top of page

A Stortinget is focilázban ég

Kép: Helge Mikalsen / VG
Kép: Helge Mikalsen / VG

Futball-láz uralkodik a norvég törvényhozás, a Stortinget épületében. Mímir Kristjánsson számára november 29-én forróvá vált a levegő, amikor összefutott a Glimt-drukkerekkel. A Kommunista Párt politikusának a központi költségvetést kellene megtárgyalnia, azonban gondolatai máshol kalandoznak. 


- Rendkívül feszült vagyok, ezért azt veszem észre, hogy az agyam mindösszesen 50%-on üzemel, mert sokat gondolok a meccsre - nyilatkozta Kristjánsson.


A politikus  szeretett Vikingje a Vålerenga együttesét fogja fogadni november 30-án délután 5-től a szezonzárón. A stavangeri csapat egypontos előnnyel vezet az üldöző Bodø/Glimt előtt, akik a Fredrikstaddal meccselnek majd szintén hazai pályán, és a hétvégén bebiztosíthatják első bajnoki aranyukat 34 év után (mármint a Viking lehet 34 éve után újból norvég bajnok). 


Amíg a többiek a Stortinget dresszkódjával szembeszállva focimezt és sálat öltöttek magukra, addig a szabályzatban semmi nem szerepel a meztelen felsőtestekről. Másképp megfogalmazva, Kristjánsson talált egy kiskaput, hogy a VG-n ismét megmutathassa mellkasát. Saját kezdeményezésére gyorsan lekerült róla a mez, azt a nagy meccsre tartogatja.


- Ki nyer?

- A Viking! - visszhangzik az Eidsvoll-galériában olyan hangerővel, hogy a felaggatott festmények is megremegnek bele.

- Nagyon-nagyon izgulok. Azt mondhatom, majdhogynem rettegek - közli Kari Nessa Nordtun oktatásügyi miniszter. 


Nordtun akkora lokálpatrióta, hogy pár napja elsírta magát, amikor eszébe jutott a bajnoki aranyérem.


A hároméves Jens pedig egész nap mást sem csinál az óvodában, mint az “Ai, ai, ai, a labda bemegy a kapuba” kezdetű szurkolói dalt énekli. 


- Akkor is azt akarja hallani, amikor autóban ülünk. Nem fogom azt mondani, hogy torkig vagyok vele, de eléggé közel állok hozzá - közli a miniszter, majd ő maga is rázendít a dalra.

 - Ai, ai, ai, a labda bemegy a kapuba. Ai, ai, ai, amikor gólt szerez a Viking…


Nordtun egyik szívügye az iskolai mobilhasználat csökkentése.


- Mostanában mennyire esett nehezedre távoltartani magadat a telefonodtól megbeszéléseken?

- Eléggé nehéz volt, de nagy segítség, hogy vannak többen is, akik követik az eredményeket, és naprakészen tudnak tartani - feleli nevetve a Munkáspárt politikusa.

- Hogy írnád le a belső rivalizálást?

- Egyértelműen létezőnek. Ennek pedig így kell lennie. Mindketten győzni akarunk. De ez ildomos keretek között zajlik - fejti ki Nordtun, Bjørnar Skjæran önkormányzati és vidékfejlesztési miniszterre célozva.


Az összegyűlt Glimt-drukker politikusok nem drukkolnak olyan hangerővel, mint Viking-szimpatizáns társaik. Ha itt és most dőlne el, hogy ki nyeri az Eliteserien idei kiírását, akkor a VG-nél a Viking egy hangyabokányival vezetne.


- Nagyon-nagyon nyugodt vagyok - közli Skjæran, akinek azért kellene kampányolnia, hogy átírjanak egy norvég mondást (Rolig som skjæra på tunet → Rolig som Skjæran på tunet. Ennek nem találtam magyar megfelelőjét, és az eredetit olyan emberre használják, aki rendkívüli módon nyugodt. Szó szerinti fordítás: Nyugodt, mint eke a tanyán). 


A munkáspárti politikus úgy vélekedik, hogy nem diadal, vagy teljes megsemmisülés vár a Bodø/Glimtre.


- Ott vagyunk az európai porondon, a Bajnokok Ligájában, ami létező legelitebb társaság. Itt Bodøben és Nordlandban jól megvagyunk az ezüsttel is.

Skjæran rámutat arra, hogy a Viking utoljára 34 éve végzett az 1. helyen, a Glimt pedig az elmúlt 6 évben 4 arany- és 2 ezüstérmet nyert.


A VG helyszíni tudósítója erre kissé felvonja szemöldökét.

- Ez nem úgy hangzott egy kicsit, mintha a Viking aranyérmét kívánnád?

- Szó sincs róla! - vágja rá gyorsan Skjæran.


