top of page
Keresési találatok

1931 találat üres kereséssel

  • Sürgősségi segély Ukrajnába

    A norvég posta idén eddig 170 tonna sürgősségi segélyt szállított ingyenesen Ukrajnába. A cég áprilisban ajánlotta fel, hogy a sürgősségi segélyt tartalmazó csomagokat ingyenesen lehet feladni a háború sújtotta országba. Hans-Øyvind Ryen, a posta ügyvezető igazgatója elmondta, hogy általában hetente 1-3 teherautónyi csomagot szállítanak Ukrajnába. A küldemények ukrajnai segélyszervezetekhez kerülnek, és általában gyapjú aláöltözetet, gyógyszert, élelmiszert és karácsonyi ajándékot tartalmaznak. Sok Norvégiában élő ukrán menekült is élt a lehetőséggel, és sokan küldtek segélycsomagot családtagoknak és barátoknak. Ryen szerint a posta 2023-ban is folytatja az ingyenes csomagküldést Ukrajnába. Forrás: NRK

  • A Biblia új fordítása

    2024-ben érkezik a Biblia új fordítása, miután a szöveg egyes részei megvitatásra kerülnek. Az egyik változás az lesz, hogy a "fivér" (bror) szót "fivér és nővér" (bror og søster) szavakra cserélik. - Ez az olyan szövegrészletekre vonatkozik, ahol a kontextusból egyértelműen kiderül, hogy férfiakról és nőkről is szó van, például a hegyi beszédnél - írta a Bibelselskapet. A másik kérdéses szó a (rab)szolga (slave). Az eredeti görög szövegben a szolgaságban élő emberekre használják ezt a szót, de előfordul olyan összefüggésben is, amelyben az Istenhez való tartozásra utal. Bibelselskap szerint a "slave" szóhoz negatív dolgokat társítanak, és arra kérte a vezetőség a fordítóbizottságot, hogy dolgozzák át azon szövegrészletek fordítását, ahol a kifejezés az Istenhez tartozásra vonatkozik. Forrás: ABC Nyheter

  • Nagynevű norvég hiányzó

    Johannes Høsflot Klæbo továbbra is megfázással bajlódik, ezért kihagyja a norvégiai Beitostølenben december 10-11-én megrendezésre kerülő sífutó világkupa-futamot. A 26 éves sífutó most Skeikampenbben található hyttéjében tartózkodik, onnan továbbutazik Trondheimbe, ahol megtervezi majd útját a svájci Davosba, ahol a világkupa jövő hétvégi (december 17-18) futamai kerülnek megrendezésre. Klæbo a maga részéről úgy nyilatkozott, hogy örült volna, ha jó formában lett volna, és rajthoz tudott volna állni Beitostølenben. A világ jelenlegi talán legjobb sífutója remek formában kezdte a szezont, hiszen mind a hat futamot megnyerte, ahol rajthoz állt (ebből négy világkupa-futam). Emellett viszont már három futam kimaradt nála, legutóbb az előző hétvégén Lillehammerben, akkor egy torokgyulladás miatt nem vett részt két futamban. Klæbo jövőbeli terveiről azt mondta, hogy ha minden a terv szerint alakul, akkor elutazik Davosba, és ebben az időszakban mindenféleképpen magaslati levegőn szeretne tartózkodni. Továbbá a december 31. és január 8. közötti Tour de Ski-n szeretne rajthoz állni. A 26 éves sífutó azt is hozzátette, hogy kellemetlen, hogy a combhajlító izom sérülése és a megfázások miatt így alakult a szezon kezdete, de hát ez egy ilyen sport. Forrás: VG

  • Az omikron utólagos hatásai

    A Nature Communications folyóiratban megjelent új kutatási cikkre hivatkozva honlapján azt írta az FHI, hogy úgy tűnik, a koronavírus omikron-változata ugyanannyi késői hatást produkál, mint más vírusmutációk. A vírusváltozatot tavaly karácsony előtt fedezték fel, és gyorsan domináns variánssá vált többek között Norvégiában is. Az omikron-változat abban különbözik a korábbi koronavariánsoktól, hogy kevésbé okoz akut tüneteket. A kutatásban megállapították, hogy a háziorvosok által a covid-19 fertőzés után diagnosztizált tipikus késői szövődmények kockázata azonos volt, függetlenül attól, hogy az illető az omikron vagy a delta variánssal fertőződött-e meg. A vizsgált késői tünetek a következők voltak: fáradtság, köhögés, mozgásszervi fájdalom, szapora szívdobogás, légszomj, szorongás és depresszió, valamint koncentrációs nehézség. Ennek ellenére a kutatás néhány különbséget is feltárt. Az omikronnal fertőzötteknél kisebb a kockázata annak, hogy tüneteikkel a fertőzést követő 90 vagy több nap elteltével forduljanak orvoshoz. Szintén kisebb volt az izom- és csontrendszeri fájdalom előfordulása 90 nappal az omikron-fertőzés után, mint 90 nappal a delta-fertőzés után. A tanulmány 1,3 millió norvégnál vizsgálta a késői hatásokat 126 nappal a pozitív teszt után. A vizsgálatban résztvevők 18 és 70 év közöttiek voltak. Forrás: VG

  • Norvégia 325 millió koronával segíti a szomáliai élelmiszer-biztonságot

    A norvég kormány úgy döntött, hogy 25 millió korona sürgősségi élelmiszersegélyt biztosít Szomália számára. Az afrikai országot súlyos szárazság sújtja 40 éve, melynek során rengeteg haszonállat és termény pusztult el. Anne-Beathe Tvinnereim fejlesztési miniszter elmondta, hogy Szomália egy olyan válságövezet, ahol több probléma is jelen van. A menekülteknek vagy a szárazság, vagy az országban zajló heves konfliktusok miatt kellett elhagyniuk az otthonaikat. Több,mint 7,5 millió embernek nincs elég élelme, és ez a szám gyorsan növekszik. Norvégia jelenleg az ENSZ OCHA szervezetén keresztül folyósítja a támogatást Szomáliának. Norvégia a sürgősségi élelmiszersegélyen kívül 300 millió koronával támogatja az élelmiszer-biztonságot és az éghajlatváltozáshoz való hosszútávú alkalmazkodást. Ez az összeg a Világbankon keresztül érkezik az országba. Forrás: NRK

  • Újra emeltek a jegybanki alapkamaton

    Az infláció mérséklése érdekében a Norges Bank újra alapkamatot emelt (0,25%-kal), így az irányadó jegybanki alapkamat 2,75%-ra változott. Ez a kamatszint 2009 óta a legmagasabb. 2023 első hónapjaiban újra kamatemelés várható. A Norges Bank elnöke, Wolden Bache úgy nyilatkozott, hogy teljesen megérti, hogy a nagy árnövekedés és a megnövekedett hitelfelvételi költségek sokak számára megerőltetőek, de ez fontos monetáris lépés az infláció mérséklésére. Bache szerint a norvég gazdaságra vonatkozó előrejelzések a szokásosnál bizonytalanabbak, de ha a dolgok úgy alakulnak, ahogy most tervezik, akkor jövőre 3% körül alakul az irányadó kamat. Forrás: E24

