top of page

Ki érdemli meg az Aranylabdát?



Közeleg a nap, amikor kiderül, ki kapja meg a labdarúgás legrangosabb egyéni elismerését, az Aranylabdát. Erre csak két játékosnak van reális esélye az előzetes esélylatolgatások alapján. Az egyik a Manchester City csapatával a 2022/23-as szezonban bajnoki címet, FA-kupát és Bajnokok Ligáját nyerő, illetve angol bajnoki gólrekordot döntő norvég válogatott sztárcsatár, Erling Braut Haaland. A másik pedig a modern futball korszakos zsenije, az argentin Lionel Messi, aki még 2022-ben világbajnoki címig vezette hazája válogatottját.


Pep Guardiola – aki jelenleg Haaland edzője a Manchester Citynél, korábban már dolgozott együtt Messivel is a Barcelonánál – megkapta azt a kérdést, hogy szerinte a két világklasszis közül melyikük érdemli meg jobban az Aranylabdát. A spanyol szakvezető október 20-i sajtótájékoztatóján azt válaszolta, hogy mindketten megérdemlik az elismerést, de ő önző okokból Erling Haaland mellett tenné le a voksát. Guardiola a maga részéről arra a legbüszkébb, hogy számos Manchester City-játékos is versenyben van az Aranylabdáért (Haaland mellett a 30-as listán szerepel még Josko Gvardiol, Kevin De Bruyne, Bernardo Silva, Rodri, Ruben Dias és Julian Alvarez is). Rodri, a City spanyol válogatott középpályása is megszólalt a kérdésben, szerinte Messi fogja megnyerni idén az Aranylabdát, habár Haaland is rendkívül jó jelölt.


Forrás: VG

2 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page