13. april 2025

2025. 15. hét
E heti szerkesztőink:
Pál Bettina, Orbán-Kereki Renáta, Vida Réka, Kovács Ádám
Északon a helyzet változatlan, és továbbra is mellőznünk kell szeretett főszerkesztő asszonyunkat, Hortobágyi Krisztinát (továbbra is puszil titeket, és azt üzeni, hogy viselkedjetek jól, különben mérges lajhárokkal fog megetetni minden renitenst). Addig is olvassátok eheti cikkeket, mert Norvégiában sem állt meg az élet. Mi jövő héten a húsvétra való tekintettel kicsit leállunk, majd az azt követő hétvégén térünk vissza.
A heti válogatás legjobb pillanatai:
Betti beszámolt a híres norvég jótékonyság és segítőkészség ékes példáiról
Réka egy igen különleges benzinkutat talált
Reni kiváló oknyomozó újságírói képességeiről tanúbizonyságot téve kiderítette, ki vitte el a Shell-kutakat
Ádámnak pedig ezen a héten (is) mellőznie kell Haalandot, mert továbbra is sérült. Viszont hírt hozott egy lejáró szerződésről, illetve egy óriásölő észak-norvég focicsapatról
Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát, ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra.
Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat, látogathatjátok Instagram-oldalunkat (Magyar-Norvég Galéria), illetve a Discord szerver is vár benneteket.
Jó olvasást kívánunk!

Ingrid Alexandra hercegnő befejezte sorkatonai szolgálatát
Ingrid Alexandra hercegnő lezárta 15 hónapos sorkatonai szolgálatát az Északi Brigád Mérnökzászlóaljánál, a Skjold táborban.
Elmondása szerint a leszerelés megható és örömteli pillanat volt egyben. A legnagyobb tanulság számára az volt, hogy különböző hátterű emberekkel kellett együttműködnie, ami sokat segített abban, hogy jobban megismerje önmagát is. Azt viszont még nem döntötte el, hogy a jövőben követi-e édesapja és nagyapja példáját, és folytatja-e katonai pályafutását.
Az ünnepélyes ceremónián mind a 47 leszerelő katona átvehette a védelmi alkalmassági érmét. Ez volt az első alkalom, hogy a Skjold táborban a királyi család valamelyik tagja tartott szemlét. Haakon koronaherceg büszkén nyilatkozott lányáról, és elismeréssel szólt minden katonáról, akik az ország biztonságáért dolgoznak. Kiemelte annak fontosságát, hogy fiatal nők és férfiak vállalják a sorkatonai szolgálatot.
Szolgálata során a hercegnő egy CV90-es harckocsi lövészeként tevékenykedett, a leszerelés napján pedig édesapjával együtt vezette a járművet. A nap során a katonák hídépítési bemutatót is tartottak a gyakorlótéren.
Lars Lervik, a hadsereg parancsnoka dicsérő szavakkal illette a hercegnőt, aki mostantól tartalékos státuszban marad. Véleménye szerint ez a szolgálat kiváló alapot nyújt ahhoz, hogy Ingrid Alexandra egy nap méltón tölthesse be az államfői szerepet.
A szolgálat komoly fizikai és mentális követelményeket támasztott, és századparancsnoka szerint a hercegnő éretten, hozzáértéssel és kiváló hozzáállással teljesítette feladatait.
A hagyományoknak megfelelően Ingrid Alexandra – majdani királynőként – a norvég hadsereg főparancsnoka lesz. Apja, Haakon koronaherceg, és nagyapja, Harald király is tábornoki és admirálisi rangot viselnek.
Sonja királyné, a hercegnő nagyanyja úttörő szerepet töltött be a katonai pályán: ő volt az első nő a norvég királyi családból, aki katonai rangot szerzett, és ezzel utat nyitott más nők számára is a hadseregben.
A leszerelési ünnepségen a katonák hűséget esküdtek a királynak és a hazának. A hercegnő és a zászlóalj négy százada együtt énekelte el a királyi himnuszt. A koronaherceg záróbeszédében megköszönte a katonák szolgálatát, és sok sikert kívánt nekik a jövőben.
Orbán-Kereki Renáta
Forrás: NRK
Átlagemberek is szeretnének részesedni a tromsøi turizmusból – Közösen vásárolnak lakásokat
Tromsøben új trend ütötte fel a fejét az ingatlanpiacon: baráti társaságok és családtagok állnak össze, hogy lakásokat vásároljanak, és azokat rövid távra, például Airbnb-n adják ki.
