top of page
Keresési találatok

1931 találat üres kereséssel

  • Gyűlik a pénz a Freya-szoborra

    A vasárnap elpusztított rozmárnak, Freyának emléket állító szoborra indított gyűjtésen szerdáig (augusztus 17.) 200 000 NOK gyűlt össze. Erik Holm, a gyűjtés kezdeményezője szerint a szobor emlékeztetni fog bennünket arra is, hogy milyen önzőek vagyunk mi, emberek. Azok, akik meghozták a döntést Freya elaltatásáról, és azok is, akik nem követték a figyelmeztetéseket, és túl közel menve zavarták az állatot. Az ötlet atyja még nem igazán gondolkodott el arról, hogy hol lenne a szobor, de praktikus megoldás lenne, ha annak a helynek a közelében állna, ahol Freya az utolsó időket töltötte, a bærum-I Kaddetangen környékén. A Greenpeace is felfigyelt a kezdeményezésre. - A természet pusztulása és az éghajlatváltozás rendkívül súlyos probléma. Nekünk, embereknek fel kell ismernünk, hogy nagyobb tiszteletet kell tanúsítanunk a természet iránt, és a Freyára irányuló figyelem remélhetőleg hozzájárulhat ehhez – mondja Frode Pleym, a Greenpeace norvég vezetője. Egy NRK által megkérdezett szobrász szerint az eddig összegyűlt összeg nem lesz elég a szoborra, annál négyszer-ötször több pénzre van szükség, attól függően ,hogy milyen formátumú és anyagú lesz a mű. Az ötletgazda két művésszel is felvette már a kapcsolatot, hamarosan eldől, ki kapja a megbízást, és hogy hol fog állni Freya szobra. Az, hogy milyen pózban fogja a rozmárt ábrázolni a szobor, az alkotón fog múlni, de Holm kedvenc képe az állatról az, amikor egy jet-skiben lazul. Forrás: NRK

  • Mennyi van még Ingebrigtsenben?

    Jakob Ingebrigtsen győzött 1500 méteres hosszútávfutásban a Diamond League svájci állomásán. Az idei formáját nézve abban sincs semmi meglepő, hogy senkitől sem zavartatva győzött a 2022-es év legjobb eredményével. Az idő 3:29,05 lett, ami 18 századdal jobb Jake Wightman idejénél, amit még júliusban futott Eugene-ban, amikor megverte Ingebrigtsent. A kétszeres Európa-bajnok az NRK-nak nyilatkozva elmondta, hogy ez nem volt egy tökéletes futás (pályafutása során ötödször ment be 3:30 alá ezen a távon), és még ennél sokkal több van benne. Ezt leszámítva a 21 éves villámléptű norvég elégedett volt azzal, hogy az év eddigi legjobb idejét sikerült megfutnia. Ami magát a futamot illeti, Ingebrigtsen fölényesen győzött, a második helyen befutó kenyai Abel Kipsangot 88 századdal előzte meg, ami ezen a távon meglehetősen komoly teljesítmény. Forrás: VG

  • Breivik megint perel

    Év elején Breiviket áthelyezték a skieniből a ringerikei börtönbe, azonban az emberi kapcsolatok ápolása terén nem történt előrelépés. Breivik jogi képviselője, Øystein Storrvik szerint Breivik senkivel nem érintkezik a büntetés-végrehajtási tiszteken kívül, ami az emberi kapcsolatok szempontjából nem elegendő és ez megsérti Breivik emberi jogait. Breiviket 21 év börtönbüntetésre ítélték a kormányzati negyedben és Utøyán 2011. július 22-én elkövetett terrortámadások miatt. 2013 őszén az Ila börtönből a skieni Telemark börtönbe szállították, ahonnan tavasszal került át a ringerikei börtönbe, amely Skienhez hasonlóan saját, szigorúan őrzött részleggel rendelkezik. ahol Breivik egyedül van, elszigetelve a többi rabtól. Forrás: MSN

  • Tovább folytatódik az áramexport a vízhiány ellenére- a Statnett megkongatta a vészharangot

    A Statnett attól fél, hogy nem lesz elég áram a télre, és Európa nem fog tudni segíteni a krízisben, ezért a vízhiány miatt 5 hete sárgára emelte a riasztást Dél-Norvégiában. Ez 20% esélyt jelent az áramkorlátozásra. A Statnettnek ez az egyetlen eszköze, amivel bele tud avatkozni az áramellátás biztosításába, azonban úgy tűnik ennek az intézkedésnek nem volt kellő hatása, és ezért most drasztikusabb beavatkozásra készülnek, egy ún. SAKS-intézkedésre (vészhelyzeti intézkedés), ez több mint 50%-os esélyt jelentene az áramkorlátozásra. Miután a Statnett emelte a riasztás szintjét, a németországi és a dániai export az egekbe szökött, mindezt úgy, hogy ideiglenesen nem működött a Hollandiába vezető kábel. Minden külföldre vezető kábel Dél-Norvégiából indul ki, ahol a legnagyobb a vízenergia-termelés. Az export annak ellenére rendkívül magas, hogy az intézkedés bevezetése előtt már nagyon alacsony volt a vízszint, 10,6 %-kal haladta meg az ebben az időszakban eddig mért legalacsonyabb szintet. A Statnett ezért most levélben tájékoztatta a feleket, hogy október 1-ig meg fogja vizsgálni a víztározók helyzetét és ha úgy ítéli meg, akkor a SAKS-intézkedésekhez fog folyamodni, ami akár üzemek bezárását, az árakba való beavatkozást és gördülő áramszünetet jelenthet. Mivel nem látják, hogy a figyelmeztetések hatnának a felekre, így azt javasolják az NVE-nek (Norvég Víz- és Energiaügyi Bizottság), hogy szorosabban kísérje figyelemmel a termelőket, kérjen folyamatos helyzetjelentéseket és a tavaszi vízállásra vonatkozó prognózisokat. A Statnett szívesen segítené ezt a munkát. Az elmúlt hétfőn az NVE vezetője, Kjetil Lund is keményen kikelt a norvég áramtermelők ellen: - A piaci alapú villamosenergia-rendszer túl nagy felelősséget ad a kereskedelmi társaságoknak, akiknek figyelembe kellene venniük, hogy nem csak egyszerű terméket árulnak, hanem egy társadalmi szempontból is kritikus erőforrást kezelnek. Ezért az áramtermelőknek elegendő vizet kellene visszatartania, hogy az elég legyen arra, hogy az következő tél és tavasz előre nem látható eseményei is kezelhetőek legyenek - mondta Lund az Aftenpostennek. Az energiaügyi miniszter, Terje Aasland azonban egyelőre nem aggódik. Szerinte a jelenlegi helyzet még nem követeli meg, hogy az NVE beavatkozzon, de az intézmény szorosan követi a történéseket, és ha szükségszerű, megvannak hozzá az eszközei, hogy beavatkozzanak. Továbbá a miniszter úgy gondolja, hogy az áramtermelők tudatában vannak felelősségüknek, így az áramexport egyelőre változatlanul tovább folytatódik. Forrás: Nettavisen

  • Bár vége a sztrájknak, tovább folytatódik a járatok törlése

    A repülőtechnikusok sztrájkja véget ért június 28-án, miután a kormány beavatkozott, és kényszer-megállapodás született a bérekről. Ennek ellenére sok repülőgép továbbra is a földön maradhat műszaki átvizsgálás hiányában. A kormány arra hivatkozva lépett, hogy a helyzet kezdett kritikus lenni, amikor már egy mentőrepülő felszállása is veszélybe került Finnmarkban a műszaki átvizsgálás hiánya miatt. Hiába tértek azonban vissza a technikusok a munkába, rengeteg gép vár műszaki átvizsgálásra vagy javításra. Néhány repülőtársaság jobban érintett, mint mások, így pl. a Widerøe. a Norwegian és a SAS. Emiatt sok helyen folytatódik a járatok törlése. A SAS-nál továbbá pilótasztrájk is fenyeget, ha rövidesen nem születik megegyezés a dolgozók és a vezetés között. Ez 900 pilóta munkabeszüntetését jelentené és 45.000 utast érinthet. Ez tovább súlyosbíthatja a társaság gazdasági helyzetét. Az az 560 pilóta, aki elvesztette a munkáját a világjárvány időszaka alatt, most vissza szeretné kapni állását ugyanolyan feltételek mellett, mint korábban. Az sem segítette a helyzetet, hogy a pandémia alatt a SAS létrehozott két leányvállalatot, és megkérte korábban elbocsátott dolgozóit, hogy itt pályázzák meg újra állásukat, ám ezek a leányvállalatok sokkal rosszabb feltételeket kínáltak. A SAS továbbra is pénzszűkében van és a befektetők, illetve a kormányok támogatására számít. Forrás: Nettavisen

  • Sportágat vált Magnus Carlsen?

    Magnus Carlsen továbbra sem fogalmaz egyértelműen a jövőjét illetően. A 31 éves sakknagymester arra a kérdésre vonakodik egyenes választ adni, hogy vajon jövőre fog-e a sakk VB-n indulni. Viszont ami egészen biztos, hogy a július 4-ével kezdődő héten részt vesz a Las Vegasban megrendezésre kerülő póker-világbajnokságon. A VG még április 19-én szellőztette meg azt a pletykát, hogy Carlsen valószínűleg le fog mondani a VB-címről, anélkül, hogy ténylegesen elveszítené azt. Akkor úgy nyilatkozott, hogy néha nem 100 százalékig biztos abban, hogy még valaha részt fog-e venni sakkjátszmában, és később fog a jövőjéről dönteni. A VB-címvédő sakknagymester következő tornájára július közepén kerül sor Zágrábban, majd a hónap végén az indiai Csennaiban vesz részt a sakkolimpia csapatversenyében. Ez utóbbiban szerinte Norvégiának jó esélyei vannak, hiszen a valaha volt legjobb, 4 nagymestert felvonultató norvég csapat fog részt venni rajta. Addig is elüti az időt egy kis pókerezéssel, miután a World Series Of Poker július 6-án kezdődő megmérettetésen ül asztalhoz. A költségekről szűkszavúan annyit mondott Carlsen, hogy a szponzora, az Unibet áll mindent. Norvégia és a világ egyes számú sakknagymestere egyébként soha nem edzett tudatosan arra, hogy pókerjátékos legyen, egyszerűen csak lenyűgözte a játék, amikor 2020 márciusában részt vett a norvég nemzeti bajnokság küzdelmeiben. Forrás: Aftenposten

