top of page

Ötből egy fiatalnak nincsenek barátai


FOTO: Freepik
FOTO: Freepik

Minden ötödik 12 és 20 év közötti fiatal azt mondta, hogy nincsenek barátai, vagy csak kevés van. Ötből egy tanuló fél iskolába járni, és tízből egy mondja azt, hogy nincsen társasága.

Legalábbis ez derül ki Opinion for Mental Helse „Hogy vagy – valójában?” elnevezésű felmérésének eredményeiből. Ezek az adatok a norvég tinédzserek mindennapjaira világítanak rá. Linda Berg-Heggelund, a Mental Helse főtitkára szerint az eredmények rendkívül szomorú képet festenek, és oda kell rájuk figyelni.

- A kutatásból az is kiderül, hogy a komoly pszichológiai problémákkal küszködők fele nem kér segítséget, se a szüleitől, sem az iskolától, sem a barátaiktól, sem pedig az egészségügyi rendszertől – mondta.


Egy év leforgása alatt minden ötödik fiatal arról számolt be, hogy a mentális egészségük rendkívül vagy eléggé rossz, és több mint az egynegyedük megerősítette, hogy szorongásos vagy depressziós tünetei vannak.


A tanulmány alapját olyan mélyinterjúk és kérdőívek képezik, amelyeket a 12 és 20 év közötti fiatalok és fiatal felnőttek körében készítettek. Országszerte összesen 1005 fiatal vett részt a felmérésben.

Majdnem minden harmadik válaszadó aggódik a saját lelki egészsége miatt. Tízből hárman átéltek már zaklatást valamilyen formában. A problémák nagy része az iskolai élethez köthető, vagy az iskolában felerősödik.


Forrás: Nettavisen

11 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page