktet seg selv da – Jeg er dritræva hvert år Landslagsløper Iver Tildheim Andersen (24) ble nummer fire, slått med bare ti sekunder av vinneren Martin Løwstrøm Nyenget (32). Likevel var han rasende på seg selv. A férfi sífutók 10 kilométeres szabadstílusú számában december 6-án, pénteken, Lillehammerben egészen komoly verseny volt az első helyért, amiből komoly küzdelmet követően a norvég Martin Løwstrøm Nyenget jött ki a legjobban 22:58,8-as idejével. Őt még öt honfitársa követte, Simen Hegstad Krüger (+4,1 mp), Harald Østberg Amundsen (+7,8), Iver Tildheim Andersen (+10,2), Andreas Fjorden Ree (+10,4), Mattis Stenshagen (+38,3) sorrendben . A TOP 10-be két nem norvég fért még be, a 7. helyet a német Friedrich Moch szerezte meg, ő 40,3 másodperccel maradt el a győztes időtől, a 8. helyen pedig holtversenyben a norvég Einar Hedegard és az osztrák Mika Vermeulen ért célba 49,5 másodperces hátrányban, az első 10-et Pål Golberg zárta le, az ő lemaradása kerek, 50,5 másodperc volt. Az első hatos legelégedetlenebb versenyzője a 4. helyezett Iver Tildheim Andersen volt. Ő a VG-nek rendkívül csalódottan nyilatkozott. Elmondása szerint most egy kicsit össze kell szednie magát, mert ezen a távon egyszerűen semmi nem jött össze neki, hiába ígérte, hogy nagyon jó futama lesz. Bővebben kifejtve, érzése szerint sem a síelés, sem pedig az idejének a beosztása nem ment. A 24 éves versenyző meglátása szerint teljesen értelmetlen a 4. helyen végezni, mert az már nem a dobogó, és onnantól nem számít, hogy az ember 4. vagy 110. lesz. Andersen szíve szerint átaludná az év hátralevő részét, hogy megfeledkezzen erről a kudarcról. A dobogón viszont teljesen más volt a hangulat. A 3. világkupafutamát nyerő Martin Løwstrøm Nyenget szerint remek érzés hazai közönség előtt nyerni, ahol sok családtagja is ott van a nézők között. Simen Hegstad Krüger véleménye szerint a válogatotton belül sokan vannak, akik gyorsak, Nyenget sikere pedig nem meglepő, mivel a szezonban eddig ő volt a legjobb. A bronzérmes Harald Østberg Amundsen pedig nagyon elégedett a futamával, és azzal, hogy sikerült maga mögött tartania Andersent és Reet is. Kovács Ádám Forrás: VG Elkészült a Klubvilágbajnokság csoportbeosztása www.vg.no Erling Braut Haaland og Manchester City møter Juventus i klubb-VM – se hele trekningen Erling Braut Haaland og hans Manchester City møter i tur og orden Wydad, Al Ain og Juventus i gruppespillet i klubb-VM i USA neste år. Jövő júniusban és júliusban kerül megrendezésre az átalakult formátumú labdarúgó Klub VB. Az eddigi, csak a kontinensbajnokok részvételével zajló torna helyett egy 32 csapatot felvonultató sportesemény kerül lebonyolításra jövőre június 14. és július 13. között. Ennek sorsolását december 5-én tartották Miamiban, ahol a címvédő és Erling Haalandot is foglalkoztató Manchester City a G csoportba került a marokkói Wydad AC, az egyesült arab emírségekbeli Al Ain és az olasz sztárcsapat, a Juventus mellé. Ami pedig a többi norvég játékos klubcsapatát illeti, Alexander Sørloth és az Atlético Madrid a B csoportba került a francia Paris Saint-Germain, a brazil Botafogo, és az egyesült államokbeli Seattle Sounders FC mellé. Julian Ryerson Borussia Dortmundja az F csoportban kötött ki, itt pedig a brazil Fluminense, a dél-koreai Ulsan HD FC, és a dél-afrikai Mamelodi Sundowns vár rájuk. A nyolcaddöntőbe a csoportok első két helyezettje jut be. A tornának az Egyesült Államok ad otthont, 11 város 12 arénájában. Orlandóban 2 stadionban is rendeznek majd meccseket. (Meg kéne kérdezni, hogy Orlando polgármesterét ugye nem Orbán Viktornak hívják. Valószínűleg nem, mert akkor nem csak 2 stadion épült volna ott, hanem az összes.) A nyitómeccset Miami Gardensben játsszák, a döntőt pedig East Rutherfordban, New York mellett. Orlando, Miami Gardens, és East Rutherford mellett lesznek még meccsek Pasadenában, Charlotte-ban, Atlantában, Philadelphiában, Seattle-ben, Nashville-ben, Cincinnatiben, és Washington D. C.-ben. A tornát előzetesen többen is kritizálták, mert egyrészt alaposan beavatkozik a játékosok nyári pihenőjébe, plusz a focisták alapból is túl sok meccset játszanak, ami csak fokozza a sérülések kockázatát. Kovács Ádám Forrás: VG <<< Előző Következő >>>

  • Álláskeresés és munkavállalás | Magyar-Norvég Fórum

    Magyar állampolgároknak nem kell munkavállalási engedély Norvégiában. A legtöbb álláshirdetést csak norvég nyelven teszik közzé, munkavállaláshoz elengedhetetlen a helyi nyelv ismerete. Álláskeresés és munkavállalás Magyar állampolgároknak nem kell munkavállalási engedély Norvégiában. A munkavállalással kapcsolatos legfontosabb információk megtalálhatók a Work in Norway oldalán . Munkakörülményekkel, jogszabályokkal kapcsolatos információk az Arbeidstilsynet honlapján olvashatók angolul. A legtöbb álláshirdetést csak norvég nyelven teszik közzé, ám néhány angol is van közöttük. A munkavállaláshoz és napi ügyintézéshez elengedhetetlen a jó angol nyelvtudás, de a norvég munkáltatók nagy része megköveteli a norvég, vagy valamely skandináv nyelv ismeretét is. A legtöbb állást az építőipar kínálja az EURES adatai szerint. Hiány van az országban az egészségügyi dolgozókból is: orvosokat, nővéreket és ápolókat, illetve gondozókat is nagy számban várnak a munkaadók. Mérnöki, informatikai felsőfokú végzettségű dolgozókat, szakmunkásokat, valamint értékesítőket, szállodai és éttermi munkásokat is gyakran keresnek. Álláskeresőként érdemes megfontolnunk a lehetőségét annak, hogy közvetítő cégen keresztül próbálunk tapasztalatot szerezni. A cégek szolgáltatási az álláskeresők számára ingyenesek, így bátran kipróbálhatjuk ezt az opciót is. Vikarbyrå/bemanningsbyrå: munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó irodák, akik ügyfelekhez közvetítik ki a munkavállalókat rövidebb vagy hosszabb időszakokra/projektekre. Fő különbség az állásközvetítő cégekhez képest, hogy ebben az esetben a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó iroda alkalmazásában állunk és nem az ügyfél alkalmazásában. Rekrutteringsbyrå: állásközvetítő irodák, akik gyakorlatilag fejvadászként működnek. A megbízó cég közvetlenül alkalmazza az álláskeresőt sikeres kiválasztási folyamata eredményeképpen azon felül, hogy sikerdíjat fizet az állásközvetítő irodának. Néhány álláskereső oldal: Finn.no NAV EURES Karrierstart Jobbsafari Jucan Jobbnorge Linkedin Egyéb fontos oldalak álláskeresés szempontjából: Utdanning.no Direktoratet for høyere utdanning og kompetanse (külföldi végzettség elismertetése) Állásközvetítő irodák Az állásközvetítő ügynökségek szinte minden ágazatban közvetítenek munkavállalókat. Nagyon fontos, hogy az álláskereső irodák szolgáltatásai az álláskeresők számára ingyenesek. Amennyiben egy állásközvetítő cég pénzt kér tőled, hogy cserébe állást szerezzen neked, mindenképp jobb kihátrálnod a lehetőség elől. 7ocean People AS (olaj- és gáziparban) Academic Work (friss diplomások) Adecco Adima (gépipar-, energiaipar-, hajózási- és olajipar) Agile Bemanning AS Aktiv Personell (irodai munka, adminisztráció, raktár, IT, kereskedelem, marketing, pénzügy) Aktiv Service Utleie AS (éttermek, hotelek, privát rendezvények) All10 Bemanning (építőipar és egyéb technikai szakterületek) AM Direct AS (szakmunkások) AMBIO Helse (egészségügy) A-Personell AS Arena Personal AS ASAP Personal AS (ipar, gyártás, építőipar) Azets People AS B2B Salg AS (kereskedelem, marketing, menedzsment) Backer Skeie (felsővezetői pozíciók) BackUp Byggpersonell (építőipar) BackUp Personell Barnehageressursen (óvoda) Barona (építőipar, karbantartás, gyártás, logisztika) Bee2Bee Bemanningsbyraaet (gazdaság, számvitel, irodai munka, menedzsment, sales, marketing, IT, logisztika) Biljobb.no (autóipari munkák) BjørgFjell.no (gazdasági terület, irodai munka) Bright People Rekruttering & Bemanning AS Bygg Bemanning AS (építőipar) Cappa (felsővezetői munkák, franchise lehetőségek) Capus HR Management CBA Fagformidling Centric (IT, IT menedzsment, pénzügy, adminisztráció) Christiania Personell Clock Work Bemanning (építőipar) CNP Bemanning (hegesztők, onshore és offshore munkák, hajóipar, építőipar) Consentra Bygg og Bemanning AS (építőipar) Cruit AS (IT, menedzsment, sales) Dedicare AS (egészségügy, szociális terület) Din Bemanningspartner AS (halászat, akvakultúra) Dreamwork (sales, marketing) Elanit (IT) Eterni Norge AS (építőipar, gyártás, gépészet, adminisztráció) Fleksi Bemanning AS (építőipar, gépészet) Flex Bemanning (mérnöki munkák, építőipar, logisztika, sales, marketing, adminisztráció) Gammel nok (50+ év feletti munkavállalókra szakosodott iroda) Gråkallen Bygg og Utleie AS (építőipar) Hammer og Hanborg Hamnøy AS Hodejakt1 (IT) Hudson (szenior menedzsment, marketing, technológia, pénzügy) Human Hit Hytech Personell AS (technológiai szakmunkák) In House AS (építőipar, autóipar, gyártás) ISCO Group (szenior menedzsment) IT Vikar (IT) JKS Norge AS Jobbfolk.no Jobconnect Bemanning AS Jobzone Kelly Services Konstali Helsenor AS (egészségügy) Legepartner AS (egészségügy) Lenas Helsepersonell Logent (logisztika, ipar) Losang AS (logisztika, építőipar) Loyalty People (sales, menedzsment, ügyfélszolgálat) Management4U (gazdaság, pénzügy, könyvelés) Manpower Match Bemanning AS Mediabemanning (reklám, média, kommunikáció) Medievikar AS (média) Mploy AS (villanyszerelés, ácsmunka) Nefas (közlekedés, raktár, adminisztráció) Norgesvikar On Off Bemanning AS Oradeo AS (építőipar, gyártás, olaj- és gázipar) Partner1 Bemanning AS Pecus AS Pedagogisk Vikarsentral AS (pedagógia) People Partner AS People4You Personalhuset Powertech Solutions AS (elektrotechnikai ipar) Prime People Promiso AS Propuro AS Randstad Rekrutteringshuset Mork AS Restaurantassistanse AS (hotel, vendéglátás) Safejob Bergen AS (építőipar, akvakultúra, tengerészet) Select Bemanning AS Selecti AS Sense Personell AS Sikker Bemanning AS (építőipar) Skuteviken Personell AS Socrates AS Sonar AS (építőipar, pénzügy, adminisztráció) Star Entreprenørservice AS Stolt Bemanning AS StudentConsulting Norge AS (friss diplomások) Temp-Team Tett På Bemanning AS TN Jobb (építőipar, elektrotechnikai ipar, biotechnológia, mérnöki munkák, IT, gyártás, gyógyszeripar) Torp Consulting AS Trygg Vikar AS (óvoda) Uniflex Norge AS uWork (szociális munkák) Vacant Helse AS (egészségügy) Venezu Services AS (sales, marketing) Verto Norge AS Vikarkompaniet Vikarpartner

