Pártkalauz 2025
- Bettina Pal
- jún. 16.
- 2 perc olvasás

Az NRK megjelentette a Pártkalauzt, az idei őszi parlamenti választásokhoz kapcsolódó harmadik digitális szolgáltatását.
Az NRK 2021-ben készítette az első Pártkalauzt (Partiguiden), azzal a céllal, hogy egységes áttekintést nyújtson a választóknak arról, hogy az egyes politikai pártok mit képviselnek.
Míg a választási iránytűk (valgomatene) „tesztek”, addig a Pártkalauz egyfajta politikai kézikönyvnek tekinthető.
A két szolgáltatás együttesen nyújt segítséget a közönségnek a döntéshozatalban az ez évi parlamenti választások során.
- A Pártkalauz 2025 a korábbi verzióknál világosabban mutatja meg az egyes politikai pártok közötti különbségeket. Egy másik újdonság az idei kiadásban, hogy párosával is összeveti a pártokat az úgynevezett „Pártcsatákban” – mondja Laurie MacGregor az NRK választási projektvezetője.
A Pártkalauz három része
Politika
Az első részben, a Politikában, a korábbiaknál világosabb módon mutatják be a kilenc legnagyobb parlamenti párt véleményében mutatkozó különbségeket, 16 aktuális téma kapcsán.
- Minden témánál kiemeltünk egy-egy kérdést, - kettő-négy válaszlehetőséggel -, melyekben a pártok megosztottak. Reméljük, hogy ezekkel az áttekintésekkel a választók könnyebben, gyorsabban átlátják, hogy az egyes témákban az egyes pártok mit képviselnek – mondja MacGregor.
A pártoknak lehetőségük volt beleszólni, hogy mely ügyeket gondolják fontosnak a választások előtt. A kiadvány tartalmát is átolvashatták és kiigazítást kérhettek kiadás előtt.
Összehasonlítás
Az egyik az újítások között az idei Pártkalauz kiadványban, a pártok párosával történő összehasonlítása. A jelenlegi parlamenti pártok és a parlamenten kívüli pártok is szerepelnek ebben a fejezetben. Miben egyeznek és mik a főbb különbségek? Erre keresik itt a választ.
Pártok
A harmadik része a Pártkalauznak a pártok saját oldalai, melyen a parlamenti pártok, valamint azon parlamenten kívüli pártok mutatkoznak be, melyek a legtöbb választókörzetben elindulnak.
Itt arról informálódhatunk, hogy kik ők és mit képviselnek, valamint, hogy mi az első öt szívügyüknek tartott témájuk.
Csonkáné Balczer Tünde
Forrás: NRK
Comentários