top of page

Véget ért a norvég férfi kézilabda-válogatott számára a szereplés



Az már korábban eldőlt, hogy nem jön össze az elődöntőbe jutás, a svédek elleni tétnélküli meccs így alakult. Egyébként köszönöm szépen mindenkinek a figyelmet (az olimpiai selejtezőről még nem 100%, hogy írni fogok, majd eldöntöm):


Miután Dánia alaposan átgyalogolt a norvég férfi kézilabda-válogatotton (illetve a norvég drukkerek érzésein is), Norvégia legjobbjai január 23-án már egy tétnélküli meccsen léphettek pályára a már biztosan elődöntős Svédország ellen. Az előzetes várakozásokkal ellentétben ezúttal a norvégok léptek fel harciasabban, és köttbullart csináltak kék-sárga szomszédaikból. A mérkőzés végeredménye 33-23 lett, de nem a svédek javára.


A január 24-i meccsek eredményétől függött, hogy Norvégia 9. vagy 10. lesz. Mivel a norvégoknak ezen ponton kivételesen szerencséjük volt, ezért végül a 9. helyen zárták a németországi tornát. Azonban a norvég csapat a 2014-es EB óta nem taknyolt ekkorát. Mondjuk akkor ennél nagyobbat, mert csak 14-ek lettek.


Ole Erevik szakértő kifejtette, hogy szerinte lehetetlen volt, hogy Norvégia ennél is jobban játsszon, mint ahogy azt tették a svédek január 23-i alapos befenyítése alkalmával. Szerinte is (és szerintem is), ha Norvégia így is tud játszani, akkor miért nem játszottak így Portugália és Szlovénia ellen. A szakértő kérdésére válaszolva: Szerintem leginkább azért, mert arra az időszakra a komplett csapat szabadságot vett ki, és a Bahamákon szürcsölgették a piña coladát. A meccsekre pedig maguk helyett felküldték a demóverziójukat.


A Viaplay alkalmazásában álló Joachim Boldsen is alaposan megszakértette a meccset. Szerinte leginkább az volt a kérdés, hogy az EB-t követően képesek lesznek-e a norvég játékosok tükörbe nézni. A válaszom erre egy határozott igen, mivel a látásuk teljes épségnek örvend. És még is láthatják önmagukat a tükörben, mivel legjobb tudomásom szerint kereken 0 vámpír erősíti a norvég válogatottat (a legenda szerint a vámpírok nem láthatják magukat a tükörben, mivel nincs tükörképük). Szerinte az is segítette a norvégokat, hogy a svédek max. 60%-on pörögtek, és fejben már az elődöntőben voltak, a január 23-i meccsen pedig csak a klónjaik játszottak helyettük. A norvégoknál nem játszott Sander Sagosen, aki egy kisebb sérülést is összeszedett.


A meccs eleje úgy hullámzott, mint a Csendes-óceán tájfunszezonban vagy tenger alatti földrengések után, de végül Norvégia a kezébe vette az irányítást. Az első félidőben különösen Alexander Blonz villogott, aki 6 labdát dobott a kapura, amiből 6 gól született. Ole Erevik szakértő a szünetben kijelentette, hogy az egész EB-t figyelembe véve a 23 éves balszélső volt a norvégok legjobbja. Ennek is köszönhetően Norvégia 15-12-re vezetett a szünetben, a második 30 percben pedig úgy nyúltak el a svédektől, mint a frissen szétrágott rágógumi. A vége 33-23-as norvég siker lett, a korábban megénekelt Blonz pedig végül 11 góllal zárta a meccset, ezzel ő lett az egész mérkőzés legjobb játékosa. Kristian Kjelling, aki szintén a Viaplay-en szokott szakérteni, azt a rövid és velős konklúziót vonta le, hogy ő jelenti a norvég válogatott jövőjét, legalábbis ami a balszélső posztot illeti.


A norvég válogatott következő nagyobb megmérettetésére 2024 márciusában fog sor kerülni, akkor az olimpiai selejtezőn Norvégia az alábbi ellenfelekkel fog megküzdeni: Egyiptom (előző VB 7.), Szlovénia, és az afrikai kontinenstorna 3. vagy 4. helyezettje. A helyzetet viszont bonyolítja, ha Egyiptom megnyeri az Afrika-bajnokságot, akkor automatikusan kijutnak az olimpiára. Ezzel pedig akkora megborulás veszi kezdetét, mint egy jobban sikerült estén. Ugyanis Magyarország ezzel átkerülne a norvégok mellé a 3. selejtezőcsoportba, a magyarok helyét a 2.-ban Horvátország venné át, Szlovénia pedig az előző VB 10. helyezettjeként az 1. csoportba helyezné át magát. A 3. csoportba így még becsatlakozna Portugália, a 2.-ba pedig az EB 8. Ausztria. Vagy valami ilyesmi, legalábbis a Wikipédia szerint. Összességében egy dolog fix, az hogy semmi nem biztos. Azt leszámítva, hogy Norvégia a 3-as számú olimpiai selejtezőcsoportba kerül.


Forrás: VG

2 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

コメント


bottom of page