  • Nemzetközi nyugdíjrendszer | Magyar-Norvég Fórum

    Norvégia nem uniós tagállam, viszont a nemzetközi nyugdíjügyek tekintetében a szociális koordinációról szóló 883/2004 és 987/2009 uniós rendeleteket kell alkalmazni, azaz hasonlóképpen kell eljárni, mintha egy másik uniós tagállamról lenne szó. Nemzetközi nyugdíjrendszer Norvégia nem uniós tagállam, viszont a nemzetközi nyugdíjügyek tekintetében a szociális koordinációról szóló 883/2004 és 987/2009 uniós rendeleteket kell alkalmazni, azaz hasonlóképpen kell eljárni, mintha egy másik uniós tagállamról lenne szó. Minden tagállam, ahol legalább egy évig dolgoztunk, nyugdíjat fog fizetni nekünk. Az egyes országokban fizetett nyugdíj összege arányos lesz az adott országban megszerzett biztosítási időszak hosszával. Ha egy tagállamban nem szerzetünk elegendő hosszúságú biztosítási időt ahhoz, hogy ott a nemzeti szabályok szerint nyugdíjellátásban részesüljünk, az eljáró hatóságnak a más tagállamokban megszerzett szolgálati időt is figyelembe kell vennie az ellátásra való jogosultság megállapításakor (a biztosítási időszakok összesítésének elve). Minden államban akkortól kezdve kaphatunk nyugdíjat, amikor betöltjük az adott országban érvényes nyugdíjkorhatárt. Nem kell azonban minden országban külön nyugdíjkérelmet benyújtanunk, amikor nyugdíjba megyünk, elegendő azt a lakóhelyünkön (vagy a legutolsó munkahelyünkön, ahonnan nyugdíjba mentünk) megtenni. Ha Norvégiában megyünk nyugdíjba A nyugdíj igénylésének folyamatát már 6 hónappal korábban elkezdhetjük, azaz mielőtt betöltenénk a 67. életévünket. Ha jelenleg Norvégiában élünk, akkor a norvég nyugdíjbizotsító intézetnél (NAV) kell benyújtani a nyugdíjkérelmünket. Ezt követően a norvég fél megkeresi a magyar illetékes intézményt a magyarországi nyugdíjunk megállapítása végett (amennyiben Magyarországon is dolgoztunk korábban). A norvég intézmény lesz a kapcsolattartó intézmény. Az eljárás végén kapni fogunk egy összesítő iratot (P1 dokumentum), amelyen ellenőrizhetjük, hogy a nemzeti nyugdíjintézetek hogyan vették számításba a biztosítási időszakainkat. A norvég nyugdíjrendszer jellemzői: A nyugdíjkorhatár rugalmas, a 62. életévtől indul, azonban 67 éves kor előtt csak bizonyos feltételek mellett lehet nyugdíjat igényelni. Korhatár előtti nyugellátás nem igényelhető. A jövedelemtől függő nyugellátás megállapításához nincs minimum szolgálati idő követelmény. A garantált nyugdíjhoz, az alapnyugdíjhoz, illetve a minimum nyugdíjhoz 3 év norvégiai tartózkodási idő szükséges, amelyet az igénylő 16 éves kora és annak az évnek a vége között kell teljesítenie, amikor a 66. életévét eléri. Ebben az időszakban biztosított jogviszonnyal kell rendelkezni. A kiegészítő nyugdíj összege a korábbi keresetek nagyságától, a szolgálati évek számától függ. Ez a szabályozás 1967-től él a nyugdíjrendszerben, ezért a számítása is csak ettől az évtől lehetséges. A kiegészítő nyugdíjhoz legalább 3 év alatt kell nyugdíjpontokat szerezni. Teljes nyugdíjra jogosultság: A teljes garantált nyugdíjhoz, az alapnyugdíjhoz és a teljes minimum nyugdíjhoz 40 év norvég biztosítási idővel kell rendelkeznünk 16 és 66 éves korunk között. A teljes kiegészítő nyugdíjhoz 40 naptári évben kell nyugdíjpontokat szerezni. A nyugdíjpontokat a 17. életévétől a 75. életév eléréséig számolják (az 1943 után született személyek esetében). Nincs törvényen alapuló nyugdíj minimum. Azonban minimum nyugdíjat állapítanak meg annak az egyedülálló nyugdíjasnak, aki legalább 40 év tartózkodási időn alapuló biztosítást szerzett. Nincs törvényileg meghatározott maximum összeg. A lehető legmagasabb nyugdíj összeg 67 éves korban érhető el, 40 év biztosítási idővel, ha az igénylő egyedülálló. Norvégiában gyakori a nyugdíj előtakarékossági számla, amelyet nyugdíjba vonulás után vehetünk csak igénybe. Özvegyi nyugdíj igénylésére is van lehetőség. Nyugdíj melletti munkavégzés korlátozás nélkül lehetséges. A nyugdíjellátás adóköteles. Azok a nyugdíjasok, akiknek a minimálnyugdíj az egyetlen jövedelmük, nem fizetnek adót vagy társadalombiztosítási járulékot. Az ellátott alacsony mértékű társadalombiztosítási járulékot fizet egészségbiztosításra (5,1%). Fontos szabály, hogy ha nyugdíjasként 12 hónapot meghaladóan külföldön tartózkodunk, akkor kiesünk a norvég társadalombiztosítási rendszerből (orvosi ellátás), mert az már külföldi letelepedésnek minősül, viszont a nyugdíj folyósítását ez nem befolyásolja. Nyugdíj számítása: Amennyiben Norvégiában és Magyarországon is dolgoztunk életünk során, úgy a nyugdíjat egy többlépcsős eljárás keretében fogják megállapítani. Mindkét ország nyugdíjintézete megvizsgálja, hogy a másik országban teljesített időszakoktól függetlenül megszereztük-e az adott országban szükséges minimális biztosítási időszakot ahhoz, hogy az a nemzeti nyugdíj összegét ki lehessen számítani. Ha valamelyik országban megszerezzük ezt, akkor kiszámítják a nemzeti nyugdíj (független ellátás) összegét. Magyarországon a teljes nyugdíjhoz szükséges minimális szolgálati idő 20 év, Norvégiában a teljes nyugdíjhoz 40 év szolgálati idő szükséges. A második lépcsőben az úgynevezett arányos (pro-rata) nyugdíjszámítást végzik el. Először összeadják az összes szolgálati időnket (a magyarországi és a norvégiai biztosítási időket) és mindegyik nyugdíjintézet kiszámítja azt, hogy mekkora nyugdíjat kellene részünkre fizetni, ha a teljes szolgálati időnket az adott országban teljesítettük volna. Ez az elméleti nyugdíj összege. Ezt követően arányosítják az elméleti nyugdíj összegét a ténylegesen megszerzett szolgálati idő hosszával. Az így kiigazított összeg az arányos nyugdíjrész. Utolsó lépésként pedig azon országok tekintetében, ahol megszereztük a minimálisan szükséges biztosítási időt, összehasonlítják, hogy az önálló nemzeti nyugdíjrész, vagy a koordinációs rendeletek alapján számított arányos nyugdíjrész összege nagyobb-e és a magasabb ellátást fogják kifizetni nekünk. Ha Magyarországon megyünk nyugdíjba Magyarországon 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár irányítása alá került a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság. Egyes országokban tovább kell várni a nyugdíjfolyósítás megkezdődésére, mint máshol. Norvégiában az átlagos nyugdíjkorhatár 67 év, míg Magyarországon 65 év. Csak akkor kaphatunk nyugdíjat az adott országtól, ahol most élünk, amikor elérjük az adott országban érvényes hivatalos nyugdíjkorhatárt. Nők kedvezményes öregségi nyugdíja Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább 40 év szolgálati idővel és 32 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll. Jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő. Milyen főbb ügyintézési lépésekre számíthatunk? Magyarországi igénybejelentése a lakóhely szerint illetékes kormányhivatal járási hivatalánál, bármely kormányablakban, vagy a kérelem elbírálására országos illetékességgel eljáró szervnél, Budapest Főváros Kormányhivatala VIII. Kerületi Hivatalánál (1081 Budapest Fiumei út 19/a., levelezési cím: 1916 Budapest.) terjeszthető elő az erre a célra rendszeresített igénybejelentő lapon >>> Az igénybejelentő lappal egyidejűleg be kell nyújtani minden olyan rendelkezésre álló okmányt, amely az igénylő által megszerzett magyar és norvég szolgálati időket bizonyítja (például munkakönyv, igazolvány a társadalombiztosítási/egészségbiztosítási ellátásokról, munkaszerződések, oklevél, leckekönyv, külföldi biztosítási számot tartalmazó okmány), ezek hiányában célszerű a lehető legpontosabban felsorolni a korábbi munkahelyeket, az adott munkavégzés időtartama és a betöltött munkakör egyidejű megjelölésével. Az igénybenyújtást követően a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv tájékoztatást küld az eljárás megindításáról, melyben közli az igény elbírálására vonatkozó tudnivalókat, az ügyirat számát, továbbá az ügyintéző nevét, elérhetőségeit. Az igényelbírálási folyamat alatt a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az igénylőtől további adatokat, igazolásokat kérhet. Az egyeztetési eljárásban az ügyintézési idő 75 nap. A nyugdíjigény elbírálásának eredményéről az igénylő jogorvoslati tájékoztatást is tartalmazó, írásos határozatot kap, mely postai úton tértivevényes küldeményként kerül továbbításra. A megkapott határozat ellen fellebbezési jogunk van, ha nem értünk vele egyet, de mindent iratokkal lehet csak felülbíráltatni. A nyugdíjak kifizetése A nyugdíjat folyósító országok a megfelelő összeget általában a lakóhelye szerinti országban nyitott bankszámlájára utalják át, ha az EU/EGT területén élünk. Ha nem, akkor előfordulhat, hogy a nyugdíjat folyósító országok mindegyikében bankszámlát kell nyitni. Előfordulhat az is, hogy a norvég magánnyugdíjat, amit a cég fizet számunkra (2-7% közötti, pl. EIKA) csak norvég számlára utalnak a 67. életévet követően 10 vagy 15 éven keresztül. Erről érdemes tájékozódnia magánynyugdíjbiztosítónál. Forrás: European Commission, Norden.org, NAV, Magyar Államkincstár, NAV, Európa Önökért Tanácsadó Szolgálat állásfoglalása a feltett kérdéseimre. A bejegyzést összeállította: Pál Bettina

