top of page
Keresési találatok

1931 találat üres kereséssel

  • Északi-balti országok csúcstalálkozója Svédországban

    Kép: Magnus Liljegren / Government offices of Sweden November 27-én az észak-európai és balti államok miniszterelnökei, valamint Lengyelország kormányfője a svédországi Harpsundban találkoztak egy csúcstalálkozó keretében. A megbeszélések központi témái között szerepelt a biztonságpolitika és Ukrajna támogatása, továbbá szó esett a 2025-ben Hágában megrendezendő NATO-csúcsról, a hibrid fenyegetések kezeléséről, valamint a transzatlanti és kínai politikai kapcsolatok alakulásáról. Jonas Gahr Støre, Norvégia miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy az észak-európai és balti országok, valamint Lengyelország együttműködése egyre szorosabbá válik. Véleménye szerint ezek az országok egy olyan szorosan összefüggő régiót alkotnak, amelynek érdekeit közösen kell képviselni. Az Északi-Balti Nyolcak (NB8) egy informális kül- és biztonságpolitikai együttműködés, amelyben Dánia, Észtország, Finnország, Izland, Lettország, Litvánia, Norvégia és Svédország vesz részt. A találkozókra időnként más országokat is meghívnak; idén például Lengyelország kapott meghívást, míg tavaly Németország is részt vett az eseményeken. Pál Bettina Forrás: Regjeringen

  • Elbocsátások a Yaránál

    Kép: Unsplash A Yara költségcsökkentési programjának következtében, amellyel 300 millió dollárt akarnak spórolni, 700 alkalmazottnak ajánlottak végkielégítést, írta a Telemarksavisa. Ez a Yara Internationalnál dolgozókat érinti, főleg a támogató funkciót ellátókat, nem pedig azokat, akik a porsgrunni gyárnál termelő munkát végeznek. A Yara műtrágyagyártó cég vezérigazgatója, Svein Tore Holsether már idén júliusban jelezte, hogy 2025-ig jelentős költségcsökkentést fognak végrehajtani a bevételcsökkenés és a vártnál rosszabb hozamok miatt. Solberg-Kajári Diána Forrás: Nettavisen

  • „Büntetés” a gyermekvállalásért

    Kép: Wix A jövedelmi különbségek nagyobbak a gyermekes nők és férfiak között, mint a gyermektelenek között. Minél több gyermeke születik egy nőnek, ez a különbség annál nagyobb lesz. Kutatók a 2015-2022 közötti időszakot vizsgálták, a vizsgálat összehasonlításai olyan személyek körében történtek, akik ugyanolyan hosszú képzésben vettek részt, ugyanolyan hosszúságú munkatapasztalatuk van, ugyanolyan teljes- vagy részmunkaidős állásban dolgoznak, ugyanolyan szakmában, és a következőket állapították meg: A gyermekes nők órabére 11 százalékkal alacsonyabb, mint a gyermekes férfiaké.  A bérkülönbség a gyerekek számával nő.  A nők nem csak a gyermek(ek) kiskorában veszítenek jövedelmükből, hanem akkor is, amikor a gyerekek már nagyobbak.  Ha a gyermektelen nőket és a gyermektelen férfiakat hasonlítjuk össze, a bérkülönbség 3-4 százalék.  Ha azonban anyává és apává vált nőket és férfiakat hasonlítunk össze, a bérkülönbség 11-12 százalék.  A bérkülönbség tehát 7-8 százalékponttal nagyobb a gyermekes nők és férfiak között, mint a gyermektelen nők és férfiak között. A kutatók nem vizsgálták az okokat ebben a jelentésben - mondja Maria Forthun Hoen, a Társadalomkutató Intézet munkatársa. Valószínűleg összetett magyarázatok vannak. – Előfordulhat, hogy a férfiaknak magasabb pozícióban dolgoznak, vagy a férfiak inkább a jobban fizető cégeknél dolgoznak. De ez csak spekuláció - mondja Hoen. Vannak viszont olyan kutatások, amelyek éppen ezt vizsgálták. Hoen kiemeli Claudia Goldint, a Harvard Egyetem közgazdászprofesszorát, aki 2023-ban pontosan a nemek közötti munkaerő-piaci különbségekkel kapcsolatos kutatásaiért kapott közgazdasági Nobel-díjat. Goldin arra a következtetésre jutott, hogy a nőket anyagilag büntetik a szülői szabadság után, és különösen nagyok a bérkülönbségek azokban a szakmákban, ahol sok túlóra várható. – Az ilyen szakmákban jellemzően a férfiak vállalják a túlórát, és a nők vállalják a nagyobb részt a család ellátásában - mondja Maria Forthun Hoen. A kutató úgy véli, Norvégiában is fontos szempont lehet a szülői szabadság. – Úgy vélem, hogy annak ellenére, hogy itt vannak szabályok, amelyeknek biztosítaniuk kell, hogy a nők ne veszítsenek a fizetésükből a szülői szabadság miatt, a hosszú ideig távollévők gyakran lemaradnak a munkakörhöz kapcsolódó új ismeretekről, tanfolyamokról és belső képzésekről. Amikor arról van szó, hogy ki kapjon fizetésemelést, a munkáltató nem választhatja azt a nőt, aki az év kétharmadában távol volt, és aki még mindig sokat hiányzik a beteg gyerek miatt. A Társadalomkutató Intézet jelentése azt is mutatja, hogy a fizetési különbségek a gyermekek számával nőnek, és a három vagy több gyermeket vállaló nők esetében a legnagyobbak. Egy gyermek után 6,2 százalékponttal volt nagyobb a különbség a nők és férfiak fizetése között 2022-ben, mint a gyermektelen nők és férfiak között. Két gyermeknél 8,2%-kal, három gyermeknél 9,2%-kal volt nagyobb a különbség. A kutatók szerint nem csak a kicsi gyermekek esetén „büntetik” a nőket a gyerekvállalás miatt. A férfiak és a nők közötti bérkülönbség a nagyobb gyermeket nevelők között éppolyan nagy, mint a Viszont pozitív fejleményt is találtak. Úgy tűnik, hogy a gyermekvállalással járó bérhátrány most valamivel csökkent a néhány évvel ezelőttihez képest. – Úgy tűnik, kismértékben csökkentek a bérkülönbségek. Ez túl rövid időszak ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le, de egybeesik azzal az időszakkal, amikor az apa kvótáját megemelték. 2018-ban 50-ről 75 napra emelték az úgynevezett apai kvótát, amely a szülői szabadságnak az apák számára fenntartott része. Ennek köszönhetően az apák a korábbinál több szabadságot vettek ki. Hortobágyi Krisztina Forrás: Frifagbevegelse

  • Nem túl jó hír a norvégoknak: több évtizedes csúcson a kávébab világpiaci ára

    Kép: Wix A norvégok híresek kávészeretetükről. Az egy főre jutó átlagos kávéfogyasztás alapján Norvégia évek óta a világ három legtöbbet kávézó országa között szerepel. Statisztikák szerint az országba importált kávé nagy része Arabica típusú, amely a világ egyik legkedveltebb kávéfajtája. November 27-én a New York-i árutőzsdén az Arabica kávébab kilóját körülbelül 7 dollárra (78 norvég koronára) jegyezték, ami 1977 óta a legmagasabb ár. Az Arabica világpiaci ára idén eddig összesen 70%-kal emelkedett. A drasztikus drágulás elsősorban a Brazíliát és Vietnámot sújtó szárazsághoz köthető, amely komoly zavarokat okozott a globális ellátási láncban. A norvég pörkölőknek is számolniuk kell a megnövekedett költségekkel, és várhatóan a fogyasztók is megérzik majd a drágulást. A kávé szeretete Norvégiában változatlan, de a magasabb árak kihívást jelenthetnek mind a vállalkozások, mind a kávékedvelők számára. Pál Bettina Forrás: E24 , TV2

  • Fegyveres karácsony

    Kép: Wix Bár nincsen közvetlen terrorveszély Norvégiában, mégis úgy határozott a Rendőri Biztonsági Szolgálat (PST), hogy elrendeli az ünnepek alatt a rendőrök fegyverviselését. Mindezt azért teszik, mert ezen időszak alatt különböző vallási közösségek gyűlnek össze különböző rendezvényeken. A felfegyverkezés egyfajta megelőző és biztonság-keltő intézkedés, és biztosítja a rendőrség gyors reagálását és segíti a felkészültség megerősítését konfliktus esetén - mondta Jørn Schjelderup, az Országos Rendőrfőkapitányság osztályvezetője. Solberg-Kajári Dia Forrás: VG

  • Oslo önkormányzata egy dán példát követne

    Kép: Unsplash Marit Vea, Oslo önkormányzatának környezetért felelős tanácsadója szerint az eldobható poharak jelentős környezeti problémát okoznak a városban. A városvezetés jelenleg annak lehetőségét vizsgálja, hogyan lehetne csökkenteni az eldobható poharak használatát. Felmerült, hogy Oslo átvehetné a dán Aarhus városában bevezetett többször használható, visszaváltható poharak rendszerét. Aarhus önkormányzata idén januárban, egy hároméves projekt részeként vezette be a pohárvisszaváltó rendszert. Számos kávézóban teljesen lecserélték az eldobható poharakat, máshol pedig alternatívaként kínálják fel a vendégeknek. A vásárlóknak 5 dán koronát (kb. 7–8 norvég koronát) kell fizetniük betétdíjként, amelyet a poharak visszaváltásakor visszakapnak. Vea elismerte, hogy az aarhusi modell bevezetése Oslo esetében jelentős kihívásokkal járna. Ehelyett inkább egy környezetvédelmi adó bevezetését fontolgatják, amely az eldobható poharak használatát drágítaná, így ösztönözve a fogyasztókat a környezetbarátabb alternatívák, például a többször használható poharak választására. Pál Bettina Forrás: Aarhus , Klar Tale

  • A Jedi visszatért, és levert mindenkit

    Kép: Bjørn S. Delebekk / VG Álomszerű visszatéréssel állt elő Therese Johaug, miután a Beitostølenben megrendezett országos bajnoki nyitányon magabiztos győzelmet aratott. A 2022-ben visszavonult sífutó-királynő (akinek egyébként 2023. május 17-én megszületett Kristin nevű lánya) a 10 kilométeres klasszikus távon első helyen ért célba, 39,6 másodperccel megelőzve a 2. helyen beérő Heidi Wenget, a 3. helyen beérő Kristin Austgulen Fosnæs 56,2 pedig másodperces hátrányt szedett össze. Konklúzió: A 36 éves Johaug szabályosan földbe, jelen esetben inkább hóba döngölte a komplett mezőnyt. Emellett pedig ismét célba vette a VB-t, amit 2025. február 26 és március 9. között a norvégiai Trondheimben rendeznek meg.  Johaug saját bevallása szerint egy eléggé kemény időszakon van túl, ugyanis az ősz folyamán alig jutott idő a pihenésre és regenerációra, plusz edzéseken sem ment mindig minden. Őt pedig ez eléggé feszültté és idegessé tette, aminek gyakran a férje, Nils Jakob Hoff volt a célpontja, emiatt pedig úgy érzi, hogy feleségként nem teljesített valami fényesen. De a férj szerint Therese mindig IS fantasztikus feleség, aki rendkívül sokat vár el magától, a többiektől pedig csak egy keveset, ám ennek pontosan így kell lennie. Magáról a futamról Johaug azt mondta, hogy a verseny előtt szinte már a rosszullét kerülgette, annyira izgult, ezzel egyidejűleg alig várta, hogy ismét versenyezhessen. Véleménye szerint különösen jól teljesített technikai szempontból, emellett sikerült megnyugodnia, ami a rajttól kezdve az egyik legfőbb célja volt.  Jövő hét végén már egy még komolyabb megmérettetés vár a Johaugra, ugyanis a finnországi Rukában megrendezésre kerülő világkupa-futamon is rajthoz áll, itt olyan klasszisokkal mérheti össze a tudását, mint Jessie Diggins, Frida Karlsson, Jonna Sundling, Ebba Andersson, Kerttu Niskanen és Victoria Carl. A Beitostølenben aratott győzelem azért is fontos, mert a 10 kilométeres klasszikus táv szerepel a VB programjában, ahol a nők mezőnyébe Norvégia összesen 4 versenyzővel nevezhet (a férfiaknál ez a szám 5, plusz címvédőként ott lesz a szintén norvég Simen Hegstad Krüger is), emellett arra is kihatással van, hogy jövő héten Rukában kik lehetnek ott a világkupán. Azt pedig, hogy a VB-n melyik négy hölgy képviselheti Norvégiát, az alábbi futamok döntik el: 10 kilométeres klasszikus – Ruka, 20 kilométeres klasszikus – Davos, 15 kilométeres klasszikus – Toblach, 10 kilométeres klasszikus – Gåsbu (ez utóbbi az országos bajnokság egyik futama). Ebbe legnagyobb súllyal a rukai és a gåsbui futamok számítanak bele. Ha pedig a jedit idézően visszatérő Johaug jól szerepel Rukában, azzal nagy lépést tehet a hőn áhított VB-részvétel felé, amit a visszatérésekor célként tűzött ki maga elé. A 14-szeres VB és 4-szeres olimpiai aranyérmes szupersztár következő futamára november 24-én kerül sor, ekkor szintén Beitostølenben a 10 kilométeres szabadstílusú távon áll rajthoz. Kovács Ádám Forrás: VG

  • Új NAV-adatok: A megnövekedett betegállományok okai között szerepelhet a long covid

