top of page

Sportdráma három felvonásban


ree

A cím nem túlzás. Henny Reistad összesen 15(!) gólt szerzett Dánia ellen, a női kézilabda VB elődöntőjében, ezzel egy hosszabbításba torkolló, idegörlő dráma után Norvégia 29-28-ra diadalmaskodott, és 2021 után ismét bejutott a döntőbe, ahol a Svédország-Franciaország meccs győztesével mérkőzhet meg az aranyéremért. 


A 24 éves irányító ezzel megdöntötte az egy meccsen szerzett legtöbb gól rekordját (az eddigi rekorder Kjersti Grini volt, aki az 1999-es, norvég rendezésű VB-n 14-szer talált be Ausztrália ellen). Reistad emellett a hosszabbításban összesen hat gólt dobott, döntő részt vállalva a norvégok bravúros fordításából. Mellesleg a 15 gólhoz összesen 17 kapuralövési kísérletre volt szüksége, az utolsót pedig a hosszabbítás utolsó másodpercében dobta.


A meccs hőse a VG-nek elmondta, hogy látta, hogy már csak pár másodperc van hátra, és nem tudta senkinek megjátszani a labdát, ezért döntött a lövés mellett. Klubszinten a dán Esbjerg csapatát erősítő Reistad azt is hozzátette, hogy már egy párszor szerzett gólokat az utolsó pillanatokban, de ennyire fontosat és nagyot még soha. Saját elmondása szerint ez volt élete eddigi legjobb kézilabda-meccse, amit játszott, annak ellenére, hogy iszonyatosan kimerítő volt. 


A korábban emlegetett Kjersti Grini is megemelte képzeletbeli kalapját Reistad előtt. Szerinte a 24 éves irányítónak hihetetlen a sebessége, az ütésállósága és a munkamorálja. 


Nora Mørk is eléggé egyértelműen fogalmazott. Szerinte válogatott csapattársa egyszerűen a világ legjobbja, Henny Reistad királynő.


Stine Bredal Oftedal egyszerűen lenyűgözőnek nevezte csapattársát, és arra a megállapításra jutott, hogy amihez Reistad ezen a meccsen a hosszabbításban hozzáért, abból mindig arany lett. 


1. félidő:

A mérkőzés egy komoly dán rohammal indult, Kathrine Heindahl, a dánok beállója az első hat percben négyszer vette be a norvég kaput. Akkora volt a gond a norvégok háza táján, hogy Þórir Hergeirsson szövetségi kapitány 6 perc 48 másodperc játék után kihasználta első időkérését. Három gyors góllal Norvégia visszakapaszkodott a meccsbe, de Dánia megint ellépett. Nora Mørk és Stine Skogrand is büntetőt hibáztak, emellett Stine Bredal Oftedal és Silje Solberg-Østhassel sem találta el az üres dán kaput. A dánok kapusa, Althea Reinhardt viszont brillírozott, és védésekben 8-4-re vezetett a norvég klasszisokkal szemben. A félidőben 14-9-re Dánia vezetett.


2. félidő: 

A második félidőben a dánok addigi legjobbja, Kathrine Heindahl egy dán támadóhibát követően elsőre rendkívül komolynak tűnő sérülést szenvedett. Norvég részről pedig Henny Reistad tartott egy kisebb pihenőt, Norvégiát ekkor Stine Bredal Oftedal és a jó védekezés tartotta meccsben. Reistad visszaállt, és egyből gólt szerzett, majd következett egy büntetődobás a Győri ETO kapusa, Sandra Toft ellen. A norvég dobás pedig megrezgette a dán hálót. 14 perccel a vége előtt Dánia előnye 18-17-re olvadt. A félidő vége felé a hazaiak többször 7 a 6 ellen támadtak, hogy előnyüket őrizzék, és lefoglalják helyüket a VB-döntőben. 5 perc 49 másodperccel a vége előtt, 22-20-as dán előny Hergeirsson mester ismét időt kért. Ám Camilla Herremnek nem sikerült átjuttatni a labdát a remeklő Reinhardton. Stine Skogrand 22-21-re csökkentette Dánia előnyét. Herrem kontrából kiharcolt egy büntetőt, Reistad bedobta, 22-22 az állás. 57 másodperccel a vége előtt Henny Reistad továbbjátszotta a labdát Sanna Solberg-Isaksennek, aki bedobta Norvégia vezető gólját. Ez volt az első alkalom, hogy a mérkőzést Norvégia vezette. Solberg-Isaksen 3,8 másodperccel a vége előtt kiállt, Kristina Jørgensen pedig hosszabbításra mentette a találkozót. 


Hosszabbítás:

Az első hosszabbítást követően 25-25-t mutatott az eredményjelző. Henny Reistad bepréselte 10. és 11 gólját, ám a norvég védelem nem tudta feltartóztatni Anne Mette Hansent és Rikke Iversent. De a norvégok kezében volt a kezdeményezés, ez a mérkőzés első 59 percében hiánycikk volt a VB címvédő háza táján. 


A második hosszabbítást Nora Mørk egy kihagyott helyzettel nyitotta, ám Reistad bevágta a 26. norvég gólt, majd jött Mie Højlund, és egyenlített, Reistad erre ismét válaszolni tudott, 27-26 Norvégia javára. Maren Aardahlt kiállították, de Vilde Ingstad belőtte Norvégia harmadik büntetőjét ezen a rendkívül izgalmas mérkőzésen, a herningi Jyske Bank Boxenben. Reistad belőtte saját maga 14. gólját, Dániának ekkor már csak 50 másodperce maradt, hogy egyenlítsen, és jöhessen még egy kis hosszabbítás. A dánok hét támadóval rohamoztak öt norvég védő ellen, aminek eredménye egy büntető lett, amit Kristina Jørgensen biztos kézzel értékesített. Aztán jött Henny Reistad, és végérvényesen eldöntötte a mérkőzést, 0,2 másodperccel a vége előtt.  


Amint vége a Franciaország-Svédország elődöntőnek, megírom, hogy ki lesz Norvégia ellenfele a döntőben. Most pedig megyek, és megnézem a teljes meccset. 


UPDATE 22:31: Franciaország simán, 37-28-ra megverte Svédországot, ezzel megismétlődik a 2021-es VB-döntő párosítása. December 17-én este 7-től Franciaország-Norvégia döntőre kerül sor. Aki tudja, nézze. Biztosan remek mérkőzés lesz.


Forrás: VG

 
 
 

Hozzászólások


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page