  • Norvégia több gázt fog szállítani az EU-ba

    Norvégia ígéretet tett, hogy tartósan megnöveli gázexportját az EU-ba, mégpedig úgy, hogy új lelőhelyeket nyitnak meg annak érdekében, hogy kompenzálják az oroszországi szállítások visszaesését, jelentette be Brüsszel és Oslo csütörtökön. Egy közös nyilatkozatban Norvégia és az EU kijelentették, hogy megerősítik a szoros együttműködést az energiát illetően, főként annak érdekében, hogy biztosítsák a további gázellátást rövid és hosszú távon. A pontos mennyiség még nem ismert. Ez azoktól a befektetésektől függ, amelyeket az újabb lelőhelyek fejlesztésére fordítanak – jelentette be a norvég energiaügyi miniszter, Terje Aasland, a brüsszeli látogatásán. Norvégia minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy támogassa az EU-t a gázhiánnyal szemben, illetve azért, hogy elegendő gáz legyen a következő télen. Az elköteleződés nyilvánvaló – reagált Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke. Ukrajna orosz megszállását követően az EU-s szankciók következtében Moszkva csökkentette a gázszállítást Európába. Mivel az európaiak nagy mértékben függenek az orosz gáztól, arra kényszerültek, hogy sürgősen alternatív beszállítókat keressenek. Csütörtökön sem a Norvégiával közösen kitűzött célmennyiséget, sem az ütemtervet nem hozták nyilvánosságra. Az energetikai vállalkozások által folytatott megbeszélések még folyamatban vannak, mondta Frans Timmermans. Norvégia jelentős szénhidrogén-készletekkel rendelkezik az Északi-tengerben, és ha folytatja az újabb lelőhelyek fejlesztését, hosszú távon is fontos ellátója maradhat Európának, 2030 után is. A nyilatkozat pontosít, hogy az EU elkötelezi magát a kutatás és a befektetések támogatása mellett. Jelenleg a kapacitásunk 100%-án termelünk, azonban a jövő felé tekintünk. A norvég gáz és olaj fontos lesz Európa energetikai biztonsága szempontjából az elkövetkező évtizedben – érvelt Terje Aasland. A megállapodás előírásokat tartalmaz a „megújuló tengeri erőforrásokat” illetően is. Így Frans Timmermans szerint ez a megállapodás nem fogja meghosszabbítani az EU gázfüggőségét, és nem veszélyezteti az éghajlat-politikai célkitűzéseit. Forrás: LeFigaro

  • Boasson-Hagen mégis helyet kap a Tour de France-on

    Hétfőn érkezett az értesítés, hogy Edvald Boasson-Hagen A TotalEngines csapat tartalékosa lesz a Tour de France-on, de ezután jött egy fordulat. Boasson-Hagen elmesélte a VG-nek, hogy mégis részt fog venni a versenyen, abban azonban nem biztos, miért nem választották be elsőre. Ez lesz a 12. alkalom, hogy Boasson-Hagen részt vesz a Tour de France-on, amely egy új norvég rekord. Ezelőtt csak ő és Thor Hushovd vett részt 11-szer a versenyen. Ez remek érzés. Örülök, hogy kivisznek, miután először tartalékos voltam. Nagyon jó szórakozás lesz – mondta a VG-nek, majd folytatta – Még nem gondoltam bele abba, milyenek lesznek a szakaszok, de Sagannal együtt fogok versenyezni. Úgyhogy lesznek benne segítő versenyzők és egyéni lehetőségek is. Az idei Tour de France-on összesen hat norvég versenyző fog részt venni: Alexander Kristoff, Sven Erik Bystrøm, Amund Grøndahl Jansen, Vegard Stake Laengen, Andreas Leknessund és Boasson-Hagen. Forrás: VG

  • Az adóhatóság 700 milliárd korona bevételre számít a kőolajadóból

    A rendkívül magas olaj- és gázárak miatt a norvég adóhatóság rekordösszegű, olajadóból származó bevételre számít 2022-ben. A norvég kőolajtermékeket főként devizában értékesítik, így a gyenge koronaárfolyam is hozzájárul a magas adóbevételhez. Az adóhivatal becslése szerint a kőolajadóból 739 milliárd korona fog befolyni az államkasszába, ami két és félszerese a 2021-es bevételnek (295 millárd korona). A kőolajadó egy olyan adó, amelyet az olajtársaságok azért fizetnek, hogy kőolajat és gázt termelhessenek ki a norvég kontinentális talpazatról. Az általános adókulcs 22%, a különadó mértéke 56%, így összesen 78%-os adót kell fizetnie az olajtársaságoknak a kitermelésért. Forrás: E24

  • Bergeni gólparádé

    Valóságos futballünnepet rendezett a labdarúgó Norvég Kupában a Brann csapata, miután hazai pályán 6-0-ra verte a másodosztály 10. helyén álló Fredrikstad csapatát és továbbjutott a negyedik fordulóba. Fredrik Pallesen Knudsen, a bergeniek hátvédje a lefújás után rendkívül elégedetten nyilatkozott a Bergensavisennek. Elmondása szerint az első félidő olyan volt, mintha csak egy csapat lett volna a pályán, szóval a 6-0-s végeredménnyel nem lehetnek elégedetlenek. De nem csak a kupában menetel a Brann, a másodosztályt is veretlenül vezeti 11 forduló után, előnyük hat pont a második Ranheim előtt. Bjørn Johansen, a Fredrikstad edzője a meccs után elmondta, hogy ezen most gyorsan túl kell lépniük, hiszen innentől csak az OBOS-liga (a norvég másodosztály) számít. Niklas Castro tizenegyesével már a 10. percben előnybe került a Brann, a chilei támadó még az első félidőben megszerezte második gólját. A második félidő elején Felix Horn Myhre is duplázott, ezzel már 4-0-ra vezetett a bergeni csapat. A meccs hajrájában még Aune Heggebø és Niklas Jensen Wassberg is betalált, ezzel kialakítva a végeredményt. Forrás: Aftenposten

  • Kibertámadás Norvégia ellen

    Több norvég honlapot is elért egy internetes támadás. Az orosz hackerek előre figyelmeztettek. Jens Stoltenberget jelölték ki első számú ellenségüknek. A Nemzeti Biztonsági Hatóság (Nasjonal sikkerhetsmyndighet, NSM) beszámolt arról, hogy a támadás ahhoz vezetett, hogy sok fontos honlap elérhetetlenné vált. Az NSM azt írja, hogy úgy tűnik, egy oroszbarát bűnözőcsoport áll a támadás mögött. A támadások számos olyan honlapot vettek célba, amelyek fontos szolgáltatásokat nyújtanak a lakosságnak – mondta az NSM igazgatója, Sofie Nystrøm. Az NSM májusban figyelmeztette a norvég vállalkozásokat, hogy sok oroszbarát számítógépes bűnöző aktív. Az ukrajnai háború kezdete után ígéretet tettek arra, hogy támogatják az orosz kormányt és támadással fenyegettek. Az NSM azt írta, hogy segítséget nyújtanak a támadások kezelésében. Láttuk, hogy számos norvég vállalkozás célirányos kibertámadásnak van kitéve. A legtöbbjüknek mostanra már sikerült stabilizálni a beérkező forgalommennyiséget. Nystrøm azt mondta, hogy fel voltak készülve egy ilyen mértékű támadásra, így májusban konkrét tanácsokkal tudták ellátni a vállalkozásokat. Lefagyott honlapok A Munkavédelmi Felügyelet (Arbeidstilsynet) és a BankID honlapja is üzemen kívül volt szerda délelőtt. Ez egy DDOS-támadás, de nem vagyunk egyedül – mondta a BankID és a Vipps kommunikációs vezetője, Hege Steinsland. Egy DDOS-támadás úgy történik, hogy valaki arra használ egy számítógép-hálózatot, hogy nagy mennyiségű adatot küldjön egy honlapra. Ezáltal a honlap nem lesz képes feldolgozni az adatmennyiséget és lefagy. Az orosz hackerek figyelmeztettek: „Jó reggelt, Norvégia!” Szerdára virradóra, éjjel 3:15-kor az orosz hackerek közzétettek egy üzenetet a Telegramon. Egy megszerkesztett képet tettek ki Anniken Huitfeldt külügyminiszterről, amelyen Mrs. Errornak nevezik őt. Az üzenetben ez állt: „Jó reggelt, Norvégia! Minden egység harcra!” Az üzenetet norvég honlapok, illetve a honlapokon található szolgáltatások listája követte. Az NRK szerint Norvégia azért lehet érintett, mivel megtagadta az áruszállítást Svalbard oroszlakta településeire, illetve nem engedték át az orosz fegyvertranszportot a storskogi határátkelőn. Stoltenberg lehet az első számú ellenség Vasárnap egy újabb üzenet került ki a Telegramra, amely összefüggésben állhat a Killnet hackercsoporttal. Ebben azt írják, hogy a NATO elnöke, Jens Stoltenberg az oroszok első számú ellensége. Politikai motiváció Az NSM és a rendőrség még ezután fogja felmérni a támadás kiterjedését, egyelőre úgy tűnik, hogy politikai motiváció áll a hátterében – mondta Geir Hagen Karlsen alezredes, az orosz befolyásoló műveletek szakértője. Karlsent nem lepte meg a támadás, és a Nyugat által Ukrajnának nyújtott támogatáshoz köti azt. Rámutatott arra, hogy az orosz hatóságok számára kedvező, hogy aktivisták indították a támadást. Ezáltal a Kreml letagadhatja, hogy ők állnak mögötte. Nem tudjuk, hogy a támadást jóváhagyták-e a hatóságok, de biztosan elégedettek – mondta. Nem hiszi, hogy a hackertámadás hatására a Nyugat visszavenne az Ukrajna részére nyújtott támogatásából. Épp ellenkezőleg, ez alátámasztja, milyen fontos az, hogy folytassuk – mondta. Oroszország oslói nagykövetsége elutasítja, hogy az orosz hatóságok állnának a Norvégia elleni támadás mögött. Litvániát is erősen sújtotta Az utóbbi napokban a hackercsoport támadása Litvániát is sújtotta. A videókban, amelyeket egyértelműen a hackerek készítettek, azt követelik, hogy Litvánia oldja fel a blokádot Kalinyingrádban. Forrás: Aftenposten

  • Keresik az erőszakos zokniszaglászt

    Egy ismeretlen férfi a földre lökött egy nőt Eidsvollban, majd levette a nő cipőjét és zokniját, és megszagolta azt. A szokatlan esetről június 26-án értesítették a rendőrséget. A rendőrség értesülése szerint a fiatal férfi először megkérte a negyvenes éveiben járó nőt, hogy adja oda a zokniját, mert meg szeretné szagolni. Miután a nő visszautasította az ajánlatot, a férfi a földre lökte, de szerencsére fizikai sérülést nem szenvedett. A férfi a zokniszaglászás után elhagyta a helyszínt. A rendőrség keresést indított a környéken, de nem találták meg az elkövetőt, így a lakosság segítségét kérik a furcsa eset felderítésében. Forrás: Norway Today