    Kép: Wix A betegállományok megnövekedett számának mintegy felét a légúti fertőzések és a COVID-19 hosszú távú tünetei (long covid) teszik ki. A betegségek miatti távollét folyamatosan emelkedik. Az NHO és több politikai párt a betegszabadság csökkentését javasolják, hogy mérsékeljék a távollétek számát. De mi az igazi oka annak, hogy egyre többen nem tudnak dolgozni? Long covid és megfázások A NAV új adatokat tett közzé, amelyek rávilágítanak a növekedés okaira: a 2020-as koronaév után ai betegség miatti távollét növekedésének majdnem felét légúti fertőzések és valószínűleg a COVID-19 hosszú távú következményei okozzák. Ezt nevezik long covidnak. A kimerültség az egyik legfontosabb tünet, amit a Helsenorge is megerősített. Ivar Lima, a NAV kutatója a FriFagbevegelse -nek azt mondta, meglepetéssel tapasztalja, hogy a szakemberek, akik részt vesznek a betegszabadság növekedéséről szóló vitában, nem említik, hogyan járult hozzá a COVID-19 a betegállományok emelkedéséhez. A NAV Arbeid og velferd  című szaklapja dokumentálja, hogy a légúti fertőzések és a long covid jelentősen hozzájárultak a betegség miatti távollétek növekedéséhez. Lima szerint a betegszabadság-politika vitájában fontos, hogy árnyalt képet adjunk a távollétekről és azok okairól. 2021 óta egyre több kimerültséggel kezelt beteg Minden betegszabadságot orvosi diagnózissal kell indokolni, de a long covid egyelőre nem hivatalos diagnózis. Az Egészségügyi Hatóság azt ajánlja az orvosoknak, hogy long covid esetén a kimerültséget tüntessék fel, mint diagnózist. A kimerültség miatti távollét 2016 és 2020 között stabil volt. Azonban a „kimerültség diagnózisának” használata 2021-ben hirtelen megugrott, és azóta is folyamatosan magas. Lima hangsúlyozza, hogy lehetetlen megállapítani, hány esetben kapcsolódik a kimerültség a long covidhoz.– Valószínű, hogy sok esetben a long covid áll a háttérben. Azok a diagnózisok is, amelyek pszichés tünetekkel kapcsolatosak, szintén utalhatnak long covidos esetekre, de ezt nem lehet biztosan állítani – tette hozzá. Hányan szenvednek long covidtól? A kutatások szerint azoknak, akik COVID-19-et kaptak, körülbelül 3%-a fog hosszú távú tüneteket tapasztalni, amit a The Lancet  című neves orvosi folyóirat is megerősít. Ivar Lima rámutatott, hogy tudományos szempontból még mindig bizonytalan, hányan szenvednek long covidtól, és jelenleg folyik egy vita arról, hogyan kellene ezt diagnosztizálni. Hogyan befolyásolja a long covid a távolléteket? A hosszú távú betegszabadságok kisebb növekedése is nagy hatással lehet az összesített betegszabadság százalékára. A NAV kutatói egy becslést készítettek arról, hogyan hatottak a long covid esetek a távollétekre: Ha 2022-ben és 2023-ban az aktív dolgozók fél százaléka súlyos long covidot kapott, akkor körülbelül 14 000 aktív dolgozóról beszélhetünk. Ha mindegyikük egy teljes évre betegszabadságra ment, az összesen csaknem 3,5 millió elvesztett munkanapot jelentene. A NAV hivatalos statisztikája szerint 2023-ban összesen 32,5 millió munkanap ment veszendőbe betegszabadság miatt. Így a long covid ebből az elméleti példából kiindulva az összes betegszabadság 10%-át tette volna ki 2023-ban. Orbán-Kereki Renáta Forrás: Fri Fagbevegelse

  • Norvégia növeli a világ legszegényebb országainak nyújtott támogatását

    Kép: Wix Norvégia rekordösszeggel, több, mint 5 milliárd koronával járul hozzá a Világbank Nemzetközi Fejlesztési Társulásának (IDA) alapjához a 2026-2028-as időszakban. Az 1960-ban alapított IDA alapvető feladata a világ 78 legszegényebb országaiban a gazdasági növekedés elősegítése, a szegénység csökkentése és az alapvető életszínvonal javítása. Az IDA emellett támogatott vagy kamatmentes kölcsönöket és támogatásokat is nyújt ezen országok közül a leginkább eladósodott országoknak. Minden harmadik évben 55 donorország járul hozzá az alaphoz. Az IDA sikerét jól példázza, hogy egykori támogatott országok, mint például India, Kína és Dél-Korea, mára már támogatói szerepet töltenek be. Az IDA finanszírozásának több, mint kétharmada afrikai országokba jut. A norvég kormány augusztusban bemutatta az afrikai országokkal való együttműködésének új stratégiáját, amely kiemelten kezeli a fenntartható fejlődés előmozdítását és a szegénység csökkentését. Norvégia céljaihoz az IDA modellje rendkívül hatékony eszközt jelenthet. Pál Bettina Forrás: Regjeringen

  • Norvég gálaelőadás az Ullevaalban

    Kép: Bjørn S. Delebekk / VG A labdarúgó Nemzetek Ligája B ligájának 3. csoportjában Norvégia sima, 5-0-s sikert aratott Kazahsztán ellen. A november 17-i fordulóban a 3. csoport másik meccsén Ausztria csak 1-1-es döntetlent játszott Szlovénia ellen. Ez azt jelenti, hogy Norvégia jövőre az A ligában folytathatja, míg az osztrákok pótmérkőzést játszanak azért, hogy egy szinttel feljebb folytathassák, amennyiben megnyerik a párharcot.  A norvégok meccsén az 1. félidő közepén kezdődött meg a Nusa-Haaland-show, aminek eredményeként a Manchester City csatárklasszisa mesterhármast jegyzett, míg a Leipzig szélsője 1 gólt és 2 gólpasszt tett be a közösbe. Az ötödik norvég találatot az Atlético Madrid csatára, Alexander Sørloth jegyezte. Haaland, aki Martin Ødegaard távollétében ellátja a csapatkapitányi feladatokat, a sajtó szökőárként rázúduló kérdéseire elmondta, hogy szerinte nagyszerű estén vannak túl, és a pályára is jó teljesítményt raktak le. És a feljutás hiába ad okot az ünneplésre (teljesen jogosan), szeretett Erlingünknek már a következő meccsen jár az esze. Igaz, ez egy klubmérkőzés, ugyanis november 23-án, szombaton a Manchester City hazai pályán a gyengének nem nevezhető Tottenham csapatát fogadja, és a 24 éves csatárzseni fejben már itt jár.  Ståle Solbakken szövetségi kapitány meglátása szerint egy minden szempontból megérdemelt sikert arattak, amiből a játékosoknak, az edzői stábnak és a szurkolóknak is kijutott. A mérkőzésen parádézó, mindösszesen 19 éves Antonio Nusa Sørloth szerint leginkább egy jobblábas Arjen Robbenhez hasonlít, amikor kapura tekeri a labdát. A kazahok elleni jóféle siker azt is jelenti, hogy amennyiben a jövő évi VB-selejtezőről nem jutnak ki, még lehet egy extra dobásuk.  Valahogy így fog kinézni a dolog: Ha Norvégia az 1. helyen végez – Automatikus VB-részvételHa Norvégia 2. helyen végez a csoportjában – PótselejtezőHa Norvégia 3. helyen vagy hátrébb végez – Eléggé valószínű, hogy így is VB-pótselejtezőt játszhatnak, ugyanis a 12 csoportmásodik mellett 4 olyan csapat is ott lehet, akik a Nemzetek Ligájában megnyerte a csoportját. Ez a 16 csapat pedig még 4 kiadó helyért küzdhet meg. Az is eldőlt, hogy Norvégia a VB-selejtezőt a 2. kalapból várhatja, ezzel elkerülve többek között Svédországot és Magyarországot is.  Kovács Ádám Forrás: VG

  • Megtelnek a kórházak az RS-vírus miatt

    Kép: Wix Spanyolországban az RS-vírus miatti kórházi kezelések száma 90%-kal csökkent, mióta bevezették a megelőző kezelést, azonban ez a kezelés Norvégiában még nem érhető el. Claus Klingenberg, gyermekorvos és a gyermekbetegségek professzora szerint szükség van egy átfogó stratégiára a csecsemők RS-vírusfertőzésének megelőzésére, legkésőbb a következő RS-vírus szezon kezdetéig.Az RS-vírus minden évben november és március között terjed a leginkább. Ebben az időszakban a norvégiai kórházak gyermekosztályai megtelnek betegekkel. Sokan inhalációra és oxigénre szorulnak, hogy megfelelően lélegezhessenek, míg másoknak segítségre van szükségük a táplálkozáshoz. Súlyosabb esetekben a gyermekek légzéstámogatást igényelnek, és a legsúlyosabb betegeknél a vírus tüdőgyulladást is okozhat. Hogyan lehet megelőzni az RS-vírusfertőzést? Két bevált módszer létezik a csecsemők védelmére az RS-vírussal szemben:Az első lehetőség az anya beoltása a terhesség alatt. Az antitestek így átkerülnek a magzathoz, és a születés után is védelmet nyújthatnak a gyermeknek az RS-vírus ellen.A második módszer az, hogy az újszülött egy antitesteket tartalmazó injekciót kap, amely hatékony védelmet biztosít a vírusfertőzés ellen.Egy olyan injekció, amelyet külföldön már széles körben használnak, többek között Franciaországban, Belgiumban, Németországban, Svájcban és Finnországban. Ezekben az országokban 90%-os csökkenést tapasztaltak az RS-vírussal fertőzött csecsemők kórházi felvételeiben, Norvégiában azonban ez a kezelés egyelőre nem érhető el. Klingenberg szerint Norvégiában túl lassan haladnak a dolgok. Megérti, hogy ez pénzügyi kérdés, de úgy gondolja, hogy nagyobb megtakarítást jelentene, ha kevesebb kórházi felvételre lenne szükség, kevesebb szenvedést és problémát okoznánk a csecsemők számára, mint amennyibe ezeknek az új megelőző megoldásoknak a bevezetése kerülne.Az UNN Tromsø kórházban több alkalommal is előfordult, hogy sok RS-vírussal fertőzött gyermeket kellett egy szobába elhelyezni, hogy mindegyik elférjen. A vírusszezonban sok gyermekosztály túlzsúfolttá válhat a beteg gyermekek és szüleik miatt.A szakértő elmondja, hogy már 2023 tavaszán kérelmet nyújtottak be a Folkehelseinstitutt és az Orvosi Termékek Igazgatósága (Direktoratet for medisinske produkter - DMP) felé a megelőző kezelések bevezetésére, de az ügy még mindig elbírálás alatt áll.Klingenberg szerint Norvégiában a bonyolult bürokrácia miatt túl lassú a folyamat. Emellett megemlítette az új Orvosi Termékek Igazgatóságát, amelyet azért hoztak létre, hogy gyors hozzáférést biztosítson a hatékony gyógyszerekhez, azonban itt még mindig hosszú időt vesz igénybe a döntéshozatal. A terhes nőknek amúgy lehetőségük van RS-vakcinát vásárolni körülbelül 2500 koronáért, ehhez azonban saját maguknak kell az információk után kutatniuk, mivel annak ellenére, hogy a vakcina már engedélyezve van Norvégiában, jelenleg nem minden várandós nő kap róla tájékoztatást.Klingenberg szerint a cél az, hogy a vakcina mindenki számára elérhető legyen, függetlenül az anyagi erőforrásaiktól. DMP: – Időbe telik, és erőforrást igényel Sara Viksmoen Watle, az Orvosi Termékek Igazgatóságának főorvosa elmagyarázza, hogy ha egy új vakcinát be szeretnének vonni egy programba, akkor számos tényezőt figyelembe kell venniük.Ezek között szerepel, hogy a vakcináció költségei megérik-e a súlyos betegségek megelőzésének előnyeit. Emellett figyelembe kell venniük a vakcina előnyeit a gyermekek számára és az egészségügyi rendszer költségmegtakarításait is, hiszen legfőbb céljuk, hogy a társadalom erőforrásait a lehető legjobban hasznosítsák.Onnantól kezdve, hogy a szükséges értékelések megtörténtek, az FHI (Folkehelseinstitutt) felelős azért, hogy kidolgozza annak lehetőségét, hogy hogyan illeszthető be a vakcina az oltási programba.A vakcina beemelése az oltási programba és annak finanszírozása azonban politikai döntést igényel, amelyet az Egészségügyi és Szociális Minisztérium hoz meg.Jelenleg még nem történt döntés az RS-vírus elleni vakcina (Abrysvo) terhes nők számára, illetve az RS-vírus antitestek újszülötteknek (Beyfortus) történő alkalmazásáról a gyermekvédő oltási programban.A DMP azon dolgozik, hogy egy gyorsabb és hatékonyabb rendszert alakítson ki a potenciálisan állami finanszírozású vakcinák azonosítására és értékelésére Norvégiában. Orbán-Kereki Renáta Forrás: NRK

  • Norvégia lakossága tovább növekszik: Már 5,57 millióan vagyunk

    Kép: Wix 2023 harmadik negyedévének végén Norvégia népessége elérte az 5 571 634 főt. A születésszám emelkedése és a pozitív bevándorlási mérleg alapján 2040–41-re a lakosság várhatóan eléri a hatmillió főt. A Statistisk sentralbyrå (SSB) adatai szerint az idei harmadik negyedévben több, mint 57 000 fővel voltunk többen, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban. Az SSB szerint a harmadik negyedévben 14 600 gyermek született Norvégiában, míg 10 600 ember hunyt el. A születési többlet növekedése ellenére a lakosságszám legjelentősebb növekedési tényezője továbbra is a bevándorlás volt: a nettó bevándorlás 9500 főt tett ki ebben az időszakban. Az elmúlt évben a népességnövekedés üteme 0,9% volt, ami alacsonyabb a tavalyi év eleji 1,3%-os csúcsnál. Az ukrajnai bevándorlás csökkenése mérsékli a növekedést A népességnövekedés 2022-ben érte el a csúcspontját, amikor 1,3%-os növekedést tapasztaltunk, főként az Ukrajnából érkező bevándorlóknak köszönhetően. Most azonban, hogy kevesebb ukrán érkezik, a növekedési ütem 0,9%-ra csökkent. Kyrre Knudsen, a SpareBank 1 Sør-Norge vezető közgazdásza hangsúlyozta, hogy a népességnövekedés fő mozgatórugója továbbra is a nettó bevándorlás. Jelentős különbségek a régiók között Norvégia egyes területein azonban eltérő a népességnövekedés üteme. A leggyorsabb növekedést Oslo, Rogaland és Akershus régiókban tapasztaljuk. Ezzel szemben Finnmark, Nordland és az ország belső területein a növekedés tartósan alacsony, amit hosszú ideje megfigyelhetünk. Ezekben a régiókban az idősödő népesség különösen súlyos demográfiai problémákat fog okozni. Orbán-Kereki Renáta Forrás: ABC Nyheter

