top of page
Keresési találatok

1931 találat üres kereséssel

  • Kvikk Lunsj - a csoki, ami húsvétkor nem maradhat ki a hátizsákból

    Ha bármelyik norvégot megkérdezzük, mi az, amit húsvétkor biztosan enni fog, nagy valószínűséggel elsők között említi a Kvikk Lunsj csokoládét, mint alapvető húsvéti édességet. De miért és hogyan alakult ki ez a Kvikk Lunsj evési szokás? A Kvikk lunsj generációk óta, több, mint 80 éve a norvég kirándulók rendszeres útitársa. A Freia tejcsokoládéval bevont ropogós keksze több, mint csokoládé, gyakorlatilag maga a norvég életérzés. Arról nincsenek feljegyzések, hogy 1937 előtt mit vittek magukkal az emberek amikor kirándulni mentek, de ma már húsvétkor elképzelhetetlen a jól ismert "ut på tur, aldri sur", ha otthon felejtetted a Kvikk Lunsj csokidat. Amikor a Kvikk Lunsj csokit 1937-ben piacra dobták, "az ideális túra ételként" pozícionálták, formáját pedig az 1930-as évek legmodernebb sportruházatához, az anorákhoz igazították. A "túrázós csokoládé" ötlete a Freia alapítója, Johan Throne Holst fejéből pattant ki, miután egy kirándulás során eltévedt és útitársa panaszkodni kezdett, hogy Throne Holst még csokoládét sem hozott magával, pedig ezt az egyet soha, de soha nem szokta elfelejteni, mikor kiándulni mennek. Néhány évtizeddel később már a boltok polcain volt a Kvikk Lunsj. Piacra dobásánál a legfontosabb szempont az volt, hogy a csokoládé könnyen szállítható és egyszerűen elfogyasztható legyen. Reklámozásánál fontosnak tartották a korabeli táplálkozási szokásokhoz való igazodást is, így felhívták a figyelmet arra, hogy egy Kvikk Lunsj csokoládénak ugyanolyan tápértéke van, mintha megennénk két tojást, két szelet vajas kenyérrel. Nyilván nem árulunk el nagy titkot, hogy ez a marketing szöveg napjainkban már nem kifejezetten lenne működőképes. Ma már egy kicsit másképpen definiáljuk az egészséges életmódot, mint 80 évvel ezelőtt, azonban még mindig sokakat elégedettséggel tölt el ha elfogyaszt egy ilyen csokoládét utazás közben, hegyen, völgyön át, akár gyalogosan, akár sílécen állva. A Kvikk Lunsj gyártójának mindig is fontos volt, hogy arra ösztönözze a norvég embereket, hogy mozduljanak ki, menjenek kirándulni, ezért is működik együtt a Norvég Turisztikai Szövetséggel (DNT) már az 1960-as évek óta. Kezdetben a hegyi balesetek megelőzése érdekében a Norvég Turisztikai Szövetség és a Norvég Vöröskereszt által 1952-ben közösen megfogalmazott túrázási útmutatót nyomtatták a csomagolás hátoldalára, amit a későbbiekben további hasznos és érdekes túrázási információkkal egészítettek ki. Manapság a csomagolás hátoldalát arra használják, hogy a Norvég Turisztikai Szövetség és a Síszövetség önkéntesei előtt tisztelegjenek. A híres "kirándulós csokoládéból", amit kizárólag Norvégiában értékesítenek, évente körülbelül 40 millió darab kerül ki az oslói Freia gyárból. Az évi 40 millió csokiból mintegy 15 milliót húsvét környékén adnak el. Ez azt jelenti, hogy egy norvég lakos évente átlagosan kilenc Kvikk Lunsj csokit eszik meg, és ebből négyet a húsvéti időszakban. Tine Sundfør klinikai táplálkozási szakértő nem javasolja, hogy hetente négy Kvikk Lunsj csokit együnk, ám néha néha nyugodt lelkiismerettel elfogyaszthatunk egyet útközben. Időnként mindenkinek jár egy kis kényeztetés, és a jó közérzet legalább olyan fontos az egészség szempontjából, mint a mozgás és a kiegyensúlyozott étrend. Forrás: Kiwi

  • Felborult úszódaru

    Április 14-én Stavanger mellett, az Åmøyfjordon a Saipem 7000 úszódaru az oldalára fordult 275 emberrel a fedélzetén, szerencsére mindenkit megtaláltak és sértetlenül kimentettek. Úgy tűnik, hogy a daru emelőszerkezete mondta fel a szolgálatot használat közben (egy acélhuzal kophatott el) és ez fordította a járművet az oldalára - jelentette a hajó személyzete. A darunak több darabja is a vízbe került, nagy az anyagi kár és a daruhoz csatlakozó uszály is süllyed. A Saipem 7000 egyébként a világ egyik legnagyobb vízidaruja a marinesight.com oldal szerint, részben a vízbe lehet süllyeszteni, mindkét karja akár 7000 tonna súlyt tud felemelni (összesen 14.000 tonnát), és 2000 méter mélyen tud kábelt fektetni a tengerfenéken, a darut leggyakrabban az olajplatformokhoz használják. Forrás: VG, Nettavisen

  • Változások a kormányban

    Április 12-én Bjørn Arild Gram korábbi önkormányzati és regionális fejlesztési minisztert nevezték ki védelmi miniszternek Odd Roger Enoksen helyett, aki a napokban mondott le a miniszteri posztjáról. Az új önkormányzati és regionális fejlesztési miniszter pedig Sigbjørn Gjelsvik lett Bjørn Arild Gram helyett. A kormány tagjai a változásokat követően: Jonas Gahr Støre: miniszterelnök Trygve Slagsvold Vedum: pénzügyminiszter Anniken Huitfeldt: külügyminiszter Ola Borten Moe: kutatási és felsőoktatási miniszter Bjørnar Selnes Skjæran: halászati ​​és óceánpolitikai miniszter Anne Beathe Tvinnereim: nemzetközi fejlesztési miniszter Espen Barth Eide: klíma- és környezetvédelmi miniszter Kjersti Toppe: gyermek- és családügyi miniszter Bjørn Arild Gram: védelmi miniszter Jon-Ivar Nygård: közlekedési miniszter Marte Mjøs Persen: munkaügyi és társadalmi felzárkózási miniszter Ingvild Kjerkol: egészségügyi és gondozási miniszter Anette Trettebergstuen: kulturális és esélyegyenlőségi miniszter Jan Christian Vestre: kereskedelmi és ipari miniszter Tonje Brenna: oktatási miniszter Sandra Borch: mezőgazdasági és élelmiszerügyi miniszter Emilie Enger Mehl: igazságügyi és közbiztonsági miniszter Terje Aasland: kőolaj- és energiaügyi miniszter Sigbjørn Gjelsvik: önkormányzati és regionális fejlesztési miniszter Forrás: Regjeringen

