
- Tudom, hogy a stockholmi Korán-égetés erős reakciókat váltott ki Törökországban. Megértem és átérzem a fájdalmukat - mondta Stoltenberg a Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatón. - A szent könyv elégetését borzalmas cselekedetnek tartom - tette hozzá.
Stoltenberg csütörtökön Törökországban járt, hogy meglátogassa a földrengés sújtotta területeket. Találkozott Recep Tayyip Erdogan elnökkel is, akivel többek között Finnország és Svédország NATO-tagságáról tárgyaltak, amelynek jóváhagyását Törökország megtagadta.
Törökország több követelményt állított fel Svédországgal szemben, ha csatlakozni akar a szövetséghez. A két ország közötti konfliktus akkor érte el tetőpontját, amikor a szélsőjobboldali politikus, Rasmus Paludan felgyújtotta a Koránt a stockholmi török nagykövetség előtt.
- Svédországnak fel kellene adnia a próbálkozást. Nem fogunk igent mondani a NATO-tagsági igényére, amíg engedélyezik a Korán elégetését - mondta Erdogan.
Utalt arra is, hogy Finnország belépését jóvá fogják hagyni, de Svédországét nem.
Stoltenberg azt mondta, hogy Törökországon áll, hogy mindkét ország csatlakozását elismeri-e, vagy csak az egyikét, de hozzátette, hogy itt az ideje, hogy mindkét országot felvegyék a szövetségbe. Çavuşoğlu azonban más állásponton van.
- Törökország aggodalmait nem lehet figyelmen kívül hagyni - mondta.
Törökország többek között azt várja el Svédországtól, hogy kiadják azokat az embereket, akik a török hatóságok szerint összefüggésben állnak a Kurdisztáni Munkáspárttal és a Gülen-mozgalommal.
Stoltenberg csütörtökön továbbutazik a földrengés által sújtott területekre.
- A törökországi földrengés a leghalálosabb katasztrófa, amely egy NATO-tagországot érintett a szövetség megalapítása óta. A NATO nevében szeretném kifejezni részvétemet Törökország népe iránt, és azon családok felé, akik elvesztették valakit, vagy megsérültek - mondta a NATO elnöke.
Forrás: TV2
Comments