top of page
Keresési találatok

1931 találat üres kereséssel

  • Nem ízlett a cseh Pasta a norvégoknak

    Becsülettel küzdött a norvég jégkorong-válogatott a jóval esélyesebb Csehország ellen, de a vége így is egy 4-1-es cseh győzelem lett. Érdekesség még, hogy a cseh válogatott egyszer már kikapott Norvégiától, igaz az 2010-ben volt (akkor Mats Zuccarello, Anders Fredriksen és Anders Bastiansen találtak be, míg cseh részről Jaromír Jágr duplázni tudott). Andreas Martinsen, a norvég válogatott támadója a meccs után a Viaplaynek nyilatkozva elmondta, hogy ritka az, hogy ennyi helyzetet alakítanak ki a világ egyik legjobb hokiválogatottja ellen. Emil Lilleberg kétperces kiállítása után David Pastrňák, a Boston Bruins klasszisa szerzett előnyt a cseheknek. Mathis Olimb a második harmad elején kapott egy kétperces kiállítást, amit ismételten kihasználtak a csehek, ezúttal Jakub Vrána, a Detroit Red Wings támadója talált be. Az utolsó harmad elején a Pasta becenév büszke birtokosaként Pastrňák ismét betalált, ezúttal büntetőből. Ludvig Hoff, a Stavanger Oilers játékosa emberelőnyből megszerezte Norvégia becsületgólját, a végeredményt Roman Červenka, a svájci Rapperswil-Jona Lakers játékosa állította be. Pasta a Viaplaynek elmondta a meccs után, hogy összességében szerencséjük volt Norvégia ellen, hiszen az északiaknak nagyon jó csapatuk van. Ezzel az is eldőlt, hogy Norvégia csak akkor mehet tovább a negyeddöntőbe, ha az utolsó két meccsén megveri Svédországot és az Egyesült Államokat (spoiler alert: Nem sikerült, a svédektől 7-1-re, az USA-tól pedig 4-2-re kapott ki Norvégia). Forrás: Aftenposten

  • Vedum elveti a munkaszüneti napokra vonatkozó javaslatot

    Óriási vita alakult ki azután, hogy az Unge Venstre vezetője, Ane Breivik azt javasolta, hogy a jelenlegi ünnepnapokra vonatkozó rendszert töröljék el, és a pirosbetűs ünnepnapokat inkább rendes szabadnapokra cseréljék. Tavaly a 20 ugyanis szabadnapból 10 hétvégére esett, ami igazságtalan abból a szempontból, hogy ez 10 nappal kevesebb annál, ami egyébként járna az embereknek Breivik szerint, továbbá hozzáteszi, hogy a keresztény ünnepnapoknak már semmi értelmük sincs, miután megszűnt az állami egyház, így jobb lenne, ha ezekkel az ünnepnapokkal is szabadon rendelkezhetnének az emberek, úgy, mint a szabadságukkal. A pénzügyminiszter, Trygve Slagsvold Veum azonban lesöpörte ezt a javaslatot. Szerinte ezek a napok a norvégok számára nagyon fontos évfordulók, továbbá bizonyos előnyökkel is járnak, hisz vannak olyan szektorok - mint például az egészségügy - ahol ezeken a napokon is dolgozni kell, így extra fizetést kapnak azok, akik ilyenkor dolgoznak. Továbbá az iskoláknak és más oktatási intézményeknek is nehéz lenne alkalmazkodnia ahhoz, ha az emberek kényük- kedvük szerint vennék ki ezeket a napokat - közölte Veum. Forrás: Nettavisen

  • Július 1-jétől tovább emelkedik a hús és tojás nagykereskedelmi ára

    Az elmúlt években folyamatosan emelkedett a hús és a tojás ára, azonban július 1-jétől jelentős emelkedésre számíthatnak a fogyasztók. A norvég Nortura cég felelős a hús és tojás nagykereskedelmi árának alakulásáért. Döntésük szerint átlagosan 4 koronával fog többe kerül többe a hús kilónként, ami 5,65%-os emelést jelent. Az elmúlt egy évben a húsok 13-17%-kal emelkedett, leginkább a sertéshúsoknál volt megfigyelhető az áremelkedés. A tojás július 1-jétől 80 ørével fog többe kerülni kilónként. Forrás: E24

  • Digitális eszközök Ukrajnának

    Az Önkormányzati és Regionális Fejlesztési Minisztérium és Ukrajna norvégiai nagykövete, Viacheslav Yatsiuk közös gyűjtőkampányt indított, melynek során digitális és távközlési berendezéseket (okostelefonokat, számítógépeket, routereket, szervereket stb.) gyűjtenek Ukrajnának. Az eddigi felajánlások során 6-7 raklapnyi eszköz gyűlt össze. Az eszközökkel lehetőség lesz arra, hogy a háború sújtotta területeken élő családok továbbra is fenn tudják tartani a kapcsolatot a családtagjaikkal és a hatóságokkal, valamint fontos szerepe lesz az ország újjáépítése során is, így a minisztérium még szívesen fogad további felajánlásokat. Forrás: Regjeringen

  • Majomhimlőoltás

    Norvégia az EU-val együttműködve vásárol vakcinákat a majomhimlő elterjedése elleni küzdelem érdekében. Richard Bergström svéd oltási koordinátor megerősítette, hogy hamarosan, már júniusban érkeznek az oltások és a gyógyszerek is, bár egyelőre nem világos, hogy az egyes országok hány adagot kapnak. A svéd Dagens Nyheter újság azt írja, hogy az EU a Bavarian Nordic Imvanex vakcináját, valamint az amerikai Siga Technologies Tecovirimat nevű gyógyszerét vásárolja meg. Mindkettő a majomhimlővel rokon, himlő elleni szer. Bergström hangsúlyozta: még nem készült el a szerződés az EU és a cégek között, de ez egy héten belül megtörténik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közölte: tartanak a majomhimlő terjedésétől, de megtették a megfelelő intézkedéseket. Eddig több mint 250 esetet igazoltak 16 Afrikán kívüli országban. A majomhimlő afrikai országokból származó, általában enyhe tüneteket (láz és kiütések) okozó, ritkán halálos betegség. A WHO szerint könnyen megakadályozható az elterjedése, nincs szükség tömeges oltásokra, nyájimmunitás kialakítására. A közelmúltban több európai országban, legutóbb Finnországban észleltek majomhimlő megbetegedést. Dániában és Svédországban is regisztáltak már eseteket, Norvégiában egyelőre még nem. Forrás: NRK

  • Dráma az Oslofjordon

    Csütörtökön majdnem katasztrófa lett abból, amikor a Color Line "Color Fantasy" nevű óriáshajója elhaladt egy kishajó mellett Hvitstennél, az Oslofjordban. - Egy ütközés végzetes kimenetelű is lehetett volna. Hetente többször előfordul, hogy a kishajók nem figyelnek eléggé, vagy nem adnak elég helyet a nagy hajóknak. Az Oslofjordban ez a legkeskenyebb szakasz, ezért gyakran előfordulnak hasonló esetek. Forrás: MSN

  • Meling sztárok társaságában játszhat a francia futball év csapatában

    A norvég nemzeti válogatott hátvédje, Birger Meling a francia futballiga (Ligue 1) év csapatában kapott helyet, írja a L’Équipe újság. Birger Meling egy lenyűgöző szezont tudhat maga mögött Rennes-ben, és 5,45-és gólátlaggal zárt. A legmagasabb átlaga a sztárcsatár Kylian Mbappénak volt, aki megszerezte az első helyet a L’Équipe sorrendjében és 6,00-val végzett. A védők sorában Meling mellett van csapattársa Hamari Traoré, a Lille védője Sven Botman, és a Paris Saint-Germain sztárja, Marquinhos. A kapus a Lyon játékosa, Anthony Lopes. A középpályás hármas tagjai Seko Fofana (Lens), Aurélien Tchouaméni (Monaco) és Lovro Majer (Rennes). A csatároknál Mbappét Benjamin Bourgieaud (Rennes) és Martin Terrier (Rennes) fogják közre. Forrás: VG

  • A Skatteetaten (norvég adóhatóság) jelzálogot tesz Kygo óriási villájára, és 15 millió koronára pere

    Az adóhatóság úgy véli, hogy Kyrre Gørvell-Dahll nem fizette be adótartozását, és jelzálogot tett az 1918-ban épült villájára. Az adóhatóság 15 milliót követel Kyrre Gørvell-Dahll művésztől, ismertebb nevén Kygotól milliós nagyságrendű kifizetetlen adóhátralék miatt. A művésznek egy hónapja van arra, hogy fizesse a teljes követelést, vagy fellebbezést nyújtson be. Forrás: NRK