  • Havat és ónos esőt jósoltak – érdemes megtartani a téli gumikat

    Nagyszerdán általában elutaznak az emberek. Ugyanakkor havat és ónos esőt jósoltak, ezért érdemes otthon hagyni a nyári gumit. A meteorológusok Dél-Norvégiában több helyen is csapadékról számoltak be. A csapadék elérte Agdert és Telemarkot, és észak felé halad. - Többféle csapadékra lehet számítani, attól függően, hogy milyen magasságban él az ember. Úgy néz ki, hogy nagyrészt hó és ónos eső várható 300, 400 és 500 méter magasságtól, és eső vagy ónos eső az ennél alacsonyabb szinteken – mondja Per Egil Haga meteorológus. A nagyszerda egy olyan nap, amikor rendkívül sokan ülnek autóba, hogy elinduljanak az úticéljuk felé. A forgalmi központ szerint remélhetőleg kisebb lesz a forgalom ezen a szerdán, mint általában szokott lenni. A Norvég Állami Közútkezelő figyelmeztette azokat, akik autóval terveznek elutazni, hogy a tipikus utazási napoktól eltérő napon utazzanak. Úgy tűnik, sokan így döntöttek. Christofa Key-Nilsen forgalomirányító arra figyelmezteti azokat, akik vezetnek, hogy igazodjanak az előttük haladó autó sebességéhez, ügyeljenek arra, hogy ne legyen semmilyen rögzítetlen tárgy az autóban. - Figyeljünk arra, hogy ne legyenek rögzítetlen tárgyak az autóban. Pakoljuk a legnehezebb dolgokat legalulra, nyugodjunk meg és kövessük a forgalmat. Ha sorban kell állni, tartsuk a sort és tartsunk szünetet, ha szükséges. Forrás: NRK

  • Ukrán menekülteket volt szemétlerakóra költöztettek

    Egy volt szeméttelep helyére költöztette a menekülteket a lillestrømi önkormányzat. A brånåsdaleni házak 2019 óta lakatlanul álltak, miután az önkormányzat sok éves huzavona után kivásárolta a lakosokat. Húsvét előtt, április 14-én döntötte el a helyi önkormányzat, hogy 260 ukrán menekültet fognak elszállásolni pont ezen a területen, csupán egy hónappal azután, hogy újabb jelentést kaptak a metángázmérésről - eszerint a terület bizonyos részein magas metángáz koncentrációt mutattak ki. Ugyanakkor a lillestrømi önkormányzat utakért és környezetvédelemért felelős osztályának vezetője, Tormod Dragland szerint mindezt a mérést tavaly június-júliusban végezték, és azóta több változás is történt: többek között üzembe helyezték tavaly ősszel azt a brånåsdaleni gázüzemet, amely gondoskodik a gázok hordóba gyűjtéséről és elégetéséről, és emiatt a gázmérgezés már nem okozhat gondot - mondja Dragland. A szakértők és az NRK szerint ennek ellenére jelenhet meg még gáz, de ezt Dragland cáfolja, szerinte az NRK mérése alatt problémák voltak az üzem működésével. Továbbá az utolsó két évben az önkormányzat folyamatosan mérte a házakban a gáz koncentrációját, és ez egyértelműen azt mutatja, hogy a metán jelenléte jelentősen csökkent. A Sintef Norlab társaság osztályvezetője, Karina Ødegård többször is végzett mérést az önkormányzat számára, és véleménye szerint nem veszélyes embereket telepíteni az említett lakóparkba, ha a méréseket folytatja az önkormányzat. Eltarthat egy darabig, amíg a szemétlerakó végleg “elhal”, addig ennek az ügynek nincs vége. Ugyanakkor megérti, hogy reakciókat válthat ki, hogy pont menekülteket költöztet ide a helyi vezetés, mivel ez értelmezhető úgy, hogy nem is olyan veszélyes ott lakni. Dragland elutasítja, hogy azért költöztetnek ide menekülteket, mert itt senki sem akar lakni, szerinte valószínűleg a házakat előbb-utóbb eladásra kínálták volna, ha nem tört volna ki a háború. A menekülteket továbbá tájékoztatták arról, hogy hova fognak költözni. Azonban ez nem mindenkit győz meg: a lakópark volt közös képviselője Marianne Mikkelsen szerint Lillestrøm csak nem akarja bevallani, hogy a házak a mai napig lakhatatlanok. Forrás: NRK

  • Kukkolót fogtak egy mossi szoláriumban

    A rendőrök egy fiatal férfit tartóztattak le Mossban, miután egy bejelentés szerint engedély nélkül filmezte a vendégeket egy szoláriumban. Nagypéntek este érkezett a bejelentés, melyet követően egy 20 év körüli férfit még a helyszínen elfogtak. A rendőrség tájékoztatása történtek hasonló esetek korábban ugyanebben a szoláriumban. Azt is vizsgálják, hogy ezekért az esetekért is a mostani elkövető volt-e a felelős. Forrás: Norway Today

  • Ingyenes óvodai helyek ukrán gyermekeknek

    Ingyenes óvodai helyeket ajánlott fel Bergen önkormányzata az ukrán menekült gyermekeknek a Sædalen óvodában. Az intézmény 70-75 gyermek befogadására képes 1 évestől 5 éves korig. Forrás: NRK

  • A norvég diákok magasabb hallgatói támogatást szeretnének az áremelkedések miatt

    A Hallgatók Nemzeti Egyesülete szerint a hallgatói támogatás túl alacsony mértékben növekedett az árak emelkedéséhez képest. Sürgős támogatást kérnek a kormánytól. - Minden költségvetési évben függünk a támogatás korrekciójától. Idén ez 2%-ot tesz ki. Ennek a következménye egy jelentős visszaesés a norvég diákok vásárlóerejében – mondta Tuva Todnem Lund az NRK-nak. Februárban az élelmiszerárak 4,5%-kal nőttek, és a Műszaki Számítási Bizottság (Den Tekniske Beretningsutvalget) becslése szerint a teljes áremelkedés idén 3,3% lesz Norvégiában. Lund úgy gondolja, hogy sürgősen támogatni kell a diákokat az állami költségvetésen kívül, például a nemzeti költségvetés átdolgozásával. Az Oktatási és Kutatási Minisztérium kijelentette, hogy terveik között nem szerepel a támogatás mértékének módosítása ebben az évben. Forrás: Norway Today

  • Norvégia megerősíti a védelmi együttműködését Svédországgal

    Ezt jelentette ki Magdalena Andersson svéd miniszterelnök a Jonas Gahr Størével közösen tartott sajtótájékoztatón Stockholmban. A két miniszterelnök beszélt Oroszország ukrajnai háborújáról, a koronavírus-járványról és a két ország közötti együttműködésről. Svédország nem tagja a NATO-nak, de az északi országok szorosan együttműködnek a katonai kérdésekben. Mind Svédország, mind Finnország részt vett a „Cold Response” nevű NATO-hadgyakorlaton Norvégiában az idén. - Egyetértünk az északi védelmi együttműködés elmélyítésében – mondja Støre. Ez magában foglal - többek között - több közös hadgyakorlatot és gyakoribb párbeszédet a hadsereg vezetői között a két országban. Forrás: VG

  • Megvan a döntő első résztvevője

    A jégkorong nemzeti bajnokság elődöntőjének rájátszásában az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc ötödik meccsén idegenben 3-2-re győzni tudott a Storhamar a Stjernen ellen, ezzel 2019 után ismét a döntőben szerepelhet a hamari csapat. Akkor 4-2-es összesítéssel a Frisk Asker győzött. Az első harmad végén félbe kellett szakítani az április 8-i meccset, ugyanis a jégcsarnokban megszólalt tűzjelző. Ekkor már 2-0-ra vezetett a Storhamar a fredrikstadi alakulat ellen Eirik Salsten és Josh Nicholls góljaival. 4,5 perccel a második harmad vége előtt Patrick Thoresen 3-0-ra módosította a meccs állását, de a hazaiak részéről Austin Cangelosi másodpercekkel később szépíteni tudott. Alig 2 perccel a meccs vége előtt Riley Brace megszerezte a második hazai gólt, de egyenlíteni már nem tudtak. A Storhamar játékosa, Patrick Thoresen a TV2-nek nyilatkozva elmondta, hogy ugyan a csapat idén sokat kínlódott, de a rájátszásra sikerült nagyon összeállni, és ez remek dolog. Forrás: VG

