Farouk Al-Kasim története, aki segített a norvég olajipar megszületésében

Egy iraki geológus különleges története, aki segített a norvég olajipar megszületésében.

harald3.jpg

Kőolaj: a kőzetek pórusaiban felhalmozódó folyékony szénhidrogén, elhalt egysejtű élőlények anaerob bomlásterméke.


Előzmények

1958-ban a norvég Geológiai Intézet arról számolt be a kormánynak, hogy a kontinentális talapzat valószínűleg nem gazdag fosszilis energiahordozókban. Néhány évvel később, 1963-ban egy amerikai cég, a Phillips Petroleum egy ajánlattal kereste meg a norvégokat. A kutatási és kitermelési jogáért cserébe havonta 162 ezer dollárt ajánlottak fel. Bár ekkor Norvégia még alig tudott valamit az olajiparról, a kormány visszautasította ezt az ajánlatot, fenntartva a lehetőségét, hogy később több szereplő is versenyezhessen a jogokért.


A kezdetek

Az iraki születésű Farouk Al-Kasim 18 évesen ösztöndíjat kapott a londoni Imperial College intézményébe, hogy kőolajgeológiát tanuljon. Londonban megismerkedett egy norvég au pairrel, Solfriddal, akit feleségül vett. 1957-ben tért vissza Irakba a családjával. Három gyermeket nevelnek, azonban az egyik fiuk egészségügyi problémával (gyermekkori agyi bénulással) született, ami folyamatos aggodalmat okozott a család számára. Végül Al-Kasim úgy döntött, hogy feladja a karrierjét az Iraki Olajipari Vállalatnál, hogy fia esélyt kaphasson egy jobb minőségű életre. Tudta, hogy a baszrai felső-középosztálybeli életüknek örökre vége. Azt viszont még nem sejtette, hogy mi vár rájuk Norvégiában.

Egy új élet kezdete

Miután megérkezett Oslóba, várnia kellett az esti vonatra, hogy eljusson felesége szülővárosába. Úgy gondolta, hogy ellátogat az Ipari Minisztériumba, hogy kiderítse, van-e számára olajipari álláslehetőség Norvégiában. Al-Kasim azonnal felkeltette a minisztériumi tisztviselők érdeklődését, kérdések záporoztak felé, hogy kőolajipari mérnök-e, dolgozott-e geológusként, hol tanult, stb. Gyakorlatilag egy rögtönzött állásinterjúvá vált a beszélgetés.

Nem sokkal később a minisztérium tanácsadói munkát ajánlott fel részére. Fő feladata az északi-tengeri kutatási eredmények elemzése volt. Érdekesség, hogy bevándorlóként magasabb fizetése volt, mint az akkori norvég miniszterelnöknek. Norvégia tudta, hogy az olaj utáni álom rémálommá válhat, mert könnyen függővé válhat az ország a természeti erőforrástól. Venezuelában elhatalmasodott a korrupció miatta, Szaúd-Arábiában pedig inkább azt kívánták, bárcsak vizet találtak volna kőolaj helyett. További probléma, hogy a beáramló kemény valuta inflációt okoz, csökkenti a termelékenységet más iparágakban (ahogyan az Hollandiában történt a gáztermelés megindulása után), az állami intézmények korrupttá válhatnak, és a kormányok könnyen elpazarolhatják a hirtelen jött bevételt.


A fekete arany felszínre kerül

A kezdeti próbálkozások kudarca után a külföldi olajtársaságok kezdték elhagyni Norvégiát. A Phillips Petroleum is erre készült, de 1969 szeptemberében az egyik fúrásuk nagy mennyiségű olajat fedezett fel. Az Ekofisk mezőt a világ egyik legnagyobb tengeri olajmezőjének bizonyult, és a következő években több, hasonló nagyságrendű felfedezés követte. Norvégia szinte egyik napról a másikra szénhidrogén-nagyhatalommá változott. Ma a világ tizedik legnagyobb nettó olajexportőre és a negyedik legnagyobb nettó földgáz exportőre.