  • Bosszú lyoni módra

    Csodaszámba menő győzelmet aratott május 21-én Torinóban a Lyon női labdarúgócsapata a Barcelona ellen. Az előzetesen esélyesebbnek gondolt katalán csapat 3-1-es vereséget szenvedett, úgy, hogy már 3-0-ra vezettek a franciák 33 perc után. A Lyon sikeréből Ada Hegerberg góllal és gólpasszal vette ki a részét, míg a túloldalon Caroline Graham Hansen készítette elő a Barca szépítő gólját. A meccs krónikájához még az is hozzátartozik, hogy már a 6. percben vezetést szerzett a Lyon, Amandine Henry bombagóljával, ami Olav Traaen, az NRK kommentátora szerint egy gól volt az örökkévalóságnak. Ez a győzelem volt a Lyon fennállásának nyolcadik sikere, míg Ada Hegerberg saját maga hatodik BL-serlegét nyerte a Lyon játékosaként, emellett pályafutása eddigi 60 BL-meccsén 59 gólnál tart. Forrás: Dagbladet

  • Nőtt a norvégok adósságállománya 2021-ben

    A norvégoknak 3282 milliárd korona értékű adósságállománya volt tavaly év végén, ami 5,4%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Az adósság növekedése az oslói polgárok körében a legnagyobb. A Norvég Statisztikai Hivatal (SSB) adatai szerint a tavalyi év végén az Oslóban élő munkavállalóknak összesen 552 milliárd korona értékben volt hitelük. Ez 7,2%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Forrás: Norway Today

  • A kormány minden gyereknek adna támogatást szemüvegre

    - Úgy gondolom, a kormánynak minden gyerek szemüveggel kapcsolatos kiadásait fedeznie kéne, életkortól függetlenül – nyilatkozott Randi Johannessen Buckley az Aftenpostennek februárban. Lánya, Linnea egyike azoknak, akik számára szükséges a szemüveg, igen drága lencsékkel. Így izgatottan várta, milyen, a szemüvegek támogatására vonatkozó intézkedéseket fog javasolni a kormány. - Ez egy olyan intézkedés, amely alapján minden 0-18 év közötti gyerek, akinek igazoltan szüksége van szemüvegre, támogatást kap – mondja a munkaügyi és társadalmi felzárkózásért felelős miniszter (arbeids- og inkluderingsminister), Marte Mjøs Persen. Közölte, hogy egy kivétel van, azok a gyerekek, akik olvasószemüveget hordanak. Mindenki más számára fedezni fogják a szemüvegek költségének 75%-át. Zűrzavart váltott ki, amikor a Solberg-kormány csökkentette a gyerekszemüvegekkel kapcsolatos támogatásokat. A jelenlegi kormány most benyújtott egy javaslatot, amely két másik, már meglévő mellé társulna: a látássérültek szemüvegére és kontaktlencséjére, illetve a tompalátás kezeléséhez vagy megelőzéséhez szükséges szemüvegekre vonatkozó rendelkezésekhez. Röviden a rendelkezésről: Ez egy ötfokozatú támogatási rendelkezés 900 koronától 3975 koronáig. A gyerekek 18 éves korig kaphatnak támogatást, egy évben egy szemüvegre. Ha teljesülnek a feltételek, a NAV-hoz lehet fordulni a támogatásért. Eldönthetjük, hogy megelőlegezzük-e a szemüveg megvásárlását, vagy megvárjuk, amíg megérkezik a támogatás. Ez jó hír Randi Johannessen Buckley egyike volt azoknak, akik erősen ellenezték a Solberg-kormány által 2019 őszén javasolt megszorításokat. Annak alapján, amit a kormány jelenlegi terveiről hallott, elégedett. Feltehetően augusztusban lép életbe A kormány több érintett szervezettel is megvitatta, hogyan kellene kialakítani a támogatást. Olyan találkozókat bonyolítottak le, ahol a különböző szervezetek, mint pl. a Vakok Egyesülete is elmondhatták véleményüket, a minisztérium pedig ezek fényében terjesztette elő a javaslatot. A kormány célja, hogy a gyermekszemüvegek támogatásáról szóló rendelkezés augusztus elsejétől életbe lépjen. 220 millió koronát tettek félre Az Ap-Sp-kormány eleinte nem talált pénzt arra, hogy a szemüvegek támogatására vonatkozó rendelkezést megváltoztassa ettől az évtől. Viszont a Sosialistisk Venstreparti kérésére végzett költségvetési tárgyalásokon 220 millió koronát szántak erre az intézkedésre. Az SV, az AP és az SP egyetértett abban, hogy vissza kell állítani a szemüveg-támogatást a gyerekek részére, olyan módon, ahogyan az azelőtt volt, mielőtt a Solberg-kormány megvágta volna a támogatásokat. Forrás: Aftenposten

  • Nem kaphat mindenki útlevelet nyaralás előtt

    A koronavírus-korlátozások enyhítése óta megnövekedett az utazási kedv, és az útlevelek kibocsátása egyre hosszabb időbe kerül. Így a rendőrség azt ajánlja, hogy ne fizessünk be nyaralásra, mielőtt megérkezik az új okmány, továbbá azoknak, akik az EU-ba vagy Svájcba készülnek, azt ajánlják, hogy rendeljenek csak személyi igazolványt, hiszen ennek az okmánynak gyorsabb az elkészítése. Bár rajta vannak az ügy felgyorsításán (Oslóban már este 23 óráig dolgoznak a rendőrségen), de egyre többen rendelnek útlevelet, így nem tudnak lépést tartani a megnövekvő kereslettel, és a jelenlegi 7 hetes várakozási idő, akár 10-re is nőhet júliusra. Tavaly sok útlevél is lejárt, ami nem lett meghosszabbítva, így most dupla annyi a megrendelés, mint egy normál évben. Ugyanakkor nem csak a hivatalnokok számától függ az útlevelek hosszú kibocsátási ideje, hanem az alapanyagok hiányától is: az útlevelek speciális oldalakat tartalmaznak, hogy ne lehessen hamisítani őket, így a Thales cégnek, ami nem csak Norvégiába szállítja az útleveleket, hanem más országokba is, gondot okoz az alapanyagok beszerzése. Forrás: VG

  • A nemek közötti egyenlőség és a családok támogatása

    Norvégiában még mindig nem mondhatjuk azt, hogy a nők és férfiak egyenlőek. Ez megfigyelhető a munkaerőpiacon, a szexuális zaklatások eseteiben és a kisebbséghez tartozó nők integrációja során is. A kormány azt szeretné, hogy minél többen élvezhessék a gazdasági szabadságot és a nemek közötti egyenlőséget. Anette Trettebergstuen kulturális és nemek közötti esélyegyenlőségi miniszter kijelentette, hogy a kormány 5 millió koronával megnöveli azt a támogatási rendszert, ami a fent említett kihívások kezelésével foglalkozik. A támogatott projektek a 2022-es évben elősegítik a nők és a férfiak egyenlőségének javítását, bevonják a férfiakat is a nemek közötti egyenlőségről szóló párbeszédbe, illetve kiemelten foglalkoznk a gyermekekkel (óvoda, iskola, SFO). Forrás: Regjeringen

  • Kegyetlenkedés Rosenborg-módra

    A Norvég Kupa 2022-es kiírásának első fordulójában a Rosenborg futballcsapata 6-0-ra simázta le a negyedosztályú Verdal együttesét és jutott tovább a második körbe. Ennek ellenére a trondheimiek edzője, Kjetil Rekdal nem volt kimondottan elégedett csapatával. Az NRK-nak nyilatkozva elmondta, hogy kissé szelídek voltak, és több gólt kellett volna lőniük, a maga részéről pedig a tökéleteset akarja. Majd azt is hozzátette, hogy a meccsen csapata kissé emberségesen bánt ellenfelével, és behúzott kézifékkel játszott. Május 16-án hétfőn hazai pályán 3-0-ra verték a bajnokságban a Sandefjord együttesét, de Rekdal azzal a teljesítménnyel sem volt elégedett. Ami a kupameccset illeti, a trondheimi gárda hat gólján öt játékos osztozott, Marius Broholm duplázott, rajta kívül Ole Sæter, Adrian Pereira, Vebjørn Hoff és Carlo Holse talált be. A Rosenborg az Eliteserienben 6 lejátszott meccsen szerzett 9 ponttal a nyolcadik helyen áll, hátrányuk 10 pont az éllovas Viking Stavanger mögött (igaz a Viking két meccsel többet játszott), május 21-én szombaton pedig a 11. helyen álló Ham-Kamhoz látogatnak. Forrás: Dagbladet