  • Egy tanulmány szerint a legtöbb norvég nem hisz Istenben

    A norvégok 51%-a arról számolt be, hogy nem hisznek Istenben, derül ki az Ipsos által készített felmérésből. A Norvég Egyház úgy gondolja, a kérdés igen-nem megközelítése túl szűk lehetőségeket ad. A "Hiszel Istenben?" kérdésre a norvégok többsége nemmel válaszolt. A norvég lakosságnak 1985 óta teszik fel ezt a kérdést. A felmérés a norvég lakosság hozzáállását mutatja a hithez. 1985 óta egy folyamatos csökkenés mutatkozik azoknak az arányában, akik hisznek Istenben Norvégiában – mondta John Spilling, az Ipsos projektmenedzsere az NTB-nek. Most először a lakosság több, mint fele azt válaszolta, hogy nem hisz Istenben. Összesen 3537 ember vett részt a felmérésben, amelyet 2021 októberétől 2022 márciusáig folytattak. Norvég Egyház: problémás megfogalmazás Olav Fykse Tveit, a Norvég Egyház (DNK) Püspöki Konferenciájának elnöke úgy véli, a kérdés megfogalmazása túl szűk kereteket biztosít arra, hogy az emberek kifejtsék a hithez való hozzáállásukat. A hit sokféleképpen kifejezhető: a gyakorlatban, az alapvető értékekben, azáltal, hogy egy hagyományhoz, kultúrához és történelemhez tartozunk, anélkül, hogy az emberek a saját személyes hitükként akarnák azt jellemezni – mondta az NTB-nek. Fykse Tveit szerint az lehet az oka annak, hogy egyre kevesebb ember hisz Istenben, hogy az emberek általánosságban egyre inkább távolságtartóak. Forrás: Norway Today

  • Befellegzett Kingnek Watfordban

    Joshua King, az angol első osztályból kieső Watford norvég válogatott focistája megerősítette, hogy távozik jelenlegi csapatától. A TV 2-nek nyilatkozva elmondta, hogy ennél többet most nem oszthat meg a nyilvánossággal. A jövőjét firtató kérdésre azt felelte, hogy még nem döntött, hol folytatja, de a jövő héttől kezdve elkezd ezen gondolkodni. A 30 éves támadót pillanatnyilag jobban leköti saját oslói focisulijának a megszervezése, ami június 25-én kerül megtartásra, és minden résztvevő számára ingyenes. King az előző szezonban 32 meccsen lépett pályára, ezeken öt gólt szerzett, ráadásul valójában a következő szezon végéig szólt a szerződése. De a csapat kiesése azt jelentette, hogy a szerződését nem fogja kitölteni. A 30 éves csatár megerősítette, hogy ezt pont így tervezte. Forrás: TV2

  • A biztosítótársaságok jelenleg nem javasolják, hogy utazáskor feladott poggyászt vigyünk magunkkal

    Májustól júniusig a norvég biztosítótársaságok több, mint 100 százalékos növekedést tapasztaltak az elveszett vagy késett poggyásszal kapcsolatos esetek számában. Van, aki már 8 napja a poggyásza nélkül nyaral. Európa repülőterei hatalmas nehézségekkel küzdenek a poggyász kezelésnél a személyzethiány és az utasok számának növekedése miatt. A legnagyobb probléma jelenleg Rómában és a Schipholon van. A Tryg biztosítótársaság kommunikációs munkatársa azt mondta, hogy ha a késett/elveszett poggyászokkal kapcsolatos megkeresések számának alakulását nézzük, akkor egyértelmű, hogy ezen a nyáron csak kézipoggyásszal szabad utazni, és mindenkinek azt javasolja, hogy ne vigyen magával feladott poggyászt. Ha valakinek mindenképpen feladott poggyásszal kell utaznia és ez utazás közben eltűnik, az utasbiztosítás jó megoldás lehet, ami fedezetet nyújt a szükséges dolgok vásárlására vagy bérlésére mindaddig, amíg nem érkezik meg az elkallódott csomag. A Tryg, az If és a Gjensidige biztosító is személyenként legfeljebb 5000 koronáig fedezi a felmerülő extra költségeket. A késett poggyász miatti biztosítási összeg kifizetéséhez - a biztosítási esemény igazolására - minden biztosító társasághoz szükséges bemutatni egy igazolást, ami a poggyász elvesztésének tényét igazolja. Érkezéskor fel kell venni a kapcsolatot a légitársaság érkezési szolgálatával és egy úgynevezett PIR jelentést kell kérni. Ez kell ahhoz, hogy a biztosító fizessen, mert ezzel lehet igazolni, hogy a poggyász nem érkezett meg. Fontos az is, hogy a poggyászkésés miatt felmerülő extra költségeket igazolni kell a biztosító felé, így érdemes minden blokkot megtartani. Forrás: NRK

  • Létfontosságú szívgyógyszer

    Egy két évig tartó folyamat és három elutasítás után hétfőn elfogadtak egy olyan szívgyógyszert, amely meghosszabbíthatja az életet. Ezt mind az orvosok, mind a páciensek örömmel fogadták. A Sørlandet kórház tavaly megtagadta Øystein Krabberød-től a Vyndaqel nevű gyógyszert, de mégis megkapta, miután az agderi megyei kormánymegbízott (Statsforvalteren) beleegyezését adta. Azonban Krabberød ügye eljutott az Országos Egészségügyi Felügyeleti Tanácshoz (Helsetilsynet), ahol úgy gondolták, a megyei kormánymegbízott helytelenül alkalmazta a törvényt. Az egészségügyi hatóságok úgy vélik, a gyógyszer túl drága volt, annak ellenére, hogy más országokban már elfogadták azt. A legdrágább adagok ára akár a 200 000 koronát is elérhette havonta. Az új módszerek bevezetésére létrehozott döntéshozó fórum (Beslutningsforum for nye metoder) hagyja jóvá az gyógyszereket és kezeléseket Norvégiában. Ők korábban már háromszor visszautasították a Vyndaqel bevezetését, amely tafamidis hatóanyagot tartalmaz. A gyógyszert a Pfizer gyártja, és az életet meghosszabbító hatása lehet a szív-amiloidózisban szenvedő betegeknél. A döntéshozó fórum vezetője, Inger Cathrine Bryne megerősítette a Dagens Medisinnek, hogy bevezetik a Vyndaqelt. Az azonban nem biztos, hogy minden szív-amiloidózisban szenvedő beteg hozzájut a gyógyszerhez. Az, hogy mennyire előrehaladott a betegség, és a várható élettartam nagy jelentőséggel bír a döntés meghozatalában. Az ålesundi kórház főorvosa, Johnny Vegsundvåg egyike az ország azon kardiológiai szakértőinek, akiknek már volt dolga ezzel a betegséggel. Becslése szerint akár évente 100 szívbeteg is hozzájuthat a gyógyszerhez. A Vyndaqel esete azt vonta maga után, hogy közelebbről megvizsgálják a gyógyszerek jóváhagyásának rendszerét. A Pfizer vezetője úgy jellemezte a Vyndaqel esetét, mint az egészségügyi rendszer súlyos kihívásainak tünete. Biztos vagyok abban, hogy hogy az utóbbi hónapok nyilvános vitája, és az, hogy a páciensek előálltak a történeteikkel, hozzájárult a mai döntéshez – mondja Frode Jahren, az LHL főtitkára. Az FrP vezetője, Sylvi Listhaug sokszor felhozta ezt a problémát. Úgy gondolja, szívszaggató, hogy Norvégia nem hagyta jóvá ennek a gyógyszernek a használatát korábban. Forrás: Aftenposten

  • Ruud Wimbledonban

    Casper Ruud ellenfele Albert Ramos-Viñolas lesz az első wimbledoni mérkőzésen. A spanyol versenyző 41. helyen áll a világranglistán. Ruudhöz hasonlóan ő is salakpályán játszik a legjobban. A norvég teniszező eddig négyszer játszott Ramos-Viñolas ellen, azonban csak egyszer sikerült megvernie őt. Ez a 2020-as Chile Open játékokon történt Santiagóban, ahol Ruud egészen a csúcsig jutott.t A bajnokság június 27-én kezdődik, és a finálét július 10-én játsszák. Ruud csak kevés jó eredményt tudott eddig felmutatni füves pályán. Tavaly Wimbledonban az első körben kiesett a Jordan Thompson elleni meccs után. Ebben a szezonban csak egy bajnokságot játszott füves pályán. Ez az ATP 500-torna volt Queensben június közepén. Ebből a versenyből a Ryan Peniston elleni meccset követően esett ki. A kiemelések alapján így néz ki a negyeddöntő felállása Wimbledonban: Novak Djokovic vs. Carlos Alcaraz Casper Ruud vs. Hubert Hurkacz Matteo Berrettini vs. Stefanos Tsitsipas Felix Auger-Aliassime vs. Rafael Nadal Forrás: VG

  • Norvég tej kerülhet a kínai boltok polcaira

    Norvégia és Kína között hosszú évek után ismét felvirágozhat a külkereskedelem. Sandra Borch mezőgazdasági és élelmiszerügyi miniszter elmondta, hogy főként tejet, tejtermékeket és sertéshúst szeretnének Kínába exportálni. A Tine vállalat is részese a programnak, és úgy gondolják, jó esélyeik vannak a kínai piacon is, mert a norvég tej a legjobb minőségű a világon. Dél-Koreába már megkezdték a barna sajt (brunost) exportját. Kína 2010-ben függesztette fel a kereskedelmet Norvégiával miután a kínai emberjogi aktivista és filozófus, Liu Xiaobo Nobel béke-díjat kapott. A kereskedelmet 2016-ban helyreállították, de a világjárvány megszigorította a kínai importszabályokat, és a kereskedelem ismét nehézzé vált a két ország között. Forrás: Norway Today

  • Tengerben pancsoló őzet mentettek

    Vigdis Monsen evezőtúrája váratlan fordulatot vett, amikor vasárnap kora reggel egy úszó őzbakra bukkant a tengerben. Az őz körülbelül 100 méterre a szárazföldtől úszott a Jeløy melletti fjordban. Az evezős azt mondta, hogy rögtön az jutott eszébe, hogy Horten (a fjord túlsó partja) túl messze van, és hozzátette, hogy aggódott a nagy hullámok és a kompforgalom miatt is, ha a bak megpróbálna végigúszni a fjordon, így evezős mentő akcióba kezdett, hogy az őzet visszaterelje a partra. Mintha egy őzbak nem lenne elég állat a fjordban, Monsen kutyája is a kajakon volt, amikor vasárnap reggel evezett. Kicsit tartott is attól, hogy az őz még jobban bestresszel, ha túl közel kerül hozzá. De a kutyája példamutatóan viselkedett és nyugodtan ült a kajakban. Közelebb evezett az őzhöz, de mivel nem akarta stresszelni az állatot, tartotta a tisztes távolságot, majd elé evezett, hogy megpróbálja fordulásra bírni. A patás semmilyen hangot nem adott ki, de látszott rajta, hogy kicsit ideges lett. A mentési terv szerencsére sikeres volt, így az őzbak a part felé vette az irányt. Az őzek ügyes úszók, de meglehetősen kicsi patáik vannak. Ráadásul aznap délelőtt volt némi hullámzás is, így a kajakos nem volt biztos abban, hogy sikerült volna végig úsznia a fjordon. Forrás: Moss Avis