  • Káosz a reptéren - több ezren indulnak útnak a húsvéti szünetben

    A járvány kezdete óta a mostani péntek a legforgalmasabb. Gardermoen reptér csak ezen a napon több, mint 87 ezer utasra számít. A reptéren a reggeli órákban kígyózó sorok álltak. Harald Nygaard Kvam, a reptér kommunikációs igazgatója azt mondta az NRK-nak, hogy a jelenlegi forgalmuk is jelzi, hogy a pandémia csitulni látszik, ennek köszönhetően kezd visszatérni az utazási kedv. - Azok, akik a járvány idején utaztak, megszokhatták, hogy néhány percen belül végeztek a becsekkolással és a biztonsági ellenőrzéssel, azonban most hirtelen nagyon sokan lettek a reptéren, így a várakozási idő is megnőtt. A pandémia alatt nem csak az utasoknak hiányzott az utazás, de rengeteg alkalmazottat permittáltak, így most a reptéren dolgozók is örülnek, hogy visszatért a pezsgés. Régóta várt pillanat ez az alkalmazottak és a légitársaságok számára is. A közútkezelő is jelezte, hogy a reggeli órákban még nem volt fennakadás a reptérre vezető úton, azonban a délutánra sűrű forgalomra számítanak. Forrás: NRK

  • Nem lehet ágyúkkal benépesíteni Finnmarkot

    - Amikor az oroszokkal megáll a kereskedelem, északon munkahelyek tűnnek el, és ez Norvégia biztonságát is fenyegetheti - mondja az Orinor fejllesztőcég, véleményét a Hadsereg kutatóintézetének (FFI) vezető kutatója, Kristian Åtland is támogatja. Várható, hogy a munkahelyek elvesztése miatt többen el fogják hagyni lakhelyüket. A költözés leginkább Kirkenest érinti, itt 670 munkahely kötődik Oroszországhoz, és ezeket most mind elveszíthetik az orosz szankciók miatt: vannak olyan szállítók, akik már nem hajlandóak kirkenesi cégekkel együttműködni. Az önkormányzat már 2021-ben is minden másnap elveszített egy lakost, és ezért tartanak az elnéptelenedéstől. - Azonban a költözés nem csak demográfiai probléma, hosszútávon Norvégia biztonságát is fenyegetheti - mondja Kristian Åtland. Kirkenes támogatja a norvég szankciókat, de a határvidék döntő fontosságú a stabilitásban és a békés szomszédi kapcsolatokban, nem népesíthetjük be Finnmarkot ágyúkkal - mondja Frode Stålsett, az Orinor kutatója - olcsóbb és okosabb megoldás embereket tartani itt, mint fregattokat. A Kimek - a legnagyobb helyi hajógyár - vezetője szerint a kormánynak a norvég értékteremtést is figyelembe kellene vennie. Közép-Európában is sokan függnek az orosz földgáztól, a Kimek bevételének pedig az elmúlt években 70-80%-át tette ki az orosz hajók karbantartása, továbbá a 80 alkalmazottból 15 orosz. Åtland szerint azonban annak kicsi az esélye, hogy ezeket cégeket teljesen meg lehetne védeni az ukrajnai háború negatív hatásától. - Valószínűleg egyes üzemeknek vissza kell fogni a tevékenységét, míg másoknak át kell állniuk másfajta üzemre. Nem lehet Kirkenes lakosságát megtartani életképes üzleti működés nélkül - véli a vezető kutató - és az állami támogatás is segítene. Svalbardon is hasonló a probléma, itt már évek óta csak állami támogatással lehet fenntartani az üzleti tevékenységeket és megtartani a lakosságot. Stålsett tagadja, hogy a pénz lenne a legfontosabb és vannak kiaknázatlan lehetőségek is: többek között a zöld energiában és a tengergazdálkodásban is. A Kimek társaság vezetője ennek ellenére bízik abban, hogy nem kell működésükben változtatni, hiszen lesz élet a háború után is. Forrás: VG

  • Mille és Alina semlegesnemű illemhelyet akar az iskolában

    A diákok arra kérik a politikusokat, hogy oldják meg, hogy az iskolákban elérhetőek legyenek a semlegesnemű illemhelyek, és bíznak abban, hogy törekvéseik országszerte követendővé válnak. A tromsøi ifjúsági tanács szerint ez többeknek rendkívül sokat jelenthet. Mille Lovise Hult azzal a példával magyarázta törekvéseit, hogy ha valaki egy olyan személy, aki nem vallja magát sem fiúnak, sem lánynak, akkor el kell döntenie, hogy a lány vagy a fiú WC-be akar bemenni. Ez a döntés sokak számára kellemetlen kötelezettséget jelenthet. Úgy gondolja, egy ilyen intézkedés bevezetése nem nagy dolog, viszont egyesek számára rendkívül sokat jelent. Alina elmondása szerint több olyan diák is van az iskolában, aki nem vallja magát sem fiúnak, sem lánynak, és azért szeretnének egy ilyen WC-t, hogy ezeknek a diákoknak ne kelljen kötelezően a két kategória valamelyikébe sorolnia magát, amikor mosdóba mennek. - Amíg az emberek nagy része számára az illemhely-látogatás csak annyit jelent, hogy bemennek és kijönnek, addig másoknak rendkívül nehéz lehet eldönteni, melyik illemhelyet válasszák. Forrás: NRK

  • 294 cég ment csődbe márciusban

    Március hónapban kiemelkedően sok csődeljárást regisztráltak Norvégiában. Az elemzők úgy vélik, hogy ennek fő oka a koronavírus miatti támogatások megszűnése. Összesen 294 vállalkozás ment csődbe márciusban, ami 8%-kal magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában bejelentett csődeljárások száma. Az elmúlt hónapokban sok építőipari vállalkozás vált fizetésképtelenné, egyrészt a magasabb építőanyagárak miatt, illetve az emberek kicsit óvatosabbak a nagyberuházásokkal, és későbbre halasztják az ilyen jellegű kiadásaikat. Forrás: Norway Today

  • 1980 óta nem vált külön ilyen kevés pár

    A Norvég Statisztikai Hivatal új adatai szerint az 1980-as évek óta nem volt ilyen alacsony a válások száma. Összesen 18000 pár vált külön tavaly. 9100 alkalommal történt meg az életközösség megszüntetése, ezerrel kevesebb esetben, mint egy évvel korábban. A válások száma – 8900 - is alacsony volt az előző évben. A járvány miatt várt válási boom nem valósult meg. Peder Kjøs pszichológust nem lepik meg a számok. - Nem hiszem, hogy olyan meglepő, hogy kevesebben váltak el. A szoros kapcsolatok felértékelődnek a nehéz időkben. A Norvég Statisztikai Hivatal (SSB) adatai szerint a különélés és a válás számai már régóta csökkenő tendenciát mutatnak. Az elmúlt tíz évben ritkábban fordult elő a válás, különösen a 35 év felettiek körében. 2021-ben a visszaesés fő oka az volt, hogy a 40-49 éves korosztályban kevesebben váltak el, mint 2020-ban – mondja Karstein Sørlie, az SSB munkatársa. Kjøs szerint két fő oka van annak, hogy a várt válási boom nem valósult meg: a pénzügyek és a megváltozott hétköznapok. A járvány alatti mindennapok megváltozott ritmusa lehetővé tette, hogy a párok több időt tölthessenek együtt. Közelebb kerülhettek egymáshoz, és megtapasztalhatták, mit jelentenek egymás számára. Az anyagi bizonytalanság is a válások ellen dolgozott, hiszen a pénzügyileg instabil helyzet, a munkahely elvesztése sem kedvez a válásoknak. A pszichológus szerint azonban azok, akik már a járvány kitörése előtt is nehézségekkel küzdöttek a párkapcsolatukban, rendkívül kemény helyzetbe kerültek. Azok a párok, akiknek a kapcsolata nem jól működik, csak még jobban küszködni fognak, ha több időt töltenek együtt. Ezzel szemben, ha a kapcsolat jó alapokra épült, akkor segít az együtt töltött idő. A pszichológus szerint a válások alacsony száma sokat jelent a gyerekeknek, akik így az együtt maradó szülők mellett egy biztonságosabb, stabilabb környezetben tudnak felnőtté válni. Forrás: NRK