  • Új követelmények a kutyatartók felé

    A jövőben szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a norvég kutyatartóknak. A kutyatartásra vonatkozó törvény módosító javaslatát a héten tették közé a Parlamentben. A törvény 2004-ben lépett életbe olyan súlyos incidensek után, amelyekben gyerekek haltak meg kutyatámadás következtében. A most előterjesztett módosítási javaslat célja a kutyák által okozott nem kívánt események megelőzése. Ennek érdekében szigorúbb követelményeket támaszt a norvégiai kutyatulajdonosokkal szemben: meg kell akadályozniuk azoknak a helyzeteknek a kialakulását, ahol a kutya embereket, állatokat vagy vagyontárgyakat károsíthat meg. Ezen felül a gazdáknak el kell sajátítaniuk a szükséges ismereteket a kutya szükségleteiről, a kutya kiképzéséről és annak természetes viselkedéséről. Előrelépésnek fog számítani, hogy Norvégiában magasabbak lesznek az elvárások a kutyatartókkal szemben, hiszen ők a felelősek az állataikért, és nekik kell gondoskodniuk arról, hogy a kutya biztonságos környezetben legyen. Ma – annak ellenére, hogy nincs megfelelő szaktudásuk hozzá - a rendőrség hozza meg a veszélyt okozó kutyákkal kapcsolatos döntéseket. Ezt a felelősséget olyannak kellene viselnie – például állatorvosnak - aki megfelelő ismeretekkel rendelkezik a kutyák viselkedését illetően, és hitelt érdemlően el tudja dönteni, hogy egy kutya veszélyes-e vagy sem. A költségek és az ügykezelési idő csökkentése érdekében sokszor háttérbe szorul a kutya és a kutyatulajdonos jogbiztonsága. Ezek megoldásra váró problémák. Ha egy kutyatulajdonos ellen eljárás indul, akkor az ügy lezártáig a kutya kennelben tartásának a költségeit a gazdának kell állnia. Ez azt jelenti, hogy csak az a kutyatulajdonos veheti fel az akár hosszabb ideig is tartó eljárás során a harcot, aki ezt anyagilag megengedheti magának. Ha az eljárás végén a kutya elaltatására vonatkozó határozatot a bíróság érvényteleníti, akkor az őrizetbe vétellel kapcsolatos tárolási költségek 70%-át az állam köteles viselni a javaslat értelmében. A kutyatulajdonosok jogbiztonsága érdekében viszont anyagi helyzettől függetlenül mindenkinek egyenlő esélyt kell biztosítani ahhoz, hogy képviselje az álláspontját. Ezért a Norsk Kennel Klubb (NKK) szerint ennek az összegnek 100%-nak kellene lennie 70% helyett. Az NKK úgy véli, hogy a felülvizsgált kutyatartási törvény egyértelmű előrelépés a jelenlegi törvényhez képest, és célja, hogy a korábbinál jobban gondoskodjon a kutyákról és a kutyatartókról. De marad még több olyan terület, ahol nagy szükség lenne a változtatásra. A törvénymódosítási javaslatot várhatóan május 24-én fogadja el a Parliament. Forrás: NRK

  • Az ukrán menekültek regisztrációs kötelezettsége

    A kormány arra kéri a norvégiai ukrán menekülteket, hogy regisztrálják magukat a rendőrségnél annak érdekében, hogy lakhatást, egészségügyi szolgáltatást, munkavállalási engedélyt, óvodai és iskolai helyet kaphassanak. Sok ukrán menekült nem tud a regisztrációs kötelezettségről, illetve attól tartanak, hogy a norvég hatóságok elveszik az útlevelüket. A Norvégiába érkező menekültek kb. 80%-a nő és gyermek, ezért az óvodai és iskolai helyek biztosítása sok esetben egy kis időbe telik. Forrás: Regjeringen

  • Haaland Brynében

    Erling Haalandot felkenték a falra. Szerencsére nem úgy, ahogy sokan elképzelik. Egy Pøbel álnéven tevékenykedő művész ugyanis Brynében egy hatalmas, Erling Haalandot ábrázoló műalkotást készített, amit a május 17-i ünnepségek előtt egy nappal leplezett le. A nagy mű elkészítését még április hatodikán kezdte meg Pøbel. És hogy mi a kapcsolat Haaland és Bryne között? A norvég szupersztár ebben a Stavangertől mintegy félórányi autóútra található kisvárosban kezdte labdarúgó-pályafutását 2005-ben a Bryne FK ificsapatában, majd 2016-ban 15 évesen és kilenc hónaposan bemutatkozhatott a felnőttek között, miután a tartalékcsapat tagjaként 14 meccsen 18 gólt szerzett. Pøbel alkotása azonban nemcsak egy falfestmény, szerves részét képezi egy 2 tonnás, acélból készült ököl is. Ez a hír Haalandhoz is eljutott, aki külön Instagram-posztban köszöntötte a művészt és alkotását, emlékeztetve követőit, hogy soha nem szabad elfelejteni, honnan is jöttünk. Pøbel saját elmondása szerint művét inspirációul szánja minden ember számára. Üzenete az, ha keményen dolgozol, akkor elérheted az álmaidat. Haaland számára ez a labdarúgás volt, de ami azt illeti, lehetett volna belőle világhírű zenész vagy orvos is. Forrás: NRK

  • A norvég élelmiszer-termelés megerősítése

    A norvég kormány megállapodást kötött a Norvég Gazdák Szövetségével és a Norvég Gazdák és Kisgazdálkodók Szövetségével. Olyan intézkedésekben állapodtak meg, amelyek az idei évre és 2023-ra 10,9 milliárd koronával növelik a mezőgazdasági szektor bevételét. A felvásárlási irányárakat megnövelik, így kompenzálni tudják a megnövekedett költségeket. Az ukrán háború rávilágított arra, mennyire fontos, hogy minden ország kihasználja a saját élelmiszer-termelési lehetőségeit. A kormány a mezőgazdasági megállapodásokon keresztül hozzájárul a norvég élelmiszer-termelés növeléséhez és az önellátás fokozásához. A cél egy olyan fenntartható és klímabarát mezőgazdaság létrehozása, ami biztosítja az állatok jólétét, és biztonságos élelmiszer-ellátást garantál. Forrás: Regjeringen

  • A norvégok egyre szkeptikusabbak a feltétel nélküli alapjövedelemmel kapcsolatban

    Kutatások szerint a bevándorlás az oka annak, hogy a norvégok, akik ezelőtt pozitívan álltak a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetéséhez, szkeptikussá váltak a kérdést illetően. A Journal of Welfare Research (idunn.no) nemrég megjelent cikkében Ann-Helén Bay és Tale Hellevik vizsgálta - többek között - a feltétel nélküli alapjövedelem kérdését. A felmérésben részt vevő országok közül Norvégiában a legalacsonyabb ennek a támogatottsága. Egy korábbi, 2003-as tanulmányban már megállapítást nyert, hogy a feltétel nélküli alapjövedelemmel kapcsolatos nézeteket a bevándorlással kapcsolatos vélemények befolyásolják. A bevándorlási szkeptikusok szkeptikusabbak voltak a rendszer bevezetésével kapcsolatban, és sokan visszavonták az ötlet támogatását, amikor felvilágosították őket arról, hogy az a bevándorlók számára is előnyös lesz. A 2003-2016 közötti időszakban tovább nőtt a bevándorlás mértéke Norvégiában, és talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy növekszik a feltétel nélküli alapjövedelem rendszerének bevezetésével szembeni szkepticizmus. Ezen kívül politikai viták is zajlottak a bevándorlás és a jóléti állam kapcsolatáról, ami szintén növelhette a kétségeket. A kutatók úgy vélik továbbá, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem sérti a jóléti politika úgynevezett munkarendjét. Vagyis azt az eszményt, hogy a társadalombiztosítási ellátásban részesülők olyan tevékenységekben vegyenek részt, amelyek révén jövedelemtermelő munkát végeznek. Így a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését valószínűleg a munkavégzéssel kapcsolatos alapelvek megsértésének tekintik. Forrás: Utrop

  • A jelenlegi kormány nem fogja megpályázni az EU-tagságot

    Oroszország ukrajnai támadása óta - amely egész Európát háborúba taszította – mind a norvég konzervatív párt (H), mind a munkáspárt (AP) kulcsfontosságú tagjai beszéltek arról, hogy meg kellene vitatni Norvégia szerepét az EU-val. Azonban a Külügyminisztérium azt mondta, a jelenlegi kormány követni fogja a politikai programot, és nem jelentkezik EU-tagállamnak. A kormány politikai programjában az áll, hogy az európai irányelvek az Európai Gazdasági Térséggel kapcsolatos megegyezésben foglaltakat követik, és a kormány nem fog pályázni az EU-tagságra. EEA alapok Eivind Vad Petersson, a Külügyminisztérium államtitkára beszélt az EU nemrégiben meghozott döntéséről, miszerint eljárást indítanak Magyarország ellen, amely elvághatja az utalásokat az EU-s alapból. - Norvégia továbbra is aggódik a jogállamiság feltételei miatt Magyarországon. Támogatjuk az EU reakcióját Magyarországgal szemben ezen a területen. Az EGT alapról szóló tárgyalásokat illetően Petersson megjegyezte, hogy Norvégia kitart az alapvető értékek mellett – amilyen például a jogállamiság – a folyamat során. Magyarország és az EU Május 3-án az Európai Bíróság úgy határozott, hogy az EU megszakíthatja az utalásokat azon tagállamok részére, amelyek nem tartják be a demokratikus alapelveket. Áprilisban az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az EU hivatalos eljárást indít Magyarország ellen, mivel nem tartja be a jogállamiságra vonatkozó szabályokat. Röviddel ezután egy mostanáig nem használatos mechanizmust indítottak el, amely ahhoz vezethet, hogy Magyarországot elvágják az EU-s forrásoktól. A maga részéről Norvégia több tízmilliárd koronával támogatja az EGT alapot, amelynek célja csökkenteni a gazdasági egyenlőtlenséget Európában. Forrás: Norway Today