  • Főiskolák áramtámogatása

    A kormány 5,5 millió koronát különített el, hogy azoknak a főiskoláknak egyszeri villamosenergia támogatást nyújtson, akik a klasszikus támogatási rendszerben nem vesznek részt. A támogatás összege változó, 50 ezer és 600 ezer korona közötti összeg. A támogatásban részesülő intézmények: Agder Folkehøgskole Evje Folkehøgskole Kristiansand Folkehøyskole Setesdal Folkehøgskule SKAP Kreative Folkehøgskole Arbeiderbevegelsens Folkehøgskole Hadeland Folkehøgskole Ringebu Folkehøgskule Toten Folkehøgskole Stavanger Urban Folkehøgskole Sandefjord folkehøyskole Nordhordland Folkehøgskule Stord Folkehøgskule Manger Folkehøgskule Jeløy Folkehøyskole Follo Folkehøgskule Idrettsskolen Numedal Folkehøgskole Skjeberg Folkehøgskole Ringerike Folkehøgskole Romerike Folkehøgskole Forrás: Regjeringen

  • Új rekordot döntött az olajalap

    A norvég olajalap (Oljefondet) átlépte a 12 800 milliárd koronás értéket. Ha ez az érték kitart az újévig, akkor a jelenlegi kormány 384 milliárd koronás költségvetéssel fog rendelkezni jövőre. A kormány a mindenkori olajalap 3%-át fordíthatja az éves költségvetésére. Forrás: E24

  • Az év szava a krympflasjon, azaz zsugorinfláció

    A Språkrådet minden évben keresi az év szavát. Figyelembe veszik az év során a médiában elterjedt szavak adatbázisait, és összehasonlítják ezeket a korábbi évek eredményeivel. Ezek lehetnek új szavak, vagy olyanok, amik új jelentést kaptak az év során. A krympflasjon, azaz zsugorinfláció főként az élelmiszeriparban figyelhető meg. A gyártók a megnövekedett árat úgy kompenzálják (egyesek szerint megtévesztve a vásárlókat), hogy kevesebbet adnak a régi árért. Például a képen látható 5 darabos lefsecsomag 4 darabossá vált, az ár pedig nem változott. Forrás: NRK

  • Óvodai díjak 2023-ban

    2023. január 1-jétől az óvodák havi díja egységesen 3000 koronára csökken, függetlenül attól, hogy milyen állami vagy magánóvodáról van szó. A maximumdíj rendeletben rögzített, de az önkormányzatoknak lehetőségük van alacsonyabb áron óvodai helyeket kínálni. Az étkezés díja intézményenként eltérő, és pluszban számolják fel. Forrás: UDIR

  • Svédországi energiakrízis

    Ulf Kristersson, a svéd miniszterelnök kijelenti akut krízisről beszélhetünk, amikor Svédország legnagyobb atomerőművét, az Oskarshamn 3-t lekapcsolják 10 napra karbantartás miatt. Összesen két atomerőmű csökkenti a kapacitását a hétvégén. A miniszterelnök nem akar pánikot kelteni, de a lakosságot ösztönzi az árammal való spórolásra. A svédországi helyzet erősen hathat a norvég áramárra is: Tor Reier Lilleholt energiaelemző kijelenti, hogy az sem kizárt, hogy az áramár akár 10-2ö korona/kWh is lehet ezen a hétvégén. Az ár függ az időjárástól is, a következő héten tovább fog csökkeni a hőmérséklet, a legdrágább áram hétfő és szerda között várható. Hogy elkerüljék a leállást, lehetséges, hogy Svédországnak majd Dél-Norvégiából kell importálnia az áramot. De ha Norvégiának nem lesz többlete - például Oslóban -10 fok várható - az itt is megemeli majd az áramárat, nemcsak Svédországban. Forrás: NRK

  • Extra decemberi juttatás a szociális segélyben részesülőknek

    A kormány 100 millió koronát különített el, hogy 50 ezer szociális segélyben részesülő állampolgár és kb. 30 ezer gyermek decemberben plusz 1000 korona támogatást kapjon. A kormány úgy gondolja, hogy ez alapvetően nem oldja meg a családok összes kihívását, de kicsivel hozzájárul a mindennapokhoz, különösen az ünnepek előtt. Forrás: NRK

  • A Stayclassy milliós büntetést kockáztat

    A Norvég Fogyasztóvédelmi Hatóság úgy véli, hogy az online áruház továbbra is megsérti a törvényt, annak ellenére, hogy széleskörű útmutatást kaptak a hatóságtól. A Norvég Fogyasztóvédelmi Hatóság szankciókat fog alkalmazni a Stayclassy webáruházzal és a cég vezérigazgatójával szemben, mivel számos panasz érkezett hozzájuk a Stayclassy webáruházzal kapcsolatban. Sajtóközleményben azt írják, hogy több alkalommal is felvették a kapcsolatot a céggel, hogy felhívják figyelmüket a törvények betartásának fontosságára. Mivel a felszólítások nem vezettek eredményre, most bírságok készülnek kivetni. A cég vezérigazgatója, Thomas Holstad nagymértékben felelőssé tehető megtévesztő marketing gyakorlatban való közreműködésért, ezért a Fogyasztóvédelmi Ügynökség 400.000 korona büntetést tervez kiszabni rá, míg a céget másfél millió koronára büntetnék. Az E24 megpróbált kapcsolatba lépni Thomas Holstaddal, de sajnos nem sikerült vele beszélni, azonban Holstad a DN-nek azt nyilatkozta, hogy a cég követte a hatóság útmutatásait, és a kampányt egyeztették a hatósággal. Úgy véli, hogy minden vásárló "rekordalacsony áron vásárolt". Szerinte ők jóhiszeműen jártak el, betartották az irányelveket, a többi innen már az ügyvédek dolga lesz. A Norvég Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint a jogsértések elsősorban arra vonatkoznak, hogy az internetes áruház nem jelenítette meg az eredeti árat, csak az akciós árakat, illetve, a cég nem valós árcsökkentést tüntetett fel. A hatóság úgy látja, hogy a Stayclassy marketing gyakorlatával félrevezette a fogyasztókat mivel nem tájékoztatta őket az eredeti árakról, ezzel azt a benyomást keltette, hogy csökkentették az árat, holott a valóságban ez nem történt meg, A Stayclassynak január 2-ig van lehetősége jelezni, ha nem értenek egyet a bírsággal.. Forrás: E24

