Találkozó a reptéren
- Bettina Pal
- okt. 29.
- 1 perc olvasás

Villámlátogatásra érkezett Norvégiába Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Október 22-én a Gardermoen repülőtéren közös sajtótájékoztatót tartott Jonas Gahr Størével, Norvégia szeptemberben újraválasztott miniszterelnökével. A norvég kormányfő úgy nyilatkozott, hogy lenyűgözi őt az ukrán nép vasakarata és bátorsága, amivel Oroszország ellen védelmezik hazájukat. A munkáspárti politikus emellett felvázolta Ukrajna 2026-os támogatására vonatkozó terveit. Norvégia jelenleg 1,5 milliárd koronával (kb. 50 milliárd forinttal) járul hozzá Ukrajna villamosenergia- és fűtésellátásának biztosításához. Ez a mostani volt a kelet-európai ország államfőjének 4. látogatása Norvégiában, rajta kívül még Andrij Szibiha külügyminiszter és Olena Zelenszka first lady is tagja volt a Norvégiába érkező küldöttségnek.
Støre elmondása alapján a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszélést követően Zelenszkij – aki saját állítása szerint örül, hogy ismét Norvégiába látogathatott – több európai kollégájával is tárgyalt. Az Egyesült Államok első embere ezen a tárgyaláson arra biztatta az ukrán államfőt, hogy fogadja el Oroszország feltételeit a háború lezárására és mondjon le a kelet-ukrajnai területeiről. A norvég miniszterelnök szerint a határokat nem lehet erővel megváltoztatni, ezt a maga részéről elfogadhatatlannak tartja. Emellett szerinte Ukrajnának joga van megvédeni magát, Norvégiának pedig joga van segíteni az ukránokat. (Ezek olyan alapvető dolgok meglátásom szerint, amiben minden jóérzésű ember egyetért.) Norvégiai villámlátogatását követően Zelenszkij Svédországban folytatta útját, ahol Ulf Kristersson miniszterelnökkel tárgyalt a háborúról és a védelmi együttműködésről.
Kovács Ádám
Forrás: NRK



























































Hozzászólások