top of page

Egy kis francialecke következik Norvégiának


Az eddig hibátlanul menetelő norvég női kézilabda-válogatott november 16-án, szerdán nagy küzdelemben 31-29-re maradt alul a szomszédos rivális Dánia ellen. Ez azt jelenti, hogy Norvégia középdöntős csoportjának 2. helyén végzett, és az elődöntőben Franciaország ellen kell játszaniuk majd november 18-án, pénteken.

A mérkőzés után Stine Bredal Oftedal úgy nyilatkozott, hogy ennél keményebb már nem is lehetne a dolog. Majd azt is hozzátette, hogy ha meg akarják nyerni az EB-t, akkor a legjobbat kell megverni. Norvég részről Nora Mørk volt a legeredményesebb, nyolc góllal. Ő azon a véleményen volt, hogy Dánia jobban használta ki a lehetőségeket, mint Norvégia, ezért is tudtak vereséget mérni a norvég nemzeti csapatra.


Dánia az elején egy 3-0-s rohammal indított, majd a norvégok összekapták magukat, és a félidőben már 13-12-re vezettek. A fordulás után a két kapus, Katrine Lunde és Sandra Toft gondoskodtak arról, hogy egyik csapat se tudjon komolyabban meglépni. Végül Dánia két góllal jobbnak bizonyult. Megszólalt a mérkőzés kapcsán Thorir Hergeirsson szövetségi kapitány is. Az izlandi szakvezető TV3-nak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy csapata időről-időre kihagy támadásban, védekezésben és kapusposzton is. Illetve azt is elismerte, hogy a dánok ma a meccs összképe alapján ennyivel jobbak voltak. A Norvégia-Franciaország elődöntőre november 18-án kerül sor, este fél kilenctől.


Véleményed szerint miért kaptak ki a norvégok?- Dánia egyszerűen ennyivel jobb náluk összességében.- Csak rossz napjuk volt, Franciaországot szétkapják, mint foxi a lábtörlőt.- A fél norvég válogatott tipszmikszült.- Szemükbe sütött a nap, ráadásul a bíró is ellenük fújt.


Forrás: NRK



Véleményed szerint miért kaptak ki a norvégok?

  • 0%Dánia egyszerűen ennyivel jobb náluk összességében

  • 0%Csak rossz napjuk volt

  • 0%Szemükbe sütött a nap, ráadásul a bíró is ellenük fújt.


7 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page