top of page

Gyarmatosító nemzeti festmény?


FOTO: Nasjonalmuseet
FOTO: Nasjonalmuseet

Stina Högkvist, a Nemzeti Múzeum gyűjteményi igazgatója arról beszélt az Aftenpostennek egy február 18-án, szombaton megjelent interjúban, hogy több festmény is a múzeum pincéjébe került, mint például Christian Krogh „Leif Eriksson felfedezi Amerikát” című alkotása: Högkvist elmondása szerint kép azoknak a norvégoknak a romantizálása, akik Amerikába utaztak és ezért gyarmatosító.


Ez a kijelentés igencsak heves tiltakozásokat váltott ki a közösségi médiában. Az 1893-ben készült „Leif Eriksson felfedezi Amerikát” című festmény azt mutatja be ahogyan i. sz. 1000 körül a vikingek felfedezték Észak-Amerikát. Az alkotás ezidáig Norvégia egyik nemzeti kincse volt és a régi Nemzeti Múzeum büszkesége.


Eivor Evenrud (Ap), az oslói városvezetés kulturális- és oktatási bizottságának elnöke teljesen abszurdnak nevezte Högkvist állítását. Facebook-posztjában olyan kérdéseket tesz fel, mint például, mi értelme van annak, hogy minden múltbéli dolgot a jelenben újraértelmezünk és új bélyegekkel látunk el. Vagy, hogy miért félnek attól egyesek, mit fog gondolni a közönség, illetve miért gondolják azt, hogy a jelenkor emberei intellektuálisan annyira lusták, hogy nem fogják fel, 130 évvel ezelőtthöz képest sok dolog változott.

A heves tiltakozások hatására a Nemzeti Múzeum gyűjteményi igazgatója is bocsánatot kért felelőtlen és meggondolatlan kijelentése miatt. Elmondása szerint a kérdéses festményt nem rejtik el a nyilvánosság elől.


Forrás: TV2


6 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page