  • Készültség válogatott meccs előtt

    Nagyjából 15.000 nézőt várnak a június 25-i Norvégia - Új-Zéland barátságos női válogatott labdarúgó mérkőzésre az Ullevaal stadionba. Nils Fisketjønn, a Norvég Labdarúgó Szövetség versenyigazgatója megerősítette, hogy a péntek este történtek ellenére a mérkőzést az előzetes terveknek megfelelően le fogják játszani. Fisketjønn az NRK-nak megerősítette, hogy gondolkodnak azon, hogy komolyabb biztonsági készültség mellett kerüljön megrendezésre a meccs. Mindezzel párhuzamos Tore Soldal rendőrfelügyelő leszögezte, hogy sem a norvég női válogatott meccsét, sem a Tons of Rock fesztivált nem fogják lefújni. Forrás: NRK

  • Emlékmű az áldozatoknak

    Szombaton felavatták a 2011-ben Anders Behring Breivik által elkövetett mészárlás áldozatai emlékére állított emlékművet. Az emlékmű 77 bronzoszlopból áll, amelyek mindegyike egy-egy, a támadásban életét vesztett személyt szimbolizál. A túlélők, az áldozatok szerettei, Jonas Gahr Støre miniszterelnök és Haakon koronaherceg is részt vettek az ünnepségen, közel 11 évvel az országban békeidőben történt, legsúlyosabb támadás után. Mint nemzetnek szükségünk van egy emlékhelyre. Egy helyre, amely örökké emlékeztetni fog bennünket azokra, akiket elveszítettünk – jelentette ki a miniszterelnök. 2011. július 22-én a szélsőjobboldali norvég először felrobbantott egy bombát a kormány oslói székhelyétől nem messze, amely 8 halálos áldozatot követelt. Később megölt 69 személyt, többnyire serdülőket, amikor tüzet nyitott egy az Arbeidernes Ungdomsfylkning nyári táborára Utøya szigetén, kb. 40 km-re északnyugatra a fővárostól. Az emlékmű lépcsőzetes, és egy nagy ívet formáz, amely egészen a tengerig leér. A lépcsők alján 77 bronzoszlop áll, a két támadás 77 áldozata emlékére. Az oszlopsor első ívét arra tájolták, amerre a Nap akkor állt, amikor a bomba felrobbant Oslóban. A második ív a Nap helye felé mutat abban a pillanatban, amikor megtörtént a mészárlás. Számos Utøya közelében élő lakos panaszt tett a bíróságon az emlékmű kivitelezése ellen. Azt szerették volna, hogy máshol álljon az emlékmű. A felperesek, akik között vannak olyanok is, akik részt vettek a segítégnyújtásban a mészárlás napján, úgy gondolják, hogy fennáll annak a veszélye, hogy az emberekben felelevenednek a fájdalmas emlékek. 2021 februárjában a norvég ítélőszék visszautasította a panaszt. A most 43 éves Breiviket 2012-ben 21 év börtönbüntetésre ítélték, lehetséges meghosszabbítással. 2022 januárjában kérvényezte szabadlábra helyezését, de februárban a bíróság visszautasította a kérését, tekintve, hogy továbbra is veszélyt jelent a társadalomra. Forrás: Le Figaro

  • Hét tonna orosz élelmiszer akadt el Storskog városában

    Svalbardra tartó orosz élelmiszerszállítmány akadt el Storskog városában. Az orosz nagykövetség arra kérte Norvégiát, hogy engedjék át a Murmanszkból érkezett árukat. Az áruszállítás megakadályozása vészhelyzeti készültséget okozhat a téli szezon előtt Svalbard orosz településein. Körülbelül 400 ember él és dolgozik Svalbard orosz településein. Április 29. óta a murmanszki orosz szállítmányozó cégek nem léphetik át a határt, hogy Storskog városán keresztül eljussanak Tromsø kikötőjébe, onnan pedig Barentsburgba. A finnmarki rendőrség elszállította a határállomásról a 7 tonna élelmiszert tartalmazó rakományt. Ezt követően az orosz nagykövetség felvette a kapcsolatot a norvég külügyminisztériummal, mert úgy vélik, hogy az ukrajnai háború miatti szankciók alól mentességet élveznek a gyógyszerek és az élelmiszeri termékeket szállító cégek. A külügyminisztérium megkapta a megkeresést, és hamarosan reagálni fognak. Szergej Guscsin, Oroszország barentsburgi főkonzulja szerint Svalbardon stabil a helyzet. Forrás: E24

  • Viking-túra Haugesundbe

    Június 25-én Haugesundben lép pályára a Viking Stavanger focicsapata, hogy megvívjon egy valódi rogalandi derbit. A végeredmény még nem biztos, az viszont tutira vehető, hogy rengeteg szurkoló fogja elkísérni a csapatot idegenbe. Veton Berisha, a Viking norvég válogatott gólvágója erről úgy vélekedett, hogy egyértelmű, ki fogja megnyerni a mérkőzést a lelátókon. A 28 éves támadó azt is hozzátette, hogy ők pedig mindent meg fognak tenni azért, hogy a zöld gyepen is vendégsiker szülessen a 11 meccs után kiesőhelyen álló Haugesund ellen. Rá is fér a Vikingre a „Kék Fal” támogatása, ugyanis az elmúlt 4 meccsen nyeretlenek maradtak, ennek ellenére a 3. helyen állnak, és egy győzelemmel megerősítenék helyüket a tabellán. A délután négykor kezdődő meccsre hozzávetőleg 1000 vendégszurkolót várnak. Bjarte Lunde Aarsheim, a Viking edzője szerint ez a támogatás sokat jelent a játékosoknak is. Forrás: Aftenbladet

  • Mi történt a konfirmálással Norvégiában?

    Charlotte, akit Lottie-nak szólítanak, 15 éves, és közeledik a konfirmálása. Édesanyja is konfirmált, és Lottie szeretné továbbvinni ezt a családi hagyományt, azonban egy kicsit másképpen csinálná, mint az édesanyja. A népviselet ugyanaz – kék trøndelagi népviselet – azonban Lottie a polgári konfirmálást választotta. Az egész családja Trondheimba utazik, mind Angliából, mind szerte Norvégiából. Lottie nagyon várja már ezt a nagy napot, azonban nem biztos abban, pontosan miért is szeretne konfirmálni. Nem tudtam, hogy van más választásom, de azt hiszem, egyébként is úgy döntöttem volna, hogy konfirmálok. Lottie édesapja Angliából nem érti, Lottie miért konfirmál. Angliában nincsen ilyen hagyomány, hacsak nem a keresztény hitét szeretné az ember megerősíteni a keresztelkedés után. Úgy gondolja, a konfirmálás összefügg a vallással, és nincs olyan, hogy polgári konfirmálás. Sokan úgy gondolják, nem nehéz megállapítani, mi is a fontos a konfirmálásban. Miért döntenek úgy, ahogy? A konfirmálás egy hagyomány vagy egy kívánság? Sok választ kaptunk, amikor megkérdeztük a konfirmálásra készülőket, mit választottak és miért. Halvor számára a konfirmálás egyet jelent a fiatalkor és a felnőttkor közötti átmenettel. Halvor mindkét szülője egyházi konfirmálásban részesült, de Halvor polgári konfirmálásra készül. A hagyomány változásokon megy keresztül. A norvég konfirmálás most már nem szükségszerűen vallási esemény. Miért van ez így? Egyre többen választják a polgári konfirmálást, illetve azoknak a száma is növekszik, akik egyáltalán nem konfirmálnak. 2007-ben a konfirmáló életkorban lévők 70%-a konfirmált, míg 2020-ban csak a felük tette. - Annak ellenére, hogy egyre kevesebben konfirmálnak, a polgári konfirmálók száma évről évre növekszik – mondja Andreas Larsen, a Humán-Etikai Egyesület (Human-Etisk Forbund) csoportos ceremónia-felelőse. - Úgy gondolom, ez összefüggésben áll azzal a szemléletváltással, amelyet Norvégia-szerte megfigyelhetünk. Azzal, hogy egyre kevesebben hisznek Istenben – mondja Larsen. - Nagyon sok lehetőség közül lehet választani. Az, ha valaki egyáltalán nem konfirmál, sokkal inkább elfogadott döntés, mint korábban – mondja a Norvég Egyház katekétája, Eirik Jørgensen. Lottie konfirmált. Mosolyogva mesél erről a napról. Nagyon hangulatos volt, és sok szép beszédet mondtak – meséli Lottie. Néhány vendég azt hitte, vallásos okokból konfirmált, és keresztet vettek ajándékba. Ezeket ki fogom cserélni – nevetett Lottie. Forrás: NRK

  • Túlképzett bevándorlók

    A Norvég Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a bevándorlók kb 40%-a dolgozik a végzettségénél alacsonyabb követelményeket támasztó munkakörben. A készségek munkaerőpiaci felhasználásának hiánya társadalmi probléma, és sokkal nagyobb mértékben érinti a bevándorlókat, mint a lakosság többi részét. A túlképzett bevándorlók aránya 2015-ben 42% volt, és ez a szám alig változott az elmúlt hat évben. A teljes lakosság körében ez az arány 14% körül mozgott ugyanebben az időszakban. Leginkább az üzletekben, szállodákban, éttermekben és a közlekedésben vannak olyan munkakörök, amelyekhez nem kell felsőfokú végzettség. Itt találjuk a legmagasabb arányban a túlképzett bevándorlókat (70%, 2021-es adat). A statisztikai hivatal adatai szerint ezek azok a munkakörök, ahol a legalacsonyabbak a bérek. A tíz évnél rövidebb ideje Norvégiában élő bevándorlók közül a 2015–2021 közötti időszakban átlagosan 54% volt túlképzett. Ez az arány 30% volt azoknál, akik már több, mint tíz éve élnek az országban. A tíz évnél hosszabb tartózkodási idővel rendelkező, az uniós térségből érkező bevándorlóknak már csak 19%-a túlképzett a munkaköréhez képest (2015-ös adat). És míg a többi területen az arány stagnál vagy csökkent, addig egy 2021-es statisztika szerint az utóbbiak aránya 19%-ról 30%-ra nőtt. Mi ennek az oka? Miért nehezebb a bevándorlóknak a képzettségüknek megfelelő álláshoz jutni? A forskning.no 2021-ben írt tanulmánya szerint a probléma forrása nem a bevándorlóknál, hanem a munkaadóknál keresendő. Úgy találták, hogy a vállalatok nem bíznak a magasan képzett bevándorlók képességeiben. Megkérdőjelezik a ajánlóleveleiket és a nyelvtudásukat, és kevésbé hatékonynak tartják őket. Mindeközben több iparágban is hiányzik a képzett munkaerő nemcsak Norvégiában, de egész Európában, ezért a cégeknek nyitniuk kell a magasan képzett bevándorlók felé. Forrás: FORSKNING