  • Norvégia támogatja Finnország és Svédország NATO-tagsági kérelmét

    Dánia, Izland és Norvégia miniszterelnökei közös nyilatkozatban fejezték ki támogatásukat Finnország és Svédország NATO-tagságát érintően. A norvég miniszterelnök elmondta, hogy ez egy fontos pillanat az északi együttműködésben, ami egyértelmű üzenetet küld a világnak. Finnország és Svédország is teljesíti a katonai szövetség tagsági feltételeit. A svéd és a finn NATO-tagság növeli a kollektív védelem garanciáját, és erősíti a biztonságot az észak-atlanti térségben. - Svédországnak és Finnországnak joga van a NATO-hoz való csatlakozáshoz. Az északi régió nem jelent veszélyt senkire, és továbbra is alacsony feszültségű régió marad, amely békében kíván élni szomszédaival – mondta Støre. Forrás: Regjeringen

  • Ruud, az óriásölő

    Casper Ruud ezúttal sikerrel vette az elődöntőjét, és bejutott a Genève Open május 21-i döntőjébe, miután a második helyen kiemelt norvég 7-6 7-5-re legyőzte a negyedik helyen kiemelt amerikai óriást, Reilly Opelkát. A 211 cm magas amerikai akkor jelenti ellenfelei számára a legnagyobb kihívást, amikor ő szervál. Ez alól Ruud sem kivétel, ennek ellenére a norvég klasszis meg tudta őrizni hibátlan mérlegét Opelkával szemben, akit ezzel a mérkőzéssel együtt profi pályafutása során négyből négyszer győzött le. Miután az első szettben egyikük sem tudta elvenni a másik adogatását, ezért a szett tie-breakkel végződött, amit a világranglistán hetedik Ruud 7-2-re megnyert. A második szettben 5-5-ös állásnál Ruud elvette Opelka adogatójátékát, és végül 7-5-re behúzta ezt a menetet is. A norvég címvédő ellenfele portugál Joao Sousa lesz, aki az elődöntőben a francia Richard Gasquetet verte meg. Forrás: Aftenposten

  • Kizárták a zenekart a május 17-ei felvonulásról

    Épp mielőtt a királyi család előtt játszhattak volna, a Slemdal iskolához tartozó diákzenekart kizárta a rendőrség a május 17-ei felvonulásból. A Christiania Fúvószenekar már évek óta a Slemdal iskolával együtt szerepel a felvonuláson. Az iskola idén ünnepli fennállásának 100 éves évfordulóját, és másodikok voltak a felvonuláson a sorban. - Körülbelül 30 méterrel a Slottsplassen előtt megállított bennünket a rendőrség, és szóltak, hogy nem szabad továbbmennünk - mondja a zenekar vezetője, Karen Elise Blekkan Fridtjofsen a TV2-nek. Menet közben kérdezte meg tőlük egy rendőr, hogy egy iskolához tartoznak-e, és azt válaszolták, hogy nem. - Nagyon megalázó volt, látható volt a királyi család számára, és azok számára is, akik ott álltak. Az, hogy kivezessenek a felvonulásról, úgy, hogy ilyen közel vagyunk egy nagy élményhez, sokunknak elrontotta a napját. A Slemdal iskola igazgatója, Vegard Tversland Kjesbu azt mondja, az emberek az iskolából megpróbáltak beszélni a rendőrséggel, amikor észrevették, hogy mi készül. Úgy gondolja, a rendőrségnek jobban utána kellett volna járnia az ügynek, mielőtt meghozták volna a döntést, hogy kizárják a zenekart a felvonulásról. A művelet vezetője elmondta, hogy kis idő elteltével kiderült a félreértés, de addigra már szó szerint elment a vonat. Kitart amellett, hogy a körülményekhez képest megfelelően jártak el. - Mindvégig abból indultunk ki, amit a zenekar mondott nekünk. Ha igent mondtak volna, és elmagyarázták volna a kapcsolatot a Slemdal iskolával, beszélhettünk volna az iskolával, de nem tették, ezért cselekedtünk így. Az oslói május 17. bizottság (17. mai-komiteen i Oslo) vezetője, Anna Dåsnes azt mondta, hogy igyekeznek megtudni, pontosan mi történt. Nyilvánvalóvá teszi, hogy szabad bérelt zenekarként részt venni, ahogy ez a zenekar is tette. Mindazonáltal elmondta, hogy problémát jelent, ha az emberek besurrannak a felvonulásba, bár nem tud ilyen esetről. Forrás: TV2

  • Michelin-csillagok Stavangerben

    Idén a skandináv éttermeknek járó Michelin-csillagok kiosztására július 4-én, a Stavangeri Hangversenyteremben kerül sor. Egy ilyen kaliberű rendezvény megszervezésével Stavanger felkerült a térképre mint “ételváros”, és megerősíti a régiónak a nemzetközi gasztronómia világában elfoglalt helyét. Utoljára 2021-ben zajlott Stavangerben ez az esemény, de akkor digitálisan. Az előző évben a Michelin-csillagok kiosztását a trondheimi Olavshallenben tartották. Forrás: NRK

  • Döntő norvég érdekeltséggel

    Május 21-én, este hét órától Torinóban rendezik meg a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét, ahol a Barcelona és a Lyon csap össze egymással. Ami a norvég érdekeltséget illeti, a katalánoknál két norvég is játszik, Caroline Graham Hansen és Ingrid Syrstad Engen, míg a Lyon minden bizonnyal Ada Hegerberggel a kezdőcsapatban fog felállni. A két csapat jól ismeri egymást, 2019-ben már játszottak egymás ellen döntőt. Akkor Budapesten a Lyon, Hegerberg mesterhármasának is köszönhetően, 4-1-re legyőzte a Barcát. Most kevesen vannak, akik hasonló különbségű lyoni sikerre számítanak. 2019 óta ugyanis a legnagyobb európai csapatok is elkezdtek egyre többet fektetni a női szakágba, ennek köszönhetően a Lyon egyeduralma megtört, mind Európában, mind Franciaországban. A 2019/20-as szezonnal bezárólag a francia klub 14 bajnoki címet és 5 BL-t nyert zsinórban. Ráadásul még 2018-ban Ada Hegerberget választották meg a világ legjobb női labdarúgójának, miután klubjával mindent megnyert és a szezont 53 lőtt góllal zárta. A 2019-es döntőben elszenvedett vereség után a Barcelonánál is elkezdtek még komolyabb pénzeket fektetni a női csapatba. Ennek eredményeképpen a 2021-es döntőben 4-0-ra verték a Chelsea-t, míg az idei bajnoki szezont pontvesztés nélkül zárták, 30 meccsen 30 győzelmet aratva. És hogy ki nyeri a Hansen és Engen vs. Hegerberg összecsapást? Az NRK2 élő közvetítése 18:30-kor kezdődik, maga a mérkőzés pedig 19:00-kor. Forrás: NRK

