top of page
Keresési találatok

1931 találat üres kereséssel

  • Nem fogadnak menekülteket

    Kép: Unsplash Két agderi település mondott nemet mostanáig arra, hogy ebben az évben menekülteket fogadjon be. A települések rossz anyagi helyzete az egyik ok. Evje og Hornnes polgármestere, Morten Haraldstad (KrF) elmondta, hogy bár szívesen részt vennének a menekültek fogadásában a világ jelenlegi helyzete miatt, de ezt egy időre fel kell függeszteniük.  A két településnek 10 menekültet kellene befogadnia jövőre. A képviselő-testület nagy többsége nemet mondott erre. Haraldstad elmondta, hogy az elmúlt 5 évben 128 menekült telepedett le náluk. Jelentős erőfeszítéseket tettünk, de mostanra problémás lett az ingatlanok helyzete, és a munkaerőpiacunk sem teszi lehetővé több ember befogadását. Birkenesnek 25 menekültet kellene fogadnia idén, de ők is nemet mondtak.  Arild Windsland (H) polgármester azt mondja, hogy ez a döntés jelzés az állami hatóságok felé, hogy több anyagi segítségre van szükségük ahhoz, hogy fogadni tudják a menekülteket.  Nem jó nemet mondani a menekültek befogadására, de ez egy jelzés, hogy segítségre van szükségünk, ahhoz hogy “jó település” lehessünk. Mivel a településeknek nem térítik meg a menekültek befogadásával kapcsolatos összes költségét, kénytelenek voltunk azt mondani, hogy erre nincs pénzünk. A polgármester a munkaerőpiacra nem jutók szociális támogatását, valamint az iskolákra és az egészségügyi ellátórendszere megnövekedett terheléssel járó költségeket jelölte meg legfőbb okként.  Arendal és Grimstad igent mondott a befogadandó menekültek számára. Arendal esetén ez 115 menekült, akik közül 14 egyedül érkezett kiskorú. Grimstad 80 embert fogad be. Arendalban a Høyre, Frp és a Pensjonistpartiet azt javasolta, hogy átmenetileg függesszék fel a befogadást, de nem kapták meg a szükséges többséget. A Høyre frakcióvezetője, Haage Poppen azt nyilatkozta az Agderpostennek, hogy Arendalnak szünetet kellene tartania. Természetesen Norvégiának felelősséget kell vállalnia, de álláspontom szerint már nagyobb felelősséget vállaltunk, mint amekkorára lehetőségünk van – nyilatkozta Poppe. Lindesnesnek 80 menekültet kellene fogadnia, de csak 50-et akar. A városvezetés március 13-án fogja ezt az ügyet tárgyalni, tehát végleges döntés csak ezután várható. Kristiansand már február elején döntött arról, hogy fogadja azt a 385 menekültet, akik hozzájuk érkeznének az év folyamán. A településeknek március 14-ig kell nyilatkozniuk a menekültek idei befogadásáról. Hortobágyi Krisztina Forrás: NRK

  • Hét gól és címvédés

    Kép: Wix A norvég jégkorongliga élvonalát, az EHL-t hárompontos levonása ellenére komoly fölénnyel vezető Storhamar 5 fordulóval az alapszakasz vége előtt bebiztosította elsőségét, miután 7-0-ra kiütötte a 6. helyen tanyázó Lillehammert hazai pályán. Február 14. előtt a Frisk Asker matematikailag még behozhatta volna őket, de hazai pályán 6-4-re alulmaradtak Sparta Sarpsborg ellenében. A Stavanger Oilers befűzte az oktatófilmet, és 10-1-re kalapálta el a sereghajtó Comet együttesét Haldenben. Meg nem erősített értesülések szerint a meccs egyes részleteit arra a bizonyos narancssárga logós oldalra töltötték fel, a gangbang kategóriába. Az Oilers ugyan matematikailag még beérheti a Storhamart. ehhez csak annyi kell, hogy a rogalandi csapat mind az 5 hátralévő meccsét megnyerje, a 8-szoros bajnok hamariak meg kikapjanak mindegyik mérkőzésükön. Ennek mondjuk annyi esélye van, hogy megtanulok eléggé jól korcsolyázni ahhoz, hogy bekerüljek az NHL-be.  De még így sem fog tudni előzni az edmontoni NHL-csapattal névrokon Stavanger, mert a Storhamar jobban áll egymás elleni eredmények terén. A listavezető a Lillehammer elleni hazai meccsen különösen az 1. harmadban brillírozott, ekkor 4-0-ra elléptek Axel Sandnes, Håvard Salsten, Stefan Espeland és a keret egyetlen amerikai légiósa, Cole Schneider góljaival. Innentől visszavettek a tempóból, mert valószínűleg nem akarták ellenfelüket nagyon megalázni Petter Thoresen mester tanítványai. De a következő 40 percben így is berámoltak 3 gólt, melyeket Martin Rønnild, Kenneth Gulbrandsen, és Sverre Rønningen jegyeztek. A mérkőzésen volt még egy csúnya jelenet, ugyanis a hazaiak támadója, Mats Bakke Olsen egy szabályosság kereteit erősen feszegető ütközéssel letarolta Joachim Engesveent, a Lillehammer játékosát. Bakke Olsen a Hamar Arbeiderbladnak nyilatkozva elmondta, hogy nem szándékosan ütközött ilyen durván Engesveennel, és reményét fejezte ki, hogy sporttársának nem esett baja.  A játéknap további eredményei: Stjernen-Narvik 2-6, Vålerenga-Lørenskog 2-0. Öt fordulóval a vége előtt a Storhamar 102 ponttal áll az élen, a második helyért viszont izgalmas csata van kilátásban. Jelenleg a 87 pontos Stavanger Oilers a második, őket követi 86 ponttal a Frisk Asker és a 84 ponttal rendelkező Vålerenga.  Kovács Ádám Forrás: VG

  • Előzetes letartóztatás egy csecsemő halála után

    Kép: Helge Tvedten / NRK Február 13-án, csütörtökön öt óra előtt kicsivel kapott hírt a rendőrség egy nem lélegző lillestrømi csecsemőről. A helyszínre érve már ott voltak a mentők, akik próbálták a gyerek életét megmenteni. Nem sokkal később a kisfiút halottnak nyilvánították. Olyan sérülései voltak, amelyek a rendőrség szerint összefüggenek a halálesettel – írta egy rendőrségi sajtóközlemény. A szülőket szombaton állították elő. Az apa nem ismeri el a bűnösségét, míg az anya értetlenül áll a vádak előtt. Kéthetes előzetes letartóztatásba kerültek, levelezési és látogatási tilalommal. Lisbeth Ravlo ügyész elmondta, hogy a két szülőt erőszakos cselekmény kivitelezésében való együttműködéssel gyanúsítják, ami a kisbaba halálához vezetett. A boncolási jegyzőkönyv megállapításai nyilvánvalóak voltak. Tragikus esemény – mondta Ravlo. Az ügyész úgy nyilatkozott, ennél többet nem mondhat arról, hogy milyen sérülésekről van szó. Az előzetes boncolási jegyzőkönyv áll rendelkezésükre, és várják a teljeset is. A továbbiakban a rendőrség elkezdi a tanúk meghallgatását. Ennek az a célja, hogy felderítsék, mi történt az eseményeket megelőzően, illetve a két gyanúsított kivel volt kapcsolatban utána. Ez a nyomozás kritikus szakasza. Mikor a rendőrség megérkezett, mindkét szülő a helyszínen volt, más nem tartózkodott a házban. Sem a 30-as éveiben járó anyát, sem a 40-es apát nem hallgatták még ki. Az anya ügyvédje, Charlotte Tuven Eriksen azt állítja, iszonyatos teher van az anyán. Épp most veszítette el a gyermekét, és ezt nagyon nehezen viseli – nyilatkozta Eriksen.  A szülőket először segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsították, majd a boncolás után emberöléssel, vagy emberölésben való bűnrészességgel.  Az apa védője, Espen Wangberg azt mondta az NRK-nak, hogy kliense nem ismeri el a bűnösségét, és ezen kívül nem akar nyilatkozni. Ügyfelünk értetlenül áll a gyanúsítás előtt – közölte az anya védője, Gunhild Lærum.  Hortobágyi Krisztina Forrás: NRK

  • Elszálló hotelárak Trondheimben

    Kép: Unsplash Mint ahogyan az tudott, idén február 25. és március 9. között Trondheim ad otthont a sívilágbajnokságnak, amelynek keretein belül sífutásban, síugrásban, északi összetettben és parasífutásban mérik össze tudásukat a világ legjobbjai. Eddig 165 ezer jegy fogyott el, vagyis eléggé komoly az érdeklődés. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy a hotelszobák árai kilőttek a végtelenbe és tovább. A Scandic Lerkendal és a Scandic Nidelven hoteligazgatója, Espen Teigseth szerint megéri időben kapcsolni, ugyanis a VB idejére már csak csillagászati áron lehet gyakran szobákat foglalni. Például a Scandic Nidelvenben február 5-7. között az elnöki lakosztály 16.570 koronába kerül, míg a VB utolsó előtti versenyhétvégéjén, március 1-3. között 49.922 koronát kell kiperkálni. Egy kétszemélyes szoba februárban 4220 koronába fáj, a VB idején 10.833-ba kerül.  A Scandic i Nord területi igazgatója, Knut Sigurd Pettersen szerint áraik versenyképesek, és sokan akarnak Trondheimbe jönni, hogy a helyszínen tekintsék meg a vb-t (amiről még nem döntöttem el, hogy írok-e napi beszámolót). Pettersen meglátása szerint teljesen természetes, hogy komoly kereslet van szállodai szobákra a VB idejére, ez pedig különösen igaz az utolsó versenyhétre, a március 3-9. közötti időszakra. Teigseth kifejtette, ennek oka az, hogy az utolsó héten vannak a legtöbb embert vonzó számok, például a sprint-, váltó-, 30 kilométeres és 50 kilométeres futamok.  Aki pedig abba a hitbe ringatná magát, hogy a Scandic Solsidenben valamivel barátságosabb árak várják majd, komoly csalódásra készülhet, mivel egy családi szoba február 5-7. között 3764 koronába kerül, míg március 2-4. között kemény 7664 norvég koronát kell fizetni. A Britannia Hotelben sem vesztegetik olcsón a szobákat, a VB idejére egy éjszakára egy kétágyas szoba ára 3355 koronáról 5660 koronára ugrik, míg a legkényelmesebb lakosztályért 8588 helyett 13.790 koronát kell kicsengetni. De nem kell kétségbe esni, mivel vannak még szobák Trondheimben olcsóbban. A Connections AS – a VB hivatalos szállásadója – ügyvezető igazgatója, Marianne Reistvedt arról számolt be, hogy aki a Connections Travel & Events honlapján keresztül akar szobát foglalni, az a belvárosban még találhat kétágyas szobát 3000 korona/éj áron.  Az E24 korábban arról írt, hogy sok magánember is kiadásra kínált fel házát a VB idejére. Például Kaare Hagerupék családi villáját az Airbnb oldalán 12 éjszakára előbb 400, majd 250 ezer koronáért hirdették. Hagerup megjegyezte, hogy volt érdeklődés a lehetőség iránt, és reméli, hogy ki tudják adni a villájukat. Ők a maguk részéről amellett, hogy kilátogatnak a VB-nek otthont adó Granåsen stadionba, a család hétvégi házában töltik majd napjaikat. Odd Roar Lange, a DinSide idegenforgalmi szakértője szerint ilyenkor gyakran megesik, hogy az emberek túlárazzák a kiadni kívánt házakat és lakásokat, emiatt pedig nem tudják kiadni azokat, és elesnek egy komoly bevételi forrástól. A lakáskiadás azoknak is jó lehetőség, akik Trondheimbe akarnak utazni, de még nem találtak szálláshelyet. Viszont aki hotelben gondolkodik, annak sem kell annyira aggódnia, hogy nem jut neki hely, mert mindig vannak emberek, akik az utolsó pillanatban lemondják a foglalásukat. Lange véleménye az, hogy Trondheim turizmusának ez rengeteget fog érni, és országos szinten is akkora durranás lesz, mint a 2011-es oslói sívilágbajnokság, vagy az 1994-es téli olimpia Lillehammerben. Kovács Ádám Forrás: VG

  • Amikor a jávorszarvas is IKEA-bútorra vágyik

    Kép: Unsplash Február 5-én, kedden egy jávorszarvas szaladgált a Slependeni IKEA közelében.  Az oslói rendőrség közleménye szerint a szarvas a körforgalomban körözött, ahonnan az autósok próbálták finoman kitessékelni, hogy a forgalom zavartalanul folyjon. A jávorszarvas annyira elidőzött a körforgalomban, hogy körülbelül fél órán keresztül ott is maradt, majd hirtelen eltűnt. Utoljára az E18-as híd alatti zöld területen látták. – Reméljük, hogy sikeresen visszatalál a természetes élőhelyére, és ott is marad, ahol igazán otthon érzi magát! Orbán-Kereki Renáta Forrás: VG

  • Eurojackpot-botrány: egy norvég játékos tévesen kapott értesítést milliós nyereményről

    Kép: Wikipedia A Norsk Tipping értesített egy férfit, hogy megnyert egymillió koronát – csakhogy ez nem volt igaz. – Ez egy sajnálatos hiba és nem lenne szabad megtörténnie – ismerte el Roar Jødahl, a Norsk Tipping kommunikációs vezetője a VG-nek. Hiba a sorsolási rendszerben A helyzet azt követően alakult ki, hogy a VG múlt héten hibát tárt fel az Eurojackpot sorsolásában. Kiderült, hogy a csoportos fogadások nagyobb eséllyel nyerhettek az egyéni játékosokkal szemben a heti kétszeri, egymillió koronás extra sorsoláson. Ennek következtében a múlt pénteki norvég extra sorsolást elhalasztották hétfőre. Mégis, egy játékos pénteken értesítést kapott, hogy megnyerte a milliós főnyereményt – noha a sorsolás nem is történt meg. A Norsk Tipping azóta próbálja felvenni vele a kapcsolatot, hogy tisztázzák a félreértést. – Egyelőre nem sikerült elérnünk, de küldtünk neki írásos tájékoztatást – mondta Jødahl. A rendszer működése miatt az értesítés kiküldését nem lehetett visszavonni. Korábbi baklövés és bírság Ez nem az első alkalom, hogy a Norsk Tipping hibázik. Tavaly véletlenül 25 millió koronát utaltak ki egy játékosnak, amiért a Szerencsejáték-felügyelet 4,5 millió koronás bírságot szabott ki rájuk. A cég azonban vitatja a büntetést, és az ügy jelenleg a Lottóbizottság előtt van. Most a Norsk Tipping vizsgálja, hogy mióta áll fenn a hiba, mivel a csoportos Eurojackpot-fogadásokat már 2016-ban bevezették. – Nem lehetett volna ezt elkerülni? – A rendszer felépítése miatt sajnos nem lehet különválasztani az extra sorsolást a fő sorsolástól – magyarázta Jødahl. Vizsgálat és valódi nyertes A Szerencsejáték-felügyelet már vizsgálja az ügyet és még a hét folyamán jelentést vár a Norsk Tippingtől. – Felmerül a lehetőség, hogy a hiba már 2016 óta fennáll – mondta Tore Bell, a hatóság egyik igazgatója. Eközben a valódi nyertes is kiderült: egy ötvenes éveiben járó férfi Førde városából. Először gyanakodott, amikor a Norsk Tipping értesítette, de végül meggyőződött róla, hogy valóban ő nyerte az egymillió koronát. Orbán-Kereki Renáta Forrás: VG

