
A férfi kézilabda EB január 15-i játéknapján Norvégia Szlovéniával játszott. Jonas Wille szövetségi kapitány előzetesen megígérte a szurkolóknak, hogy megverik a szlovéneket. Ez azonban nem jött össze, ugyanis a norvégok 28-27-re kikaptak. Ugyan nagy nehezen továbbverekedték magukat a csoportból, de a középdöntőben úgy kellene leverniük a Svédország, Dánia, Portugália, Hollandia négyest, mint a vak poharat, ha azt akarják, hogy bejussanak az elődöntőbe. A norvégok ritmusban és határozottságban is tudtak erősíteni a Feröer-szigetek elleni pofáraesést követően, de ez sem volt elég ahhoz, hogy behúzzák a győzelemért járó 2 pontot.
Joachim Boldsen ügyeletes szakértő pedig nem finomkodott, és páros lábbal szállt bele a norvég csapatba. Szerinte siralmasan gyenge és vérlázító, amit kézilabdázás címén letettek az asztalra a norvégok. Sander Sagosen érthető okokból nem tűnt kimondottan derűlátónak a meccset követően. A Kolstadot erősítő 28 éves írányító, aki a Feröer-szigetek elleni meccs idején a Láthatatlan Ember szerepét játszotta (alakítását Oscar-díjra is jelölték), most viszont 6 góljával csapata legeredményesebb játékosa volt. Elmondása szerint 60 percen keresztül harcoltak, de egyszerűen most sem voltak elég jók. Jonas Wille szövetségi kapitány pedig arra a következtetésre jutott, hogy fiai a meccs végére már nem tudnak annyira könnyedén és lendületesen játszani, mint az elején. A szakvezető meglátása szerint játékosai megérzik, hogy mekkora nyomás van rajtuk. Wille ezt követően vállalta a felelősséget a várakozást alaposan alulmúló szereplésért. A korábban már emlegetett Joachim Boldsen és szakértőtársa, Ole Erevik arra jutottak, hogy hiányzik a norvég csapatból egy igazi vezéregyéniség. Boldsen szerint az sem könnyíti meg a norvégok dolgát, hogy két kapusuk, Torbjørn Bergerud és Kristian Sæverås is pont január 15-ére vett ki szabadságot, ugyanis mindkét hálóőr védési hatékonysága 20% alatt maradt, ami annyira nem jó, hogy rossz.
Maga a mérkőzés végig kiegyenlített volt, egyik csapat sem tudott 3 gólosnál nagyobb előnyt kialakítani. A legnagyobb különbség a csapatok között az első félidőben volt, amikor Norvégia 8-5-re, majd 10-7-re is vezetett. A félidő 17-17-es döntetlennel zárult, a második felvonást 11-10-re Szlovénia nyerte. A meccs 14. percében a bírók kizavarták 2 percre a szlovének játékosát, Aleks Vlahot, aki szerintük lábbal akadályozott meg egy norvég bejátszást. Az ítéleten Uros Zorman szövetségi kapitány eléggé kiakadt, ezt a játékvezetők egy extra 2 perces kiállítással jutalmazták. Kristian Kjelling, a TV 3 szakértője szerint Zorman mester joggal bukott ki, ugyanis a labda nem Vlah lábfejére, hanem a térdére pattant. Ezt követően Norvégia egyenlíteni tudott, viszont menetközben naggyá tették a szlovén kaput védő Urban Lesjakot, aki több földöntúli bravúrt is bemutatott.
Ez a vereség azt jelenti, hogy Norvégia kereken 0 ponttal kezdi meg középdöntős szereplését, és a továbbjutáshoz alaposan ki kellene pofoznia a Portugália, Hollandia, Dánia, Svédország négyest. Norvégia pontmennyisége pontosan 2-vel kevesebb egyébként, mint Magyarországnak, akik Izland január 16-i 33-25-ös leiskolázását követően két pontot vittek magukkal a 2. körbe (ráadásul mindezt úgy, hogy 5-5-nél a játékvezetők kiállították Bánhidi Bencét, aki a labda helyett véletlenül izlandi ellenfele fejét kapta el a levegőben, ezt a mutatványt a bírók egy piros lappal jutalmazták. Legalábbis is én arra emlékszem, hogy így nézett ki a piros lapot érő alakítás Bánhidi részéről).
Forrás: VG
Comments