top of page
Keresés

Sajtótájékoztató az ukrán menekültek befogadásáról



A kormány számos intézkedést javasol annak biztosítására, hogy az önkormányzatok felkészülten tudják fogadni a Norvégiában átmeneti védelemben részesülő ukránokat. "Ez nagyon sokat követel az önkormányzatoktól, a munka világától, az önkéntesektől és mindannyiunktól." - mondta a március 25-i sajtótájékoztatón Jonas Gahr Støre miniszterelnök.


Az önkormányzatokat arra kérték, hogy 35 ezer menekültet fogadjanak be ebben az évben. Norvégia kollektív védelmet nyújtott az ukrán menekülteknek, ami azt jelenti, hogy amikor csak lehet, hazautaznak, de Norvégiában garantált a biztonságuk. A gyerekeknek iskolába és óvodába kell járniuk, a diákoknak lehetőség szerint a norvég oktatási intézményekben kell folytatniuk tanulmányaikat. Støre szerint a felnőtteknek a lehető leghamarabb munkába kell állniuk, és aktívan részt kell venniük a társadalomban. Annak érdekében, hogy az önkormányzatok képesek legyenek ilyen rövid időn belül érkező nagyszámú menekültet befogadni, a kormány fontolóra veszi a törvények és rendeletek módosítását, kiigazítását. A befogadóhelyek biztosítására 5 milliárd koronát fordítanak.


Forrás: Regjeringen



 
 
 

Comentários


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page