  • Pszichológusként diplomázott, mégsem dolgozhat Norvégiában

    Maria Skarpaas Andersen (28) képzett pszichológusként tért vissza szülővárosába, Mossba miután Magyarországon, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen elvégezte a pszichológia szakot. Ám annak ellenére, hogy helyi és országos szinten is égető szükség van a mentálhigiénés ellátásra, nem dolgozhat a végzettségének megfelelő pozícióban. Ennek az az oka, hogy a norvég hatóságok nem hagyják jóvá Maria és közel 70 további norvég hallgató pszichológusi képesítését, melyet a budapesti ELTE-n szereztek meg. A középiskola után Maria beutazta a Földet, önmagát keresve. Az utazásai során felismerte, hogy könnyen teremt kapcsolatot, és akár mély, fontos témákról tud beszélgetni az emberekkel. Miután meglátogatta a vietnami Háborús Múzeumot, és látta, milyen rossz a háború az embereknek, úgy döntött, hogy traumával küszködő emberekkel szeretne foglalkozni. Felhívta az Orvosok Határok Nélkül szervezetet, hogy megtudja, mire van szükségük ahhoz, hogy dolgozhassak nekik, és azt mondták, hogy szakképzett pszichológusnak kell lennie ahhoz, hogy traumás betegekkel foglalkozhasson. Ezután alaposan körüljárta a témát, hogy kiderítse, hol kell a világban tanulnia ahhoz, hogy elérje célját. Az akkori hatóságok tanácsát követve választása a budapesti ELTE-re esett. Ez alaposan megfontolt választás volt. Az ELTE akkoriban azok közé az egyetemek közé tartozott Európában, ahol a legnagyobb esély volt arra, hogy az ott megszerzett kompetenciák Norvégiában jóváhagyásra kerüljenek. 21 évesen jelentkezett a budapesti egyetemre, ahova fel is vették. Bízott abban, hogy tanulmányai eredményeképpen képesített pszichológus lesz Norvégiában, azonban másodéves korában, minden megváltozott. Ez 2016-ban volt, amikor a Norvég Egészségügyi Igazgatóság egyik napról a másikra megváltoztatta autorizációs gyakorlatát, így a magyar egyetemen végzett norvég pszichológusok a továbbiakban nem kapnak engedélyt a norvégiai munkavégzésre. Az ügy miatt 163 diák perelte be Norvégiát, de mind a kerületi, mind a fellebbviteli bíróságon veszítettek. 2018-ban az Egészségügyi Minisztérium némileg változtatott a gyakorlatán, és a hallgatók számára egy olyan képesítési programot vezetett be, amely engedélyt és lehetőséget biztosít számukra, hogy pszichológusként dolgozhassanak Norvégiában. De az intézkedések csak folyamatban lévő ELTE mesterképzéses hallgatókra vonatkozott, a kvalifikációs programban nem vehetett részt az a 65 hallgató, köztük Maria sem, aki épp az alapképzést végezte az ELTE-n, és csak később ment mesterképzésre. 2020-ban Maria befejezte ötéves pszichológiai tanulmányait Magyarországon, és hazatért norvég szülővárosába, Mossba. Speciális kompetenciával rendelkezik, amelyre helyi és országos szinten is nagy szükség van, azonban nem dolgozhat pszichológusként és nem tanulhat tovább. Még egy utolsó reménye van, hogy Kjerkol egészségügyi miniszter közbelép, és gondoskodik arról, hogy ő és a többi szóban forgó hallgató elvégezhessen egy továbbképzési programot, hogy megkapják az engedélyt, és pszichológusként dolgozhassanak Norvégiában. A Moss Avis az üggyel kapcsolatos kérdéseket küldött az Egészségügyi Minisztériumnak, és választ kért Ingvild Kjerkol minisztertől. A kérdésekre végül Ole Henrik Krat Bjørkholt államtitkár válaszolt. Azt írta, megérti, hogy a hallgatók nagyon szeretnének pszichológusok lenni, azonban a norvég bíróságok és az EFTA-bíróság is arra a következtetésre jutott, hogy az ELTE pszichológia mesterképzése a norvég pszichológiai szakmától eltérő szakmára ad képesítést a hallgatóknak. Ez az oka annak, hogy Norvégiában nem kapnak pszichológusi engedélyt. A diákok továbbra is dolgozhatnak majd a mentálhigiénés területen Norvégiában, de nem pszichológusként – válaszolja Krat Bjørkholt. Arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy Maria és a többi érintett nem dolgozhat, és nem profitálhatnak a hosszú és drága oktatás során megszerzett kompetenciájukból, azt válaszolta, hogy a diákokat nem tiltották el a norvégiai munkavállalástól. Pszichológusi címre nem jogosultak, de továbbra is dolgozhatnak a norvég egészségügyi és gondozási szolgáltatóknál, mint sokan mások, akiknek pszichológus mesterfokozatuk van. Forrás: Moss Avis

  • A majomhimlős esetek Európában: - Norvégiában is számítanak a megjelenésére

    Svédországban már regisztráltak egy majomhimlős esetet. Az Országos Közegészségügyi Intézet (FHI) figyelemmel kíséri a helyzetet, és arra számít, hogy a fertőzés Norvégiába is eljut. A majomhimlő egy ritka vírusos betegség, ami az egész testen megjelenő kiütések megjelenésével jár., Észak-Amerikában és Európában már több helyen is kimutatták. A hatóságok attól tartanak, hogy a vírus továbbterjedhet. A majomhimlő a (fekete)himlőre emlékeztet, de sokkal kevésbé fertőző, és alacsonyabb a halálozási aránya is. A betegség általában enyhe, és a legtöbb fertőzött néhány héten belül kezelés nélkül felépül, egyeseknél azonban hegek keletkezhetnek. Norvégiában még soha nem fordult elő ez a betegség. Az FHI figyelemmel kíséri a szituáció alakulását, hogy a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása érdekében szükség esetén közbe tudjon lépni. A hatóságok felkészültnek érzik magukat, hisz a koronavírus-járvány alatt hatalmas tapasztalatra tettek szert mind a fertőzöttek elkülönítésével, mind a fertőzött emberek nyomon követésével kapcsolatban. A majomhimlő vírusa először 1959-ben jelent meg olyan majmokban, amelyek egy kutatásban vettek részt. Az első emberi eseteket a Kongói Demokratikus Köztársaságban azonosították 1970-ben. Forrás: VG

  • A férfi hokicsapat kudarca a világbajnokságon – 3-2-es vereség Lettország ellen

    A norvég csapat alulmaradt, de felküzdötte magát újra, és a félidőben jól játszott. Ekkor Ludvig Hoff büntetést kapott, és öt percre kiállították. Ez okozta a vereséget. A lettek kétszer is gólt lőttek a létszámhátrányból adódóan. Mats Rosseli Olsen og Max Krohdahl lőtték a norvég gólokat. A Columbus Blue Jackets kapusa, Elvis Merzlikins volt Lettország vitathatatlanul legjobb és leghasznosabb játékosa. Nehéz - Ez szomorú volt. Minden fiú mindent beleadott, és megérdemelték, volna, hogy többet kihozzanak belőle. Úgy gondolom, a játékunk időnként jó volt, a harmadidőben vezettünk – mondta Ken André Olimb az NTB-nek. A játékvezető megengedte Lettországnak, hogy időt kérjenek egy iceing után, amikor Norvégia előrenyomult a vége felé. Nem sokkal azután, hogy a norvégok harmadik kiállításának vége volt, ellentámadásba lendültek. Hoff megtalálta Daniel Bøen Rokseth hátvédet, aki Olsennek passzolt. Utóbbi nagy sebességgel érkezett a kapu elé és egyenlített. A kiállítás mindent elrontott A norvégok jó periódusában kapott Hoff egy büntetést, miután elgáncsolta egyik ellenfelét. Norvégiának három az öt ellen kellett játszania. Csupán 27 másodperccel az emberelőny kezdete után Lettország belőtte a 21-es gólt, és a norvégoknak további négy percen keresztül 4 az 5 ellen kellett játszaniuk. A hosszú, emberhátrányban játszott játék után azzal kellett szembesülniük a norvégoknak, hogy 3-1 az állás. A harmadik periódusban a hátvéd Krogdahl 2-3-ra felhozta az eredményt. A norvég csapat 0-5-re kikapott Finnországról, és 4-3-ra megverte Nagy-Britanniát. Hátra vannak még az Ausztria, Csehország, Svédország és USA elleni meccsek. Forrás: Nettavisen

  • Magnus nagyon várta a május 17-ét – piszkálással fogadták őt a gyerekfelvonuláson

    Számi tunikába öltözve és számi zászlóval a kezében Magnus készen állt arra, hogy beálljon a gyerekfelvonulásba Bodøben. Nem lett egy boldog élmény. - Mérges vagyok és csüggedt – mondja Hege Annie Nordlund Hagen az NRK-nak. Május 17-e reggelén ő és fia, Magnus (5) az óvodai felvonulásnál voltak Bodøben. Volt náluk norvég és számi zászló is. Később egy felnőtt férfi azt mondta Magnusnak, hogy nem használhatja a számi zászlót. - Szerencsére ezt nem vette magára. Viszont azt már magára vette, amikor két, jóval 60 év feletti nő mutogatott és a kabátjáról beszélt nagy hangon. És nem pozitív módon tették – mondta Hagen. - Ezt egész egyszerűen szörnyű olvasni. Egyenesen elszomorít, hogy van, aki ilyen hozzáállásnak van kitéve, és még rosszabb, ha gyerekekkel történik - mondta Bodø polgármestere, Ida Pinnerød. Azt üzeni Magnusnak és minden gyereknek, hogy úgy hordják a kötött kabátot, népviseletet és zászlókat, ahogyan ők maguk szeretnék, függetlenül attól, honnan származnak. Ez arra emlékezteti őt, hogy a számi kultúra és történelem is fontos része Norvégia történelmének. Nem egyedülálló Az utóbbi években több olyan esetet jelentettek be, ahol a számik gyűlöletnek és rasszizmusnak voltak kitéve mind a nyilvánosság előtt, mind az interneten. A kutatások szerint négyből három fiatal tapasztalt már diszkriminációt a hátterük, etnikumuk, nemük vagy lakóhelyük miatt. A Kulturális- és Egyenjogúsági Minisztérium (kultur og likestillingsdepartementet) államtitkára, Gry Haugsbakken azt mondta, hogy a számikkal szembeni gyűlölet ellen úgy védekeznek, hogy pénzt adományoznak a különböző olyan kezdeményezéseknek, amelyek a rasszizmus és a diszkrimináció ellen harcolnak. Megosztotta a történetet Hege Annie Nordlund Hagen egy bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, amelyben megosztotta, mi is történt pontosan. - Ez nagyon ijesztő viselkedés. Meglepődtem, hogy ilyen nyíltan megtörténik, nem csak az internetes trollok csinálják – mondta – A számi barátaim közül szinte mindenki megélt valamilyen fajta piszkálódást. Ha felnőttekkel történik, az egy dolog. De ha az ember egy ötéves kisfiún vezeti ezt le, az megvetendő. Forrás: NRK