  • Fontolóra veszi a kormány a kikötési tilalom bevezetését az orosz hajókra

    Az Európai Unió újabb szankciós csomagot tervez Oroszországgal szemben. Egyebek mellett kikötési tilalmat vezet be az orosz vagy orosz üzemeltetésű hajókra az uniós kikötőkben. Ezt a javaslatot az unió mind a 27 tagállamának el kell fogadnia. Bjørnar Skjæran halászati ​​és tengerészeti miniszter megerősítette, hogy a norvég kormány támogatja az EU-t a szankciók bevezetésében. Az azonban még nem eldöntött, hogy a norvég kikötőkben is bevezetik-e a kikötési tilalmat az orosz hajókra. A miniszter elmondta, hogy felül fogják vizsgálni az Európai Bizottság javaslatát, és felmérik, hogy szükség van-e bármilyen kiigazításra. Norvégia kicsit tartózkodó az intézkedés bevezetésében, mert nem szeretnék tönkretenni a történelmileg kialakult kapcsolatot Oroszországgal. Norvégiának sosem volt katonai konfliktusa korábban az oroszokkal. A Szovjetunió a második világháború alatt sokat segített Finnmark felszabadításában, illetve a halászat terén különböző együttműködések vannak jelenleg érvényben Oroszországgal. Forrás: E24

  • Carlsen új sportja

    Norvégia (és a világ) egyes számú sakknagymestere meglepő helyen bukkant fel. Dublinban Póker Világbajnokságot rendeztek, ezen vett részt a norvég nagymester. Rajta kívül még 1049-en indultak el a viadalon. Carlsen szeretett volna bekerülni a döntőbe, de április 9-én délután kikapott, és végül a 25. helyen végzett. Forrás: NRK

  • Norvég mentőrepülőgép ukrajnai betegeknek

    Április 8-án mutatták be az újságíróknak Gardemoen repülőterén azt a különleges mentőrepülőgépet, amivel súlyos betegeket fognak Ukrajnából Norvégiába szállítani. Az átalakított Cessna típusú repülőgép két fekvő- és maximum három ülő beteg szállítására képes. Akár rákos beteg, súlyos traumás eset vagy fertőző betegségben szenvedő személy is biztonságosan utazhat a repülőn. A betegeket állapotuktól függően különböző norvég kórházakba fogják szállítani. A repülőút közben a NOR-EMT egészségügyi csapat fogja ellátni az ukrán betegeket. A csapat már korábban dolgozott Kongóban és Szamoán is hasonló nemzetközi projektben. A mentőrepülőgép az európai RescEU rendszer része. A felszerelésnek és a szükséges engedélyek költségeinek körülbelül háromnegyedét az EU fedezte. A RescEU rendszer fontos európai kezdeményezés, amely a rendkívül magas gyártási és üzemeltetési költségeket elosztja az uniós országok között. Forrás: Norway Today

  • Miért hagyták el a vikingek Grönlandot?

    Régóta rejtély már, miért hagyták el hirtelen az óskandináv telepesek Grönlandot az 1400-as években. Sokan úgy gondolják, a hideg döntő tényező volt, azonban az új bizonyítékok valami teljesen másra utalnak. A 900-as évek végén hajóztak a vikingek Skandináviából Grönlandra. Talán egy egyszerűbb életről álmodtak külföldön? Több, mint 450 évig éltek a világ legnagyobb szigetének déli partjánál. Általában több ezer lakos lehetett ott. De hirtelen eltűntek az emberek. Szinte nyom nélkül. Mindenféle magyarázat nélkül. Meglepve Újabb kutatások ugyanis valami teljesen mást mutatnak. Nem a hideg volt a legnagyobb kihívás, hanem a hosszan tartó száraz időszakok okozhattak problémát a vikingeknek és leszármazottjaiknak. - Alapvetően meglepődtünk a száraz időszakon az óészaki időkben, és azon, hogy nem találtunk bizonyítékot a tartós hidegre – mondja Raymond Bradley az NRK-nak. Bradley a Massachusettsi Egyetem professzora és a tanulmány egyik kutatója. Ahhoz, hogy mérvadó bizonyítékot találjanak, a kutatócsoportnak le kellett merülnie az 578-as tó fenekén lévő iszapba. Ez a tó Grönland déli részén található, közel ahhoz a területhez, ahol az óészakiak tartózkodtak. Iszap és baktériumok Az amerikai kutatócsoport több évig dolgozott, hogy megtalálják a választ a rejtélyre. Tavaly ki tudták mutatni, hogyan reagál az iszapban lévő baktériumok biokémiája a hőmérséklet-változásokra. Azáltal, hogy nyomon követték a baktériumok kémiai változását az idő múlásával, rekonstruálni tudták a korábbi hőmérsékleteket. Annak ellenére, hogy a hőmérséklet ingadozott az óészaki megszállás idejében, a kutatók semmi jelét nem látták a hosszantartó vagy extrém hidegnek. Száraz időszakok Amikor a tudósok megállapították, hogy nem a hideg volt a probléma, közelebbről is megvizsgálták a tó iszapját. Ennek ugyanis saját története volt. Az iszapban élő növényekből származó hidrogénizotópok megvizsgálásával megtalálták a választ. Amikor a növények vizet veszítenek a szárazság miatt, a levelek megtelnek a deutérium nevű hidrogénizotóppal. - Ilyen éghajlaton az ember nem volt olyan helyzetben, hogy füvet termesszen. Ezáltal a háziállatok éhen haltak a hosszú és hideg teleken – mondta Boyang Zhao kutató egy sajtóközleményben. A most Grönlandon élő gazdák alátámasztják ezt az elméletet. A problémák bizonyítása Raymond Bradley szerint sok lakos megerősíti, hogy a száraz időszakok napjainkban is problémát jelentenek. Egyikük Elna Jensen. - 2015-ben nagyon nagy szárazság volt. Júniusban volt esőnk, és utána augusztusig semmi. Ő Narsaq közelében művel földet Grönlandon. Nem annak a tónak a környékén, ahol az amerikai tudósok kutattak. Azonban annak ellenére, hogy az új kutatás eredményei értékes válaszokat adtak, sokan azt gondolják, nem a szárazság volt az egyetlen oka annak, hogy a vikingek eltűntek. Sikertelenség Thomas McGovern a Hunter College régésze. Azt mondja, fontos megérteni, hogy az óészaki embereknek meg kellett próbálniuk alkalmazkodni a változó környezethez Grönlandon. A régészeti bizonyíték azt mutatja, hogy lassanként elkezdtek átállni arra, hogy a tengerből éljenek, amikor a háziállat-tartás nehézzé vált. A régész úgy gondolja, hogy lehetett szociális oka is annak, hogy a települések eltűntek. - Lehetünk utólag okosak, és állíthatunk valamit arról, hogy hogyan élhettek túl a vikingek a szigeten. De a tény az, hogy nem tették. Ez egy olyan társadalom volt, amely több szempontból is megbukott – mondja McGovern a Science nevű oldalnak. Raymond Bradley egyetért vele. - Úgy gondolom több tényező vezetett ahhoz, hogy az óészakiak eltűntek, és nem mindegyik kapcsolódik az éghajlathoz. A mi tanulmányunk csak egy olyan kihívást mutat be, amellyel a vikingeknek meg kellett küzdeniük – mondja. Forrás: NRK

