top of page

17. september 2023

MANO-MAGAZIN.png

2023. 37. hét

E heti szerkesztőink:

Hortobágyi Krisztina, Kékedi Anna, Kovács Ádám, Orbán-Kereki Renáta, Pál Bettina, Solberg Kajari Dia

Szép napot nektek, megérkeztünk a legújabb hírösszefoglalóval. És (sajnos) a hőmérséklet a habos kakaót/kávét indokolja, mint kiegészítő örömforrást.


Ne felejtsétek el követni a Magyar-Norvég hírek Facebook-oldalát, ahol hét közben további rövidhíreket is olvashattok, illetve a magazin hírei is megjelennek újra.


Ezen felül használhatjátok mobilos alkalmazásunkat, látogathatjátok Instagram-oldalainkat (Magyar-Norvég Galéria, és MaNo light), illetve a Discord szerver is vár benneteket.


Néhány hír a hétről:


  • Csempészbéka

  • Töltőpisztoly helyett polgármesteri lánc

  • Névtelen gyerekek

  • Vetélytársat kaphat Haaland


Jó olvasást kívánunk!


Belpolitika, gazdaság

A jobboldal nyerte a választásokat Oslóban



Az oslói városi tanács vezetője, Raymond Johansen csalódott a választási eredmény miatt, mert a konzervatív jobboldal (Høyre) szerezte meg a szavazatok többségét. A jobboldal a szavazatok 32,6 százalékát kapta a fővárosban, ami 7,2 százalékpontos növekedést jelent. Ezzel szemben a Munkáspárt (Ap) támogatottsága 1,5 százalékponttal, 18,5 százalékra esett vissza. Raymond Johansen 2015 óta volt az Ap, az MDG és az SV által alkotott városi tanács vezetője Oslóban.


Forrás: NRK

 

Nyílméregbékákat próbáltak Norvégiába csempészni


FOTO: TOLLETATEN
FOTO: TOLLETATEN

Egy ötven év körüli norvég férfi a világ egyik legmérgezőbb békájának 6 példányát próbálta Norvégiába csempészni. A vámosok egy Larvikba tartó autó hátuljában, műanyag dobozban fedezték fel a különleges importot egy rutinellenőrzés során. A dobozban hat darab nyílméregbékát találtak a vámosok, ami veszélyeztetett faj. 


Norvégiában teljes tilalom van érvényben a kétéltűek behozatalával kapcsolatban. Ennek nem az az oka, hogy mérgezőek, hanem az, hogy potenciális veszélyforrást jelentenek: egy rendkívül veszélyes gombás fertőzést terjeszthetnek. A norvég hatóságok attól tartanak, hogy ez a gombás fertőzés átterjedhet a vadon élő állatokra, ezért megelőző intézkedés miatt vezették be az importtilalmat. A békákat a brokelandsheiai Den Lille Dyrehage nevű állatkertben helyezik el.


Forrás: NRK

 

Veszélyben a Norvég Nemzeti Opera és Balettintézet



Norvég Nemzeti Opera és Balettintézetnek körülbelül 40 millió koronával kell csökkentenie az éves költségét, és ezen felül 25 ember elbocsátását is tervezik. A pénzügyi kihívásokról és a megszorításokról még a nyár elején tájékoztatták az Operaház dolgozóit. A megszorítások felét, 20 millió koronát a bérköltségek csökkentésével és létszámleépítéssel kívánják megoldani. Geir Bergkastet ügyvezető szerint sajnálatos és szomorú, hogy tehetséges munkatársaktól kell megválni. 


Forrás: NRK

 

Evakuálni kellett egy hulladékgyűjtő állomást



Szeptember 13-án egy nő érkezett az elverumi hulladékgyűjtő állomásra, ahol egy nem mindennapi tárgyat szeretett volna leadni. A nő garázstakarítás során bukkant egy régi gránátra, ami 30 centiméter magas és kb. 7-8 centiméter átmérőjű volt. A gránát valószínűleg a két világháború közötti időszakból származik. Bjørn Erik Jønsberg, a hulladékgyűjtő igazgatója azonnal elrendelte az állomás evakuálását, amíg a hatóságok hatástalanítják és eltávolítják a gránátot. 


