top of page
Keresési találatok

1931 találat üres kereséssel

  • Felavatták Freya, a híres norvég rozmár szobrát

    Astri Tonoian Freyáról készült szobrát az oslói Kongen kikötőben avatták fel, nem messze attól a helytől, ahol a rozmár előszeretettel tartózkodott 2022-ben. Sokan jelen voltak az eseményen. A tavaly augusztus 14-én elaltatott állat sorsa az egész világon nagy figyelmet kapott. A szobor elkészítésére 270 ezer koronát gyűjtöttek össze. Tonoian azt nyilatkozta, hogy fontos ügy számára Freya szobra, nem csak az állat miatt, hanem azért, hogy bemutassa az emberek természethez való viszonyát. A rozmár szobra emlékeztetni fogja az utókort arra, hogy hogyan hoz meg a társadalom bizonyos komplex döntéseket. Forrás: NRK

  • Így készül a legjobb norvég futó a budapesti VB-re

    Jakob Ingebrigtsen, aki jelenleg talán a világ legjobb közép- és hosszútávfutója, az augusztus 19. és 27. között megrendezésre kerülő budapesti atlétikai VB-re négy Diamond League-eseményen való részvétellel készül fel. A 22 éves olimpiai és világbajnok futó menedzsere, Daniel Wessfeldt a VG-nek elmondta, hogy eddig a felkészülés során minden pontosan úgy alakul, ahogyan azt eltervezték. A haditerv szerint Ingebrigtsen az alábbi négy versenyen fog részt venni: Május 28: 1500 méter, Rabat (Marokkó) Június 15: 1500 méter, Oslo, Bislett Games Június 30: 1500 méter, Lausanne (Svájc) Július 16: 1500 méter, Szilézia (Lengyelország) Az idei atlétikai szezon legfőbb eseménye a budapesti VB lesz, és jelenleg az a dolgok állása, hogy Ingebrigtsen az 1500 méteres táv mellett akár 5000 méteren is rajthoz állhat. Wessfeldt szerint ez bőven benne van a pakliban. A VB után pedig további három Diamond League-esemény szerepel a naptárban (Zürich, Brüsszel, Eugene), majd pedig jöhet az esküvő, ahol Ingebrigtsen és jegyese, Elisabeth Asserson egybekelhetnek. Forrás: Aftenposten

  • Oda az Arsenal bajnoki címe?

    Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában a kiesés elől menekülő Southampton a bajnoki címért hajtó Arsenalhoz látogatott április 21-én este, és egészen az utolsó percekig úgy tűnt, hogy begyűjtik a számukra is létfontosságú három pontot. A vendégek Carlos Alcaraz révén már az 1. percben vezetést szereztek, majd az egykori Arsenal-játékos, Theo Walcott is betalált korábbi csapatának. Gabriel Martinelli még az első félidőben megszerezte a hazaiak szépítő gólját, majd a meccs 66. percében Duje Caleta-Car visszaállította a Southampton 3-1-es előnyét, amit a 88. percig őriztek. Ekkor az Arsenal norvég csapatkapitánya, Martin Ødegaard köszönt be, majd alig két perccel később Bukayo Saka kiegyenlített. Ennek ellenére a lefújást követően finoman szólva is gyászos hangulat uralkodott az Emiratesben, miután Ødegaardék egymást követő harmadik bajnokijukon maradtak nyeretlenek (3 meccs 3 döntetlen a mérleg), és már nem az ő kezükben van a sorsuk, legalábbis ami a bajnoki címet illeti. A londoniak sebeibe a meccs után Erling Haaland pedig egy Twitter bejegyzéssel dörgölt sót, miután felrakott magáról néhány olyan képet, amiken meglehetősen elégedettnek, sőt boldognak tűnik. A vendégeknél pályára lépett egy másik norvég is, Mohamed Elyounoussi, aki a VG-nek elmondta, hogy a meccs előtt örömmel aláírta volna a döntetlent, és azon az állásponton van, hogy ők nem tették tönkre az Arsenal bajnoki esélyeit. Szerinte még mindig az ő kezükben van a sorsuk. Forrás: Aftenposten

  • A NATO tagállamok egyetértenek abban, hogy Ukrajnának csatlakoznia kell a szövetséghez

    Minden NATO tagállam egyetért abban, hogy Ukrajna a későbbiekben tagja legyen a szövetségnek, de egyelőre azon van a hangsúly, hogy az ország győzzön Oroszország ellen, mondta Stoltenberg. A nyilatkozatok az Ukrajnával foglalkozó kapcsolattartó csoport pénteki, a németországi Ramstein katonai bázison tartott találkozója előtt születtek. A NATO elnöke azt mondta, hogy Ukrajnának elrettentő erőre van szüksége, amikor a háború véget ér. Csütörtökön Stoltenberg további segítséget ígért Ukrajnának, amikor először látogatott el Ukrajnába az ország tavalyi megszállása óta. Már egy 2008-as csúcstalálkozón elfogadta a NATO, hogy Ukrajnának hosszú távon csatlakoznia kellene a szövetséghez, azonban a konkrét tagállammá válás felé még nem tettek lépéseket. Forrás: ABC Nyheter

  • Ingrid Alexandra hercegnő titkos együttműködése Tix-szel

    Ingrid Alexandra hercegnő egy híres művész segítségével kezdi meg a russ-időszakot. A hercegnő az oslói Elvebakken gimnázium végzős tanulója, és már jócskán benne van az ünneplésben, amely ezen a héten kezdődött. A hagyományoknak megfelelően lesz buli, ivás és tánc. A hercegnő a „Studio 23” nevű russbuss (“érettségi busz”) tagjaival fog együtt ünnepelni, írja a Se og Hør. Nyilvánosságra hozták, hogy Ingrid Alexandra hercegnő és társai buszának vendége lesz Andreas Haukeland, művésznevén Tix. A dal, amit játszani fog, a buszhoz hasonlóan a „Studio 23” címet viseli. Tix az évek során több millió koronát keresett a russ-időszakhoz kapcsolódó slágerekkel , az utóbbi pár évben azonban nem foglalkozott ilyesmivel. Most arra készül, hogy visszatér a műfajhoz. - Úgy gondolom, már épp itt az ideje, hogy visszatérjek. Nincs más, amit jobban szeretnék az érettségi időszaknál, és most lesz lehetőségem részt venni benne – mondta Haukeland a Se og Hørnek. Elmesélte, hogy nincsen sok előírás a királyi család részéről az érettségi dalt illetően. - Nem, és elvből is csak az érettségizőknek van beleszólásuk – mondta a harmincéves zenész, majd hozzátette: - Az érettségi időszak az érettségizőké, de szerintem nincs okuk aggodalomra, mert értek ahhoz, amit csinálok, és egy olyan dalt írtam, ami tetszett a lányoknak. Nagyra értékelem a bizalmat. Tix dalai a vitatott szövegeikről híresek, és ez alól a „Studio 23” sem kivétel. Arról, hogy mennyit fizettek az énekesnek a dalért, egyelőre nincsen információ. Forrás: ABC Nyheter

  • Véget ért a nagy sztrájk

    Hétfőn, április 17-én indult az LO (norvégiai munkavállalók legnagyobb szervezete, amely összesen 25 szakszervezetet foglal magában és kb. 970.000 tagja van) és az YS (12 szakszervezetet tömörít, és kb. 230.000 tagja van) sztrájkja, miután előző vasárnap nem tudtak megegyezni az NHO-val (Næringslivets Hovedorganisasjon, a munkaadók legnagyobb érdekképviseleti szervezete). A sztrájk a norvég társadalmat széles körben érintette: kevesebb komp indulással, csökkentett termeléssel (pl. Ringnes és Hansa gyárakban) és az áruforgalom korlátozásában. A sztrájk azonban véget ért április 20-án, csütörtökön, miután egymás után mindkét szervezetnek sikerült megállapodni az NHO-val. Ha nem kerül sor megegyezésre, akkor a kezdeti 25000 sztrájkoló mellé további 17000 szakszervezeti tagot vontak volna ki a munkájukból pénteken és többek között érintette volna a PostNord és a Rema1000 dolgozóit is. A megegyezés következtében a szakszervezeti tagok magasabb fizetésemelést kapnak ( az LO 5,2%-kal, míg az YS átlagosan 7,5 korával kap magasabb órabért) és emelik a legalacsonyabb bérpótlékot (3-4 korona/órával). Mindkét szervezet vezetője elégedett volt a tárgyalások eredményével. Most következnek a Fagforbundet bértárgyalásai, ezek eredménye érinteni fog számos önkormányzati és állami alkalmazottat, pl. az ápolókat. A tárgyalóasztal másik oldalán a KS (Kommunesektorens organisasjon) ül majd. Forrás: NRK

