Erna Solberg lemondott
- Bettina Pal
- szept. 15.
- 2 perc olvasás

Aki figyelemmel kísérte a szeptember 8-i norvég országgyűlési választások eredményének alakulását, azt aligha érhette meglepetésként, hogy a választásokon 14,7%-ot és 24 képviselői helyet szerző Konzervatív Párt (Høyre) elnöke Erna Solberg szeptember 12-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 21 év után lemond a pártelnöki posztról.
A pártot 2004 májusa óta vezető Solberg leszögezte, hogy fantasztikus és eredményes éveket töltött el ebben a pozícióban, ebből 8 évet ezzel párhuzamosan miniszterelnökként, de most új vezetésre van szükség. A 64 éves politikus a Konzervatívok központi vezetését arra kérte, hogy 2026 februárjára hívjanak össze egy országos találkozót, ahol megválaszthatják az utódját. Solberg emlékeztette a közönséget, hogy az idei országgyűlési választási kampányban már mondta, hogy ez lesz az utolsó kampány, amit pártelnökként fog vezetni.
Arra kérdésre, hogy hogy érzi magát, elárulta, már hétfő este óta tudta, hogy a lemondását szeptember 12-én fogja bejelenteni, vagyis volt ideje feldolgozni ezt. Meglátása szerint néha egy kicsit nehéz hallgatni, hogy a központi vezetés mennyire dicséri őt. A családja reakciójáról pedig azt nyilatkozta, hogy szerinte fel voltak erre készülve, és jól fogadták. Abban pedig biztos, hogy a gyerekei azzal reagáltak, hogy akkor mostantól gyakrabban fognak együtt ebédelni vasárnap. A korábbi miniszterelnök arra a legbüszkébb, hogy 8 év folyamatos kormányzás során a jobboldali pártok között együttműködést tudtak kialakítani, és olyan jobboldali politikát folytatni, amely versenyképesebbé tette Norvégiát.
Szerinte az utódjának könnyebb dolga lesz így, hogy a párt leszállóágban van, ugyanis lentről fölfelé építkezni könnyebb. Erna Solberg úgy látja, hogy sokkal nagyobb kihívás lenne egy csúcson lévő pártot átvenni. Az utód kilétéről máris beindult a találgatás, felmerült a korábbi külügyminiszter, Ine Eriksen Søreide, Henrik Asheim alelnök és Peter Frølich, a párt ellenőrző bizottsági elnökének a neve. A leköszönő pártelnök ezekre a pletykákra annyit mondott, hogy nem ő fogja kijelölni az utódját, hanem a párt tisztségviselői és szervezete fogja megválasztani az új vezetést. Szerinte nem a most leköszönő pártvezetők közül fog kikerülni a jövendő pártelnök.
Søreide, a volt külügyminiszter az utódlás kérdéséről azt mondta, ha őt akarják új pártelnöknek, akkor ő lesz, de ezt a párt jelölőbizottsága fogja eldönteni. A Konzervatív Párt ellenőrző bizottságát vezető Peter Frølich szintén kitérő választ adott. Szerinte a jelölőbizottság most majd össze fogja állítani az új vezetést, ő pedig megbeszéli velük, hogy ebben milyen szerepet tölthet be. Egyedül Henrik Asheim alelnök mondta, hogy készen áll átvenni a párt vezetését, és ő még sokat tudna hozzátenni a Høyréhez.
Kovács Ádám Forrás: TV2



























































Hozzászólások