  • Tematikus miniszótárak | Magyar-Norvég Fórum

    Tematikus szószedetekben azokat a hasznosnak gondolt szavakat próbáltuk összegyűjteni, amik az élet különböző területein segíthetik a boldogulásunkat. Tematikus miniszótárak Tematikus szószedetekben azokat a hasznosnak gondolt szavakat próbáltuk összegyűjteni, amik az élet különböző területein segíthetik a boldogulásunkat vagy a hétköznapokban gyakran előforduló szavakat egy-egy témakör alapján gyorsan elsajátíthassuk. Olyan szavakat és kifejezéseket gyűjtöttünk össze többek között az óvoda, közlekedés, egészségügy, koronavírus, vagy akár a háború témaköréből. Temavalaszto Óvoda Egészségügy Közlekedés és járművek Koronavírus Háború Óvoda Barn med spesielle behov: sajátos nevelési igényű gyermek, általában diagnosztizált vagy ún. speciális határozat van róla (PPT vedtak: pedagógiai-pszichológiai határozat) pl. Down szindróma, autizmus Barn med særkilte behov: olyan speciális igényű gyermekek, akik több segítséget igényelnek, de a mindennapi rutinfeladatok során jól boldogulnak, ellentétben a fenti sajátos nevelési igényű gyermekekkel. pl. számi anyanyelvűek, hallókészülékkel vagy tolókocsival élő gyermekek Barnehagealder: óvodáskor Barnehageansatt: óvodai dolgozó Barnehageassistent: óvodai asszisztens, nincs formális képzéshez kötve. Előnyt jelent, ha rendelkezünk barne- og ungdomsarbeider szakképesítéssel. Általában erkölcsi bizonyítvány szükséges a munka betöltéséhez. Barnehagelærer: óvodai pedagógus, felsőfokú képzéshez között foglalkozás. Egy éves kiegészítő képzéssel lehetőség van általános iskola alsó osztályaiban is tanítani (1-4. osztály részére). Barnehagepedagog: olyan felsőfokú pedagógiai végzettségű alkalmazott, aki a vonatkozó jogszabályok szerint dolgozhat óvodáskorú gyerekekkel is. Barnehageplass: óvodai hely Barnehagestyrer: A legmagasabb szintű vezető az óvodában. Barne- og ungdomsarbeider/fagarbeider: gyermek- és ifjúsági nevelő, pedagógiai szakember. Familiebarnehage: kis létszámú óvoda. Az adott önkormányzat adja ki az engedélyt a pl. családi házban berendezett óvodára. Foreldresamtale: szülői értekezlet, mindenkinek joga van ehhez félévente, különleges gyermekek esetében gyakrabban is. Elvált szülőknél külön-külön, ikreknél pedig gyermekenként van rá lehetőség, hogy átbeszélhessék a szülők a pedagógusokkal a gyermekek fejlődését stb. Gratis kjernetid: ingyenes törzsidő, mely maximum heti 20 óra lehet alacsony jövedelmű családoknál Gårdsbarnehage: olyan óvoda, ahol lehetőség van belelátni egy farm működésébe, résztvenni az állatok ellátásában, veteményeskert gondozásában stb. Kommunal barnehage: állami tulajdonú óvoda Kontantstøtte: 1 és 2 éves kor között van lehetőség a gyermek(ek) után havi támogatást kapni a NAV-tól, amennyiben nem teljes időben járnak óvodába. Itt nagyon fontos, hogy 2017 óta 5 évet igazolni kell a társadalombiztosításban (Norvégiában vagy EU-s országon belül). Månedsbrev: havi összefoglaló az óvodában történtekről, általában fotókkal dokumentálva. Naturbarnehage: egyfajta berendezkedés, lehet állami és privát óvoda is. Ebben a típusú intézményben az idő nagy részét a természetben töltik a gyermekek Oppsigelse: felmondás Pedagogisk leder: felsőfokú pedagógiai végzettséggel rendelkező óvodai csoportvezető. Pedagogisk medarbeider: olyan pedagógiai munkatárs, aki foglalkozhat 0-5 éves korú gyermekekkel is, a pedagógus munkáját segíti az iskola 4. osztályáig. Planleggingsdag: egy olyan nap, amit az óvodai alkalmazottak az óvodai programok tervezésével és szervezésével töltenek. Prioritetsgruppe: óvodai jelentkezésnél elsőbbséget élvező csoport Privat barnehage: magántulajdonban lévő óvoda, de ugyanaz a havi díj maximum vonatkozik rájuk, mint az állami óvodákra. Småbarnsavdeling: 0-3 éves csoport Storbarnsavdeling: 3-5 éves csoport Søskenmoderasjon/søskenrabatt: testvérkedvezmény, amikor legalább két gyermek ugyanabba az óvodába jár. Tilbud om plass: ajánlat óvodai helyre Tilvenning / néha innkjøring szóval is kifejezve: beszoktatás az óvodába Verdiformidler: értékközvetítő Åpen barnehage: a nyílt óvodák speciális intézmények, ahová napi pár órában elvihetik a szülők a gyermekeket, hogy másokkal játszhassanak. Családi napközihez hasonlít. Fontos, hogy a szülőnek végig ott kell lenni, nem hagyhatja egyedül a gyermeket. Ingyenes vagy minimális költségű. Årsplan: az óvodák éves terve, általában előzetesen elérhető a honlapon. Ovoda Vissza a témaválasztáshoz Egészségügy Besøkstid: látogatási idő Besøksforbud: látogatási tilalom Henvisning: beutaló Sykemelding: táppénz Egenmelding: amikor az ember csak kicsit beteg és nem megy be dolgozni. Ehhez nem kell orvosi igazolás, elég betelefonálni, de csak pár napra szól. Epikrise: zárójelentés, ezt a kórházban a kezelőorvos írja, összefoglalja a kórházi tartózkodás lefolyását, javaslatot tesz további kezelésre. Fastlege: háziorvos Fysioterapeut: gyógytornász Ernæringsfysiolog: dietetikus Bioingeniør: biomérnök (a laborban dolgoznak, de a kórházakban a vérvételt is ők végzik sokszor) Helsesekretær: orvosi titkár/asszisztens: adminisztrál, méréseket, vérvételt, labormunkát végez, tesztel, kapcsolatot tart a beteggel. Jordmor: szülésznő Helsesykepleier (korábban helsesøster ): védőnő Helsefagarbeider: segédápoló (egészségügyi szakmunkás) Sykepleier: (diplomás) betegápoló Vernepleier: kicsit olyasmi, mint a szociális munkás, de mégsem az, főleg pszichiátrián dolgozik, illetve szellemi fogyatékosokkal foglalkozik. Ért az emberi viselkedéshez és annak korrigálásához, gyógyszerelhet is. Ergoterapeut: olyan egészségügyi dolgozó, aki a napi tevékenységek elvégzésében segít/fejleszt/segédeszközt ajánl. Legemiddel/medikament/medisin: gyógyszer Innleggelse: beteg befektetése a kórházba Utskrivelse: beteg kiírása a kórházból Behandling: kezelés Utredning: kivizsgálás Elektiv operasjon: tervezett beavatkozás Ø-hjelp (øyeblikkelig hjelp): sürgősségi beavatkozás Sykehjem: betegotthon Omsorgsbolig: magyarul ez is betegotthon, itt inkább fogyatékossággal élő, vagy valamiért segítségre szoruló emberek laknak, akik saját otthonnal rendelkeznek az intézményen belül, ami egyéni igényektől függően van ellátva személyzettel Hjemmesykepleie: otthonápolás, a beteg otthon lakik, az egészségügyi dolgozók itt látogatják meg, és végzik el az előre meghatározott ápolási feladatokat, előre meghatározott napszakokban. Ez lehet heti pár látogatás, vagy akár napi több, szükséglettől függően. Valakihez heti egyszer gyógyszert visznek, mást napi többször katétereznek, stb. Legevakt: orvosi ügyelet Akuttmottak : sürgõsségi/baleseti KAD (kommunal akutt døgnenhet): ez egy kórházat tehermentesítő, viszonylag új intézmény. Általában olyan folyamatos, de rövidtávú ellátást-megfigyelést igénylő esetekben kerül ide valaki, amikor a beteg diagnózisát már korábban felállítottak, és ezért általános orvosi végzettségű orvosok felügyelete is elégséges. Innen vezethet út haza, vagy a kórházba is. DPS (distriktpsykiatrisk senter): különböző fokú pszichiátriai ellátást nyújtó kerületi «rendelő». Egeszsegugy Vissza a témaválasztáshoz Közlekedés és járművek avregistrering - végleges vagy ideiglenes rendszámleadás bombrikke - AutoPass készülék az útdíj használatának megfizetésére bremse - fék bremselys - féklámpa dekk - gumi elbil - elektromos autó engangsavgift - egyszeri regisztrációs adó fartsbot - közlekedési bírság gyorshajtásért fartsoverskridelse - gyorshajtás forbrukerkjøpslov - fogyasztóvédelmi törvény førerkort - vezetői jogosítvány fortolling - vámolás fotgjenger - gyalogos hestekrefter - lóerő hjul - kerék hurtiglading - gyorstöltés kjøpskontrakt - adásvételi szerződés kjøretillatelse - külföldi gépjármű Norvégiában való használatához szükséges engedély, amit 1 év után kell igényelni, amennyiben csak ideiglenesen tartózkodunk az országban ladestasjon - töltőállomás elektromos autókhoz nullutslippsbil - nulla károsanyag kibocsátású autó omregistreringsavgift - átírási költség periodisk kjøretøykontroll, EU kontroll - műszaki vizsga piggdekk - szögesgumi prikkbelastningsordning - büntetőpontrendszer promillekontroll - alkoholvizsgálat prøveskilt - ideiglenes rendszám ratt - kormánykerék registreringsskilt/kjennemerke - rendszámtábl rekkevidde - hatótávolság, amennyit egy elektromos autó képes megtenni egy töltéssel salgsmelding - adásvételi értesítő samsvarssertifikat - COC megfelelési nyilatkozat, amely igazolja, hogy járműve megfelel az EK szabványoknak és szabadon mozoghat az Európai Unión és EGT országokon belül skilt - jelzőtábla slagvolum - hengerűrtartalom snøkjetting - hólánc spylevæske - ablakmosó folyadék tilhengerfeste - vontatóhorog trafikkforsikringsavgift - gépjárműadó (korábban årsavgift) trafikklovbrudd - közlekedési szabálysértés trafikkpoliti - közlekedésrendészet trafikkstasjon - gépjárművekkel kapcsolatos hivatalos ügyintézőhely transitteringsdeklarasjon - tranzitdokumentum, amely ahhoz szükséges, hogy ki tudjunk vinni gépjárművet az országból veisperring - útlezárás vikeplikt - elsőbbségadási kötelezettség vinduvisker - ablaktörlő vognkort - forgalmi engedély vrakpant - leadott (roncs) autó után járó összeg yrkessjåførbevis - hivatásos vezetői jogosítvány Hivatásos sofőröknek pedig az alábbi szószedetet ajánljuk >>> Kozlekedes Vissza a témaválasztáshoz Koronavírus Alt blir bra - Ne adjuk fel, a járványnak vége lesz és minden rendbejön Albueklem - olyan üdvözlési forma, ami a járvány miatt alakult ki, szó szerint "könyök ölelés", gyakorlatban pedig a könyökök összeérintése az ölelés helyett Balkongkonsert - erkélykoncert jelenség, ami szintén a járvány ideje alatt terjedt el szerte a világban Bivirkning - mellékhatás Covideokonferanse - videókonferencia a koronavírus alatt Engangsmunnbind - egyszer használható szájmaszk Facetimefylla - közös italozás Facetime használata közben Håndsprit, hånddesinfeksjon - kézfertőtlenítő Hjemmekontor - otthoni munkavégzés, távmunka Hurtigtest - gyorsteszt I disse koronatider - ebben a koronavírusos időszakban Innreiseregler - beutazási szabályok Isolasjon - izoláció, elkülönítés Karanten - karantén Karantenehotell - karanténhotel, ahol a karantén idejét kell eltölteni Koronabestemmelser - koronavírussal kapcsolatos rendelkezések Koronadød - koronavírus miatti halál Koronaepidemi - koronavírus-járvány Koronaforskrifter - koronavírussal kapcsolatos előírások Koronakake - koronavírus-torta (a járvány mindenre és mindenkire hat, kreatív módon) Koronakilo - a koronavírus-járvány alatt felszedett extra kilók Koronakrise - koronavírus okozta válsághelyzet Koronakø - koronavírus-járvány következtében kialakult sor általában boltok előtt (pl. polkø - Vinmonopolet előtti sor) Koronarabatt - engedmény a koronavírus-járványra való tekintettel Koronarebeller - koronavírus ellen lázadó személy (általában a korlátozások elleni lázadást jelenti) Koronarestriksjoner - koronavírus miatti megszorítások Koronaskeptiker, Covid-benekter - koronavírust tagadó személy Koronasmitte - koronavírus okozta fertőzés Koronastengt - koronavírus-járvány miatt bezárt Koronatelefon - információs vonal a koronavírusról Koronatest - koronavírus teszt Koronateststasjon - koronavírus tesztállomás Koronautbrudd - koronavírus-járvány kitörése Koronavaksine - koronavírus elleni vakcina Nærkontakt - közeli kapcsolat, szoros kapcsolatban álló személy Nasjonale tiltak - nemzeti intézkedés Person som har gjennomgått covid-19 - a koronavírus fertőzésen átesett személy Prøvesvar - teszteredmény Reiseråd - utazási tanács Smittefri - fertőzésmentes Smittekilde - fertőzési góc Smittekurve - járványgörbe Smittelege - járványügyi szakorvos Smitterisiko - fertőzés kockázata Smittesporing - a fertőzés nyomkövetése Superspreder - egy olyan személy, aki nagyon gyorsan, nagyon sokakat fertőz meg Tiltaksnivå - Intézkedési szint, színekkel jelölik és bizonyos készültség, előírás tartozik hozzá, hogy mit lehet és mit nem az adott szinten (pl. vörös a legszigorúbb, sárga a közepes) Tøymunnbind - textilanyagból készült szájmaszk Unntak fra innreiserestriksjoner - kivétel a beutazási korlátozások alól Unntak fra karantene - kivétel a karantén alól Vaksinekø - az oltásért várakozók sora, átvitt értelemben értendő, nemzeti oltási stratágia által kialakult sor a vakcináért Virusbærer - vírushordozó Koronavirus Vissza a témaválasztáshoz Háború Hybridkrig - hibrid háború Annyit tesz, hogy a konfliktus kibontakozását nem csak a szokásos katonai tevékenység, hanem más, például cyber-, terrortámadás, vagy szabotázs is kíséri. Az egyik "előnye" az, hogy a támadó fél akár el is rejtheti, hogy bizonyos esetekben ő áll a csapások mögött, néha pedig még az is kétséges, hogy egyáltalán történik-e támadás. Utbryterrepublikk/område - szakadár területek Ukrajna legkeletebbi részén fekvő Donbassban két terület is az oroszbarát szeparatisták fegyveres kontrollja alá került még 2014-ben, akik létrehozták a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságot. Ukrajna és a szeparatista területek közti határon 2014 óta folynak a katonai akciók. 2022-ben Oroszország mindkét népköztársaságot elismerte független államként. Separatister/separatisme - szeparatisták, szeparatizmus A szeparatizmus egy államtól való politikai függetlenedésért folyó harc egy új, független állam létrehozásának céljából. A szeparatisták ebből következően a függetlenedésért harcot folytató emberek. Minsk-avtalen - minszki megállapodás A minszki megállapodás azért jött létre, hogy megállítsa a Kelet-Ukrajnában az ukrajnai válság következtében zajló erőszakos eseményeket 2014-től és 2015-től kezdődően. Az ukrajnai válság elnevezés az Oroszország és Ukrajna közt létrejött politikai és katonai válságra utal. Krim-konflikten - a krími konfliktus A Krím-félsziget egy (nemzetközi jog alapján) ukrán territórium, amelyet Oroszország 2014-ben annektált. Annektálni (å annektere) annyit tesz, elfoglalni, elcsatolni, magáénak kikiáltani. A félszigetet Oroszország Krím és Szevasztopol régiókként olvasztotta magába. Folkerett - Nemzetközi jog Minden állam szuverén, ami annyit tesz, hogy önmagukat kormányozzák és a saját geográfiai területükön maguk irányítanak. A nemzetközi jog azon törvényeknek és szabályoknak az összessége, amelyek az államok között érvényesek mind békeidőben, mind háborús konfliktusok idején. FNs sikkerhetsråd - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa A Biztonsági Tanácsban 15 tagország ül. Ha a nemzetközi békét vagy biztonságot veszély fenyegeti, a Biztonsági Tanács dolga az, hogy a fegyveres konfliktusok kirobbanását megakadályozza. Ha ez nem sikerül tárgyalások útján, az ENSZ szankciókkal vagy fegyveres erőkkel is beavatkozhat. NATO - NATO, (bár magyarul inkább ÉASZSZ lenne, csak az hülyén hangzik) A NATO (North Atlantic Treaty Organisation, magyarul Észak-atlanti Szerződés Szervezete) egy 1949-ben létrejött védelmi szervezet Európa és Észak-Amerika államai számára. A NATO megalapításának célja kezdettől a kommunista Szovjetunió elleni védelem volt. Ma a NATO-nak 30 tagországa van (köztük Norvégia és Magyarország is, Ukrajna viszont nem tag), a jelenlegi főtitkára pedig Jens Stoltenberg, volt norvég miniszterelnök. Duma - Duma (de nem fecsegés) Oroszország törvényhozói, választott képviseleti szerve, az Állami Duma. A duma szó annyit jelent, hogy "gondolat, gondolkodás". Egyébként szláv eredetű a magyar duma szó is, szóval nem járunk messze mégsem. Unntakstilstand - szükségállapot Szükségállapot idején az általában követett és betartatott törvények hatályon kívül kerülnek. Sok országban a hatóságok szükségállapotot rendelhetnek el az ország egészére vagy bizonyos területekre, ha az állam biztonságát külső vagy belső tényezők fenyegetik. Nasjonal selvråderett - nemzeti önrendelkezési jog. Minden országnak joga van a saját ügyei felett saját magának önállóan rendelkezni. Sikkerhetsarkitektur - Biztonsági struktúra Azoknak a nemzetközi egyezményeknek és szervezeteknek az összessége, akik a békét és biztonságot hivatottak biztosítani Európában. Jernteppet - a vasfüggöny Az Európát a hidegháború alatt (1989-ig, a Berlini Fal leomlásáig) két ellenséges blokkra szétválasztó láthatatlan "függöny". Invasjon - Invázió Azt jelenti, hogy egy ország katonai erővel betör egy másik ország területére. Történhet szárazföldön, vízen és levegőben is. Annektere - Annektálni Amikor egy állam erőszakkal, vagy más (ellenséges) módon megszerez, vagy magához csatol egy területet. Sanksjoner - szankciók Olyan politikai vagy gazdasági intézkedések, amelyekkel egy országot büntetnek diplomáciai eredmények elérésének érdekében. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadott kényszerintézkedések a nemzetközi jogi értelemben kötelező érvényűek. Az EU tagállamai kedden, február 22-én megegyeztek abban, hogy Oroszország ellen szankciókat vezessenek be. Nagy-Britannia, mivel már nem az Európai Unió tagja, saját szankciókat vezetett be. Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök döntése következtében Norvégia az EU által meghatározott szankciókat követi. Oligark - oligarcha Az oligarchák képzik Oroszország (vagy más ország) gazdasági elitjét, ideértve néhány politikai vezetőt is. Vesten - a Nyugat Európa és Észak-Amerika kultúrában, szellemtörténetben, vallásban egymáshoz hasonló országai. Geopolitikk - Geopolitika A geopolitika azt tanulmányozza, hogy a földrajzi viszonyok hogyan befolyásolják a politikát. Olyan elméletek, amelyek geográfiai adottságokat használnak külpolitikai események és nemzetközi viszonyok elemzésére és magyarázatára. Kreml - Kreml Kreml az orosz kormány neve. A "kreml" oroszul várat, erődöt jelent, és mint ilyen, több orosz városban is megtalálható egyébként. A moszkvai Kreml a legismertebb ezek közül. Haboru Vissza a témaválasztáshoz