  • Veszélyben a norvég tojástermelés

    Az EU új rendelkezése szerint a tojás szavatossági idejét 35 napról 28 napra csökkentik. Ez a döntés súlyosan érinti a norvég tojástermelést is, ugyanis azzal számolnak, hogy a szállítási költségek évi 65 millió koronával többe fognak kerülni, ha többször kell szállítani a farmokról. Jelenleg a költségek optimalizálása és a teherautók károsanyag-kibocsátása miatt heti egyszer történik beszerzés a norvég gazdáktól. Ha Norvégia nem kap felmentést a rendelet alól, akkor az azt jelentheti, hogy a troms-i, finnmark-i és nyugat-norvégiai termelőktől származó tojásokat a gyakorlatban lehetetlen lesz becsomagolni és szállítani a rövidebb szavatossági idő miatt. Forrás: Norway Today

  • Spanyolország lehet az első Európában, ahol bevezetik a menstruációs szabadságot

    A jövő héten megszavazandó új reform, amelyet várhatóan jóváhagynak, több, a spanyol nők egészségére vonatkozó pontot tartalmaz. Ezen pontok egyike, hogy Spanyolországban a súlyos menstruációs görcsöktől szenvedő nők havonta legfeljebb három nap szabadságot vehetnek ki. A The Telegraph újság szerint, ha jóváhagyják, Spanyolország lesz az első nyugati ország, amely menstruációs szabadságot biztosít a nőknek. Ezt a lehetőséget csak néhány ázsiai ország, köztük Japán, Dél-Korea és Indonézia jogrendszerében találjuk meg. A Nőgyógyászati ​​és Szülészeti Egyesület szerint a menstruáló spanyol nők körülbelül egyharmada súlyos fájdalmat tapasztal. A menstruációhoz számos betegség társul, amelyek erős fájdalmat okoznak. Norvégiában egyelőre nincs szó a menstruációs szabadság bevezetéséről, azonban itt is minden tizedik nőnek endometriózisa van. Ez a betegség sokszor elviselhetetlen fájdalommal jár. Forrás: Msn.com

  • Megint eldőlt Haaland sorsa

    Előreláthatólag pár évre leállok ezzel a címadással, mert most a következő néhány évre egészen biztosan eldőlt a világ egyik legkeresettebb focistájának a sorsa. Ugyanis Erling Haaland pofátlanul alacsony összegért, alig 61 millió euróért (a szerződésében egy 75 millió eurós kivásárlási záradék szerepelt, ahhoz képest pofátlanul alacsony) 2022. július elsejétől az (olajpénzekből összevásárolt) angol sztárcsapat, a Manchester City játékosa lesz. Az összeggel kapcsolatban még viták folynak, a The Telegraph és a The Times írnak 61 millió euróról, míg mások 75 millióról (update: a legnagyobb, átigazolásokat összesítő honlap, a Transfermarkt szerint 67,5 millió fontért (kb. 79,5 millió euró), azaz becsült piaci értékének feléért szerződik a Cityhez). A fizetését illetően sincsen egyetértés a sportsajtóban, Fabrizio Romano heti 450.000 eurós fizetésről ír, ami pontosan ugyanannyi, mint amennyit Kevin De Bryune, a csapat talán legnagyobb sztárja keres jelenleg. A The Guardian heti 420.000 font plusz bónuszokról ír. A VG-nek azt írta SMS-ében Ståle Solbakken válogatott szövetségi kapitány, hogy Haaland jó döntést hozott, és mindkét fél számára kiváló húzás volt ez az átigazolás. A Premier League történelmének legeredményesebb támadója, Alan Shearer szerint benne van a pakliban, hogy Haaland 40 gól/szezonos tempóban fogja tudni termelni a gólokat, ha továbbra is ilyen jó lesz a City a gólhelyzetek kialakításában. Aymeric Laporte, a manchesteri kékek középhátvédje Twitteren azt írta, hogy örül neki, hogy egy pár évig nem neki kell majd Haaland után futnia meccs közben. Remélem megértitek, hogy Liverpool-szurkolóként nem kimondottan dob fel, hogy a legnagyobb riválisunkkal így is alig tudunk versenyezni, most meg még erősebbek lettek. Miközben a Liverpoolnak a 80-as évek óta nem volt ennyire jó csapata. Mégis ritkán nyerünk bármit is, mert van egy csapat, amelyik úgy építkezik, hogy pénzért még a Jóistent is leigazolná, ha megtehetnék. És ezt baromi nagy kib*szásnak érzem a sorstól, mint ahogy azt is, hogy 2 éve nem ünnepelhette a csapat a szurkolóival együtt első bajnoki címét 30 év után. Forrás: VG

  • A legkisebbek ne üljenek a képernyő előtt

    Az Egészségügyi Igazgatóság (Helsedirektoratet) úgy véli, a képernyőt nem kellene gyerekcsősznek használni a legfiatalabbak esetén. A WHO javaslatai alapján az Igazgatóság minden évben tanácsot ad a fizikai aktivitással kapcsolatban. Idén egy olyan pont van, amely különösen kitűnik: nem tanácsolják a képernyőhasználatot kétéves kor alatt. Bjørn Guldvok egészségügyi igazgató hangsúlyozta, hogy egy kevés képernyőidő nem veszélyes, de nem tanácsos gyermekőrzőnek használni. A két és fél éves Almának fél éve született meg a kishúga, és most megpróbál hozzászokni a nagytestvér szerepéhez. Édesapja, Haakon Nikolai Olsen szerint nehéz lesz az újszülöttet megvédeni a médiától. Szerinte az a kulcs, hogy észszerűen járjunk el a gyerekeket és a képernyőidőt illetően. Bjørn Guldvok azt mondja, igyekszenek olyan tanácsokat adni, amelyek elősegítik, hogy a lehető legjobban fejlődjenek a gyerekek. - A háttérben a képernyőnek a gyerekekre, a fizikai aktivitásukra és a mindennapi szociális lehetőségeikre gyakorolt hatásaival kapcsolatos ismereteink állnak – mondja Guldvog. Emellett azt tanácsolják, hogy az 1-5 éves korú gyerekek naponta legalább három órát töltsenek fizikai tevékenységgel. Az Egészségügyi Igazgatóság a képernyőidőre vonatkozó tanácsok mellett egyúttal a felnőtteknek is azt tanácsolja, hogy legyenek aktívabbak. Azt javasolják többek között, hogy legalább 150-300 percet töltsenek fizikai aktivitással, és tartsanak erősítő edzést legalább kétszer-háromszor egy héten. Az igazgatóság tanácsaiban hangsúlyozza, hogy minden mozgásforma számít, minden fizikai tevékenység, a könnyűek is, mivel fontosak az egészség szempontjából. Forrás: TV2

  • Norvégia elítéli a tálibok új rendelkezéseit a nők jogainak korlátozásáról

    Norvégia külügyminiszter-helyettese nyilatkozatot adott ki, melyben elítéli az afganisztáni tálib vezetés által bevezetett rendelkezéseket a nők jogainak korlátozásáról. Az új korlátozások szerint a nőknek teljes testüket el kell takarni (beleértve az arcukat is), nem vezethetnek, illetve indokolatlanul nem hagyhatják el az otthonaikat. A külügyminiszter-helyettes szerint ezek a korlátozások egy humanitárius, gazdasági és emberjogi katasztrófa felé vezetik Afganisztánt. Habár Norvégia párbeszédet folytat a tálibokkal, és idén januárban találkozót is szerveztek jogi szervezetek és a tálibok között Oslóban, de közvetlen pénzügyi támogatást nem ad a tálib vezetésnek. Forrás: Regjeringen

  • A Norwegian 849 milliót veszített

    Az év első három hónapját a Norwegian légitársaságnál a covid (omikron) és az ukrajnai háború határozta meg. A társaság 849 millió NOK veszteséget könyvelhetett el – írja a tőzsdei közleményében. Ez egyértelműen rosszabb eredmény, mint az előző negyedévben. A Norwegian az első negyedévben 2,2 millió utast szállított, ami 0,2 millióval több, mint az előző év azonos időszakában. Várhatóan 2022 első negyedéve lesz az utolsó, amelyet még súlyosan érint a világjárvány. Geir Karlsen, a Norwegian vezérigazgatója a közleményben azt írja, hogy a nyári szezon előtt jelentős a jegyeladások növekedése, és a vállalati ügyfelek is kezdenek visszatérni. Forrás: NRK

