top of page
Szerző képeBettina Pal

Megszűnik a kollektív védelem


Kép: Wix


Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint hat ukrán megyéből érkező menekültek esetében Norvégia felfüggesztette a kollektív védelmet. Az UDI álláspontja szerint Lviv, Volyn, Zakarpatska, Ivano Frankivsk, Ternopil és Rivne megyék biztonságos területnek számítanak. 


Az eddigi menekültek körülbelül 10%-a jött ezekről a területekről. Emilie Mehl (Sp) igazságügyi miniszter szerint a bevándorlásnak fenntarthatónak és ellenőrzöttnek kell lennie. Az intézkedéseknek konkrétan azokat kell céloznia, akik tényleg védelemre szorulnak. 


A háború kezdete tőle Norvégia több, mint 85.000 ukrán menekültet fogadott be, és a kormányzat már korábban is szigorított a szabályokon. Mehl a héten felhívta a figyelmet, hogy további megszorítások is várhatóak, mind az ukrán, mind a más országokból érkező menedékkérők esetén, hogy csökkentsék a jelentkezések számát.


Azok, akik a fent említett területekről érkeznek, egyedi elbírálás alapján kaphatnak menedékjogot, ami azt jelenti, hogy azt el is utasíthatják.


Ezek a rendelkezések az ezután érkezőkre vonatkoznak, és nem érintik azokat a betegeket, akiket Ukrajnából evakuáltak, valamint az ő hozzátartozóikat sem.


Hortobágyi Krisztina


Forrás: NRK

0 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page