  • Csapolhat, de nem szolgálhat fel

    Kép: Anders Haualand / NRK Egy hønefossi pizzéria bárpultja mögött találhatjuk a 16 éves Mihaljo Andelkovičot, aki sört csapol a szomjas vendégeknek. Viszont a felszolgálást kénytelen egy felnőttre bízni. A fiú szerint ez a szabály hülyeség, mert ha már csapolhat, akkor annak is bele kellene férnie, hogy ő viszi ki az italt a vendégeknek. Elmondása szerint szívesen csinálná mindkettőt, ugyanis szeret emberek társaságában lenni. Christopher Wand, a Kraft Pizzeria ügyvezető igazgatója szerint az e-mail fiókja tele van 16-17 éves fiatalok jelentkezéseivel, de ők csak a konyhában dolgozhatnak, míg neki elsősorban felszolgálókra van szüksége. Azok a 18-19 éves fiatalok, meg akik erre alkalmasak lennének, elmennek messzire tanulni, emiatt van hiány felszolgálókból.  Tobias Strandskog-Christensen, az NHO Reiseliv (Norvég Vállalkozások Szövetsége Idegenforgalmi részlege) politikai tanácsadója a kérdésben Mihaljo mellé állt, és kifejtette, hogy a 15-29 éves korosztályban kb. 120.000-en vannak, akiknek vagy végzettségük, vagy munkájuk nincs. Szerinte a vendéglátás és élelmiszeripar-szakos tanulóknak engedni kellene, hogy sört szolgáljanak fel, ugyanis ez rendezett körülmények között, felnőttek jelenlétében történik. A most szeptemberben esedékes országgyűlési választásokat követően változást remél a kérdésben. Szerinte több párt is fontosnak tartja a fiatalok munkavállalásának kérdését, az FrP (Haladás Párt) már mondta, hogy támogatják ezen a téren a változást, a Høyre (Konzervatív Párt) pedig a hétvégi választási nagygyűlésén tárgyalja meg a kérdést. Strandskog-Christensen szerint az NHO Reiselivnél optimisták, hogy (a szinte biztosan bekövetkező) kormányváltást követően pozitív irányba változnak a dolgok.  Usman Ahmad Mushtaq, a Munkáspárt egészségügyi minisztériumi államtitkára szkeptikus az NHO javaslatával kapcsolatban. Meglátása szerint az alkohol bódítószer, és néhány tényezőt figyelembe kell venni. Például az ember életkorát, hogy fennáll-e a drogárusítás veszélye, mennyire ittas a vendég. Ilyen helyzetekben szerinte fontos, hogy egy nagykorú végezze az alkohol felszolgálását. Vagyis jelen állás szerint a 16 éves Mihaljónak meg kell elégednie azzal, hogy elmossa és megtölti az istenek italával a poharakat (az arra tévedő vikingek kedvéért pedig néhány ivótülköt is szolgálatba fognak állítani). Az NRK cikke még fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a korábban említett Christopher Wand a buskerudi megyei közgyűlésben a Konzervatív Párt képviselőjeként van jelen. Kovács Ádám Forrás: NRK

  • Az oslói óvodákban és iskolákban képernyőmentes étkezéseket szeretnének bevezetni

    Kép: Unsplash Oslo város vezetése képernyőmentes étkezéseket kíván bevezetni az iskolákban és óvodákban. A digitális eszközök elterjedésével, különösen az interaktív táblák megjelenésével, a téma folyamatos vitákat generál. Sokan különböző véleményen vannak arról, hogy vajon jó ötlet-e, ha a gyerekek étkezés közben filmet néznek. Egyesek azt állítják, hogy a filmek nyugtató hatással vannak az osztályterem légkörére és tanulásra is alkalmasak, például ha az NRK Supernytt hírműsort nézik. Mások viszont úgy vélik, hogy az étkezésnek inkább szociális élménynek kellene lennie, és hogy a gyerekeknek szükségük van egy képernyőmentes pihenőidőre. Julie Remen Midtgarden, Oslo iskolai tanácsosa kijelentette, hogy a jövőben képernyőmentes étkezési szünetekre lesz szükség a város iskoláiban, és nem támogatják a képernyők pedagógiai indoklás nélküli alkalmazását. A szabályozás alapját a Képernyőhasználati Tanács és az Egészségügyi Igazgatóság ajánlásai képezik, melyek szerint étkezés közben a képernyőhasználat zavarhatja a gyerekek közötti szociális interakciókat és befolyásolhatja étkezési szokásaikat. A Ruseløkka iskola vezetősége ezzel szemben úgy véli, hogy a képernyők és hangoskönyvek használata segíthet nyugodt légkört teremteni étkezés közben. Merete Hansen iskolaigazgató szerint nem indokolt szabályozni a képernyőhasználatot bizonyos iskolai időszakokban, miközben máskor nincs korlátozás. A gyerekek és fiatalok képernyőhasználatának felmérése jelenleg véleményezési fázisban van. Az oslói városi tanács hangsúlyozza, hogy a digitális és nem digitális eszközöknek is megvan a helyük az iskolákban, és nem szabad őket egymással szembeállítani. A város tanácsa az új intézkedésekkel folytatja a képernyőhasználat szigorítását. A mobiltelefonok használata tilos, és az idei tanévben megszűnt az egyéni tablethasználat a kisebb gyerekeknél. Az új intézkedések célja a képernyőhasználat szabályozása a helyi iskolákban, a szülőkkel való együttműködés fejlesztése a digitális eszközök használatáról, a személyes adatok védelmének javítása a digitális platformokon, valamint a taneszközök beszerzésének támogatása az iskolák számára. Orbán-Kereki Renáta Forrás: NRK

  • A norvég király részvétét fejezte ki XVI. Károly Gusztáv svéd királynak az örebrói iskolai lövöldözés után

    Kép: Wikipedia Harald norvég király mély együttérzését fejezte ki a svéd királyi családnak és az egész svéd népnek azután, hogy több, mint tíz ember életét vesztette egy iskolai lövöldözésben Svédországban. A tragikus eseményt követően Harald király az alábbi részvétnyilvánítást küldte XVI. Károly Gusztáv svéd királynak: **************************************** Őfelsége, Mély szomorúsággal és megdöbbenéssel követtük az elmúlt napok drámai eseményeit Örebróban. Családommal együtt vigaszt és erőt kívánunk minden érintett és gyászoló számára. Meleg gondolatainkat küldjük a svéd királyi családnak és az egész svéd népnek – különösen azoknak, akiknek most nehéz időszakkal kell szembenézniük. Harald R ***************************************** Az előzmények: Legalább 11 ember meghalt, és 6 személy megsérült a svédországi Örebro egyik felnőttoktatási központjánál történt lövöldözés következtében, köztük a feltételezett elkövető is. A rendőrség egyelőre nem talált arra utaló jeleket, hogy terrorcselekmény történt volna és úgy vélik, az elkövető egyedül cselekedett. A gyanúsított nem rendelkezett bűnözői múlttal. A nyomozás továbbra is folyamatban van, így az áldozatok pontos számáról és az indítékról egyelőre nincs több információ. A lövöldözés a Campus Risbergska nevű oktatási központban történt, amely 20 éven felülieknek kínál különböző kurzusokat, svéd nyelvtanfolyamokat bevándorlóknak, valamint szakképzéseket és programokat fogyatékkal élők számára. Az intézmény rektora, Ingela Bäck Gustafsson elmondta, hogy éppen ebédszünet volt, amikor diákokat látott pánikban menekülni, akik azt kiabálták, hogy el kell hagyniuk az épületet. - Amikor az iskolaudvaron voltam, közelről hallottam a lövéseket. Az életünkért futottunk – nyilatkozta. A rendőrség és a mentőszolgálatok nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A művelet idején a diákokat és a tanárokat a környező iskolákba és üzletekbe menekítették, a környéken élőket pedig arra kérték, hogy tartsák távol magukat az épülettől. Ulf Kristersson miniszterelnök az X-en fájdalmasnak nevezte ezt a napot Svédország számára, hiszen az ország történetének legsúlyosabb iskolai lövöldözéséről van szó. - Senki sem érdemli meg, hogy átérezze, milyen érzés, amikor egy osztályterembe zárva, az életéért kell rettegnie” – tette hozzá. A miniszterelnök bejelentette, hogy az oktatás az érintett intézményekben szerdától folytatódik. Orbán-Kereki Renáta Forrás: VG , VG

  • Az E39-es alagutat tavaly közel 100 alkalommal zárták le

    Kép: Tom Edvindsen / NRK Norvégia legforgalmasabb tenger alatti közúti alagútját, a Byfjord-alagutat tavaly 96 alkalommal, az előző évben pedig 78-szor zárták le. Négy év alatt összesen 260 lezárás történt. Hedda Marie Pytte a Byfjord- és a Mastrafjord-alagút között él, így akár délre, akár északra akar menni, mindenképpen át kell haladnia valamelyiken.  – Amikor több mint öt órán át le van zárva, és a gyerekek a másik oldalon ragadnak, az hatalmas problémát jelent – mondja. Kevés baleset, sok műszaki hiba A tavalyi lezárások többségét nem balesetek, hanem lerobbant járművek, mentések és az útra kerülő tárgyak okozták. Néhány esetben még vécészünet vagy defekt miatt is lezárásra került az alagút. A lezárások hatását a fuvarozó cégek is érzik.  – A szállítmányok késnek, a sofőrök munkaideje nő – mondja Egil Torgersen, a Rennesøy Trafikk ügyvezetője. Megoldás lehet a közlekedési lámpák telepítése A Statens Vegvesen (Állami Közútkezelő) idén tavasszal közlekedési lámpákat telepít a két alagútba, hogy ne kelljen teljesen lezárni őket, csak a felfelé haladó sávokat. Bíznak benne, hogy ez csökkenti a lezárások számát, de ezzel kapcsolatos tapasztalatuk Rogalandban még nincs. Új alagút 2033-ra A Byfjord- és a Mastrafjord-alagutakat a Rogfast alagút váltja majd fel 2033-ban. Ez lesz a világ leghosszabb tenger alatti közúti alagútja, 5%-os emelkedővel, ami kevésbé terheli a járműveket. Azonban van, aki szkeptikus, és úgy érzi, hogy ha csak egy papírdarab is az útra kerül, máris lezárják az alagutat. Orbán-Kereki Renáta Forrás: NRK

  • Drasztikus hőmérséklet-emelkedés Karasjokban: három nap alatt 43 fokkal melegszik az idő

    Kép: Wix A következő napokban jelentős időjárásváltozás várható Finnmarkban, ahol a kemény mínuszokat tavaszias hőmérsékletek váltják fel. Karasjokban hétfőn még -35 fokot mértek, péntekre azonban akár +8 fok is lehet, ami három nap alatt 43 fokos melegedést jelent. Jelenleg Észak-Norvégia nagy részét erős szél, hófúvás és mínuszok uralják. A viharos idő a közlekedést is megbénította. Lofoten és Helgeland térségében több buszjáratot töröltek, a légi közlekedésben is fennakadások vannak. Bodø repülőtere kedden több órára ismét bezárt, mivel az erős szél és a sűrű havazás jelentősen rontotta a látási viszonyokat. A hirtelen felmelegedést egy nagy kiterjedésű ciklon okozza, amely Jan Mayen térségéből déli, enyhe levegőt hoz, kiszorítva az eddig uralkodó keleti hideget. A meteorológusok és a Norvég Víz- és Energetikai Igazgatóság (NVE) több figyelmeztetést is kiadott viharos szél, hófúvás és lavinaveszély miatt. Finnmarkban rendkívül erős széllökésekre, míg Észak-Norvégiában és Nordland megyében akár 15-25 cm friss hóra lehet számítani. A gyors felmelegedés miatt a havas, jeges utak különösen csúszóssá válhatnak. Nyugat-Norvégiában is viharos szél és heves esőzések várhatók, míg Kelet-Norvégia viszonylag nyugodt időjárásnak örvendhet, így az ország „időjárási nyertese” lehet ezen a héten. A lavinaveszély különösen Nordlandban, Nord-Tromsban és Nyugat-Norvégiában jelentős, ahol a nagy havazás és az erős szél miatt a síelők és túrázók számára veszélyes körülmények alakulhatnak ki. Orbán-Kereki Renáta Forrás: NRK

  • Az elektromos autók országszerte kiszorulhatnak a buszsávokból

    Kép: Unsplash Norvégiában az elektromos autókat országszerte kitilthatják a buszsávokból, míg az elektromos áruszállító járművek és teherautók számára megnyitnák ezeket a sávokat. Bár helyi kivételek lehetségesek, az alapelv az, hogy az elektromos személyautók nem használhatják a buszsávokat. Oslóban és környékén az eddig ideiglenes elektromos autótilalom véglegessé válhat, és akár a hétvégékre is kiterjeszthetik. Az új szabályokat a helyi közlekedési hatóságok határozzák meg és már véleményezésre is bocsátották őket. A döntés hátterében az áll, hogy az elektromos autók számának rohamos növekedése miatt a buszsávok egyre zsúfoltabbak lettek, ami akadályozza a tömegközlekedés zavartalan működését. Oslóban és Trondheimben már korábban is bevezettek korlátozásokat, míg Bergenben és Stavangerben az elektromos autók eddig szabadon használhatták a buszsávokat. Oslóban például tavaly májusban tiltották ki az elektromos autókat a buszsávokból, hogy csökkentsék az autóforgalmat a belvárosban, amikor a Ring 1 felújítása miatt jelentős közlekedési változások léptek életbe. Korábban az elektromos autók csak akkor használhatták a buszsávokat csúcsidőben, ha utast is szállítottak. Most az új szabályozás szerint alapvetően tilos lesz számukra a buszsávok használata, eltekintve attól, ha helyi kivételeket vezetnek be. Az Elektromos Autó Szövetség azt szeretné elérni, hogy azok az elektromos autósok, akik utast/utasokat szállítanak, továbbra is használhassák ezeket a sávokat, hiszen ez segíthet csökkenteni a kibocsátást és enyhíteni a közúti forgalmat. Az elektromos áruszállító járművek és teherautók viszont állandó hozzáférést kaphatnak a buszsávokhoz. Ennek oka, hogy 2024-ben az új áruszállító járművek kevesebb mint 30%-a volt elektromos, ami visszaesést jelent a 2023-as adatokhoz képest. A kormány és az SV párt közötti költségvetési megállapodás is támogatta ezt az intézkedést, hogy ösztönözzék az elektromos áruszállítás elterjedését. Az elektromos járműveket használó vállalkozások így elkerülhetik a forgalmi dugókat, és gyorsabban eljuthatnak ügyfeleikhez. Ezen felül a biogázzal és hidrogénnel működő áruszállító járművek számára is lehetővé tennék a buszsávok használatát. A végleges döntéseket a véleményezési folyamat lezárása után hozzák meg. Orbán-Kereki Renáta Forrás: NRK