  • Gépjármű kivitele Norvégiából | Magyar-Norvég Fórum

    Amennyiben úgy döntünk, hogy Norvégiából hazaköltözünk Magyarországra, úgy felmerülő kérdés, hogy mit tegyünk a meglévő autónkkal. Ebben a dokumentumban arról olvashattok, hogy mi az eljárásrend a Norvégiában vásárolt gépjármű kivitel esetén. Gépjármű kivitele Norvégiából Amennyiben úgy döntünk, hogy Norvégiából hazaköltözünk Magyarországra, úgy felmerülő kérdés, hogy mit tegyünk a meglévő autónkkal. Ebben a dokumentumban arról olvashattok, hogy mi az eljárásrend a Norvégiában vásárolt gépjármű kivitel esetén. Használt autó fogalma: az a személygépkocsi, illetve motorkerékpár, amely legalább 6000 kilométert futott, vagy amelynek első külföldi forgalomba helyezésétől számítva legalább 6 hónap telt el. Kivitel előtti teendők Ha roncs autót szeretnénk kivinni, a norvég Környezetvédelmi Hivatalnál találtok információt. Ha olyan gépjárművet szeretnénk exportálni, amit 1950 előtt gyártottak, az kulturális örökségnek számíthat, és export engedélyköteles lehet. Ezt a norvég Tudomány és Technológia Múzeumtól tudhatjuk meg, hogy szükséges-e. Bizonyos esetekben kérhetnek származási igazolást/EUR1 dokumentumot. Ha a gépjármű értéke 5000 NOK alatti, úgy nem szükséges jelezni a Vámhivatal felé a kivitelt, kivéve ha roncsatóról, kulturális örökségről vagy katonai járműről van szó. Ha a gépjármű értéke 5000 NOK feletti, úgy be kell jelenteni exportra a Vámhivatalnál. Ehhez az alábbi dokumentumokra lesz szükség: forgalmi engedély adásvételi szerződés vagy értékbecslés (az autónak a nevünkön kell lennie) exportengedély (ha szükséges) személyazonosításra alkalmas igazolvány Ezekkel a dokumentumokkal be kell menni a Vámhivatalba, ahol adnak egy "T-dokument (transitteringsdeklarasjon)" nyomtatványt, amire szükség lesz a vámeljárásnál. Kivitel Ha saját lábán hozzuk ki az országból az autót, akkor rendszám és biztosítás is kell. Ha traileren megy, akkor le lehet venni a rendszámot. A biztosítás opcionális, felelősségbiztosítás nem kell, de például tűz és lopás ellen érdemes lennie. Ha az Európai Unióba visszük az autót, nyilatkozni kell arról, hogy saját használatban lesz-e az autó (magán vagy üzleti használatra) vagy továbbértékesítésre kerül. A kivitel során ÁFA-t és vámot kell fizetni. A legolcsóbb pont az Európai Unióba való belépésnél Dánia, ahol 25% az ÁFA. Az eljárás intézhető természetesen Magyarországon, de a belépési ponton is. Kontaktok külföldi vámügyintézésre: Fjordline: honlapja vagy email címe Colorline A magyarországi forgalomba helyezés eljárása 1. Vámkezelés Ha már megtörtént például Dániában, akkor Magyarországon a Közlekedési Felügyelőség az első eljáró hatóság. Az EU-n kívülről hozott gépjármű vámterhe 10%, az ÁFA-ja 27% az értéke után. Fontos tudni, hogy a vámhivatal nem köteles elfogadni a számla vagy adás-vételi szerződésen szereplő vásárlási értéket. Ezt mindenképp vizsgálatnak veti alá több szempont alapján. Az egyik az Eurotax katalógus, amiben benne van szinte minden típus, minden évjáratának értéke. A másik összehasonlítási alap, a Magyarországon eladásra kínált ugyanolyan gyártmányú és típusú gépjármű belföldi értéke, melyből azért levonja a fizetendő vámot, ÁFA-t és regadó összegét. Az így kapott érték lesz a vám és ÁFA alapja. Ezen kívül a gépkocsi állapota is számít, bár nem akkora súllyal és legvégül a számla értékét is figyelembe veszik. 2. A regisztrációs adó befizetése a vámhatóságnál (honosítás) A regisztrációs adót az illetékes vámhatóságnál kell megfizetni, és összegét is ott állapítják meg. Mértéke több tényezőtől is függ. Motorkerékpároknál a hengerűrtartalom és a jármű első forgalomba helyezése óta eltelt hónapok száma a meghatározó, míg gépkocsik esetében ez még kiegészül a hajtóanyag fajtájával és a környezetvédelmi besorolással is. A vámhatóság a külföldi forgalmi engedély és a Közlekedési Felügyelőség által kiadott műszaki adatlap adatait veszi figyelembe. A regisztrációs adó megfizetésére irányuló adóigazgatási eljárás a Regisztrációs Adó Adatlap/Határozat elnevezésű formanyomtatvány, valamint a mellékletét képező Igazolás benyújtásával kérhető a vámhivataltól. A nyomtatvány a NAV internetes honlapján ➢ a "Nyomtatványkitöltő programok" → "Bevallás száma: VPOP_REGADO" menüpontban található. A vámhivatal a Regisztrációs Adó Adatlap/Határozat záradékolásával állapítja meg a fizetési kötelezettséget, és a második példány átadásával közli azt. Az adók befizetését követőn a vámhivatal záradékolt Igazolást ad ki a befizetés megtörténtéről. Tájékoztató jellegű regisztrációs adó kalkulátort Tájékoztató jellegű regisztrációs adó kalkulátor >>> Tájékoztató jellegű átírási költség kalkulátor (eredetvizsga, illeték, forgalmi, törzskönyv) 3. Magyarországi kötelező felelősségbiztosítás megkötése 4. A jármű forgalomba helyezése A jármű forgalomba helyezése a közlekedési igazgatási hatóságnál, azaz az okmányirodában, amely a magyar hatósági engedély és jelzés kiadásával, valamint a jármű nyilvántartásba vételével valósul meg. Kiegészítés Ha Norvégiából véglegesen hazaköltözünk, úgy lehetőség van vám és ÁFA mentességet kérni, Ehhez az alábbiakat kell megfelelő dokumentumokkal igazolni: Életvitelszerűen legalább egy évig Norvégiában éltünk, amit igazolni kell tudnunk. Legalább fél éve a tulajdonunkban van a gépjármű, amit forgalmi engedéllyel tudunk igazolni. Véglegesen hazatelepültünk, amit magyar lakcímkártyával tudunk igazolni. Csak mindhárom feltétel együttes teljesülése esetén engedélyezik vám és ÁFA mentesen a honosítást.Fontos tudni,hogy a forgalomba helyezést követő egy évben csak mi lehetünk az üzembentartók és nem adhatjuk el a gépjárművet. Ellenkező esetben meg kell fizetni a vámot és az ÁFA -t, és még büntetést is kiszabnak. Ha 2014 június 26-a után regisztrált autót szeretnénk Norvégiából kivinni, akkor pénzt kaphatunk vissza az "engangsavgift"-ből. Ennek az összegéről van egy kalkulátor ami kiszámolja rendszám és kilométeradatok alapján. Minél fiatalabb az autó, annál több pénzt kaphatunk vissza. Bővebb infó >>> Forrás: Toll, Közlekedési Hatóság, VPOP, Villám Műszaki Vizsga