  • Az ügyvédek visszavágnak

    Magnus Carlsen ügyvédjei kőkeményen beleálltak Hans Niemannba, miután még egy pár hete a 19 éves amerikai sakkozó 100 millió amerikai dollárra (átszámítva több, mint 1 milliárd norvég korona) perelte a norvég sakknagymestert. Mindez az ügyvédek által a Missouri állambeli bíróságnak küldött iratból derül ki. A VG-nek sikerült megszereznie Craig M. Reiser (Carlsen ügyvédje) dokumentumait, az ügyvéd azonban a VG, ügyet érintő kérdéseire nem válaszolt. Azonban nem csak Carlsent perelte be Niemann, hanem a Chess.com-ot (ide került ki egy jelentés, mely szerint Niemann több, mint 100 meccsen csalhatott), Hikaru Nakamurát, Danny Renschet (mindketten sakkozók), és a részben Carlsen tulajdonában álló Play Magnus Groupot is.Carlsen ügyvédjeinek érvei röviden: - Niemann állításai a becsületsértő kijelentésekről legjobb esetben is kikezdhetetlen vélemények.- Niemann nem nevez meg konkrétan Carlsen által tett becsületsértő kijelentéseket.- Niemann nem tudja bizonyítani, hogy Carlsen ártó szándékkal cselekedett.- Niemann nem képes viselkedésen alapuló becsületsértéssel előhozakodni. - A vélemények – legyenek negatívak, vagy egyéb módon károsak – nem szolgáltathatnak alapot becsületsértéssel kapcsolatos követelésekhez.- Niemann-nal a múltban már előfordult, hogy csalt, amit ő maga is beismert. Ez azt jelenti, hogy nincs alapja, hogy pereskedjen Carlsennel. A felvezetésben a norvég nagymester ügyvédei azt írják, hogy “miután Hans Niemann évekig azon dolgozott, hogy a sakk „rosszfiújaként” váljon ismertté, most azzal próbál pénzt keresni, hogy másokat hibáztat a saját helytelen viselkedése által okozott lebukásáért”. Forrás: VG

  • Troll rekord

    A Netflix friss adatai szerint a Troll című norvég filmet egy hét alatt összesen 75,86 millió alkalommal nézték meg világszerte, ami világrekordnak számít egy nem angol nyelvű film esetében. Roar Uthaug rendező nagyszerűnek tartja, hogy a filmet ilyen jól fogadták. Úgy véli, hogy a műfaj, a mitológiai elemek és a látványos norvég természet sokak számára érdekessé teszi a filmet. A film a világ legtöbb országában, köztük Ausztráliában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Brazíliában is az első helyen áll a Netflixen. Azonkívül, hogy a film rövid betekintést enged a norvég mitológiába, a filmben szereplő városi jelenetek (Hunderfossen, Lillehammer, Lom és Rauma) ingyen marketinget is jelent a településeknek. Forrás: NRK

  • Norvégia is bevezette az orosz olajra vonatkozó árplafont

    Norvégia hordónként 60 dolláros árplafont vezetett be az Oroszországból származó kőolajra. Ez megfelel az EU és a G7 országok által elfogadott plafonnak. A szankciók célja, hogy csökkentsék Oroszország azon képességét, hogy finanszírozni tudja a nemzetközi jogokat sértő ukrajnai háborút. Anniken Huitfeldt külügyminiszter elmondta, hogy Norvégia továbbra is kiáll az EU-val és más szövetségesekkel együtt az Oroszország elleni szankciók mellett. Forrás: Regjeringen

  • Kötelező lesz a felelősségbiztosítás az e-rollerekre

    2023. január 1-jétől kötelező felelősségbiztosítást kell kötni minden e-roller tulajdonosnak. A biztosítás nélküli használat komoly bírságot vonhat maga után. A biztosítátsi ágazatban újdonságnak számít ez a kategória, ezért az árak is változóak társaságonként: havi 59 és 82 korona között mozognak. A kisméretű elektromos járművekre vonatkozó felelősségbiztosítás (ahova ez elektromos roller is tartozik) fedezi többek között a mások vagyonában bekövetkezett károkat, valamint a személyi sérüléseket. Tavaly Oslóban összesen 1879 alkalommal regisztráltatk elektromos roller okozta személyi sérülést. A sérültek átlagéletkora 30 év volt. 63%-nál enyhe sérülés (bokaficam, zúzódás, enyhe fejsérülés), 28%-nál közepesen súlyos sérülés (agyrázkódás, kisebb törések), és 9%-nál súlyos sérülés történt, ami műtéti beavatkozást igényelt. Forrás: NRK

  • Megnyílt a Follobanen

    Harald király december 12-én reggel ünnepélyesen megnyitotta az új Follo vasútvonalat, Norvégia legnagyobb közlekedési projektjét. A 250 km per órás sebességgel közlekedő vonatoknak köszönhetően az Oslo és Ski közötti menetidő felére csökkent: 22 percről 11 percre. A projekthez tartozik a 20 km hosszú Blixtunnel is, ami az északi országok leghosszabb vasúti alagútja. A projekt teljes költségvetése 36,8 milliárd korona volt. Forrás: ABC Nyheter

  • A kristiansandi állatkert 60 millió koronát fektet be jövőre.

    A pénzt többek között a “szabadesés” nevű új attrakcióra, és a bérelhető kabinok területbővítésére használják fel. Új faj is érkezik az állatkertbe: két szumátrai orangután költözik be a veszélyeztetett fajok védelmi programjának részeként a parkba. Forrás: NRK

  • A vécé visszacsap

    Minden egy átlagos munkanapnak indult Dan számára, aki teherautósofőrként dolgozik. Egyszer azonban mosdóba kellett mennie, ezért megállt Dusavikban (Stavanger). Miután elhelyezkedett az ülőkén, hirtelen valami sugárban felcsapott. Dan bepánikolt, kirohant a helyiségből. A mobiltelefonját és a szemüvegét is elhagyta ijedtében. Újra visszament a vécéhez, ekkor már látta, hogy mindent ürülék borít, így a telefonja menthetetlen. Az egész jelenet előtt volt egy rossz érzése, mert a mosdó közelében látta, hogy dolgoznak a szennyvízcsatornánál. Mielőtt vécére ment volna, megkérdezett egy férfit, hogy biztonságos-e mosdóba menni. Azt válaszolták neki, hogy igen, amennyiben használat előtt végez egy öblítést. Ez azonban téves információnak bizonyult. Később kiderült, hogy egy rosszul bekötött vízvezeték okozta a végzetes hibát, ami komoly traumát okozott Dan számára. Az incidens másnapján gyomorpanasz miatt nem tudott dolgozni sem. Forrás: Dagbladet

  • Rendkívüli 1500 korona villamosenergia-támogatás a diákoknak

    A kormány célja, hogy továbbra is segítse a diákokat a vilanyszámlák kifizetésében. A támogatást a felsőoktatásban résztvevő diákok és a középiskolai képzésben résztvevő felnőttek igényelhetik a Lånekassen-től. Ola Borten Moe kutatási és felsőoktatási miniszter elmondta, hogy a gazdasági válság és magas villanyárak a diákokat is súlyosan érintette. Az rendkívüli támogatásra 210 millió koronát különítettek el a költségvetésben. A Lånekassen e-mailben fogja értesíteni a diákokat a pályázati lehetőségről. A pályázat feltételei: Azok a diákok pályázhatnak, akik 18 éven felüliek, albérletben élnek, és az albérleti díjon felül fizetik az áramot. Ezt utólag dokumentálni kell a Lånekassen felé. Azok a felnőttek is jelentkezhetnek a pályázatra, akik középiskolai képzésben vesznek részt (vidaregåande opplæring), ha a Lånekassen-től kapják a diákhitelüket. A jelentkezés határideje 2023. január 15. A rendkívüli villamosenergia-támogatást a klasszikus támogatáson felül kapják meg a diákok. Forrás: Regjeringen

