top of page

Megint az Ibelin nyert

Szerző képe: Bettina PalBettina Pal


Tovább hullik a díjeső a keresztségben az Ibelin címet kapó norvég filmre. Ezúttal Skandinávia legnagyobb filmfesztiválján nyerte el a norvég alkotás a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat. A göteborgi filmfesztiválról győztesen távozó film Mats Steen történetét meséli el, aki gamer volt és mindössze 25 évesen hunyt el. Szülei ekkor tudták meg, hogy fiuknak a digitális térben rendkívül gazdag élete volt, és a világ minden tájáról voltak barátai.


Amióta bemutatkozott a Sundance filmfesztiválon (ez egy amerikai fesztivál, ahol a legjobban sikerült dokumentumfilmek versenyeznek), azóta eléggé sok mindent nyert, a Netflix pedig gondolt egy nagyot, és megvásárolta a film vetítési jogait (remélhetőleg jó sokat fizettek érte, és nem semmizték ki a film készítőit). Kjersti Mo, a Norvég Filmintézet igazgatója elmondta, hogy Benjamin Ree rendező az Ibelinnel egy olyan filmet alkotott meg, amivel a nézőközönség mellett a fémszívű kritikusokra is sikerült érzelmileg nagy hatást gyakorolnia.


A rendező a Göteborgban aratott győzelemről úgy nyilatkozott, hogy egyrészt hatalmas megtiszteltetés érte ezzel a győzelemmel, másrészt pedig nem igazán találja a szavakat. Mats Steen egyébként a korábbi oslói városi tanácsos Robert Steen fia volt, az ő apja pedig Reiulf Steen volt, aki 1975 és 1981 között a Munkáspárt elnöki tisztségét töltötte be, előtte 1965 és 75 között pedig a párt alelnökeként tevékenykedett.


Forrás: ABC Nyheter

79 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page