  • Erőteljes áremelkedés az ingatlanpiacon: januárban 4,4%-kal nőttek az árak

    Kép: Unsplash A 2025-ös év erőteljes ingatlanpiaci áremelkedéssel indult, és a Nordea elemzője szerint ez csupán a kezdet.  Norvégiában az ingatlanárak januárban 4,4%-kal emelkedtek az Eiendom Norge statisztikái szerint. A szezonális ingadozásoktól megtisztított adatok alapján az árak 1,4%-kal nőttek az előző hónaphoz képest. Az elmúlt 12 hónapban az ingatlanárak összességében 7,3%-kal emelkedtek. Henning Lauridsen, az Eiendom Norge ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a legutóbbi erősebb áremelkedést 2022 januárjában tapasztalták. A legnagyobb növekedést Østlandet, Agder, Rogaland és Tromsø környékén figyelték meg.  Általánosságban elmondható, hogy az év első felében emelkednek az ingatlanárak, míg az év végén általában inkább csökkenés tapasztalható, de már decemberben is - szokatlan módon - 0,1%-os növekedést mértek. A nagyvárosok közül januárban Stavangerben és Kristiansandban volt a legnagyobb, szezonálisan korrigált 2,1%-os áremelkedés, míg Oslóban 1,9%-kal nőttek az árak. A legkisebb áremelkedést Trondheimben mérték, mindössze 0,5%-ot. Úgy tűnik, hogy mindez csupán a kezdet. Sara Midtgaard, a Nordea Markets vezető stratégája szerint erőteljes ingatlanár-emelkedés volt januárban, ami nem meglepő számára. Midtgaard úgy véli, hogy az ingatlanárak emelkedését a saját tőke követelményének változása is elősegítette, így várható, hogy a jövőben még gyorsabb áremelkedésre lehet számítani. Úgy véli, hogy 2025-ben a lakásárak rendkívüli mértékben emelkednek majd, ez csupán a kezdet. A szakértő szerint az emelkedés további ingatlanépítési boomot válthat ki. Amikor az új és használt lakások közötti árkülönbség csökken, várható, hogy megnövekszik az új lakások iránti kereslet, ami felgyorsíthatja az építkezéseket. Azonban időbe telik, amíg a hatások megjelennek. Hozzátette, hogy a lakásépítés lassan tér vissza a pandémia előtti szintre, és nem biztos, hogy elérjük azt a szintet. Ha az építkezések jelentősen felgyorsulnak, az hozzájárulhat a norvég gazdaság növekedéséhez, de ez befolyásolhatja a kamatcsökkentések ütemét is. Mindez erősebb, mint amire a Norges Bank számított, akik szezonálisan 0,5%-os emelkedést vártak. A Handelsbanken makrogazdasági szakértője, Karine Alsvik is elismerte, hogy az áremelkedés erősebb volt a vártnál. Ő 1,1%-os szezonálisan korrigált növekedést várt. Az emelkedés mértéke szerinte azt mutatja, hogy a saját tőkére vonatkozó követelmények csökkentésének hatása máris érezhető. Alsvik is arra számít, hogy a lakásárak erőteljes növekedése folytatódik, különösen az első negyedévben, mivel magas a bérnövekedés, csökkennek a kamatok és alacsony a kínálat. Miért emelkedhetnek tovább az ingatlanárak?  A gazdasági elemzők már hosszú ideje várják, hogy 2025-ben drámai áremelkedés következhet be. Az Eiendom Norge 10%-os növekedést prognosztizál, míg a Norges Bank 6,3%-os emelkedésre számít. Az egyik fontos tényező a központi bank kamatcsökkentései, amelyek olcsóbb jelzáloghiteleket eredményezhetnek. Bár az elemzők eltérő várakozásokkal rendelkeznek, a Norges Bank három-négy kamatcsökkentést jósol idén, és az első csökkentés márciusra várható. Továbbá, az új évben csökkentették a saját tőkére vonatkozó követelményeket (önerő mértékét) 15%-ról 10%-ra, ami növelheti a keresletet a lakások iránt, ezzel párhuzamosan pedig az árak is emelkedhetnek. A lakásépítés hosszú ideje történelmi mélyponton van, és a szakemberek szerint ennek következtében az árak is emelkedhetnek. A decemberi új lakások eladásai 8%-kal csökkentek az előző év decemberéhez képest, de az új építkezések száma 7%-kal nőtt a Boligprodusentene adatai alapján. Sissel Monsvold, az OBOS vezető közgazdásza elmondta, hogy az ingatlanpiacon most kezdjük igazán érezni az új lakások kínálatának rekordalacsony szintjét. Az OBOS lakások árai Oslóban 6,1%-kal nőttek az elmúlt hónapban. Az alacsony munkanélküliség és a magas bérnövekedés, amelyek növelik a vásárlóerőt, szintén hozzájárulnak az árak emelkedéséhez. A NBBL lakáspiaci barométere szerint az emberek túlnyomó többsége úgy véli, hogy a lakásárak továbbra is emelkedni fognak a következő évben. Orbán-Kereki Renáta Forrás: E24

  • Stoltenberg visszatér

    Kép: Wikipedia Január 30-án a Centrum Párt kilépett a kormánykoalícióból, miután feloldhatatlan ellentét alakult ki köztük és a nagyobbik kormánypárt, a Munkáspárt között az EU-hoz fűződő energiapolitikai kérdésekben. Ennek következtében 8 miniszteri poszt, köztük a pénzügyminiszteri maradt üresen (ezt január 30-ig a Centrum Párt elnöke, Trygve Slagsvold Vedum töltötte be). Jonas Gahr Støre miniszterelnök pedig erre válaszul kinevezte a norvég politika nagy visszatérőjét, Jens Stoltenberget pénzügyminiszternek.  Aki esetleg nem tudja, Stoltenberg 2000-2001-ben és 2005-2013 között a Munkáspárt színeiben látta el a kormányfői teendőket. Emellett 1993-1996 között a Brundtland-kormány ipar- és gazdaságügyi minisztere, majd 1996-1997 között Thorbjørn Jagland kormányának pénzügyminisztere, 2014-2024 között pedig a NATO főtitkára volt. Stoltenbergnek saját bevallása szerint más tervei voltak, de gondolkodás nélkül igent mondott Støre megkeresésére. Ezen tervek pedig az alábbiak voltak: A Bilderberg-csoport, és a müncheni biztonsági konferencia vezetése. Előbbiről lemondott, utóbbit pedig pénzügyminiszteri megbízatásának lejártával folytatni kívánja. Emellett az is eldőlt, hogy korábbi NATO-beli tanácsadója, Sissel Kruse Larsen lesz a minisztériumi államtitkára, másik két államtitkára pedig Astrid Scharning Huitfeldt (aki eddig Støre mellett látta el az államtitkári feladatokat) és Ellen Reitan (aki korábban Trygve Slagsvold Vedum államtitkára volt) lett.  Jonas Gahr Støre miniszterelnök, aki az elmúlt 25 év első egypárti kormányának lett így a vezetője, egy sajtótájékoztató keretein belül arról számolt be, nem várta el, hogy Stoltenberg igent mondjon a felkérésre. Szerinte a most 65 éves korábbi kormányfő a norvég és a nemzetközi politikában is sok dolgot tett, emellett neki jó barátja. Úgy véli, hogy Norvégiának megbízható pénzügyminisztere lesz Stoltenberg.  Martin Bech Holte, a Landet som ble for rikt című könyv szerzője csodálja Stoltenberg bátorságát, hogy elvállalta ezt a feladatot, és izgatottan várja, mi fog ebből kisülni. Meglátása szerint különösen érdekes lesz látni, hogy a választások előtt milyen hatással lesz ez a Munkáspárt történelmi mélységekben stagnáló népszerűségére, amely az előző években gyakran még a 20%-ot sem érte el, a legfrissebb mérések szerint viszont jelentősen megugrott az eggyel korábbi kutatásokhoz képest. Respons Analyse: 18,3% --> 26,7%, InFact: 18,4% --> 30,7%, Norfakta: 18,4% --> 24,7%, Verian: 19,8% --> 25,7% (csak olyan kutatásokat vettem figyelembe, amelyek február 4-én, vagy azután zárultak le). Bech Holte még azt is hozzátette, hogy Stoltenberg gazdaságpolitikai megközelítése józan, tudományos alapokon nyugvó, kvantitatív és logikus. Emellett jó gazdasági, munkaerőpiaci és gazdaságpolitikai alapokkal és komoly nemzetközi kapcsolati hálóval rendelkezik, ami Norvégia számára sokat jelenthet a más országokhoz fűződő viszonya terén.  Marit Arnstad, a Centrum Párt politikusa szerint izgalmas fordulat Stoltenberg visszatérése. Ez a lépés pedig megdobhatja a Munkáspárt támogatottságát a választások előtt. Marie Sneve Martinussen, a Kommunista Párt elnöke úgy vélekedik, hogy Stoltenberg korábban a nyereséges vállalatok és a nagy vagyonok jelentősebb megadóztatásáért kampányolt (érdekes jelenség, hogy leggazdagabbak jelentősebb megadóztatásán általában azok vannak a legjobban felháborodva, akiket ez a legkevésbé sem érint, mivel távolról sem keresnek annyit, hogy ebbe a sávba essenek). Szerinte erre most is szükség lenne az újraelosztáshoz, a megfelelő fogászati reformhoz és az országos jólét megerősítéséhez, ezért érdekes lesz figyelni, hogy pénzügyminiszterként milyen döntéseket hoz majd. Sylvi Listhaug, a Haladás Párt elnöke gratulált az összes most kinevezett miniszternek. Szerinte nagyszerű Stoltenberg visszatérése, mivel 3,5 év után az országnak ismét rátermett pénzügyminisztere lesz, de szerinte sajnálatos, hogy a politika ettől még ugyanaz marad. Kristin Halvorsen, a Szocialista Balpárt korábbi elnöke szerint ez remek lépés volt Støre részéről. Az NRK-nak küldött SMS-ében kifejtette, hogy Stoltenberg személyében olyan pénzügyminisztere lesz Norvégiának, akit komolyan foglalkoztat a klímaváltozás és az elosztás, vagyis hivatali ideje alatt olyan döntéseket is hozhat, amelyek messze túlmutatnak a jelenlegi parlamenti cikluson.  Harald Magnus Andreassen, a Sparebank1 Market vezető közgazdásza szerint Norvégia egy kicsit megakadt adópolitika terén. Úgy gondolja, hogy az előző időszak kormányai mind eszközöltek olyan adópolitikai változtatásokat, amelyek nem egy baloldal és jobboldal közötti kompromisszum eredményei voltak. Ez pedig instabilitáshoz vezetett, ami nem vált az ország előnyére. A maga részéről Andreassen egy új adóbizottság felállítását javasolja Stoltenbergnek, emellett sok szerencsét kíván a munkájához.  Ingrid Schulerud, Stoltenberg felesége szerint ez a felkérés kissé meglepetésként érte őket. Szerinte férje azt érezte, hogy még tud jót cselekedni és pozitívan hozzájárulni Norvégia sorsának alakulásához. Majd azt is hozzáteszi, hogy az eddigiekhez képest kevesebbet kell majd utazgatniuk, mivel a pénzügyminiszter munkája főképpen a Pénzügyminisztériumban zajlik.  Az új Støre-kormány frissen kinevezett tagjai:  Jens Stoltenberg (korábbi miniszterelnök): PénzügyminiszterNils Kristen Sandtrøen (Hedmark országgyűlési képviselője): Földművelés és élelmezésügyi miniszterKjersti Stenseng (A Munkáspárt innlandeti párttitkára): Önkormányzati és vidékfejlesztési miniszterLene Vågslid (Telemark országgyűlési képviselője): Gyermek- és családügyi miniszterTore O. Sandvik (Trøndelag korábbi megyei közgyűlési elnöke): Honvédelmi miniszterSigrun Aasland (a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára): Felsőoktatási és kutatásügyi miniszterÅsmund Aurkurst (Akershus országgyűlési képviselője): Fejlesztési miniszterAstri Aas-Hansen (Az országgyűlés hírszerzési- felügyeleti- és titkosszolgálati bizottságának elnöke, elsőfokú bíró): Igazságügyi és katasztrófavédelmi miniszter Kovács Ádám Forrás: NRK

  • Újabb támogatás az UNRWA-nak

    Kép: Unsplash Norvégia kormánya 275 millió koronával járul hozzá az ENSZ Palesztin Menekültügyi Ügynökségének (UNRWA) munkájához. Espen Barth Eide külügyminiszter sajtóközleményében mondta el, hogy a romokban lévő Gáza miatt az UNRWA munkájára nagyobb szükség van, mint valaha. A norvég támogatásnak köszönhetően több millió palesztin menekült részesülhet segítségben Palesztinában és a környező régióban. Az izraeli parlament megtiltotta az UNRWA tevékenységét Izraelben és Kelet-Jeruzsálemben, ami súlyosan korlátozza az ügynökség gázai és ciszjordániai működését. Pál Bettina Forrás: NRK

  • Egy válogatott játékos az ötödosztályban

    Kép: Nybergsund IL Rendkívül érdekes a 62 lett válogatottsággal büszkélkedő Artūrs Zjuzins története. A 33 éves középpályás hazája válogatottjának tagjaként 9 gólt szerzett, most pedig a lett élvonalból a norvég ötödosztályú Nybergsund IL csapatához szerződött. A TV2-nek elmondta, hogy már régóta gondolkodott azon, hogy Norvégiába költözzön, ez pedig most meg is valósult. Zjuzins szerint Trysil egy kellemes környék, amit nagyon fog kedvelni. A kelet-norvégiai csapattal már tavaly év elején hírbe hozták, ám akkor a lett élvonalbeli Liepaja csapatát választotta, innen nyáron a 2-szeres bajnok Daugavpilshez igazolt.  A norvég átigazolás tényéről elsőként az Østlendingen számolt be. Az Indre Østland-liga 2024-es kiírásában a 6. helyen zárt a Nybergslund, a kupából meg az első körben zakóztak ki, miután egy 8-ast kaptak a másodosztályú Kongsvingertől úgy, hogy egyet sem tudtak nekik lőni cserébe.  Milivoj Knezevic, aki egyszemélyben a klub ügyvezető igazgatója és edzője, rendkívül elégedett az új igazolással. Szerinte Zjuzins fontos építőköve lesz a csapatnak, ám az nem igaz, hogy majd ő egyedül mindent meg fog tudni oldani. Ezzel együtt egy rendkívül tapasztalt és jó képességű játékossal lettek gazdagabbak. Fontos azt is megjegyezni, hogy Zjuzinst honfitársa, a szintén a Nybergsund sorait erősítő Anastasijs Mordatenko győzte meg. Kapott a klubtól lakhatást és profi szerződést, a szponzorokon keresztül pedig munkát is sikerült neki szerezni.  A 33 éves támadó középpályást felesége és 3 gyereke nemsokára követi Norvégiába, ahol hosszabb távra szeretnének berendezkedni. Válogatott karrierje során olyan kiválóságok ellen is pályára lépett, mint Arjen Robben (a 2014-es, Hollandia elleni EB-selejtezőn 6-0-ra kaptak ki a lettek), vagy Erling Haaland és Martin Ødegaard. Ez utóbbiak ellen 2021-ben egy VB-selejtezőn játszott, akkor Norvégia 2-0-ra nyert, majd a visszavágón, ahol Zjuzins végig a kispadot melegítette, az Ullevaalban egy bravúros 0-0-t harcoltak ki a lettek. Kovács Ádám Forrás: TV2