  • Gyermekkönyvek ukrán nyelven

    A Cappelen Damm hat klasszikus gyermekkönyvét fordította ukrán nyelvre. A kiadó 2500 könyvcsomagot oszt szét azoknak a gyerekeknek és fiataloknak, akik az ukrajnai háború elől menekültek Norvégiába. A könyveket ingyenesen juttatják el az ország iskolai és nyilvános könyvtáraiba, valamint 42 befogadóállomásra. Forrás: NRK

  • Hamarosan megérkezik a covid-gyógyszer Norvégiába

    Norvégia – a közös európai beszerzési rendszer részeként - 50 000 kezeléshez elegendő covid-gyógyszert rendelt, amely mennyiség várhatóan őszre elkészül. Ez a Paxlovid koronatabletta, amelyet a WHO április végén az “erősen ajánlott” kategóriába sorolt. A gyógyszert a betegség korai szakaszában, a tünetek jelentkezését követő öt napon belül kell elkezdeni alkalmazni, amennyiben fennáll a súlyos betegség kialakulásának kockázata. Leginkább idős embereknél, akiknek több alapbetegségük is van, vagy azoknál, akiknek az immunrendszere csökkent mértékben működik. Így ezt a gyógyszert azoknak nem ajánlják fel, akik nem tartoznak a rizikócsoportba. Remélhetőleg a kezelés hatására csökkenni fog a súlyos állapotban kórházba kerülők száma. Forrás: Forskning

  • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság képmutatása

    Június 24-én vált hivatalossá, hogy a 2026-os, Cortinában megrendezésre kerülő téli olimpia északi összetett számában nem indulhatnak női versenyzők. Gyda Westvold Hansen, aki ebben a számban 2021-ben az Oberstdorfban megrendezett VB-n aranyérmet nyert, meglehetősen csalódottan reagált. A 20 éves versenyző a VG-nek nyilatkozva beszólt egyet a NOB-nak. Westvold Hansen azt kérte számon rajtuk, hogy miért beszélnek nyilvános sajtótájékoztatón minden idők legegyenjogúbb olimpiájáról, amikor északi összetettben továbbra sem engednek női versenyzőket elindulni az olimpián. Ez a szám az egyetlen, amiben csak férfiak vehetnek részt. A 20 éves Westvold Hansen csalódottságában osztozott Lasse Ottesen, korábbi kiváló síugró, most a Nemzetközi Síszövetség versenyvezetője. Nyilvános sajtóközleményében értetlenségének adott hangot, hiszen a női északi összetett fejlődése lenyűgöző, és a következő logikus lépés az lett volna, hogy bekerül az olimpiai számok közé. Ivar Stuan, a norvég északi összetett válogatottak edzője elkeserítőnek nevezte a döntést, majd azt is hozzátette, hogy hiányzik a női versenyzők iránti tisztelet és az egyenjogúság. A döntés azonban nem csak norvég részről váltott ki felháborodást. Andrew Musgrave, a britek háromszoros olimpiai résztvevője egyszerűen röhejesnek nevezte a NOB döntését. Forrás: VG

  • Lövöldözés Oslóban

    Június 25-én, szombaton hajnalban két személy életét vesztette, huszonegyen pedig megsebesültek egy lövöldözés következtében Oslo belvárosában. A rendőrség jelenlegi információi szerint a támadás a Per på Hjørnet nevű bárban kezdődött, itt sebesült meg két fő halálosan. A férfi, a szemtanúk beszámolója szerint, ezután a homoszexuális közösség körében népszerű London pubhoz ment és itt kezdett lövöldözésbe. A 42 éves gyanúsított férfit végül egy utcával arrébb fogták el. A támadás következtében Oslo város vezetése a szombati Pride felvonulást és minden ehhez kapcsolódó eseményt törölt. Június 25-én szombaton a rendőrség reggeli sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a lövöldözés gyanúsítottja a rendőrség és a titkosszolgálat számára sem volt ismeretlen, korábban kábítószerbirtoklás és erőszakos magatartás miatt ítélték el, illetve gyilkossági kísérlet miatt is keveredett már gyanúba. Arról, hogy a titkosszolgálat látókörébe hogyan került, nem adtak bővebb információt. A rendőrség és a titkosszolgálat jelenleg közösen dolgozik azon, hogy felderítsék a 42 éves norvég állampolgárságú, iráni férfi hátterét, aki még gyermekként, menekült szüleivel érkezett Norvégiába. A férfi korábban, a rendőrség szóhasználatával élve, kisebb horderejű bűncselekmények vádjával került bíróságra, a legsúlyosabb kiszabott ítélet pedig százhúsz napnyi börtönbüntetés volt kábítószer-birtoklásért. A férfi egyik legkorábbi és legsúlyosabb ügye 1999-ben történt. Ekkor egy középiskolai bálon elkövetett késeléssel gyanúsították, a vádat azonban nem sikerült megfelelő bizonyítékokkal alátámasztani, ezért ezt az ügyet végül ejtették, és csupán verekedésért ítélték harminc nap elzárásra. A férfi mentális problémái már ekkor is felmerültek, azonban még mint enyhítő körülmény, fiatal kora mellett. 2019-ben néhány napra letartóztatták gyilkossági kísérlet, lőfegyver törvénytelen birtoklása és kés nyilvános helyen történő hordozása miatt. A férfit azonban, az ügyészség kérése ellenére, ekkor is szabadon engedték pár nap után, mivel állítólag nem találtak elég terhelő bizonyítékot a fogvatartás meghosszabbításához. A gyanúsított egyébként 2013 óta munkaképtelenségi járadékban részesül, a rendőrség pedig pszichiátriai zavarokat is sejt a bűncselekmény hátterében, erre utaló feljegyzéseket viszont a korábbi rendőrségi aktákban egyelőre nem találtak. A gyanúsított kórtörténetének vizsgálata még hátra van. Egy másik hipotézis szerint gyűlölet-bűncselekményröl van szó, de a rendőrség hangsúlyozza, hogy egyik teróriát sem sikerült még megerősíteni. A szombat éjjel elfogott férfit egyelőre gyilkossággal, gyilkossági kísérlettel és terrorcselekménnyel gyanúsítják. A lefoglalt fegyver egy idősebb darab, de részleteket egyelöre erről sem hoztak nyilvánosságra. A férfi ügyvéd jelenlétének hiányában nem kívánt magyarázatot adni tettére. Forrás: VG és VG

  • Több norvég küzd a Tour de France-részvételért

    Norvégiát 1-5 résztvevő képviselheti az idén nyári Touron. Alexander Kristoff biztosan kap helyet a versenyen, míg Edvald Boasson-Hagen helye bizonytalan. Július 1-jén, pénteken kezdődik a Tour de France Koppenhágában. A csapatok összeállítását általában nem szokták hamarabb nyilvánosságra hozni, mint a verseny előtti utolsó hét, de már most úgy tűnik, hogy a norvég nemzetet 3-4 versenyző képviselheti a verseny dániai kezdőfutamán. Kristoff, Stake Laengen és Leknessund A legbiztosabb norvég résztvevő Alexander Kristoff. A 34 éves sportoló az egész szezonban része volt az Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux biciklicsapat tervének a Tour de France-on. Kristoff tavaly nem vett részt a versenyen, de az idein minden valószínűség szerint ott lesz. Vegard Stake Laengen is esélyes a Tour de France-helyre az UAE-Team Emirates csapat tagjaként, ennek a csapatnak a soraiból került ki a kétszeres győztes, Tadej Pogacar is. Ahogyan a TV2 a múlt héten beszámolt róla, Andreas Leknessund is látható lesz a verseny rajtjánál, amennyiben nem történik semmi váratlan az éppen zajló svájci versenyen, ahol lenyűgöző teljesítményt nyújtott kedden. Edvald Boasson-Hagen évek óta a verseny résztvevője. Ha rajthoz áll a nyáron, ő lesz az a norvég, aki eddig a legtöbbször részt vett a Tour de France-on. A Tour a terveim között szerepel, majd meglátjuk, hogy kivisznek-e. A Tour de Suisse után hozzák meg a döntést, hogy melyik csapatot küldjük ki a Tour de France-ra – mondta. A Team TotalEnergies versenyzőjének tavaly nem sikerült valami jól a Tour, és haza kellett mennie, miután nem érte el a rendkívül megterhelő 15., andorrai szakasz időhatárát. Grøndahl Jansen bizonytalan, Hagen kételkedik Amund Grøndahl Jansen az elmúlt négy évben biciklizett a Tour de France-on, de tavaly nehéz helyzetbe került, és fel kellett adnia a versenyt a 16. szakasz előtt. A Team BikeExchange-Jayco versenyzője nemrég teljesítette a Critérium du Dauphinét, de 2022-ben eddig még nem ért el kiemelkedő eredményt. A 28 éves sportolónak ugyanakkor fontos szerepe van a csapat sztárversenyzője, Dylan Groenewegen felemelkedésében, ami megerősítheti Grøndahl Jansen esélyeit a Tour de France-ra. Carl Fredrik Hagen reménykedett abban, hogy bekerül az Israel-Premier Tech csapatba, azonban a koronavírus-megbetegedés a Tour of Norway után alighanem elrontotta ezt a lehetőséget. Már múlik, azonban a Covid-19 most nagyon rosszkor jött. Az egész Tour of Norway-t úgy teljesítettem, hogy bennem volt a betegség. A mostani Tour-ral nem tudom, mi lesz, de valószínűleg nem leszek ott. Bár történhetnek dolgok – mondja Odd Christian Eiking (EF Education-EasyPost) elárulta a TV2-nek, hogy a Tour most nem szerepel a programjában, miután a tavaszt elrontotta egy esés a Liège-Bastogne-Liège-en. Sven Erik Bystrøm (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux), Marcus Hoelgaard (Trek-Segafredo) Tobias Foss (Jumbo-Visma) és Jonas Iversby Hvideberg (Team DSM) szintén olyan csapatok tagjai, amelyek szerepelnek a Tour-on, de különböző okokból egyikük sem vesz részt a versenyen ebben a szezonban. Forrás: TV2