A Sparebank 1 Nord-Norge igazgatója, Gudrun Gulldahl szerint ezek többnyire átlagos jövedelmű emberek, akik ki szeretnék használni a város turizmusból fakadó lehetőségeit. A turisták folyamatos áramlása miatt jelentős bevételre lehet szert tenni kiadással.
Az NRK információi szerint egy kétszobás lakás Tromsø belvárosában akár 40 000 koronáért is kiadható havonta a főszezon idején. Az igazán ügyes bérbeadók akár 100 000 koronás havi bevételt is elérhetnek.
A legtöbb vásárló helyi lakos, de más országrészekből is – főleg Dél-Norvégiából – érkeznek érdeklődők, akik társulva fektetnek be, gyakran oly módon, hogy egyikük valahogyan kötődik az észak-norvég városhoz.
Ingrid Moe Albrigtsen ingatlanügynök szerint hatalmas az érdeklődés a lakásbemutatókon. Vannak, akik hosszú távra adnák ki a megvett ingatlant, mások kifejezetten rövidtávú, turisztikai célú bérbeadásban gondolkodnak. Egyre gyakoribb, hogy harmincas éveikben járó fiatalok közösen vásárolnak lakást befektetési céllal.
Az új gyakorlat miatt azonban a diákok nehezebb helyzetbe kerülnek. Ruth és Idunn több bemutatón is részt vettek, és úgy látják, a konkurencia miatt egyre nehezebb saját lakáshoz jutni. Ruth számára fontos lenne, hogy megengedhesse magának a saját lakást, azonban azt mondja, ha a kisebb lakásokat mind befektetők vásárolják fel rövid távú kiadásra, akkor a diákok és helyiek hoppon maradnak. Szerinte fontos lenne figyelembe venni, hogy Tromsø alapvetően egy diákváros.
Henning Lauridsen, az Eiendom Norge igazgatója elmondta: hasonló közös befektetési forma máshol még nem jellemző, de Tromsøben az Airbnb rendkívül népszerű. Úgy véli, ha a turizmus révén nő a kereslet, az akár ösztönözheti a lakásépítést is.
Pål Julius Skogholt, az SV városi frakcióvezetője ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a lakásokat elsősorban azoknak kellene elérhetővé tenni, akiknek valóban lakhatásra van szükségük. Bár szerinte nem probléma, ha valaki időszakosan kiadja üresen álló szobáját, az már súlyosabb kérdés, ha egész lakásokat vonnak ki hosszabb távra a bérlakáspiacról. Az SV országos szinten is szorgalmazza a rövid távú kiadások szigorúbb szabályozását.
Orbán-Kereki Renáta
Forrás: NRK
Több mint 100 év után eltűnnek a Shell benzinkutak
Szerdán leszerelték a Shell logóját az oslói groruddaleni benzinkútról, és a finn St1 lánc emblémáját helyezték a helyére, miután a finn vállalat az összes Norvégiában található Shell kutat átvette. Bár az St1 valójában már 2015-ben megvásárolta a kutakat, egy licencszerződés alapján eddig a Shell márkanevet használták.
Mostantól az St1 a saját logójával működteti tovább az összes állomást, mivel 2023 óta azon dolgoznak, hogy Észak-Európában egyetlen, közös márka alatt egyesüljenek kútjaik. Ez egy korszak végét jelenti, hiszen a Shell az 1910-es évek vége óta volt jelen Norvégiában.
Összesen 265 benzinkút kap új nevet és logót, beleértve az utak mellett található 264 állomást, valamint egyet a Hunderfossen családi parkban. Az átnevezés elsőként Østlandet és Trøndelag régiókban kezdődik, de az év végéig a teljes országban befejeződik.
A benzinkutak száma az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent. Míg 1969-ben közel 4500 kutat számoltak, most alig 1800 működik Norvégiában.
A St1 kutak leginkább arról ismertek, hogy teljesen automatizáltak, azonban azok a kutak, amelyek 2015-ben a Shell állomások felvásárlásával kerültek az St1 lánchoz, a régi formájukban működnek tovább, vagyis nem lesznek automatizáltak, tehát a kutak működése változatlan marad, csak a logó és az arculat lesz más.
A cég két éven keresztül készült a változásra. A St1 kiskereskedelmi igazgatója, Anita Sørlundsengen elmondta, hogy az alkalmazottakkal való beszélgetések során rengeteg nosztalgikus pillanatban volt részük.
A Shell állomások boltjai az évek során többféle néven futottak. Mostantól a St1 kutakon található boltok «Réal» néven lesznek ismertek Norvégiában. Az állomások arculatváltása nem lesz hatással a működésre, a benzinkutak a logócserék alatt is folyamatosan nyitva lesznek.