  • Nagy az öröm: Peppa malac már számi nyelveken is beszél

    Kép: Unsplash A számi gyermekek nagy örömére a népszerű gyermeksorozat, Peppa malac már  északi számi , lulei számi  és déli számi nyelveken is elérhető.  Norleif Krokmo, az NRK számi műsortartalomért felelős vezetője szerint rendkívül jó hír, hogy a gyerekek a saját anyanyelvükön élvezhetik a malaccsalád történeteit. A sorozat évek óta törtetlen népszerűségnek örvend a világon, ezért az NRK fontosnak tartotta a szinkronizálást számi nyelvekre is, ami már november 22-től elérhető az NRK csatornáján. Pál Bettina Forrás: NRK

  • Félmilliárd korona Ukrajna védelmi iparának fellendítésére

    Kép: Unsplash A skandináv országok védelmi miniszterei november 21-én Koppenhágában tartottak csúcstalálkozót. Arild Gram norvég védelmi miniszter a találkozót követő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Norvégia félmilliárd koronát különít el Ukrajna védelmi iparának fellendítésére. A támogatás segítségével a fegyvereket és a katonai felszereléseket sokkal gyorsabban tudják majd előállítani Ukrajnában.  Pál Bettina Forrás: Regjeringen

  • Ha ez történne, Oslót gyorsan evakuálni kellene

    Kép: Wix Szakértők szerint a norvég vízellátó hálózatok rendkívül sérülékenyek, és a hálózatot irányító elektronikus rendszerek túl könnyen hozzáférhetőek illetéktelenek számára. A Nemzetbiztonsági Hatóság (NSM) már 2014-ben súlyos hiányosságokat tárt fel a rendszerekben. Az utóbbi években világszerte egyre gyakoribbá váltak az alapvető infrastrukturális rendszerek ellen intézett kibertámadások, és emiatt a norvég vízellátó hálózatok is könnyen terrorista csoportok célpontjaivá válhatnak. Az NSM szerint csupán idő kérdése, hogy a norvég vízellátó hálózatok egy rosszindulatú kibertámadás következtében megsérüljenek. Norvégiában egy ember átlagosan körülbelül 140 liter vizet használ el naponta (5-10 litert ivásra és főzésre, a többit egyéb célokra, például takarításhoz, fürdéshez, mosáshoz vagy a vécé öblítéséhez stb.), ezért bármilyen fennakadás a vízellátó rendszerben súlyos következményekkel járhat. Anna Maria Aursund, a Norvég Vízügyi és Szennyvízügyi Ügynökség igazgatója szerint teljesen elfogadhatatlan, hogy az oslói vízellátó rendszer ennyire kiszolgáltatott helyzetben van. Oslo jelenleg egyetlen nagy vízforrásból, a Maridalsvannetből látja el lakosságának 90%-át, és a város nem rendelkezik alternatív vízforrással, amely képes lenne ellátni a várost valamilyen fennakadás esetén. A probléma már nem csupán elméleti: három évvel ezelőtt Drammenben orosz hekkerek feltörték a víz- és szennyvízgazdálkodási rendszert, és szakértők szerint ez a fajta támadás Oslóban is megtörténhet. Egy ilyen esemény olyan jelentős vízhiányt idézne elő, amely gyorsan élhetetlenné tenné a fővárost. - Nagyon könnyen előállhat egy olyan forgatókönyv, amelyben Oslo városának evakuálásáról kell döntenünk – figyelmeztetett Aursund. A problémára megoldást jelenthet Norvégia legnagyobb vízügyi projektje: egy teljesen új vízvezeték építése. A projekt részeként egy 19 kilométer hosszú alagutat fúrnak a Buskerud megyében található Holsfjordentől az oslói Husebyig. Ez a vezeték friss vízzel látja majd el a fővárost, ezzel biztosítva, hogy Oslónak ne csupán egy vízforrása legyen. Az alagút építése jó ütemben halad, és várhatóan 2028. január 1-jére lesz teljesen használatra kész. Ez az új rendszer jelentős előrelépést jelent a norvég főváros vízbiztonsága szempontjából. Pál Bettina Forrás: TV2

  • Előzetesbe kerül Mette-Marit fia

    Kép: Wix Marius Borg Høibyt, Mette-Marit koronahercegné korábbi házasságából született fiát november 18-án ismét letartóztatták nemi erőszak gyanújával. A rendőrség közleménye szerint Høibyt azzal vádolják, hogy ellenállásra képtelen személy ellen követett el közösülés nélküli nemi erőszakot. A rendőrség több ügy kapcsán is vádat emelt Høiby ellen: három közeli kapcsolatban elkövetett erőszakkal, károkozással, gondatlan magatartással, távolságtartási tilalom megszegésével és jogosítvány nélküli járművezetéssel is vádolják. Az Oslói Kerületi Bíróság november 20-án hozott döntést Høiby ügyében, amely szerint egyhetes előzetes letartóztatásba kerül. A 27 éves fiatal nem fellebbez a döntés ellen.  Pál Bettina Forrás: Klar Tale , Klar Tale , VG

  • A Ruter több, az osloi metróközlekedést érintő változást jelentett be 2025-re.

    Kép: Wix Jövőre több különböző vonalon buszokkal fogják helyettesíteni a metrót. A Ruter közleménye szerint tisztában vannak vele, hogy ez sok utasuk számára kényelmetlenséget okoz, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legjobb alternatívát kínálják. A metróhálózat egy nagyszabású felújításon esik át, amely három projektet foglal magában: Felújítják a Majorstuen állomást, ezért március végétől november elejéig Borgen és Majorstuen közötti szakaszon buszok közlekednek majd a metró helyett. A Fornebubanen-t (Fornebu metró) csatlakoztatják a meglévő T-bane hálózathoz. Új jelző- és biztosítóberendezéseket (CBTC) telepítenek. A három projekt munkálatai több fázisban zajlanak majd az év folyamán, és már január első hétvégéjén elindulnak. Majorstuen állomás felújítása során több bejáratot alakítanak ki, nagyobb peronokat építenek, és egy új gyalogos híd is épül. Emiatt az állomás időszakosan zárva lesz, főként a nyári szünetben, amikor kevesebb utas használja a metróvonalat. A Ruter hozzátette, hogy 2025 rendkívül nehéz év lesz. Teljes mértékben megértik, hogy ez frusztrációt okoz majd, de ezek a felújítások és változtatások elengedhetetlenek. Dolgoznak azon, hogy minden szakaszon a lehető legjobb helyettesítő megoldásokat kínálják, és mobilalkalmazásukon, valamint weboldalaikon időben tájékoztatást adjanak az egyes változásokról. Az érintett szakaszokról és a lezárások időpontjairól a cikkben található egy áttekintés. Orbán-Kereki Renáta Forrás: AO

  • Így tekintenek most a neonáci tömeggyilkosra

    Kép: Wikipedia Két szakértő egybehangzó véleménye szerint Anders Behring Breivikről nehezen elképzelhető, hogy a közeljövőben úgy fog változni a viselkedése, hogy kevésbé legyen veszélyes. A 77 ember meggyilkolásáért felelős terrorista szeretne feltételesen szabadlábra kerülni, miután az első 21 éves börtönbüntetéséből majdnem 13 évet letöltött (a norvég jogrend annyira jó fej, hogy még tényleges életfogytiglan sincs benne). Az előző ilyen kérelme óta szinte semmit nem változott, legalábbis az igazságügyi elmeszakértők véleménye szerint. Ugyanis szerintük Breivik továbbra is nárcisztikus és antiszociális személyiségzavarban szenved (szerintem meg nem szenved, hanem kimondottan élvezi, hogy ilyen ember). Pia Jorde Løvgren pszichiáter és Kåre Nonstad pszichológus specialista egy 100 oldalnál is hosszabb tanulmányt írt Breivikről. Løvgren véleménye szerint egyértelműen jelen van az ismételt erőszakos cselekmények elkövetésének kockázata, amennyiben szabadlábra helyezik, vagy alacsonyabb szintű őrizetbe helyezik át a 45 éves elítéltet. A személyiségzavar és a szélsőséges politikai nézetek együtt pedig eléggé veszélyesek. Nonstad megállapítása szerint Breivik politikailag szélsőségesen jobboldali, ebbe pedig úgy kapaszkodik, mint egy fuldokló az utolsó szalmaszálba. Emellett az énképének védelmében eltorzítja a valóságot, önmagát pedig egy társadalmi szempontból kiemelkedően fontos emberként mutatja be. Nonstad még arra is kitér, hogy Breivik annyira nem képes magát beleképzelni más emberek helyzetébe, hogy az már az autizmus határait súrolja. Az érintett erről azt nyilatkozta, hogy vannak olyan jellemvonásai, amelyekkel a többség nem rendelkezik, viszont szerinte nincsenek személyiségzavarai. Løvgren úgy vélekedik, hogy felületes dolog lenne csak a személyiségzavarokkal foglalkozni, ugyanis fontos tényező a világnézet is, amely 2011-hez képest Breiviknél nem változott. Ami azért is aggasztó, mert részt vesz egy deradikalizációs programban, ez idáig eredménytelenül. Løvgren álláspontja szerint a radikális gondolkodású emberekre jellemzően a 45 éves börtöntölteléknél is megfigyelhető az, hogy az identitását kizárólag a jobboldali szélsőségesség teszi ki.  Amikor ismertették a tárgyalás során a tanulmányt, Breivik elismeréssel illette a szakértőket, ugyanakkor kitartott azon álláspontja mellett, hogy őt beteg emberként kezelik, holott csak egy olyan közösség tagja, amely szeretné elkerülni, hogy a fehér ember kisebbségbe kerüljön. A szakértők szerint a jelenlegi fogvatartási körülmények mellett nehéz lesz jelentős változást elérni, ebben pedig Øystein Storrvik védőügyvéd is egyetért. Nonstad szerint fontos lenne bizonyos dolgokon változtatni, ám ezt nehéz megoldani, Løvgren pedig az NRK-nak azt fejtegette, hogy az ember nézeteinek megváltoztatásában fontos szerepet játszik az, hogy más nézetekkel rendelkező emberekkel szocializálódik, ez jelen esetben szükségszerű.  Az ügyész, Hulda Olsen Karlsdottir arra jutott, hogy Nonstad és Løvgren tanulmánya egybecseng a törvényszék 2012-es megállapításaival, melynek értelmében: 1.: Breivik mentálisan nem beteg. 2.: Súlyos személyiségzavarai vannak. 3.: A terrorizmushoz ezen zavarok és a fanatizmus kombinációja vezetett. Breivik az ügyész kérdésére válaszolva elmondta, hogy a tárgyalásokat egyrészt az üzeneteinek célba juttatására használja, másrészt pedig arra, amire egy tárgyalás való. Vallomásában saját magát egy szélsőjobboldali csoport képviselőjeként mutatta be, továbbá önmagára nem „én”-ként hivatkozott, hanem „mi”-ként. A szakértők szerint nehezen hihető, amit Breivik a megbánásról mond, mert továbbra is szélsőséges, annak ellenére, hogy saját állítása szerint most már nem erőszakos. Ugyanis lehetséges egy visszaesés nála, amennyiben a társadalom nem mozdul el a neki tetsző irányba. Karlsdottir végső konklúziója az, hogy Breivik továbbra is veszélyes ember. Egyébként nem először próbálja meg elérni, hogy szabadlábra helyezzék, ám akkor (2022-ben) erre kategorikusan nemet mondott a bíróság.  Kovács Ádám Forrás: NRK

  • Haaland új kihívója

    Kép: Wikipedia Két napig a Nemzetek Ligája gólkirályának mondhatta magát Erling Haaland, miután 6 meccsen 7 gólt lőtt, ebből egy mesterhármast november 17-én Kazahsztán ellen. Azonban a svéd válogatottat erősítő Viktor Gyökeres annyit reagált, hogy: Na fogd meg az Absolut vodkámat. Aztán pedig hazája Azerbajdzsán elleni Nemzetek Ligája mérkőzésén a C Ligában 4-szer is berakta (mármint a labdát a kapuba), ezzel pedig a számlálója 6 meccsen 9 gólnál állt meg, ami szerintem minden számrendszerben több mint a 7.  A meccset 6-0-ra nyerték a svédek, a másik két találatot a Tottenham játékosa, Dejan Kulusevski szerezte. A futballvilágban egy kisebb vitát indított be Rafael van der Vaart, (korábban a Real Madrid, a Tottenham és a Hamburg játékosa is volt), aki kijelentette, hogy szerinte a portugál Sporting CP-t erősítő Gyökeres (akinek a nagyapja magyar volt) még Haalandnál is jobb. A VG szavazást indított a témában, ahol azt firtatták, hogy jelenleg Gyökeres vagy Haaland a jobb játékos (ez az online szavazás kb. annyira perdöntő ebben a kérdésben, mint egy átlagos Nemzethy Konzultáció bármilyen témában). További előnye a VG szavazásának a Nemzeti Inzultációval szemben, hogy valódi válaszlehetőségek vannak, egy nem irányított kérdésre. Az eredmény: 21173 szavazat alapján: Hülye kérdés – egyértelműen Haaland – 43 százalékOstobaság összehasonlítani őket, mindketten hihetetlenül jók – 32 százalék- Haalandnak kihívója akadt – én – feleli a svéd – 25 százalékVagyis a VG olvasóinak relatív többsége szerint Haaland jobb, mint Gyökeres (ezzel a magyar szabályok szerint Haaland 2/3-os győzelmet aratott). Kovács Ádám Forrás: VG

  • Tarthatnak istentiszteletet az iskolásoknak vagy sem?