A VG által összeterelt csapat végzi egész Norvégia talán legfontosabb munkáját. A csatársorban szereplők részéről egy vesszőhiba is súlyos következményekkel járhat sokakra nézve. Ezért a VG-nek rá kell kérdeznie, hogy könnyű-e koncentrálni, amikor ilyen thrillerbe illő bajnoki hajrának lehetünk tanúi.


- Remekül megy. A Scotsman sportpubban néztem végig egy este 9-kor kezdődő BL-meccset. Ez azt jelenti, hogy aznap negyed 9-ig tudtam dolgozni - nosztalgiázik Bjørnar Skjæran.

- Van rivalizálás a kormányon belül?

- Igen, de megmarad a humoros szinten. 

- Sohasem volt emiatt rossz hangulat egy megbeszélésen?

- Nem, az előző években kimondottan könnyű dolgom volt. Nem kaptunk ki túl gyakran, ezért boldog és mosolygós voltam. Már majdhogynem sok sikert kívánnék a Vikingnek, de a bennem élő lokálpatrióta ezt nem teheti, és remélem, hogy elcsúsznak azon a bizonyos banánhéjon, az aranyhajó pedig újra Bodøben köt majd ki.


A Viking Oslo rajongói klubot megalapító Kristjánsson keményebb hangot üt meg.

- A Bodø/Glimtnek annyi pénze van, hogy lassanként tönkreteszik a norvég focit. 

Ez a kijelentés teljes összhangban áll a Kommunista Párt értékrendjével.

- Ezért fontos az egész norvég labdarúgásnak, hogy a Viking nyerjen. Ettől majd egy kicsit kiegyenlítettebb lesz a versengés. 


A parlamenti párbajt megelőző estén a kommunista politikus négyig egy megbeszélésen ült. Annak is komoly esélye van, hogy a szezonzáróról is lemarad. 

- Pattanásig feszültek az idegek. Nekem ez duplán stresszes. Versenyt kell futnom az idővel, hogy odaérjek a meccsre - teszi hozzá Kristjánsson.

Pártjának ő a pénzügypolitikai szóvivője és a főtárgyalója a központi költségvetésről szóló megbeszéléseken.


Másképp fogalmazva: Mímir Kristjánsson egy rendkívül elfoglalt ember.

- Mit választanál? A Viking bajnoki címét vagy az elfogadott központi költségvetést?

- A központi költségvetést vasárnap el kell fogadni, hogy odaérhessek a meccsre. Vagyis nekem ez most egy kicsit is-is. De a Viking bajnoki elsősége fontosabb nekem, mint hogy a Kommunista Párt választást nyerjen.


Néha az ember kénytelen rácsodálkozni, hogyan tudott Kristjánsson helyet szorítani a napirendjében egy ilyen fontos politikai megbeszélésnek. A VG kérdésére egy határozott “Igen” volt a válasza.

- Többet gondolok a Vikingre, mint a gyerekeim és a párom érzéseire, a központi költségvetésre, és minden más egyébre. Hosszútávon az egészségem ezt nem fogja bírni. Jó lesz, amikor vége lesz.

- Mit mondanál, milyen lenne a méltóságteljes megünneplése az első bajnoki címnek 34 év után?

- Annyit mondhatok, hogy nem lesz méltóságteljes.

Øyvind Jacobsen államtitkár jobban foglalkozik a Lyse Arena (a Viking FK hazai pályája) bemondói munkájával, mint a politikával.

- Nem tudom, hogy kimondhatom-e, de sokat ülök megbeszéléseken. A legutóbbi a költségvetésről szólt. Hallom, hogy mások mit mondanak, de a gondolataim Bjørshol, Tripić, és Austbø (Sondre Bjørshol - a Viking jobbhátvédje, Zlatko Hovland Tripić - a Viking egyik leggólerősebb játékosa idén, 11 góllal és 17 gólpasszal, Edvin Austbø - a Viking 20 éves szélsője, aki ebben a szezonban eddig 8 gólt és 7 gólpasszt tett bele a közösbe) körül keringenek. Eléggé komoly kihívást jelent. Talán egy kicsit több időt kellene a munkámra fordítanom. 

- Hány megbeszélés végződött a Vikingről szóló beszélgetéssel?

- Elenyészően kevés politikus van, akit nagyon foglalkoztat a foci. Amit most látunk - ahogyan azt a VG is bemutatja - az az, hogy sokan csak divatdrukkerek.

Úgy véli, hogy ez szerinte jót tesz a politikának. 

- Ha mindenki akkora rajongó lenne, mint én vagy Mímir, akkor lényegesen kevesebb komoly munka folyna. 

- Egyszerűen leleplezted őket?

- Igen, a dolgokat nevükön kell nevezni.


Kovács Ádám


Forrás: VG

 
 
 

Hozzászólások


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page