top of page

Oszt aztán mibű’?

Szerző képe: Bettina PalBettina Pal

Kép: Wix


Mint ahogy az tudott, Márta Lujza hercegnő (aki mellékállásban tisztánlátó) és az amerikai csodatevő sámán/gyíkember/konteós/közönséges csaló Durek Verret még augusztus 31-én Geirangerben egybekeltek. Az eseményt a møre og romsdali rendőrség biztosította. A rend bátor őreinek frissen kiadott közleményéből az is kiderül, hogy a sündőrök elszállásolására és étkeztetésére összesen 500 ezer korona ment el, plusz további 50 rugót tettek ki az egyéb anyagköltségek. Viszont azt még egy jövendőmondó sem tudja, hogy a teljes esküvő mibe került a rendőrségnek (vagy tudják, mint ahogy Mr. Verret is 2 évvel előre látta a 2001. szeptember 11-i terrortámadást). Hans-Martin Gridseth, a helyi rendőrség kabinetfőnöke leszögezte, hogy hiba lenne részükről leállni spekulálni, hiszen októberben úgyis kiderül. Ahhoz viszont nem kellett se harmadik szem, se kristálygömb, hogy tudják, ez a buli eléggé sokba fog fájni nekik, ezért kértek 3 millió koronát az Országos Rendőrfőkapitányságtól. Ők azonban nemet mondtak, ezért Gridseth nyilatkozata szerint ők maguk fizették a lagzihoz kapcsolódó költségeiket.


Kovács Ádám


Forrás: Klar Tale

 
 
 

Comments


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page