
Mielőtt még a Manchester City rajongói megrémülnének, és a többi angol focicsapat szurkolói megkönnyebbülten felsóhajtanának, Erling Haaland marad a Manchester City játékosa, viszont a 22 éves norvég focicsillag édesapja és tanácsadója, Alfie Haaland elköltözik Brynéből, a festői környezetben található Andermattba. Erről a Dagbladet számolt be először. A Folkeregisteret (a norvég népességnyilvántartó) oldalán az szerepel, hogy május 8-i dátummal elköltözött. Haaland papa sem a VG, sem a Dagbladet értesülését nem erősítette meg ezidáig.
Andermatt a svájci Uri kantonban fekszik, 1437 méteres tengerszint feletti magasságban, és nagyjából 2000 lakosa van. Alfie 2021-ben 36 millió norvég koronás vagyonnal rendelkezett, és 5,9 milliós éves bevétellel, emellett 2,2 millió norvég koronányi adót fizetett abban az évben. A VG még 2023 márciusában beszámolt arról, hogy Erling Haaland létrehozott egy luxemburgi tulajdonú norvég befektetési társaságot, a cég igazgatótanácsába Alfie Haaland mellé még a korábbi Southampton-, Blackburn- és Manchester City-játékos, Egil Østenstad került be. Alfie idén még azzal keltett feltűnést, hogy a Manchester City-Real Madrid BL-elődöntőben Arne Fredly és Øystein Stray Spetalen milliárdosok társaságában a Real Madrid szurkolóit heccelte.
A Dagens Næringsliv még 2022 nyarán arról számolt be, hogy a korábban emlegetett Østenstad Erling Haaland „pénzügyi igazgatója” lett, ám a 16-szoros norvég válogatott játékos nem nyilatkozott arról, hogy milyen szerepet tölt be Erling Haaland mellett.
Forrás: VG
Commentaires