  • Sima minnesotai siker norvég közreműködéssel

    Az észak-amerikai jégkorongliga, az NHL rájátszásnak első körében a többek között Mats Zuccarellót is soraiban tudó Minnesota Wild hazai pályán fogadta a Dallas Stars együttését az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc harmadik meccsén. A norvég idő szerint április 22-én hajnali fél négykor kezdődő meccsen a Wild 5-1-re kiütötte a Stars-t, ezzel visszaszerezte a vezetést a párharcban, miután az előző meccsen 7-3-ra kikaptak Dallasban. A minnesotaiak sikeréből Zuccarello két góllal vette ki a részét, akit a meccs legjobbjának választottak. A norvég szélső a TV 2-nek elmondta, hogy örül a két gólnak, és hogy sikerült az előző meccsért visszavágni. Majd még hozzátette, hogy most a következő meccs a legfontosabb, arra koncentrál. A Minnesota Wild játékosai közül Zuccarellón kívül még Marcus Foligno, Marcus Johansson és Ryan Hartman találtak be. A Stars gólját 2-0-nál Luke Glendening szerezte. A következő meccsre szintén Minneapolisban kerül sor, norvég idő szerint április 24-én éjjel fél egyes kezdettel. A mai nap további meccsei és eredményei: New York Islanders-Carolina Hurricanes 5-1 (összesítés: 2-1 Hurricanes)Florida Panthers-Boston Bruins 2-4 (össz.: 2-1 Bruins)Los Angeles Kings-Edmonton Oilers 3-2 (hosszabbítás után) (össz.: 2-1 Kings)Winnipeg Jets-Vegas Golden Knights (norvég idő szerint 22:00-kor kezdődik) (össz.: 1-1) Fun fact: A Minnesota Wild nem az első NHL-franchise Minnesotában. 1967 és 1993 között volt már csapata az államnak, a Minnesota North Stars. Belőlük lett az 1993/94-es szezonra a Dallas Stars, miután átköltöztek Texasba. A Wild pedig a 2000/01-es szezon óta szerepel az NHL-ben. Forrás: TV2

  • Egy év alatt 55 százalékkal emelkedtek a repülőjegyek árai

    A Központi Statisztikai Hivatal (SSB) adatai szerint az elmúlt évben 55 százalékkal nőtt a repülőjegyek ára Norvégiában. A WinAir repülési elemzője, Hans Jørgen Elnæs úgy véli, hogy a norvégoknak el kell fogadniuk, hogy a jelenlegi árszint az új norma. A járvány miatti bevételkiesést az új, magasabb jegyárakkal igyekeznek pótolni. Elnæs hozzátette, hogy az embereknek arra kell számítaniuk, hogy az olcsó, akciós jegyek ideje lejárt, és a sokkal drágább lesz repülni, mint a koronavírus előtti időben. Forrás: NRK

  • Az átlagéletkor Norvégiában 41 év

    A norvég Központi Statisztikai Hivatal (SSB) adatai alapján 2022-ben az átlagéletkor 41 év, míg 20 éve 38,4 év volt. Ez azt jelenti, hogy az átlagéletkor lassan, de növekszik, a társadalom öregszik, és ez a tendencia várhatóan a jövőben is folytatódni fog. Forrás: ABC Nyheter

  • 15 orosz diplomata kapott persona non grata státuszt Norvégiában

    Norvégia 15 olyan orosz titkosügynököt nyilvánított nemkívánatos személlyé (persona non grata), akik az oslói orosz nagykövetségen dolgoznak. Anniken Huitfeldt külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az orosz állampolgárok olyan tevékenységekben vettek részt, ami nem volt összeegyeztethető a diplomáciai státuszukkal. A külügyminiszter hozzátette, hogy ez egy fontos lépés a norvégiai orosz hírszerzési tevékenység visszaszorításában és a nemzeti érdekek védelmében. Az érintett személyeknek rövid időn belül el kell hagyniuk Norvégiát, illetve az orosz hírszerző ügynökök nem fognak vízumot kapni. Nem Norvégia az egyetlen ország, amely lépéseket tesz az orosz hírszerzési tevékenység visszaszorítására. Számos európai ország csökkentette a közelmúltban a diplomáciai misszió alatt tevékenykedő orosz hírszerző tisztek számát, és szigorították az orosz hírszerző tisztek vízumkiadási szabályait. A külügyminiszter kihangsúlyozta, hogy Norvégia normális diplomáciai kapcsolatokat kíván fenntartani Oroszországgal, és szívesen látják az orosz diplomatákat Norvégiában. A cél a nemkívánatos hírszerzési tevékenységek csökkentése, mert Norvégia nem fogadja el, hogy a diplomáciai képviseleteken keresztül visszaélések történjenek. Forrás: Regjeringen

  • Megemelkedtek a diákhitel kamatai

    A Norvég Állami Oktatási Hitelalap (Lånekassen) május 1-jétől 0,194 százalékponttal megemeli a diákhitel változó kamatát. A diákhitel változó kamata jelenleg 3,338 százalék, de május 1-től 3,532 százalékra emelkedik. Ezen túlmenően a hároméves fix kamatlábat 4,054 százalékról 4,227 százalékra, az ötéves fix kamatlábat 3,928 százalékról 4,131 százalékra, a tízéves fix kamatlábat 3,928 százalékról 4,112 százalékra emelik. A Lånekassen hitellel rendelkező diákok mindössze 3 százaléka rendelkezik fix kamatlábú hitellel. Forrás: NRK

  • Több fiatal férfi dohányosról számolt be az FHI

    A Népegészégügyi Intézet (Folkehelseinstituttet, FHI) legfrissebb adatai azt mutatják, hogy a fiatal férfiak korcsoportjában jelentősen megnőtt a dohányzók száma. Az FHI 1973 óta minden évben felméri a norvégok dohányzási szokásait. A 16–24 éves korosztályból szinte senki sem számolt be arról, hogy napi rendszerességgel dohányzik, viszont a fiatal felnőtt férfiak 19 százaléka azt nyilatkozta, hogy alkalmanként dohányzik. Ez az eddigi legmagasabb érték, amit az FHI mért. Forrás: NRK

  • 6,5%-kal emelkedtek az árak

    Az elmúlt 12 hónapban 6,5%-kal emelkedtek az árak Norvégiában a Központi Statisztikai Hivatal (SSB) adatai szerint. 2023 februárja és márciusa között a fogyasztói árindex 0,8%-kal emelkedett. Továbbra is számos olyan termék- és szolgáltatáscsoport létezik, amelyek jelentősen hozzájárulnak a magas inflációhoz. Az élelmiszerek árain kívül az autók, az áram, a bérleti díjak és az éttermi szolgáltatások ára jelentősen befolyásolja az infláció alakulását. Húsvét előtt az élelmiszerláncok kereskedelmi háborúba kezdtek, és ennek eredményeképpen az élelmiszerárak februárról márciusra 1,7%-kal csökkentek. Forrás: NRK

  • Újabb rekordot ért el az olajalap

    A norvég olajalap (Oljefondet) értéke napi közel 7 milliárd koronával emelkedett az elmúlt két hónapban, és április 11-én elérte a 14 500 milliárd korona összértéket. Line Aaltvedt kommunikációs menedzser szerint a norvég korona gyengülése okozta az alap értékének növekedését az elmúlt héten. Forrás: ABC Nyheter

  • Húsvéti tojások az állatkertben

    A kristiansandi állatkertben élő hét hónapos oroszlánkölykök húsvéti tojásokat kaptak a gondozójuktól. A négy oroszlánkölyök tavaly szeptember 19-én született. A húsvéti tojások tele voltak étellel, és nagyszerű játékot jelentettek az állatok számára. Forrás: NRK

  • Aurora kizárja a bandából a dobost

    A művész továbbra is tagadja, hogy a dobos támogatná a nácizmust, de mégis úgy döntött, hogy kihagyja őt a Mexikóban tartandó koncertekről. Aurora dobosát, Sigmund Vestrheimot az idei év folyamán azzal gyanúsították, hogy támogatja a nácizmust. Ő maga tagadja ezeket az állításokat, és kiállt mellette az együttes többi tagja is, köztük Aurora Aksnes. Most közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy kihagyják a dobost a Mexikóban rendezendő koncertekről, a rajongókra való tekintettel. - Szomorú, hogy azt kell mondanunk, hogy egy másik dobossal térünk vissza. Mindez azért van, mert bizonytalanok vagyunk abban, hogy mire számítsunk, amikor a visszatéréskor – írta Aurora az Instagramon. A dobost sok kritika érte, miután a rajongók több olyan jelre is rámutattak, amely arra utal, hogy a dobos szimpatizál a nácizmussal. Többek között egy koncert közben egy olyan jelet mutatott, amelyet egyesek náci jelként értelmeznek, illetve hogy az Instagram felhasználónevében a 777-es szám szerepel, amelyet összekapcsolnak a dél-afrikai szélsőjobboldali Afrikaner Weerstandsbeveging (AWB) mozgalommal. Aurora minden gyanúsítást elutasított, és magyarázattal szolgált a 777-es szám használatára. A szám ugyanis szerencsét és boldogságot is jelenthet. A szám már nem szerepel Vestrheim profiljában, tekintettel azokra, akik sértőnek érzikl azt, írja a művész. Forrás: Dagsavisen

  • Norvégia első autista politikusa?