  • Történelmi jelentőségű szabadkereskedelmi megállapodás Thaifölddel

    Kép: Wix Január 23-án Norvégia és az EFTA többi tagállama történelmi jelentőségű szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Thaifölddel a davosi Világgazdasági Fórumon. A megállapodás életbe lépését követően a Norvégia és Thaiföld közötti külkereskedelem közel 90%-a vámmentessé vált, és a tervek szerint 15 éven belül a norvég export 99,8%-a is vámmentessé válhat. Az elmúlt években a Norvégia és Thaiföld közötti külkereskedelem folyamatosan növekedett, elsősorban a norvég tengeri élelmiszerek exportjának jelentős bővülésének köszönhetően. 2023-ban a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke megközelítőleg 12 milliárd korona volt. Ez a megállapodás nagyon fontos Norvégia gazdasága számára, különösen egy olyan globális környezetben, ahol egyre több ország vezet be kereskedelmi korlátozásokat. Jan Christian Vestre, Norvégia kereskedelmi és ipari minisztere hangsúlyozta, hogy az ilyen egyezmények kulcsfontosságúak a norvég vállalatok piaci hozzáférésének biztosításához. Pál Bettina Forrás: Regjeringen

  • DyreID: Úgy tűnik, egyre kevesebben vállalkoznak kutya- vagy macskatartásra

    Kép: Wix Tavaly 77 000 kutya és macska kapott csipet Norvégiában, ami 21%-kal kevesebb, mint a 2021-es pandémia évében elért rekord. A DyreID nevű szervezet arra tippel, hogy az idő sokat nyom a latba, amikor választásra kerül a sor. Azt látjuk, hogy a kutyák számának a pandémia során történt iszonyatos növekedése 2023-ban fordult meg, majd a csökkenés tovább fokozódott 2024-ben – mondja Sasja Rygg, a DyreID (állatok digitális azonosításával foglalkozó cég) marketing vezetője az NTB-nek. A DyreID a TNS Kantar  (piackutató cég) számaira alapozva - amely nyilvántartja azokat a háztartásokat, melyekben kutyát vagy macskát tartanak - úgy becsüli, hogy ők csipezik és regisztrálják a kölyökkutyák 95%-át, valamint a kismacskák 80%-át minden évben. A csipezések száma így meg tudja mutatni az évről évre változó trendeket. 2024-ben 41 854 kutya kapott ID-t, ami 27%-kal alacsonyabb szám, mint a 2021-es rekordévben. Tavaly még a 2019-es normál évhez képest is kevesebb kutya lett regisztrálva – mutat rá Rygg. A macskák számai relatíve magasan vannak továbbra is, nagyjából a koronajárvány előtti szinten – mondja. 34 949 macska kapott csipet tavaly, 12%-kal kevesebben, mint 2021-ben. A kevés idő meghatározóbb, mint a drágulás A felelős állattartás költségei, minden máshoz hasonlóan, megemelkedtek. Mind az állatok megvásárlása, a szükséges felszerelés, gondozás, étel, biztosítás és rendszeres orvosi vizsgálatok drágultak. Mégsem gondolom, hogy a visszaesés hátterében csak ez állna. Azt hiszem sokkal inkább az állatokra fordított időről van szó. Tudni kell, hogy az idő- és a pénzszükségletek is növekedtek – mondja Rygg. Úgy gondolja, hogy az idő volt az a tényező, ami leginkább közrejátszott abban, hogy pandémia alatt többen szereztek be kutyát vagy macskát, mint a korábbi években. Sokan eljátszottak a gondolattal akár már évekkel korábban is, hogy legyen házikedvencük, de elvetették az ötletet a sok belefektetendő idő és energia miatt. Aztán jó néhányan belevágtak, amikor lehetőségük adódott rá a pandémia alatt – mondja. Most, hogy visszatértünk a normál menetbe, mindenfélére kell, hogy jusson időnk és ez bizony elriasztja az embereket attól, hogy beszerezzenek például egy kutyát. Klasszikus névválasztások Kevés kivétellel a korábban is népszerű neveket és fajtákat választjuk. Milo és Luna vezetik a kutyanév toplistát, a cicafiúkét Simba, de a lányoknál ott is a Luna arat. Amúgy a Simba a kutyák esetében is népszerű, és valószínűleg továbbra is tartja majd magát az élbolyban, ha kijön az új Oroszlánkirály film. Az olyan klasszikus kutya- és macskanevek mellett, mint a Sofus, Pus, Nala, továbbra is szívesen adunk kedvenceinknek embernevet/személynevet, mint Leo, Max, Molly, vagy merítünk ihletet az óskandináv nevekből, lásd Odin, Balder vagy Saga. Rygg szerint sokat számít az is, hogy gyakran ráhagyjuk a névválasztást gyermekeinkre azok után, hogy a szülők döntöttek az állat fajáról, fajtájáról. A norvégok favoritjai Ami a fajtákat illeti, a kutyák esetében a keverékek, a macsekoknál a házimacska dominál. A keverékkutya kategóriába sok minden beletartozik, például a törzskönyv nélküli fajtajellegű kutyák, két konkrét fajta keverékei, illetve kitenyésztés alatt álló új fajták, mint például a cockapoo és a labradoodle – mondja Rygg. Mint korábban, most is a border collie, a golden retriever és a labrador retriever a leggyakrabban választott fajták, ami azt mutatja, hogy Norvégia a megbízható családi- és munkakutyákat favorizálja, amikkel könnyű együtt élni, könnyen nevelhetőek és könnyen tisztán tarthatóak. Ezek jó és sokoldalú állatok, ellenállóak, strapabírók és kedvesek. A listavezető kutyafajták általában olyanok, melyek szőrzete kevés gondozást igényel - mondja Rygg. (Ezek szerint Sasja Rygg még nem látott közelről golden retrievert, border collie-t vagy egész évben többé-kevésbé vedlő labradort - a szerk. megjegyzése.) Olyan kutyát válassz, ami passzol hozzád Ryggnek van egy mindenek felett álló jó tanácsa a leendő állattartók, de különösen a kutyatartók számára. Ügyeljünk arra, hogy olyan fajtát válasszunk, aminek energiaszintje illeszkedik a családhoz, illetve a tulajdonoshoz. Így az ember mindent meg tud adni a kutyájának, amire csak szüksége van, stressz és küszködés nélkül. Minden kutyának szüksége van sétára, mozgásra és ingerekre, de fajtánként eltérő, hogy mennyire. Sokkal jobb kapcsolatod lesz a kutyáddal, ha nem kell folyton a lelkiismereteddel harcolnod, hogy nem adod meg neki, amire szüksége lenne. És ha nem szereted a szőrápolást, akkor nem javasolt olyan kutyát választani, melynek a szőrzete heti több óra ápolást igényel. Ez csak gondot okozna – teszi hozzá. Csonkáné Balczer Tünde Forrás: ABC Nyheter

  • Megemlékezés a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján

    Kép: Wikipedia Január 27-én Jonas Gahr Støre miniszterelnök Haakon koronaherceggel együtt vett részt a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján Lengyelországban. Idén van a 80. évfordulója annak, hogy felszabadították a nácik által megszállt Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábort. A miniszterelnök elmondta, hogy a holokauszt során elkövetett mészárlások példátlanok a történelemben, és mindannyiunk felelőssége küzdeni az antiszemitizmus ellen. A megemlékezést követően a miniszterelnök és a koronaherceg találkozott Chana Abermannal, egy Norvégiában élő holokauszt-túlélővel, akinek személyes története mély benyomást tett rájuk. 1940-ben körülbelül 2100 zsidó élt Norvégiában, közülük 450–500 fő menekültként érkezett más országokból. A Norvégiából Auschwitzba deportált 772 zsidó közül mindössze 37-en élték túl a holokausztot. A miniszterelnök elmondta, hogy az antiszemitizmus Norvégiában és más országokban is újra növekvő probléma. Hozzátette, hogy az antiszemitizmus és a megkülönböztetés minden formája aláássa a társadalmi bizalmat és nyitottságot, ezért ezek ellen határozottan fel kell lépni.   Pál Bettina Forrás: Regjeringen

  • Kemény menet vár a Cityre

    Kép: Wix Megtartották január 31-én a labdarúgó Bajnokok Ligája pótselejtezőinek sorsolását. Az alapszakaszt a 22. helyen befejező Manchester City is érdekelt volt ebben. A zárófordulóban hazai pályán 0-1-ről fordítva 3-1-re verték a belga Club Brugge csapatát, így nem esett meg az a szégyen Haalandék csapatával, hogy már a rájátszásba sem jutnak be. Ilyesmi utoljára a BL 2012/13-as kiírásában esett meg velük, itt a Real Madrid-Dortmund-Ajax hármas mögött 3 döntetlennel és 3 vereséggel az utolsó helyen zártak csoportjukban.  A BL idei pótselejtezőjében pedig alaposan ráfaragott a City, ugyanis a legjobb 16 közé kerüléshez a 15-szörös győztes Real Madridot kellene megverni, akik olyan klasszisokkal állnak fel, mint Mbappé, Vinícius Jr., vagy Bellingham. Pep Guardiola, az angol bajnoki címvédő menedzsere az Arsenal elleni vasárnapi rangadót megelőző sajtótájékoztatón megállapította, hogy máris egy rangadóval kezdenek az egyenes kieséses szakaszban, ráadásul zsinórban negyedszer a Real ellen (2022-ben és 2024-ben a Királyi Gárda győzött, 2023-ban pedig a City. Fun fact: ennek a párharcnak a győztese az adott évben a BL-t is megnyerte.). A katalán mester azt is leszögezte, hogy igen, lehetett volna egyszerűbb is a sorsolás (viszont így legalább a csúcsfutball szerelmesei gazdagabbak lesznek két titán újabb összecsapásával). Az első meccset február 11-én vagy 12-én játsszák, a visszavágókat február 18-án és 19-én. A párharcot a City kezdi hazai pályán az Etihadban, a visszavágóra pedig leugranak Madridba.  A további párharcok és a lehetséges nyolcaddöntős ellenfelek: Manchester City – Real Madrid Monaco – Benfica Sporting – Borussia Dortmund Club Brugge – Atalanta Celtic – Bayern München Juventus – PSV Feyenoord – AC Milan Brest – Paris Saint-Germain Nyolcaddöntők: A Liverpool és a Barcelona (1. és 2. az alapszakaszban) a Monaco-Benfica és a Brest-PSG párharcok győzteseivel találkozik (ezt még külön sorsolják majd február 21-én).  Az Arsenal és az Internazionale (3. és 4. az alapszakaszban) a Juventus – PSV és a Feyenoord – AC Milan párharcok győzteseivel találkozik. Az Atlético Madrid és a Bayer Leverkusen (5. és 6. az alapszakaszban) a Celtic – Bayern München és a Manchester City – Real Madrid párharcok győzteseivel találkozik. A Lille és az Aston Villa (7. és 8. az alapszakaszban) a Sporting – Borussia Dortmund és a Club Brugge – Atalanta párharcok győzteseivel találkozik. Kovács Ádám Forrás: Aftenposten

  • Egymilliónál is több norvégot veszélyeztethet a «néma gyilkos»

    Kép: Wix Sokan lehetnek érintettek anélkül, hogy tudnának róla. Fejfájás, fáradtság, szédülés, orrvérzés lehetnek a «néma gyilkosnak» is titulált betegség tünetei. Komolyan kell venni, mivel a következmények súlyosak is lehetnek. A magas vérnyomás a legfontosabb kockázati tényezője a legtöbb szív- és érrendszeri betegségnek (pl. agyvérzés, szívinfarktus, szívelégtelenség), és szintén rizikófaktora a veseelégtelenségnek. Világszinten a magas vérnyomás a legfontosabb visszafordítható rizikófaktora a női halálozásnak és a második legfontosabb a férfiak halálozásának (az első a dohányzás). Amennyiben a felső érték 140, és/vagy az alsó érték 90 felett van, magas vérnyomásról beszélünk. Általában véletlenül derül ki, mivel sok embernél nem okoz tüneteket. A magas vérnyomás okai lehetnek: - A kor elórehaladtával növekszik a vérnyomás. - Túlsúly és elhízás. - Napi alkoholfogyasztás. - Túl magas sóbevitel (különösen a változókoron átesett nőknél). - A terhességi komplikációkkal szembesülő nők esetén jelentősen magasabb az esély, hogy később magas vérnyomásuk legyen. - Kisebb arányban más betegség szövődménye a magas vérnyomás. - Családi halmozódás is megfigyelhető, ha a szüleid vérnyomása magas volt, van esély, hogy neked is az lesz. A jelenlegi irányelvek szerint fontos minél hamarabb megkezdeni a gyógyszeres kezelést. Ezen felül életmódbeli változtatások javasoltak: - 20-25 között tartani a BMI-t (Body Mass Index – testtömegindex). - Rendszeres aktivitás. Hortobágyi Krisztina Forrás: TV2

  • Északi vacsora komoly témákkal fűszerezve

    Forrás: Mette Frederiksen, Facebook Mette Frederiksen, Dánia miniszterelnöke a Facebookon osztott meg egy képet, amelyen Jonas Gahr Støre, Norvégia miniszterelnöke, Alexander Stubb, Finnország elnöke és Ulf Kristersson, Svédország miniszterelnöke társaságában vacsorázik. Az északi vezetők a dán miniszterelnöki hivatalban tartott hivatalos megbeszélésüket követően gyűltek össze egy informális estére, ahol valószínűleg komoly témák is szóba kerültek, mint például Grönland kérdése. Frederiksen elmondta, hogy az aznapi találkozón a regionális védelmi és biztonságpolitikai együttműködés volt a fő téma. A dán miniszterelnök háláját fejezte ki kollégáinak, amiért szövetségesként Dánia mellett állnak ezekben a kulcsfontosságú kérdésekben, ezért is osztotta meg a képet. Pál Bettina Forrás: DR