  • Online ügyintézés | Magyar-Norvég Fórum

    Rendkívül fontos Norvégiában a hatóságokkal való kapcsolattartáshoz, ügyintézéshez elektronikus azonosító beszerzése. Ezzel közel 4000 különböző állami digitális szolgáltatáshoz lehet kapcsolódni, mint például munkaügy, adóügy, egészségügy stb. Online ügyintézés Norvégia E-azonosító Rendkívül fontos Norvégiában a hatóságokkal való kapcsolattartáshoz, ügyintézéshez elektronikus azonosító beszerzése. Ezzel közel 4000 különböző állami digitális szolgáltatáshoz lehet kapcsolódni, mint például munkaügy, adóügy, egészségügy stb.Különböző e-azonosítók érhetőek el jelenleg: MinID (nem teljeskörű), BankID, BankID on mobile, Buypass smartkort, Buypass on mobile és Commfides. A MinID kivételével a mindegyik állandó norvég személyi számhoz (personnummer) meglétéhez kötött. Magyarország Ha életvitelszerűen külföldön élünk, érdemes ügyfélkaput igényelnünk, mert ezzel a kormányzati azonosító rendszerrel rengeteg közigazgatási ügyet tudunk elektronikusan intézni. Állampolgárságtól függetlenül bárki nyithat ügyfélkaput. Ezt Magyarországon okmányirodában, kormányablakban vagy a NAV ügyfélszolgálatain tudjuk kezdeményezni. Külföldön a magyar konzulátuson is van lehetőség ügyfélkapu regisztrációra személyes megjelenés és időpontfoglalás mellett. A regisztrációs eljárás díj- és illetékmentes. Ügyfélkapu ügyintézés Osloban >>> Online ügyintézési platformok: Nyilvántartó.hu E-papír Magyarország.hu Szerző: Pál Bettina