    A Helse Norge becslései szerint Norvégiában körülbelül 50 ezer autista ember él. Korábban még sosem fordult elő, hogy politikus nyíltan beszéljen erről az állapotról. Suzanne Rødseth a Zöld Párt jelöltjeként indul a vestlandi választáson, és jó eséllyel bejuthat a megyei közgyűlésbe. A politikusnál 10 éve diagnosztizálták az autizmus spektrumzavart. Ha megválasztják, akkor ő lesz Norvégia első politikusa, aki nyíltan autista. Rødseth elmondta, hogy úgy gondolja, most is vannak a politikusok között autisták, de az előítéletek miatt valószínűleg nem vállalják fel a nyilvánosság előtt. A most 37 éves Rødseth szeretné, ha másokat is inspirálna, hogy nyíltan beszéljenek az autizmus spektrumzavarról. Rødseth úgy véli, hogy a diagnózisa számos előnnyel jár a politika világában, mert például nagyon szeret az apró részletekben elmerülni, órákig tud ugyanarra a feladatra koncentrálni, és rendkívül sokat tud egyhuzamban olvasni. - Rendkívül fontos, hogy minden embertípus aktív legyen a politikában. Minél több a hang, annál demokratikusabb lesz a társadalom – mondta. Forrás: NRK

  • Emelkedő albérleti díjak

    Trondheimben a lakásbérleti díjak több mint 9 százalékkal emelkedtek egy év alatt, de az ország többi részében is jelentős áremelkedés volt megfigyelhető. 2023 első negyedévében az országos átlag 11.497 korona volt, ami 6,59 százalékos emelkedést jelent. A nagyvárosokban az átlagos bérleti díjak: Oslo 14.857 korona (8,9 százalékos emelkedés) Bergen 11.509 korona (5,9 százalékos emelkedés) Trondheim 11.789 korona (9,1 százalékos emelkedés) Stavanger/Sandnes 10.681 korona (7,1 százalékos emelkedés) A husleie.no ügyvezető igazgatója, Kjetil J. Olsen elmondta, hogy az albérleti piac nem éli át a lakáspiacon tapasztalt árcsökkenést. A jegybanki kamatemelések és az infláció miatt a lakásvásárlási árak csökkennek, viszont a bérleti piacon fordított a helyzet, és a kereslet továbbra is nagyon erős. A gazdasági bizonytalanság és magas infláció miatt sokak elhalasztják a lakásvásárlási terveiket, és helyette az albérletet választják. Forrás: E24

  • Az OPEC+ döntése jól jön a norvég gazdaságnak

    Az OPEC+ (az OPEC-kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége) csoportot alkotó országok április 2-án jelentették be, hogy csökkentik a kőolaj-kitermelésüket. Májustól az év végéig napi 1,6 millió hordóval kevesebb olaj lesz a piacon az olajkartell döntésének következtében. Az olaj ára eddig 6,5%-kal nőtt, hordónként 85 dollár fölé emelkedett, de a 110 dolláros hordónkénti ár sem kizárt. 2021-ben a norvég kormány olaj- és gázkitermelésből származó bevétele 830 milliárd korona volt. Idén a Nordea becslése szerint az 1900 milliárd koronát is elérheti a bevétel, ezt azonban később valószínűleg lefelé fogják korrigálni. A norvég korona azonnal erősödött az OPEC+ bejelentését követően, ami összességében jó hír a norvég gazdaság számára. Forrás: E24

  • Történelmi nap Finnország és a NATO számára

    Finnország április 4-én a NATO 31. tagja lett. Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök elmondta, hogy ez történelmi jelentőségű nap az északi és európai biztonság szempontjából. A finn tagság nemcsak Finnország biztonságát fogja erősíteni, hanem az északi országok biztonságát és a NATO egészét is. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét (NATO) 1949. április 4-én alapították Washingtonban. A 74 évvel ezelőtti eseményen Norvégia nevében Halvard Lange külügyminiszter írta alá az alapító szerződést, mint az egyik alapító tag a 12 ország közül. Anniken Huitfeldt külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai háború miatt a kollektív biztonság még fontosabbá vált, mint korábban. Hozzátette, hogy az erős szövetség elengedhetetlen egy olyan biztonságpolitikai helyzetben ami jelenleg Európában van. A külügyminiszter reméli, hogy Svédország is hamarosan tagja lesz a szövetségnek. Finnország és Svédország az elmúlt években szoros együttműködést alakított ki a NATO-val és a szövetséges országokkal. A NATO tagjaként Finnország bekerül a NATO tervezési folyamataiba is. Forrás: Regjeringen

  • Dán-norvég katonai együttműködés FOTO: Norwegian Armed Forces.

    Norvégia és Dánia egy közös katonai együttműködés keretében 8000 tüzérségi lövedéket adományoz Ukrajnának. Bjørn Arild Gram védelmi miniszter elmondta, hogy Norvégia már a tavalyi évben is jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Ukrajna meg tudja védeni magát Oroszországgal szemben.Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter hozzátette, hogy Dánia más európai uniós és NATO-országokkal együtt különböző katonai együttműködésekkel segíti az ukránokat. A közös norvég-dán adomány jól kiegészíti Dánia korábbi adományát, ami 19 Caesar önjáró löveget tartalmazott. A tüzérségi lövedékeket a norvég fegyveres erők saját készletéből szállítják. Forrás: Regjeringen

  • Villamosenergia-támogatás 2022-ben

    Az állam körülbelül 32,6 milliárd korona villamosenergia-támogatást fizetett 2022-ben. Egy átlagos délnyugat-norvégiai példánál ez azt jelenti, hogy a háztartás az év során körülbelül 26 ezer korona összegű támogatást kapott. A legnagyobb összeget tavaly decemberben fizették ki, mintegy 8,5 milliárd koronát. Forrás: NRK

  • Orosz hajó tűnt fel a norvég partok mentén

    A Nikolay Chiker nevű orosz vontatóhajó Norvégia partjai mentén hajózik. A hajó bázisai a a Kola-félszigeten és a Fehér-tengeren találhatók. A Norvég Tengerparti Igazgatóság adatai azt mutatták, hogy Észak-Norvégia partjainál a hajó irányt váltott és dél felé tart, ezért a norvég Fegyveres Erők követni kezdték. Forrás: NRK

  • Hosszú várólista az Oslói Egyetemi Kórházban

    2022-ben az Oslói Egyetemi Kórház (Oslo universitetssykehus) betegeinek átlagosan 66 napot kellett várniuk az első konzultációtól a kezelések megkezdéséig. Ez 9 nappal több, mint a 2021-es adat. A leghosszabb várakozási idő a nőgyógyászaton volt tapasztalható, míg a bőrgyógyászaton és a gyermeksebészeten csökkent a várakozási idő. Forrás: NRK

  • Vége a “nyugati városrészi rabszolgaságnak”

    1969-ben vezette be Norvégia az úgynevezett au pair-rendszert, és most ezt eltörölték. Ez azt jelenti, hogy mindenki, aki au pairként tartózkodik Norvégiában, kitöltheti tartózkodási idejét. Marte Mjøs Persen, a munkaügyért és a társadalmi befogadásért felelős miniszter elmondta, hogy ez a rendszer már nem tölti be azt a funkcióját, amire eredetileg kitalálták. Míg eredetileg ez egyfajta kulturális csereprogram volt, aminek résztvevői megismerkedhettek egy számukra ismeretlen kultúrával, az idő előrehaladtával egyre inkább arra használták sokan, hogy akár otthoni gyerekfelügyeletre, akár házimunkára olcsó munkaerőt szerezzen be. Az Arbeiderpartiet politikusa azt is hozzátette, hogy mindenkinek tisztességes munkavégzési körülményeket akarnak biztosítani, még azoknak is, akik otthon dolgoznak. Az LO (Landsorganisasjonen i Norge - Norvég Szakszervezetek Országos Szövetsége) korábbi első titkára, jelenlegi vezetője, Peggy Hessen Følsvik már évekkel ezelőtt tiltakozott ez ellen a rendszer ellen, ő nevezte el “nyugati városrészi rabszolgaságnak”, miután sok vendéglátó család Oslo nyugati részén él, és az évek folyamán számos bírósági per indult az au pairek kihasználása miatt. Hessen Følsvik megkönnyebbülésének adott hangot. A VG-nek nyilatkozva elmondta, hogy most egy olyan rendszernek kerül pont a végére, amelyik ocsmány módon használt ki nőket. Innentől kezdve az lesz a gyakorlat, hogy akinek segítségre van szüksége a házimunka elvégzésében, az ezután is megkapja azt. Csak most már olyan keretek között, amivel a norvégok nagy többsége egyetért: Tisztességes munkáért tisztességes bért.Jørn Eggum, a Fellesforbundet (Szakszervezetek Országos Szövetsége) vezetője elmondta, hogy a kormány most ezzel rendkívül jó és időszerű döntést hozott. Szerinte ezt a rendszert sokan arra használták, hogy a háztartási alkalmazottakat alulfizessék.Kirsti Bergstø, az SV (Sosialistisk Venstreparti) új vezetője is üdvözölte a kormány döntését. Elmondta, hogy pártjuk régóta ennek a rendszernek a felszámolásáért dolgozik, amely szerinte csak arra volt jó, hogy egyébként is gazdag családok olcsón jussanak kizsákmányolható munkaerőhöz. De nem mindenki látja ennyire pozitívan az au pair-rendszer megszüntetését. Herdis Nundal, a Caritas Norge nemzeti munkaügyért és migrációért felelős vezetője szerint ezzel sok fiatalt foszt meg a kormány annak lehetőségétől, hogy egy új országot, új kultúrát ismerjenek meg. A Caritas 2017 óta üzemeltet egy tanácsadóközpontot, ahová au pairek és vendéglátó családok fordulhatnak. Nundal elmondása szerint 2017-től kezdve összesen 8000 megkeresés érkezett hozzájuk, ezeknek 3-4 százaléka szólt arról, hogy az illető nem érezte úgy, hogy jól bánnak vele. Még március 28-án 467 au pair írt egy cikket az Aftenpostenbe, amiben elmondták, hogy hiába jó lehetőség ez az au pair-rendszer egy új ország/kultúra megismerésére, jól látható lyukak tátonganak rajta. Ezért azt kérték a kormányzattól, hogy találjanak egy jobb megoldást a védelmükre. Azt javasolták, hogy kapjanak a vendéglátó családok, és az au pairként Norvégiába érkezők is megfelelő iránymutatást. Most következzen néhány adat magáról az au pair rendszerről: - Jelen pillanatban mintegy 1100-an tartózkodnak au pairként Norvégiában. - Magát a rendszert 1971-ben vezették be, egy 1969-es, Európa Tanáccsal kötött megállapodás után. - Ez egyfajta kulturális csereprogram volt eredetileg. - Aki au pairként érkezett Norvégiába, két éves tartózkodási engedélyt kapott.- A munkaidőt napi 5, és heti 30 órában maximalizálták.- Egyidejűleg egynél több au pairt nem lehet fogadni.- 2015-ben 1336 au pair kapott tartózkodási engedélyt Norvégiában, 90 százalékuk a Fülöp-szigetekről érkezett.- 2013-ban az akkori baloldali-zöld kormányzat egyfajta “karanténrendszert” vezetett be az au pairek kihasználása ellen.- Elsősorban 17 és 30 év közötti fiatalok vettek részt a programban, akik egy vendéglátó családnál laktak. Fizették a lakhatásukat és az ellátásukat, illetve kaptak havi szinten legkevesebb 5900 korona költőpénzt. Cserébe max. heti 30 óra (és napi max. 5 óra) egyszerűbb házimunkát kellett végezniük (takarítás, gyerekfelügyelet leggyakrabban). Forrás: VG