  • Mourinho nem tér vissza Norvégiába

    Kép: Wix Miután Nizzában 1-1-es döntetlent játszott a Bodø/Glimt január 30-án a labdarúgó Európa Ligában, eldőlt, hogy pótselejtezőt kell vívnia a norvég bajnoki címvédőnek. Ezen a ponton két lehetséges ellenfelük volt, a jelen pillanatban a holland élvonal 5. helyén álló Twente, vagy a José Mourinho által irányított török Fenerbahçe, akik jelenleg másodikak hazájuk bajnokságában. (A portugál mester egyébként nem őrizhet kellemes emlékeket Norvégiáról, 2021 októberében a Konferencia Liga csoportkörében 6-1-re kapott ki akkori csapatával, az AS Romával Bodøben. A csoportkör visszavágóján Rómában 2-2-es döntetlen született, majd a sorozat negyeddöntőjében is találkoztak a csapatok. Akkor az első meccset hazai pályán 2-1-re a norvégok nyerték, majd a visszavágón a Roma érvényesítette a papírformát, és 4-0-ra kiütötte az aranysárga csapatot.)  A sorsoláshoz visszakanyarodva, a bodøi csapat végül a Twentét kapta, ellenük kell majd kiharcolni a nyolcaddöntőt. A holland klub legismertebb norvégja az 50-szeres válogatott támadó Hallvar Thoresen, aki 1976 és 81 között volt az enschedei csapat játékosa, és 135 meccsen 46 gólt szerzett, a PSV Eindhovenben ehhez még hozzátett 179 meccset és 106 gólt 1981 és 88 között, ezzel a 152 találattal a mai napig a holland élvonal történelmének legeredményesebb külföldi játékosa, olyan klasszisokat megelőzve, mint Ronaldo (mármint a brazil kiadás), Ibrahimovič vagy a legharapósabb csatár, Luis Suárez. Thoresen meglátása szerint kiegyenlített párharc várható, aminek nincs egyértelmű esélyese. A Twentét nagyon erősnek tartja, pláne hazai pályán, ugyanakkor a négyszeres norvég bajnokot hasonlóképpen jellemzi.  Jostein Gundersen, a Glimt középpályása szerint egy jó kis párharcra van kilátás egy jó holland klub ellen, és a következő hetekben alaposan fel fognak készülni belőlük. A 28 éves játékos bevallotta azt is, hogy egyébként nem sokat tud leendő ellenlábasukról, de majd a közeljövőben alaposabban megismerkednek. A másik lehetséges ellenfél José Mourinho Fenerbahçéja lett volna, ám őket sikerült elkerülni. Kjetil Knutsen tréfásan megjegyezte a Nice elleni 1-1-et követően, hogy portugál kollégájának nem biztos, hogy olyan nagy kedve lenne ellenük meccselni, mert már többször is megégette magát a messzi északon. Amennyiben összejön a Bodønek a továbbjutás, akkor vagy az Olympiakos Pireus vagy a Glasgow Rangers vár rájuk a nyolcaddöntőben. A párharcot február 13-án és 20-án játsszák, a Glimt idegenben kezd. További párosítások: Ferencváros - Viktoria Plzeň Twente - Bodø/Glimt Union SG – Ajax AZ Alkmaar – Galatasaray Porto – Roma Fenerbahçe – Anderlecht PAOK – FCSB Midtjylland - Real Sociedad Kovács Ádám Forrás: NRK

  • Észak legnagyobb építménye a 200-as évekből

    Kép: Øvre Eiker, Wikipedia Komoly elvárásokkal kezdték meg az ásatásokat 2023 nyarán a régészek Øvre Eikerben, és nem csalódtak. Semben találtak egy szokatlan arányokkal rendelkező hatalmas házat. A ház 16 méter széles volt, 9 méter fesztávolsággal a tetőt tartó oszlopoknál a főhajóban, ami azt jelenti, hogy 9 méter hosszú gerendákra volt szükség keresztben. - Az 1400-as évekig kell visszamennünk, hogy ilyen épületeket találjunk, ezért azt gondoltuk, ez az épület is akkorra tehető – mondta Jes Martens, a projekt vezetője, az Oslói Egyetem Kultúrtörténeti Múzeumának adjunktusa. A szénizotópos vizsgálatból azonban az derült ki, hogy az épület a 200-as évekből származik. A régészek először azt hitték, hogy a kormeghatározás hibás volt, azonban további vizsgálatok megerősítették az épület korát. Martens elmondása szerint ez az épület nagyobb, mint amelyeket Dániából és Svédországból ismerünk ebből az időszakból. - Egy ilyen kivételes épület minden bizonnyal valami nagy dolgot reprezentált, hatalom és gazdagság jelképe lehetett. Elképzelhető, hogy királyi csarnok volt, központi elhelyezkedése és természeti erőforrásokhoz való hozzáférése miatt – mondta Martens. A 200-as években az éghajlat viszonylag enyhe volt, a víz pedig magasabb szinten állt, így a nagy hajók egészen Sem belsejéig be tudtak úszni. Ha valóban uralkodott egy király 700 évvel Széphajú Harald előtt, arról majd a történészek beszámolnak. - Léteznek olyan régi skandináv írások, amelyek egészen Krisztus születéséig visszavezetik a skandináv királyokat. Eddig ezeket csak legendáknak tartották, de úgy tűnik, mégis lehet valóságalapjuk. Martens bemutatott több olyan leletet is, amely igazolja azt az elméletet, miszerint Semben valóban királyok uralkodtak. Létezhetett egy olyan királyi székhely, ahol a Római Birodalom idején egyesíteni próbálták Skandináviát, és amelyet Semből mint hatalmi központból irányítottak. - Dániában Jyllandon és Fyn szigetén sok olyan fegyverleletet találtak, amelyek Norvégiából és Svédországból kerültek oda, egy olyan hadsereg által, amely meg akarta hódítani Nyugat-Dániát. Ezt a hadsereget egy olyan helyen szervezték, ahol könnyen hozzáférhettek különböző erőforrásokhoz – mondta Martens. Az óriási épület közelében lévő mocsárból előkerült egy váza, az úgynevezett Solberg-váza, amely az egyetlen olyan üvegváza, amelyet a Római Birodalom határain kívül találtak. Ezt valószínűleg egy hatalommal bíró ember birtokolta, és lehetséges, hogy ajándékba adták egy királynak. A 2023-as ásatást a Norvég Kulturális Örökségvédelmi Igazgatóság (Riksantikvaren) finanszírozta, és a Kultúrtörténeti Múzeum, az önkormányzat és lelkes rajongók együttműködésével valósult meg. Most abban reménykednek a régészek, hogy eszközöket kapnak a kutatás folytatásához. A ház másik fele egy olyan területen állhatott, amely most az út alatt, illetve az úttal szemközti földterület alatt található. Kékedi Anna Forrás: Forskning

  • Breivik ismét vesztett, jön az újabb fellebbezés

    Kép: Wikipedia Szerdán született meg az ítélet Anders Behring Breivik perében, ahol a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elítélt fogvatartási körülményei nem ellentétesek az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel. A bíróság ezzel megerősítette az elsőfokú ítéletet a terrorizmus miatt büntetését töltő férfi keresete ügyében. Breivik a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbez. A másodfokú bíróság sajtóközleménye szerint hangsúlyosan vették figyelembe azt a biztonsági kockázatot, amit Breivik továbbra is jelent, valamint azt, hogy a büntetésvégrehajtás olyan intézkedéseket hozott meg, amelyek kompenzálják a szigorú fogvatartási körülményeket. Az elítélt terrorista második alkalommal perelte az államot az Egyezmény megsértése miatt. Tavaly ősszel Breivik keresetének minden pontját elutasította elsőfokon az Oslói Bíróság, ezután a férfi fellebbezett. A másodfokú bíróság december elején tárgyalta az ügyet, a tárgyalásokon Breivik videón keresztül vett részt a Ringerikei börtönből. Az államot képviselő Kristoffer Nerland ügyvéd álláspontja szerint Breivik továbbra is veszélyes, a nagyon szigorú biztonsági intézkedések mind szakmailag, mind jogilag megalapozottak. Az ítélet megerősíti, hogy a börtön széleskörű aktivitásra ad lehetőséget. Az Igazságügyi és Közbiztonsági Minisztériumot képviselő Caroline Røkenes együtt dolgozott vele az ügyön. - Ahhoz, hogy jelentős könnyítések történjenek, Beriviknek meg kellene mutatnia, hogy képes és akar változni. Ezt nem tette meg – fűzte hozzá Nerland. Breivik ügyvédje, Øystein Storrvik elmondta, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbeznek, és hajlandóak az ügyet a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságig elvinni. Elmondása szerint az Európai Emberi Jogi Bíróságnak nincs gyakorlata ilyen hosszú elkülönítés ügyében, amiben Breivik 13 éve él. Úgy véli, hogy ez egy precedens értékű döntés lehet. Egészen 2012-es bebörtönzése óta egy börtönfolyosó legvégén van bezárva, ráccsal elválasztva a többi rabtól. Először több évet töltött a Telemarki börtönben, 2022 óta pedig a hasonló körülményeket biztosító Ringerikei börtön vendégszeretetét élvezi. - Egy zárt világban él – mondja a jogi képviselő. Hortobágyi Krisztina Forrás: ABC Nyheter

  • A norvég darts hajnala

    Kép: Unsplash Mathias Myrvang Isaksen nevével gondolom eddig senki nem találkozott. Nem is meglepő, mert a 17 éves norvég fiú csillaga most van felemelkedőben. A fiatal dartsos sorra járja az európai versenyeket, saját elmondása szerint külföldön, például Németországban többen ismerik, mint szülőhazájában. Isaksen szerint a német gyerekek jobban rajonganak érte, gyakran kérnek tőle közös képet, ő pedig az ilyen kéréseknek mindig szívesen tesz eleget.  Isaksen története a 2019-es VB-n kezdődött. Karácsonykor a tévében éppen a VB-t közvetítették, az akkor 11 éves fiú közölte, hogy felhagy a focival, és inkább dartsozni szeretne. Nagy álma az, hogy egy napon a londoni Alexander Palace-ben (közismertebb nevén Ally Pally), a VB-k helyszínén léphessen pályára. A még iskoláskorú játékos saját elmondása szerint napi 3-5 órán át hajigálja a nyilakat a táblába. Hogy eleget tudjon készülni és versenyezni, különleges órarend szerint tanul.  Myrvang Isaksent nem kimondottan hajlott kora miatt a friss világbajnok Luke „The Nuke” Littlerhez hasonlítja a cikk. Az életkoruk és a darts iránti rajongásuk mellett még egy közös dolog van bennük, mégpedig az, hogy időnként együtt edzenek. Isaksen azt is elárulta, hogy a fizikai felkészülés mellett egy külön mentális edző is foglalkozik vele, hogy a meccsekkel járó nyomást jobban bírja. Arra a kérdésre pedig, hogy Littlert a példaképének tekinti-e, az a válasz érkezett, hogy ez nem igazán megy neki, tekintve, hogy egyidősek, viszont azzal tisztában van, hogy Littler egyike a nagymenőknek, akihez sokan fogják mérni magukat.  Littler és Isaksen először Hollandiában, a World Masters 2022-n találkoztak. Ami pedig a sikerek megünneplését illeti, két teljesen eltérő játékosról van szó. Littler saját bevallása szerint kebabbal és e-cigivel lazít. Mathias „The Norwegian Fellow” Myrvang Isaksen viszont a tanárai és szülei hatására inkább úgy döntött, hogy ezeket nem csinálja. Helyette inkább csak pihenget, meg ha a szállodában van edzőterem, akkor oda vonul el.  Mona-Lisa Brodin, a Norvég Dartsszövetség elnöke szerint fontos, hogy legyenek Isaksenhez hasonló figurák a norvég darts világában. Brodin azon az állásponton van, hogy a darts-nak nincs esélye életben maradni Norvégiában ifijátékosok nélkül. Myrvang Isaksen sokáig az egyetlen junior dartsjátékos volt az északi országban, de most egy kisebb fellendülés tapasztalható, már 20 regisztrált junior van, és ki tudja, még hányan ragadtak országszerte dartsnyilat mostanában. Kovács Ádám Forrás: NRK

  • Asker növeli az alkalmazottak számát az óvodákban és a napközikben (SFO)

    Kép: Wix Asker kommune további milliókat fordít arra, hogy több munkavállalót alkalmazzon az iskolai szabadidős tevékenységekhez és az óvodákban. Az új év előtt állapodott meg az SV (Sosialistisk Venstreparti – Szocialista Balpárt) a kormányzó pártokkal az éves állami költségvetésről. A megegyezés részeként 1,35 milliárd koronát különítettek el a munkaerő-állomány növelésére óvodákban és napközikben. Néhány kommune, mint például Bergen, teljesen más dolgokra tervezi költeni az extra pénzt, míg Asker pontosan arra, amire szánták, vagyis több alkalmazott foglakoztatására. A kommune körülbelül 20 millió koronával kapott többet. Az egyik felét óvodai, a másik felét napközis alkalmazottakra költik majd, írja a Budstikka nevű helyi újság. Az Askeri Oktatási Kamara (Utdanningforbundet Asker) vezetője, Børge Holen örömét fejezte ki, hogy a kommune az anyagi eszközöket valóban arra használja, amire azt szánták a központi költségvetésben. Ez egy örömhír, és igen jókor jött az óvodai és a napközis alkalmazottak számára. Reméljük, hogy mind a dolgozóink, mind pedig a gyerekek érzékelni fogják, hogy több felnőtt között oszlik meg a munka a gyerekek körül. Talán a betegállományban töltött napok számára is hatással lesz - mondja Holen. Az elnökség Askerben úgy döntött, hogy az extra forrásokat elsősorban a sajátos nevelési igényű gyerekekkel kapcsolatos kezdeményezésekre fogják fordítani. Csonkáné Balczer Tünde Forrás: Utdanningsnytt

  • A norvég miniszterelnök is gratulált Donald Trumpnak

    Kép: Unsplash Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök gratulált Donald Trumpnak az Egyesült Államok 47. elnökévé történő beiktatása alkalmából. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok Norvégia egyik legfontosabb szövetségese, és reményét fejezte ki, hogy továbbra is szoros együttműködés lesz a két ország között. Støre kiemelte, hogy az Egyesült Államok kulcsszerepet játszik Norvégia gazdasága és biztonsága szempontjából. Espen Barth Eide külügyminiszter szintén gratulált, és rámutatott, hogy a nemzetközi közösség előtt álló összetett kihívások megoldásában az Egyesült Államok szerepvállalása elengedhetetlen. Hangsúlyozta, hogy a biztonságpolitikai és védelmi együttműködés kiemelt jelentőségű, amelyet Trump előző elnöki ciklusában már sikerült megerősíteni. A külügyminiszter reméli, hogy az államközi együttműködések tovább fognak erősödni az új elnöki ciklusban. Pál Bettina Forrás: Regjeringen