    Kép: Wix Az advent közeledtével az iskolák arra hívják a diákokat, hogy vegyenek részt istentiszteleteken. Azonban egy augusztusi törvény lapján az iskolák nem lehetnek az evangelizáció színterei. A Humán-Etikai Egyesület (Human-Etisk Forbund) vezetője, Christian Lombsdalen szerint az iskolák nem tudnak megfelelő alternatívát biztosítani azok számára, akik nem szeretnének részt venni a templomi istentiszteleteken. - Az iskolák így olyan helyzeteket teremtenek, amelyek miatt néhány gyermek kiszorul a közösségért. Mi egy olyan iskolai légkörért harcolunk, amely egész éven át befogadó – mondta. Hozzátette, hogy a hatóságoknak nem kellene kiemelt elsőbbséget adniuk egy bizonyos vallási közösségnek a többivel szemben Idén vezettek be egy új oktatási törvényt, melyben szerepel, hogy az iskolák nem lehetnek a hittérítés színterei. Lomsdalen szerint ez azt jelenti, hogy istentiszteleteket sem szabad tartani az iskolásoknak. Az oktatási miniszter ugyanakkor nem ért egyet ezzel a következtetéssel. Kari Nessa Nordtun (Ap) szerint a tanárok nyugodtak elküldhetik a diákokat istentiszteletekre. - A tanárok nem állhatnak ki az osztály elé, hogy kijelentsék, hogy csak egyetlenegy vallás helyes. Mi ezt tiltottuk meg – mondta a miniszter a Dagsnytt 18-ban szerdán. A Norvég Egyház nevében Herborg Finnset nidarosi püspök úgy nyilatkozott, hogy az iskolai istentiszteleteken nem lesz térítés. Elmondása szerint az iskolai istentisztelet a karácsonyi hagyományok közvetítéséről szól, nem a hittérítésről. - Egy istentisztelet mindig a kereszténység üzenetének közvetítése lesz, mivel ez egy istentisztelet. Ugyanígy egy mecsetben zajló imádságon való részvétel a muzulmán hittel való találkozást jelenti. Ezt szerintem meg kell tűrnünk egymással szemben – mondta. - És mit tesz a Norvég Egyház annak érdekében, hogy az iskolai istentiszteletek valóban ilyenek legyenek, és ne hittérítők? - Például a hitvallásnál nem azt fogja mondani a pap, hogy „imádkozzunk”, hanem azt, hogy aki szeretne csatlakozni, az megteheti. Christian Lomsdalen nem elégedett a püspök válaszával. - Ez egy istentisztelet, ami egyértelműen hittérítő tevékenység. Ez áll a Norvég Egyház honlapján is. Lucie Katrine Eidem (V), a Trondheim városának nevelési és oktatási tanácsadója rámutatott, hogy nem tilos istentiszteleteket tartani, ha betartják a törvényt és az ahhoz kapcsolódó útmutatót. Kékedi Anna Forrás: NRK

  • Kritika a Jul i Vinterland árai miatt

    Kép: Wix A Spikersuppa karácsonyi vásár sokak számára a hangulatos ünnepi készülődést jelenti, de az étel- és italfogyasztás árai vitát kavartak. Drága, viszont népszerű Az idei Jul i Vinterland 2023. november 8-án nyitotta meg kapuit, és minden évben milliók látogatják meg. Bár az ételek és italok árai magasak, a vásár továbbra is nagy tömegeket vonz. A tavalyi évben sok látogató panaszkodott az ételek magas árára, és idén sem valószínű, hogy olcsóbban lehet hozzájutni a finomságokhoz. Az egyik legnépszerűbb csemege, a cukrozott alma például 59 koronába kerül, míg egy corn dogért 110 koronát kell fizetni. Miért ilyen drága? Åsmund Lund, a vásár sajtószóvivője elmondta, hogy az árakat a minőség, a dolgozók tisztességes bérezése és a jó munkakörülmények indokolják. Lund hozzátette, hogy a vásár ingyenesen látogatható, és számos szabadidős programot kínál, például korcsolyázást, koncerteket, Mikulás-látogatást és VR-élményt. Árak és különlegességek Néhány étel ára a vásáron: Elgkebab (szarvashúsos kebab): 219 NOK Sült krumpli ketchuppal: 125 NOK Gyros: 165 NOK Corn dog: 110 NOK Churros: 89 NOK Brente mandler (pirított mandula): 60 NOK Candy apple (cukrozott alma): 59 NOK A szarvasból készült kebab különösen népszerű a turisták körében. Lefszébe töltve salátával, paradicsommal, hagymával és egyedi vörösáfonya-krémmel kínálják. A corn dog, amely fél pulykavirsli és fél sajt frissen sütött tésztában, szintén sok érdeklődőt vonz. Kritika ellenére élmény – Magasak az árak, de a karácsonyi hangulat miatt megéri egy kicsit többet költeni – mondta Daae, miközben barátaival corn dogot és pirított mandulát majszolt. Bár az árak vitát generálnak, a Jul i Vinterland továbbra is megőrzi népszerűségét, és különleges élményt nyújt a látogatóknak. Orbán-Kereki Renáta Forrás: AO

  • Hamarosan az üzletekben is elérhető lesz a Vipps

    Kép: Wix Bár mobilos fizetés már régóta lehetséges, eddig csak Apple Pay segítségével iPhone készülékeken működött. Miért?   Egyszerűen azért, mert az Apple nem engedélyezte más szereplők számára, hogy az Apple Pay felületét használják az ilyen jellegű fizetések lebonyolítására. Ez egy júliusi, EU Bizottsági döntésnek köszönhetően változik most meg, mely kimondta, hogy az Apple Pay-t harmadik felek és versenytársak számára is elérhetővé kell tenni az EU területén. Az Android-felhasználók számára egy ideje már több alternatíva is elérhető volt, de a Vipps bejelentette, hogy az Androidosok is az iPhone-tulajdonosokkal egy időben kezdhetik meg a szolgáltatás használatát. A frissítés várhatóan decemberben érkezik, "jóval karácsony előtt". Mellesleg a DNB már júliusban közölte, hogy 2024 folyamán az Apple Pay elérhetővé válik mind a saját, mind az Sbanken ügyfelei számára. Minden BankAxept kártyát elfogadó terminálon működik Kezdetben a mobilfizetés csak a BankAxept-kártyákat elfogadó terminálokon működik majd – bár mivel Norvégiában a terminálok legnagyobb része ilyen, így a gyakorlatban ez szinte az összes használatban lévő terminált jelenti. 2025 nyarára viszont a "hagyományos" VISA- és MasterCard-terminálok is bekerülnek a rendszerbe, így a Vipps-szel külföldi nyaralások alkalmával is lehet majd fizetni. A felhasználók mind iPhone-on, mind Androidon beállíthatják majd a Vipps-et alapértelmezett fizetési módként. Az új funkciók használatához azonban a szerződött partnerbankok ügyfelének kell lennünk, például a DNB vagy a Sparebank 1. A Vipps vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy dolgoznak további bankok bevonásán is. A Vipps tulajdonosa, a DNB régóta ellenezte az Apple Pay-t Érdemes megjegyezni, hogy a Vipps egyik legnagyobb tulajdonosa, a DNB, hosszú ideje elutasította az Apple Pay használatát, ezért a DNB ügyfelei azok között voltak, akik nem tudtak ezzel a szolgáltatással fizetni az üzletekben. Julia C. Stelzer Norberg, a DNB kommunikációs tanácsadója szerint 2024 őszén az ország több mint 100 bankjából mindössze 14 támogatta az Apple Pay-t. A Vipps és az Apple Pay közötti versengés okairól nem nyilatkozott a cég, de sokan feltették már a kérdést, hogy vajon ez lehet-e az oka az Apple Pay elutasításának? 2018-ban, amikor a Tek megkérdezte a DNB-től, hogy a saját versenytárs szolgáltatásuk miatt mondanak-e nemet az Apple Pay-re, Andreas Nyheim, akkori kommunikációs tanácsadó így válaszolt: – Azért mondunk nemet, mert ez egy olyan megoldás, amelyet alig használnak. Az ügyfelek jelenleg elégedettek az alternatívákkal, mint a hitelkártyák és az érintés nélküli fizetés. Orbán-Kereki Renáta Forrás: TEK

  • Stenshagen legázolt mindenkit

    Kép: Wix Rendkívül erőteljes nyitányt produkált Mattis Stenshagen a sífutók Világkupájának szezonnyitóján. A finnországi Muonióban, november 16-án rendezett futamon a 28 éves sportember 32:30,6-os idővel végzett az élen, a második helyen a szintén norvég Erik Valnes ért célba, 29 másodperccel lemaradva. A dobogó 3. fokára a német Friedrich Moch állhatott fel, az ő lemaradása azonban már 43,3 másodperc volt. A legjobb hazai versenyző, Iivo Niskanen volt, aki 52,3 másodperces hátrányban a 4. helyen futott be. A nők mezőnyében a német Victoria Carl hasonlóan meggyőző teljesítménnyel győzött. 35:47,5-es idejével 31,1 másodpercet vert az osztrák Teresa Stadloberre, a bronzérem pedig a Carlhoz képest 38 másodperces hátránnyal célba érő Kerttu Niskanené lett. A táv legjobb norvégja, Ingeborg Andberg Stenersen a 34. helyen ért be. A Világkupa november 17-én a szabadstílusú futamokkal folytatódik. Kovács Ádám Forrás: NRK

  • Fölényes norvég siker Szlovéniában

    Kép: Wix November 14-én a norvég labdarúgó-válogatott fölényes, 4-1-es sikert aratott Szlovéniában a Nemzetek Ligája B Ligájának aznapi játéknapján. A mérkőzés legjobbja a 19 éves Antonio Nusa volt, aki két góllal vette ki a részét a sikerből. Ståle Solbakken szövetségi kapitány a VG-nek elmondta, hogy az Ausztria elleni 5-1-es vereséget követően alaposan elbeszélgetett az RB Leipzig játékosának fejével, mivel szerinte túl sokat tökölt a labdával.  Amellett, hogy kettesben megtárgyalták a dolgot, a csapattársai előtt is megkapta a magáét a fiatal támadó. Az 56 éves szakember arról is beszámolt a sajtónak, hogy külön terve volt Nusa számára. Szerinte fontos volt, hogy a meccset megelőzően a 19 éves játékos sokat eddzen, annak ellenére, hogy Lipcsében már alaposan meghajtották többször is ebben a szezonban. Solbakken meglátása szerint Nusa játéka eléggé lapos és egysíkú volt a Leipzig előző meccsein, és szerinte komolyan foglalkozni kellett a játékos erőnlétének helyrehozásával. Ez pedig működött a szlovéniai, libalegelőt idéző állapotú pályán, ahol Norvégia vitte be az első csapást, miután a 4. percben Antonio Nusa néhány szépségdíjas cselt követően elpöckölte a labdát Jan Oblak kapus mellett. (Jesper Mathisen, a TV2 szakértője egyenesen a pályája csúcsán lévő Ronaldinhóhoz hasonlította a 19 éves szélső megmozdulását.) Erre még az első félidőben Nusa lipcsei csapattársa, Benjamin Šeško tizenegyesből válaszolt. De a félidő mégis norvég előnnyel zárult, miután Erling Haaland meglőtte 35. gólját a válogatottban. A 2. félidőben Nusa egy újabb parádés megoldással rukkolt elő, miután az 59. percben Oblakot átemelve a kapuba ívelt. A 4. norvég gólt a csereként beálló Jens Petter Hauge jegyezte a 82. percben, akinek ez volt 1. válogatott gólja.  Nusa megmozdulásai a korábbi szövetségi kapitány, Egil „Drillo” Olsen elismerését is kiváltották. Szerinte a 19 éves játékos góljai a világklasszis kategóriába tartoznak. Alexander Sørloth, az Atlético Madrid csatára szerint Szlovénia ellen félelmetesen jól működtek csapatként, nagyon jól megtalálták egymást a pályán. Erling Haaland pedig úgy nyilatkozott, hogy nem igazán gondolt arra, hogy nekik most revansot kell venniük Szlovénián az Ausztria elleni 5-1-es vereség után.  A norvég válogatott következő mérkőzését november 17-én vívja hazai pályán Kazahsztán ellen az Ullevaal stadionban. Ezzel párhuzamosan Ausztria hazai pályán fogadja Szlovéniát. Amennyiben a norvégok nyernek, az osztrákok pedig nem, Norvégia megnyeri a csoportját és feljut az A Ligába. A második helyezett pedig selejtezőt játszik a feljutásért. Kovács Ádám Forrás: VG

  • Országos oktatási felmérés az ötödik és nyolcadik osztályban

    Kép: Wix Az országos oktatási felmérésen már második éve romlott a nyolcadik osztályos diákok teljesítménye matematikából. Az ötödik osztályosok eredménye is romlott, de nem olyan nagy mértékben. Az angol nyelvi felmérés eredményei mindkét évfolyam esetében javulást mutatnak.  - Az idei 8. évfolyam 2 skálaponttal rosszabbul teljesített matematikából, mint a 2022-es. Olvasásból a tavalyihoz hasonló eredmények születtek, ami a 2022-es eredményekhez képest egy skálaponttal gyengébb – írta az Oktatási Igazgatóság az összefoglaló jelentésében. A nyolcadikos diákok 2022-ben 50, 2023-ban 48,8, 2024-ben pedig 48,1 pontot értek el matematikából. Idén legalacsonyabb szinten teljesítő diákok aránya a 2022-es évi 9,3%-ról 14,4%-ra nőtt. A lányok átlagosan 1,6 ponttal jobbak a fiúknál olvasásból, míg a fiúk átlagosan 2,3 ponttal többet kaptak matematikából, mint a lányok. A nyolcadik évfolyamból 60000, az ötödik évfolyamból pedig 56000 diák vett részt a felmérésen. Az ötödikesek kicsit gyengébben teljesítettek olvasásból és matematikából, mint a tavalyi diákok, azonban angol nyelvből valamivel jobb eredményeket értek el. - Szeretnénk, ha minden iskola felhasználná a felmérés eredményeit arra, hogy lássák, miben szorulnak a dákok segítségre, illetve hogy hol van szükség intézkedésekre – mondta Morten Rosenkvist oktatási igazgató. A nemek közötti eltérés matematikából az ötödik osztályosok között a leginkább szembetűnő. Kétszer annyi olyan fiú van, akik a legmagasabb szinten teljesítettek, mint ahány lány, és a különbség növekvő tendenciát mutat. Kékedi Anna Forrás: VG