  • Újra kamatot emelt a Norges Bank

    Fotó: Freepik Március 24-án a Norges Bank (Norvégia központi bankja) 0,25%-kal megemelte az irányadó kamatlábat, ami így elérte a 3%-ot. A módosult kamatláb miatt a jelzáloghitelek kamata is emelkedni fog, jövő év elejétől 4,8%-ra számítanak a szakértők. Ida Wolden Bache, Norvégia jegybankelnöke elmondta, hogy továbbra is nagy a bizonytalanság a gazdasági fejlődést illetően, ezért újabb emelés várható májusban. A kamatlábemelés oka a magas infláció, amelynek megfékezésében a Norges Banknak ez az egyik legnagyobb eszköze, mert ez visszaszorítja a kiadásokat, és csökkenti az inflációt. Februárban az infláció 6,3%-ra mérséklődött, de még így is jóval meghaladja a 2%-os határt. A jegybankelnök azt is elmondta, hogy ha a korona a feltételezettnél gyengébb lesz, vagy a gazdaságra továbbra is nagy nyomás nehezedik, akkor a becsültnél magasabb kamatra lehet szükség ahhoz, hogy az inflációt a 2%-os célhoz közelítsék. Jelenleg a korona a várakozásokkal ellentétben gyengébb, mint amire számítottak. A jegybankelnök ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a bérnövekedés felfelé ível, becslések szerint 5% körüli lesz az idei évben. A Norges Bank továbbá arra számít, hogy a lakásárak 2,9%-kal csökkennek. A részletes monetáris politikáról szóló jelentés a Norges Bank honlapján található. A Norges Bank működéséről: A Norges Bank Norvégia központi bankjának a neve, ami jegybankként funkcionál (bankok bankja). Az irányadó alapkamat meghatározása a jegybank feladata. Ez az a kamat, amelyet a bankok a Norges Bankban elhelyezett betéteik után kapnak, és amelyek segítik a magánszemélyek és a vállalkozások számára nyújtott hitelek kamatainak szabályozását. A jegybanktörvény előírja, hogy a kamatlábat úgy kell meghatározni, hogy az alacsony és stabil, közel 2%-os inflációt biztosítson. Emellett a monetáris politikának hozzá kell járulnia a magas és stabil termeléshez és foglalkoztatáshoz. Az irányadó kamat évente nyolcszor kerül megállapításra, de rendkívüli esetekben, például válság idején, a tervezett üléseken kívül is módosítható. A törvény szerint a jegybanknak függetlennek kell lennie. A kormány dönthet a jegybank tevékenységének céljairól, de közvetlen utasítást nem adhat a tevékenységre, kivéve rendkívüli helyzetekben. Forrás: E24

  • Kik nyerték az idei Birkebeinrennet küzdelmeit?

    Norvégia legnagyobb történelmi hagyományával rendelkező sífutó-maratonjának, a Birkebeinrennetnek küzdelmei idén is lezajlottak. A klasszikus 54 kilométeres távon a férfiak mezőnyében Andreas Nygaard győzött, megelőzve Runar Skaug Mathisent és Johan Hoelt. Nygaardnak ez volt pályafutása harmadik győzelme, korábban 2018-ban és 2022-ben ő ért célba elsőnek. A 32 éves sífutó az NRK-nak elmondta, hogy kemény futamon van túl, és az év első győzelme mindig remek érzés. A nőknél Astrid Øyre Slind fölényes győzelmet aratott, miután 59,6 másodperccel verte a második helyen beérkező svéd Ida Dahlt. Slind meglehetősen húzós heteken van túl, a március 6-i héten a váltóval 15 kilométeren VB-bronzérmet nyert, továbbá részt vett a VB hárommérföldes távján (3 mérföld=30 kilométer), és a Vasaloppeten is, majd a Holmenkollenen megrendezett klasszikus ötmérföldes versenyen ezüstérmet nyert. Egy kis történelmi háttér: a verseny Torstein Skevlának és Skjervald Skrukkának állít emléket, két Birkebeiner lojalistának, akik 1206 telén megmentették az akkori norvég trónörököst, Håkon Håkonssont, aki később IV. (Öreg) Håkon néven 1217 és 1263 között Norvégia királya volt. Skevla és Skrukka mentőakcióját Knud Bergslien festményen örökítette meg, ami napjainkban a Holmenkollenen lévő símúzeumban van kiállítva (a cikk szerzője a festményt emlékei szerint élőben is látta 6 éve, amikor ott járt). Forrás: VG

  • Tízből heten úgy gondolják, hogy a Munch Múzeum nem szép

    Egy felmérés szerint a lakosság többsége úgy gondolja, hogy sem a Nemzeti Múzeum, sem a Munch Múzeum épülete nem szép. Viszont sokan vannak olyanok is, akik szépnek tartják. A felmérést a Respons Analyse végezte, és 1031 ember vett részt benne. Az épületeket ismerő válaszadók 68%-a nem tartja szépnek a Munch Múzeumot, és 62% vélekedik hasonlóan a Nemzeti Múzeumról. A norvég hatóságok milliárdokat költöttek ezekre a viszonylag új oslói épületekre. A Munch Múzeum 2021 októberétől látogatható, míg a Nemzeti Múzeum 2022 nyarán nyílt meg. A felmérésből az is kiderül, hogy nem elhanyagolható a lakosság azon része sem, akik szépnek tartják az épületeket. Míg a Munch Múzeumról 32% gondolja, hogy szép, ez a szám 38% a Nemzeti Múzeum esetében, írta a Respons Analyse egy sajtóközleményben. - Tény, hogy mindkét épület megítélése ellentmondásos, amellett, hogy mindkettőt sok kritika érte a médiában. Érdekes ugyanakkor, hogy ennek ellenére is nagy azoknak az aránya, akik szépnek látják az épületeket, ami arra utalhat, hogy túlzottan is egyoldalúak voltak a kritikák – mondta Marius Amundsen Flaget, a Respons Analyse vezető tanácsadója. Saher Sourouri, az Arkitektopprøret képviselője úgy véli, hogy a felmérés egy olyan dolgot igazol, amit már régen lehetett sejteni. - Jó, hogy számokkal is igazoltuk, amit már régen tudunk. Az Arkitektopprøret számára nem meglepetés a felmérés eredménye. Mindkét épület bekerült az ország legcsúnyább új építésű épületei közé az Arkitekturoppøret díjai alapján – mondta. A megkérdezettek 21%-a azt mondta, hogy nem ismeri a Munch Múzeumot, és 31%-uk válaszolta azt, hogy nem ismeri a Nemzeti Múzeumot. Forrás: ABC Nyheter és Munch Museet

  • Bajban van az Easee

    Miután a svéd hatóságok kérdéseket tettek fel az Easee töltőivel kapcsolatban, az Elsäkerhetsverket megállapította, hogy a töltők rövidzárlat-védelmében hiányosságok vannak, így március 14-én leállították az Easee töltőállomások eladását Svédországban. Ezt követően március 15-én a Tibber is bejelentette, hogy szünetelteti az Eease gyártmányú elektromos töltők beszerelését, bár a svéddel ellentétben a norvég hatóság, az Nkom még nem jutott hasonló döntésre. Bár az Nkom közölte, hogy miután a felfüggesztés az EGK jogszabályai alapján történt, valószínű, hogy más országok is követni fogják ezt a döntést. Azonban szerintük ez még nem alapvető ok arra, hogy megállítsák a töltők eladását Norvégiában is. Ők is vizsgálatokat fognak indítani és mindamellett követik az ügy svédországi végkifejletét, mert az Nkom számára is fontos, hogy a Norvégiában eladott termékek biztonságosak legyenek. Az Eease ugyanakkor azt állítja, hogy termékei biztonságosak, és ezt több elismert német intézet is megerősítette. A stavangeri központú cégnek most ugyanis több 1 milliárd koronát kell előteremtenie, és ezért a 350 norvégiai alkalmazottjából több mint 100 állásának ideiglenes felfüggesztésére készül, bármennyire is fáj ez a döntés - nyilatkozta Jonas Helmikstøl, az Eease alapítója. Bár a társaság fellebbez a svéd bíróság döntése ellen, eltarthat egy ideig amíg választ kapnak. A norvég társaság óriási növekedésen - milliárdos nagyságrendű forgalommal - ment át az utóbbi években. 2021-ben a svéd piac a forgalom 17%-át tette ki. Forrás: E24 és E24

