top of page
Keresés

Nem mindenki nézheti a VB-t


Kép: NRK
Kép: NRK

Valóságos sílázban ég Norvégia, az aranyérmekért folyó hajsza a tetőfokára hág. Ugyanakkor nem mindenki kísérheti figyelemmel a trondheimi sí VB minden fontos mozzanatát. Például erre a sorsra jutott a Helse Nord 19 ezer alkalmazottja is. A regionális egészségügyi hatóság belsős levelezőrendszerében március 4-én kedden az az üzenet ment körbe, hogy a munkahelyeken tilos a VB-t streamelni, illetve más egyéb streaming-szolgáltatók műsorait nézni. Cathrine Giæver, a Helse Nord információs és kommunikációs osztályvezetője elmondta, hogy ezt az üzenetet elővigyázatosságból küldték ki, biztos, ami biztos alapon. Szerinte ezzel csak azt akarták megakadályozni, hogy a Helse Nord informatikai rendszerei túlterhelődjenek. Ugyanakkor az NRK-nak azt nyilatkozta, hogy nincs tudomása arról, hogy a cégnél ez a jelenség nagyon elterjedt lenne, mármint az, hogy valaki munka helyett a VB-t nézi. 


A komoly érdeklődés egyértelmű bizonyítéka, hogy március 4-én, a női sífutók 2x10 kilométeres síatlon versenyét Norvégiában közel 1 millió ember látta (ebben a számban a svéd Ebba Andersson kemény csatában múlta felül a norvégok világklasszisát, Therese Johaugöt). A VB-főnök, Åge Skinstad arról számolt be, hogy március 5-ig összesen 216 ezer jegyet adtak el a VB különböző versenyeire, ami szerinte rendkívül nagy dolog. 


A VB hatása alól Kjetil Knutsen sem tudta kivonni magát. A Bodø/Glimt focicsapatának vezetőedzője a március 6-i, Olimpiakosz Pireusz elleni Európa Liga nyolcaddöntő előtt saját elmondása szerint szakított arra egy kis időt, hogy megnézze a március 4-i 10 kilométeres sífutóversenyeket. A férfiaknál teljes norvég dominancia volt, Johannes Høsflot Klæbo győzött Erik Valnest és Harald Østberg Amundsent megelőzve, a nőknél Therese Johaug ismét nagy csatában maradt alul a svéd Ebba Anderssonnal szemben. (A március 6-i Európa Liga-meccset a norvég bajnoki címvédő hazai pályán 3-0-ra nyerte Høgh duplájával és Tzolakis öngóljával.) 


A Norvég Vállalkozások Szövetségének (NHO) munkaügyi igazgatója, Nina Melsom úgy vélekedett, hogy a munkaadónak kell eldöntenie, mennyit láthatnak a VB-ből a dolgozóik. Szerinte a termelékenységre kicsit más hatással van, ha valaki a teljes ötmérföldes (50 kilométeres) versenyt végignézi, esetleg csak Klæbo vagy Johaug befutóját tekinti meg.


Kovács Ádám


Forrás: NRK

 
 
 

Comments


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page