  • Minden idők legnagyobb leépítése a Menekültsegítő Szervezetnél

    Kép: Wix Soha nem látott számú ember kényszerül a háborúk és üldöztetések előli menekülésre, miközben Norvégia legnagyobb humanitárius szervezetének számos alkalmozottját kell elbocsátania. A Flyktninghjelpen (Menekültsegítő Szervezet) második világháború utáni menekültek megsegítésére Európában 1946-ban létrejött szervezet – amely pártpolitikai és vallási szempontból is független – ma már a világ 40 országában 15 ezer munkatárssal van jelen. Segítséget, védelmet és tartós megoldásokat kínál a lakóhelyét elhagyni kényszerülő közel 10 millió ember számára. Az oslói központhoz és a regionális irodákhoz kapcsolódó mintegy 650 pozícióból ez év januárjától várhatóan év végéig 50-et kényszerülnek megszüntetni. Az alkalmazottak között nyugtalanság és bizonytalanság tapasztalható. Elsősorban a központi iroda kiszolgáló funkciói lehetnek érintettek az intézkedésben – többek között a támogatás és a tanácsadás az országos kirendeltségek és szóvivők számára, a lakosság tájékoztatása, az intézményi és magánadományozóktól származó adománygyűjtés koordinálása –, ezek megszűnése azonban a külföldön terepen tevékenykedőkre is hatással lesz. A vezetőség szerint az utóbbi években kevesebb bevételük érkezett, amely már nem tudja fedezni az egyre több kiadást jelentő, növekvő tendenciájú humanitárius szükségleteket. Emellett számos adományozó – többek közt az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és az Egyesült Királyság – is csökkentette a támogatását. Geir Olav Lisle főtitkárhelyettes ennek egyik okát a megugró inflációban látja, de leszögezte, hogy a szükségben lévők felé végzett munka színvonalát a támogató funkciók hatékonyabb megszervezésével fenntartják. Az intézkedéssel 80 millió koronát szeretnének megtakarítani a 2025-ös költségvetésükben. A szakszervezeti képviselők szerint a folyamat többnyire szabályosan zajlik, azonban számos panasz is érkezett hozzájuk a tagoktól, akik azt kifogásolják, hogy a vezetőség nem hallgatja meg és nem vonja be őket a folyamatba, annak ellenére, hogy több konzultációs kört is lefolytattak. A jelenlegi fázisban a munkáltató választja ki, hogy mely alkalmazottaknak kínál lehetőséget az új szervezeti keretek között. Annak ellenére, hogy a szakszervezet jelezte a vezetőség felé, hogy milyen végkielégítési csomagra számítanak, erre csak azok fognak ajánlatot kapni, akiknek más megoldást nem találnak. A szakszervezeti képviselők szerint ekkora leépítést még nem éltek át sosem, ezért taggyűléseket szerveznek és nagy hangsúlyt fektetnek a kollégáik tájékoztatására, támogatására. Vida Réka Forrás: Fri Fagbevegelse

  • Elhunyt Olav Thon

    Kép: Odin Jæger / VG - Nagy szomorúsággal értesültünk ma arról, hogy Olav Thon elhunyt. 101 éves volt – írta sajtóközleményében Kjetil Nilsen, az Olav Thon Csoport konszernigazgatója. A norvég társadalom számos fontos szereplője is megemlékezett az üzletemberről. Jonas Gahr Støre miniszterelnök szerint Thon halálával egy korszak ért véget a norvég üzleti életben. A Munkáspárt politikusa szerint rendkívüli üzletember volt, aki belföldön és külföldön is sok embernek teremtett munkahelyet. Emellett soha nem felejtette el, hogy honnan indult, és erősen kötődött a helyi közösségekhez és Hallingdalhoz.  Erna Solberg, volt miniszterelnök szerint nem sok norvég hozott létre annyi munkahelyet, mint Olav Thon, aki két üres kézzel, és egy borotvaéles elmével vágott neki az életnek. Solberg meglátása szerint nagyon kevesen vannak, akik felnőhetnek a jótevő és emberséges milliárdoshoz. John Christian Elden, aki Thon közeli barátja és ügyvédje volt, úgy vélekedik, hogy egy nagy ember távozott el, akinek a legendája tovább fog élni. Elden még azt is hozzátette, hogy nemrégiben megbeszélték a pár héten belül esedékes karácsonyi vacsorát, amit már mindenki nagy örömmel várt.  Petter Stordalen ingatlanfejlesztő és szállodatulajdonos Facebook-bejegyzésben emlékezett meg Thonról. Véleménye szerint Olav Thon igazi úttörője és legendás alakja volt a norvég üzleti életnek, aki egy birodalmat épített fel, és rengeteget adott vissza a társadalomnak. Emellett valódi inspirációként szolgálhat mindazok számára, akik nagy dolgokról álmodnak. Olav Thon 1923-ban született norvég üzletember, ingatlanfejlesztő, befektető és filantróp (olyan ember, aki gyakorta adakozik a saját vagyonából nemes célokra) volt. Leginkább a szállodaipar, kereskedelem és az ingatlanpiac területén alkotott maradandót. Régóta Norvégia leggazdagabb emberei közé tartozik, azonban köztudott, hogy visszafogott életet élt (értsd: a vagyonát nem luxusjachtokra, űrhajók fellövésére, meg közösségi médiafelületek felvásárlására költötte). Thon a fiatalságát a hallingdali Ålban található családi farmon töltötte. 16 évesen Oslóba költözött néhány rókaprémmel együtt, ahol egy évvel később már egy szőrmeboltot vezetett. Az Olav Thon Csoport logója két vörösróka-prémet ábrázol, amit 600 koronáért adott el, hogy indulótőkét szerezzen magának. 1950-ben megvásárolta a Karl Johans gate 5-7. szám alatt található ingatlant, innentől pedig csak egy irányba vezetett az út.  2019-ben összeházasodott a nála 19 évvel fiatalabb Sissel Berdal Hagával. Akkor megosztották a VG-vel, hogy életkoruk ellenére még mindig heti 40 órát dolgoznak. Az élet a koronavírus-járvány idejére sem állt meg, Olav akkor is rendkívül tevékeny maradt, és feleségével közösen a konyhai feladatokból is kivette a részét. 2021-ben, 98 évesen lemondott konszernigazgatói posztjáról, amit akkor több, mint 70 éve töltött be. Erről a VG-nek azt mondta akkor, hogy csak azért, mert a lábai már nem annyira fürgék, mint régen, ám az esze szerencsére továbbra is vág, mint a borotva. Akkor, ikonikus vörös sapkáját viselve bevallotta, hogy ugyan szomorú amiatt, hogy lemond, ám úgy van vele, hogy itt az ideje átadni a vezetést a fiataloknak. Végezetül pedig álljon itt néhány tény Olav Thon életéről és munkásságáról:  - Norvégia egyik leggazdagabb embere, 1923. június 29-én született a hallingdali Ålban. - Megalapította az Olav Thon Csoportot, amely a Thon Eiendomból és a Thon Hotelsből áll. - Az ingatlanokért felelős részleg 84 norvég és 10 svéd bevásárlóközpontot igazgat. A Thon Hotelsnek pedig 10.000 szállodai szobája van Norvégiában, és 1600 Belgiumban. - 2019 az Olav Thon-csoport működési bevétele kb. 10 milliárd norvég korona volt. - A konszernnek 2020-ban több mint 3200 alkalmazottja volt. A Csoport az Olav Thon Alapítvány tulajdonában áll, amely a Csoport bevételeinek egy részét jótékony célokra ajánlja fel. - Az Alapítványt 2013-ban hozták létre. - Az Olav Thon Alapítvány évente mintegy 50 millió norvég koronát adományoz kutatásra és egyéb jótékony célokra. - Olav Thon a Norvég Természetjárók Egyesületének tiszteletbeli tagja, és a svéd Karlstadi Egyetem díszdoktora volt. Kovács Ádám Forrás: VG

  • Aranyos álmok Bergenben

    Kép: Unsplash Meglehetősen komoly izgalmakra van kilátás a norvég labdarúgó-bajnokság élvonalában, ugyanis 3 fordulóval a vége előtt csak jobb gólkülönbségének köszönhetően vezet a Bodø/Glimt csapata a bergeni Brann előtt (mindkét klub 55 ponttal áll 27 meccset követően). Emiatt sok bergeni szurkoló lelki szemei előtt már az aranyérem lebeg, amit utoljára 2007-ben sikerült elhódítaniuk. Mindezt 3 évvel azután, hogy 2021-ben botrányos körülmények közepette kiestek az élvonalból.  A VG több ismert Brann-drukkert is kifaggatott, ők hogy állnak a dologhoz. Audun Lysbakken országgyűlési képviselő, az SV (Szocialista Bal – Sosialistisk Venstreparti) korábbi pártelnöke elmondta, hogy ő olyan szinten gondol az aranyéremre, hogy a parlamenti felszólalások hallgatása közepette is betolakodnak ezek a gondolatok a fejébe. A 47 éves politikus humorosan megjegyezte, hogy neki sikerült jegyet szereznie a zárófordulóra, amikor a Viking Stavanger lesz a Brann vendége, mert nem lehet nélküle bajnokavatás. Erre a meccsre kb. ugyanolyan gyorsan elfogytak a jegyek, mint az Iron Maiden jövő májusi első budapesti koncertjére. Emiatt pedig csomó szurkoló a stadionon kívül izgulhat az aranyért. Így járt a Norske Talenter bírája, Stian Blipp is. Szerinte a jegyek már azelőtt elfogytak, mielőtt az ember annyit mondhatott volna, hogy pukk. De nem adta fel a reményt, és saját elmondása szerint elég messzire hajlandó elmenni egy belépőért a Viking elleni derbire. Lysbakken szerint ez egyfajta megtisztulás a 3 évvel ezelőtti kiesést követően (ő egyébként még 2007-ben a helyszínen ünnepelhette a bergeni klub bajnoki címét). Szerinte a Bodø/Glimt a favorit, ugyanis nekik könnyebb a sorsolásuk a hátralévő meccsekre.  A foci tényleg összehozza az embereket, ugyanis hasonlóan reményteli hangulatban van Erna Solberg, a Høyre (Konzervatív Párt) elnöke. A volt (és jó eséllyel leendő) miniszterelnök elmondta a VG-nek, hogy ők Bergenben mindig az aranyéremről álmodoznak, csak szerinte egy kicsit túl sok idő telik el azon alkalmak között, amikor az álomból valóság lesz. Lysbakkennel ellentétben ő mindhárom eddigi bajnoki címet átélte (A Brann 1961/62-ben, 1963-ban és 2007-ben ülhetett fel Norvégia futballtrónjára). Solberg elmondása szerint a 2007-es aranyérem fantasztikus élmény volt az egész városnak, és meghatja a gondolat, hogy egy újabb generációnyi fiatal bergeninek hasonló élményben lehet része nemsokára. A 63 éves pártelnök meglátása szerint bajnoki sikerekkel nincsenek kimondottan elkényeztetve Bergenben. Solberg mellett a korábban már emlegetett Stian Blipp szerint is a Brann a bajnoki cím fő esélyese, ugyanis megérezték a vérszagot, és viszi őket a lendület előre.  Silje „Bendik” Halstensen popénekesnő arról mesélt a VG-nek, hogy csak álmodozni mer az aranyról, hinni nem mer benne, és nem merészel másra gondolni, mint hogy az aranyérem idén Bodø városában fog kikötni. Ő 17 évesen ott volt Tromsøben, amikor az utolsó fordulóban a bajnokavatón vereséget szenvedtek. Halstensen emlékei szerint a hangulat akkor is varázslatos volt a vereség ellenére is. Szerinte egészen egyszerűen őrületesen nagy élmény lenne egy bajnoki címet hazai pályán ünnepelni. A 34 éves énekesnő saját bevallása szerint nem bírná elviselni, ha a Viking drukkereinek abban az örömben lenne részük, hogy a Brann szurkolói nem használják fel a náluk lévő aranyszínű tűzijátékokat. „Bendik” saját állítása szerint annak ellenére, hogy a válaszai alapján pesszimistának hangzik, valójában optimista. A két legfőbb bajnokesélyes hátralévő meccsei: Brann: 11. 09.: Lillestrøm (H), 11. 23.: Molde (V), 11. 30.: Viking (H) Bodø/Glimt: 11. 10.: Fredrikstad (H), 11. 23.: Odd Grenland (V), Lillestrøm (H) Azt még mindenképpen hozzá kell tennem, hogy matematikai esélye még a Viking és a Molde csapatának is van, ugyanis ők 50, illetve 48 ponttal a 3. és a 4. helyet foglalják el pillanatnyilag. Kovács Ádám Forrás: VG