  • Dupla norvég siker

    Gyda Westvold Hansen meggyőző fölénnyel nyert a női síelők északi összetett számában, megelőzve honfitársát, Ida Marie Hagent. A hazai pályán, Lillehammerben megrendezett versenyen Hansen 98 méteres ugrásával jókora előnyre tett szert, ekkor 57 másodperces előnybe került az olasz Annika Sieff-fel szemben. Az 5 kilométeres futás során a korábbi ifjúsági olimpiai aranyérmes 20 éves norvég versenyző tovább növelte előnyét, végül 1 perc 21 másodperccel bizonyult jobbnak a szintén norvég Ida Marie Hagennél, aki második lett, míg a harmadik hely az osztrákok versenyzőjének, Lisa Hirnernek jutott. Forrás: NRK

  • Norvégia a legjobb ország a nyugdíjasok számára

    A francia Natixis bank 44 országban vizsgálta a nyugdíjasok biztonságát és életkörülményeit. Míg az elmúlt négy évben a harmadik helyen végzett Norvégia, az idei felmérésben az első helyre került, írja az Aftenposten. A jelentés az egészség, a gazdasági biztonság, az életminőség és az anyagi jólét területét vizsgálta. Norvégia minden kategóriában az első tíz ország közé került, és mindent összevetve az élen végzett. Jan Davidsen, a Nyugdíjasok Egyesülete vezetője szerint ezt az eredményt kemény munkával érték el. - Norvégiában aktívan dolgoztunk annak érdekében, hogy biztonságossá tegyük a munkával töltött évek utáni időszakot. Norvégiában kis gazdasági különbségek és alacsony munkanélküliség van. Előkelő helyen végzett a környezeti és lakhatási körülmények tekintetében, és az egészségügyben az első helyre került. Norvégia boldogság-indexe azonban egy kicsit alacsonyabb, mint tavaly. Ezzel Dánia, Finnország és Svédország után következik Norvégia a nyugdíjasok életkörülményeit tekintve. Norvégiát Svájc és Izland követi. Az időjárást és a klímát nem vették figyelembe a vizsgálatkor. Forrás: ABC Nyheter

  • Az Ice felvásárolta a Vipps Mobilt

    Az Ice megvásárolta a Vipps Mobil ügyfélkörét, és ezzel egyidejűleg a Vipps mobilszolgáltatása megszűnik. A Vipps körülbelül 19 ezer mobil előfizetéssel rendelkezett. Az átállásra 2023 januárjában kerül sor. Az ügyfeleknek semmi teendőjük sincs, az Ice januárban felveszi az előfizetőkkel a kapcsolatot. A szolgáltatóváltásig a korábbi Vipps előfizetés a megszokott módon működik. A Vipps két éve lépett a mobilpiacra. A Vipps kommunikációs menedzsere, Caroline Lunde a cég sajtóközleményben azt írja, hogy a 19 ezer ügyfél jó kezekbe kerül. Jelenleg a Vipps fő célja az északi országokba történő terjeszkedés. A felvásárlással azt remélik, hogy javul a cég likviditása. 2021-ben a Vipps adózás utáni vesztesége 181 millió korona volt, a 2020-as évet pedig 35 millió korona veszteséggel zárta. Forrás: E24

  • Kiköszörült norvég csorba

    A férfi sílövők Kontiolahtiban megrendezett sprintszámában nem kimondottan meglepő módon Johannes Thingnes Bø villámrajtot vett és első helyen végzett, megelőzve honfitársát, Sturla Holm Lægreidet, míg harmadik helyen a német Roman Rees ért célba. Thingnes Bø teljesítménye abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy a dobogósok közül csak neki volt rontott lövése, de így is 10,5 másodpercet vert Holm Lægreidre, míg Rees-t 28,8 másodperccel előzte meg. A 29 éves sílövő-klasszisnak ez volt pályafutása 53. Világkupa-sikere, ebből 29-et sprintszámokban ért el. A TV 2 sílövészet-szakértője, Ole Einar Bjørndalen úgy vélekedett, hogy Thingnes Bø hihetetlenül jól felkészült erre a futamra, és remek versenyzést mutatott be. Bjørndalen hasonló dicséretben részesítette Holm Lægreidet, aki viszont azon az állásponton volt, hogy ma nem tudta magát annyira odatenni, mint korábban. Ami a többi norvégot illeti, Filip Fjeld Andersen 6. lett, Johannes Dale 7., Vetle Sjåstad Christiansen 10., Tarjei Bø 18., míg Erlend Bjøntegård a 64. helyen futott be. Ezzel a kettős győzelemmel a norvég sílövők szinte teljesen kiköszörülték azt a csorbát, ami a november 29-i 20 km-es távon esett a hírnevükön. Akkor Thingnes Bø a 12. helyen végzett, Holm Lægreid legjobb norvégként 6. lett, míg második legjobb norvégként Sjåstad Christiansen a 7. helyen ért célba. Viszont december 1-én a Johannes Thingnes Bø/Tarjei Bø/Sturla Holm Lægreid/Vetle Sjåstad Christiansen összeállítású norvég csapat váltóban győzni tudott. Forrás: Aftenposten

  • Ezekre kerestek rá a norvégok a legtöbbet a Google keresőjében 2022-ben

    Wordle Ukraina TV 2 Play Jeffrey Dahmer Flyr Jodix Putin Bilal Johnny Depp Amber Heard Magyarországon a 2022-es Google keresési lista pedig így néz ki: Ukrajna Népszámlálás 2022Választás orosz-ukrán háború EUR to HUF Herceg Erika MVM Kulcsár Edina Putyin Rezsicsökkentés Forrás: Google Trends

  • Új állatfajok Norvégiában?