A Shell kutak boltjaiban elérhető termékkínálat – például a 98 oktános benzin – nem változik, és a híres mazsolás zsemléjük is megmarad, amit ezentúl új néven, «réal-zsemleként» vehetnek meg a vásárlók.
Orbán-Kereki Renáta
Forrás: E24
Norvégia első benzinmentes benzinkútja
https://www.vg.no/nyheter/i/pPkXR6/aapner-norges-foerste-bensinfrie-bensinstasjon
Az St1 energiacég hálózatába tartozó Marienlyst benzinkút csütörtökön nyitotta meg újra kapuit, ahol a hagyományos benzin- és dízeladagolókat elektromos gyorstöltőkre cserélték. A megnyitón Oslo polgármestere, Anne Lindboe (Høyre) is részt vett, aki szerint a felújított benzinkút egy jó példa arra, hogyan lehet a környezetbarát fejlesztéseket praktikus megoldásokkal ötvözni. Elektromosautó-fővárosként Oslónak több ilyen kezdeményezésre van szüksége, amelyek segítenek csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, miközben megkönnyítik a városlakók és az üzleti szereplők számára a mindennapokat.
A Marienlyst benzinkutat 1960-ban hozták létre. Az St1 kiskereskedelmi igazgatója, Anita Sørlundsen elmondta, hogy benzinkútjaikon az elmúlt években országszerte csökkentették a benzin- és dízeladagolók számát, amelyeket gyorstöltőkre cseréltek. Azonban ez az első alkalom, hogy az összeset elbontották, és ezentúl elektromos töltők, autómosó és egy kisbolt áll majd az ügyfelek rendelkezésére.
Az St1 jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy a korábban a Shellhez tartozó benzinkutakat átalakítsák, miután Finnországban, Svédországban és Norvégiában a Shell tevékenységeinek jelentős részét felvásárolták.
Vida Réka
Forrás: VG

Nyolc beteg érkezett Gázából orvosi kezelésre
https://www.regjeringen.no/no/aktuelt/norge-har-i-natt-tatt-imot-atte-pasienter-fra-gaza/id3096954/
2025. április 10-én nyolc palesztin gyermek érkezett Gázából Norvégiába, kísérőikkel együtt, hogy orvosi ellátásban részesüljenek. Espen Barth Eide norvég külügyminiszter elmondta, hogy Norvégia eddig összesen 18 beteget és 38 kísérőt evakuált a humanitárius program keretében.
Az evakuálás az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusán keresztül valósult meg, amelynek révén eddig 12 európai ország összesen 172 beteget és 379 kísérőt fogadott be. Eide külön köszönetet mondott Romániának, amely három alkalommal is saját repülőgépeivel segítette Norvégiát a betegek evakuálásában.
Norvégia a betegek és kísérőik befogadását szigorú ellenőrzési intézkedések mellett végzi, szoros együttműködésben a norvég hatóságokkal és az Oslói Egyetemi Kórházzal.
Pál Bettina
Forrás: Regjeringen
30 millió korona humanitárius segítség Mianmarnak
Mianmart március 28-án két erős földrengés sújtotta, amelyek következtében több ezer ember életét vesztette, és rengetegen veszítették el otthonukat. Az ország már a természeti katasztrófa előtt is komoly kihívásokkal küzdött: becslések szerint mintegy 20 millió ember szorult humanitárius segítségre, és a 2021-es katonai puccs óta tartó fegyveres konfliktus több mint 3,5 millió embert kényszerített otthona elhagyására.
Åsmund Aukrust nemzetközi fejlesztési miniszter bejelentette, hogy Norvégia 30 millió norvég koronával járul hozzá a földrengés utáni humanitárius segélyezéshez. A támogatást a Vöröskereszten és az ENSZ Világélelmezési Programján keresztül juttatják el a rászorulókhoz.
Pál Bettina
Forrás: Regjeringen

Egészségügyi személyzet nélküli otthonszülések
https://www.nrk.no/norge/planlagte-uassisterte-fodsler_-21-gjorde-som-helene-i-fjor-1.17373193
Tavaly 21 tervezett otthonszülés zajlott egészségügyi személyzet nélkül, ami növekedést jelent az előző évekhez képest.
Helene Brekkenes Clarke azok közé tartozott, akik 2023 februárjában úgy döntöttek, hogy segítő nélküli otthonszülést választanak. A második szülését otthonra tervezte, mivel az elsőt kórházban élte meg. Azért döntött ezen megoldás mellett, mert olyan zavartalan szülést szeretett volna, amely mind az anyának, mind a gyermeknek számos egészségügyi előnnyel jár. A tervezett segítő nélküli otthonszülése biztonságosnak bizonyult, és sikeresen zajlott le.