  • Nagy visszatérő Győrben

    Kari Brattset Dale, a magyar női kézilabda-bajnokság első osztályában szereplő Győri Audi ETO KC játékosa utoljára 2022. április 14-én lépett pályára. November elsején ugyanis megszületett a kisfia, Nils. Március 17-én viszont a listavezető Győr idegenbeli, Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) elleni bajnokiján ismét pályára lépett, és két góllal vette ki a részét csapata 33-25-ös győzelméből. A 32 éves beálló a meccs után úgy nyilatkozott, hogy külön nagy öröm számára, hogy góllal térhetett vissza. Ráadásul egy olyan meccsen, ahol az ellenfelük többször is meg tudta nehezíteni a dolgukat. Brattset Dale a válogatottba is visszatér, ugyanis Thorir Hergeirsson szövetségi kapitány kihirdette a norvég válogatott keretét az április 6-i és 8-i Montenegró elleni meccsekre, amiben a magyar listavezetőt erősítő beálló mellett három újonc is bekerült (Eli Marie Raasok (Storhamar Elite), Live Rushfeldt Deila (Sola HK), Kristiane Knutsen (Sola HK)). Forrás: Aftenposten

  • Erna a bestsellerlista élén

    Az év tizedik hetében Erna Solberg könyve a Norvég Könyvkereskedők eladási listájának élére került. Erna Solberg, a konzervatív párt (Høyre) vezetője sajtóközleményében azt írta, örül neki, hogy sokan szeretnék elolvasni a könyvet és reméli, hogy könyvével több embert ösztönöz majd arra, hogy vegyenek részt a vitában arról, hogyan tud Norvégia a lehető legjobban megfelelni a jövő kihívásainak. A nagy érdeklődés miatt a kiadó most újabb kiadást nyomtat a „Veien videre” című könyvből így összesen 5500 példányban lesz elérhető. Forrás: VG

  • Az afgán nők nem kapnak menedékjogot a nemük alapján

    Svédország és Dánia megadja a menedékjogot az afgán nőknek a nemük alapján, azonban Norvégia nem fog így tenni, jelentette ki az igazságügyi miniszter. - Úgy gondolom, jelenleg nem aktuális megadni az általános menedékjogot az Afganisztánból érkező nőknek – írta Emilie Enger Mehl igazságügyi miniszter a Vårt Land napilapnak eljuttatott emailjében. Az ENSZ szerint a világon Afganisztánban a legnagyobb a nők elnyomása a talibán 2021. augusztusi hatalomátvétele óta. Január végén bejelentette az Európai Unió Menekültügyi Hivatala, hogy ahhoz, hogy valakit megillessen a menekültjog az EU országaiban, elegendő, ha az illető Afganisztánból származó nő. Svédország és Dánia befogadja menekültként az afgán nőket nemük alapján. Jelenleg körülbelül 260 afgán nő és lány menekültjogi kérelme vár elbírálásra az UDI-nál (Utlendingsdirektoratet). Mehl hangsúlyozta, hogy a norvég menekültpolitika alapja, hogy minden kérelmet egyenként bírálnak el. - Ez egy régóta fennálló gyakorlat, és fontos előfeltétele a menekültügyi hivatalba vetett bizalomnak és a menedékkérőkkel szembeni tisztességes bánásmódnak – mondta. Forrás: ABC Nyheter

  • Csillagos ötöst kapott, majd lecserélték

    Az Erling Haaland vezette Manchester City kiütéses győzelemmel jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligájának negyeddöntőjébe, miután hazai pályán 7-0-ra ütötték ki a három magyar játékost is foglalkoztató RB Leipzig együttesét. A City 22 éves norvég gólvágója ebből a sikerből 5 góllal vette ki részét, miután az első félidőben 77 másodpercen belül kétszer mattolta a lipcseiek kapusát, majd a félidő hosszabbításában meglőtte saját maga és csapata harmadik gólját a meccsen. A második félidőben ehhez még hozzátett kettőt, amivel Lionel Messi után ő lett a második játékos, aki az egyenes kieséses szakaszban egy meccsen ötször is betalált. Amióta a sorozatot BL-nek hívják, Haalandon és Messin kívül csak Luiz Adriano, a Sahtar Donyeck játékosa szerzett egy meccsen ötöt. Haaland a TV2-nek a meccs után elmondta, hogy ez egy leírhatatlanul fantasztikus érzés, és hihetetlenül örül a teljesítményének. Azonban a meccsen történt egy váratlan esemény. Pep Guardiola, az angol bajnoki címvédő menedzsere a 63. percben lecserélte Haalandot, ezzel sokakat meglepett. A spanyol szakvezető ezért a meccs után magyarázkodásra kényszerült. Szerinte ha Haaland pályán marad, és meglövi a hatodik gólját, amivel megdönti az egy meccsen szerzett legtöbb találat rekordját, akkor 22 éves kora után a foci rendkívül unalmassá válna számára. Guardiola szerint fontos, hogy sztárjátékosának legyenek még elérendő jövőbeli céljai. Kristoffer Løkberg, az NRK szakértője szabályosan el volt ájulva Haalandtól, szerinte a Manchester City gólgyárosa mindig képes mindenkit meglepni. Majd még azt is hozzátette, hogy egy norvég sporttörténelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi. A március 17-i sorsoláson eldőlt, hogy egyébként a City a Bayern Münchennel küzdhet meg a negyeddöntőben, a párharc győztese az elődöntőben a Real Madrid-Chelsea párosítás győztesével játszik. A másik ágon Benfica-Internazionale és AC Milan-Napoli párharcokat rendeznek. Forrás: NRK

  • 8400 focipályányi erdőt irtanak ki évente Norvégiában

    Ha az erdőirtás szót halljuk, a legtöbben az Amazonas esőerdeire gondolnak, pedig Norvégiában is hatalmas területekkel csökken az erdőterület mérete. Arne Rannem, a norvég Mezőgazdasági Igazgatóság erdészeti részlegének munkatársa elmondta, hogy 1990 és 2021 között kb. 180 ezer hektárnyi erdőt irtottak ki Norvégiában, ami évi 6 ezer hektárt jelent. A norvég erdőirtás okai ugyanazok, mint az Amazonas esőerdei esetében: a kiirtott erdőterületek kétharmadán házakat, nyaralókat, utakat, vasutakat és ipari létesítményeket építenek, míg egyharmada legelőkké válik vagy földművelésbe kezdenek rajtuk. Az erdők folyamatos pusztulása jelentős üvegházhatású gázkibocsátást eredményez. A jelenlegi erdőirtási ütem évi 2,6 millió tonna üvegházhatású gázkibocsátást eredményez, ami Norvégia teljes kibocsátásának 5 százaléka. Forrás: ABC Nyheter

  • Vedum nyíltan beszélt egészségügyi állapotáról

    Az SP vezetője, Trygve Slagsvold Vedum a párt országos ülését egy bejelentéssel kezdte: nyilvánosságra hozta, hogy sclerosis multiplexel diagnosztizálták. Elmondása szerint 2020 tavaszán és nyarán többször is szüksége volt orvosi ellátásra. Első alkalommal épp otthon volt a családjával, mikor egy este rosszul érezte magát. Egy aktív hét után hazament és azt tervezte, hogy Harry Pottert fog nézni a lányaival. Aztán hirtelen rosszul érezte magát, ezért kiment a mosdóba. Egy idő után a felesége utána ment, hogy megnézze minden rendben van-e, és a fürdőszoba padlóján fekve találta, és végül mentővel vitték a hamari sürgősségi osztályra. A tavasz folyamán még többször is előfordult nála hasonló, akut szédüléses roham. Nem sokkal később az orvosa közölte vele a rossz hírt: sclerosis multiplexben szenved. Vedom azt mondja, nem volt könnyű döntést hoznia arról, hogy nyilvánosságra hozza-e a betegségét vagy sem. A tanácsadói sem igazán tudták mit javasoljanak, azonban a felesége egyértelműen mellette állt abban, hogy nyíltan beszéljen betegségéről. Végül a feleségére hallgatott - mint mondja, ez mindig jó ötlet. Bár a betegség nem gyógyítható, megfelelő gyógyszerekkel jól karbantartható és a tüneteket is késleltetni lehet. Bár beszéde előtt voltak kétségei arról, hogy jó ötlet-e beszélni a betegségéről, de utólag visszagondolva úgy érzi jól döntött. Forrás: VG

  • Tom Cruise Svalbard-on forgat

    Március 16-án Tom Cruise megérkezett Longyearbyenbe a nyolcadik Mission: Impossible-film második részének forgatására, miután a film első fele is Norvégiában készült. Az indulás nem lett túl gördülékeny, ugyanis megtagadták a PolarX produkciós cég helikopterének a landolását Svalbardon, mivel ez ellentmond a Svalbardra vonatkozó környezetvédelmi törvénynek: minden svalbardi eseménynek az állatok és az emberek megzavarása nélkül kell történnie - mondta a helyi környezetvédelmi vezető, Kristin Heggelund. A törvény alapján a svalbardi kormányzó úgy vélte, hogy a motorhang ennek a követelménynek nem tenne eleget. A PolarX mintegy 40 svalbardi helyszínre kért leszállási engedélyt. A produkciós társaság fellebbezett a norvég környezetvédelmi minisztériumnál a döntés ellen, a válasz még nem érkezett meg. Azonban a helyi idegenforgalom örömmel üdvözli a filmforgatást, és képviselőjük, Christian Skottun szerint jó, hogy egy ilyen kicsi turisztikai célpont is vonzó lehet. Forrás: NRK

  • ChatGPT, avagy mi lesz a mesterséges intelligenciával Norvégiában?

