top of page

Egyre több norvég költözik Spanyolországba

Kép: Unsplash
Kép: Unsplash

A Norvég Statisztikai Hivatal (SSB) adatai szerint tavaly 1028 fő döntött úgy, hogy Spanyolországba emigrál. Az SSB szerint ez az első alkalom az elmúlt húsz évben, hogy az külföldre költözők száma átlépte az ezret.


Leo Lunde újságíró már 13 éve él Gran Canarián. Szerinte az egyik legnagyobb előny a klíma, és az érzés, hogy egész nap rövidnadrágban lehet lenni. Emellett kiemelte, hogy a helyiek nagyon nyitottak és befogadóak. A családja úgy érzi, soha nem fognak visszaköltözni Norvégiába.

Az éghajlat a leggyakoribb ok, amiért a norvégok Spanyolországba költöznek. Emellett az egészségi állapot is fontos tényező: sokan krónikus betegséggel küzdenek és a költözést egyfajta újrakezdésként, új lehetőségként élik meg.


Ann Elisabeth Laksfoss Cardozo, a Stavangeri Egyetem docense doktori disszertációját a Spanyolországba költöző norvégokról írta. Elmondta, hogy bár az éghajlat fontos tényező, más tipikus „déli országok” – mint Olaszország, Portugália, Franciaország és Görögország – nem olyan népszerűek a norvégok körében. Ezekbe az országokba tavaly összesen csupán 1160 fő költözött. Cardozo szerint a gazdasági szempontok is lényegesek: ha valaki Norvégiából kap nyugdíjat, de Spanyolországban él, akkor nagyobb vásárlóerővel rendelkezik, melynek következtében társadalmi osztályemelkedést tapasztalhat, még akkor is, ha a norvég korona gyengélkedik.


Fontos megemlíteni, hogy bár a déli klíma jót tehet a testi egészségnek, a mentális egészségügyi ellátás nem feltétlenül olyan jó, mint Norvégiában, elsősorban a nyelvi akadályok miatt. A norvégok többsége ezért privát egészségbiztosítást köt.


Pál Bettina


Forrás: NRK

 
 
 

Hozzászólások


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page