Az egészségügyi hatóságok hosszú ideje aggódnak a segítő nélküli otthonszülések miatt. Múlt héten ismét figyelmeztettek a kockázatokra, és hangsúlyozták, hogy az ilyesmit erősen ellenjavallják. 2024-ben 21 ilyen szülést regisztráltak, ami emelkedést jelent az előző évekhez képest, mivel 2020 és 2023 között összesen 20 ilyen esetet jegyeztek fel.
Liv Cecilie Vestrheim Thomsen, az FHI Orvosi Szülési Nyilvántartásának vezetője azt mondta, hogy bár az esetek száma kicsi, az esetszámok növekedése miatt figyelemmel követik ezt a tendenciát. Hozzátette, hogy egy szülés során bármikor felléphetnek komplikációk, és az ilyen esetekben az egészségügyi személyzethez való gyors hozzáférés életmentő lehet.
A statisztikák szerint 2024-ben 132 segített otthonszülés is volt, ami csökkenést jelent 2015-höz képest.A legtöbben, akik segítő nélküli szülést választanak, Østlandetben élnek. Tavaly egy baba halt meg egy segítő nélküli otthonszülés során. Helene Normann, a Norvég Egészségügyi Hatóság vezető szülésznője szerint az ilyen esetek súlyos aggodalmat keltenek, mivel nagy kockázatot jelenthetnek mind az anyára, mind a gyermekre.
A leggyakoribb komplikációk közé tartoznak a váratlan, nagymértékű vérzések, a méhlepényproblémák és a szülés közbeni repedések.
Az Egészségügyi Hatóság nemrégiben egy átfogó felmérést végzett a szülő nőkkel kapcsolatban, de sok kritikát kaptak, amiért a felmérésből kihagytak egy nagyobb csoportot – azokat, akik a nyáron szültek, illetve akik elvesztették gyermeküket. A felmérés eredményei alapján további kutatásokat fognak végezni.
Helene Brekkenes Clarke szerint minden nőnek alaposan mérlegelnie kell, mielőtt segítő nélküli otthonszülést választ. Úgy véli, mindenkinek alaposan utána kellene járnia, hogy a szülés milyen kockázatokkal járhat, és az információk alapján kell mérlegelnie, mi a legjobb döntés az adott helyzetben.
Orbán-Kereki Renáta
Forrás: NRK

Vége van, kicsi – legalábbis Larvikban
https://www.tv2.no/sport/h%C3%A5ndball/loke-slutter-i-larvik/17638139/
Mielőtt valaki elkezdene aggódni, nem arról van szó, hogy egy FIDESZ-közeli üzletember megvette a Larvik női kézilabdacsapatát. „Csak” annyi, hogy a szezon végén távozik az egyik legnevesebb játékos a csapattól. A most 42 éves Heidi Løke ezt az értesülést a TV 2-nek is megerősítette. Indoklása szerint azért döntött így, mert egy elfogadhatatlan szerződésajánlatot kapott. A korábban a Győri ETO-t és a Vipers Kristiansandot is erősítő 226-szoros válogatott kiválóság 2022-ben tért vissza a 19 norvég bajnoki címmel büszkélkedő klubhoz.
Idén az alapszakaszt a 3. helyen zárta a csapat, ezzel a 2017/18-as szezonban nyert ezüstérem óta most először végzett dobogón. Ez azt jelenti, hogy készülhetnek a rájátszás negyeddöntőjére, ahol a Fana lesz az ellenfelük a legjobb 4 közé jutásért. Løke csalódottsága érthető, hiszen azt az ígéretet kapta, hogy decemberben az asztalán lesz egy ajánlat. Ehhez képest csak április elején kezdődtek meg a tárgyalások. A veterán beálló szerint a klub rendkívül amatőr módon kezelte a helyzetet, illetve ez egy rendkívül tiszteletlen húzás a lejáró szerződésű játékosokkal szemben, akik emiatt nem tudnak előre tervezni.
Geir Anton Haga, a csapat frissen megválasztott igazgatósági elnöke szerint hamarabb rendezni kellett volna a szituációt, ugyanakkor senkit nem fog hibáztatni, mert a teljes helyzetről nincs elég információja. Haga ezt követően sajnálatát fejezte ki Løke és a csapat irányába, hogy ez lett a vége. A klub anyagi helyzete azonban korántsem rózsás, és maga a játékos is készen állt arra, hogy valamennyit csökkenni fog a fizetése. Ehhez képest az derült ki, hogy felére csökkenne a keresete, a 2011-es év legjobbjának választott játékosnak ez már nem fért bele, mivel 3 gyerek nevelése a világ egyetlen országában sem kimondottan pénztárcabarát tevékenység. Ráadásul ami még szomorúbbá teszi a történetet az az, hogy Løke kimondottan maradni szeretett volna Larvikban. Viszont az élet nem áll meg.