  • Álomrajt Törökországban

    Kép: Wikipedia Múltkori cikkemben tévesen állítottam, hogy Ole Gunnar Solskjær első meccsét a Beşiktaş edzőjeként január 18-án a Samsunspor ellen fogja játszani, ezért a tévedésért bocsánatot kérek. Január 22-én viszont már az 51 éves norvég tréner ült a szebb napokat is látott fekete-fehér klub kispadján. A nyerő kezdés nem maradt el, ugyanis hazai pályán a labdarúgó Európa Ligában 4-1-re ütötték ki a forduló előtt 2. helyen álló Athletic Bilbaót. Ez azt jelenti, hogy Solskjær 1158 nappal kirúgását követően egy nagy győzelemmel tért vissza, és a török bajnokságban csak a 6. helyen álló Beşiktaş rájátszást érő helyre lépett fel (ezt pedig az EL 7. játéknapját követően is megőrizte, igaz 18.-ról a 24. helyre estek vissza). A kristiansundi születésű edző a mérkőzést követően megköszönte a szurkolóknak a biztatást, és kiemelte, hogy csapatszinten is remekül teljesítettek.  A meccset beárnyékolta, hogy január 21-én a síturizmusáról ismert Sebenben egy szállodatűz következtében 79-en vesztették életüket, erről a tragédiáról a kezdőrúgás előtt 1 perces néma csenddel emlékeztek meg. Solskjær véleménye szerint ez a csapás mindenkit megrázott Törökországban, és úgy érzi, január 22-én sikerült elérniük, hogy a Beşiktaş-drukkerek valami pozitív dologra gondoljanak.  Alig 17 perc játékot követően a koszovói Milot Rashica révén a török klub került előnybe, a félidő vége előtt a baszkok Unai Gómez Etxebarria találatával egyenlítettek. A második félidőben a remekül kontrázó hazaiak egyértelműen átvették a mérkőzés irányítását. A 60. percben Arthur Masuaku párharcot nyert a középpályán Nico Williams ellen. Az ebből kibontakozó kontra végén Rafa Silva kicselezte az Athletic kapusát majd kiválóan tálalt az érkező Rashica elé, aki meglőtte második gólját a meccsen. A 77. percben a Rashica-Silva kettős hozott össze újabb gólt, csak most a koszovói készített elő. A portugál játékos első próbálkozását Julen Agirrezabala kapus még védte, ám a kipattanót már nem tudta hatástalanítani. A 4. török gólt hosszabbításban João Mário szerezte tizenegyesből. A hazaiaknál jobbhátvédben a norvég Jonas Svensson kezdett. A verdali születésű játékos a mérkőzés nagy részében kiválóan semlegesítette Nico Williamset, akit edzője inkább átvezényelt a másik szélre, hátha ott több sikere lesz.  Január 26-án az Antalyaspor ellen pedig sor kerülhet Solskjær első török bajnokijára. A Beşiktaş 19 meccset követően csak a 6. helyen áll, 20 ponttal a listavezető Galatasaray, és 14 ponttal a José Mourinho által dirigált Fenerbahçe mögött (érdekesség: még 2018 végén pont Solskjær váltotta Mourinhót a Manchester United kispadján). Ami pedig az Európa Ligát illeti, a  16-szoros török bajnoknak még egy meccse van, január 30-án csütörtökön a holland Twente csapatához látogatnak.  Kovács Ádám Forrás: VG

  • Éowyn Norvégiában

    Kép: Yr Péntek este az Equinor olajvállalat leállította a kitermelést az Északi-tengeren fekvő Troll B-platformján, és 80 alkalmazottját haza is küldte a helyszínről. A hétvégén Nyugat-Norvégiában erős, akár 35 m/s-os széllökések is várhatók. A jelenlegi sárga figyelmeztetést elképzelhető, hogy narancsra változtatják, mivel az úgynevezett bombaciklon jellegzetessége, hogy rendkívül gyorsan erősödik. Emellett a dél-norvégiai hegyvidéken szombat délutánig erős havazás és lavinaveszély miatt vörös veszélyjelzés van érvényben. A vihar miatt sokan áram nélkül maradtak Agder, Rogaland és Vestlandet megyékben, a közlekedést kisebb kőomlások, a hegyi hágók lezárása és kompleállások nehezítik. Vida Réka Forrás: NRK , Yr

  • Nem Haaland győzött

    Kép: Unsplash A héten jelent meg egy összesítés, ami a 2024-es év leggólerősebb focistáit listázta. Ebben meglepő módon nem Erling Haaland, a Manchester City norvég gólgépe végzett az élen, hanem a portugál Sporting svéd csatára Viktor Gyökeres. Haaland 52 (41 klubszínekben, 11 a válogatottban) alkalommal volt eredményes, Gyökeres pedig egészen elképesztő módon 64 alkalommal rezgette meg klubja és válogatottja aktuális ellenfelének hálóját (52 klubszínekben, 12 a válogatottban). A dobogó harmadik fokára az angol válogatott és a Bayern München gólgyárosa Harry Kane fért fel 47 góllal.  A gól/perc mutatóban is volt az élmezőnyben norvég, itt Preben Asp, a harmadosztályú Grorud 27 gólos támadója az előkelő 9. helyen végzett 78 perc/1 gól mutatóval, pont Gyökerest megelőzve. Ebben az ír Garbhan Coughlan, az új-zélandi Cashmere Technical játékosa lett az első egy valami egészen elképesztő 43 perc/1 góllal. Hogy azért norvég elsőségről is szóljon a cikk, Haaland a kétéves összesítésben vezet, 101 gólt jegyzett az előző két naptári évben. A hároméves tervet a jelenleg a Real Madridot erősítő Kylian Mbappé teljesítette a legjobban, ő 2022 eleje és 2024 vége között 147 gólt lőtt. Kovács Ádám Forrás: Aftenposten

  • Ingrid Alexandra hercegnő 21 éves lett

    Videó: YouTube A hercegnő jelenleg sorkatonai szolgálatát tölti a Troms megyei Skjold katonai táborban. A katonaságnál megünneplik a születésnapokat, együtt énekelnek az ünnepeltnek, aki közben fekvőtámaszokkal köszöni meg a dalt. Vida Réka Forrás: Klar Tale

  • Növekvő születésszám

    Kép: Wix Előzetes statisztikai adatok szerint 2024-ben 54 269 gyermek született Norvégiában, ami körülbelül 1 700 gyermekkel több az előző évhez képest. A legnagyobb növekedést Akershus megyében regisztrálták, ahol 6,6%-kal nőtt a születések száma. Møre og Romsdal megyében szintén pozitív a mérleg, itt 6%-kal több gyermek született, mint az azt megelőző évben. A fővárosban is emelkedett a születések száma, körülbelül 5,5%-kal. Pál Bettina Forrás: Klar Tale

  • Sikeres bodøi évkezdés

    Kép: Wix A megszokott rutinjukhoz képest rendkívül korán, január 23-án játszotta első tétmeccsét a norvég bajnoki címvédő Bodø/Glimt. A labdarúgó Európa Ligában hazai pályán fogadták az izraeli Maccabi Tel Aviv együttesét. Az Aspmyra közönsége az északi mínusz 2 fokban egy 3-1-es hazai sikernek tapsolhatott. Ez azt jelenti, hogy a záróforduló előtt minden esély megvan arra, hogy a sárgamezesek az első nyolcban végezzenek, és nem kell majd külön párharcot vívni a nyolcaddöntőbe kerülésért. De ha mégsem jön össze a TOP 8, akkor is várhatóan kiemeltek lesznek Kjetil Knutsen tanítványai. Hogy erre legyen esélyük, január 30-án idegenben meg kell verniük a francia Nice csapatát. Knutsen mester szerint rendkívül izgalmas helyzetből várhatják a kiruccanást a francia Riviérára. Jens Petter Hauge, a norvég klub szélsője hasonló véleményen van, pláne úgy, hogy ellenfelük már biztosan kiesett, és így nem tudni, hogyan fognak hozzáállni a Glimt elleni meccshez. Hauge meglátása szerint a Nice jó csapat, a bajnokságban jól teljesítenek (18 forduló után 30 ponttal az 5. helyen állnak).  A mérkőzésen már a 12. percben hátrányba kerültek a norvégok, ekkor Dor David Turgeman passzát követően Dor Peretz mattolta Nikita Haikint. A téli álomból történő durva ébresztő után magasabb fokozatra kapcsolt a Glimt, és a 23. percben Isak Määttä (aki ezzel a névvel nem finn, hanem norvég) izomból kilőtte a kapufát, miután az beszólt neki. Állítólag a játékos frizurájára tett becsmérlő megjegyzést hajadismijjen-felkiáltással. De ami késik, nem múlik, Kasper Høgh Patrick Berg beadását továbbította a kapuba. A félidőre 1-1-el vonultak pihenőre a csapatok. A második félidőben kétszer is gyorsan lecsapott a bodøi klub. Előbb a középhátvéd Jostein Gundersen veretett egy szólót, ezt követően passzolt egyet az üresen maradt Håkon Evjennek, aki nem hibázott. Evjen elmondása szerint ez azon esetek közé tartozik, ahol a gólt megelőző akció szebb, mint maga a gól. Knutsen mester is elismeréssel illette Gundersen passzát, szerinte remek gólpassz volt. Három perccel később pedig jött a kegyelemdöfés, ekkor Tyrese Asante, a Maccabi védője sportágat tévesztve kézilabdapályára illő mozdulattal blokkolta Jens Petter Hauge középre ívelt labdáját. A jogosan megítélt tizenegyest pedig a duplázó Kasper Høgh értékesítette, beállítva a 3-1-es végeredményt. Knutsen az ő teljesítményéről azt mondta, hogy remélhetőleg a jövőben javulni fog a dán spíler erőnléte, és többet tud majd játszani. Az 56 éves szakember saját elmondása szerint nem száll el magától egy meccset követően.  A meccs előzményei korántsem voltak békésnek mondhatók, ugyanis a kezdőrúgást megelőzően Palesztina és Izrael melletti tüntetők is megjelentek a városban, egymástól függetlenül. Ami viszont egy kimondottan sportszerűtlen gesztus, hogy a jó pár bodøi nekiállt az izraeli csapat szállodája előtt durrogtatni. Persze nem az ebédre elfogyasztott hagymásbab éreztette hatását, hanem a náluk lévő petárdák keltettek erőteljes fény- és hanghatást. Žarko Lazetić, a Maccabi edzője a találkozó után elmondta, hogy ez az egész csapatát zavarta. Knutsen szerint ennek viszont nem volt komoly kihatása a meccsre, ők is átéltek már hasonlót nem egyszer.  Kovács Ádám Forrás: NRK

  • Melyik a legnépszerűbb kutyafajta Norvégiában?

    Kép: Wix 2024-ben a golden retriever lett Norvégia legnépszerűbb kutyafajtája, megelőzve a korábban vezető border collie-t. A harmadik helyen a labrador áll, amelyet gyakran alkalmaznak vakvezető kutyaként is. A top tízben főként olyan kutyafajták szerepelnek, amelyek ideálisak kirándulásokhoz (milyen meglepő).   Pál Bettina Forrás: Klar Tale

  • Kritika érte a norvég börtönöket

    Kép: Unsplash Tavaly májusban az Európa Tanács (Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság, nem azonos az EU Tanácsával) küldöttsége látogatást tett a norvég börtönökben. Jelentésükben több problémára is felhívják a figyelmet, többek közt a személyzethiányra, valamint az elzárt foglyok minimális emberi kapcsolatára. A megfigyelők az öngyilkosságra és önbántalmazásra hajlamos rabok kezelését is kifogásolják. Vida Réka Forrás: Klar Tale , COE

  • A textilt ne a vegyes hulladékba dobd

    Kép: Wix Lyukas zoknik, szakadt nadrágok, pólók. Hova kell dobni a textilhulladékot? A textilhulladék kezelése önkormányzatonként (kommune) változó, ezért ajánlott a sortere.no oldalon az önkormányzatra rákeresni és ott tájékozódni. A január 1-től életbe lépő szabályok alapján leginkább az alábbi megoldásokkal fogsz találkozni: A jó állapotú ruhát, cipőt a ruhagyűjtő konténerekben gyűjtik, melyek a települések több pontján megtalálhatóak. Tisztán, szárazon, zacskókba csomagolva kell bedobni a használt holmit. A szakadt, elrongyolódott, elvásott textileket szintén tisztán, szárazon, zacskózva kell bedobni ugyanezen konténerekbe, de ezeket a zacskókat „tekstilavfall”, vagyis textilhulladék felirattal kell ellátni. A nedves, piszkos textilhulladékot a vegyes hulladékba kell dobni. A még jó állapotú használt ruhákkal semmi gond. Berakod egy zacskóba és kidobod a legközelebbi ruhagyűjtő konténerbe, így az eljut olyanokhoz, akik még örömmel hordják tovább. A Fretexnek, az Uffnak és több más szervezetnek is van efféle konténere körös-körül. Január 1-től új szabályok léptek életbe, melyek szerint a továbbiakban már nem dobhatod az elrongyolódott textileket a vegyes hulladékba. Minden évben a használt textileknek nagyjából a fele a szemétben köt ki. Jelenleg minden önkormányzatnak és vállalatnak gyűjtenie kell a textilhulladékot, írta a kormány tavaly. Így szabadulj meg a textiltől Akkor hát hova is dobjuk a lyukaktól hemzsegő, elvásott zoknikat, pólókat? Önkormányzata válogatja. Íme néhány példa: Asker az egyik legnagyobb norvég önkormányzat. Ők töredelmesen bevallják, hogy a textilhulladék tetemes mennyisége kihívást jelent számukra. Bár a hibás textilek még felhasználhatóak lennének új dolgok előállítására, de kicsi rá az igény. Így aztán sok a felesleg, aminek a felszámolására még nem születtek jó megoldások. Asker szerint ez egyébként az egész országban probléma. Erre mit csinál egy olyan önkormányzat, mint Asker? Szerződést kötöttek a Fretex-szel és az Uffal, akiknek már amúgy is sokfelé vannak ruhagyűjtő konténerei, így most egyenlőre ők azok, akik befogadják az elrongyolódott textileket Askerban. A konténerekbe tisztán és szárazon kell leadni a textileket, de természetesen el lehet vinni a hulladékudvarokba is. A koszos, nedves textileket a vegyes hulladékba kell kidobni. Oslo többekkel is szerződött Oslo négy textilgyűjtővel áll szerződésben (Uff, Kirkens Bymisjon, Vöröskereszt és NLM) hasonló rendelkezések vannak érvényben. A rongyos, rossz ruhákat, tisztán és szárazon kell a konténerekbe helyezni. Azt is kérik, hogy a ruhás zacskókra, amikbe a rossz ruhákat tesszük, írjuk rá, hogy „tekstilavfall”, vagyis textilhulladék, amikor otthon szétválogatjuk a rossz és a még használható ruhákat. Ne felejtsünk el két csomót kötni a zacskókra, hogy ne bomoljanak ki és keveredjenek össze a konténerben. A nedves, piszkos ruhákat itt is a vegyes hulladékba kell dobni. A Bergen és több más önkormányzat tulajdonában lévő BIR AS. azt kéri, hogy a textilhulladékot a környezetvédelmi állomásokra vigyük. De környezetvédelmi buszok is vannak. Jó állapotú ruhát, cipőt, textilt továbbra is újrahasznosításra kell leadni - mondja a vállalat. Bergen is jóváhagyta, hogy a nedves, piszkos holmik a vegyes hulladékba valók, de még a tönkrement cipők is. Ha esetleg nem a fent nevezett önkormányzatok egyikében laksz, de tudni szeretnéd, hogy mi a teendőd a textilhulladékkal, keress rá a saját önkormányzatodra a sortere.no oldalon. Csonkáné Balczer Tünde Forrás: Klar Tale

