top of page

Módosul a költségvetés


A kormány benyújtotta a módosított költségvetést, a következő változások érinthetik leginkább a lakosságot:


Ingázók támogatása

Megemelnék a laktanyában élők és a távolsági áruszállítással foglalkozó sofőrök adókedvezményét, valamint az általuk adómentesen elszámolható étkezési támogatás összegét.

A laktanyában élők napi támogatását 177-ről 250 koronára, a távolsági áruszállítással foglalkozó sofőrök napi támogatását 24 órás távollét esetén pedig 300 koronáról 350 koronára emelnék.


Különböző támogatások és a szociális segélyek árkorrekciója

A társadalombiztosítás keretében több támogatási kulcs emelését javasolják, köztük az egyedülálló szülők gyermekgondozási segélyének maximális mértékét, valamint az alap- és kisegítő támogatás mértékét.

A szociális segély mértékét egyedülállók esetében 150, az élettársak esetében 300 koronával javasolják emelni. A 17 év alatti gyermeket nevelők 100 koronával kapnak majd többet a javaslat szerint.


Bővített fogászati támogatás

A kormány a fogorvosi támogatások bővítését javasolja, ezek alapján a 21-24 éves pácienseknek mindössze egy 25 százalékos önrészt kellene fizetni. A jelenlegi rendszerben a 18 éves korig ingyenes a fogorvos, és a 19. vagy 20. életév betöltéséig van lehetőség csupán 25 százalékos az önrész fizetésére. Az ennél idősebbek teljes árat fizetnek.

Az állami költségvetésben eredetileg azt tervezték, hogy 26 éves korig mindenkire kiterjesztik a módosítást, az önrész pedig 50 százalékos lesz, azonban a kormány szerint az állami támogatásokra vonatkozó szabályozáson belül nehéz lett volna ezt megvalósítani, ezért végül ezt a módosított javaslatot terjesztették elő.


Megemelt jövedelmi határ Amikor a kormány tavaly megemelte 5000 koronával az egyedülálló szülőknek járó családi pótlék összegét, egy nem várt dolog történt: a jogosult szülők közül sokan elvesztették a támogatást, mivel így a jövedelmük a túllépte a jogosultsági határt. Most a kormány a problémát úgy szeretné orvosolni, hogy megemeli a jövedelmi korlátot, úgy, hogy akik korábban jogosultak voltak, továbbra is azok maradjanak. A tervezett változtatás idén július 1-től lépne hatályba.


Forrás: E24

4 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page