  • Haaland és a földkörüli pályára állt labda

    Kép: Wikipedia Méretes pofonba szaladt bele a Manchester City csapata a Bajnokok Ligája november 5-i játéknapján. Haalandék ugyanis Lisszabonban kaptak ki a hazai pályán szereplő Sporting CP-től 4-1-re. A hazaiak legjobbja a mesterhármasig jutó Viktor Gyökeres volt (neki a nagyapja volt magyar). Kristoffer Løkberg, az NRK szakértője szerint a 26 éves svéd gólgép (idén eddig 17 meccsen 4 gólpassz mellett 23 alkalommal talált be a Sporting CP játékosaként) formahanyatlása a tavalyi szezon után nem lett volna meglepő (akkor 50 meccsen 43 gól és 15 gólpassz volt a mérlege). Maga a játékos úgy nyilatkozott, hogy fantasztikus dolog mesterhármast szerezni a Manchester City ellen, de magának a győzelemnek a ténye szerinte sokkal fontosabb.  Ami pedig Erling Haalandot illeti, a norvég csatárzseninek nem volt jó meccse, finoman szólva sem. A mérkőzést a City kezdte jobban, miután Phil Foden már a 4. percben betalált. Ám a legaktívabb City-játékos Haaland volt, aki 4 kapura lövésig jutott az 1. félidőben, ám egyikből sem lett gól. A kihagyott helyzeteknek meglett a böjtje, ugyanis Gyökeres a mérkőzés 38. percében kiegyenlített, miután a komplett manchesteri védelmet lefutotta. Az első játékrész így 1-1-el zárult.  A fordulást követően Maximiliano Araujo megszerezte a vezetést a portugál csapatnak, ehhez mindösszesen 20 másodpercre volt szüksége. Alig 2 perccel később a vendégek horvát védője, Josko Gvardiol a 16-oson belül fellökte Francisco Trincãót, a megítélt büntetőt Gyökeres higgadtan értékesítette. Amikor már csak alig 20 perc volt hátra a rendes játékidőből, Bernardo Silva, a Manchester City középpályása a 16-oson belül mértani pontossággal telibe lőtte Ousmane Diomande kezét. A mérkőzést vezető Daniel Seibert ismét a büntetőpontra mutatott, ám ami összejött Gyökeresnek, nem jött össze Haalandnak. A norvég szupersztár ugyanis nagy erővel a keresztlécre lőtte a labdát, az onnan lepattanó játékszer pedig leszedett egy orosz drónt Ukrajna fölött. A kegyelemdöfést is a svéd csatár vitte be, miután újabb tizenegyest értékesített, amit a Sporting azért kapott, mert Matheus Nunes a tizenhatoson belülre betörő Geny Catamót a karjánál fogva rántotta vissza. A két ellenük megítélt büntetőből is látszik, hogy a Manchester City nem az angol bajnokságban lépett pályára november 5-én.  A játéknap ezen kívül még két, meglepőnek mondható eredményt hozott. A címvédő Real Madrid hazai pályán 3-1-re kapott ki az AC Milantól (gólszerzők: Vinicius Junior, ill. Thiaw, Morata, Reijnders), a Liverpool pedig hazai pályán intézte el 4-0-ra a német címvédő Bayer Leverkusen együttesét Cody Gakpo góljával és Luis Diaz mesterhármasával. A cikkben főszerepet játszó két csapat következő meccsére már csak november végén fog sor kerülni. A Manchester City ekkor hazai pályán a Feyenoordot fogadja majd, míg a Sporting szintén hazai közönség előtt az Arsenalt (ekkor már nem lesz ott a kispadon a portugálokkal sikert sikerre halmozó Ruben Amorim, akit elcsábított a Manchester United).  Kovács Ádám Forrás: NRK

  • Teljes a búcsúturné felállása

    Kép: Wix A norvég női kézilabda-válogatott leköszönő szövetségi kapitánya, Þórir Hergeirsson keretet hirdetett a svájci-osztrák-magyar közös rendezésű EB-re, amire november 28. és december 15. között kerül majd sor. A 60 éves szakember november 5-én hozta nyilvánosságra annak a 17 játékosnak nevét, akik részt vehetnek majd a „búcsúturnén”. Az már korábban eldőlt, hogy Norvégia Innsbruckban fogja játszani a csoportmeccseket. Ebben a körben Szlovénia (11. 28.), a házigazda Ausztria (11 30.), és Szlovákia (12. 02.) vár rájuk.  Amennyiben továbbjutnak (nehezen tudok eshetőséget elképzelni, amikor nem jutnak tovább a norvégok. Legfeljebb akkor, ha a játékosok sztrájkba lépnek), a középdöntő és az egyenes kieséses szakasz meccseit Bécsben fogják játszani. Hergeirsson mester elmondása szerint egy stabil, erős keretet sikerült összerakni, amiben veterán klasszisok, és ezen az EB-n bemutatkozó fiatal tehetségek egyaránt szerepelnek. A leköszönő izlandi szakember Norvégia csoportkörös ellenfeleit is kielemezte röviden, tömören: - Ez lesz az első 24 csapatos EB, amin részt fogunk venni. Minden csoportból 2 csapat jut tovább. Szlovénia ellen kezdünk, akik egy jó kézilabda-válogatott, és gyakran a tornák elején játszanak a legjobban. Készen kell állnunk. Aztán következik a házigazda Ausztria a második meccsen. Ők fejlődésben vannak. A legutóbbi két alkalommal simán megvertük őket, de nekünk szerénynek és jól felkészültnek kell lennünk. Jó hangulat lehet az arénában, ők pedig szeretnének valami nagyot alkotni hazai pályán, vagyis alaposan fel kell készülnünk. Szlovákia még inkább ismeretlen. Nagyon rég nem játszottunk velük. Ők azon csapatok közé tartoznak, akik a létszámbővítésnek köszönhetően lehetnek itt az EB-n, de a feladathoz illő tisztelettel fogjuk őket fogadni.Emellett Norvégia az EB-nyitányt megelőzően még részt vesz a dániai Golden League tornán, ahol a házigazdák mellett Hollandia és Románia legjobbjaival is összemérhetik tudásukat. Hergeirsson erről azt mondta, hogy ezek a meccsek arra is jók lesznek, hogy felmérjék, hol tartanak más éremesélyesekhez képest. Az izlandi mester szerint a dánok és a hollandok bőven ebbe a kategóriába tartoznak.  És akkor maga a keret: Kapusok és a jelenlegi csapatuk: 12  Silje Solberg-Østhassel,  Våg Håndball Elite 16  Katrine Lunde , Våg Håndball Elite 40  Eli Marie Raasok,  Storhamar Elite  Mezőnyjátékosok: 6  Maren Aardahl,  Odense HC  13  Kari Brattset Dale,  Győri Audi ETO  46  Ane Cecilie Høgseth,  Storhamar Elite  23  Camilla Herrem,  Sola HK  24  Sanna Solberg-Isaksen,  Team Esbjerg  26  Emilie Margrethe Hovden,  Győri Audi ETO 20  Marit Røsberg Jacobsen,  Team Esbjerg  07  Stine Ruscetta Skogrand,  Ikast Håndbold  21  Ingvild Bakkerud,  Ikast Håndbold  34  Live Rushfeldt   Deila,  Team Esbjerg 14  Kristine Breistøl,  Győri Audi ETO  25  Henny Ella Reistad,  Team Esbjerg 33  Thale Rushfeldt   Deila,  Odense HC  05  Anniken Obaidli , Storhamar Elite 22  Kristina Sirum Novak,  Brest Bretagne Handball 30  Maja Furu Sæteren,  Larvik HK  *: Ők csak a november 18-25 közötti Golden League-tornán lesznek a keret tagjai. Kovács Ádám Forrás: Handball

  • Gyermekeknek szánt reklámokkal szembeni védelem a közösségi médiában és a videojátékokban

    Kép: Wix A kormány kezdeményezi a marketingtörvény módosítását a gyermekek digitális felhasználói jogainak szélesebb körű védelme érdekében. A javaslat szerint azok a reklámok, amelyekről okkal feltételezhető, hogy gyermekek is láthatják vagy hallhatják, nem tartalmazhatnak olyan termékeket vagy szolgáltatásokat, amelyek alkalmatlanok számukra. Továbbá kezdeményezik, hogy törvénysértés esetén a Norvég Fogyasztóvédelmi Hatóság elrettentő mértékű szabálysértési díjat szabhasson ki. Kjersti Toppe centrumpárti gyermek-és családügyi miniszter egyértelmű szigorításokat javasol a 18 éven aluliakat elérő problémás, például kozmetikai beavatkozásokat népszerűsítő reklámokkal szemben. A javaslat szerint a Norvég Fogyasztóvédelmi Hatóság mérné fel és adna útmutatást arra vonatkozóan, hogy mi számít gyermekek számára alkalmatlannak: van-e ismert egészségkárosító, vagy mentálisan káros hatása, jelenthet-e biztonsági kockázatot, legálisan értékesíthető-e az érintett korosztályba tartozóknak, illetve beletartozik-e a számukra nem ajánlott termékek körébe. A Gyermek- és Családügyi Minisztérium is hozzájárul a terület európai szabályozásának értékeléséhez, melynek során többek között felmerült a manipulatív design, a “zsákmánydobozok” (loot box) és a virtuális pénz videojátékokban betöltött szerepe. Norvégia aktívan részt kíván venni a terület nemzetközi jogi kereteinek fejlesztésében. Vida Réka Forrás: Regjeringen , Ludovika Kollegium

  • Egyre kevesebb az elsődleges nyelvként újnorvégot (nynorsk) használó tanuló

    Kép: Wix A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly az egész országban 72,498 általános iskolai diák választotta az újnorvégot az elsődleges nyelvnek a Norvégiában hivatalos két írott nyelvjárás, az irodalmi és az újnorvég (bokmål és nynorsk) közül. Az előző évhez képest ez 0,8%-os csökkenést jelent, amely egy több éve csökkenő tendencia részét képezi. A legtöbb ilyen iskolás (47,9%) Vestland vagy Møre og Romsdal megyéből származik, ezt követi Rogaland 21,7%-kal. Sokkal kevesebb az újnorvégot használó Oslo, Trøndelag, Nordland és Troms og Finnmark megyékben, ahol 99% használja az irodalmi norvégot. Vida Réka Forrás: NRK

  • A kormány javaslatot tett a háziorvosi kompetencia követelmények módosítására

    Kép: Wix A kormány új javaslatot tett a háziorvosi szakmai kompetencia követelmények módosítására, célul tűzve ki a helyi egészségügyi és szociális szolgáltatások, különösen a vidéki területeken tapasztalható orvosi toborzási problémák enyhítését. Jan Christian Vestre egészségügyi és szociális miniszter elmondta, hogy a tavalyi év rekordévet jelentett a háziorvosok toborzásában. Az új statisztikák szerint egyre nagyobb az érdeklődés a háziorvosi munka iránt a településeken, különösen a fiatal orvosok körében, ami rendkívül pozitív jel. Azonban a kívánt célt még nem sikerült teljes mértékben elérni, és továbbra is szükség van intézkedésekre annak érdekében, hogy minden régióban biztosítható legyen a megfelelő orvosi ellátás. A problémák kezelésére az Egészségügyi és Szociális Minisztérium javaslatot tett a háziorvosi kompetenciakövetelmények módosítására, különösen az önkormányzati egészségügyi és szociális szolgáltatásokban dolgozó orvosok számára. A minisztérium osztja a Szakértői Bizottság álláspontját, miszerint szükséges változtatásokat eszközölni a toborzási problémák enyhítése és az orvos-páciens kapcsolatok folyamatosságának biztosítása érdekében, különösen a vidéki területeken. Vestre hozzátette, hogy mint egészségügyi és szociális miniszter, az egyik legfontosabb feladata, hogy minden norvég lakos biztos lehessen abban, hogy az ország bármely részén magas színvonalú egészségügyi ellátásban részesülhet, amikor szüksége van rá. Kiemelte, hogy fontos, hogy a szakmai követelmények reálisak legyenek, és az önkormányzatok képesek legyenek megfelelni nekik, miközben továbbra is biztosítani kell a szolgáltatások magas színvonalát. A minisztérium javasolja, hogy a háziorvosok számára kötelező legyen, hogy vagy általános orvosi szakorvosi képzés alatt álljanak, vagy már legyenek készen azzal. Azok számára, akik nem részei a háziorvosi rendszernek, a minisztérium úgy véli, hogy más szakterületek is relevánsak lehetnek. Ezenkívül a minisztérium két javaslatot is kapott arra vonatkozóan, hogy mi legyen a minimális kompetencia azok számára, akik önállóan szeretnének ügyeletet ellátni, háziorvosi felügyelet nélkül. Orbán-Kereki Renáta Forrás: Regjeringen

  • Støre gratulált Donald Trumpnak

    Kép: Unsplash Jonas Gahr Støre miniszterelnök a norvég kormány nevében gratulált Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez. Az Egyesült Államok Norvégia egyik legfontosabb szövetségese, elsősorban gazdasági és biztonságpolitikai szempontból. Støre elmondta, hogy az amerikai kormányváltás biztosan hatással lesz a már létező együttműködésekre, de a legfontosabb feladat a norvégiai érdekek védelme. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok szerepvállalása elengedhetetlen a globális kihívások kezeléséhez. Emellett pedig elengedhetetlen a két ország között fennálló kapcsolatok továbbfejlesztése, ami a közös érdekek szilárd alapjain nyugszik. Pál Bettina Forrás: Regjeringen

  • Felkerültek a szöges gumik – a busztársaságok igyekeznek elkerülni a téli káoszt

    Kép: NRK Az oslói és Oslo környéki tömegközlekedés tavaly télen kaotikusra sikerült, több ezer járatot töröltek és késéseket jelentettek. Idén télen valami változik. Az Oslóban közlekedő buszok közül sokra szöges gumikat szereltek fel. A közelmúltban a Ruter lehetőséget adott a busztársaságoknak, hogy saját belátásuk szerint döntsenek arról, használnak-e szöges gumit. Korábban a busztársaságoknak engedélyt kellett kérniük, ha szöges gumikkal akartak közlekedni, mivel a legtöbb csuklós buszra négyévszakos gumikat szereltek. A tavalyi tél azonban sok mindent megváltoztatott, a kialakult hókáoszok alatt sokan úgy vélték, hogy minden busznak szöges gumival kellene közlekednie. A Ruter és Oslo legnagyobb busztársasága, az Unibuss ezért Finnországban tesztelte a szöges gumikat, és az Unibuss ügyvezető igazgatója, Atle Rønning szerint a kapott eredmények ígéretesnek mutatkoztak. A buszok hátsó kerekeit már októberben elkezdték szöges gumira cserélni, eddig a buszok körülbelül 70%-ával végeztek. El akarják kerülni az újabb közlekedési káoszt Az Unibuss vezetője elmondta, hogy az központban közlekedő összes, mintegy 183 csuklós busz szöges gumit kapott. A csuklós buszok hátsókerékhajtásúak, ezért azt remélik, hogy a szöges gumikkal jobb lesz a közlekedés a téli időszakban. A Ruter és az Unibuss azt reméli, hogy ez segíteni fog zökkenőmentesen átvészelni a téli időszakot. Nem akarják tönkretenni a szögeket Fontos azonban megjegyezni, hogy nem minden busztársaság váltott szöges gumira. A Nobina, amely 276 buszt üzemeltet Oslo keleti részén, Lillestrømban és Follo-ban, még nem cserélte le a gumikat. A Nobina kommunikációs munkatársa, Jonatan de Koter elmondta, hogy bár már megvásárolták a szöges gumikat, nem akarják tönkretenni a szögeket, így nem szeretnék azokat addig felszerelni, mielőtt igazán szükség lenne rájuk, mivel amikor nincs hó és jég, a szöges gumik rendkívül gyorsan kopnak. Csak bizonyos járatokra raknak szöges gumit A Vy közlekedési vállalatnél, amelynek a buszai szintén a Ruternél közlekednek, más a helyzet. Egyes járatokon ők már eddig is szöges gumikat használtak. A Vy kommunikációs vezetője, Åge-Christoffer Lundeby azt nyilatkozta, hogy ők már évek óta folyamatosan értékelik az időjárási viszonyokat és az egyes járatokat, így mindig olyan gumikat szerelnek fel a buszokra, amelyek a legjobban megfelelnek a járat körülményeinek. Azt is elmondta, hogy tavaly télen több járaton is használtak szöges gumikat, leginkább az iskolai járatoknál, ahol sok a lejtő és nehézkes a közlekedés. Lundeby hozzátette, hogy most könnyebb dolguk van, mert már nem kell engedélyt kérniük. A szöges gumik negatív oldala – megnövekedhet a levegő szennyezettsége A Statens Vegvesen szerint a szöges gumik használata az egyik fő oka annak, hogy az aszfalt elkopik, és a levegőben megjelenik az útpor. Emiatt a szöges gumik használatának csökkentése fontos lépés a jobb levegőminőség eléréséhez Norvégia városaiban és településein. Jelenleg nem minden busz közlekedik szöges gumival Oslóban és környékén, azonban az NRK kérdésére a Meteorológiai Intézet kiszámolta, hogy ha minden busz szöges gumikkal közlekedne, az jelentősen, mintegy 30%-kal növelné a levegő szennyezettségét a fővárosban. Orbán-Kereki Renáta Forrás: NRK