  • Hivatalos a klubváltás

    A világ legrosszabbul őrzött titka nem titok többé. 2022. június 13-án Erling Braut Haaland 2027-ig szóló szerződés kötött a Premier League-ben címvédő (de még mind nullaszoros BL-győztes) Manchester City csapatával. A klub hivatalos honlapjának adott interjújában elmondta, hogy azért jött, hogy gólokat lőjön, kupákat nyerjen és focistaként tovább fejlődjön. Majd azt is leszögezte, hogy ez egy nagy nap számára és a családjának is (2000 és 2003 között Haaland-papa, Alf Inge Haaland is a manchesteri világoskékeket erősítette). Ami a piszkos anyagiakat illeti, Erling heti kb. 4,5 millió koronát (kb. 450.000 euró) fog keresni, az átigazolásért fizetett teljes összeg pedig 610 millió korona, átszámítva kb. 61 millió euró. Megjegyzés: A cikk szerzője rendkívüli módon elfogult Liverpool-szurkoló, aki ebből nem is hajlandó titkot csinálni. Forrás: VG

  • Retusált reklámok új jelölése

    Július 1-jétől szigorodnak a fizetett reklámozás szabályai. Kjersti Toppe, család- és gyermekügyi miniszter örömmel nyilatkozott a változásról, ugyanis a reklámok rendkívül nagy hatást gyakorolnak a gyermekekre és fiatalokra. A júliusi határidőt követően minden fizetett reklámot a minisztérium által készített logóval kell ellátni, ahol a fénykép vagy videó készítését követően bármilyen retusálás történt a benne szereplő személyeken, legyen az testméret, alak vagy bőr retusálása. A szabály a szociális média influenszereire is vonatkozik, amennyiben fizetett hirdetést tesznek közzé. A logót a kép vagy videó bal felső sarkába kell elhelyezni, és a teljes kép 7%-át kell kitennie. A logó használatát a norvég fogyasztóvédelem fogja ellenőrizni. A használat elmulasztása először figyelmeztetést, majd bírságot von maga után. Forrás: Regjeringen

  • Nasjonalmuseet, a Nemzeti Múzeum

    Június 11-én nyílt meg a skandináv régió legnagyobb nemzeti múzeuma Oslóban. A hatalmas, modern épületben egy fedél alatt találjuk a klasszikus, modern, kortárs művészet, ipari formatervezés és építészet kiállításait. A több, mint 80 kiállítási terem kínálata gazdag: klasszikus műtárgyak az ókorból, középkori kárpitok, kínai császári porcelánok, Vigeland szobrász művei, a Sikoly egyik verziója, Matild és Szonja királyné ruhái, számi műtárgyak és rengeteg kortárs alkotás is található. Néhány érdekesség: A múzeum tulajdonában lévő 400 ezer műtárgyból kb. 6500-at állítottak ki. A kiállítás összterülete 10 ezer négyzetméter. A bejárat közelében Máret Anne Sara kortárs művész alkotását, egy kétszáz rénszarvaskoponyából készített függöny található. A művész ezzel emelte fel szavát az ellen, hogy a norvég kormány 2013-ban kényszerleölést rendelt el a rénszarvasállomány korlátozására. A múzeum igazgatója Karin Hindsbo, dán művészettörténész. Az építészeti munkát a nápolyi székhelyű Klaus Schuwerk és egy berlini iroda végeztet. A koncepció alapgondolata a “visszafogottan monumentális” volt. A múzeum építése rendkívül hosszú időt vett igénybe. Eredetileg 2020-ra tervezték a megnyitást, de a projekt kifutott a költségvetésből, és a norvég kormánynak plusz támogatást kellett nyújtania. Az épület teljes költsége végül 600 millió euró (kb. 237 milliárd forint) volt. A múzeum teljes területe 56 ezer négyzetméter. A múzeum tetején található egy különleges fénycsarnok, ahova az időszaki kiállításokat tervezik. A falakat 9 ezer energiatakarékos LED izzó világítja meg, így több km-ről is látszik az épület éjjelente. Fontos szempont volt az energiahatékonyság maximalizálása, ezért a fűtéshez és a hűtéshez a közeli Oslo-fjord vizét használják. A kortárs kiállítás között található egy ismerősöm, Sayed Sattar Hasan két műve is: a brunost című kép, és egy vikingsisak, ami Grandiosa pizzadobozból készült. A Nemzeti Múzeumnak van magyar vonatkozása is, a kávézó főbaristája Szabó Csilla. Forrás és képek: Nasjonalmuseet

  • 38 nap után kidobták a hadseregből - a NAV-tól kellett segítséget kérnie

    Kenneth Folåsen (21) a BI hallgatója egyike annak a több mint 30 fiatal, multikulturális hátterű norvégnak, akik úgy gondolják, hogy a hadsereg tönkretette felnőtt életük kezdetét. A VG korábban írt már Pardis Hafezinejad (19) és Daniel Øren (21) esetéről, akik mindketten azt mondják, hogy azért vesztették el helyüket a felsőoktatási intézményben, mert több mint egy évet kellett várniuk a biztonsági átvizsgálásra. Többen azt mondják, hogy hónapokig vártak, és csak nem sokkal a szolgálatba lépés előtt kapták meg az elutasításról szóló végzést. Azt mondják, úgy érzik, hogy a norvég honvédelem becsapta és félrevezette őket. A norvég-orosz Folåsen elmondása szerint 2020 januárjában kezdhette meg sorkatonai szolgálatát, de 38 nappal később kidobták, miután oroszországi családi háttere miatt még mindig nem tudtak neki biztonsági engedélyt adni. Folåsen azt mondja, mint mindenki más, a megadott helyen és időben megjelent, hogy megkezdje sorkatonai szolgálatát, és el is helyezték a Bardufossnál. Nagyon jól érezte magát és nagyon motivált volt. Rengeteg új barátot szerzett és élvezte a kihívásokat. Bevonulása után nem sokkal ki is nevezték csapatparancsnoknak, azonban egy hónappal a sorkatonai szolgálatának megkezdése után egy hadnagy félrehívta, fegyverét azonnali hatállyal lefoglalták, és egy olyan épületbe vitték, ahol azelőtt még soha nem járt. Olyan emberekkel találta magát egy szobában, akikkel azelőtt még soha nem találkozott és csupán annyit mondtak neki, hogy ki van rúgva, mert a biztonsági engedélyét nem hagyták jóvá. Folåsen édesanyja orosz, édesapja pedig norvég, így ő norvég-orosz kettős állampolgár. Gyermekkorában többször járt Oroszországban rokonlátogatás céljából, de azt mondja, nincs politikai kapcsolata az országgal. Ezt az információt soha nem titkolta, a katonai szolgálatra való jelentkezési lapján is feltüntette. A VG megkérdezte a hadsereg véleményét Kenneth Folåsen ügyével kapcsolatban, azonban azt válaszolták, hogy Kenneth ügyét nem kívánják kommentálni, azonban egy általános nyilatkozatot adtak ki: Vegard Norstad Finberg a hadsereg szóvivője azt nyilatkozta, hogy a fegyveres erők nagy hangsúlyt fektetnek a biztonsági átvizsgálás során felmerülő bizonytalanságok csökkentésére, azonban még nem sikerült minden felmerülő problémát kiküszöbölniük. Fontosnak tartják megemlíteni, hogy sajnálatos, hogy a szolgálatban lévő katonák félrevezetve és félretájékoztatva érzik magukat. Folyamatosan dolgoznak a helyzet javításán, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő. Forrás: VG

  • Százéves norvég technológia mentheti meg Indiát

    Indiában a mai napig fontos téma az áram, ugyanis kb. 800 millióan szénenergiából szerzik be, és hozzávetőlegesen 126 millióan kénytelenek áram nélkül élni. Egy indiai üzletember, Siddharth Mayur egy hidrogéngyárat vezet norvég partnereivel együtt. Indiai hajók számára állítanak elő elektromosságot hidrogéngázból. Mayur szerint Norvégiában a tudás és a pénz áll rendelkezésre, Indiában pedig a világ legnagyobb piaca nyújt jó feltételeket ahhoz, hogy elterjedhessen a technológia. Elegendő napenergiával rendelkezik az ázsiai ország ahhoz, hogy a hidrogént globális megoldássá tegye a jövőben, Európához képest féláron. 1927 és 1929 között a Hydro norvég vállalat hidrogéngyárakat épített Notoddenben és Rjukanban. A hidrogéngázt műtrágya és alumínium előállítására használták. Norvégia pontosan tudja, hogyan kell előállítani, tárolni, szállítani és villamosenergiává alakítani a hidrogént. Narendra Modi, India miniszterelnöke kijelentette, hogy az ország a hidrogéntermelés és hidrogénexport globális központjává fog átalakulni, valamint 2070-re nulla kibocsátású ország lesz. India célja, hogy 2030-ig 5 millió tonna hidrogént állítsanak elő, ami körülbelül a fele az EU-s céloknak. Az indiai h2e Power és a norvég Alma Clean Power vállalat együttműködése egyike a tavasszal megkötött nyolc indiai-norvég hidrogén-megállapodásnak. Négy megállapodást a norvég Greenstat Hydrogen írt alá indiai kutatókkal és hatóságokkal, hogy közösen együttműködve ösztönözzék a piaci szereplőket arra, hogy zöld energiára váltsanak. Ha ezt sikerül elérni, akkor Norvégiában a hidrogéntechnológia hatalmas exportágazattá válhat. Ma India a világ egyik legnagyobb megújuló energia piaca. Ennek ellenére a megújuló energiára vonatkozó globális befektetések mindössze 2 százalékát kapja. Mayur úgy véli, hogy a hidrogén 2050-re India energiaszükségletének 30-40%-át fedezni tudja majd. Forrás: NRK

  • A háziorvosválság az egészségügy kudarcához vezethet

    A háziorvosi rendszer válsága a veszélyeztetett csoportok egészségügyi ellátását fenyegeti. A Dagens Medisin azt írja, hogy egy ellenőrzés során komoly problémát fedeztek fel az egészségügyi ellátórendszerben, és a legnagyobb probléma a háziorvosi rendszerrel van. A rendszerből több, mint 150 000 háziorvos hiányzik. A jelentésben számos példát említenek: az idős, többféle betegségben szenvedő páciensek nem jutnak stabil háziorvosi felügyelethez, késik a daganatos megbetegedések diagnosztizálása és a kezelés után nem követik nyomon a súlyos betegeket. Marte Kvittum Tangen, a Norvég Általános Orvosi Szövetség vezetője (NTB) azt mondta, hogy azok a problémák, amelyeket a mostani jelentésben feltártak, egy újabb indokot jelentenek arra, hogy a lehető leghamarabb szükségesek olyan intézkedések, amelyek véget vetnek a “háziorvosválságnak”. Forrás: VG