    Minden jel arra mutat, hogy a mesterséges intelligencia (MI) és a chatbotok még hosszan velünk fognak maradni. Az Oktatási és Kutatási Minisztérium már azon gondolkodik, hogyan lehetne ezeket szabályozni. Az OpenAI még 2022 novemberében mutatta be a széles nyilvánosságnak az azóta számtalan komoly frissítésen átesett ChatGPT-t, ami olyan dolgokra is képes, hogy ha adsz neki egy feladatleírást, akkor egy teljes értékű akadémiai szintű szöveget ad neked vissza. Ez lehetőséget biztosít egy nehezen kiszűrhető csalásra. Josefine Stokland (25), Cathrine Christensen (26) és Cathrine Fagerland (25), három, a Stavangeri Egyetemen közgazdaságtant tanuló hallgató arra a kérdésre, hogy használták-e már a ChatGPT-t, kórusban vágják rá, hogy igen, a diplomamunkájuk megírásában nagy segítséget jelent a program. Christensen szerint a ChatGPT egy rendkívül hasznos digitális segédeszköz. Tom Ryen, a Stavangeri Egyetem IT és elektrotechnikai Intézetének vezetője érdekes kapcsolatban áll a mesterséges intelligenciával. Egyrészt dolgozik vele, másrészt pedig ő is az egyetem alkalmazottja. Felkereste a Társadalomtudományi Tanszék és a Pedagógiai és Bölcsészettudományi Tanszék vezetőjét, hogy megbeszéljék, hogy tudnak az MI használatához konstruktív módon hozzáállni. Ryen szerint a forráskritika és a jó ítélőképesség olyan fontos tulajdonságok, amelyeknek most még nagyobb hasznát fogják venni. Elmondása szerint léteznek programok, amelyekkel le lehet leplezni az MI alkotta szövegeket, de ezek sem 100%-ig pontosak, csak kb. 90%-ig. Ryen azon az állásponton van, hogy szerinte ez nem elég jó, és gyanúba keverheti a becsületes munkát végző hallgatókat is, ezért nem javasolja az ilyen programok használatát. Oddmund Løkensgard Hoel, az Oktatási és Kutatási Minisztérium államtitkára beszámolt arról, hogy a minisztériumban országos szintű irányelvek bevezetését fontolgatják. Szerinte fontos, hogy az egyetemek és a főiskolák összedolgozzanak, a minél egységesebb gyakorlat kialakítása érdekében, ugyanakkor nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy ennek a helyzetnek a kezelésére jogszabályokat vezetnek be. Azonban nem csak a felsőoktatásban téma a ChatGPT használata. A stavangeri St. Olav középiskola dolgozói abban reménykednek, hogy a chatbotok hasznosak lesznek az iskolai munkában. Inge Rykkje, az iskola tanára elmondta, hogy az eddig megszokott vizsgáztatás lassanként kőkorszakivá válik, hiszen az öt órás írásbeli vizsga nem ad a való életben hasznosítható készségeket. Egy másik járható út a több szóbeli vizsga lenne, azonban ez ismételten több munkával járna együtt. Ellen-Kristine Endresen Helgeland osztályvezető szerint egy jó megoldást kell találni arra, hogy hogyan lehet beépíteni az MI-t a tanításba. Szerinte a jövő ellen vívott szélmalomharc lenne, ha nekiállnának rendőrösdit játszani, és az után nyomozni, hogy ki használt ChatGPT-t. Anne Lise Fjeldså középiskolai tanár szerint annak elkerülése lenne a legfontosabb feladata az iskoláknak, hogy a diákok csalásra használják az új technológiákat. Hedda Birgitte Huse, a Norvégiai Oktatási és Képzési Igazgatóság munkatársa úgy véli, hogy a segédeszközök korlátozásával megtartott vizsgák egyre gyakoribbak lesznek az általános- és középiskolákban. Szerinte a segédeszközök korlátozása nem az egyetlen lehetséges megoldás, különösen úgy nem, hogy sokszor még segít is a diákoknak a tanulásban. Oddmund Løkensgard Hoel államtitkár szerint ugyan országos szintű irányelvekről már volt szó, de szerinte a főiskolákat és egyetemeket szabályozó törvények átírása még nem aktuális. Elmondása szerint a törvényben már szerepel, hogy hogyan kell a csalókkal szemben eljárni, azonban az már túlzottan merev lenne, ha azt is részletesen beszabályoznák, hogy mi minősül csalásnak. Tom Ryen, a Stavangeri Egyetem munkatársa szerint jó, hogy elkerülik a minisztériumi szintű szabályozást, azonban figyelemmel kell kísérni, hogy szükséges-e változtatni az előírásokon és a szabályokon. Az UiS (Stavangeri Egyetem – Universitetet i Stavanger) korábban megkérdezett közgazdászhallgatói saját elmondásuk szerint világosan és jól el tudják különíteni egymástól a csalást és a józan ésszel történő felhasználást. Cathrine Fagerland kifejtette, hogy a schmittelés (utalva a korábbi magyar köztársasági elnök, Schmitt „Plagi Pali” Pál esetére, aki plágiumbotrányba keveredett, és le kellett mondania) az csalás, de ha sikerül beleépíteniük a saját anyagukba az MI alkotta szövegeket, akkor az csak egy segédeszköz. Josefine Stokland arra kérte az oktatási intézeteket, hogy a ChatGPT-t ne démonizálják. Szerinte ez egy hiperszuper eszköz, ezért inkább a feladatokat és azok elkészítési módját kell megváltoztatni. Forrás: NRK

  • Késik az oslói új villamosok beszerzése

    Eddig csupán 21 darab új villamos érkezett a fővárosba a tervezett 87-ből. A spanyol beszállító, a CAF jelezte, hogy problémák vannak az új villamosok alkatrészeinek beszerzésével, és nem tudják, mikor tudják leszállítani a fennmaradó mennyiséget. Az eredeti tervek szerint 2024 végére 87 új villamosnak kell üzemszerűen működnie. A Sporveien projektmenedzsere szerint továbbra is ez a cél, azonban a világpiaci alkatrészhiány miatt azon is dolgoznak, hogy hogyan biztosítsák a már forgalomba helyezett 21 új villamos alkatrészeit meghibásodás esetén. Forrás: ABC Nyheter és Aftenposten

  • World Happiness Report 2023, a "boldogság-index"

    Forrás: World Happiness Report 2023 Immár 11. alkalommal adták ki az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózatának megbízásából a világ országainak boldogsági szintjéről készített jelentést. A mutató neve nem igazán tükrözi a jelentést, ugyanis nem boldogságot (életörömöt) vizsgál, sokkal inkább boldogulást. Már az ötödik alkalommal végzett Finnország az 1. helyen, Norvégia a 7. helyre került (tavaly a 8. volt), Magyarország az 51. helyet kapta, mint tavaly. A lista végén Libanon és Afganisztán áll. Az emberek boldogságának felmérésében a következő szempontokat veszik figyelembe: Az anyagi jólét az egy főre eső GDP alapján, ez a gazdaság teljesítményét jelenti. Az egyének mekkora társadalmi támogatásra számíthatnak, ha bajba kerülnek (segítenek-e a barátok, rokonok, hatóságok stb.). A születéskor várható egészséges élettartam hossza (az Egészségügyi Világszervezet Global Health Observatory adatai alapján) Az egyének mekkora szabadságot élveznek életük fontos döntéseiben (pl. mihez kezdenek az életükkel, milyen hivatást választanak). Az egyének mennyire nagylelkűek pl. jellemző-e az adakozás, a menekültek befogadása. A korrupció mértéke a társadalomban. A fentiek alapján elmondható, hogy egy komplex mutatóról van szó, ahol trendeket érdemes figyelni. A mutató azt fejezi ki, hogy mekkora eséllyel boldogulhat egy gyermek az élete során, ha például Pakisztánba születik, vagy Svájcba. Mennyire számít a szerencse, vagy az, hogy gazdag vagy szegény családba születik? Az első helyeken szereplő országokra a magas bizalmi szint jellemző, illetve erős középosztály. Azok a társadalmak, ahol magas a bizalmi szint, ellenállóbbak a nehézségekkel szemben, ami segíti a boldogulást (nem feltétlenül az életörömöt). Statisztikákból tudjuk, hogy a skandináv országokban például sokak küzdenek depresszióval. Vajon tényleg több a depresszióban szenvedő Norvégiában, mint Afganisztánban, vagy csak jobban és korábban diagnosztizálják és kezelik az eseteket? A boldogságnak sok definíciója van, a Chat GPT szerint például ez: Forrás: World Happiness Report 2023