A kőolajjal együtt felmerülő új kihívásokat Al-Kasim pontosan ismerte, és részletes elemzést készített róluk a kormány számára. Óva intette Norvégiát attól, hogy azokba a hibákba essen, mint a legtöbb más olajexportőr ország, és a kitermelés hatékonyságának növelésére, világszínvonalú kutatásokra és technológiafejlesztésre biztatott.

Összefoglalva tehát az igazi teljesítmény nem az olaj felfedezése, hanem az új gazdasági helyzet kezelése volt. Norvégia ugyanazzal a dilemmával szembesült, mint más új olajtermelő országokasztalata: ha átengedik a kitermelést magáncégeknek, az állami bevétel túl alacsony és véges lesz. Ha mindent államosítanak, úgy az olajszektor átpolitizálódik, megszűnik a verseny, és az emberek korrupttá válhatnak. Al-Kasim azt hangsúlyozta, hogy meg kell találni a kettő közötti egyensúlyt.


A Statoil (ma Equinor) születése és a jelenkor

Al-Kasim maga is részt vett az újonnan induló olajipar szervezeti kereteinek kidolgozásában. 1971-ben minisztériumi tisztviselőkkel együtt elutazott egy erdei faházba, ahol a külvilágtól elzárva elkészítették azt a javaslatot, amit később a parlament elé terjesztettek, majd törvénybe iktattak. Ezzel létrehozták szabályozó hatóságként a Norvég Olajipari Igazgatóságot (Oljedirektoratet), és a nemzeti olajtársaságot, a Statoil-t (mai néven Equinor-t).

A norvég modell trükkje az volt, hogy megőrizte a szektor versenyképességét és szakértelmét azáltal, hogy gondoskodott arról, hogy a szabályozó hatóság valóban független legyen. Az egymást váltó kormányok következetesen ragaszkodtak ahhoz, hogy a vállalatok a lehető legtöbb beruházást hajtsák végre, alkalmazzanak új technológiákat, és az ezt nem vállaló cégektől visszavonják a koncessziókat. Az al-Kasim által szorgalmazott technikai megoldások, így a vízbesajtolás és a vízszintes fúrások tették lehetővé, hogy Norvégia az olajmezők készleteinek 45%-át termelje ki, miközben világátlagban ez az arány csak 25% volt. Norvégia máig az egyetlen jelentős olajtermelő ország a világon, ahol az állam és magánszektor hatékonyan, egyenrangú partnerként működik együtt.

1990-ben létrehozták az Olajalapot (Oljefondet), ahol 1996 óta gyűlnek az állami olajbevételek. Az olaj utáni korszakra már több mint 11 ezer milliárd korona összegű vagyon gyűlt össze, amiből később is finanszírozni tudják a nyugdíjakat és egyéb jóléti kiadásokat. A pénz kb. 45%-a közvetlenül az olajbevételekből, a többi a befektetések hozamából származik. Az aktuális piaci értéket a Norges Bank oldalán lehet követni. A norvég nemzeti olajtársaság, a ma 67%-os állami részesedésű Equinor továbbra is versenyképes szereplője az olajpiacnak.



A norvég kormánynak van egy segélyprogramja, az Oil for Development (OfD), melynek célja, hogy segítse az olajban gazdag, de egyébként szegény országokat a természeti erőforrásaik kezelésében. Érdekes kontraszt, hogy Norvégiának annak idején egy fiatal iraki segített, hogy az amerikai olajtársaságok ne vegyék át az irányítást az olajszektor felett.

A ma 88 éves geológus 2012-ben Szent Olav érdemrendet kapott, ami a legmagasabb polgári kitüntetést Norvégiában, nevét azonban kevesen ismerik.




Aki szeretné még olvasni az olajiparról és annak hatásáról, annak ajánljuk a "Beyond the fjords" anyagát.


Forrás: Nettavisen, Financial Times, Wikipedia

Forrás: Nettavisen, Financial Times, Wikipedia

Szerző: Pál Bettina
Lektor: Uhrin András