top of page
Szerző képeMaNo hírszerkesztő csapat

Gyermekgondozási szabadság: vita a hármas tagolás körül


Pszichológusok egy csoportja úgy véli, hogy a szülés után túl korán történő munkába állás nagy stresszel járhat a nők számára. A szülés előtt, alatt és után is jelentős hormonális és neurobiológiai változások zajlanak le a női testben, szögezi le Gro Vatne Brean szakpszichológus. Ö egyike azoknak a pszichológusoknak, akik a jelenleg érvényes, hármas tagolású gyermekgondozási szabadságot kritizálják, amelyet a parlament 2018 tavaszán fogadott el. A hármas tagolás eredményeként az anya tizenöt hetet kap a gyermekgondozási időszakból, tizenöt hetet pedig az apa vagy a társanya, míg a maradék tizenhat hetet saját belátásuk szerint oszthatják fel maguk között a szülők. Még abban az esetben is, ha az anya tölti a gyermekkel azt az időszakot is, amiről a család közösen rendelkezhet, az anyának a gyermek hét hónapos korában már munkába kell állnia. Ez pont az az időszak, amikor a csecsemő végre elkezdi átaludni az éjszakákat, a szülők pedig így kiszámítható napirendet alakíthatnak ki, illetve általában lehetősége nyílik az anyának saját magának is figyelmet szentelni. Az, hogy az anyának ilyenkor egyből munkába kell állnia, meglehetősen nagy nyomás és feszültség forrása lehet, és ez az az életszakasz, amikor a legnagyobb a mentális betegségek kialakulásának kockázata a nőknél. A pszichológus hozzáteszi, hogy a gyermekek számára is stresszes lehet a leválás, de amíg a másik fél jelenléte kompenzál, addig ez nem vezet kötődési problémákhoz.


Bár a Pszichológusok Egyesülete négy évvel ezelőtt még támogatta a hármas tagolást, ma már tartózkodnak a véleménynyilvánítástól a jelenlegi rendszer kapcsán, mivel nem áll rendelkezésre megfelelő kutatási anyag, ami a gyermekgondozási szabadság ilyen jellegű felosztásának sikerességet bizonyítaná.


Helen Ingrid Andreassen pszichológus támogatja a jelenlegi rendszert, ám hozzáteszi, hogy a munkaadóknak többet kellene tenniük azért, hogy a gyermekgondozás és a munka összeegyeztethetőek legyenek, illetve könnyíteni kellene a betegszabadság elrendelését a gyermekgondozási periódus alatt azok számára, akiknek a szülés kapcsán szerzett sérülések vagy a szülés után kialakuló depresszió miatt hosszabb felépülési időre van szükségük.

Forrás: VG

20 megtekintés0 hozzászólás

Commenti


bottom of page