Forrás: NRK

 

19 éves polgármester



A 19 éves Håvard Handeland már több éve a Munkáspárt (Ap) tagja. Ő lesz Norvégia valaha élt legfiatalabb polgármestere a Rogaland megyei Sauda településen. Az alpolgármesteri címet a jobboldali Paul Løyning kapta meg, aki Handeland tanára volt korábban. A helyi lap értesülései szerint a jelölőgyűlés előtt néhány nappal kérdezték meg tőle, hogy lenne-e a párt listavezetője és polgármesterjelöltje. A jelölőgyűlésen azonban nem vett részt, mert vakbélgyulladással kórházba kerül, de elfogadta a felkérést. A fiatal polgármester felmondta részmunkaidős állását a helyi Esso kútnál, hogy megkezdhesse a politikai karrierjét. Két nagy feladattal szeretne foglalkozni az elkövetkezendő időben: az ipar fellendítésével és az idősödő társadalom kérdésével.


Forrás: NRK

 

Mette-Marit beteg


FOTO: fri lisens
FOTO: fri lisens

Mette-Marit koronahercegnő szeptember 13-án megbetegedett, jelentette be a Királyi Ház.

A betegszabadság letöltése orvosi utasítások alapján történik, és egyelőre két hétben határozták meg, ugyanakkor fennáll a szabadság meghosszabbításának lehetősége.

A koronahercegnő tüdőfibrózisban szenved, ami egy időre korlátozhatja őt a hivatalos feladatai ellátásában.


A koronahercegnő így nem tud részt venni sem a királyi párral és a koronaherceggel együtt tervezett stockholmi látogatáson, amelyen Károly Gusztáv király uralkodásának jubileumát ünneplik jövő hétvégén, sem pedig a nyugati országrész megyéibe szervezett úton, azonban a koronaherceg a terv szerint el fog látogatni a megyékbe.


Forrás: VG



Norvégia támogatása a marokkói földrengés áldozatainak



Anne Beathe Tvinnereim nemzetközi fejlesztési miniszter jelentette be, hogy Norvégia 10 millió korona összegben nyújt gyorssegélyt a marokkói földrengés által leginkább sújtott területek lakóinak. A támogatást a Vöröskereszt és a Vörös Félhold humanitárius szervezeteken keresztül juttatják el a rászorulóknak, amiből élelmet, gyógyszereket és ideiglenes szállásokat tudnak biztosítani az áldozatoknak. Norvégia készen áll további segítségnyújtásra is, amennyiben a marokkói hatóságok ezt kérik. 


Líbia is súlyos természeti katasztrófával szembesült az elmúlt napokban. A Daniel nevű vihar súlyos árvízkatasztrófát okozott az ország északkeleti részében. A helyzet még nem teljesen átlátható, de Norvégia készen áll arra, hogy azonnali segítséget nyújtson a rászorulóknak, ezért szoros kapcsolatban állnak a líbiai humanitárius szervezetekkel.


Forrás: Regjeringen

 

Norvégia is hozzájárul Ukrajna újjáépítéséhez



Norvégia 1 milliárd koronát fektet be a Világbankba abból a célból, hogy mielőbb megkezdődhessen Ukrajnában a civil infrastruktúra újjáépítése. Ezzel a befektetéssel Norvégia hozzájárul ahhoz, hogy az ukrán otthonokban ismét korlátozás nélkül legyen áram, az oktatási intézményekben legyen elegendő tanár, és az állampolgárok hozzáférjenek az alapvető egészségügyi ellátási rendszerhez.


Forrás: NRK

 

30 éves az Oslói Megállapodás





30 éve, szeptember 13-án írták alá az Oslói Megállapodást, amelyben a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetője, Jasszer Arafat és az akkori izraeli miniszterelnök, Jichák Rabin megállapodást kötöttek. A kutatók most úgy vélik, habár a megállapodás diplomáciai vívmány volt, mégiscsak elfogadhatóbbá tette az izraeli megszállás tényét a világ szemében. Izrael ma a megszállt ciszjordániai területek 60%-át tartja szigorú ellenőrzés alatt, ellenőrzik a határokat és a légteret is. Jørgen Jensehaugen vezető kutató szerint, ha annak idején Norvégia túl nagy nyomást gyakorolt volna Izraelre, akkor nemet mondtak volna a megállapodásra.


Forrás: NRK



Körülbelül 300 gyerek nem kap nevet határidőn belül



Minden évben körülbelül 300 olyan norvég gyerek van, aki a keresztnevekről szóló törvényben foglalt határidő (féléves kor) előtt nem kap nevet.


A Folkeregisteret azonban ebben az esetben sem ad nekik véletlenszerűen nevet.

 - A Folkeregisteret senkinek nem választ nevet. Nem tudom, honnan származik ez a tévhit - mondta Roar Sellevoll, a Folkeregisteret osztályvezetője. 


