top of page

Meglepő kezdés, de sima norvég siker


Bár Magyarország egy félidőn keresztül tudta tartani a lépést Norvégiával, sőt sokáig még vezetett is, végül 32-22-es norvég siker született a női kézilabda EB-n. Sikerével a norvég válogatott bebiztosította csoportelsőségét. A meccs elején 7 percig 0 gólon maradtak a norvégok, ekkor a magyarok diktálták a tempót. Ám Norvégia fokozatosan átvette az irányítást, és 14-12-es félidei előny után a második félidőt 18-10-re nyerte, ezzel összességében 10 góllal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél.

Stine Bredal Oftedal, a Győri Audi ETO KC játékosa, egyben a norvég válogatott csapatkapitánya az NRK-nak úgy értékelte a találkozót, hogy az, hogy a meccsek elején kicsit kínlódnak, még jót is tesz nekik. Elmondása szerint ez lehetőséget ad, hogy a meccs folyamán kijavítsák a hibáikat, és jobban játsszanak a meccs hátralevő részében.


A mérkőzés legjobbjának a 8 gólt szerző Vilde Ingstadot választották. A 27 éves beálló azon az állásponton van, hogy ugyan jól játszanak, de van bőven mit javítani, mint ahogy ez a november 8-i mérkőzésen is megmutatkozott, hiszen 25 perc kellett ahhoz, hogy Norvégia először megszerezze a vezetést. Ezt aztán már nem is engedték ki a kezükből, a második félidőben pedig olyan volt, mintha minden eleresztett dobás célba is találna. Norvégia ezzel Horvátország és Magyarország előtt csoportja élén végzett, és 4 pontot visz magával a középdöntőbe, ahol Szlovénia, Dánia és Svédország lesz az ellenfelük.

Forrás: NRK


Miért nem érdemes kézilabdázókkal vitatkozni?

  • 0%Mert ők profik, és mindent IS jobban tudnak

  • 0%Mert minden eleresztett dobásukkal célba találnak

  • 0%Mert velük van az erő


17 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page