    Először 2019-ben figyeltek meg vadkamerával egy aranysakált Észak-Norvégiában. Ez a ragadozó - amely méretben a farkas és a róka között van - vadállat, és mivel az utóbbi 3 évben folyamatosan Norvégiában élt egy másik társával együtt, megállapítható, hogy Norvégia állatvilága egy új fajjal gyarapodott. Jarl Werner Bjerke a Nina (Norsk institutt for naturforskning) egyik vezető kutatója szerint lehet, hogy több állatfaj fog megjelenni Norvégiában a klímaváltozások következtében. Így elképzelhető, hogy olyan állatok, amelyek hozzá vannak szokva a hideg télhez - mint például a bölény, ami jelenleg Lengyelországban és Fehéroroszországban honos - északabbra fognak vándorolni a felmelegedés következtében. Továbbá elképzelhető, hogy a barnamedvék, hiúzok és farkasok, amelyek inkább Dél-Norvégiában élnek jelenleg, északabbra fognak költözni az országban. Forrás: TV2

  • Új olajmezőt fedeztek fel a Norvég-tengeren

    A Neptune Energy és partnerei megerősítették, hogy a Calypso próbafúrás sikeres volt, és újabb olajmezőt fedeztek fel a Norvég-tengeren. Az előzetes számítások alapján a kitermelhető kőolaj mennyisége 1-3,5 millió köbméter közé tehető, ami 6-22 millió hordónak felel meg. A Calypso a cég harmadik felfedése hat hónapon belül. A Neptune főleg a már meglévő infrakstuktúrájához közeli területeken végez keresést, hogy az újabb felfedezések költséghatékonyak legyenek. Forrás: E24

  • Rekord a Black Week alatt

    Az elmúlt másfél hét során a norvég posta több, mint 5 millió csomagot kezelt, ami 11,4%-os növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Hans-Øyvind Ryen, a posta ügyvezető igazgatója szerint ez annak a jele, hogy a karácsonyi vásárlások nagy része áttolódott novemberre és az online térbe. Karácsony előtt a posta 800 ideiglenes alkalmazottat vett fel, hogy a megnövekedett forgalmat kezelni tudják. A posta az is közzétette, hogy ha azt szeretnénk, hogy a csomagunk szenteste előtt megérkezzen, akkor a feladási határidő december 16-a. Forrás: VG

  • Elkezdődött a bodøi építkezés

    Miután a norvég labdarúgó-bajnokság élvonalának, az Eliteseriennek a küzdelmeit 60 ponttal a második helyen zárta a Bodø/Glimt együttese (18 pontos hátrányban a bajnoki címet megnyerő Molde mögött), a csapat elkezdte magát felépíteni a következő szezonra. Ennek első lépéseként megszerezték a legutóbb a török élvonalbeli Galatasaraynál szereplő, jobbhátvédként és jobboldali középpályásként is bevethető Omar Elabdellaouit. A 49-szeres norvég válogatott játékos két évre írt alá az észak-norvég csapathoz. Elabdellaoui számára ez azért is nagy visszatérés, mert amióta 2008-ban, 17 évesen a Manchester Cityhez került, azóta csak egy alkalommal fordult meg norvég klubnál. 2011-ben a Strømsgodset csapatánál kölcsönben 12 meccsen lépett pályára. Legsikeresebb éveit a görög Olimpiakosz Pireusz csapatánál teljesítette, itt 4 bajnoki címet nyert, és háromszor bekerült a görög bajnokságban a szezon álomcsapatába. Elabdellaoui a klubváltásról úgy nyilatkozott, hogy éppen időszerű hazatérnie Norvégiába felesége és három gyereke mellé. Majd azt is hozzátette a 31. születésnapját december 5-én ünneplő játékos, hogy a családon belül ez egy igen komoly kívánság volt, de ő is haza akart térni. És ugyan nem Oslóba teszi át a székhelyét, saját bevallása szerint az volt a legfontosabb, hogy a legjobb norvég csapathoz igazoljon. Jonas Grønner, a Discovery szakértője szerint Elabdellaoui – aki korábban volt már a norvég válogatott helyettes csapatkapitánya is – egy minőségi igazolás a Bodø/Glimt számára. Forrás: NRK

  • Nem mindenkinek éri meg felsőoktatásban tanulni

    A Központi Statisztikai Hivatal egy új felmérésében a felsőoktatás és a későbbi munka során szerzett bevétel közötti összefüggést vizsgálja. A különböző képzések között nagy eltérések vannak, de általában a hosszabb képzési idővel rendelkezők jönnek ki a legjobban. Az Unio szerint némely felsőoktatási képzések kevésbé kifizetődők, mint a gimnáziumi végzettség önmagában. Ez az olyan főiskolai és egyetemi képzésekre igaz, mint például a diakónus, óvodapedagógia, ergoterápia, fogászati asszisztens, könyvtárosképzések, pedagógia, adjunktus, ápoló és radiográfus. Az Unio vezetőjét, Ragnhild Liedet nem lepték meg az eredmények. - Az Unio már évek óta aggódik amiatt, hogy találjanak jelentkezőket az olyan képzésekre, amelyek rosszabb helyzetben vannak. Az foglalkozással rendelkezők gyakran pályát változtatnak a rossz fizetés miatt. Rámutatott, hogy a jelentkezők száma csökkenő tendenciát mutat az ilyen képzésekre [Nem mindenkinek éri meg felsőoktatásban tanulni A Központi Statisztikai Hivatal egy új felmérésében a felsőoktatás és a későbbi munka során szerzett bevétel közötti összefüggést vizsgálja. A különböző képzések között nagy eltérések vannak, de általában a hosszabb képzési idővel rendelkezők jönnek ki a legjobban. Az Unio szerint némely felsőoktatási képzések kevésbé kifizetődők, mint a gimnáziumi végzettség önmagában. Ez az olyan főiskolai és egyetemi képzésekre igaz, mint például a diakónus, óvodapedagógus, [ergoterapi] fogászati asszisztens, könyvtárosképzések, pedagógia, [allmennfaglærer], adjunktus, ápoló és radiográfus. Ragnhild Liedet nem lepték meg az eredmények. - Az Unio már évek óta aggódik emiatt. Nehezebb jelentkezőket találni a rosszabb helyzetben lévő képzésekre. Ezeknek a foglalkozásoknak a képviselői gyakran pályát váltanak az alacsony fizetés miatt. Rámutatott, hogy a jelentkezők száma csökkenő tendenciát mutat ezeken a szakokon, és ha nem tesznek lépéseket a változás érdekében, a helyzet tovább fog romlani. Forrás: ABC Nyheter

  • Norvégiaban tartják a NATO tavaszi találkozóját

    Anniken Huitfeldt külügyminiszter meghívására a NATO tagállamok külügyminiszterei Norvégiában fognak találkozni 2023 tavaszán. Finnország és Svédország is hamarosan tagja lesz a szövetségnek, amint Magyarország és Törökország jóváhagyja a két ország csatlakozási szándékát. Magyarország azt ígérte, hogy az új évben jóváhagyja a skandináv országok csatlakozását, Törökország viszont tovább folytatja a tárgyalásait a NATO bővítéséről. Forrás: ABC Nyheter

  • Ki lőtte az év gólját?