  • Tovább tart Haaland gólcsendje

    Április 8-án este a Borussia Dortmund idegenben 2-0-ra legyőzte a VfB Stuttgart együttesét. A vendégek mindkét találatát Julian Brandt szerezte. Ez azt jelenti, hogy Erling Haaland gólcsendje ötmeccsesre nyúlt, holott korábban soha nem esett meg vele az, hogy zsinórban kettőnél több meccsen nem tudott betalálni. Utoljára a január 22-i Hoffenheim elleni idegenbeli meccsen szerzett gólt a norvég csatárzseni. Azon a meccsen összeszedett egy sérülést is, ami miatt 1,5 hónapot ki kellett hagynia. Viszont így is benne volt egy dortmundi gólban. A csereként beálló Brandtnak (aki egy perc után váltotta a megsérülő Giovanni Reynát) ő adta a gólpasszt a 12. percben. Forrás: VG

  • Mindössze 12 ukrán beteg érkezett eddig Norvégiába

    Norvégia négy héttel korábbi bejelentése szerint 550 ukrán beteget tud fogadni és ellátni, de eddig csak 12 beteg érkezett az országba. Az Egészségügyi Igazgatóság tájékoztatása alapján a már itt lévő pácienseket olyan súlyos, életveszélyes betegségek miatt kell kezelni, mint például a rák. Forrás: Norway Today

  • A Legfelsőbb Bíróság eltörli a kis mennyiségű kábítószer birtoklásáért járó büntetést

    A kábítószerfüggők vásárolhatnak, birtokolhatnak és tárolhatnak heroint, amfetamint vagy kokaint öt gramm mennyiségben saját használatra anélkül, hogy a büntetést kockáztatnák, döntött a Legfelsőbb Bíróság április elején. Az ügy hátterében az Erna Solberg vezette kormány által indítványozott drogreform tavalyi bukása volt, amely annak ellenére lett sikertelen, hogy a többség kiállt a kis mértékű kábítószer birtoklás dekriminalizálása mellett. A kormány helyett végül a bíróságok vették kezükbe az ügyet. A Legfelsőbb Bíróság ítélete valójában a kábítószerek dekriminalizálásával egyenlő a gyakorlatban, így mostantól a kábítószer-függőségben szenvedők a letartóztatás vagy bírság helyett segítségre számíthatnak. Forrás: VG

  • A 17 éves fiatal - aki nappali tagozatos tanuló - illegálisan sokat túlórázott koronavírus tesztelők

    A tinédzser tavaly nyáron egy hónap alatt több, mint 107 órát túlórázott illegálisan. A járvány csúcsán koronavírus-állomáson dolgozott, ahol a páciensek tesztelése volt a feladata az oslói, privát rendszerben működő Legevakt Vest-nél. A cégnek városszerte voltak tesztelő állomásai, és többek között Oslo kommune is a megbízói között volt. A kiskorúnak még azt követően is törvénytelenül hosszú munkanapjai voltak, hogy az önkormányzat decemberben tudomást szerzett a bűncselekményről. Idén januárban például egyetlen nap alatt 15,5 órát dolgozott a kiskorú munkavállaló. Vigleik M. Aas, az Arbeidstilsynet (Norvég Munkaügyi Felügyelet) szekcióvezetője ismertette a vonatkozó jogszabályokat az NRK-val: ha egy kiskorú nyolc óránál többet dolgozik egy nap, vagy 40 óránál többet dolgozik egy héten, akkor az illegális. Hozzátette, hogy ezt a határt azért szabták meg ilyen szigorúan, hogy megvédjék a fiatalokat a munkaidővel kapcsolatos visszaélésektől. A Legevakt Vest egyike azon magánintézményeknek, akikkel Oslo önkormányzata szerződést kötött a pandémia alatt. A tesztelés ilyen módon történő kiszervezése extra feladatokat adott az ullerni privát sürgősségi osztálynak, így ez a személyzet létszámának növelését és a cég növekedését is jelentette. A társaság legutóbbi éves beszámolója szerint 2020 és 2021 között a Legevakt Vest bevétele 18 millió koronáról 71,5 millió koronára nőtt. A főigazgató, Kari Lise Jacobsen Eidjar fizetése ugyanebben az időszakban 2,3 millió NOK-kal nőtt. Eidjar az NRK-nak küldött e-mailben a következőket írta az iskolás alkalmazottjuk munkaidejével kapcsolatosan: a Legevakt Vest elnézést kér a munka törvénykönyvének megsértése miatt, és intézkedéseket vezetett be a jövőbeni jogsértések megelőzésére. Forrás: NRK

  • A kormány azt szeretné, ha a nyugdíjasok ukrajnai menekültekkel dolgoznának

    Az Ukrajnából érkezők nagy száma miatt sürgősen munkaerőre van szükség az önkormányzatokban. A Munkaügyi és Társadalmi Felzárkózásért felelős Minisztérium javaslata az, hogy az állami szerződéses nyugdíjjal (AFP) rendelkező nyugdíjasok is dolgozhassanak az Ukrajnából érkező menekültekkel anélkül, hogy csökkentenék a nyugdíjukat. – Ezzel a Kormány azt szeretné elősegíteni, hogy a nyugdíjasok számára jövedelmezőbb legyen a közszférában dolgozni, hiszen így kombinálhatják a nyugdíjat a fizetéssel. Több emberre van szükségünk – mondja Marte Mjøs Persen munkaügyi és társadalmi integrációs miniszter. Az önkormányzati szféra szereplői abban is megállapodtak, hogy ebben a nehéz helyzetben az önkormányzatok számára a nyugdíjasok fizetésére külön forrást biztosítanak. Forrás: UTROP

  • Norvégia mélységesen elítéli az ukrajnai Kramatorszkban történt támadást

    Anniken Huitfeldt külügyminiszter elítéli a kramatorszki vasútállomás elleni orosz rakétatámadást, melyben többen életüket vesztették és sokan megsebesültek. A külügyminiszter elfogadhatatlannak tartja, hogy a háború elől menekülni próbáló polgárok az orosz hadviselés áldozataivá váljanak. Ha ez a civilek elleni célzott támadás volt, akkor az háborús bűnnek minősülhet. Forrás: Regjeringen

  • Meglógtam a Ferrarival, avagy volt Ferrari, nincs Ferrari

    Szombaton a sarpsborgi Viljar Tangen vásárolt egy 2005-ös Ferrari 612 Scaglietti modellt Sandnesben. Vasárnap apja, Torbjørn a friss autótulajdonos fiával az utasülésen tesztkörre indult. A próbakör nem ment túl jól. Torbjørn már a kalnesi kórházi ágyról nyilatkozva boldogan meséli, hogy valószínű egy angyal vigyázott rájuk, és nagyon örül annak, hogy a fiával együtt csupán egy agyrázkódással és kisebb sérülésekkel megúszták a balesetet. Az apuka hosszú évek óta érdeklődik az olasz autók iránt, de soha nem volt még olyan kategóriájú sportautója, mint amit fia szombaton vásárolt. Tangen próbált már Lamborghinit tesztpályán, és vezetett már sok lóerős autót is, de ez valami egészen más volt. Tisztában volt vele, hogy fontos az óvatosság, de sajnos nem volt elég óvatos. Mindemellett tisztában van azzal is, hogy egy darabig gyalogosan kell közlekednie. Azt mondta, Norvégiában külön oktatásra kell mennünk, ha kisteherautót akarunk vezetni. Miután a fia autóját vezette, nincs kétsége afelől, hogy külön tanfolyamot kellene elvégezni és/vagy külön jogosítvánnyal kellene rendelkezniük azoknak is, akik ilyen erős sportautókat akarnak vezetni. A rendőrség arról tájékoztatta a Moss Avist, hogy a balesetet okozó apukat jogosítványát még vasárnap este bevonták. Forrás: Moss Avis