  • Folyamatosan növekszik az öngyilkosságot fontolgatók száma

    Kép: Unsplash Több gyerek és fiatal fordult a Vöröskereszthez borús, nehéz gondolatokkal A Vöröskereszt növekedést tapasztalt a hozzá fordulók számában a tavalyi év során. Több gyerek és fiatal kereste fel őket súlyos gondolatokkal. Az, hogy 18 év alattiak azon gondolkodnak, hogy véget vessenek saját életüknek, azt mutatja, hogy valami nagyon félrement a társadalmunkban. Mondja ezt Azra Numanovic a Vöröskereszt Ifjúsági tagozatának vezetője. Több megkeresés Gyerekek és tinédzserek chaten, telefonon vagy e-mailen keresztül kereshetik fel a Vöröskeresztet bármivel kapcsolatban, amiről beszélni szeretnének. A szolgáltatás neve: „Kors på halsen” (Kereszt a torkon). (A népszerű Karpe - korábban Karpe Diem - 2012-es albuma viseli a Kors På Halsen, Ti Kniver I Hjertet, Mor Og Far I Døden címet. Maga a „kors på halsen” nagyjából a magyar „becsszóra”-nak, vagy „Isten bizony”-nak felel meg. A szerk. megjegyzése) Tavaly 10%-kal növekedett a megkeresések száma az említett szolgáltatásban a 2023-as évhez képest. 2024-ben összesen 28 416 személy vette igénybe a szolgáltatást. Az igénybe vevők ráadásul átlagosan fiatalabbak, mint a korábbi években. Az átlagéletkor 16-ról 15,4 évre csökkent, és többen választják a telefonos beszélgetést, mint korábban. Meg kell könnyíteni a segítséghez való hozzáférést A négy leggyakoribb téma az öngyilkosság, önsértés, szerelem és az emberi test felépítése, működése. A korábbinál többen hozakodtak elő az öngyilkosság témájával, viszont csökkent az önsértéssel kapcsolatos megkeresések száma. Numanovic aggódik, de nincs meglepve. - Mindenkinek szüksége van hovatartozásra és közösségre - mondja. A Vöröskereszt Ifjúsági tagozata úgy véli, hogy a gyerekek és kamaszok számára több helyi, befogadó ajánlatra, lehetőségre volna szükség. Ezzel egyidejűleg pedig könnyebben hozzáférhetővé kell tenni a segítséget, ha nehézségeid vannak. A mai realitás az, hogy hatalmas akaraterőre van szükség, hogy segítséget kapj, amíg a különféle segítő szolgálatok nem kommunikálnak egymással - mondja. Csonkáné Balczer Tünde Forrás: Klar Tale

  • Solskjær új csapata

    Kép: Wikipedia Bő 3 évig egy csapat sem szerződtette, ám most ismét vezetőedzői megbízást kapott Ole Gunnar Solskjær. Az 51 éves norvég szakember, aki korábban volt a Molde, Cardiff City és Manchester United edzője, most a török élvonalban szereplő Beşiktaş csapatának kispadját foglalhatja el. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy az isztambuli klub jelen pillanatban 18 meccset követően 30 ponttal csak a 6. helyen áll, 12 ponttal lemaradva a José Mourinho által vezetett 2. helyen tanyázó Fenerbahçe, és 21 ponttal az éllovas Galatasaray mögött (igaz, ők már eggyel több meccset játszottak). Kadir Onur Dinçer, a Milliyet sportújságírója azon az állásponton van, hogy a 16-szoros török bajnoknál nem kimondottan jó a helyzet. Szerinte a csapat rosszul játszik, a szurkolók dühösek, a játékosok demoralizáltak, és a pénzügyi helyzetük sem mondható ideálisnak, vagyis fel van adva a lecke a norvég edzőnek.  A klub legismertebb játékosai a négyszeres olasz élvonalbeli gólkirály Ciro Immobile, illetve a korábban az Arsenalt és a Liverpoolt is megjárt Alex Oxlade-Chamberlain (a Liverpool játékosaként többek között 1 BL-t és 1 angol bajnoki címet szerzett). De Dinçer meglátása szerint Solskjær Beşiktaşának kulcsjátékosai Gedson Fernandes és Rafa Silva lesznek. A Pyro & Pivo focis podcastot vezető, egyébként Fenerbahçe-drukker Morten Galåsen szerint Isztambul és Törökország 3. legnagyobb csapatának számít a Beşiktaş, akik alapvetően elég jók a TOP 3-hoz és 3-4 évente egy bajnoki címre (legutóbb még a 2020/21-es szezonban lettek bajnokok). Már nyáron is felvetődött Solskjær neve, akkor azonban inkább a korábbi holland válogatott hátvédnek, Giovanni van Bronckhorstnak szavaztak bizalmat. Ő pedig hiába kezdett jól, a Török Szuperkupában 5-0-ra kiütötték a Galatasarayt, a bajnokságban és az Európa Ligában sem ment a csapatnak. Egy Maccabi Tel Aviv elleni 3-1-es vereséget követően közös megegyezéssel eltávolították a csapat kispadjáról még 2024. november 30-án. Solskjær a Beşiktaş edzőjeként első meccsét január 18-án a jelenleg 3. helyen álló Samsunspor ellen játssza. Kovács Ádám Forrás: VG

  • Technológiai Biztosítéki Megállapodás Norvégia és az Egyesült Államok között

    Kép: Unsplash 2025. január 16-án Norvégia és az Egyesült Államok történelmi jelentőségű Technológiai Biztosítéki Megállapodást (TSA) írt alá, amely megkönnyíti az amerikai hordozórakéták és műholdak indítását az Andøya űrkikötőből. Cecilie Myrseth kereskedelmi és ipari miniszter elmondta, hogy ez a megállapodás jelentős lépést jelent afelé, hogy a norvég űrkikötő világszerte ismertté váljon. A TSA egy olyan kétoldalú megállapodás, amely szükséges ahhoz, hogy az amerikai kereskedelmi rakétákat átadhassák a norvég félnek. Az Egyesült Államok hasonló megállapodást kötött többek között Ausztráliával, Új-Zélanddal és az Egyesült Királysággal. Ez a megállapodás egyértelműen a norvég-amerikai kétoldalú kapcsolatok további fejlődését jelzi, és a technológiai terület rendkívüli jelentőséggel bír mindkét ország számára. Bjørn Arild Gram védelmi miniszter szerint a megállapodás kiemelt fontosságú Norvégia biztonsága szempontjából. Az űrtevékenység egyre fontosabb szerepet tölt be a védelmi együttműködésben, és az Andøya űrkikötő nagy értéket képvisel mind Norvégia, mind a NATO szövetségesei számára. A miniszter hozzátette, hogy Norvégia vezető szerepet tölt be a sarkköri űrtechnológiában, és ennek a megállapodásnak köszönhetően tovább erősödik a szövetség az Egyesült Államokkal és a NATO-val. Pál Bettina Forrás: Regjeringen

  • Több mint kétezer külföldit utasítottak ki Norvégiából

    Kép: Politiets utlendingsinternat, Ullensaker (Wikipedia) A tavalyi évben 2338 külföldit utasítottak ki Norvégiából, ami enyhe növekedést jelent a korábbi évekhez képest. Arne Jørgen Olafsen, a rendőrség bevándorlási ügyekkel foglalkozó osztályának vezetője szerint a kiutasítások mögött általában az áll, hogy a külföldiek nem működtek együtt a rendőrséggel a személyazonosságuk tisztázásában, illetve az, hogy ismeretlen helyen tartózkodtak. Olafsen hozzátette, hogy a jogszerű tartózkodási engedéllyel nem rendelkezők kitoloncolása hozzájárul a társadalmi biztonság erősítéséhez. A kiutasítottak közül 737 személy – főként románok, lengyelek és litvánok – már egy vagy több alkalommal büntetve volt Norvégiában, ami a teljes szám körülbelül 30 százaléka.  A kiutasítottak között a legtöbben ukrán állampolgárok voltak (326 fő), őket követték az oroszok (176 fő), románok (136 fő), szírek (135 fő), britek (83 fő), litvánok (77 fő), kolumbiaiak (76 fő), lengyelek (73 fő), kínaiak (69 fő) és törökök (66 fő). A célországokat tekintve a legtöbb kiutasítás Lengyelországba irányult (300 fő), ezt követte Németország (187 fő), Románia (145 fő), az Egyesült Királyság (135 fő), Svédország (120 fő), Litvánia (97 fő), Spanyolország (94 fő), Törökország (87 fő), Franciaország (78 fő) és Oroszország (74 fő). Pál Bettina Forrás: ABC Nyheter

  • Hány Grandiosa pizzát ér Haaland?

    Kép: Grandiosa A labdarúgás történelmének egyik, ha nem a legnagyobb összegű szerződését írta alá Erling Braut Haaland, a Manchester City norvég játékosa. A 24 éves gólvágó 2034 nyaráig kötelezte el magát a világoskék csapat mellett. A 9,5 év múlva lejáró szerződés mellé komoly fizetésemelés, ingyen kondibérlet, egy egész focistadion, egy Grandiosa-pizzéria és egy szabadon választható csendes-óceáni sziget is jár.  Viccet félretéve, a mindig jól értesült The Guardian számításai szerint Haaland innentől mintegy napi 1 millió koronát fog keresni. David Ornstein riporter/újságíró véleménye szerint ez egy gigászi szerződés, amire a futball világában még nemigen volt példa. a beIN Sports számításai szerint a norvég csatárklasszis óránként mintegy 4000 amerikai dollárt seperhet be, vagyis évi kb. évi 33.540.000 dollárral lesz gazdagabb. Ez a szerződés egészét tekintve meghaladhatja a 330 millió dollárt. Ez kb. évi 365 millió koronának felel meg, 9-szerese mint Haaland nevelőegyesületének, a Brynének (mellesleg az idei szezont már a norvég élvonalban kezdik) a tavalyi éves költségvetése.  A heti keresetéből (ami kb. 7 millió korona) 111.000 Grandiosa pizzát vehet, vagyis 6 heti keresetéből minden manchesteri lakosnak tudna venni egy Grandiosát (Manchester városában 2022-ben 568.996-an laktak). A jæreni Edeståvå étteremben a heti keresetében Bryne mind a 13.200 lakosát meg tudná hívni egy dupla adag „komlemiddag”-ra (ami itt 299 koronába kerül). Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője saját elmondása szerint nem hitt a fülének, amikor Txiki Begiristain sportigazgatóval beszélt. A katalán mester állítása szerint még egyszer külön rá kellett kérdeznie a szerződés hosszára, mielőtt hajlandó volt elhinni. Amikor végre elhitte, hogy nem egy korai áprilisi tréfa áldozata lett, azt mondta, hogy ez nagyon sokat jelent. Összehasonlításképpen néhány liga/sport, ahol szintén eléggé komoly összegek röpködnek (egyszerűség kedvéért egy évre, dollárban lesznek megadva): Labdarúgás – Erling Haaland (Manchester City, Norvégia) – 33,54 millió/év MLB (baseball) – Juan Soto (New York Mets, Dominikai Köztársaság) – 51 millió/év NFL (amerikai foci) – Dak Prescott (Dallas Cowboys, USA) – 60 millió/év NBA (kosárlabda) - Stephen Curry (Golden State Warriors, USA) – 55,761216 millió/év NHL (jégkorong) – Auston Matthews (Toronto Maple Leafs, USA) – 13,25 millió/év (bónuszokkal 16,7 millió) MLS (labdarúgás, Észak-Amerika) – Lionel Messi (Inter Miami, Argentína) – 20,466667 millió/év Forma-1 – Max Verstappen (Red Bull Racing, Hollandia) – 60 millió/év (bónuszokkal 75 millió) Kovács Ádám Forrás: VG

  • Növekvő export az Egyesült Államokba

    Kép:Wix Norvégia tavaly több, mint 60 milliárd korona értékben exportált árut az Egyesült Államokba. A legsikeresebb exporttermék a lazac volt: az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest a tavalyi exportérték kétszeresére nőtt, az exportvolumen pedig 35 százalékkal emelkedett. Az Egyesült Államokba irányuló halexport teljes értéke 12,7 milliárd korona volt tavaly, amelyből a lazac 80 százalékot tett ki. Norvégia emellett 12 milliárd korona értékben exportált olajipari termékeket – például benzint, nyersolajat és cseppfolyósított földgázt – az Egyesült Államokba. Az amerikai importot illetően is jelentős változások történtek az elmúlt évben: Norvégia összesen 83 milliárd korona értékben importált az Egyesült Államokból. Ennek egyik legnagyobb tételét hat darab F-35-ös vadászrepülőgép beszerzése jelentette, 5,6 milliárd korona értékben. Az amerikai személygépkocsik importja azonban 1,4 milliárd koronára csökkent, ami jelentős visszaesés az előző évekhez képest. Kína egyre nagyobb részesedést szerez az autóimportból: tavaly a Norvégiába érkező személyautók 19 százaléka Kínából származott, míg öt évvel ezelőtt ez az arány mindössze 1 százalék volt. Pál Bettina Forrás: ABC Nyheter

  • Újra emelkedhetnek a repülőjegyek árai

    Kép: Wix Harcban állnak egymással a Norwegian és a jövő évi költségvetési tervezet csapatai. Az ok a reptereket üzemeltető Avinor hosszabb ideje fennálló, mintegy 1,7 milliárd koronás vesztesége. A kormány úgy véli, hogy ezt a lyukat megemelt reptéri illetékkel lehet betömni (kb. 2 milliárd koronás költséggel), míg a Norwegian szerint ez ahhoz fog vezetni, hogy ismét emelni kell a jegyárakat, mivel ez a reptéri illeték 50%-os emelését jelenti.  A Norwegian külföldön terjeszkedni próbál, miközben a tervezett intézkedés a belföldi járatokat rosszabb helyzetbe hozza, ami ezek számának csökkenéséhez is vezethet, mivel gazdaságtalanná válik a némelyik járat fenntartása, holott az ország több részében a repülés a tömegközlekedés része. Mellékesen munkahelyek megszűnését is okozhatja, ha a javaslat elfogadásra kerül. A SAS norvégiai részlege sem örülne ennek a változásnak. A munkaadókat tömörítő NHO légiközlekedéssel foglalkozó csoportja szerint az Avinornak külső szakértők bevonásával át kellene szerveznie a vezetési struktúráját, ami az első lépés lehet egy fenntarthatóbb finanszírozás felé. Az Avinor megérti, hogy a légiközlekedési vállalatok nem igazán örülnek annak, hogy rájuk hárítaná a kormányzat ezt a terhet (ami egyébként utasonként átlagosan 60 korona emelkedést jelentene a norvég reptereken).  A Közlekedési Minisztérium pedig mérlegeli mindkét fél érveit és kívánságait, és megpróbálnak még az év vége előtt döntésre jutni, miután a reptéri díjak megállapítása ennek az államigazgatási szervnek a hatáskörében van.  Mindeközben Svédország megszünteti a reptéri illetéket. Hortobágyi Krisztina Forrás: E24

  • Rekordszámú menedékkérelem, de nem Ukrajnából

    Kép: Unsplash Csaknem 30 százalékkal nőtt idén eddig a szíriai menedékkérők száma Norvégiában az előző év azonos időszakához képest. Más északi országokban a szíriai menedékkérelmek száma csökkenő tendenciát mutat, ami azt jelzi, hogy Norvégia a legnépszerűbb célország a szíriai menekültek körében. Az elmúlt hónapokban havonta 2-300 szíriai menekült érkezett Norvégiába, az elmúlt két évben pedig összesen 4500 állampolgár nyújtott be menedékkérelmet. A Bevándorlási Hivatalt (UDI) kissé meglepte a növekedés, de az okok között szerepelhet a Közel-Keleten megnövekedett biztonságpolitikai feszültség. A szíriai menedékkérők közül sokan korábban Törökországban éltek, ahová azonban a norvég hatóságok nem küldhetik vissza őket, mivel Törökország nem része a schengeni övezetnek. A Norvégiába érkező szíriaiak túlnyomó többsége menedékjogot kap. Tavaly összesen 1332 fő kapott menedékjogot Norvégiában, ami a benyújtott menedékkérelmek 97 százalékának felelt meg. Pál Bettina Forrás: Utrop

  • Mi folyik itt Manchesterben?