Ami valójában történik azokkal a gyerekekkel, akik nem kapnak nevet, az az, hogy az édesanyjuk nevén regisztrálják őket. Ha például Kari Hansen gyermeke nem kap nevet, akkor a KariPike Hansen vagy a KariGutt Hansen nevet adják neki. Ezzel a névvel lehetségessé válik az, hogy nyilvántartásba vegyék a gyereket, és jogosult lesz óvodai és iskolai férőhelyre. 


Forrás: VG

 

Újra megnyílik a lovarda



A több évig tartó felújítás után a közönség számára is megnyílik a Királyi Kastély történelmi lovardája Oslóban. A hely a Szonja Királyné Kiállítóterem (Dronning Sonja Kunststall) része lesz.


- A királyi pár szeretettel várja az érdeklődőket a megnyitóra, amelyet a Nemzeti Balett legújabb előadásával ünnepelünk meg, a Királyi Gárda (Hans Majestet Kongens Garde) közreműködésével. Négy előadást lehet majd megtekinteni – írta a Királyi Ház.

A Dronning Sonja Kunststall 2016-ban nyílt meg, és kiállítások és koncertek helyszínéül szolgál.


Azzal, hogy a Lovardát – amely egy látványos, 800 négyzetméteres terem – rehabilitálták a Statsbygg és a Riksantikvaren segítségével, egy új, nagyméretű közösségi tér nyílik meg.

Az ősz folyamán több rendezvényt is szerveznek majd. A Lovardát Haakon király és Maud királyné építtette 1908 és 1911 között


- A helyiség éveken át üresen állt, azonban a több éven át tartó aprólékos felújítás után majdnem teljesen ugyanolyan állapotba sikerült helyreállítani a Lovardát, ahogyan az több, mint 100 évvel ezelőtt kinézett. A munka a Statsbygg és a Riksantikvaren együttműködésével valósult meg – jelentette be a Királyi Ház.


Forrás: Nettavisen




FOTO: fri lisens
FOTO: fri lisens

A hercegnő és a sámán frigyre lép A tervek szerint 2024. augusztus 31-én házasodik össze Märtha Louise hercegnő és Durek Verrett sámán. Az ünnepség látványos díszletek között zajlik majd a geiranger-i Hotell Union-ban.


- Hihetetlenül boldogok vagyunk, hogy Geiranger gyönyörű környezetében ünnepelhetjük szerelmünket. Sokat jelent számunkra, hogy egy olyan helyen gyűlnek majd össze szeretteink, ahol a történelem oly gazdag, és fantasztikus látványt nyújt a természet. Geiranger tökéletes hely, hogy megünnepeljük a szerelmünket. – áll a pár közös közleményében.


Geiranger látványos fjordjáról és drámai hegyeiről ismert. A Geiranger-fjord az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, és Norvégia gazdag kultúráját és természeti szépségét képviseli.


Märtha Louise hercegnő és Durek Verrett kapcsolata először 2019-ben vált ismertté, tavaly júniusban pedig eljegyezték egymást. Ugyanúgy, mint Erling Lorentzen, Johan Martin Ferner és Ari Behn, Durek Verrett is a királyi család részévé válik, amikor összeházasodnak, de a hagyományoknak megfelelően nem lesz címe és nem képviseli a királyi házat.


A királyi pár és a koronahercegi pár is gratulációját küldte Märtha Louise hercegnőnek és Durek Verrett sámánnak. Harald király hozzátette, hogy örömmel üdvözöli Dureket a családban, és alig várják, hogy együtt ünnepelhessék a nagy napot. 


Forrás: NRK



Új csillag születik?



Létfontosságú EB-selejtezőt játszott hazai pályán a norvég labdarúgó-válogatott szeptember 12-én Grúzia/Georgia legjobbjai ellen. A meccset Norvégia nyerte 2-1-re, ezzel életben tartva meglehetősen halvány 2024-es EB-esélyeit. A hazaiak góljait Erling Haaland (ki más?) és Martin Ødegaard szerezték. De a legnagyobb dicséretet nem ők kapták, hanem a két gólpasszt jegyző, mindösszesen 2. válogatott meccsén pályára lépő Antonio Nusa. A 18 éves ifjú tehetség ezzel két válogatottbeli szereplés után 1 gólnál és 2 gólpassznál tart.