  • Újabb meglepetés a Konferencia Ligában

    Úgy néz ki, az AS Roma futballcsapata és José Mourinho nem nyerni járnak Norvégiába. Az április 7-én este megrendezett Bodø/Glimt–AS Roma Konferencia Liga negyeddöntőre összesen 7739-en voltak kíváncsiak az Aspmyrában. A 43. percben Lorenzo Pellegrini révén a vendégek kerültek előnybe, ám a hazaiak újabb hatalmas bravúrt végrehajtva fordítani tudtak, és végül 2-1-re nyertek. Ulrik Saltnes az 56. percben egyenlített, majd a 89. percben Hugo Vetlesen a norvég klub javára döntötte el a meccset. Ezzel egy kis lépéssel közelebb került a sorozat elődöntője. Bjarne Brandal, az NRK kommentátora a meccs vége felé meg is jegyezte, hogy ez José Mourinho észak-norvég rémálma (2021. október 21-én a Konferencia Liga csoportkörében ugyanitt 6-1-re kapott ki az AS Roma, majd a római visszavágón sikerült kiharcolniuk egy 2-2-s döntetlent). Henning Berg, a válogatott korábbi csapatkapitánya magánkívül volt az elragadtatástól a meccs lefújása után. Szerinte szinte hihetetlen, hogy a kis Bodø/Glimt megint megverte a nagy AS Romát. Ezzel a győzelemmel 35 meccse (36, ha beleszámítjuk az Aalesund elleni elmaradt kupameccset, amit a Bodø játék nélkül nyert meg) nem talál legyőzőre a norvég bajnoki címvédő, legutoljára 2021. augusztus 5-én kapott ki idegenben 2-1-re a Prishtina csapatától. Ráadásul ez a menetelés anyagilag is jövedelmező, ha kiejtik a Romát, akkor újabb 20 millió korona üti a Bodø/Glimt markát (az AZ Alkmaar kiejtésével kerestek 10 milliót). További adalék, hogy az NRK oldalán megjelenő cikkben lévő szavazás szerint a 16.389 szavazó 93%-a lenyűgözőnek tartja a bodøi csapat teljesítményét (köztük én is). Forrás: NRK

  • Három orosz diplomatát utasítottak ki Norvégiából

    Norvégia úgy döntött, hogy Oroszország oslói nagykövetségének három diplomatáját persona non grata-nak, azaz nemkívánatos személynek nyilvánítja. Anniken Huitfeldt külügyminiszter elmondása szerint a három személy diplomáciai státuszával összeegyeztethetetlen tevékenységet végzett. Ez a döntés az orosz fegyveres erőknek a bucsai civilek ellen elkövetett háborús bűncselekményének következménye. Norvégia ezentúl kiemelt figyelmet fog fordítani arra, hogy a nemkívánatos orosz tevékenységeket megakadályozza az országban. Forrás: Regjeringen

  • Megnövelt norvég haderő Litvániában

    Még februárban döntött arról a norvég kormány, hogy kb. három hónapig 50 fővel növeli a NATO litvániai támaszpontján állomásozó katonáinak létszámát. Ezt most újabb három hónappal meghosszabbítják, így az összesen 200 fős norvég haderő augusztusig marad Litvániában. Forrás: NRK

  • Gyermekgondozási szabadság: vita a hármas tagolás körül

    Pszichológusok egy csoportja úgy véli, hogy a szülés után túl korán történő munkába állás nagy stresszel járhat a nők számára. A szülés előtt, alatt és után is jelentős hormonális és neurobiológiai változások zajlanak le a női testben, szögezi le Gro Vatne Brean szakpszichológus. Ö egyike azoknak a pszichológusoknak, akik a jelenleg érvényes, hármas tagolású gyermekgondozási szabadságot kritizálják, amelyet a parlament 2018 tavaszán fogadott el. A hármas tagolás eredményeként az anya tizenöt hetet kap a gyermekgondozási időszakból, tizenöt hetet pedig az apa vagy a társanya, míg a maradék tizenhat hetet saját belátásuk szerint oszthatják fel maguk között a szülők. Még abban az esetben is, ha az anya tölti a gyermekkel azt az időszakot is, amiről a család közösen rendelkezhet, az anyának a gyermek hét hónapos korában már munkába kell állnia. Ez pont az az időszak, amikor a csecsemő végre elkezdi átaludni az éjszakákat, a szülők pedig így kiszámítható napirendet alakíthatnak ki, illetve általában lehetősége nyílik az anyának saját magának is figyelmet szentelni. Az, hogy az anyának ilyenkor egyből munkába kell állnia, meglehetősen nagy nyomás és feszültség forrása lehet, és ez az az életszakasz, amikor a legnagyobb a mentális betegségek kialakulásának kockázata a nőknél. A pszichológus hozzáteszi, hogy a gyermekek számára is stresszes lehet a leválás, de amíg a másik fél jelenléte kompenzál, addig ez nem vezet kötődési problémákhoz. Bár a Pszichológusok Egyesülete négy évvel ezelőtt még támogatta a hármas tagolást, ma már tartózkodnak a véleménynyilvánítástól a jelenlegi rendszer kapcsán, mivel nem áll rendelkezésre megfelelő kutatási anyag, ami a gyermekgondozási szabadság ilyen jellegű felosztásának sikerességet bizonyítaná. Helen Ingrid Andreassen pszichológus támogatja a jelenlegi rendszert, ám hozzáteszi, hogy a munkaadóknak többet kellene tenniük azért, hogy a gyermekgondozás és a munka összeegyeztethetőek legyenek, illetve könnyíteni kellene a betegszabadság elrendelését a gyermekgondozási periódus alatt azok számára, akiknek a szülés kapcsán szerzett sérülések vagy a szülés után kialakuló depresszió miatt hosszabb felépülési időre van szükségük. Forrás: VG

  • Szalmonellás termékeket hívtak vissza a norvég piacról

    Európa szerte több országban jelentettek szalmonellával szennyezett csokoládétermékeket. A norvég Élelmiszerbiztonsági Hatóság (Mattilsynet) tájékoztatása szerint a norvég piacra is került a szennyezett áruból, ezért visszahívják a Kinder Surprise, Kinder Mini, Kinder Surprise Maxi és Kinder Schokobon termékeket. A szalmonellajárvány Európában főként gyermekeket fertőzött meg, akik közül többen kórházba is kerültek. Forrás: NRK