A világbajnok, EB-győztes, olimpiai aranyérmes beálló elmondta, hogy sok ajánlatot kapott külföldről és belföldről is, az egyiket már el is fogadta, azonban nem árulta el, hogy melyiket. Viszont arról beszámolt, hogy sokat el kellett utasítania a családi helyzete okán.
Kovács Ádám
Forrás: TV2
Újabb bodøi hőstett
Az ideálistól távol álló körülmények között fogadta a norvég bajnoki címvédő Bodø/Glimt az olasz Lazio csapatát a labdarúgó Európa Liga április 10-i negyeddöntőjében.
A norvég klub szabályosan lefocizta sokkal nevesebb riválisát, és végül 2-0-ra nyert, habár a helyzetek alapján sokkal nagyobb is lehetett volna a különbség. Az olasz La Gazzetta dello Sport Lazio-katasztrófát emleget, szerintük meglehetősen sima hazai siker született, a Bodø pedig az elejétől a végéig kézben tartotta a mérkőzést.
A Corriere della Sera szerint „szuperfeltámadásra” lenne szükség a római csapattól az április 17-i visszavágón. A lap még azt is hozzátette, hogy a jéghideg szél és hó nem indokolja, hogy Baroni tanítványai jobban lefagytak Észak-Norvégiában, mint a Windows 95 fénykorában. Már a meccs előtt biztos volt, hogy a norvég klubfutball egyik történelmi pillanatát láthatják a Glimt drukkerei, mivel korábban norvég csapat még nem szerepelt az Európa Liga legjobb 8 csapata között.
Az aranysárgában játszó norvégok középpályása, Patrick Berg a lefújást követően úgy nyilatkozott, hogy szerinte a csapat védekezésben és támadásban is közel tökéletesen teljesített. A meccs képét jól mutatja, hogy a bodøi csapatnak volt 18 kapuralövési kísérlete volt, míg a vendég Laziónak csak 6. A hazaiak mindkét gólját Ulrik Saltnes szerezte, az elsőt a 47., a másodikat a 69. percben. Saját teljesítményével alapvetően elégedett volt a 32 éves támadó, ugyanakkor úgy érzi, még legalább 1-et lőhetett volna.
Kjetil Knutsen vezetőedző kijelentette, talán túl nagy szavakat fog használni Saltnessel kapcsolatban, de szerinte ő egy valódi klublegenda. Az 56 éves szakember okos, és tudja, hogy a 2-0 a veszélyes eredmény, ezért elmondása szerint nem fognak hátradőlni és félvállról venni a visszavágót. Knutsen mester azt is hozzátette, hogy hihetetlenül elégedett játékosaival, akikben hihetetlen erő van.
Patrick Berg csapatkapitány az NRK-nak kifejtette, hogy ugyan jó helyzetből várhatják a visszavágót, ám az egy teljesen más meccs lesz, idegenben, más éghajlaton (az accuweather.com előrejelzése szerint Rómában április 17-én 19 fokos csúcshőmérséklet mellé viszonylag erős szél és záporok várhatóak), műfű helyett természetes gyeppel.
Az április 10-i meccsen Jens Petter Hauge már a 6. percben komoly helyzetbe került, azonban 14-15 méterről leadott lövését Christos Mandas kapus bravúrral védte. 30 perc játék után Ole Didrik Blomberg került helyzetbe, azonban rendkívül ügyetlenül ért labdába, és nem tudta vezetéshez juttatni a Bodø/Glimtet.
A második 45 percben azonban megtört a jég, a 47. percben Ulrik Saltnes talált be, Blomberg középre passzolt labdáját követően. A veterán támadó a 69. percben ismét feliratkozott a gólszerzők közé, miután Jens Petter Hauge parádés egyéni akcióját követően kiválóan passzolt a 32 éves csatárnak, aki átemelte a vendégek kapusát.
A mérkőzésen egyébként teltház volt, a jegyeket pillanatok alatt elkapkodták. A vendégszektorba is jutottak hazai szurkolók, mivel a Lazio drukkerei nem utazhattak Norvégiába. Történt ugyanis, hogy a Viktoria Plzen elleni nyolcaddöntőt követően a cseh csapat játékosainak címzett rasszista inzultusok miatt egy idegenbeli meccstől eltiltották az olasz klub rajongóit.
Kovács Ádám
Forrás: NRK