top of page

Majdnem teljes norvég egyeduralom


Kép: Kstudio on Freepik


A férfi sífutók Világkupájának legutóbbi állomásának a finnországi Lahti adott otthont, tehát sokan joggal gondolhatták azt, hogy az időjárás vagy a játékvezetők meg fogják fújni a hazai pályát a legnagyobb finn sífutóklasszisnak, Iivo Niskanennek. Vagy legrosszabb esetben kérik a Háttérhatalom Zrt. finnországi leányvállalatának, a Taustateho oyj-nek (Háttérhatalom Zrt. finnül) a segítségét. Ehhez képest a nyeretlen kétévesnek nem nevezhető norvég Johannes Høsflot Klæbo más tervvel állt elő. Niskanen megpróbálta felvenni a kesztyűt, hogy a 20 kilométeres táv március 2-i futamán verseny közben megbokszolja Klæbot, de ennek az lett a vége, hogy a norvégok sztárja végül 24 másodperces előnnyel, összességében magabiztosan nyerte futamát.


Pedig Niskanen igencsak jól kezdett, és a táv kb. harmadáig vezetett is, ám ekkor a semmiből jött Klæbo és megelőzte. A finn sífutó a futamot követően, miután eleresztett egy pár alig hallható saatanát, vittut és perkelét, lenyilatkozta, hogy norvég vetélytársa ma annyira erős és határozott volt, hogy egy bespeedezett gepárd sem tudta volna legyőzni.


A 27 éves norvég síelő elmondta a Viaplaynek, hogy egyrészt remek futama volt, amit nagyon élvezett, másrészt viszont féltávnál majdnem eltaknyolt (egy kb. 20 éves ottfelejtett Nokia 3310-esen, amin továbbra sem látszik egy karcolás sem). Niklas Dyrhaug kommentátor Klæbot nemes egyszerűséggel síkirálynak titulálta a futam után (ezzel bebocsátást nyert a koronázási ünnepségre, aminek helye és ideje még nem ismert). A dobogóra Klæbo és Niskanen mellé a szintén norvég Martin Løwstrøm Nyenget állhatott fel, az első hatban rajtuk kívül még három norvég kapott helyet, Pål Golberg 4. lett, Erik Valnes az 5. helyen ért célba, míg a 6. helyet Harald Østberg Amundsen húzta be. Az oslói születésű norvég szupersztárnak ez volt 78. futamgyőzelme a Világkupák történelmében.


Forrás: Aftenposten

11 megtekintés0 hozzászólás

Commentaires


bottom of page