Magyar Pride-tilalom norvég szemmel
- Bettina Pal
- márc. 26.
- 2 perc olvasás

Március 18-án fogadta el a magyar országgyűlés azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében a jövőben betiltanak minden olyan nyilvános rendezvényt, amely ütközik a 2021-es gyermekvédelmi törvénnyel (ezen 2021-es törvény megtiltja a homoszexualitás ábrázolását és propagálását kiskorúak számára). Más szavakkal leírva: amelyek veszélyeztetik a gyerekek egészéges lelki és erkölcsi fejlődését. A szervezők és a résztvevők azonosítására pedig arcfelismerő szoftvert is bevethet a rendőrség (az arcfelismerő szoftverek használata EU-s jogot sért amúgy) és akár 200 ezer forintig terjedő bírsággal is sújthatják őket.
A javaslatot 136 igen és 27 nem szavazattal fogadták el. A botrányos ülésen több ellenzéki képviselő színes füstgyertyákkal tiltakozott, rájuk Kövér László házelnök 9,6 milliótól 24 millió forintig terjedő bírságot szabott ki. A törvényjavaslatot Orbán Viktor miniszterelnök pártja, a Fidesz, koalíciós partnerük, a KDNP, a Mi Hazánk és a Jobbik képviselői támogatták. A Pride szervezői szerint ez nem gyerekvédelem, hanem fasizmus. A gyülekezési jogot súlyosan korlátozó javaslatot mindössze egy nappal annak benyújtása után fogadta el a Parlament.
Az Amnesty International Norge politikai tanácsadója, Patricia Kaatte így vélekedett a törvényről:
- A Pride megünneplésének tiltása támadás az olyan alapvető szabadságjogok ellen, mint a szólásszabadság és a békés gyülekezéshez való jog. Ez is azt mutatja, hogy Orbán egyre inkább autoriter irányba viszi Magyarországot.
Az arcfelismerő szoftverekről az alábbiakat mondta:
- A törvény lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy arcfelismerést vessenek be azok ellen, akik a tilalom ellenére részt vesznek a Pride-on. Ez megágyaz a tömeges megfigyelésnek, ami súlyos és kiterjedt támadás a magánélethez való jog ellen.
Az Európai Bizottság még 2022-ben beperelte a magyar kormányt (amely a gyengébbek kedvéért továbbra sem azonos Magyarországgal, jobb ezt tisztázni) a 2021-es gyermekvédelmi törvény miatt. Ez elmondásuk szerint „az embereket szexuális orientációjuk és nemi identitásuk alapján diszkriminálja”. A Budapest Pride idén ünnepli 30. születésnapját, az eseménysorozatot lezáró felvonulásra június 28-án kerül sor. Ez a dátum tudatos választás volt, ugyanis 1969-ben ezen a napon tört ki a Stonewall-lázadás New Yorkban egy rendőrségi razziát követően.
Kovács Ádám
Forrás: VG
Comments