  • Lemondott Odd Roger Enoksen védelmi miniszter

    A norvég védelmi miniszter, Odd Roger Enoksen április 9-én jelentette be lemondását a posztjáról. A döntés indoka az, hogy 2005-ben (akkor 50 évesen, energiaügyi miniszterként) szoros kapcsolatba került egy 18 éves lánnyal, akivel egy osztálykirándulás során találkozott a parlamentben. A kirándulás után még évekig fennmaradt a viszony, melyre csak most derült fény. A fiatal nő eddig nem mert beszélni a viszonyról, mert félt, hogy megbélyegzik őt, és arról nyilatkozott a VG-nek, hogy rendkívül megviselte az ügy. A nő úgy érzi, hogy a politikus visszaélt a hatalmi pozíciójával, hogy elérje a céljait. Enoksen sajnálja az esetet és nyilvánosan bocsánatot kért. A miniszterelnök elfogadta Enoksen lemondását, és úgy nyilatkozott, hogy ez volt a szükséges döntés. Forrás: VG

  • Egyre több ukrán menekült érkezik Norvégiába

    Az elmúlt héten összesen 2443 új menedékkérő érkezett az országba. Február 25. óta 10 967 ukrán állampolgár menedékkérelmét regisztrálták Norvégiában. Forrás: Norway Today

  • Ezt csinálják a norvégok idén húsvétkor

    A Fremtind forsikring társaság kutatást végzett a norvégok idei húsvéti terveiről: körülbelül 1,2 millió norvég készül a hegyekbe síelni a késői húsvét ellenére. Legtöbben, akik ide készülnek, Trøndelag, Nordland, illetve Troms og Finnmark megyékben laknak. Azoknak, akik ilyen tervekkel bírnak, ajánlják, hogy kövessék az időjárásjelentést, vigyázzanak a lavinaveszélyre és vigyenek extra ruhát, valamint enni- és innivalót az útra. Azonban sokan készülnek délre is, kb. 150.000-en, főleg Møre og Romsdalból most, hogy végre vége van a covid-korlátozásoknak. Az utazási irodák tömött repülőgépekről számolnak be, a legkedveltebb úticél Spanyolország. A dél-norvégok azonban úgy tűnik, hogy az ünnepekkor inkább otthon maradnak vagy dolgozni fognak. Ilyenkor népszerű tevékenység a kerti munka, illetve a motorkerékpárok is előkerülnek a garázsból. Forrás: NRK

  • Norvégia új szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben

    Norvégia elítéli a fehérorosz rezsim szerepét Oroszország Ukrajna elleni agressziójában. Fehéroroszország rendelkezésre bocsátotta területét és légterét Oroszország számára az ukrajnai háborúhoz. Ezért Norvégia az EU-val és más országokkal közösen szankciókat vezet be Fehéroroszország ellen. Az azonnal hatályba lépő szankciók között szerepel a kőolajtermékek importjának tilalma, valamint import- és exportkorlátozás az ipar és technológia területén. Ezenkívül számos tilalmat vezetnek be a pénzügyi finanszírozás, befektetés, értékpapírok és valuta területén is. Forrás: NRK

  • Április 8.: A romák napja (Romfolkets dag)

    A romák 1971-ben rendezték meg első világkongresszusukat Londonban, ahol elfogadták a roma nép szimbólumát, zászlaját, mottóját, himnuszát, és április 8-át a romák világnapjává nyilvánították. A romák és a vándorcigányok elismert etnikai kisebbséget alkotnak a zsidókkal, kvénekkel és erdei finnekkel együtt 1999 óta, miután Norvégia ratifikálta az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményét. A Norvégiában élő romák a 19. századtól kezdve vándoroltak be Norvégiába, számukat 2-3 ezer főre becsülik. A második világháború alatt gyakorlatilag a teljes roma kisebbséget deportálták, és nem engedélyezték az új bevándorlók érkezését. Az újra betelepülés csak az 1950-es évektől indult meg. Ekkor kezdetét vette egy erőltetett integrálási folyamat (norvégosítás), aminek a jellege csak az 1970-es évektől változott, amikor a kényszert felváltotta egy közös párbeszéd. 2015-ben Erna Solberg, Norvégia korábbi miniszterelnöke volt az első, aki nyilvánosan bocsánatot kért az ország nevében, hogy a világháború alatt diszkriminálták a romákat, és megakadályozták, hogy bevándorolhassanak, ami miatt romák tucatjai haltak meg náci haláltáborokban. Norvégia úgy gondolja, hogy mindegyik etnikai kisebbség, köztük a roma is, hozzájárul a norvég kulturális örökség formálásához és gazdagításához. Tavel bachtalo to maro djes! Forrás: Utdanningsforbundet, Regjeringen, Euronews

  • Orkaland

    Gyertek, kezdünk!

  • Haaland-dupla és norvég kiütés

    Norvégia szabályosan kiütötte Örményországot az Ullevaal stadionban rendezett barátságos meccsen. A végeredmény 9-0 lett Norvégia javára. Az örmények félreértettek a barátságos meccs kifejezést, és többször is csúnyán odarúgtak és becsúsztak a norvégok legnagyobb sztárjának, Erling Haalandnak, aki ennek ellenére kétszer is betalált. Ám a második góljánál olyan csúnya rúgást kapott hátulról, hogy a szövetségi kapitány, Ståle Solbakken a 2. félidőre inkább ki sem küldte a válogatott újdonsült kilencesét. Az 54 éves szakvezető a TV2-nek nyilatkozva dicsérte csapata támadójátékát, majd elmondta, hogy Haaland tovább akart játszani. Solbakken válasza erre egy kategorikus nem volt. A 17. percben Arman Hovhannisyan hátulról brutálisan odacsúszott Erling Haalandnak, a dán játékvezető, Mads-Kristoffer Kristoffersen ezt egy azonnali piros lappal honorálta. Jesper Mathisen, a TV2 szakértője a piroslapos belépőt nemes egyszerűséggel disznóságnak titulálta. A meccs legeredményesebb játékosa a Watfordot erősítő Joshua King volt, aki mesterhármast szerzett. Rajta kívül Haaland és a helyére beálló Alexander Sørloth egyaránt kétszer talált be, Mats Møller Dæhli is meglőtte a maga gólját, illetve örmény részről Kamo Hovhannisyan a saját kapujába talált be, ezzel lett teljes az elmúlt 30 év legnagyobb arányú norvég sikere. King a meccs után elmondta, hogy ez a meccs nagyon sokat jelent neki, mivel úgy érzi, hogy végre megkapta az esélyt, amivel ráadásul élni is tudott. Forrás: VG

  • 400 új rovarfajt azonosítottak Norvégiában

    Néhány éve német kutatók arról számoltak be, hogy drámaian csökken a rovarfajok száma Norvégiában. Ezt követően a norvég Természetkutató Intézet elindított egy projektet a rovarpopuláció feltérképezésére. Kelet-Norvégiában és Trøndelag megyében 30 helyen állítottak fel csapdákat a kutatók, melyet két évig elemeztek. A projekt során 16 ezer rovarfaj került ezekbe a kihelyezett csapdákba. A DNS-leleteket elemezve a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy 400, korábban még sosem azonosított rovarfaj létezik Norvégiában. Ezek közül 167-et még a környező országokban sem regisztráltak korábban, így igazán különleges eredménnyel zárult a projekt. Forrás: Norway Today

  • Norvég-ukrán miniszterelnöki videóbeszélgetés

    Március 30-án Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök videóbeszélgetést folytatott Denys Sjmyhal ukrán miniszterelnökkel. Støre közölte az ukrán miniszterelnökkel, hogy Zelenszkij elnök online beszédét pozitívan fogadta a norvég parlament. Az ország kiáll Ukrajna mellett, humanitárius segéllyel, fegyverekkel és egyéb támogatással kívánják enyhíteni az ukránokat ért fizikai és morális sérüléseket. Ezt követően a miniszterelnökök a menekülthelyzetről beszéltek, melynek végén Sjmyhal megköszönte Norvégia támogatását. A norvég miniszterelnök továbbra is hisz abban, hogy a kialakult helyzetet diplomáciai úton is meg lehet oldani. Forrás: Regjeringen