  • Stord nemet mond a menekültekre

    Kép: Unsplash Norvégia 2022 óta 85 ezer ukrán állampolgárt fogadott be, az önkormányzatok többsége részt vett a «nemzeti dugnad»-nak nevezett programban. Mára viszont már több kommune is pénzügyi gondokkal küzd, illetve azzal szembesül, hogy az ukránok integrációja nem a tervezett ütemben zajlik, ezért szeretnék csökkenteni a befogadott menekültek számát.  Stord önkormányzata odáig ment, hogy a pénzügyi nehézségekre, valamint a lakás- és háziorvoshiányra hivatkozva fontolgatja, hogy a jövő évtől teljesen megszünteti a menekültek befogadását. Az iparban dolgozó több ezer, időszakosan munkát vállaló embernek is szüksége van lakhatásra, amely a menekülteknek biztosított lakásokkal együtt nagyon nagy nyomást helyez a lakáspiacra. Stord polgármestere szerint a menekültekkel kapcsolatos megszorítások 3,5 – 4 millió NOK közötti megtakarítást eredményeznének, valamint enyhítenék a lakáspiacra és az egészségügyi intézményekre nehezedő nyomást.  Idén hat kommune volt, amely egyáltalán nem fogadott be menekülteket: Moskenes (Nordland), Måsøy (Finnmark), Berlevåg (Finnmark), Utsira (Rogaland), Bygland (Agder), Rakkestad (Østfold) Boros Judit Forrás: NRK

  • A norvégok aggódnak a karácsonyi ünnepek miatt

    Kép: Wix A Frelsesarmeen sajtóközleménye szerint idén majdnem minden ötödik norvég úgy dönthet, hogy teljesen vagy részben kihagyja a karácsonyi ünneplést. Az intézmény az Opinion közvélemény-kutatóval közösen készíti el úgynevezett „szegénységmérőjét”, amelyet évente négy alkalommal publikálnak. A felmérés arra ad választ, hogyan élnek a norvég családok, és milyen anyagi körülmények között ünneplik az emberek az ünnepeket. A kutatás eredményei szerint minden tizedik norvég pénzügyi helyzete romlott az elmúlt fél évben. A válaszadók 18%-a arról számolt be, hogy aggódik amiatt, hogy nem tudja megengedni magának a karácsonyi étkezéseket, ajándékokat és a családi vagy baráti összejöveteleket. Elin Herikstad, a Frelsesarmeen munkatársa így nyilatkozott: „Ismét egy olyan év elé nézünk, amikor nagyon sokan aggódnak a karácsonyi ünneplés miatt. Már a harmadik karácsonyt ünnepeljük az emelkedő árak közepette. Az alapvető dolgok, mint az étkezés és a lakhatás, drágultak. Minden nap találkozunk olyan emberekkel, akik már a drága élet előtt is nehéz helyzetben voltak, mostanra pedig olyan körülmények között élnek, ahonnan nehéz kitörniük.” Tavaly ilyenkor még 21% mondta azt, hogy nem biztos, hogy ki tudja fizetni az ünnepi költségeket. A Sifo statisztikái szerint az élelmiszerek ára a családok számára egyre magasabb lett. Az árak az elmúlt három évben 33%-kal emelkedtek. A rossz anyagi helyzet nemcsak a karácsonyt érinti. Majdnem négy válaszadóból egy azt mondta, hogy kevesebb vagy kevésbé egészséges ételt vásárolt az elmúlt fél évben, ami az anyagi helyzetük romlásával hozható összefüggésbe. Azok közül, akiknek a pénzügyi helyzete az utóbbi félévben romlott, 14%-uk arról számolt be, hogy időnként éhesen feküdtek le, mivel nem volt pénzük arra, hogy jóllakjanak. Orbán-Kereki Renáta Forrás: Klar Tale

  • Ha Black Week, akkor trükközés

    Kép: Wix A norvég webáruházak rekordmennyiségű áremelést hajtottak végre októberben, hogy a novemberi Black Week akciókat vonzóbbá tegyék a vásárlók számára. Az árösszehasonlítással foglalkozó Prisjakt.no sajtóközleménye szerint a megfigyelt termékek 35 százalékánál történt áremelés, és 920 ezer termék esetében ráadásul 10 százalékkal lettek magasabbak a fogyasztói árak. Ez a gyakorlat ugyan jogszerű, de megtévesztő lehet, mivel a korábban magasabbra emelt árakra hivatkozva kínálnak nagyobb kedvezményeket a cégek a Black Week idején. Christoffer Reina, a Prisjakt vezérigazgatója elmondta, hogy nem kizárt, hogy valódi szuperkedvezmények is lesznek a Black Week idején, de az év többi részében ugyanannyi esélyünk van kifogni egy jó ajánlatot, mint novemberben. Pál Bettina Forrás: ABC Nyheter

  • Amit a karácsonyi “fél” adóról tudni kell

    Kép: Unsplash A karácsonyi „fél” adóval csökkentett összeg, ami a számlánkra érkezik az év végén, magasabb, mint amit általában havonta megkapunk, azonban ez a néhány ezer extra korona nem „fél adó”, ahogy sokan hiszik. A helyes kifejezés az, hogy fél adóelőleg levonás. Mit is jelent ez pontosan? Az adóhatóság biztosítja, hogy a munkavállalók béréből az év többi hónapjában többet vonjanak le, így lehetséges az, hogy novemberben vagy decemberben a havi megszokott adóelőlegnek csak a fele kerüljön levonásra. Vagyis szó sincs felére csökkentett adóról. A novemberi vagy decemberi teljes bér ugyanúgy adózik, mint az év többi hónapjában, azonban az adókártyán figyelembe veszik, hogy az egész éves adó nem 12, hanem 10,5 hónapra van elosztva. A munkavállalóktól az év többi hónapjában egy kicsit magasabb adót vonnak, így a szabadságpénzt adólevonás nélkül, a karácsonyi előtti fizetést az adó felének levonásával utalják át a munkáltatók. A „fél adóelőleg levonás” rendszere korábban a decemberi, karácsony előtti utolsó kifizetett munkabérhez kapcsolódott, egy 2016-os rendelet módosítás azonban lehetővé tette a munkáltatók számára, hogy a fél adóelőleg levonást december helyett novemberben érvényesítsék. Szabadon választható Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a fél adólevonás nem kötelező. A munkavállalóknak lehetőségük van teljes adóelőleg levonásra, ha azt szeretnék. Ha valaki úgy látja, hogy az év folyamán túl keveset fizetett adót, kérheti, hogy a karácsonyi bérből is teljes adóelőleget vonjanak, így elkerülhető a későbbi adóhátralék. Ha egy munkavállaló azt szeretné, hogy az adóelőleget a szokásos módon vonják le, akkor jelezheti ezt a munkáltatónak, mielőtt a levonás megtörténik. Ilyenkor a munkáltatónak kötelessége a munkavállaló keresetének megfelelően levonni az adóelőleget. A „fél adós” rendszer egyébként az LO-nak köszönhető, melyet 1952-ben vezettek be. Bevezetése összefüggött azzal, hogy az embereknek, akkor és most is, magasabb kiadásai vannak decemberben a karácsonyi ünnepek miatt. Steinar Krogstad, az LO alelnöke szerint ez egyfajta gazdasági segítség a hatóságoktól, mivel így több pénz marad a decemberre. Valójában úgy is felfogható, mint egy kényszer-takarékoskodás. Krogstad úgy gondolja, hogy az emberek többsége jónak tartja ezt a rendszert. Túlóra és bónusz Sokak számára csábítónak tűnhet, hogy minél több túlórát halmozzunk fel az év végére, hogy magasabb fizetést kapjunk a fél adóelőleggel, azonban felhívnánk a figyelmet arra, hogy ez végül adóhátralékot eredményezhet. Egyéb szabályok A hónapra szóló munkabérrel és nyugdíjjal rendelkező munkavállalók számára a novemberi vagy decemberi fizetésükből fél adóelőleget számítanak, ezen kívül a következő szabályok érvényesek: A 14 napos bérfizetéssel rendelkező munkavállalóknál november utolsó vagy december első bérkifizetése történhet adóelőleg levonása nélkül. Azok számára, akik órabérben, napidíjban vagy heti bérben kapnak fizetést, az adólevonás-mentesség érvényes a november utolsó két hetére, vagy november utolsó hetére és december első hetére. Orbán-Kereki Renáta Forrás: Frifagbevegelse

  • Østfold, Buskerud és Akershus megyék kongatják a vészharangot a közlekedési problémák miatt

    Kép: Wix A tömegközlekedési szolgáltatások csökkenése és a jegyárak drágulása miatt az Østlandetben található megyék állami válságcsomagot követelnek a szolgáltatások megőrzése érdekében. Ezen a területen él egyébként az ország lakosságának csaknem fele. Østfold megye önkormányzatának vezetője, Sindre Martinsen-Evje szerint a jelenlegi helyzet miatt nem valósulhat meg a környezetkímélő utazásra való ösztönzés, hiszen sok helyen már nem közlekednek buszok. Buskerudban már most 10%-os csökkenés történt a buszközlekedésben, és több város – például Hønefoss és Drammen – különösen érintett. Akershusben a jegyárak növekedése várható, míg Oslóban a Ruter és a Sporveien közlekedési vállalatok küzdenek pénzhiánnyal. A parlamenti közlekedési bizottság heti meghallgatásán több megye vezetői állami segítséget kértek a költségvetési problémák enyhítésére. Akershus elveszíti a Reis-kedvezményt, amely eddig kedvezményes jegyeket biztosított a gyakori utazóknak. A megyei tanács emellett minden jegytípusra vonatkozó általános áremelést tervez. A megyei vezetők attól tartanak, hogy a tömegközlekedési válság miatt az autóhasználat növekedni fog, ami ellentmond a környezetbarát közlekedési céloknak. Østfoldban, ahol már most is jóval kevesebb járat közlekedik esténként és hétvégenként, további csökkentések várhatók. A nagyobb városok, mint például Moss és Halden, különösen érintettek, és ez a probléma nagymértékben megnehezíti a közlekedést az ott élők számára. Az oslói önkormányzat környezetvédelmi és közlekedési tanácsnoka, Marit Kristine Vea szerint a fővárosra is hatással lesz a környező megyék tömegközlekedésében bekövetkező negatív változás, hiszen akkor az autózás lényegesen vonzóbb alternatívává válik, ami növeli a dugókat, a légszennyezést és a káoszt. Ugyanakkor elmondja, hogy az oslói tömegközlekedés vélhetően tovább bővül. Sigbjørn Gjelsvik (Sp), a Közlekedési Bizottság vezetője fogja vezetni a témában a költségvetéssel kapcsolatos meghallgatásokat. Elmondása szerint ő nem hisz az egy célra irányuló válságcsomagokban, úgy véli, hogy a megyei önkormányzatokat kell anyagilag megerősíteni, és majd ők döntenek a prioritásokról. Orbán-Kereki Renáta Forrás: NRK

  • Növekvő terrorfenyegetettség

    Kép: Wix Emilie Mehl igazságügyi- és készenléti miniszter úgy határozott, hogy meghosszabbítja a belső határellenőrzést Norvégia területén november 11-ig. A döntést a zsidó és izraeli személyek és intézetek biztonsága érdekében hozta meg. A PST (rendőri biztonsági szolgálat) ugyanis a közel-keleti történések következtében október 8-án emelte a terrorfenyegetettség mértékét 3-asról (mérsékelt) 4-es (magas) szintre és döntött a rendőrség felfegyverzéséről. Október 22-én 20 nappal hosszabbították meg a határellenőrzést, és Mehl szerint nem kizárt, hogy további hosszabbításra is szükség lesz a későbbiekben. Solberg-Kajári Dia Forrás: Regjeringen