  • Varázsgombáznak a rabok a börtön udvarán

    Legalább 15 éve jelentenek problémát minden ősszel az Åna-börtön (Nærbø, Rogaland megye) udvarán előbújó hallucinogén gombák, és ugyanennyi ideje büntetik a fogyasztásukért a rabokat. A Norvégiában a természetben is előforduló badargombák kábítószerként használhatók. A Jussbuss elnevezésű jogvédő szervezetet még az ősszel kereste meg az egyik büntetésre ítélt fogvatartott, aki már a fogvatartás megkezdése előtt is szenvedélybetegségekkel küzdött. Ebben a börtönben ezért a vétségért három napra eltiltják az érintett rabot a napi egy órás levegőzéstől, amit ők túlzásnak tartanak, ezért az ombudsmanhoz fordulnak. 2019 óta tíz fogvatartott kapta ezt a büntetést. Egy korábbi felmérés szerint a norvég börtönben tartozkodó elítélteknek csaknem a fele kábítószer-élvező volt. Az addiktológus szakemberek véleménye szerint egy drogfüggő személy számára lehetetlen feladat elkerülni a fogyasztást, ha a szer könnyen elérhető, mint a jelen esetben is. A fogyasztás megakadályozása a börtön feladata. A börtön igazgatója nyilatkozatában kijelentette, hogy mindent megtesznek azért, hogy az udvaron kevesebb gomba teremjen, azonban lehetetlen teljesen kiirtani. Ugyanakkor a megoldást abban látja, hogy a továbbiakban az érintett raboknak lehetőséget biztosít a börtön más területén a levegőzésre, és több beszélgetést is szerveznek majd a kábítószerező elítéltekkel. Forrás: NRK

  • Durek Verrett szerint az emberek nem akarnak egy színes bőrű férfit látni a királyi családban

    A friss jegyespár, Durek Verrett és Märtha Louise azt mondják, hogy eljegyzésük bejelentése óta rengeteg gyűlölködő üzenetet és halálos fenyegetést is kaptak. Az Instagramon élő adásban beszéltek eljegyzésükről, illetve - többek között - a rasszizmusról is. Durek Verret az élő bejelentkezésben elmondta, hogy több okból kifolyólag támadják őket. Az emberek nem akarnak fekete férfit a királyi családba, hisz soha nem voltak feketék az európai királyi családok történetében. Van, akinek azzal van problémája, hogy Märtha nő, vagyis nem választhat azt, akit akar. Ha férfi lenne és színes bőrű nőt választana, az teljesen más dolog, hisz a férfiak azt választanak, aki akarnak (nézzük csak meg az angol királyi családban Harry herceget, aki félvér nőt választott élete párjául), azonban olyan, hogy egy hercegnő színes bőrű férfit választ, még nem fordult elő, és az embereknek nehéz elfogadni ezt a tényt. Märtha Louise elismerte, hogy az elmúlt napok történései felnyitották a szemét és beismerte, hogy "fehér kiváltságai" naivvá tették. Keddi sajtóközleményében a pár jelezte, hogy az esküvő időpontját még nem tűzték ki, de mindenkit időben tájékoztatni fognak, addig is élvezik szerelmes napjaikat. Forrás: VG

  • Egyre több norvég él 100 évnél tovább

    Ma háromszor annyi százéves él Norvégiában, mint 20 évvel ezelőtt. Ennek az egyik oka az, hogy a norvégok egyre jobban odafigyelnek az egészségükre. Változtattunk azon, ahogyan a mindennapi tevékenységeinket végezzük – mondta Bjørn Guldvog, az Egészségügyi Igazgatóság egészségügyi vezetője. Az SSB adatai szerint jelenleg 1309 százéves vagy annál idősebb ember él Norvégiában. Ez 857-tel több, mint 2002-ben volt. Az idős emberek száma is növekszik: 2012-ben 736 százéves volt, 2017-ben ez a szám 945-re nőtt. Több tényező Arról van szó, hogy mit eszünk, hogy nem dohányzunk annyit, mint azelőtt, és hozgy fizikailag aktívak vagyunk – mondta Guldvog. Ha a nemeket figyeljük, a nők élnek a legtovább. A mai százévesek közül 1080 nő és 229 férfi. Nem igazán tudjuk, miért vannak ezek a különbségek. De valóban megfigyelhető egyfajta különbség a betegségek előfordulásában az egyes csoportoknál. Mind a rák, mind pedig a szív- és érrendszeri betegségek esetében elmondható, hogy a fiatalabb férfiakat nagyobb mértékben érintik, mint a nőket – tette hozzá. Mindazonáltal úgy gondolja, hogy az életmóddal áll összefüggésben. A genetikának nagy szerepe van, de más tényezőknek is: hogy mit eszünk az életünk során, hogy nem dohányzunk, hogy fizikailag aktívak vagyunk, és hogy mértékkel fogyasztunk alkoholt. Ha ebben jók vagyunk, nagyobb az esélye, hogy hosszabb életet élünk – következtetett Guldvog. Forrás: Norway Today

  • Füves meglepetés Ruudnek

    A French Openen bemutatott parádés menetelése után Casper Ruddnek semmi nem jött össze a londoni Queen’s Clubban rendezett ATP500-as tornán. A norvég teniszcsillag ugyanis már az első körben búcsúzni kényszerült, miután két szettben 7-6 7-6-ra kikapott az amerikai Ryan Penistontól. A világranglistán 180-ik amerikai játékos nem sokkal a mérkőzés után úgy nyilatkozott a szervezőknek, hogy egészen egyszerűen nem hiszi el, micsoda álomszerű győzelmet aratott. Ami viszont csak még kínosabbá teszi a világranglistán ötödik Ruud kiesését, hogy ezen a tornán ő volt az első számú kiemelt. Ez egy jó felkészülés lett volna a június végén esedékes wimbledoni tornára, ahol a norvégok egyes számú teniszcsillaga eddig kétszer indult el (2019 és 2021), és mindkétszer az első körben esett ki. Forrás: VG

  • Betétdíj a fagyipapírra?

    A Hennig-Olsen Ice úgy döntött, betétdíjat vezet be a fagylaltok csomagolására, bár némileg másképp, mint a műanyag palackok esetében. Annak ellenére, hogy a jégkrémeket árusító helyeken mindenhol ki vannak helyezve szemetesek, mégsem mindenkinek sikerül beletalálnia az erre a célra rendszeresített ládákba, ezért a Hennig-Olsen Ice egy olyan ösztönző rendszert tesztel, ahol vásárlóik a mobiljukkal könnyedén “zálogba adhatják” a jégkrém papírt. Dobd oda a szemetet, ahová való, és kapd vissza a pénzedet! (Jégkrémenként 40 øre-t.) Ehhez mindössze a Bower nevű mobilos alkalmazást kell letölteni, majd beolvasni a vonalkódot a jégkrém csomagolásáról. Az applikációba azt is meg kell jelölni, hogy mikor tervezzük kidobni a jégkrém papírt, ugyanis a geokódolással ellátott alkalmazás látja, hogy épp egy szemetes közelében vagyunk-e. Forrás: VG

  • Norvégia-Svédország – A Visszavágó

    Miután június 5-én Norvégia komoly bravúrt végrehajtva fociban idegenben legyőzte Svédországot, június 12-én eljött a visszavágás ideje Svédország számára. Ám a dolgok úgy alakultak, hogy Norvégia az Ullevaal-stadionban 24 ezer néző előtt ismét megverte a svédeket, ezúttal 3-2-re. A norvégok már a 10. percben előnybe kerültek, rendkívül meglepő módon Erling Haalnd góljával, az újdonsült Manchester City-játékos az 54. percben tizenegyesből megduplázta a norvég előnyt. A 62. percben Emil Forsberg révén szépítettek a svédek, Alexander Sørloth a 77. percben visszaállította a kétgólos norvég előnyt, a svédek a 90+4-ik percben ismét szépítettek, ezúttal a magyar származású Viktor Gyökeres köszönt be. Ezzel alakult ki a 3-2-es végeredmény. A duplázó Haalandot saját elmondása szerint elégedettséggel töltötte el, hogy a szezon utolsó meccsén legyőzték a svédeket. Ståle Solbakken szövetségi kapitány is rendkívül büszke fiaira, akik 4 meccs után 10 ponttal vezetik Nemzetek Ligája-csoportjukat. A szakvezető szerint ez hatalmas teljesítmény, különösen a két idegenbeli meccs fényében (Norvégia eddig idegenben verte Szerbiát és Svédországot is). Forrás: Dagbladet

  • A pihenőhét még sosem volt ennyire fontos

    A nyári szünet előtti utolsó hét idén fontosabb, mint valaha, mondta az Oktatási Szakszervezet (Utdanningsforbundet). Kevés iskola és sok szórakozás, mondja a szülői munkaközösség (Foreldreutvalget). Az utolsó hét nagyon jópofa. Nem kapunk leckét, és édességet viszünk magunkkal – mondja Mathilde Alexandra Thuestad (13), a haugesundi Håvåsen iskola 8. osztályos tanulója. Annak ellenére, hogy nagyra értékeli az utolsó hetet, meglenne nélküle is. Ebben egyetért vele Sanna Sarromaa közíró, tanár is. Erősen támadja a tanév utolsó heteit, amelyeket ő úgy emleget, mint „két hét hülyeség”. Az Oktatási Szakszervezet teljesen más állásponton van ebben az ügyben. Sok a tanulás a pihenésben Azt kell, hogy mondjam, ez a hét fontosabb idén, mint valaha. Két évi pandémián vagyunk túl – mondja Gunn Reidun Tednes-Aaserød a rogalandi Oktatási Szakszervezet vezetője. De sok szülőnek az a benyomása, hogy sok a pihenés és kevés a tanulás. Ha a szülők bejönnének az osztályterembe és maguk néznék meg, látnák, hogy sok tanulás van abban, amit ők pihenésnek hívnak. Tednes-Aaserød szerint az nem fér bele, hogy hamarabb elkérjék az iskolából a gyerekeket annak érdekében, hogy olcsóbban utazhassanak külföldre, de különbséget kell tenni azok között, akiknek a világ más részein élnek a rokonaik, és azok között, akik délre akarnak utazni, mert pár ezerrel olcsóbb. Nincsen központi statisztika az iskolából való távolmaradásról azon túl, amit a 10. osztályból való távozásról tartanak számon. Települési szinten sincsenek adatok. A legnagyobb városokból néhány iskolaigazgató azt mondta az NRK-nak a tanév vége előtt egy hónappal, hogy pár kérelem érkezett. A szám átlagos volt az elmúlt öt évben. A stavangeri Læringsmiljøsenteret tanársegédje, Johannes Nilsson Finne úgy véli, az utolsó hét azt eredményezheti, hogy a diákok többet tanulnak. Ha időt fordítunk arra, hogy az összetartozáson és a kapcsolatainkon dolgozzunk, nagyon megtérül, mind a biztonságos és jó környezetet, mind a tárgyi eredményeket illetően - mondja. Egy szegényebb iskola A haugesundi Håvåsen iskolában iskolán kívüli tevékenységek folynak az utolsó héten, például fürdőzés és biciklitúra. A 8. osztályos Stine Eriksson (13) nem örülne, ha nem lennének ilyen hetek. Szeretnék ilyen napokat. Jó a barátságnak. Nem én fizetek a nyaralásért, szóval nekem nem számít – mondta. Stine és Mathilde Alexandra egyik tanára úgy gondolja, az utolsó hét fontos a diákoknak. E nélkül a hét nélkül szegényebb lenne az iskola – mondja. Forrás: NRK