  • MaNo Magazin

    - Cipekedésre fel! Gardemoen reptéren nem lesznek poggyászkocsik?! - Tömegközlekedés vagy saját autó? - Segítség Ukrajnának és Afganisztánnak, támogatás a számi újságoknak - Népirtás - Veszélyben az esküvő? - Casper Ruud, HAALAND, kézilabda - Ki lesz az év sportolója? <<< Vissza 15. oktober 2023 Előző heti hírek >>> 2023. 41. hét E heti szerkesztőink: Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg Kajari Dia Kedvenc norvég focistánk az e heti vasárnapi magazinból sem maradhat ki, ráadásul azoknak, akik vizuális élményre vágynak, videó formájában gondoskodtunk a heti Haaland-adagról😊 Bár a világ szinte körülötte forog, azért a héten sok más is történt, például: Cipekedésre fel! Gardemoen reptéren nem lesznek poggyászkocsik?! Tömegközlekedés vagy saját autó? Segítség Ukrajnának és Afganisztánnak, támogatás a számi újságoknak Népirtás? Veszélyben az esküvő? Casper Ruud, HAALAND, kézilabda Ki lesz az év sportolója? Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalunkat ( Magyar-Norvég Galéria ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Jó olvasást kívánunk! Költségcsökkentés az Avinornál Image by rawpixel.com on Freepik Október 1-jétől az őszi és téli szezonban az oslói repülőtér egyes részein (például a belföldi érkezési oldalon) nem lesznek elérhetőek a poggyászkocsik. Helene Wattanapradit Jensen kommunikációs tanácsadó úgy nyilatkozott a Romerike Blad újságnak, hogy a döntés az üzemeltetési költségek csökkentését célzó számos intézkedés egyike, mellyel körülbelül 9,2 millió koronát takaríthatnak meg. Forrás: VG Ezt gondolják a norvégok a saját autóról Foto: Broom Ha úgy gondolod, hogy nehezen boldogulsz autó nélkül - a legújabb felmérések alapján - nem vagy egyedül. A Norstat által a Santander Consumer Bank megbízásából végzett friss felmérésből kiderül, hogy a lakosság több, mint kétharmada úgy gondolja, a mindennapi életében feltétlenül szükséges, hogy saját autója legyen. Ugyanakkor a felmérésből az is kiderült, hogy nagyon kevesen gondolják úgy, hogy ez az elkövetkező években változni fog. Négyből három norvég lakos arra számít, hogy öt év múlva is lesz autója. Természetesen vannak különbségek a városban és vidéken élők tekintetében. A városokon kívül az autó fontosabb az emberek számára, mint azoknak, akik a városokban élnek. Mindazonáltal az autó itt is fontos. Oslóban például a válaszadók több, mint fele azt állítja, hogy öt éven belül saját autója lesz. Eskil Pedersen, a Santander kommunikációs igazgatója azt mondta, az eredmény számukra is meglepő, figyelembe véve a jelentős tömegközlekedési kezdeményezéseket - különösen a nagyvárosokban -, valamint a gépkocsi-tulajdonlással kapcsolatos költségek növekedését. A legnagyobb különbségek azonban akkor mutatkoznak, ha az eredményeket korosztályokra bontjuk. - Elsősorban a legfiatalabbak és a legidősebbek azok, akik a jövőben autó nélkül képzelik el az életüket. Ha azonban a 30-as korosztálytól a 60 éves korig terjedő korcsoportokat vizsgáljuk, akkor jóval több, mint 80 százalék mondja, elképzelhetőnek tartja azt, hogy a jövőben saját autója lesz. Forrás: ABC Nyheter Sorháztűz Nittedalban Image by stockgiu on Freepik Október 13-án hajnalban Tariq Saani nittedali lakost azzal ébresztette fel 19 éves fia, hogy füstszagot érez. Ezután pizsamában gyorsan kirohantak az utcára és akkor látták, hogy az egész sorház ég. A tűz nagyon gyorsan terjedt házról-házra és robbanást is lehetett hallani: feltehetőleg egy gáztartály volt. Olyan nagy volt az összefogás, hogy a szomszédok egymást segítették ki a házakból és csodával határos módon mindenki időben kijutott. Miután a tűzoltók befejezték a munkájukat, jöhetett a kárfelmérés. Nyolc lakásban összesen 14-en váltak hajléktalanná. Saani örül, hogy ilyen jó szomszédai vannak és hogy mindenki biztonságban túlélte a tüzet, de sajnos mindenük odalett. Forrás: VG Rendkívüli humanitárius segély Afganisztánnak Foto: ICRC Afghanistan A nyugat-afganisztáni 6,3-as erősségű földrengések súlyos következményekkel jártak a lakosság számára. A természeti katasztrófában több mint ezren életüket vesztették, és 2400-nál is többen megsérültek. Az elhunytak 90%-a nő és gyermek volt. Norvégia az eddigi támogatásokon felül 20 millió korona értékű rendkívüli humanitárius segélyt nyújt Afganisztánnak az ENSZ Világélelmezési Programján (WFP) keresztül. A támogatás elosztásáért felelős Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold Mozgalom sürgősségi élelmiszercsomagokkal fogja segíteni a civileket. A földrengések túlélőinek elsősorban élelemre, vízre, orvosi ellátásra és menedékre van szükségük. Afganisztán hosszú ideje súlyos humanitárius válsággal küzd. Az ENSZ becslése szerint 2023-ban három afgán közül kettő biztosan humanitárius segítségre szorul. Anniken Huitfeldt külügyminiszter elmondta, létfontosságú, hogy a tálibok lehetővé tegyék a nők részvételét a segélyek elosztásában. Norvégia idén már 230 millió korona humanitárius segélyt és 530 millió korona értékű támogatást nyújtott Afganisztánnak. Forrás: Regjeringen és NRK 200 millió korona Ukrajna aknamentesítésére Image by Freepik Ukrajna ma a világ leginkább elaknásított területe. Norvégia úgy döntött, hogy 200 millió koronával járul hozzá az aknák és egyéb robbanóanyagok felszedéséhez Ukrajnában. Anniken Huitfeldt külügyminiszter elmondta, hogy az aknák felszámolása életeket menthet és védi a civil lakosságot, különösen a gyerekeket. Az aknamentesítés az infrastruktúra újjáépítéséhez is fontos előfeltétel. Ukrajna saját háború utáni helyreállítási tervében is az öt legfontosabb feltétel között jelölte meg az aknamentesítést. Az ukrán hatóságok nagy figyelmet fordítanak a mezőgazdasági területek helyreállítására és a kritikus infrastruktúra rekonstrukciójára. A becslések szerint Ukrajna szárazföldi területének körülbelül 30 százaléka aknákkal és fel nem robbant lőszerekkel van tele. Forrás: Regjeringen Norvégia a gázai konfiktusról Jonas Gahr Støre miniszterelnök terrorista szervezetnek nevezte a Hamászt, és kijelentette, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a humanitárius jogokat háborúkban is alkalmazni kell, ami azt jelenti, hogy a segélyszállítmányoknak el kell jutnia a civil lakossághoz. Norvégia támogatja az EU azon felhívását, ami arról szól, hogy ne vezessenek be teljes blokádot a polgári lakosság számára Gázai övezetben, annak érdekében, hogy hozzáférhető legyen a víz, gáz, áram és élelmiszer mindenki számára. Október 13-án Anniken Huitfeldt külügyminiszter nyilatkozatában mélyen elítélte a Gázában bevezetett blokádot, és részvételét fejezte ki minden elhunyt családjának. Norvégia arra ösztönzi a nemzetközi közösséget, hogy folytassák a palesztin nép pénzügyi támogatását, amelyet a Világbankon, ENSZ szervezeteken és humanitárius szervezeteken keresztül kapnak meg a rászorulók. A jelenlegi helyzetet súlyosan rontaná, ha most csökkennének a támogatások. A külügyminiszter hozzátette, hogy az izraeli-palesztin konfliktusra nincs katonai megoldás. A béke elérésének egyetlen módja a politikai párbeszéd újraindítása. Forrás: NRK és NRK Három fős orvosi delegáció tart Gázába FOTO: iTromsø Mads Gilbert főorvos és professzor két kollégájával Gázába tart a Norvég Segélybizottság (NORWAC) képviseletében. A feladatuk az, hogy kritikus fontosságú gyógyszereket és orvosi felszereléseket biztosítsanak a gázai kórházak számára. A delegáció jelenleg Kairóban várja, hogy átléphessék a határt. A palesztin Vörös Félhold Mozgalommal együttműködve fogják segíteni a civil lakosságot. Forrás: ABC Nyheter Az Európa Tanács elismeri a holodomort népirtásként FOTO: jcomp on Freepik Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése az 1930-as években Ukrajnában történt éhségkatasztrófát népirtásként ismerte el. 73 igen és egy nem szavazattal szinte egyhangúlag elismerték az esetet, amely összhangban áll az Európai Parlament tavaly decemberi határozatával. A holodomor ukrán kifejezés arra az éhínségre utal, amely 1932-33-ban sújtotta az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságot. A nemzetközi kutatók úgy vélik, hogy nagyjából 3 és 4 millió közötti az éhínség áldozatainak száma, de más becslések jelentősen eltérnek ettől. Az ukrán hatóságok egyértelműen a Joszif Sztálin rezsimje által elkövetett népirtásként tekintenek az esetre, amely a szovjet mezőgazdaság kollektivizálása alatt történt. Több, mint 20 ország ismeri el a holodomort népirtásként, többek között az Egyesült Államok és Németország. A norvég kormány korábban nemet mondott arra, hogy elismerjék népirtásként az esetet. Forrás: ABC Nyheter Nem terveznek több Norwegian repülőt indítani Izraelbe FOTO: Privat Az utolsó repülő, amely norvég állampolgárokat volt hivatott kimenteni október 13-án este szállt le Gardemoen repülőtéren, de csak 26 utassal. Ez volt az utolsó lehetőség norvég repülővel kijutni Izraelből, amióta ismét kirobbant az Izrael-Hamász-háború. Körülbelül még 200 norvég állampolgár tartózkodik az országban és ennek körülbelül a fele a Gázai övezetben. De még így sem lehetetlen a kijutás Izraelből: A Norvég Külügyminisztérium (UD) továbbra is dolgozik állampolgárai kijuttatásán - akár hajóval, akár szárazföldön Jordánia felé, emellett még vannak repülőtársaságok, amelyek repülnek Tel-Avivba. Mindenesetre azoknak az állampolgároknak, akik ki akarnak jutni a háborús övezetből, fel kell venniük a kapcsolatot a minisztériummal, hogy segítséget kaphassanak. A Külügyminisztériumot egyébként többen is bírálták amiért nem katonai, hanem kereskedelmi repülőket használt a norvégok kimenekítésére és az utasoknak maguknak kellett a jegyet megvenniük. Anniken Huitfeldt külügyminiszter ezt a döntést azzal indokolta, hogy a Norwegian repülőin több hely van. https://www.dagbladet.no/nyheter/planlegger-ikke-for-flere-norwegian-fly/80344455 A számi újságok támogatása FOTO: Képernyőfotó Avvir.no A Mediatilsynet összesen 41 millió korona támogatást juttatott azoknak az újságoknak, amelyek célközönsége a Norvégiában élő számik. Az Ávvir és a Ságat napilapok kapják a támogatás legnagyobb részét, 22,1 illetve 17,2 millió koronát az újságok kiadási költségeinek fedezésére. A támogatás hozzájárul ahhoz, hogy a számi írásbeli nyelveket láthatóbbá tegyük – mondta Hanne Sekkelsten, a Medietilsynet főosztályvezetője egy sajtójelentésben. A támogatás célja lehetővé tenni a demokratikus vitát, véleményalkotást és nyelv fejlődését a számi közösségekben. Két másik lap kap támogatást arra, hogy a számi nyelvről szóló cikkeket helyezzenek el az újságokban. A Snåsningen 731.929 koronát kap a dél-számi nyelv ilyen módon történő támogatására, a NordSalten Avis pedig 914.911 koronát kap a lulei-számi nyelv használatára. A NordSalten újság pályázott a számi újságoknak járó támogatásra is, viszont a Mediatilsynet úgy ítélte meg, hogy a lap célközönségét elsődlegesen nem a számi közösségek adják. Forrás: Nettavisen Veszélyben az esküvő? FOTO: Instagram - Durek Verret Nemrég jelentették be, hogy Märtha Louise hercegnő (52) és Durek Verrett (48) 2024. augusztus 31-én a gyönyörű Geirangerben, a Hotel Unionban mondja ki a boldogító igent. Közös nyilatkozatban jelentették be, hogy hihetetlenül boldogok, amiért Geiranger gyönyörű környezetében ünnepelhetik szerelmüket. Jövő nyáron Verrett hivatalosan is a norvég királyi család tagja lesz, azonban a hagyományoknak megfelelően nem lesz címe, és nem fogja képviselni a királyi családot sem. Egy hónappal ezelőtt azonban Durek Verrett az Instagramján nyíltan beszélt egészségügyi problémáiról, mely szerint új vesére van szüksége. Több, mint tíz éve már átesett egy veseátültetésen, de most újabb transzplantációra van szüksége. A 48 éves férfinak jelenleg hetente háromszor kell dialízisre járnia. Az Instagramon közzétett videójában azt állítja, hogy egy sötét energia áll a veseproblémái mögött. Szerinte sámáni tevékenysége okolható egészségügyi problémáiért. Verrett az általa empatikusnak nevezett energiáról beszél, amit állítása szerint akkor érez, amikor "a Föld szenved, a gyerekeket bántják, és más országokban háború van". Az amerikai sámán úgy véli, hogy az egészségügyi problémái meg fognak oldódni, azonban ha mégsem, akkor akár az esküvő is veszélybe kerülhet. Mielőbbi gyógyulást kívánunk Dureknek. Forrás: MSN Tenisz – Szenzáció Sanghajban Hatalmas lehetőséget szalasztott el a férfi teniszezők világranglistájának 9. helyén álló Casper Ruud, aki komoly küzdelemben 6-7 6-3 4-6-ra alulmaradt a magyar Marozsán Fábiánnal szemben. A magyar sportoló ezzel a sikerével továbbjutott a sanghaji ATP 1000-es torna negyeddöntőjébe, ahol a lengyel Hubert Hurkacz vár rá. Ez a vereség sokba kerülhet Ruudnek, akinek nagy célja az idei ATP-döntőbe bejutni, amit 2022-ben nagy csatában elveszített Novak Djokovic ellenében. A november 12-én kezdődő torna döntőjébe az a nyolc teniszező jut be, aki az évközi ATP-tornákon a legtöbb pontot szerezte. A 24 éves norvég teniszező pillanatnyilag ebben az összesítésben a 10. helyen áll, és már minden riválisa kiesett a sanghaji torna küzdelmeiből. Ruud az október 30-án kezdődő Paris Masters-ön szerezhet még sok pontot, amivel esélye lehet az ATP-döntőbe jutni. Az október 10-i Ruud-Marozsán meccsen az első szettben fej-fej mellett haladt a két teniszező, végül tiebreak után a magyar játékos nyert 7-6-ra. A második szettben Ruud könnyedén nyert 6-3-ra. A harmadik szettben viszont hiába vezetett már 4-2-re is a norvég klasszis, Marozsán Fábián komoly bravúrral megfordította a szettet, és végül 6-4-re győzött. Forrás: VG Mennyire nevetséges Haaland? FOTO: JOHN SIBLEY / REUTERS Három meccse képtelen a kapuba talán Erling Haaland, a norvég labdarúgó-válogatott és a Manchester City gólvágója. Az internet népe természetesen nem kíméli a 23 éves csatárt, és sokan a közösségi médiában poénkodnak Haaland gólínségén, miután a Wolverhampton, az Arsenal és az RB Leipzig ellen sem köszönt be az aktuális ellenfélnek. Azok, akik egy kicsit jobban értenek a témához, egészen másképp állnak a témához. Ståle Solbakken, a norvég válogatott szövetségi kapitánya nem aggódik, szerinte a következő 10-12 évben még sokszor elő fog fordulni, hogy Haaland 3-4 meccsen keresztül gólképtelen marad. Shaka Hislop, az ESPN szakértője, és korábbi trinidad és tobagói válogatott kapus szerint csak arról van szó, hogy Haaland a City vezetőedzőjének, Pep Guardiolának taktikai utasításait követi, és emiatt maradtak el mostanában a gólok. Gary Neville, a Sky Sports szakértője, és korábbi Manchester United-játékos szerint két oka van Haaland gyengélkedésének, az egyik az, hogy olyan játékosokkal játszik együtt, akik nem kimondottan illenek hozzá játékstílusban. Neville példaként Julian Alvarezt, Jeremy Dokut és Phil Fodent hozza. Továbbá azt is hozzáteszi, hogy hiányzik mögüle a megfelelő kiszolgálószemélyzet, ugyanis Kevin De Bruyne és Jack Grealish is sérültek. Mások viszont már nem annyira kegyesek Haaland teljesítményét illetően. Az Arsenal ellen elveszített október 8-i rangadón a BBC-nél Haaland 3,56/10-es értékelést kapott, ezzel az egész csapat egyik legrosszabbja (nála gyengébb értékelést csak csapattársa, Mateo Kovacic kapott, ő 3,41-el zárt). A Goal.com értékelése szerint a norvég csatár rendkívül rossz teljesítményt pakolt le a pályára. Haaland legközelebb október 12-én a Ciprus elleni EB-selejtezőn lép pályára, ahol létfontosságú a norvég győzelem, ugyanis ha nem nyernek, akkor szinte esélytelenné válhat a kijutás a 2024-es EB-re. Forrás: NRK Haaland, a jelenség Az előző hetekben komoly kritikákat kapott Erling Haaland fogta magát, és csattanós választ adott a kételkedőknek. Az október 12-i Ciprus elleni labdarúgó EB-selejtezőn a norvég válogatott kezdőcsapatában kapott helyet a Manchester City klasszisa, aki 4-0-s sikerből két góllal vette ki a részét. A vendégeket Alexander Sørloth juttatta előnyhöz a 33. percben, majd a második félidőben Haaland is betalált, előbb a 65., majd a 72. percben, a kegyelemdöfést pedig a 81. percben Fredrik Aursnes, a Benfica középpályása vitte be (emellett még kiosztott egy gólpasszt Haalandnak). Øyvind Alsaker, a TV2 kommentátora szerint Haaland egy igazi jelenség, aki fenomenálisan játszott. A norvég gólgyáros 27 válogatott meccsen 27 gólnál jár, ezzel megelőzte az örökranglistán Harald Hennumöt és Einar Gundersent, és már csak a 33 gólos Jørgen Juve van előtte ezen a listán. Haaland a maga részéről úgy nyilatkozott a TV2-nek, hogy ez egy fontos győzelem volt, de fejben már a spanyolok elleni október 15-i rangadóra készülnek. Forrás: TV2 Kézilabdaünnep Kolstadban Elsöprő lendülettel játszott a Kolstad a Szeged elleni férfi kézilabda BL csoportkörének október 12-i mérkőzésén. A Trondheim Spektrumban 5121 néző láthatta, ahogy a Kolstad egy 3-0-s rohammal indít a 2022/23-as magyar bajnoki ezüstérmes ellen. 11 perc után már 10-5-öt mutatott az eredményjelző, miután Sigvaldi Bjørn Guðjónsson betalált. Különösen az első félidőben fűzte be az oktatófilmet a trondheimi csapat, miután az első 30 percet követően 24-11-re vezettek, és szabályosan legázolták a Pick Szeged csapatát. A kapuban Torbjørn Bergerud brillírozott, és 34-20-as állásnál még egy büntetődobást is kivédett. De támadásban is remekelt a Kolstad, ugyanis Guðjónsson és Simen Ulstad Lyse is 8-8 találatot pakolt be a szegedi kapuba, a csapat legnagyobb csillaga, Sander Sagosen összesen négy gólig jutott a 37-24-re megnyert meccsen. Négy meccset követően a Kolstad két győzelemmel és két vereséggel csoportja negyedik helyén áll, a Kiel, a Paris Saint-Germain és az Aalborg mögött. A Kolstad legközelebb október 19-én lép pályára, ekkor hazai pályán a német Kiel együttesét fogadják. Forrás: VG Norvég góleső A női kézilabda Euro Cup október 11-i meccsén a norvég válogatott Debrecenbe utazott, hogy megmérkőzzön Magyarországgal. A Főnix Csarnokba kilátogató mintegy 4500 szurkoló összesen 69 gólt láthatott, a mérkőzést 38-31-re Norvégia nyerte. A szünetben mindösszesen két góllal vezettek Norvégia legjobbjai, ekkor 19-17-es norvég előnyt mutatott az eredményjelző. Gunnar Pettersen, a TV3 szakértője szerint Norvégia rengeteg gólt kapott, mivel a visszafutásokat követően sokszor nem tudtak megfelelően blokkolni vagy szerelni. Ennek ellenére a norvég nemzeti válogatott el tudott lépni, és végül hétgólos sikert aratott. A legeredményesebb norvég játékos Henny Reistad lett hat góllal. A legközelebbi mérkőzésre október 14-én fog sor kerülni, ekkor a norvégok hazai pályán Svájcot fogadják majd. Idén még egy kiemelten fontos esemény vár a norvég női válogatottra, ugyanis november 29-én kezdetét veszi a norvég-dán-svéd közös rendezésű kézilabda VB, ahol Norvégia a C-csoportba került Grönland, Ausztria és Dél-Korea mellé. A végső VB-keret kihirdetése november 7-én esedékes, a norvégok ezt követően még három felkészülési meccset játszanak Angola, Izland és Lengyelország ellen. Forrás: VG Ingebrigtsen és Warholm is esélyes az év sportolója címre Image by Freepik Jakob Ingebrigtsen és Karsten Warholm atlétákat is nevezték a Nemzetközi Atlétikai Szövetség év férfi sportolója címére. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség közzétett egy listát, amelyen tizenegy sportoló szerepel. Ingebrigtsen megnyerte az 5000 méteres versenyszámot a budapesti világbajnokságon, illetve ezüstérmet szerzett 1500 méteren. Továbbá európai rekordot állított fel 1500 méteren, egy angol mérföldön és 3000 méteren. Karsten Warholm gátfutó megnyerte a világbajnokság 400 méteres gátfutás számát, és az élen végzett az európai bajnokság fedettpályás 400 méteres számában is. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elmondta, hogy a tizenegy esélyes közül öt fog versenyben maradni. A Szövetség vezetőségének szavazata 50%-ot ér, a többi 50% azoké az embereké, akik a Szövetség médiafelületein és e-mailen keresztül részt vesznek a szavazáson. November közepén fog kiderülni, ki lesz az év férfi és női sportolója. Ingebrigtsen és Warholm mellett az alábbi atléták szereplnek a jelöltlistán: Neeraj Chopra, India (gerelyhajítás) Ryan Crouser, USA (súlylökés) Mondo Duplantis, Svédország (rúdugrás) Soufiane El Bakkali, Marokkó (3000 m gátfutás) Kelvin Kiptum, Kenya (maraton) Pierce LePage, Kanada (tízpróba) Noah Lyles, USA (100 m/200 m) Álvaro Martín, Spanyolország (gyaloglás) Miltiadis Tentoglou, Görögország (hosszútávfutás) Forrás: ABC Nyheter <<< Előző Következő >>>

