top of page

Jó az egy pont idegenben

Kép: Wix
Kép: Wix

Történelme első Bajnokok Ligája csoportmeccsén a norvég bajnoki címvédő Bodø/Glimt Csehországba utazott, és a Slavia Praha ellen egy 2-2-es döntetlent harcolt ki szeptember 17-én. Ezzel egy 18 éves sorozat szakadt meg, ugyanis utoljára a 2007/08-as szezonban szerepelt norvég csapat a BL csoportkörében, ekkor a Rosenborg csoportja 3. helyén végzett a későbbi döntős Chelsea és a német Schalke 04 mögött.


Amikor a Slavia szenegáli balhátvédje, Youssoupha Mbodji a 74. percben 2-0-ra módosította a mérkőzés állását (ez volt egyébként a 2. gólja a meccsen), akkor a pontszerzés elérhetetlen álomnak tűnt, és már a legelvakultabb vendégdrukkerek sem reménykedtek benne. Ezután viszont gyorsan jött a válasz, ekkor Daniel Bassi talált be Sondre Brunstad Fet kipattanó lövését követően a 78. percben. Majd a 90. percben jött a csehek számára a hidegzuhany, mondhatjuk úgy is, hogy csehül jártak. A csereként beálló Andreas Helmersen nem tudott túljárni Jindřich Staněk kapus eszén, de a kipattanót a már korábban emlegetett Fet egy Zinedine Zidane 2002-es BL-döntős gólját idéző mozdulattal továbbította a hazaiak kapujába (a játékszer egyébként a keresztlécen is megpattant, szóval kapus legyen a talpán, aki ezt kivédi). Az eredmény ezt követően már nem változott, a csapatok testvériesen megosztoztak a pontokon.


Az egyenlítő gólt szerző Brunstad Fet a sajtó munkatársainak úgy nyilatkozott, hogy beteljesült a gyerekkori álma. Kjetil Knutsen vezetőedző pedig úgy vélekedett, hogy csapata megmutatta, hogy mennyire jó a moráljuk, ugyanis ezen a szinten nagyon jó morál kell a pontszerzéshez. Az 56 éves szakember kiemelte csapata kapusát, Nikita Haikint, aki 7 védéssel járult hozzá a pontmentéshez. Meglátása szerint a 30 éves orosz-izraeli kapus nemzetközi szinten is jó kapus. A norvég listavezető legközelebbi BL-meccsére szeptember 30-án fog sor kerülni, ekkor hazai pályán az Európa Liga-címvédő Tottenham csapatát fogadják.


Kovács Ádám


Forrás: VG

 
 
 

Hozzászólások


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page