top of page

Folytatódik a munka a független palesztin államért


Szeptember 22-én Anniken Huitfeldt külügyminiszter vezette azt a nemzetközi bizottságot (AHLC) az ENSZ New York-i központjában, mely Palesztina támogatóit tömöríti. A külügyminiszter elmondta, hogy a világ figyelmének nagy része jelenleg az ukrajnai háborúra irányul, azonban nem szabad megfeledkezni más konfliktussal sújtott zónákról sem. A helyzet Palesztinában, Ciszjordániában és Gázában egyaránt nagyon nehéz, sok erőszakos tevékenység zajlott az elmúlt hónapokban, ami sok emberéletet követelt. Ez azt mutatja, hogy nincs valódi békefolyamat, ezért a bizottság tagjai sürgették az izraelieket és palesztinokat, hogy tegyenek valódi lépéseket a béke helyreállítása érdekében.


Huitfeldt hozzátette, hogy a nemzetközi közösség elkötelezett támogatója a kétállami megoldásnak, de végül a feleken múlik, hogy újraindulnak-e a békefolyamatok. Az AHLC-t 1993-ban hozták létre az első Oslo Megállapodást követően azzal a céllal, hogy intézményi és gazdasági alapokat teremtsenek egy palesztin állam számára.


Forrás: Regjeringen

 
 
 

Comments


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page