  • MaNo Magazin

    - Mi lett a megfeneklett hajó sorsa? - Izgi sporthírek: kézilabda és foci - Sokat vagy keveset segít Norvégia Ukrajnának? - Irritáló északi fény? <<< Vissza 16. september 2024 Előző heti hírek >>> 2024. 37. hét E heti szerkesztőink: Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg-Kajári Dia Sziasztok, remélem, hogy jól telt a nyár, és mindenki kipihenten olvassa majd magazinunkat. Továbbra is munkaerőhiánnyal küzdünk (bár reméljük, már nem sokáig), így kevesebb hírrel várunk benneteket, de bemelegítésnek jó lesz ez. Néhány ajánlat a hétről: Diától megtudhatjátok többek között, hogy mi lett a megfeneklett hajó sorsa. Ádám nemcsak izgi sporthíreket hozott kézilabda és foci témakörében, hanem elkalandozott a gasztronómia vizeire is – ha ki akarjátok próbálni otthon a smashburgert, itt a nagy lehetőség! Betti mesél arról, hogy tulajdonképpen sokat vagy keveset segít Norvégia Ukrajnának. Anna pedig az északi fényről írt – és arról is, hogy ez miért irritál valakit. Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát , ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra. Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat , látogathatjátok Instagram-oldalunkat ( Magyar-Norvég Galéria ), illetve a Discord szerver is vár benneteket. Jó olvasást kívánunk! Veszélyes anyagot szállító hajó keresett segítséget Tromsøben www.tv2.no Skip på vei fra Russland søkte nødhavn i Tromsø Ifølge Direktoratet for samfunnssikkerhet og beredskap (DSB) frakter skipet ammoniumnitrat. A máltai zászló alatt hajózó Ruby Oroszországból szállított robbanásveszélyes ammónium-nitrátot, amikor megfeneklett és ennek következtében megsérült. Szeptember 3-án kért segítséget a norvég hatóságoktól. Bár az ammónium-nitrát szállítása és tárolása a megfelelő körülmények között biztonságos, de ezek hiányában robbanásveszélyes is lehet (ez az anyag okozta a bejruti kikötői robbanást is), ezért a rendőrség a norvég parti őrséggel egyezetetve arra a döntésre jutott, hogy a hajó nem horgonyozhat Tromsøben, így végül el kellett hagynia a kikötőt. Szeptember 11-én pedig a norvég parti őrség már arról tájékoztatott, hogy a Ruby és legénysége tovább folytatta útját először Andefjordba, majd pedig a litván Klaipedába, ahol további javítások várnak rá. Forrás: TV2 é s TV2 Solberg-Kajári Dia Ki a legszűkmarkúbb az északi országok közül? www.dr.dk Norge er det rigeste land i Norden - men også det nordiske land, der donerer mindst til Ukraine Norge bruger lige nu mindre af deres bruttonationalprodukt i støtte til Ukraine end Danmark. Az Ukrajnának szánt adományok tekintetében az északi országok rendkívül nagyvonalúak. Dánia, Svédország, Norvégia és Finnország eddig összesen több, mint 11 milliárd euróval támogatta Ukrajnát. Egy független német gazdaságpolitikai kutatóintézet, a Kieli Intézet jelentése szerint Dánia nyújtja a legnagyobb támogatást Ukrajnának a GDP arányában (1,8 százalék), ami körülbelül 60 milliárd dán koronának felel meg. Norvégia az északi országok közül a leggazdagabb, ha az egy főre jutó GDP-t tekintjük irányadónak. Ennek ellenére a norvégok a GDP “csupán” 0,5 százalékának megfelelő támogatást nyújtanak Ukrajnának. Egy nemrég megrendezésre került tévés vitaműsorban ( Skandináv válasz Putyin háborújára ) a dán és a norvég külügyminiszter is részt vett. Espen Barth Eide norvég külügyminiszter elmondta, hogy szerinte az intézet által bemutatott statisztika torzít, egy éve például Norvégia volt a legnagyobb donorország. Hozzátette, hogy tavaly Norvégia létrehozta a Nansen-programot, amely egy komplex támogatási rendszert jelent Ukrajnának 2023 és 2027 között. A program magában foglalja a háború sújtotta ország infrastruktúra-újjáépítésének és -karbantartásának támogatását is. Kritikaként merült fel a műsorban az is, hogy Norvégia bevételei jelentősen megnőttek a háború kitörése óta. Az EU statisztikái szerint Norvégia és az USA volt az unió legnagyobb gázimportőre. Az EU-ba irányuló gázimport közel 30 százaléka Norvégiából származott 2023-ban. Ez pedig hatalmas bevételnövekedést eredményezett Norvégiában, az SSB adatai szerint az ország olajból származó nyeresége megháromszorozódott 2021-hez képest. Pál Bettina Forrás: DR.dk Stoltenberg jövője www.nrk.no Stoltenberg blir ny leder i Munich Security Conference Ifølge lukkede kilder avisen har snakket med skal den avtroppende Nato-lederen ta over rollen i februar 2025. 2024 októberében lejár Jens Stoltenberg NATO főtitkári címe. A Politico értesülése szerint már megvan a volt norvég miniszterelnök következő állása, várhatóan az évente Münchenben megrendezett Nemzetközi Biztonsági Konferencia vezetője lesz 2025 februárjától. Ezt a hírt még nem erősítette meg sem a NATO, sem a konferencia szervezői. A Nemzetközi Biztonsági Konferencia informális vitafórumként indult néhány évvel a berlini fal felépítése, és néhány hónappal a kubai rakétaválság után, és kezdetben az államok védelmi politikájával foglalkozott, de az évek során szélesebb körben foglalkozik biztonságpolitikával.l A konferencián évente körülbelül 450-en vesznek részt, többek között állami vezetők, politikusok és kutatók. Solberg-Kajári Dia Forrás: NRK Sarki fény Dél-Norvégiában www.vg.no Ny nordlys-natt i Sør-Norge: – Fantastisk opplevelse For andre natt på rad bød himmelen på et spektakulært lys-show. A VG szombatra virradóra több olvasótól is kapott képeket, többek között Kongsbergből, Fetsundből, Bergenből, Trøndelagból, Oslóból és Etnéből. Mindannyian szemtanúi voltak annak, ahogy az erőteljes sarki fény játszik felettük. - Fantasztikus élmény volt látni egy ilyen tiszta és színgazdag sarki fényt a nyugati országrészben – mondta Steffen H. Greff, akinek sikerült lencsevégre kapnia a fényjáték legszebb pillanatait, amikor a kutyáját sétáltatta Bærumben péntek este. Rune Stoltz Bertinussen, aki egyébként Tromsøben lakik, szintén láthatta a sarki fényt dél-norvégiai útja során. A barátjának segített rendbe rakni az „RS 28 Sandefjord” nevű mentőhajóját, és küldött néhány képet a sarki fényről. - Szinte már idegesítő egy tromsøi számára, hogy ilyen sok sarki fény látható délen is – mondta. Péntekre virradóra is sok sarki fényt láthattunk az ország teljes területén. Pål Brekke, a Norsk Romsenter vezető szakértője azt mondta, hogy még több lehetőségünk is lesz sarki fényt látni a hétvége folyamán. Brekke szerint a legalkalmasabb időpont a sarki fény megfigyelésére este 10 óra és hajnali 2 között van. Ezt tanácsolja azoknak, akik szeretnének sarki fényt látni: - Menjünk távolabb a városi fénytől. A lámpák, utcai világítás és még a verandán álló lámpa is elronthatja a kilátást. Menjünk ki az erdőbe, egy szántóföldre, vagy a tengerpartra, ahol kicsi a fényszennyezés. Kékedi Anna Forrás: VG Így készíts smashburgert www.godt.no Smashburger: Dette er Doug's-sjefens beste tips Smashburger – hverdagsburger eller helgekos? Vi sier ja, takk begge deler! Az előző években világszerte népszerűvé vált az úgynevezett smashburger. A lényege az, hogy a húspogácsa kilapítva sül, ezáltal egyszerre lesz egy külső “kérge” és szaftos belseje. A cél leszámolni azzal a trenddel, hogy a hamburgerek egyre magasabbak lettek. Sokszor annyira, hogy nem lehetett úgy beleharapni, hogy a másik oldalán ne csússzon ki minden feltét. Ez a fajta hamburger Norvégiában is viszonylag pozitív fogadtatásra talált. A godt.no-nak Nid Duhia, az Oslóban több hamburgerezőt is üzemeltető Doug’s Hamburgers vezetője mesélte el, hogyan kell jó smashburgert készíteni. Duhia szerint ez a technika inkább a hús ízére és minőségére koncentrál, a nagy és zsúfolásig tömött burgerek helyett, amelyektől padlót fog az ember. Véleménye szerint ez gyakorlatilag a McDonald’s erősen továbbfejlesztett változata, és nem csak annyiból áll, hogy az ember lecsap egy húspogácsát a sütőlapra, oszt hadd szóljon. A séf szerint Oslo városában mindig is komoly kultúrája volt a hamburgerfogyasztásnak, kezdve az útszéli falatozóktól a közepesen átsült húsos, szarvasgombás majonézzel készült gourmet burgerekig. Duhia tartott egy kis történelemleckét a legnépszerűbb Oklahoma-burgerről, és kifejtette, hogy egyesek már a 40-es 50-es években előálltak azzal az ötlettel, hogy a húspogácsába keverjenek hagymát, amitől testesebb és zamatosabb lesz a burger. A séf szerint a legfontosabb az, hogy az ember jó minőségű húst válasszon, amely átesett szárazérlelésen vagy van benne valami ízfokozó, ha ilyet akar otthon készíteni. Továbbá az is fontos, hogy jó zsíros legyen a hús, hiszen a saját zsírjában fog megsülni, ugyanis a serpenyőbe nem kell se plusz zsír, se olaj. Duhia álláspontja szerint a legalább 20%-os zsírtartalom az ideális. A lépések: A húsból formázzunk 100-120 grammos gombócokat, mielőtt kisütjük egy nagyon forróra felhevített serpenyőben. Sütés közben valami súlyos tárggyal nyomjuk össze a húspogácsát. Egy oklahomai stílusú sajtburger készítéséhez adjunk hozzá vékonyra vágott fehér hagymát, a tetejére pedig mehet a cheddar sajt és a kedvenc feltétjeid egy gőzölt briószsömlére. Duhia véleménye szerint az ember könnyen csinálhat otthon jó minőségű burgert, ha hajlandó egy kis időt fordítani a kísérletezésre. (És szellőztet közben, mivel a magas hőmérséklet és a zsír kombinációja miatt nagy lesz a füst.) Kovács Ádám Forrás: godt.no Decemberben indul a búcsúturné www.handball.no Hergeirsson gir seg som landslagssjef | handball.no Thorir Hergeirsson (60) går av som landslagssjef for Håndballjentene når kontrakten utløper ved årsskiftet. Rendkívül sikeres 15 év közeledik a végéhez a norvég női kézilabda-válogatottnál, miután a friss olimpiai aranyérmes válogatott 60 éves izlandi szakvezetője, Þórir Hergeirsson alaposan megfontolta a jövőjére vonatkozó kérdéseket. A nyári szünetben arra jutott, hogy a decemberi osztrák-svájci-magyar közös rendezésű EB-t követően már nem ő lesz a megasikeres norvég válogatott szövetségi kapitánya. A handball.no-nak nyilatkozva elmondta, hogy érzése szerint még van 10-12 éve a szakmában, most viszont szeretne valami mást csinálni, mert a 90-es évek elejétől fogva szinte folyamatosan a profi kézilabda töltötte ki az életét. Azt is hozzátette, hogy egy új szövetségi kapitánynak most lesz 4 éve a következő olimpiáig, hogy új világverő csapatot rakjon össze. Az izlandi mesterrel Norvégia egy igazi aranykort élt át, ugyanis az elmúlt 15 évben bőven kijutott nekik érmekből: EB: 5 arany, 2 ezüst, VB: 3 arany, 1 bronz, Olimpia: 2 arany, 2 bronz. Kåre Geir Lio, a Norvég Kézilabda Szövetség vezetője szerint Hergeirsson döntése szomorú, ugyanakkor teljesen érthető, hiszen rengeteget adott a norvég kézilabdának az előző évtizedekben, ezért pedig a teljes sportág örökké hálás lesz neki. Þórir Hergeirsson edzői karrierje még Izlandon kezdődött, ahol szülővárosa, a Selfoss ificsapatát edzette, 1986-ban Norvégiába költözött a tanulmányai miatt. Nem sokkal ezután kinevezték az Elverum férfi csapatának élére, ezt követően a Gjerpen Håndball női csapatát, majd a Nærbø IF férfi csapatát is trenírozta. A válogatotthoz 2001-ben került, ahol az akkori szövetségi kapitány, Marit Breivik stábjának tagja lett (fun fact: Marit nem rokona a tömeggyilkos Breiviknek; de ennél fontosabb, hogy ő is 15 évig volt a norvég női válogatott szakvezetője, reméljük Hergeirsson utódja is legalább ennyi ideig lesz szövetségi kapitány). Majd 2009 áprilisában kinevezték a válogatott élére, ahol rendkívül sikeres 15 évet tölt, amit még egy EB-sikerrel koronázhat meg. A trónörökös utáni hajtóvadászatot Erik Langerud, a Kézilabda Szövetség főtitkára fogja vezetni. Csak remélni merem, hogy nem az lesz a megfelelő utód megtalálását követően, hogy az illető közli, ő ezt nem akarja. Kovács Ádám Forrás: handball.no Ødegaard pihenőt kap www.vg.no Ståle Solbakken om at Martin Ødegaard mister flere storkamper: – En klubbtreners mareritt Martin Ødegaard er skadet i minst tre uker, har Norges landslagslege opplyst til VG. Det gjør at titteljagende Arsenal og trener Mikel Arteta må klare seg uten kapteinen i en rekke storkamper. A norvég labdarúgó-válogatott és az Arsenal csapatkapitánya, Martin Ødegaard kényszerpihenőre vonul. Ugyanakkor nem kell aggódni, csak kb. 3 hétről van szó, ugyanis a 25 éves középpályás a szeptember 9-i, Ausztria elleni Nemzetek Ligája meccsen kisebb sérülést szedett össze. Emiatt erősen kétséges, hogy csapata, az Arsenal szeptember 15-i, Tottenham elleni észak-londoni derbijén pályára tud-e lépni. Ståle Solbakken, a norvég válogatott szövetségi kapitánya szerint ez minden edző rémálma, mert ha annyira súlyos a sérülés, akkor Ødegaard több nagy meccsről is le fog maradni a következő időszakban. Az Ágyúsok ellenfelei a következő hetekben: 09. 15.: Tottenham (hazai bajnoki), 09. 19.: Atalanta (idegenbeli BL), 09. 22.: Manchester City (idegenbeli bajnoki), 09. 25.: Bolton (hazai kupameccs), 09. 28.: Leicester City (hazai bajnoki), 10.01.: Paris Saint-Germain (hazai BL). Solbakken arról is beszámolt, hogy a londoni klub részéről még senki nem kereste, és senki nem küldte még el a búsba kapitányuk sérülése miatt. Theo Walcott, aki 2006 és 2018 között volt az Arsenal játékosa, kifejtette, hogy az Ødegaard nélküli időszak Mikel Arteta vezetőedző eddigi edzői pályafutásának legkomolyabb kihívása lesz. Kovács Ádám Forrás: VG Haaland eggyel közelebb a rekordhoz www.vg.no Haaland matchvinner for Norge etter VAR-drama - ett mål unna rekorden (Norge- Østerrike 2–1) Etter en flere minutter lang VAR-sjekk kunne Erling Braut Haaland, Ståle Solbakken og et fullsatt Ullevaal til slutt juble. A korábban már megénekelt Nemzetek Ligája-mérkőzést Ausztria ellen egyébként Norvégia nyerte 2-1-re szeptember 9-én. Az Ullevaal Stadion közönsége már a 9. percben gólnak örülhetett, ekkor Felix Myhre, a Brann Bergen játékosa juttatta előnyhöz a norvégokat. Ez volt a 25 éves középpályás 2. válogatott meccse, és az első gólja, a gólpasszt Alexander Sørloth jegyezte. Erre a 37. percben a Borussia Dortmund játékosa, Marcel Sabitzer válaszolt. A győztes gólt rendkívül meglepő módon Erling Haaland szerezte, amit csak egy percekig tartó VAR-ellenőrzést követően adtak meg, ugyanis a partjelző szerint Jostein Gundersen (aki egyébként a Bodø/Glimt védője) passza lesen találta a Manchester City gólgyárosát (akinek innen szeretnék gratulálni, hogy ő lett augusztus hónap legjobbja a Premier League-ben, miután 3 meccsen 7 gólt, köztük 2 mesterhármast szerzett). A játékvezető végül megadta a gólt, ami azt jelenti, hogy Norvégia otthon tartotta mindhárom pontot, plusz Haaland már csak 1 gólra van attól, hogy beérje Jørgen Juvét, aki a mai napig a norvég labdarúgó-válogatott történelmének legeredményesebb játékosa. Juve 1928 és 1937 között 45 válogatott meccsen 33 gólt szerzett. Haaland jelenleg 35 meccsen 32-nél tart, vagyis házat, kocsit, mindent IS fel lehet tenni arra, hogy még idén megdönti a rekordot. Sørloth a meccset követően dicsérte egy kicsit Myhrét, szerinte rendkívül biztos lábú játékosról van szó, aki kellemesen meglepte őt. Az első gólt szerző játékos szerint rendkívül különleges érzés a válogatottban gólt szerezni. Norvégia 2 meccset követően 4 ponttal áll Nemzetek Ligája-csoportjában, miután szeptember 6-án egy rendkívül cikis döntetlent játszottak Kazahsztán ellen idegenben. A következő meccs október 10-én lesz, a norvégok ekkor hazai pályán fogadják majd Szlovénia legjobbjait. Kovács Ádám Forrás: VG <<< Előző Következő >>>