    Miután a norvég labdarúgó-bajnokság élvonalának, az Eliteseriennek november 13-án véget értek a küzdelmei (a Molde lett a bajnok 78 pontot szerezve, a Bodø/Glimt 2. lett 60 ponttal, a 3. helyet a Rosenborg csípte el 56 pontot gyűjtve), szavazás indult, hogy ki lőtte az év gólját. A VG listájára öt találat került fel videó formájában. Íme a jelöltek: 1.: Kristoffer Ødemarksbakken, az Aalesund játékosaként a Bodø/Glimt ellen saját térfeléről talált be (dátum: 2022. 07. 30., végeredmény: 2-1 a Bodø javára)2.: A Lillestrømöt erősítő, a szezon után visszavonuló Pål André Helland a Jerv ellen egy igazi föld-levegő rakétát eresztett el (dátum: 2022. 04. 09., végeredmény: 4-0 a Lillestrøm javára)3.: Az akkor még a Strømsgodsetben játszó Lars-Jørgen Salvesen a Lillestrøm ellen szerzett mesteri találata (dátum: 2022. 06. 26., végeredmény: 3-0 a Strømsgodset javára)4.: A Tromsø csatárcsillaga, August Mikkelsen szépségdíjas szabadrúgásgólt szerzett a Bodø/Glimt ellen (dátum: 2022. 09. 11., végeredmény: 3-2 a Tromsø javára)5.: A Rosenborg svéd középpályása, Stefano Vecchia a Vålerenga ellen remekbeszabott lövéssel pókhálózta ki a hosszú felsőt (dátum: 2022. 05. 29., végeredmény: 4-0 a Rosenborg javára)(A gólokat tartalmazó videók csak Norvégiában érhetők el, vagy külföldről VPN-nel) Forrás: VG

  • 120 nap börtön illegális drónhasználatért

    120 nap börtönbüntetésre ítéltek egy orosz állampolgárságú férfit, akit a finnmarki Storskognál ellenőriztek október 11-én. A vámellenőrzés során két drónt, kamerákat, adathordozókat és egyéb technikai eszközöket is találtak. A férfinél három útlevelet is találtak: két oroszt és egy izraelit. Az elítélt férfi 47 alkalommal használta a drónját augusztus 27. és október 11. között. Forrás: ABC Nyheter

  • Olcsóbb lett az üzemanyag

    Az utóbbi napokban 20 korona alá került a benzin és a dízel ára az egész országban: Oslóban a 18 korona volt a benzin, a dízel pedig 19, míg az askeri Slemmestad-ban 16,98 koronába került a dízel litere december 2-án, pénteken reggel. Ez az ár alacsonyabb, mint októberben, amikor az átlagár 22,89 és 24,15 korona között mozgott: más szóval a benzin majdnem 5 koronával lett olcsóbb október óta, de még így is drágább, mint egy évvel ezelőtt. - Az áresésnek több tényezője is van - mondja Helge André Martinsen, a DNB analitikusa: az egyik az olaj és dízel árának világpiaci esése, a másik a norvég korona erősödése az amerikai dollárral szemben. Forrás: Nettavisen

  • Robbanás hatására kiszakadt egy siló oldala Romerikénél: Két ember megsérült

    Két embert kellett egészségügyi ellátásban részesíteni, miután péntek reggel megsérült egy siló Frognernél. Az egyik sérült állítólag 50 métert repült. A robbanás oka valószínűleg a siló túltöltése volt. A siló egy cementgyártó cég tulajdona. A balesetből kifolyólag a korábban a silóban tárolt cementpor borítja a környező terület nagy részét. Ketten részesültek egészségügyi ellátásban. Sérülésük nem súlyos, azonban mindkettejüket elszállították a kórházba kivizsgálásra. - Az egyiket sérültet cementpor borítja, a másik pedig a nyomás hatására kiszakadt fal közelében volt. Ébren van, de hátfájásról panaszkodott. Hans Kristian Jørgensen katasztrófavédelmi menedzser szerint az egyik sérült 50-60 métert repülő a túlnyomás miatt kialakult robbanás során. - Nincsenek súlyos sérüléseik, de mikor az épület összeomlott, egy nyomáshullám arrébb repítette őket, sérüléseik ebből adódnak. Egyelőre az sem tisztázott, hogy az épületben milyen károk keletkeztek, a rendőrség próbálja kideríteni, hogy mekkora kiterjedésű a sérülés, és fennáll-e a veszélye annak, hogy az épület további részei összedőlhetnek. A rendőrség először azt jelentette, hogy robbanásról van szó, de később ezt javították, és már csak a siló meghibásodásáról beszéltek. Forrás: VG

  • A Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki Trøndelagban és Møre og Romsdal régiójára.

    Az elkövetkezendő 24 órában 10-25 centiméternyi hóesés várható. Forrás: ABC Nyheter

  • Kitört a szalmonella

    Cathrine Signe Svindland, a Mattilsynet élelmiszerbiztonsági tanácsadója szerint eddig 42 ember fertőződött meg szalmonellával, akik november első hetei során kapták el a betegséget. A betegséget a Salmonella Angina nevű baktérium okozza, amely a szalmonella Norvégiában és Európa többi részén jellemző variánsa, jelentette be a Népegészségügyi Intézet (Folkehelseinstituttet, FHI) hétfő délután. A szalmonella-baktériumok főleg az élelmiszereken keresztül terjednek, de a fertőzés forrása jelenleg még ismeretlen. A Mattilsynet most azon dolgozik,hogy információkat gyűjtsön a fertőzött emberektől arról, hogy mit fogyasztottak és mivel kerültek kapcsolatba. - Többek között a vásárlások nyugtáira vagyunk kíváncsiak, hogy pontosabban lehessen tudni, mit, mikor és hol vásároltak – mondta Svindland. Hozzátette, hogy a betegség kitörésének kutatása hosszú ideig tart és bonyolult folyamat. Nem mindig lehetséges megtalálni a fertőzés forrását. Nemzetközi viszonylatban a leggyakoribb fertőzésforrás a hús, de a tojás, a nem pasztőrözött tejtermékek, valamint a szennyezett zöldségek és gyümölcsök is okozhatnak megbetegedést. Forrás: VG

  • Boldog születésnapot Vinmonopolet!

    100 éve, november 30-án alapították az AS Vinmonopoletet. Az állami lánchoz ma már 340 üzlet tartozik, és évi 118,4 millió liter alkoholt értékesítenek. A Vinmonopolet megalapításának több indoka is volt, nem csupán az alkohol káros hatásainak visszaszorítása. Az első világháború elején betiltották a szeszes italok gyártását, hogy csökkentsék a gyártási folyamathoz szükséges krumpli- és gabonafelhasználást. Ezután az 1919-es népszavazáson betiltották a szeszes italok és a likőrborok forgalmazását, hogy az alkoholfogyasztás negatív egészségügyi és szociális következményeit csökkentsék. A döntés azonban azonnal nemzetközi kereskedelmi kérdéseket vetett fel: Spanyolország és Portugália is azzal fenyegetőzött, hogy nem importálnak több norvég halat, ha nem exportálhatnak többé likőrbort Norvégiába. Erre válaszul megalakult a norvég Vinmonopolet, illetve véget ért a szesztilalom. A “Polet” (szerk: köznyelvben így nevezik a Vinmonopoletet) gyorsan fejlődött, tavaly már 35 ezer terméket értékesítettek. A cégnek 1900 alkalmazottja van, de vannak önkiszolgáló pontok is, amik szintén hozzájárulnak az eladások folyamatos növekedéséhez. Forrás: ABC Nyheter