  • Csúcstalálkozó az Északi-tengeren

    Március 17-én Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, Jonas Gahr Støre miniszterelnök és Anders Opedal, az Equinor vezérigazgatója az Északi-tengeren található Troll nevű gázmező A platformjánál találkozott. Ursula von der Leyen azt nyilatkozta, hogy Norvégia volt az az ország, amelyik kisegítette Európát az elmúlt kritikus időszakban. A Troll a világ egyik legnagyobb gázmezője, ezért kiemelt fontosságú feladattá vált az EU és a NATO számára, hogy megvédjék a gázmező infrastruktúráját. Støre a norvég gazdaság és ipar központi magjának nevezte a Troll mezőt. Néhány tény a Troll mezőről A gázmező az Északi-tenger északi részén található, körülbelül 65 km-re a hordalandi Kollsnestől. A mező 750 négyzetkilométernyi területen terül el. A legnagyobb gázfelfedezés az Északi-tengeren, és a norvég kontinentális talapzat teljes gázkészletének körülbelül 40%-át teszi ki. A gáztározók várhatóan további 70 évig fognak működni. A Troll a legnagyobb norvég olajmezők közé is tartozik: 2002-ben az olajkitermelés meghaladta a napi 400 ezer hordót. Von der Leyennek ez volt az első norvégiai látogatása 2011 óta, és most először látogatott el a Troll gázmezőre. Elmondta, hogy az EU számára Norvégia fontos partner, hiszen az ukrán háború óta Norvégia lett az EU legnagyobb földgázbeszállítója. A norvég olaj- és gázipari létesítményeket ezentúl az EU és a NATO kritikus infrastruktúraként fogja kezelni, és részei lesznek egy közös katonai munkacsoportnak. Jens Stoltenberg arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a NATO fokozottan jelen van járőrhajókkal és helikopterekkel az Északi-tengeren. Hozzátette, hogy ezek ugyan segítenek a lehetséges támadások kivédésében, azonban sosem lesz teljesen biztonságos az infrastruktúra, mert több ezer kilométeres vezetékekről van szó. Stoltenberg szerint Putyinnak be kell fejeznie a háborút, hogy megszűnhessen a fokozott készültségi szint. Forrás: NRK

  • Az Oda főnöke cáfolja, hogy a Kiwi a legolcsóbb

    Az év elején kialakult pánik a február elsejétől várható áremelkedés miatt meglehetősen jól jött a Kiwinek, főleg miután bejelentették, hogy ők nem emelnek, és ezzel sikerült rendkívül jó pozícióba kerülniük a versenytársakkal szemben. . Az ODA főnöke szerint rendkívül okos húzás volt ezt meglépni, azonban emlékeztet arra, hogy a Kiwi nem a legolcsóbb, hisz egész évben egyetlen ártesztet sem nyertek. Az Oda vezére azt állítja, hogy a Kiwi azért ejtette végül az áremelést, hogy azt a benyomást keltse a politikusokban, hogy ők igenis felelősséget vállalnak – és ezzel megakadályozzák, hogy a kormány az élelmiszerek és napi fogyasztási cikkek beszerzési és eladási ára közötti indokolatlanul magas különbségek (magas árrés) betiltását szorgalmazza. Az rendeletre vonatkozó javaslat háttere az élelmiszerpiaci versenyhelyzettel kapcsolatos aggályok. Nyilvánvaló, hogy az ODA-nak és a többi láncnak is magasabbak a beszerzési árai. A NorgesGruppen, amely egyben a Kiwi, a Meny és a Joker tulajdonosa is, messze a legnagyobb szereplő az iparágban. A Norvég Versenyhivatal 2019-es jelentése kimutatta, hogy a NorgesGruppenhez tartozó piaci szereplők sokkal olcsóbban vásárolhatnak élelmiszert olyan beszállítóktól, mint az Orkla és a Ringnes, mint a versenytársak, például a Coop, a Rema és az Oda. Egy újabb jelentés azt mutatja, hogy a különbségek 2021-ben valamivel csökkentek a 2017-es évhez képest. Az ODA főnöke szerint az, amit a Kiwi tett, csak azért volt, hogy befolyásolják a politikusokat, azonban hiszi és reméli, hogy a politikusok átlátnak ezen és észreveszik, hogy a nagy beszállítók így próbálják meg megállítani a szabályozást. A Kiwi kommunikációs vezetője, Kristine Aakvaag Arvin természetesen visszautasítja a vádakat. Forrás: VG

  • Figyelmeztetést kapott a kapus

    A norvég női kézilabda-bajnokság élvonalában a Vipers Kristiansand 18 győzelemnél jár 18 meccsen, miután március 8-án idegenben 36-31-re verték a második helyen szereplő Storhamar csapatát, ezzel 11 pontra növelve előnyüket az élen, amivel eldőlt, hogy az alapszakaszt ők fogják az első helyen zárni. A rangadón azonban volt egy kisebb incidens, miután a mérkőzés egyik játékvezetőjének, Charlotte Husomanovicnak figyelmeztetnie kellett a Vipers veterán kapusát, Katrine Lundét, hogy fogja már be a száját. A 42 éves kapuslegendát azután kellett figyelmeztetni, hogy meglehetősen hevesen tiltakozott csapattársa, Océane Sercien-Ugolin szerinte jogtalan kiállítása ellen. Lunde a TV2-nek nyilatkozva elmondta, hogy néha neki is bele kell szólnia az ítélkezésbe, és szerinte ez az, ami olyan nagyszerűvé teszi a kézilabdát. Ha a Vipers megnyeri a hátralévő négy meccsét, akkor ők lehetnek az első csapat a 2014/15-ös Larvik után, akik 22 meccsen 22 győzelemmel zárják az élvonal küzdelmeit. Forrás: VG

  • Az ukrán Truth Hounds szervezet kapja a Szaharov-szabadságdíjat

    A norvég Helsinki Bizottság 2023-ban az ukrán Truth Hounds nevű szervezetnek adta a Szaharov-szabadságdíjat. Azzal érdemelték ki ezt a kitüntetést, hogy háborús bűncselekményeket, illetve potenciális emberiség elleni bűncselekményeket dokumentáltak. - Fáradhatatlan dokumentációs munkájukkal a Truth Hounds vezető szerepet tölt be az igazság védelmében – mondta Berit Lindeman, a Helsinki Bizottság főtitkára. A Helsinki Bizottság egy sajtóközleményben azt írta, hogy a Truth Hounds szisztematikusan dokumentálja a háborús bűncselekményeket. Olyan tanúvallomásokat és bizonyítékokat gyűjtenek, amelyeket felhasználnak a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC), az ukrán hatóságok és más államok (így Norvégia is) irányítása alatt lefolytatott nyomozások során, az egyetemes joghatóság gyakorlásán keresztül. - Munkája során a szervezet nyilvános forrásokat (OSINT) használ. Emellett profi terepmunkát is végeznek. A Helsinki Bizottság támogatja a Truth Hounds dokumentációs munkáját, többek között azzal, hogy kifejleszt egy, a nyomozások során felhasználható, személyre szabott adatbázist. Ennek alapját az I-DOC szoftver képezi, amelyet partnerünk, a Case Matrix Network fejlesztett ki, és amely a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság tapasztalataira alapoz – írta a Helsinki Bizottság. Forrás: VG

  • Új aranylelet Odin nevével

    Norvég és dán kutatók megtalálták Odin nevét egy, a 400-as évek elejéről származó aranyleleten. Ebből következik, hogy a norrön mitológiát 150 évvel korábbra lehet datálni, mint azt eddig gondoltuk. Szerintem ez fantasztikus! Ez a felfedezés előrébb viszi a korszak tudományos értelmezését. Erről az időszakról mindeddig nem volt sok információnk, de most találtunk új szavakat és nyelvi elemeket, amelyek korábban kerültek rögzítésre. Ezzel jobban megismerhetjük ezen korszak vallási gyakorlatát – mondta Krister Vasshus stavangeri nyelvkutató az NTB-nek. A kutató a figyelemreméltó lelet értelmezésén dolgozik. Ez a 2020-ban a dániai Jyllandon talált Vindelevfunnet-aranykincs része, amely nagyjából egy kilónyi ókori ékszert és aranyat tartalmaz. Ezt a vaskorban, 1500 évvel ezelőtt ásták el. A leletben találhatóak régebbi tárgyak is, például olyan, aranyból készült lemezpénzek (más néven brakteáták), amelyeket a 400-as évek elejére datálnak. A brakteáták olyan pénzérmék, amelyeknek csak az egyik oldalán van írás, és ékszerként viselték őket. Az egyik aranybrakteátán található egy lenyomat egy királyról vagy fontos személyről, és ez a felirat olvasható rajta: „Ő Odin embere”. Ez azt jelenti, hogy az északi mitológia isteneit már a 400-as évek elején is ismerték, az eddig feltételezetthez képest 150 évvel korábban. Az ezelőtt ismert legkorábbi lelet, amely Odin nevét tartalmazza, egy, a dél-németországi Nordendorfban talált ruhacsat volt az 500-as évek második feléből. A Dániában talált legrégebbi lelet egy emberi koponyából készült amuletten található felirat, amely a 700-as évek elejéről származik. - Az ilyen felirat rendkívül ritka, talán ötvenévente egyszer találunk egyet. Úgy tűnik, hogy ezzel a nappal történelmet írtunk – mondta Vasshus, aki a skandináv nyelvtörténetre specializálta magát. A kutató a dániai Sagnlandet Lejre kutatóközpontban és családi parkban dolgozik. A központ feladata a történelmi ismeretterjesztés. A feliratot nehéz értelmezni, egyrészt a kopás miatt, másrészt, mert egy olyan nyelven íródott, amely az évszázadok során sokat változott. Ezen kívül a rúnák csupán 2-3 milliméteresek és a szavak nincsenek egymástól szóközzel elválasztva. - Ez a rúnafelirat a legnehezebb, amellyel a húsz éves runológiai munkám során találkoztam, de a felfedezés fantasztikus. Ez a világtörténelemben a legkorábbi említés Odinról – mondta Lisbeth Imer, a Nemzeti Múzeum nyelvkutatója. Úgy véli, hogy ezek a rúnák kulcsfontosságúak lehetnek más, ősrégi rúnafeliratok értelmezéséhez. Mivel a brakteátákon kis felület áll rendelkezésre, így általában kevés motívumot tartalmaznak. Ez lehet a király feje, egy korona, a király monogramja, vagy egy kereszt. Egész Észak-Európában nagyjából 200 feliratos brakteátát találtak. Azonban a legtöbb feliratnak nincsen jelentése. Általában rövid, valláshoz kötődő szavak szerepelnek rajtuk, vagy olyan feliratok másolatai, amelyeknek valaha volt értelmük, de a sokszori, pontatlan másolás következtében elvesztették azt. A Vindelevfunnet brakteátáinak felirata részben vastagabb és élesebb, mint általában. Egy másik, most megtalált pénzérmének van egy „ikertestvére” az 1852-es leletből. Ezen azonban sokkal kevésbé olvasható a lenyomat. Az újonnan megtalált érme segítségével könnyebben értelmezhetővé válik a korábbi lelet felirata. Egy harmadik brakteátának is megtalálták az „ikertestvérét” Fyn szigetén, 1689-ben. Korábban csak találgattak, hogy mi állhat az érmén, de most, hogy megtalálták az élesebb, olvashatóbb verziót, Imer és Vasshus korrigálni tudják a korábbi feltételezéseket. Forrás: Nettavisen