  • Egészségügyi diploma honosítása | Magyar-Norvég Fórum

    Azoknak az egészségügyi dolgozóknak (orvos, fogorvos, kiropraktor, pszichológus, ápoló stb.), akik Norvégiában kívánnak praktizálni, egészségügyi autorizációt/ honosítást kell végezniük az Egészségügyi Igazgatóság (Helsedirektoratet) weboldalán keresztül. Egészségügyi diploma honosítása (autorizáció) Azoknak az egészségügyi dolgozóknak (orvos, fogorvos, kiropraktor, pszichológus, ápoló stb.), akik Norvégiában kívánnak praktizálni, egészségügyi autorizációt/ honosítást kell végezniük az Egészségügyi Igazgatóság (Helsedirektoratet) weboldalán keresztül. Az alábbi példában egy magyar 5 éves (osztatlan) gyógyszerész képzésen keresztül mutatjuk be a honosítást. A magyar gyógyszerész képzés megfelel a norvég 3+2 éves képzésnek, így a honosítás után "provisorfarmasøyt" pozícióban tudnak elhelyezkedni a magyar gyógyszerészek. A gyakorlatban a legnagyobb különbség összehasonlítva a "reseptarfarmasøyt" pozícióhoz képest, hogy patikavezető (apoteker) állást is be lehet tölteni. A honosítás folyamata A honosítási kérelmet az Egészségügyi Igazgatóság honlapján keresztül kell benyújtani. Itt néhány kérdés megválaszolása után elkezdhetjük a formanyomtatvány kitöltését. A formanyomtatvány kitöltése az Altinn rendszeren keresztül történik. Ehhez elektronikus ID (BankID, BuyPass stb.) szükséges. Amennyiben ez nem áll rendelkezésre, úgy alternatív belépési módot (alternativ innloggingsmetode) kell választanunk. A formanyomtatványban sok adatot meg kell adnunk. A rendszer jelez, ha hibásan vagy hiányosan töltöttünk ki valamit. Útlevél vagy európai személyi igazolvány, diploma és a diploma mellékletének feltöltése is szükséges a rendszerbe. Ha mindent kitöltöttünk és ellenőriztünk, úgy elektronikusan be kell küldeni vagy ki kell nyomtatni a formanyomtatványt, attól függően, hogy rendelkezünk-e már norvég személyi számmal vagy sem. A honosítás díja 1655 NOK. A folyamat kb. 3 hónapig tart, amennyiben nincs szükség hiánypótlásra. Nincs lehetőség gyorsított eljárásra. Ha sikeres a honosítás, akkor egy ún. HPR-számot kapunk, ami saját azonosítóként szolgál a norvég egészségügyben. Ez a HPR szám Magyarországon az alapnyilvántartási számnak vagy pecsétszámnak felel meg. Az alábbi honlapon lehet nézegetni, hogy készen van-e a honosítás a megfelelő adatok beütésével. Ha megvan a HPR számunk, akkor hozzá kell rendelni a személyi számunkat, amennyiben még nem rendelkeztünk vele az autorizációs eljárás során. Ezt szintén az Altinn rendszerben kell megtennünk. Kiegészítés: figyeljük az ékezetekre, ugyanis, ha a honosítási kérelemben és a nemzeti nyilvántartásban (Folkeregisteret) nem azonosan szerepel a nevünk, akkor nem lehetséges automatikusan a regisztráció. Ilyenkor írjunk e-mailt a hatóságnak. Gyógyszerészként a HPR szám elegendő a patikai munkához, azaz el lehet kezdeni dolgozni. Az autorizáció során nem szükséges a nyelvtudás igazolása, azonban az álláshirdetések nagy része már megköveteli a nyelvtudást általában B2-es szinten, ami Bergenstesten vagy Kompetanse Norge B2 írásbeli és szóbeli részt jelent. Az eljárást Magyarországon, a migracios hivatalnal kell elindítani, ami körülbelül 3 hónapot vesz igénybe és 50-80 ezer forintba kerül (a szükséges dokumentumok egy részét már lehet angolul is kérni Magyarországon, de van, amit fordíttatni kell). A szükséges dokumentumokat Norvégiában ezen a linken keresztül lehet beküldeni. A magyarországi 5 éves képzés master diplomát ad, ami a norvégiai autorizációnál "prøvisørfarmasøyt" minősitést jelent. Mi a különbség a "reseptar (bachelor) " és "prøvisørfarmasøyt (master) " között? A fizetések nagy általánosságban tariffavtale alapján kerülnek meghatározásra, itt "reseptar" és "prøvisørfarmasøyt" fizetések között körülbelül 30%-os különbség van Amennyiben a provisørfarmasøyt szakvizsgával is rendelkezik Magyarországról, akkor magasabb fizetési osztályba sorolják (jelenleg 14 fizetési osztály létezik) . A provisørfarmasøyt minimum 2 éves norvég gyógyszertári gyakorlattal és Cand.Farm. minősitéssel (szakvizsga) lehet kaphat apoteker, vagyis gyógyszertárvezető pozíciót A reseptar maximum 6 hónapig lehet megbízott vezető (bestyrer) vagy az apoteker maximum 1 hónapos távolléta alatt helyettes vezető (stedfortreder). További szakmai és nyelvi követelmények az egészségügyi szakterületeken >>>

  • Főcukrász

    < Vissza Főcukrász Anikó egy oslói Michelin csillagos étterem főcukrásza. Milyen munkatapasztalattal rendelkeztél Norvégia előtt? Érettségi bizonyítványom és pék-cukrász szakképesítésem van. Cukrászként dolgoztam előtte három évig egy budapesti fine-dining étteremben. Mikor érkeztél Norvégiába? 2014 Hogyan találad meg az első munkahelyed Norvégiában? Állásajánlatot kaptam egy oslói étteremből. Egyedül érkeztem, egy hónapig biztosított a cég egy lakást, aztán magamnak kellett szállást keresnem. Milyen szintű nyelvtudás volt szükséges az első norvégiai munkahelyeden? Alapfokú angol nyelvismerettel érkeztem. Ma már erős angollal, és középfokú norvéggal élem a mindennapjaim. Nagyon fontos a nyelvtanulás, már csak a beilleszkedés miatt is. Milyen órabéred vagy éves béred van? kb. 500 ezer korona éves bruttó bér. Milyen béren kívüli juttatásaid vannak? Jatt Jellemző-e a túlóra? Ha igen, hogyan kezelik? Általában karácsony előtt van hogy extra napokat kell dolgozni. Ha túlóra, akkor 50%-ban, ha szabadnapról kell bemenni akkor 100% extrát fizetnek. Vagy lecsúsztatható is, ha az jobban megfelel valakinek. Milyen hátrányai, nehézségei vannak a munkádnak? Sok stresszel jár, jó talponálló képességűnek és problémamegoldónak kell lenni, és mivel tanulók is dolgoznak nálunk, higgadtnak és jó kommunikációs képességekkel kell rendelkezni. Milyen személyes tanácsod lenne azok számára, akik most fontolgatják a munkakeresést ebben a foglalkozási körben? A kitartás, a munka iránti alázat, és az önfejlesztés rendkívül fontos. A foglalkozás részletes leírása és statisztikái >>> Previous Következő

A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page