  • Ukrán katonák orosz hadifoglyokat öltek meg egy videó szerint

    Anniken Huitfeldt norvég külügyminiszter szerint foglalkozni kell a feltelezéssel, hogy ukrán katonák orosz hadifoglyokat öltek meg Kijev közelében. Az esetről a közösségi médiában tettek közzé videót, melyet a New York Times hitelesített. Huitfeldt szerint ezt mihamarabb ki kell vizsgálni, mert egy háborúban törvények és előírások vannak arról, hogyan kell bánni a hadifoglyokkal. Hozzátette, hogy nem szabad elfogadni azt a gondolatot, miszerint egy háború mindent legitimál. Forrás: ABC Nyheter

  • Megtámadták a Nobel-békedíjas Muratovot

    Egy oroszországi vonaton ismeretlen személy megtámadta az orosz Nobel-békedíjas Dmitrij Muratovot, aki a Novaja Gazeta független orosz lap alapítója és főszerkesztője. Muratov állítása szerint a tettes olajfestéket és acetont öntött a vonatfülkébe, ahol utazott. Az elkövető közben azt kiabálta, hogy "ez a fiainkért". Forrás: NRK

  • Élelmiszersegély Ukrajnának

    A Tine 40 ezer liter tejet küld Ukrajnába, miután az ukrán nagykövetség élelmiszersegélyt kért a norvég tejipari vállalattól. Bár az ukrajnai gazdák mindent megtesznek azért, hogy élelmiszert termeljenek, a menekültválság miatt jelenleg nincsenek meg a szükséges feltételek ahhoz, hogy elegendő mennyiséget állítsanak elő a lakosság számára. Forrás: Norway Today

  • Tuberkulózist mutattak ki ukrán menekülteknél

    Az FHI április 5.-ei tájékoztatója szerint tuberkulózist mutattak ki a Norvégiába érkezett ukrán menekültek között. Minden újonnan érkezett menekültet rutinszerűen megvizsgálnak, hogy nincs-e fertőző betegségük. Karine Nordstrand, az FHI főorvosa szerint ez várható, amikor sokan érkeznek egy olyan országból, ahol magas a tuberkulózis előfordulása. A fertőzötteket elkülönítik a további vizsgálatok és kezelés idejére. "Fontos hangsúlyozni, hogy az újonnan érkezők túlnyomó többsége nem rendelkezik fertőző betegséggel.” – tette hozzá a főorvos. Forrás: Norway Today

  • Tenisz – Norvég a döntőben

    Casper Ruud történelmet írt, miután két szettben, 6-4 6-1-re legyőzte a világranglista 103. helyét elfoglaló argentin Francisco Cerundolót a Miamiban zajló Miami Open tenisztorna elődöntőjében. A 23 éves norvég ezzel készülhet pályafutása első Master 1000-es döntőjére, és ez lesz egyben a 10. ATP-döntője. A Discoverynek nyilatkozva elmondta, hogy ez lesz pályafutása eddigi legnagyobb meccse, és hihetetlenül örül annak, hogy Norvégiát ilyen magas szinten képviselheti majd. Mindezt annak ellenére, hogy a French Openen megmérkőzhetett Roger Federer ellen, illetve az ATP 1000 elődöntőjében Novak Djokovics búcsúztatta a norvég klasszist, aki a torna után a pályafutása eddigi csúcsát jelentő 7. helyre lép előre a világranglistán. A döntőben vagy a jelenleg világranglistán 10. lengyel Hubert Hurkacz lesz az ellenfele, vagy a 16. helyen rangsorolt argentin Carlos Alcaraz. Forrás: Aftenposten

  • ADHD-val a hadseregbe

    Korábban nem volt lehetőség ADHD-val bekerülni a hadseregbe, ami ellen már többek is panaszt tettek az esélyegyenlőségi ombudsmannál, köztük Meier Hansen (18) is, akinek korábban ez volt az álma, és a diagnózisa miatt még csak be sem hívták alkalmassági vizsgálatra. - Az embert automatikusan beteszik egy skatulyába, amikor mindenkinek egyéni elbírálásra lenne joga- értett vele egyet az Frp politikusa Dagfinn Olsen is, akinek saját fia is hasonló diagnózissal rendelkezik. Most azonban úgy tűnik, hogy a politikus panasza meghallgattatott: a norvég honvédelmi miniszter azt válaszolta, hogy a honvédséget megkérték arra, hogy változtassanak a gyakorlatukon. A testület meg is erősítette, hogy ezt meg fogják tenni - így az ADHD-s diagnózissal rendelkezőknek is alkalmuk lesz az egyéni egészségügyi állapotfelmérésre önbevallás és az egészségügyi szakszolgálat nyilatkozata alapján. Ha az illetőt szolgálatra alkalmasnak nyilvánítják, akkor a többiekkel egyenértékűen behívhatják alkalmassági vizsgálatra és fontolóra vehetik sorkatonai szolgálatukat. A honvédség irányelvének felülvizsgálatát többen is méltatták, többek között Meier Hansen is. Forrás: NRK

  • Oslo polgármestere felvetné újra az EU-csatlakozás lehetőségét

    Oslo polgármestere az Aftenposten újságnak adott interjújában jegyezte meg, hogy véleménye szerint Norvégiának újra kellene értékelnie az EU-s csatlakozás lehetőségét. Az ukrajnai háború rávilágított arra, mennyire függnek az európai országok egymástól, illetve átértékelődtek a prioritások. Az EU egységes biztonságpolitikája fontosabb, mint valaha. Froda Jacobsen, az oslói Munkáspárt vezetője és parlamenti képviselője úgy véli, fontos az EU-tagság újraértékelése, azonban a jelenlegi helyzet nem alkalmas egy ilyen jellegű tagsági vitára. Forrás: Norway Today

  • Új regisztrációs központ nyílik a reptéren

    Gardermoen repterén új regisztrációs központ jön létre az ukrán menekültek számára. A központ napi 200 menedékkérőt tud majd fogadni májustól. A központ növeli a rendőrség kapacitását az ukrán menedékkérők nyilvántartására. Forrás: Norway Today

  • Óránkénti munkaerő költség Európában (EUR), 2021

    Versenyképességnél szoktak azzal érvelni, hogy ha a munkabérek alacsonyak és adókedvezményeket kapnak a cégek, azzal az ország bevonzza a működőtőkét, azaz vonzó lesz a külföldi befektetések számára. Ez nem ilyen egyszerű, mert ha csak a munkabér számítana, akkor Bulgáriának kellene a legjobban fejlődő országnak lennie, és a skandináv gazdaságoknak össze kellett volna omlania. A skandináv országokban főként magas hozzáadott értékű munkaerőt alkalmaznak, ezért nincs olyan mértékű gyáripar, mint kelet-európai országokban. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a magas munkabérrel együtt járó magas adókulcs az állami bevétel egyik fő forrása, aminek egy része redisztribúció során visszakerül a társadalomba. A szabadon elkölthető jövedelem pedig piaci keresletet generál, és ugyancsak gazdaságélénkítő hatású. Forrás: POGI Podcast&Blog

  • Erőszak egy ukrán menekült lány ellen

    Nem ismeri el bűnösségét az a 20 év körüli férfi, akit egy 17 éves ukrán menekült lány megerőszakolásával és kizsákmányolásával vádolnak Tromsøben. A férfit korábban tizenegy másik nő bántalmazásával vádolták meg egy másik büntetőügyben. Jelenleg előzetes letartóztatásban van. Forrás: Norway Today

A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page