  • Stavangeri kiütés a rájátszásban

    A norvég jégkorongliga rájátszásának negyeddöntőiben mindegyik csapat, amelyik megnyerte az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc első két meccsét, a harmadik után is győztesen távozott. A címvédő Stavanger Oilers 13-0-ra ütötte ki a Lillehammert, a Vålerenga 6-2-re verte a Frisk Askert, a Storhamar 5-0-ra győzte le a Manglerudöt, a Sparta Sarpsborg pedig az ősi rivális Stjernent verte összességében simán 5-1-re. Ezek az eredmények azt jelentik, hogy a győztes csapatoknak már csak egy győzelem kell a rájátszás elődöntőjébe jutáshoz. Forrás: NRK

  • Egy 28 éves norvég a Forbes listáján

    A Forbes magazin közzétett egy listát, amely azokat a 30 év alatti személyeket sorolja fel, akik nagy társadalmi befolyással rendelkeznek. Ezen a listán található a 28 éves norvég-afgán Pamir Ehsas is, aki a “Brighter Tomorrow” nevű szervezet alapítója és vezetője. A szervezet egy digitális platformon keresztül afganisztáni gyerekeket oktat. Eddig kb. 800 főnek tudtak oktatást biztosítani, és a következő 5 évben kb. 10 ezer gyermeket szeretnének elérni. Pamir Ehsas jogi gyakornokként is dolgozik a Brækhus ügyvédi irodában. Úgy véli, hogy a listán való szereplés segíthet megnyitni az ajtókat a Brighter Tomorrow-projekt számára, így bizakodva tekint a jövőbe. Tavaly a “Skam” című norvég sorozat színésze, Iman Meskini került fel a Forbes listájára. Forrás: ABC Nyheter

  • Kik jutottak be az elődöntőbe?

    A norvég jégkorongliga rájátszásának negyeddöntőinek mind a négy párharca a lehető leggyorsabban, négy meccsen eldőlt. A Stavanger Oilers ugyan nem érte el a 10-es határt gólokban, de így is simán 8-1-re verte a Lillehammert, ezzel négy meccsen 36-3-as gólkülönbséget alakított ki a címvédő. A 2022-es döntős Storhamar gólparádét rendezett a Manglerud ellen (12-1 lett a végeredmény), a Sparta Sarpsborg viszont megszenvedett a Stjernen ellen, és csak 4-3-ra nyertek (a győztes találatot Emil Lundberg szerezte 5 perccel a vége előtt). A Frisk Asker nem adta magát könnyen a Vålerenga ellen, hiszen 2-4-ről kiegyenlítettek 4-4-re, ezután viszont a Vålerenga Mika Partanen és Thomas Olsen góljaival eldöntötte a meccset és 6-4-re nyert. Az elődöntők párosításai az alábbiak: Stavanger Oilers-Sparta Sarpsborg, Vålerenga-Storhamar. Forrás: VG

  • Norvégia légvédelmi rendszereket küld Ukrajnának

    Norvégia az Egyesült Államokkal együttműködve két komplett NASAMS légvédelmi rendszert ad Ukrajnának. A légvédelmi rendszer jelentősen javítja Ukrajna azon képességét, hogy megvédje városait és kritikus infrastruktúráját az orosz rakétatámadásoktól. Norvégia az ukrán személyzetet is kiképzi a rendszer karbantartására és üzemeltetésére. Bjørn Arild Gram védelmi miniszter elmondta, hogy Norvégia már ezelőtt is hozzájárult különféle kiegészítő eszközökkel és képzéssel az Egyesült Államok által korábban Ukrajnának adományozott légvédelmi rendszerekhez. Az ukrán infrastruktúra elleni folyamatos orosz támadások rávilágítottak arra, hogy tovább kell javítani Ukrajna légvédelmét. Gram ezen a héten Kijevbe látogatott, ahol Volodimir Zelenszkij elnökkel és Oleksii Reznikov védelmi miniszterrel is találkozott. A norvég védelmi miniszterre nagy hatással volt a látogatás, és elmondta, hogy a háborúnak óriási következményei vannak: több tízezer ukrán civil és katona vesztette életét, milliók kényszerültek elhagyni az otthonukat és az ország nagy része romokban áll. A norvég parlament nemrég hozott egy döntést egy többéves támogatási programról, amelyet Fridtjof Nansen norvég diplomatáról, tudósról és sarkkutatóról neveztek el. A Nansen-program keretén belül Norvégia évente 15 milliárd korona értékű támogatást nyújt Ukrajnának a 2023-2027 közötti időszakban. 2023-ban a támogatás felét katonai segítségnyújtásra fordítják. Forrás: Regjeringen

  • Kvenfolkets dag, a kvének napja: március 16.

    A kvén Észak-Norvégiában élő, nyelvi és történelmi kisebbség, melynek tagjai évszázadok óta élnek az országban, kultúrájuk a finn kultúrán, nyelvük pedig a finn nyelven alapszik. A 18. és 19.században Svédországból és Észak-Finnországból vándoroltak Norvégia északi részére, lélekszámukat 50-60 ezer fő közé teszik. Norvégiában négy finnugor népcsoport él: az erdei finnek, a számik, a kvének és a finn bevándorlók. A négy csoport közül a kvéneket és az erdei finneket nemzeti-etnikai kisebbségként, a finneket bevándorlóként, a számikat pedig őshonos népként ismerik el. A kvének napjainkban főként Troms és Finnmark megyében élnek. Érdekesség, hogy a kvén nyelv használatát 1936-ban betiltották, de 1997 óta ismét tanítják az iskolákban. A norvég hatóság sokáig kihaltnak hitték a nyelvet. A kvén egyike a balti finn nyelveknek, nyelvészeti szempontból a finn peräpohjai nyelvjárásához áll közel. A kvén kisebbségi nyelvként való elismerése 1998-ban történt meg Norvégiában. A kvének napjának dátumában 2014-ben állapodtak meg, azóta ünneplik március 16-án Norvégiában és Svédországban. Egy példa a kvén nyelvre, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának fordításából: “Kaikki ihmiset synnythään vaphaina, ja heilä kaikila oon sama ihmisarvo ja samat ihmisoikkeuet. Het oon saanheet järjen ja omatunnon, ja het piethään elläät toinen toisen kans niin ko veljet keskenhään.” “Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.” Forrás: Regjeringen, Kvener, Wikipedia

  • Közös nyilatkozat az afganisztáni nők és lányok helyzetéről

    A nemzetközi nőnap alkalmából számos ország, köztük Norvégia is közös nyilatkozatot adott ki, hogy felhívják a figyelmet az afganisztáni helyzetre, ami az elmúlt másfél évben nagyon sokat romlott az emberi jogokat tekintve. Az afgán nők és lányok nem járhatnak középiskolába, nem vehetnek részt a felsőoktatásban, és munkalehetőségeik is erősen korlátozva vannak. A nők és lányok emberi jogainak és alapvető szabadságainak teljes körű tiszteletben tartása, valamint egyenlő és értelmes társadalmi részvételük nemcsak önmagában cél, hanem előfeltételei a fenntartható gazdasági és politikai fejlődésnek, a társadalmi kohéziónak, a stabilitásnak és a békének Afganisztánban. Az aláíró országok elismerték az Iszlám Konferencia Szervezetének (OIC) 2022. decemberi nyilatkozatát, amely szerint a nők és lányok oktatáshoz való hozzáférésének megakadályozására irányuló döntés teljesen ellentétes az iszlám joggal. Komoly aggodalomra ad okot, hogy Afganisztán a világ egyik legnagyobb humanitárius válságát éli át, és milliók állnak az éhezés küszöbén. Becslések szerint körülbelül 28 millió afgánnak van szüksége humanitárius segélyre. A nyilatkozat végén arra szólították fel a tálibokat, hogy tartsák tiszteletben az állampolgárok jogait, teljesítsék az afgán nép és a nemzetközi közösség felé vállalt kötelezettségeiket, és vonjanak vissza minden olyan döntést, amely korlátozza a nők és a lányok emberi jogainak és alapvető szabadságainak gyakorlását. A közös nyilatkozatot aláíró országok: Ausztrália, Bahrein, Belgium, Bulgária, Kanada, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Japán, Szaúd-Arábia, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Dél-Korea, Spanyolország, Svédország, Svájc, Törökország, Egyesült Arab Emirátusok, Egyesült Királyság, Egyesült Államok és az Európai Unió. Forrás: Regjeringen

A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page