  • Az álmos szakértő

    Kép: Wikipedia Szintén október 3-án lépett pályára a Molde csapata, azonban ők a labdarúgó Konferencia Ligában. A csütörtöki meccsükön végül 0-0-s első félidőt követően 3-0-s sikert arattak hazai pályán az északír Larne ellenében. A gólokat Magnus Eikrem, Ola Brynhildsen és Frederik Ihler lőtték az 51., a 78., és a 90+5-ik percben. Ebből ki lehet találni, hogy az 1. félidő nem tartozott a legérdekfeszítőbb 0-0-k közé. Olyannyira nem, hogy az NRK futballszakértője, Åge Hareide bevallotta, nem egyszer kevésen múlott, hogy nem aludt el az első 45 perc folyamán. Ha elalszik, az azért is lett volna eléggé ciki, mert a rádióban ő közvetítette az összecsapást. Hareide azt is hozzátette, hogy szerinte a festék száradását nézni is izgalmasabb lett volna, mint a Molde-Larne mérkőzést.  Erre a meccsen csereként beálló Kristian Eriksen is reagált (aki egyébként az első gól előtt a gólpasszt adta), szerinte a kommentátorállásból könnyebben át lehet látni a pályán zajló eseményeket. A 29 éves középpályás azt is hozzátette, hogy a 15 perces szünetet arra használták, hogy bizonyos dolgokat kiigazítsanak a játékukban. Azonban nem csak Hareide mester volt elégedetlen a látottakkal, Lars Tjærnås, a Viaplay szakértője megjegyezte, hogy a norvég klub annyira mélyen a tudása alatt teljesít, ha egy kicsit mélyebbre ásnának, akkor eddig fel nem derített olajtartalékokra bukkannának a föld mélyében.  Erling Moe, a Molde vezetőedzője a lefújást követően kifejtette, hogy a gyengécske első félidőt csak maguknak köszönhetik, annak ellenére, hogy végig kézben tartották a meccset. Az 54 éves szakember leszögezte még, hogy a második félidőben viszont csapata a kidolgozott helyzeteiből már gólokat is tudott szerezni az első 45 perccel ellentétben, ahol helyzetek voltak, gólok viszont nem. Szerinte a fiúk összességében jó munkát végeztek, ő pedig a maga részéről kimondottan elégedett. A Molde ezzel megnyerte idei első Konferencia Liga-meccsét, a folytatásra október 24-ig kell várni, akkor idegenben, a belga Gent ellen lépnek pályára. Kovács Ádám Forrás: NRK

  • Történelmi megállapodás az Egyesült Államokkal

    Kép: Wix Espen Barth Eide norvég és Antony Blinken amerikai külügyminiszter egy washingtoni találkozón írta alá a két ország közötti, ásványkincsekről szóló megállapodást. Az egyezmény megerősíti a két ország között fennálló gazdasági kapcsolatokat, és remélhetőleg megkönnyíti a norvég vállalatoknak az amerikai piacra való bejutást. Norvégia nikkelt és kobaltot is exportál az USA-ba, emelett Európa legnagyobb alumínium-, szilícium- és grafitkitermelője is.  Peggy Hessen Følsvik, a norvég Szakszervezeti Szövetség (LO) vezetője kiemelte, hogy az együttműködés kiszámíthatóbb hozzáférést biztosít a nyersanyagokhoz, és jelentős hatással lehet a norvég exportmunka-lehetőségekre. A megállapodás célja, hogy elősegítse a fenntartható fejlődést és a felelős üzleti gyakorlatokat az ásványi anyagok kitermelése és kereskedelme során. Pál Bettina Forrás: NRK

  • Értékes 1 pont Belgiumból

    Kép: Sondre Skjelvik / NRK A labdarúgó Európa Liga csoportkörének 2. fordulójában a Bodø/Glimt a belga Royale Union Saint-Gilloise vendége volt, és végül egy 0-0-s döntetlennel távoztak, vagyis sikerült megállítaniuk Brüsszelt. A pontszerzés értékét növeli, hogy az Európa Liga 2023/24-e kiírásában a 19-szeres angol bajnok Liverpoolt is le tudta győzni a belga alakulat. Patrick Berg, a Glimt középpályása szerint egy kissé kaotikusra sikerült az október 3-i meccs, és nekik is volt egy pár helyzetük, különösen kontrából, amit sajnos nem tudtak kihasználni. Carl Erik Torp, az NRK szakértője elmondta, hogy ritkán látott ennyire eseményekben gazdag 0-0-t, majd azt is hozzátette, hogy a norvég bajnoki listavezető teljesítménye az EL-ben (2 meccs, 1 győzelem, 1 döntetlen) azt mutatja, hogy a Glimt egy igazán jó csapat lett, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket. A Bodø legközelebbi meccsére október 23-án kerül sor, ekkor a portugál Bragával fognak játszani. Kovács Ádám Forrás: NRK

  • Régész-rendőr együttműködés

    Kép: Unsplash A rendőrök és a régészek már több országban is sikeresen dolgoznak együtt, de Norvégiában még csak most kezdték ezt el. A régészek sokat segíthetnek tudásukkal például eltemetett holttestek esetén.  - Volt, amikor egy koponyát kellett megvizsgálnunk és kiderült végül, hogy 9000 éves volt - mondja Kjell Helland Hansen helyszínelő. - Ilyenkor jól jöhet az archeológusok tudása.  Az együttműködés igazából már idén télen elindult, amikor is a rendőrök részt vehettek egy feltárásban, amikor a régészek egy csontvázat hoztak felszínre a stavangeri dóm alól. Hege Hollund, a stavangeri archeológiai múzeum konzervátora az NRK-nak elmondta, hogy az együttműködést szeretnék tanfolyamokkal, oktatással és szakmai hálózatok kiépítésével formalizálni. Ezért most néhány helyszínelő a stavangeri Archeológiai Múzeumban tanulmányozza többek között azt, hogy hogyan kezeljék a csontvázakat vagy tárgyakat, amelyek sokáig voltak a föld alatt. A régészektől elsajátított tudást úgynevezett “cold case”, azaz régi, megoldatlan ügyek esetében is lehet majd alkalmazni. Solberg-Kajári Dia Forrás: NRK

  • Nem úszta meg Sagosen

    Kép: Wikipedia.no Bekövetkezett az, amitől a Kolstad Håndball játékosai, edzői és szurkolói tartottak. A Zagreb ellen 29-25-re megnyert Bajnokok Ligája meccsen a norvég bajnoki címvédő klasszisa, Sander Sagosen viszonylag súlyos vállsérülést szenvedett egy esést követően, emiatt pedig 6 hetet ki kell hagynia. A TV2-nek nyilatkozva a 29 éves irányító elmondta, hogy előzetesen sokkal rosszabbra számított, és szeretne minél hamarabb visszatérni a pályára. Kovács Ádám Forrás: VG

  • Nagy sz*rba kerülhet Norvégia

    Kép: Unsplash A lakosság számának növekedése és az éghajlatváltozás hatásai, elsősorban az egyre nagyobb csapadékmennyiség miatt egyre több szennyvíz kerül a norvégiai csatornarendszerekbe. A szennyvíztisztítás azonban sok helyen nem megfelelő minőségű.  A Norsk Vann nevű érdekszervezet szerint Norvégiának mintegy 300 milliárd koronát kellene költenie a víz- és szennyvíz-infrastruktúra fejlesztésére 2040-ig, hogy az megfeleljen a szigorodó EU-s szennyvízkezelési szabályoknak. Jelenleg az önkormányzatok döntési hatáskörébe tartozik az, hogy a hyttékből és házakból származó szennyvíz hogyan kerül a csatornarendszerbe. Ezen a területen súlyos hiányosságok vannak a Környezetvédelmi Igazgatóság szerint. A kisebb településeken élők különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek, mivel ott kevesebb lakosnak kell osztoznia a beruházási költségeken, így akár háromszorosára is nőhet a víz- és csatornadíj. Hamar példát mutat a szennyvíztisztításban: kevesebb vegyszert használnak, tápanyagokat vonnak ki, valamint biogázt és műtrágyát is előállítanak a visszamaradt iszapból. Ezzel a módszerrel nemcsak pénzt takarítanak meg, hanem a környezetet is védik. Hasonló szennyvíztisztító telep épül Kongsbergben is, várhatóan 2029-ben. Pál Bettina Forrás: NRK

  • Manchesteri gála Pozsonyban

    Kép: Wix A labdarúgó Bajnokok Ligája október 1-jei játéknapján az angol Manchester City könnyed, 4-0-s sikert aratott idegenben a Slovan Bratislava csapata ellen. A gálaelőadás alkalmával nem meglepő módon Erling Haaland is betalált, ezúttal az 58. percben, 3-0-ra módosítva a mérkőzés állását. A másik három gólt Ilkay Gündogan, Phil Foden és a csereként pályára lépő, pont Haalandot váltó James McAtee szerezte. Guardiola mester egyébként norvég gólvágóját 2 perccel a 3. találatot követően cserélte le. A spanyol szakember ezt azzal indokolta, hogy kell az energia az október 5-i, Fulham elleni bajnokira, ahol fontos lenne mindhárom pontot megszerezni (megjegyzés: ez sikerült is, 3-2-es City-siker született, Haaland végig a pályán volt, ám nem talált be). Haaland egyébként ezzel pályafutása 42. BL-gólját szerezte, amivel az örökranglistán a legendás olasz csatárt, Alessandro Del Pierót érte be (neki 89 meccs kellett 42 gólhoz). A mérkőzés krónikájához még az is hozzátartozik, hogy 15 perc után már 2-0 volt a manchesteri csapat előnye, vagyis már ekkor egy eléggé csúnya verés nézett ki a Slovannak. A BBC a meccs egészéről azt írta, hogy akár 10-0 is lehetett volna a Manchester City javára. Az angol bajnoki címvédő következő meccsét a BL-ben október 23-án játssza hazai pályán a Sparta Praha ellen. A cseheknek nincsenek kimondottan kellemes emlékeik Nagy-Britanniáról, mivel legutóbbi itteni fellépésükön, még az Európa Liga 2023/24-es kiírásában egy 5-1-re elveszített első meccset követően 6-1-re kaptak ki a Liverpooltól. Kovács Ádám Forrás: Dagbladet

  • Megvan az utód

    Kép: Bjørn Steinar Delebekk / VG Miután Þórir Hergeirsson, a norvég női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, akivel a válogatott példátlan sikereket ért el, bejelentette nemrégiben, hogy a 2024-es év végével lemond, a Norvég Kézilabda Szövetség persze egyből munkához látott. Rövid keresés után pedig meg is lett az örökös, akit egy október elsejei sajtótájékoztatón mutattak be. Ő pedig nem más, mint a dán Odense csapatát irányító Ole Gustav Gjekstad, aki időről-időre egy kis tévés szakértésre is kapható, ha emlékeim nem csalnak. Az 56 éves norvég szakember 2025. január elsején veszi át a válogatott irányítását, és szerződése 2029-ig szól. A dániai állását nem hagyja ott, a 2024/25-ös szezon végéig még ő irányítja az Odensét is a válogatott mellett.  Gjekstad személyében egy igazi sikeredző ül le a norvég női válogatott kispadjára. A Larvik női csapatával 1999-2005 és 2011-15 között 10 bajnoki címet nyert (vagyis minden évben bajnokok lettek), 2005-ben KEK-et (Kupagyőztesek Európa Kupája) nyert, 2011-ben pedig Bajnokok Ligáját. 2005-2008 között a Drammen férfi csapatát irányította, itt 2 bajnoki címet és 1 Norvég Kupát nyert. 2018 és 2023 között a Vipers Kristiansand női csapatával zsinórban 5 bajnoki címet (2019-2023) és 3 BL-t (2021-23) nyert. Az Odensét 2023 óta irányítja, előző szezonban a 3. helyen végeztek, az idei kiírásban pedig 4 meccs után 8/8 pontot gyűjtve hármas holtversenyben vezetik a bajnokságot. A Norvég Kézilabda Szövetség elnöke, Kåre Geir Lio a maga részéről rendkívüli módon örül, hogy Gjekstad igent mondott a felkérésre. A leendő szövetségi kapitányt pedig máris a jövőjéről kérdezték, hogy ő tervez-e 15 évet maradni a válogatott élén. Erre azt válaszolta, hogy egyrészt általában hosszabb időt szokott eltölteni 1-1 csapatánál, másrészt  előbb 2029 nyaráig jussunk el, aztán pedig majd meglátjuk, ahogyan azt Stevie Wonder szokta mondogatni.  Þórir Hergeirsson is nyilatkozott leendő trónörököséről, szerinte Gjekstad a legjobb ember erre a feladatra, ezzel egyetért többek között a friss olimpiai bajnok Maren Aardahl, aki pont az Odense játékosa. Marit Breivik, aki 1994 és 2009 vezette a norvég női válogatottat, azon az állásponton van, hogy Gjekstad egy hihetetlenül rutinos edző, szakmailag felkészült, és sok válogatott játékossal már volt alkalma együtt dolgozni. Kovács Ádám Forrás: VG   , VG

  • Megújították az egyszeri szülési támogatás szabályait

    Kép: Wix Gyereket vársz, de túl keveset dolgoztál a szülést megelőzően? Októbertől csak egy év Norvégiában tartózkodás után jár a pénzbeli támogatás. Norvégiában, akik gyereket várnak, kapnak bizonyos pénzbeli támogatásokat a szülést követően az államtól. Ha a kismama a szülést megelőzően dolgozott, akkor foreldrepenge jár neki. Amennyiben nem, vagy nem eleget dolgozott, úgy az ún. engangsstønad-ot kapja. Az engangsstønad egy meghatározott összeg, amit egy összegben fizetnek ki, és akkor jár, ha 6 hónapnál kevesebbet dolgozott az ember a szülést megelőző 10 hónap során. Jelenleg, tehát 2024-ben, ez 92 648 korona, melyet alapértelmezésben az anyának utalnak, a NAV-on keresztül. Október 1-től azonban egy új feltételnek is meg kell felelni, hogy az összeget utalják. Az új feltétel, hogy a szülőnek a szülés várható időpontját megelőzően már legalább egy éve (12 hónapja) Norvégiában kell élnie. Ez a szabály örökbefogadás esetén is érvényes. Kivételt képeznek ugyanakkor azok, akik a terhességük 22. hetét október 1. előtt töltötték be. Rájuk a korábbi szabályok vonatkoznak, vagyis esetükben az engangsstønad utalásához elégséges feltétel, hogy Norvégiában élnek. A szabályozás megváltoztatásának fő oka pedig nem más, mint hogy ezzel is redukálják az Ukrajnából érkező menekültek számát. A kormányzat szerint az engangsstønad feltételeinek szigorítása ebbe az irányba hat. Nem ez az első intézkedés egyébként, mellyel igyekeznek kevésbé vonzóvá tenni az országot az érkező ukrán menekültek számára. A nyár folyamán eltörölték például a fogászati kezelések támogatását azon 19-25 év közötti fiatalok számára, akik kevesebb, mint 5 éve élnek itt. Ők tehát már nem kaphatják meg azt a 75%-os kedvezményt, ami kortársaiknak jár szükséges fogászati kezelés esetén. Csonkáné Balczer Tünde Forrás: Klar Tale

A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page