  • Hamarosan elérhető a patikákban a "koronavírus-tabletta"

    Jövő héttől a norvég patikákban is kapható lesz a Pfizer Paxlovid nevű koronatablettája, melyet a súlyos koronavírusos tünetek csökkentésére fejlesztettek ki. Ingvild Kjerkol egészségügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy tabletta elsősorban az idősek és a különböző alapbetegségekkel rendelkezők számára javasolt, mivel csökkenti a koronavírusos megbetegedés súlyos lefolyásának kockázatát, ezáltal csökkenthető az egészségügyi rendszer terhelése is. Espen Nakstad azt mondta a VG-nek, hogy az a céljuk, hogy a tablettával történő korai kezelés felajánlásával megelőzzék a kórházi felvételeket. Fontos megemlíteni, hogy azoknál a betegeknél, akiknél alacsony a súlyos betegségek kialakulásának kockázata, a tablettáknak csekély haszna van. A gyógyszer receptköteles és december 8-tól lesz elérhető a norvég patikákban. Forrás: VG

  • Illegális királyrákszállítmányt fogtak a vámosok

    A norvég vámhatóság munkatársai 1,2 millió korona értékű királyrákszállítmányt foglaltak le a Norvégia és Svédország közötti határállomáson Kongsvinger közelében. A királyrákokat illegálisan halászták, és Svédországon keresztül szállították volna Kelet-Norvégiába. Forrás: NRK

  • Újra sokat költenek a norvégok Svédországban

    A koronavírus-járvány alatt 2020-ban bevezetett szigorú korlátozások és határlezárások miatt erősen csökkent a svédországi határmenti vásárlások száma. A korlátozások tavalyi enyhítése után ugyan megint emelkedni kezdett az ingázók száma, de igazán csak idén a harmadik negyedévben érte el nagyjából a korábbi szintet, ugyanis ebben a negyedévben 3,3 milliárd koronát költöttek a norvégok a svéd határon, ami már megközelíti a pandémia előtti számokat. Mindez történik annak ellenére, hogy Svédországban rendkívül magas volt az infláció: 1 év alatt 10,8%, míg Norvégiában 13%-kal nőtt az élelmiszerek ára, addig Svédországban 16%-kal. Az NHO, a munkaadók szövetsége aggódik, hogy a svéd határ melletti üzletekben megszűnhetnek azok az állások, amelyek a pandémia alatt jöttek létre. A szövetség képviselője, Petter Haas Brubakk továbbá rámutat arra, hogy a népesség 45%-a a határtól csupán kevesebb mint 2 órányira lakik. Emiatt Brubakk azt követeli, hogy a kormány tegyen intézkedéseket a norvég munkahelyek védelmének érdekében. Ole André Myhrvold, a Senterpartiet képviselője szerint azonban a kormány már tett fontos lépéseket: csökkentették az üzemanyagárakat, illetve támogatják a norvég élelmiszertermelést, az intézkedések következménye pedig, hogy a munkanélküliségi ráta rekord alacsony. Forrás: Nettavisen

  • A Nemzeti Múzeum az év legcsúnyább új építésű épülete

    Az Arkitekturopprøret az oslói Nemzeti Múzeumot kiáltotta ki az év legcsúnyább új építésű épületének, míg a vestby-i Ramme Fjordhotel tiszteletdíjban részesült. Összesen tizenegy nevezett “versenyzett” a nem túl elismerő Grøss-medaljen díjért. A szavazatok megszámlálásakor kiderült, hogy a díjat az oslói Nemzeti Múzeum nyeri el, a szavazatok 22 százalékával, írja a Vårt Oslo. - Tekintettel a biztonságra és a sérülékeny műalkotásokra, egy múzeumban korlátozott annak a lehetősége, hogy mennyire lehet nyitott. Azonban a Nemzeti Múzeum esetében rendkívül kevéssé figyeltek a környezetre, és ez egy olyan monolitikus hatást eredményezett, amelyre senki nem volt kíváncsi – írta a zsűri. A második és harmadik helyet a tromsøi Skir és a trondheimi Nye Valentinlyst foglalják el, a szavazatok 13,9 és 11,9%-ával. A tiszteletdíjat a vestby-i Ramme Fjordhotell érdemelte ki, a szavazatok 21,7%-ával. Forrás: Nettavisen

  • Új fejezet a Northug-család történetében

    A finnországi Rukában zajló sífutó világkupán november 25-én a férfiak 1,4 kilométeres távján Even Northug (a legendás Petter Northug öccse) megszerezte első világkupa-érmét, miután a második helyen futott be a célba, Johannes Høsflot Klæbo mögött, de Pål Golberg és Erik Valnes előtt (akik a 3. és a 4. helyet szerezték meg). Ennek a TV2 szakértőjeként a helyszínen tartózkodó Petter is örült, aki egy egészen jól hallható diadalüvöltéssel nyugtázta öccse sikerét. A szakértő a VG-nek nyilatkozva elmondta, hogy hihetetlenül büszke Evenre, és rengeteget jelent neki ez az ezüstérem. A Northug-családban ezzel Even lett a harmadik, aki érmet nyert a világkupán (Petter 38 aranyat nyert 13 VB-arany, és két olimpiai győzelem mellett, míg Tomas egy világkupa-arannyal büszkélkedhet). Petter elismerésének adott hangot, kifejtve, hogy legfiatalabb öccse képes sebességet váltani, és mindig az elődöntőre, illetve a döntőre időzíteni a legjobb formáját. Korábban ez számított Even komoly gyengeségének. Maga a boldog ezüstérmes is megszólalt, ő úgy vélekedett, hogy jó dolog, ha a testvére örül a sikerének. Majd azt is hozzátette, hogy nagyszerű dolog, hogy dobogóra állhatott. Forrás: VG

  • Egyre többeknek jelent gondot a karácsony

    Az Ipsos idei felmérése szerint egyre több azoknak a száma, akik nem várják valami miatt a karácsonyt. A megkérdezettek 27%-a nyilatkozott úgy, hogy nem várja az ünnepeket, elsősorban a szűkös anyagi források miatt. Minden ötödik válaszadó azt mondta, hogy kevesebb élelmiszert fog karácsonyra vásárolni a korábbi évekhez képest, és minden harmadik válaszadó kevesebbet szán az ajándékokra. A statisztika arra is rámutatott, hogy az ajándékok vásárlása miatt aggódnak a legtöbben (37%). Ez az érték 2018-ban még csak 2% volt. Ez a nagymértékű változás a megélhetési költségek (lakhatás, élelmiszer, üzemanyag) drasztikus emelkedésének tudható be. Forrás: ABC Nyheter