A Club Brugge játékosa a lefújás után a TV2-nek nyilatkozva elmondta, hogy hihetetlenül örül a győzelemnek. A TV2 szakértője, Jesper Mathisen kiemelte Nusa második gólpasszát, amit Ødegaardnak osztott ki. Elmondása szerint még szinte soha nem látott az Ullevaalban ilyen elképesztően jó megmozdulást. Nusa a TV2 további kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a cseleket és az egyéb megmozdulásokat a YouTube-ról tanulta meg rengeteg gyakorlás után, és ő is ezt szokta javasolni másoknak, hogy ott keresgéljenek. Amikor meg a példaképeiről kérdezték, három klasszist emelt ki, mégpedig Ronaldinhót, Ronaldót és Neymart. 


Nusa 70 percet töltött a pályán, és amikor lecserélték, az Ullevaal közönsége tapsviharral ünnepelte a teljesítményét. A válogatott szakvezetője, Ståle Solbakken is elismerően nyilatkozott a fiatal tehetségről. Szerinte pont egy ilyen típusú játékos hiányzott a válogatottból, aki ennyire jó az 1v1-es helyzetek megoldásában, és még rengeteg örömet fog okozni a norvég válogatott szurkolóinak.


Forrás: TV2

 

Repülőrajtot vett a Vålerenga


FOTO: vif-hockey.no
FOTO: vif-hockey.no

A norvég jégkorong-bajnokság élvonalának első fordulójában a Vålerenga hazai pályán fogadta a Frisk Asker együttesét, és végül rendkívül sima győzelmet aratott. A zsúfolásig megtelt Jordal Amfi közönsége azonban a meccs elején nem azt kapta, amit várt, ugyanis a vendég Asker szerzett vezetést Anton Holm révén 6 és fél perc játék után, a hazaiak azonban még a harmadban kiegyenlítettek Johan Henrik Oscar Eriksson 18. percben szerzett góljával. 


A Vålerengának egészen a 37. percig kellett várnia a vezetés megszerzésére, ekkor Martin Røymark köszönt be, és 2-1-re módosította a mérkőzés állását. Három perccel az utolsó harmad kezdete után Mathis Olimb révén 3-1-re ellépett a hazai csapat, a kegyelemdöfést a finn Mika Partanen vitte be a mérkőzés 51. percében, beállítva a 4-1-es végeredményt. A Frisk Askernek ezen az estén semmi nem jött össze, ugyanis az 52. percben Tobias Johansen Breivold, a hazaiak kapusa kivédte Tobias Lindström büntetőjét. 


A Vålerenga-Asker összecsapás azonban nemcsak szurkolókat vonzott szép számban, hanem a TV2 értesülései szerint több NHL-csapat játékosmegfigyelője is a helyszínen tekintette meg a találkozót. Ennek oka a Vålerenga csapatát erősítő 17 éves védő, Stian Solberg, akinek jó esélye van arra, hogy elkeljen az észak-amerikai profi jégkorongliga 2024-es draftján. A TV2 cikke egy csapatot, az NHL történelmének legsikeresebb csapatát, a 24-szeres Stanley-kupa győztes Montreal Canadienst nevezte meg konkrétan, hogy játékosmegfigyelőt küldtek a meccsre. 


A másik szeptember 15-i mérkőzésen a címvédő Stavanger Oilers 4-0-ra verte a Ringerike Panthers csapatát. 


Forrás: VG

 

Carlsen sima sikere



Norvégia egyes számú sakknagymestere szabályszerű gálaelőadást rendezett a Speed Chess Championship névre hallgató villámsakk-tornán, miután a szeptember 15-i negyeddöntőben 20,5-9,5-re verte összesítésben Jan Nepomnjasjtsjijt. Carlsen ellenfele a jövő heti elődöntőben a filippínó-amerikai Wesley So lesz. A Speed Chess Championship keretein belül a világ 16 legjobb villámsakkozója mérkőzik meg az alábbi rendszer szerinte: Először 90 percben 5+1 (5 perces meccsek, plusz 1 másodperc minden egyes lépésre), aztán 60 percben 3+1 és végül 30 perc 1+1. 


Forrás: NRK

 

Figyelmeztetés Haalandnak



Pep Guardiola, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Manchester City vezetőedzője megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját. A spanyol szakvezető elsősorban a csapat jobbhátvédjéről, Kyle Walkerről szóló kérdéseket kapott (Walker a héten hosszabbította meg a szerződését 2026 nyaráig). Guardiola kiemelte, hogy Walker egyre ügyesebben bánik a labdával és egyre gólerősebb lesz. Ezután a spanyol mester tréfásan figyelmeztette Haalandot, hogy a City jobbhátvédje hamarosan komoly kihívója lehet, és a norvég gólgyáros jobban tenné, ha odafigyelne a nem várt konkurenciára. 


Forrás: Dagbladet


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page