  • Gyenge védekezés=vereség

    Nagyarányú vereséggel kezdett a norvég jégkorong-válogatott a finnországi VB-n, miután a Tamperében megrendezett meccsen 5-0-ra kaptak ki a házigazda Finnországtól. Pedig remekül kezdtek a norvégok, többször is helyzetbe kerültek, például Max Krogdahl lövése Magnus Brekke Henriksenről pattant a kapuvasra. Aztán a finnek átvették az irányítást, és megmutatták, hogy miért is ők az olimpiai bajnokok. Az első harmad végén Harri Pesonen szerzett vezetést a finneknek. A második harmadban Krogdahl adta el a korongot a saját védekezőharmadában, ami után Toni Rajala 2-0-ra növelte a finnek előnyét. Pár perccel később Tobias Fladeby hozott rossz döntést a norvég támadóharmadban, és a csere közben elvesztette a korongot, ennek következtében Hannes Björninen, a finnek támadója egy az egyben maradt Henrik Haukeland kapussal, és nem hibázott. Az utolsó harmad elején Joel Armia emberelőnyös gólja után már 4-0-ra vezetett Finnország, a kegyelemdöfést pedig alig 2 perccel a meccs vége előtt Jere Sallinen vitte be. Forrás: NRK

  • A Nemzeti Színház felújításának elhalasztása

    Elhalasztják az oslói Nemzeti Színház felújítását. Amikor 2017-ben döntöttek a projektről, az ár 1,9 milliárd NOK volt. Öt évvel később az előzetes becslések szerint 4,4 milliárdba kerül a hamarosan 123 éves színházépület teljes felújítása, és még ez sem a végleges összeg. A Kormány most felülvizsgálja a költségtervezetet. A Nemzeti Színházat utoljára egy 1980-as tűzvész után újították fel, de akkor nem korszerűsítették. Forrás: NRK

  • Életbe lépett Norvégiában az orosz hajók kikötési tilalma

    Május 8-án életbe lépett az orosz és az orosz tulajdonú, de más ország zászlaja alatt közlekedő hajók kikötési tilalma. A korlátozás a bruttó 500 tonna súlyú, kereskedelmi célú nemzetközi forgalomban hajózó járművekre vonatkozik. Kivételt képeznek a halászhajók, kutató- és mentőhajók, valamint a kutatóhajók. Az EU-tól eltérően Norvégia úgy döntött, hogy minden orosz halászhajó mentességet élvez. A kikötői tilalom nem akadályozza meg a halászhajókat a halak kirakodásában és a legénység cseréjében sem. A kikötési tilalom Norvégia szárazföldi részére korlátozódik, ezért a korlátozás nem érinti a svalbardi áruszállítást sem. Forrás: Regjeringen

  • Továbbra is DNB-ügyfél akarsz maradni? Szerezz be egy új mobilt

    Az új pénzmosási törvény miatt a bankoknak kötelező ellenőrizni ügyfeleiket, egyes esetekben további információkat bekérni. Az ügyfeleknek lehetőségük van személyesen a bankfiókokban igazolni magukat (ahol azonban sűrű tömött sorok alakultak ki), vagy a mobilos appon keresztül. Azonban ez nem mindenkinek sikerül. Hatalmas felháborodást váltott ki az ügyfelek egy részénél az, hogy szinte csak a legújabb mobilok támogatják az azonosításra használható appot. Ahhoz, hogy valaki mobilon intézze el az azonosítást, a telefonnak iPhone esetében legalább iOS 13 vagy újabb, Android esetében legalább 7.0 vagy újabb operációs rendszert kell futtatnia. Sok ügyfél panaszkodott mind közvetlenül a banknak, mind a szociális média felületeken, hogy egy mindössze néhány éves mobillal már nem működik az azonosítás. Különösen nehéz helyzetben vannak a 80-90 éves ügyfelek, akik akár már 70 éve DNB ügyfelek, de az új törvény miatt most felfüggeszthetik számlájukat. Az egy dolog, hogy sokan már túl idősek és betegek ahhoz, hogy órákat álljanak sorban a bank előtt, de útlevelük nincs (ráadásul ha újat csináltatnának, augusztus előtt nincs szabad időpont). A személyi igazolványok már nem alkalmasak azonosításra, a jogosítványukat már bevonták, és nincs olyan mobiljuk, amin fut az alkalmazás, és amin keresztül azonosítani tudják magukat. A fiatalabb rokonok, családtagok igyekeznek segíteni, kölcsönadják újabb típusú mobiljaikat, de még így sem mindig egyszerű a helyzet. Forrás: NRK

  • Jöhet Djokovics

    Casper Ruud drámai csatában 7-5 7-6-ra verte a világranglistán 16. helyen rangsorolt kanadai Denis Shapovalovot, bejutott a 2022-es Italian Open elődöntőjébe, és a világelső Novak Djokoviccsal játszhat a döntőért. A világranglistán hetedik (a tornán 5. kiemelt) norvég teniszező győzelme már csak azért is nagy dolog, mert Shapovalov egy körrel korábban Rafael Nadalt, a „salakkirályt” búcsúztatta három szettben. A mérkőzés krónikájához az is hozzátartozik, hogy az összecsapás 2 óráig és 19 percig tartott, illetve Ruudnek több lehetősége is adódott a mérkőzés megnyerésére, amiket nem használt ki. Két éve már összecsapott a római salakpályán Djokovics és Ruud, akkor a szerb szupersztár nyert 7-5 6-3-ra. Ruud a május 14-én esedékes, este fél nyolckor kezdődő meccsről azt mondta, hogy jó lenne visszavágni Djokovicsnak, aki eddigi pályafutása során 20 Grand Slam-címet tudott begyűjteni. Forrás: Aftenposten

  • Egyre több norvég diák választja az online oktatást

    Egy új riport azt mutatja, hogy az összes regisztrált tanuló 10%-a a rugalmasabb tanulmányi lehetőségket választja a jelenléti oktatás helyett. Rekordszámú diák választja az online oktatást. - Sokan ott akarnak tanulni, ahol élnek, és kombinálni akarják a tanulmányaikat a munkával és a családdal. Ez egy szükséges fejlődés – mondta egy sajtótájékoztatóban Ola Borten Moe kutatási és felsőoktatási miniszter. A riport szerint nagy az igény a rugalmasabbi lehetőségekre. Tavaly több, mint 19 400 diák tanult távoktatásban, ami 13%-os növekedést mutat a korábbi évhez képest. Az online ajánlatok a felelősek a növekedésért. Az online tanulmányi lehetőségek növekedése megmutatkozik a jelentkezők számának ugrásszerű növekedésében is. Forrás: Norway Today

  • Újabb 100 millió korona Ukrajnának

    Május 8-án a norvég külügyminiszter, Anniken Huitfeldt Ukrajnába látogatott, ahol bejelentette, hogy 100 millió koronával megnövelik az országnak nyújtott támogatást. Így összesen 300 millió koronával járulnak hozzá a háborús károk enyhítéséhez. A segély a Világbankon keresztül jut el az ukrán hatóságokhoz. A Világbank 45%-os GDP csökkenéssel számol Ukrajnában ebben az évben, ezért nagyon fontos a humanitárius segítségnyújtás. Norvégia a harmadik legnagyobb adományozója a Világbank ukrán alapjának az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság után. Forrás: Regjeringen

  • Hasítanál a hajóddal? Itt az ideje beszerezni az új jogsit

    Azoknak, akik 50 csomónál (96,2 km/óra) gyorsabban szeretnének menni hajójukkal, 2023 júniusától új engedélyre lesz szüksége. A jövő nyári szezon előtt sok ezer hajósnak kell majd tanfolyamra mennie, ha gyorsabb motorcsónakot vagy jet-ski-t akar vezetni, függetlenül attól, hogy az illető rendelkezik-e kishajóvezetői engedéllyel. Az elmúlt években egyre több, gyors száguldásra képes hajó jelent meg a norvég vizeken, és ma már rendkívül egyszerű megszerezni a kishajóvezetői engedélyt, ráadásul az 1980 előtt születetteknek nem is kell rendelkezniük ezzel a bizonyítvánnyal, ahhoz, hogy kishajót vezethessenek. Ezt a gyakorlatot igyekeznek most szigorítani. Az új vezetői engedély egyik legfontosabb kitétele, hogy a sofőrnek legalább 18 évesnek kell lennie ahhoz, hogy levizsgázhasson. A nagy sebességű hajók vezetésére jogosító első kurzusok már idén június végén indulnak. Azoknak, akik a jövőben is szeretnének ilyen hajókat vezetni, azt javasolják, hogy ne várjanak a jövő nyári szezonig, hanem akár már most fussanak neki a tanfolyamnak, mert ha sokan az utolsó pillanatra hagyják a jelentkezést, elképzelhető, hogy a jövő nyári szezonnyitás előtt hosszú várólistával találkozhatnak a tanfolyamoknál. Forrás: NRK