  • Mesteri norvég fordítás

    A női kézilabda EB ljubjanai döntőjében északi rangadót rendeztek november 20-án Norvégia és Dánia részvételével. Ez a párosítás egyben a 2004-es döntő megismétlése volt, amit akkor Norvégia nyert 27-25-re. A történelem most megismételte önmagát, és Norvégia 27-25-re győzött. A 2022-es döntőben a kapuban Katrine Lunde, mezőnyben pedig Nora Mørk brillírozott. Lunde 10 kapuralövésből 4-et kivédett, míg Mørk kilenc lövésből nyolc gólt szerzett. Ráadásul úgy sikerült a norvég nemzeti csapatnak nyernie, hogy szinte végig hátrányban voltak. Thorir Hergeirsson szövetségi kapitány szerint a csapatból kivétel nélkül mindenki fenomenális munkát végzett, és ő hihetetlenül örül a kézis lányok és az egész norvég kézilabdázás sikerének. Nora Mørk a Viaplaynek úgy nyilatkozott, hogy ez az egész teljesen szürreális. Szerinte az egész meccs egyetlen hatalmas hullámvasút volt. Majd azt is hozzátette, hogy csak és kizárólag büszkeséget érez, és nem igazán érti, hogy ezt mégis hogy sikerült megcsinálni. Mørk álláspontja szerint a csapat ráadásul szinte az egész meccsen behúzott kézifékkel játszott, és csak önmagát tudja ismételni, nem tudja, hogy tudták megnyerni a döntőt. A meccsen egészen az 53. percig kellett várni, hogy Norvégia vezetést szerezzen, de ami a legfontosabb, hogy ezt az előnyt a lefújásig sikerült megőrizni, sőt növelni is. Henny Reistad szerint rendkívül kellemes dolog, hogy az egész meccsen küszködnek, majd a végén megfordítják és megnyerik azt. A kapusposzton remeklő, 40%-os hatékonysággal védő Katrine Lunde fantasztikusnak nevezte a mérkőzést. A 42 éves veterán leszögezte, hogy remek tapasztalat volt szinte végig hátrányban lenni, majd a végén behúzni a meccset. A döntőben Norvégia finoman szólva is beragadt a rajtnál. Az első 20 percben mindösszesen ötször tudtak túljárni Sandra Toft eszén. A dánoknak támadásban is jobban ment, a végül hat gólig jutó Louise Burgaard többször is átjátszotta a norvég védelmet. A vége felé kissé beindult a szekér, és a norvégok 12-15-ös hátránnyal vonulhattak szünetre. A második 30 percet egyértelműen jobban kezdte a norvég csapat, de egyenlíteni vagy fordítani sokáig nem tudott még. Amikor Norvégia a legjobban kínlódott, bejött Katrine Lunde, és több fontos védésével átsegítette hazája csapatát a holtponton. Ennek köszönhetően 10 perccel a vége előtt 22-22 állt az eredményjelzőn. Majd pedig 7 perccel a vége előtt 23-24-re Norvégia átvette a vezetést és megszerezte kilencedik EB-aranyát egy mesterien kivitelezett fordítással. Forrás: VG

  • Norvégia több, mint 1 milliárd korona értékben szállított fegyvert Katarba az idén

    2022-ben eddig több, mint 1,3 milliárd korona értékben szállított Norvégia fegyvereket Katarnak, írja a Vårt Land az SSB számadatai alapján. A nagyarányú értékesítés hátterében egy 2019-es megállapodás áll, amelyben a Kongsberg fegyvergyártó cég kötelezte magát arra, hogy Nasams-2 légvédelmi rendszert fog szállítani, egy, az amerikai érdekeltségű Raytheon és Katar közötti nagyobb megállapodás keretén belül. A Teknisk Ukeblad szerint a szerződés a Kongsbergre vonatkozó része 5,6 milliárd koronát fog kitenni. - Úgy gondolom, problémás olyan rezsimekbe szállítani fegyvert, ahol nem tartják tiszteletben az emberi jogokat, és amelyek nem demokratikusak. Végig kell gondolni, hogy ez milyen politikai üzenetet közvetít - mondta Nicholas Marsh. a Prio kutatója. A Norvégiában érvényes fegyverkereskedelmi szabályok megkövetelik, hogy ne szállítsanak fegyvert olyan területekre, ahol háború van. Katart nem érinti ez a szabály, azonban Marsh úgy gondolja, Norvégia ezzel azt üzeni, hogy ez a fajta rezsim elfogadható. Forrás: VG

  • Újabb csúcson az Olajalap

    Az Olajalap koronában mért értéke az év elején csökkent, de a tőzsdeindexek újabb emelkedése és a korona árfolyamának változása miatt újra emelkedésnek indult. Pénteken az érték meghaladta a 12 600 milliárd koronát. Az Olajalap megerősítette az E24-nek, hogy az alap értéke csütörtök este új rekordot ért el, valamivel több mint 12 500 milliárd koronát. Az Olajalap honlapján található nem hivatalos számláló szerint pénteken az érték tovább emelkedett, 12 617 milliárd koronára. A 2022-es év első napján az alap értéke 12 340 milliárd korona volt. Forrás: E24

  • Olcsóbb lesz a tömegközlekedés Akershus területén

    Átlagosan 20%-kal, de akár 40%-kal olcsóbb lesz az egy utazásra szóló jegy az új Reis jegyrendszernek köszönhetően a Ruters összes akershusi vonalán. Az AP és a SP megállapodott a SV-vel, MDG-vel és a Rødt-tel Viken megye jövő évi költségvetéséről. Emellett az oslói városvezetés is elfogadta a jegyárak csökkentését jövő áprilistól a fővárosi 1-es zónában. Forrás: NRK

  • Norvégia 2,5 millárd koronával járul hozzá, hogy Indonézia felhagyjon a szénenergiával

    A “Just Energy Transition Partnership” klímaegyezmény keretében a világ leggazdagabb országai - köztük Norvégia - 200 milliárd koronával finanszírozzák azt a klímaprojektet, amelynek a hosszútávú célja az indonéz szénbányászat megszüntetése. Indonézia a világ negyedik legnagyobb széntermelő országa és Dél-Kelet Ázsia legnagyobb gázexportőre. Az ország vezetői elszántak, hogy csökkentsék az ország károsanyag-kibocsátásák. A 75 millió lakosú országban az éghajlatváltozás miatt az időjárás szélsőségessé vált, és gyakoriak a katasztrófák. A klímaegyezmény keretén belül az ország vállalja, hogy 2030-ig az energia 34%-a megújuló forrásokból fog származni. 2050-re pedig teljesen felhasznak a szénenergia használatával. Hasonló megállapodások megkötése van folyamatban Vietnammal, Indiával és Szenegállal. Anne Beate Tvinnereim fejlesztési miniszter úgy véli, ezek a megállapodások fontos hozzájárulást jelentenek mind a Párizsi Megállapodás, mind a fenntarthatósági célok eléréséhez. 2021-ben azonban a világ országai mindössze 67 milliárd dollárt adtak a közepes és alacsony jövedelmű országok klímaprojektjeinek finanszírozására. A nyugati országokat azonban kritika érte, mert a pénz nagy részét kölcsönként adták. A külügyminisztérium szerint a 200 milliárd korona nagy részét kölcsönként adják Indonéziának, amit sokan igazságtalannak éreznek. Forrás: E24

A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page