    Kép: VG A két norvég kiválóságot, Erling Haalandot és Oscar Bobbot is foglalkoztató Manchester City a Guardiola-éra legkomolyabb válságát éli át, miután zsinórban 6 meccs óta nyeretlenek, ebből zsinórban 5 vereség. Ezt november 26-án, kedden egy Feyenoord elleni hazai döntetlen követte, ahol már 3-0-ra vezetett a City Gündogan góljával és Haaland duplájával, a jelenleg a Liverpoolt irányító Arne Slot egykori csapata az utolsó negyedórában három gólt is berámolt. Egy dolog biztos, a manchesteri sztárcsapat krízisét nem az okozza, hogy Haaland elfelejtett gólt lőni. A VG cikke öt lehetséges okot sorol fel, amelyet sajtótájékoztatók, angol újságok, magazinok, podcastek, és a csapatnál dolgozókkal készült interjúk alapján hoztak össze. 1. Alapemberek sérülései: A legnyilvánvalóbb kiindulási pont a friss Aranylabdás spanyol Rodri súlyos sérülése, amelyet még szeptember végén az Arsenal ellen szedett össze, és a szezon végéig harcképtelenné tette a nyáron EB-t nyerő védekező középpályást. A számok is azt mutatják, hogy Rodri nélkül a City támadásban és védekezésben is gyengébben muzsikál, plusz az eredmények sem jönnek annyira. Emellett Kevin De Bruyne, Oscar Bobb, Jack Grealish, és Jérémy Doku is küzdött már idén sérülésekkel. Bobb idén meg egy meccsen sem játszott, mert a bajnoki rajt előtti hetekben eltörte a bokáját. De Bruyne az Inter elleni szeptemberi BL-meccset követően hagyott ki 2 hónapot. A december 1-jei, Liverpool elleni rangadó előtt az a biztos, hogy Bobb és Rodri mellett Mateo Kovačič sem lesz ott a pályán, míg a szélsőként játszó Doku, és a középhátvéd John Stones játéka kérdéses. Mielőtt azonban nagyon megsajnálnám Liverpool-szurkolóként a Man Cityt, a Mersey partján sem sokkal jobb a helyzet. Pont a héten esett ki a védelemből hosszabb időre Ibrahima „Ibou” Konaté és Conor Bradley is. Továbbá biztosan hiányozni fog a kapus Alisson, a balhátvéd Kostas Tsimikas, és a csatár Federico Chiesa is.  2. A nyári átigazolási időszak: Nyáron mindösszesen két komolyabb érkező volt, a villámléptű szélső, Savinho, és az öreg barátként visszatérő Ilkay Gündogan. Távozott viszont a Haaland cseréjeként szereplő Julián Álvarez, akit az Atlético Madrid húzott be 95 millió euróért. Pep Guardiola, a csapat vezetőedzője kifejtette, hogy Álvarez távozása érzékeny veszteség lehet, ám ő nem szereti, ha olyan játékosokkal kell dolgoznia, akiket nem tud rendszeresen játszatni, hanem csak alkalmanként. Ez azzal járt, hogy Haaland konkrétan pótolhatatlanná vált csatárposzton. Mivel a középpályáról a sérülések, és a nyári átigazolások elmaradása miatt hiányzik egy erős, jó fizikumú játékos, így januárban a Citynek orvosolnia kell ezt a hiányt. A pénz nem lesz akadály, az elérhető játékosok mennyisége és minősége annál inkább.  3. Kiöregedőben lévő játékosok: A bajnoki címvédő keretében 9 játékos is elmúlt 30 éves. Különösen komoly gondot jelent a 35. évét taposó Kyle Walker, akit 1 tonna semtex segítségével sem lehet kirobbantani a jobbhátvédi posztról. Erre a szezonra látványossá vált, hogy mennyire megkopott a sebessége, különösen a Tottenham elleni november 23-i 4-0-s vereség során, ahol a Spurs német támadója, Timo Werner szabályosan köröket vert az angol veteránra. A 34 éves Gündogan visszatérése óta közel sincs csúcsformában, a 33 éves Kevin De Bruyne pedig sokat kínlódott sérülésekkel az elmúlt években. Guardiola szerint kizárt, hogy a sok 30+-os játékos miatt maradoznak el idén az eredmények. 4  Éhség és motiváció hiánya, kiégettség: Nagyon hosszú idő után a 2024/25-ös az első szezon, aminek úgy megy neki a Manchester City, hogy a sajátjaikon kívül nem igazán vannak megdöntendő rekordok. Az előző 7 szezonban 6 bajnoki címet nyertek, sorban 100, 98, 86, 93, 89, és 91 ponttal, egyszer pedig 81 ponttal a 2. helyen zártak a 99 pontos Liverpool mögött. (A Vörösök ugyanebben az időszakban 1 bajnoki címet és 2 2. helyet jegyeztek, miután a 18/19-es szezonban 97, majd a 21/22-es kiírásban 92 ponttal lettek ezüstérmesek – előbbi egy szinte biztosan megdönthetetlen rekord, ugyanis még soha nem fordult elő, hogy egy csapatnak 97 pont nem volt elég az aranyéremhez.) Ebből a hat bajnoki elsőségből 4-et megszakítás nélkül nyertek (az előző 4 szezonban senki nem tudott eléjük kerülni), továbbá a 22/23-as szezonban megnyerték „A Triplát” (amikor egy angol csapat egy szezonon belül bajnoki címet, FA-kupát és BL-t nyer). Guardiola szerint ez sem valószínű, szerinte a játékosait igenis érdekli, hogy milyen eredményeket érnek el. Phil Foden, akit tavaly az angol élvonalban az év legjobb játékosának választottak, viszont azt mondta még októberben, hogy a tavalyi szezon belőle is sokat kivett, erre a szezonra pedig eléggé kimerülten fordult rá. Szerinte egy ponton mindenkinél bekövetkezik a kiégés. 5. Problémák, problémák mindenhol: Az előző 6 meccsén Guardiola tanítványai nem kevesebb, mint 17 gólt kaptak. Összehasonlításképpen, a Premier League előző kiírásában 38 meccsen kaptak 34-et. Ezekből szokatlanul sokat egyéni hibák előznek meg. A csapat veterán középpályásának, Gündogannak nincs magyarázata erre a jelenségre. Viszont cserébe néhanapján a világoskékek támadójátéka is akadozik. Idén eddig Haalandot leszámítva nem sokan vannak, akik megbízhatóan tudják szállítani a gólokat. Minden sorozatot figyelembe véve 11 különböző játékos tudott eredményes lenni, 3 gólnál többet csak Haaland tudott szerezni. Tavaly 18 játékos rúgott legalább 1 gólt, közülük 9-én lépték át a 3 gólos határt. Az egyik legfőbb rivális Liverpoolnál az idei számok így néznek ki: négy 3+ gólos játékos, 10 különböző gólszerző. Summa summarum: a Liverpool kevésbé van egy támadó jó teljesítményére utalva (habár Mohamed Salah kiesése érzékenyen érintené a Vörösök támadójátékát, mivel az egyiptomi szupersztár 44 gólból 22-ben vállalt szerepet – 12 gól és 10 gólpassz).  Visszatérve Manchesterbe, Haaland mögött 5-ös holtversenyben Joško Gvardiol, Matheus Nunes, Mateo Kovačič, Phil Foden, és John Stones állnak a 2. helyen a házi góllövőlistán. Csak a Premier League-et nézve Gvardiol és Kovačič osztoznak az ezüstös pozíción. Erről a jelenségről Pep Guardiola csak annyit mondott, hogy ez nem normális. Továbbá Rodri hiánya miatt a City sokkal sebezhetőbbé vált a kontrákkal szemben, és sokkal több nagy helyzetet engedélyeznek ellenfeleiknek. Azt még Guardiola is elismerte, hogy a csapaton belül megborult az egyensúly. Mindenesetre december elsején komoly feladat vár Haalandékra, ugyanis pontot/pontokat kellene szerezniük az első 19 meccséből 17-et nyerő Liverpool ellen, akik 12 bajnokin 10 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel állnak. Amennyiben kikapnak, a Mersey-parti csapat akár 11 pontra is elléphet a Citytől. De mivel a Liverpoolnál is elkezdtek kiesni a játékosok, elsősorban a védelemből, így bőven benne van a pakliban, hogy a címvédő beveszi az Anfield-erődöt. Mindenesetre, aki ki van éhezve egy igazi csúcsrangadóra, az advent első vasárnapján kapcsoljon a Spíler1 TV-re vagy a TV2 Play Prémiumra (ha magyar kommentárral akarja nézni a két titán összecsapását). Kovács Ádám Forrás: VG

  • Klæbo és az osztálykülönbség

    Kép: Wix Miután 10 kilométeren csak a 4. helyen ért célba, Johannes Høsflot Klæbot fűtötte a bizonyítási vágy. A férfiak 1,4 kilométeres sprintszámában a kiváló norvég sífutó 2:25,25-ös idővel az első helyen végzett, 2,01 másodpercet vert a második helyen beérkező honfitársára, Erik Valnesre. A dobogó harmadik fokára a finnek nagy reménysége, Lauri Vuorinen állhatott fel a Rukában megrendezett futamon, az ő lemaradása már 3,7 másodperc volt Klæbo mögött. Even Northug 3. legjobb norvégként a 4. helyen végzett 2:30,85-ös idővel. Jørn Sundby, a Viplay kommentátora szerint Klæbo és a mezőny többi része között osztálykülönbség volt, Niklas Dyrhaug szakértő egy rövid szakértés után arra jutott, hogy a 28 éves trondheimi síelő jelenet helyett inkább erődemonstrációt rendezett a finnországi Rukában. Kovács Ádám Forrás: VG

  • Myhre első dobogós helyezése

    Kép: Wix Pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el Julie Myhre a női sífutók világkupájának rukai állomásán, ahol a norvég küldöttség becsületét megmentve pályafutása első érmét szerezte. Az 1,4 kilométeres sprintszámban az igencsak előkelő 2. helyen futott be a svéd Johanna Hagström mögött, megelőzve a szintén svéd Maja Dahlqvist-Jonna Sundling kettőst, akik a 3. és a 4. helyen értek célba. A Viaplay felvételeinek tanúsága szerint a 28 éves trondheimi sportoló első reakciója az volt, hogy „Szent sz.r, mégis mi történt itt?”.  Bővebben kifejtve elmondta, hogy ez az egész egy kicsit szürreális, de egy olyan pillanat, amit soha életében nem fog elfelejteni. Amikor arról kérdezték, hogy mitől érzékenyült el ennyire, Myhre azt felelte, hogy ő, az egész csapat, a riválisai, mindenki mindent belead, és tudják ők is, hogy neki ez az első dobogós helyezése a világkupán, és örülnek neki, hogy végre összejött neki (mármint Myhrének) egy érem. Továbbá azt is elárulta, hogy a férfiak mezőnyében versenyző Johannes Høsflot Klæbo is adott neki egy jó tanácsot, miszerint csak csinálja azt, amit szokott, semmi extrát, és ne komplikálja túl a dolgot. Myhre eddigi legjobb eredménye egy 5. hely volt, amit még 2023 márciusában Falunben ért el, igaz azt még szabadstílusban, sprintben pedig mostanáig egy 9. hely volt a legjobb teljesítménye. Kovács Ádám Forrás: VG

  • Norvég gála Pekingben

    Kép: Wix A női gyorskorcsolyázók 3000 méteres futamában Ragne Wiklund megszerezte pályafutása 9. világkupa-győzelmét. A pekingi versenyen a norvégok kiválósága az utolsó párban a kanadai Ivanie Blondinnal együtt versenyzett. Wiklund itt begyújtotta a rakétákat, és 1,8 másodpercet vert a végül a 2. helyen végző holland Joy Beunére. Bronzérmes lett a kanadai Isabelle Weidemann, 1,92 másodperces hátrányban. Ida Njåtun, a Viaplay szakkommentátora szerint a 24 éves norvég kiválóság szabályszerűen leiskolázta a komplett mezőnyt.  Wiklund erre a szezonra egy új technikát vett be a fegyvertárába, amelynek lényege, hogy mindkét kezét a saját hátán tartja. Njåtun szerint ez bevált és biztonságot ad a versenyzőnek. A férfiaknál ugyanezen a távon az előzetesen favoritnak kikiáltott amerikai Jordan Stolz győzött, legjobb norvégként Peder Kongshaug 1:09,80-as idővel a 18. helyen zárt. Kovács Ádám Forrás: VG

  • Plusz 50 milliós támogatás a “Gabona Ukrajnából” programnak

    Kép: Unsplash Anne Beathe Kristiansen Tvinnereim norvég fejlesztési miniszter bejelentette, hogy Norvégia további 50 millió norvég koronával támogatja a „Gabona Ukrajnából” elnevezésű programot. Hangsúlyozta, hogy ez a hozzájárulás tükrözi Norvégia elkötelezettségét a globális élelmiszerbiztonság javítása és az éhezés visszaszorítása iránt. A „Gabona Ukrajnából” kezdeményezést Volodimir Zelenszkij ukrán elnök indította útjára 2022 novemberében. A program lényege, hogy a résztvevő országok ukrán termelőktől vásárolnak mezőgazdasági terményeket, amelyeket az éhínséggel küzdő országokba szállítanak. Eddig a kezdeményezés keretében több mint 170 000 tonna ukrán gabona jutott el olyan országokba, mint Szomália, Etiópia, Kenya, Jemen és a Gázai övezet. 2022-ben az ENSZ, Törökország és Oroszország megállapodást kötött annak érdekében, hogy az ukrajnai gabonaexport egy fekete-tengeri biztonságos humanitárius folyosón keresztül elérhesse a rászoruló országokat. Oroszország azonban 2023 júliusában kilépett az egyezményből, ami azonnal jelentős áremelkedést idézett elő a globális élelmiszerpiacon. Azóta az árak némileg csökkentek, de a gyengülő devizák és a dollárhoz kötött árfolyamok miatt a fejlődő országok továbbra is jelentős kihívásokkal szembesülnek. Norvégia újabb, 50 millió koronás támogatása a korábbi 100 millió korona értékű hozzájárulást egészíti ki. A program eddig összesen több, mint 250 millió dollár támogatási ígéretet kapott, több, mint 25 országtól. Pál Bettina Forrás: Regjeringen

A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page