  • Malala Norvégiába jön

    A Nobel-békedíjas Malala Yousafzai hamarosan Norvégiába érkezik, hogy több politikussal, többek között Henrik Thune külügyminisztériumi államtitkárral találkozzon. Aamir Sheikh politikus meghívására jön Malala Oslóba, ahol a találkozók egyik fő témája az oktatás lesz. Aamir Sheikh politikus nevéhez kötődik a Dialógus a Békéért Alapítvány létrehozása, amit számos kritika ért, többek között az, hogy a szaúd-arábiai Muszlim Világliga (MWL) több millió koronával támogatta az alapítvány létrehozását. A pakisztáni születésű Malala az emberi jogok védelméről, a lányok oktatáshoz való jogáért folytatott harcáról és a pakisztáni nők jogainak javítása iránti elkötelezettségéről ismert. A tálibok legutóbbi oslói látogatásuk során többek között Thune államtitkárral találkoztak, ahol több ígéret is elhangzott. Az egyiket már nyíltan meg is szegték, miszerint a tálibok biztosítják a lányok oktatáshoz való jogát. Jelenleg az afgán lányoknak 12 éves korukig van joguk iskolába járni. Malala akkor vált világszerte ismertté, amikor 15 évesen fejbe lőtték a tálibok, amikor az iskolából hazafelé tartott az észak-pakisztáni Swat-völgyben. Csodával határos módon túlélte a támadást, és Birmingham városába utazott, ahol orvosi kezelésben részesült. Később a családja is követte. Azóta filozófiát, politikát és közgazdaságtant tanult az Oxfordi Egyetemen. Forrás: Norway Today

  • Új tengeri szélerőműparkot terveznek Bergenen kívül

    Az Equinor társaság partnereivel (Petoro, TotalEnergies, Shell és ConocoPhillips) új tengeri szélerőműparkot terveznek Bergenen kívül, ami 2027-re készülhetne el. Ez a létesítmény árammal tudná ellátni a Troll és Oseberg mezőket, és az innen származó gázokat felhasználó bergeni Kollsnes gázüzemet. Az Equinor jelentése szerint a park körülbelül 1 gigawatt kapacitással és 4,3 terawattóra éves termeléssel rendelkezhet. A terv az, hogy a partnerek olyan áron vásárolják meg az áramot, amely lehetővé teszi a Trollvind nevű szélerőmű megépítését, így a felek olyan kereskedelmi modelleket vizsgálnak, amelyekben a Trollvind minden egyéb pénzügyi támogatás nélkül ad el energiát a Troll és az Oseberg létesítményeknek, valamint a kollsnesi üzemnek – írja az Equinor. A szélerőmű kilowattóránként kevesebb mint 1 koronáért tud majd áramot szolgáltatni a becslések szerint. A projekttel így segítenék az olaj- és gázberendezések villamosítását. A beruházásról 2023 folyamán hoznak majd határozatot. Mind az NHO vezetője, mind a Zero környezetvédelmi szervezet üdvözli a tervezetet és remélik, hogy a hatóságok gondoskodnak majd a keretfeltételek stabil és gyors megteremtéséről. A Zero szerint is fontos az olajmezők villamosítása a klímacélok eléréséhez, és ehhez nagyon jó megoldás a szélerőmű park létesítése. Mindehhez az Industri Energi vezetője azt is hozzáteszi, hogy a villamosítással meghosszabítanák az olajplatformok várható élettartamát is, továbbá áramot biztosítanának egy mára már igencsak áramra szorult Európának. Forrás: E24

  • A Menedékházban elfogy az élelmiszer: a sorban állók nagy része ukrán

    Február óta duplájára nőtt az ételosztásra váró sor hossza a Menedékházban (Fattighuset), és a sorban állók többsége ukrán. A civil szervezet a honlapján azt állítja, rendszeresen előfordul, hogy elfogy az élelmiszer, mielőtt mindenki sorra kerülne. Az ukrán menekült, Elena Kursa (53) a Klassekampennek nyilatkozva elmondta, hogy három hónap telt el attól az időponttól kezdve, amikor Norvégiába érkezett, addig, amíg megkapta a Norvég Bevándorlási Igazgatóságtól (UDI) a tartózkodási okmányokat és a N AV-tól a szociális segélyeket. Hogy eltartsa magát és tinédzser fiát, flakonokat gyűjtött, és beállt az ételosztásra várók sorába a Menedékházban. - Minden alkalommal vannak új arcok, és az újak mind ukránok – mondja Anne May Agerup diakónus a Klassekampennek. A Klassekampen hat, a sorban várakozó ukránt kérdezett meg. Valamennyien azt mondták, hogy csak mostanában jött meg a NAV-támogatás. A támogatás egyszeri kifizetés volt, amely 3000 NOK és 11000 NOK között változott. Közülük mindössze ketten nyilatkoznak úgy, hogy az önálló lakhatásukhoz is kaptak segítséget a NAV-tól. Jansen Solvang, a Menedékház igazgatóságának elnöke sürgeti a norvég hatóságokat, hogy nézzenek szembe a menekülthelyzet okozta kihívásokkal. Forrás: UTROP

  • Reptéri sztrájk

    A reptéri dolgozók június 18-a hajnalától sztrájkba kezdenek. Az NHO (Norvég Vállalatok Szervezete) szerint a sztrájkolók irreális bérkövetelései teljesíthetetlenek. A sztrájkban jelenleg 31 alkalmazott vesz részt, ami természetesen érinti a SAS, a Wideröe és a Norwegian cégeket is, ez azonban szerencsére egyelőre nincs hatással ezen légitársaságok járatainak menetrendjére. Ennek ellenére előfordulhat némi káosz a reptereken, ezért megkérnek minden utast, hogy egy jó adag türelemmel felvértezve készüljenek az utazásra. A légitársaságok szóvivői arra kérik az utasokat, hogy kísérjék figyelemmel a honlapokon megosztott információkat, itt ugyanis minden esetleges változásról értesülhetnek majd. Hétfő reggeltől további 75 dolgozót készülnek bevonni a sztrájkba, azt viszont egyelőre nem lehet megjósolni, hogy ez mennyiben befolyásolja majd a légiközlekedés alakulását. Forrás: NRK

  • Norvég egyetemek a nemzetközi ranglistán

    Az Oslói Egyetem már majdnem bekerült az első száz közé az egyetemek nemzetközi rangsorában, az UiT sorozatban ötödik éve egyre hátrébb kerül a sorban. A QS World University Ranking tizenkilencedik kiadása szerint négy norvég egyetem van a világ 1418 legjobbja között – írja a felsőoktatással és kutatással foglalkozó Khrono online újság. Közülük az Oslói Egyetem áll az élen. A főváros legrégebbi egyeteme mára a 101. helyet foglalja el, egy hellyel előrébb van, mint tavaly. Zsinórban az ötödik éve javít a helyezésén, de még mindig egy kicsit el van maradva a 2014-es csúcstól, amikor a 89. helyen állt. Az volt az egyetlen év eddig, amikor bekerültek az első százba. A Bergeni Egyetem zsinórban harmadik éve esik vissza, a tavalyi 199. helyről a 207. helyre. Az NTNU viszonylag stabilan szerepelt a listán az elmúlt években, miután 2018-ról 2019-re több mint száz helyet esett vissza. 2015-ben az egyetem a 246. helyen állt, a legutóbbi rangsorban a 369. helyről a 352. helyre kúsztak fel. Az UiT Norway Arctic University 2012-ben a 304. helyen állt, most pedig a 440., miután sorozatban ötödik éve esik vissza. Ez az eddigi legalacsonyabb rangsorolásuk. Svédország nyolc egyeteme szerepel a listán. Közülük kettő van a legjobb száz között – a stockholmi Királyi Műszaki Intézet a 89. helyen és a Lundi Egyetem a 95. helyen. Öt dán egyetem szerepel a listán – a Koppenhágai Egyetem az egyetlen az első száz között. Az egyetem a skandináv országok közül a legmagasabban, a 82. helyen áll. Kilenc finn egyetem található a listán. Ezek élén a Helsinki Egyetem áll a 106. helyen. A lista elejét a brit és az amerikai egyetemek uralják. Az egyesült államokbeli Massachusetts Institute of Technology zsinórban tizenegy éve áll a csúcson. Az idei listán őket a brit Cambridge-i Egyetem és az amerikai Stanford Egyetem követi. Forrás: Forskning

  • 47 kg hasist találtak tinédzsereknél

    Két tinédzser is van a négy vádlott között egy Tromsban végrehajtott, nagyszabású kábítószer-akció után. A rendőrség aggódik amiatt, hogy a fiatalok szervezett bűnözői csoportokhoz – egy svéd, malmöi hálózathoz - kapcsolódhatnak. Aggasztó, hogy a fiatalok ilyen súlyos kábítószerügybe keveredtek, mind életkorukat, mind a lefoglalt kábítószer mennyiségét tekintve. Az eladások nagy része a közösségi médián, különösen a Snapchaten keresztül történik. Forrás: NRK

  • Irány az elődöntő

    Készülhet a strandröplabda-VB elődöntőjére az Anders Mol-Christian Sørum páros, miután meggyőző játékkal 2-0-ra megverték a brazil Alison-Guto párost. A norvégok egyszeres olimpiai bajnokaira egy újabb brazil kihívó vár, mégpedig az Andre-George kettős. Sørum a sikerrel megvívott negyeddöntő után a Viaplaynek elmondta, hogy mindent meg fognak tenni a döntőbe kerülésért. A meccset a brazilok kezdték jobban, és az első szettben már 10-7-re is vezettek, ekkor időt kértek a norvégok. 16-15-re és 17-16-ra is az Alison-Guto páros vezetett, a norvégok 19-19-re egyenlítettek, majd a Mol-Sørum páros 22-21-nél átvette a vezetést, majd végül 23-21-re az első szettet is behúzták. A második szettre alaposan visszaesett a brazilok teljesítménye, és a norvég pár egy 4-0-s rohammal indított, majd már 10-3-ra is elléptek. Innen még 11-6-ra visszajött az Alison-Guto páros, de a végkimenetel ezen a ponton nem volt kétséges. A Viaplay szakértője, Jørre Kjemperud ekkor jelentette ki egyértelműen, hogy ez a meccs meglesz. Végül igaza lett, a második szettet (21-13) és ezzel a meccset is (2-0) meglepően simán nyerte Mol és Sørum. Forrás: VG

A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page