  • Egy új tanulmány szerint 75%-al kellene csökkentenünk a húsfogyasztásunkat

    Ha a jövőben is a bolygónkon akarunk élni, a gazdag országok étkezési szokásainak drasztikusan meg kell változniuk - vélik német kutatók, akik szerint az évi fejenkénti húsfogyasztást legfeljebb 20 kilóra kellene csökkenteni. A Norvég Egészségügyi Igazgatóság (Helsedirektoratet) legfrissebb adatai szerint 2020-ban a norvégok fejenként csaknem 75 kg húst fogyasztottak el. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 75 %-al kellene csökkentenünk ezt a számot, ha követni akarjuk a német kutatók tanácsát. Ugyanez vonatkozik az átlagos uniós polgárra is, aki évente körülbelül 80 kiló húst fogyaszt el. Az évente nagyjából 100 kg húst fogyasztó amerikaiaknak és ausztráloknak még nagyobb mennyiséget kellene lefaragniuk. A kutatók rámutatnak arra is, hogy a hústermeléshez számos, az éghajlatot érintő kihívás kapcsolódik. Egyrészt az állattenyésztés sok területet foglal el, ami kevesebb helyet biztosít a természetes ökoszisztémáknak, másrészt a kérődzők nagy mennyiségű metángázt termelnek, ami fokozott globális felmelegedéshez vezet. A klímakutató hangsúlyozza, hogy sok olyan terület van, ahol a jelenlegi fogyasztás nem fenntartható, és át kell gondolni azt. Az egyik ezek közül, amin talán a legkönnyebb változtatni, az a húsfogyasztás. Reális célnak tűnik a csökkentése, hiszen már az éttermekben is egyre népszerűbbek a vegetáriánus ételek, és a következő generáció is tudatosabb már ezen a téren. Dánia már tett lépéseket ebbe az irányba. Tavaly az ország hatóságai megváltoztatták a táplálkozási irányelveket, és csak heti 350 gramm hús fogyasztását javasolják, mind a bolygó, mind az egészség érdekében. Norvégiában a Norvég Egészségügyi Igazgatóság ajánlásában évek óta heti 500 gramm hús szerepel, de figyelemmel kísérik a kutatásokat, és mérlegelik, hogy érdemes-e ezen változtatni. Azt javasolják, hogy főként növényi alapú élelmiszereket fogyasszunk, és sokkal többet együnk halból és tenger gyümölcseiből, mint húsból. A német kutatók szerint – bár népszerűtlen ötlet -, de ésszerű lenne emelni a hús árát és adóját, hiszen az előállításának magas a költsége és nagy a környezetre gyakorolt hatása. Logikus lenne, hogy ezekből a költségekből a fogyasztók is viseljék a rájuk eső részt. Forrás: NRK

  • Norvégia elítéli az Al Jazeera újságírójának meggyilkolását

    Anniken Huitfeldt külügyminiszter mélységesen elítéli Shireen Abu Akleh meggyilkolását. Az újságírónő az Al Jazeera újságnak dolgozott és Ciszjordániában ölték meg. A külügyminiszter hozzátette, hogy az újságírók elleni erőszak egyúttal támadást jelentek a szólásszabadság és a demokrácia ellen, ezért fontos, hogy az esetet alaposan kivizsgálják. Forrás: Regjeringen

  • Norvégia és az USA megerősíti együttműködését az esőerdők védelméért

    Az Egyesült Államok klímaügyi megbízottja, John Kerry május 6-án Oslóba látogatott, ahol többek között Jonas Gahr Støre miniszterelnökkel, Espen Barth Eide klíma- és környezetvédelmi miniszterrel, és Gro Harlem Brundtland volt miniszterelnökkel is találkozott. A megbeszélések eredményeképp egy közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben kiemelték a magánszektor fontosságát az esőerdők kiirtásának megállításában, az őslakosok földhöz való jogának védelmét és annak a szükségességét, hogy átalakuljon a nemzetközi árupiac: kevesebb legyen a hús- és szójatermelés, kevesebb papír és pálmaolaj fogyjon a világban, és csökkenjen a cellulóz iránti igény. A vezető amerikai politikus nem először jár Oslóban. 2016-ban John Kerry az Egyesült Államok külügyminisztereként részt vett az “Oslo Tropical Forest Forum” konferencián, ahol elismeréssel adózott Norvégiának az éghajlat és az esőerdők védelmének terén tett erőfeszítéseit. Az esőerdők védelme Norvégia legnagyobb nemzetközi klímaintézkedése 2008 óta, és körülbelül évi 3 milliárd koronát fordítanak rá a költségvetésből. Forrás: Regjeringen

  • Megduplázott eperszezon

    Korábban nyáron csak két rövid hónapig volt lehetőségünk hozzájutni a finom, édes norvég eperhez, azonban az idei évtől egészen szeptemberig beszerezhetjük a piros gyümölcsöt. Az eperimádók egész évben, bármikor hozzájuthatnak a gyümölcshöz, azonban az nem norvég eper. A Norgesgruppen, a Bama Gartnerhallan és egy rakat kistermelő úgy döntött, hogy kihozzák a termelésből a maximumot így május végétől egészen szeptember közepéig lesz eperszezon. Már az idei évben 40%-al több epret terveznek termeszteni, mint a tavalyi évben. A gazdák technikai fejlesztéseket hajtottak végre, többen áttértek a fóliás termelésre, mely ellenállóbb az időjárás viszontagságaival szemben, Forrás: VG

  • Fényes norvég jövő

    Isak Hansen-Aarøen előtt fényes jövő áll Manchesterben, miután a Manchester United május 11-én szerdán az FA Youth Cup döntőjében 3-1-re verte a Nottingham Forest csapatát. Ami csak hozzáad a sikerhez, hogy mindezt az Old Traffordon 67.492 néző előtt. A 17 éves norvég középpályás/támadó a Dagbladetnek nyilatkozva elmondta, hogy ha futballról van szó, akkor ő sosem izgul. Elmondása szerint rendkívül különleges érzés ennyi szurkoló előtt játszani, majd azt is hozzátette, hogy ő és a csapattársai hetek óta csak erről a meccsről beszéltek. Hansen-Aarøen arról is beszélt, hogy a meccs előtt motivációképpen egykori és jelenlegi Manchester United-játékosoktól videóüzenetet kaptak, amiben többek között olyan sztárok szerepeltek, mint Marcus Rashford vagy Cristiano Ronaldo. Fun fact: Amikor a Manchester United legutóbb FA Youth Cup döntőt játszott még 2011-ben, akkor olyan játékosokkal léptek pályára, mint Jesse Lingard vagy Paul Pogba. Forrás: Dagbladet

  • A királyi család a norvég bélyegeken

    Haakon királyt, Harald királyt, Sonja királynőt és Ingrid Alexandra hercegnőt jelenítik meg azok a bélyegek, amik királyi évfordulók előtt tisztelegnek. Haakon király születésének 150. évfordulója, Harald király és Sonja királyné 85. születésnapja és Ingrid Alexandra hercegnő felnőtté válásának alkalmából adta ki a különleges bélyegeket a norvég posta. Haakon királyt a hadsereg általános egyenruhájában jelenítették meg, amelyet 1940-ben viselt, míg a másik három királyi családtagot hétköznapi öltözékben és erősebb színekkel rajzolták meg. A királyi bélyegek hétmillió példányban készültek el, és az általános levélküldeményeken használható. Forrás: Norway Today

  • Norvégia 155 millió euróval segíti Szíriát

    A szíriai konfliktus már 11 éve tart, és a humanitárius helyzet egyre csak romlott az országban. Norvégia ebben az évben kb. 1,5 milliárd koronával segíti Szíriát és a környező országokat, amelyek részt vesznek a károkat enyhítő humanitárius tevékenységben. Norvégia az egyik legnagyobb donorország: az eddigi 11 év alatt több mint 16 milliárd korona értékű humanitárius támogatást nyújtott Szíriának. Több, mint 6,5 millió ember menekült el Szíriából, és nagyjából ugyanennyien kényszerültek lakóhelyüket elhagyni az országon belül. A Norvégia által biztosított finanszírozást olyan intézkedésekre is fordítják, amelyek tartósabb javulást eredményezhetnek az oktatásban, az élelmiszerbiztonságban, az egészségügyben és a vízellátásban Szíria legsebezhetőbb területein. A konfliktus mellett a szíriai lakosságot súlyosan érintik az ukrajnai háború következtében megemelkedett élelmiszer- és üzemanyagárak is. Forrás: Regjeringen

A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page