
Kép: Onlyzouqj on Freepik
Mentegetőzésre kényszerült a DNB vezérigazgatója, Kristin Braathen, mivel nemrégiben hatalmas felháborodást keltett az Sbanken ügyfelei körében, hogy több népszerű szolgáltatást is elengednek most. Az egyik ilyen pl a Sbanken apple pay lehetősége, valamint maga a netbank is hamarosan a múlté. Ennek hatására az ügyfelek pánikszerűen menekülni kezdtek a konkurenciához. Az egész történet háttere, hogy tavaly májusban a DNB felfalta az Sbankent, amit azóta úgy kell teljes nevén szólítani, hogy Sbanken, et konsept fra DNB, vagyis Sbanken, egy DNB koncepció, pedig jó koncepció volt az DNB nélkül is az ügyfelek szerint.
Braathen az E24 kérdésére, hogy lehetett-e volna itt valamit jobban csinálni, azt válaszolja, hogy nem, mert szerinte az Sbanken ugyanerre haladt volna, ha önálló bank marad, de talán jobban kellett volna lekommunikálni a részleteket, majd a médiára kezdi hárítani a felelősséget, amiért nem foglalkoztak elég részletesen az új megtakarítási lehetőségekkel, melyek szerinte továbbra is nagyon versenyképesek és jók. Szerencsére a tűzoltás már megtörtént Braathen szerint, mert párszor már lekommunikálták az ügyfelekkel a változások pontos részleteit, és a kedélyek állítólag megnyugodtak.
A vezérigazgató továbbá eldicsekszik azzal, hogy az Sbanken a felvásárlás óta is képes volt növekedni, és pl. a bank hitelezése 11%-ot nőtt 2021 óta, de ezzel persze szerinte nem foglalkozott annyit a média. Az E24 azt is megkérdezte, hogy esetleg alábecsülték-e az Sbanken ügyfeleinek igényeit és elvárásait, amit Braathen elutasít, mondván hogy Øyvind Thomassen, az Sbanken korábbi és jelenlegi vezetője jól ismeri a bank ügyfeleit, valamint azt is állítja Braathen, hogy a szolgáltatásaik „még jobbak” lesznek az idő múlásával.
További dicsekvés tárgyát képezi a DNB 2023-as rekordteljesítménye, ami közel 40 milliárd korona tiszta nyereséget jelent itt, amelyből a vezetés 25 milliárdot oszt szét a bank részvényeseinek. Míg a bank felsővezetése sorban áll a trambulinnál, hogy fejest ugorhasson Dagobert bácsi módra az özönlő pénztengerbe, a bank ügyfelei keményen nyögik a brutálisan megemelkedett törlesztőket, amiket a DNB minden alapkamat-emelés után villámgyorsan át is vett. Szerencsére Braathen megértő az ingerült ügyfelekkel szemben. Tudja milyen nehéz a növekvő árak és hitelek mellett az élet. Plusz még alagút is van a csodás fény végén, hisz ennél már talán nem lesz magasabb az alapkamat, sőt év végére már talán csökkenés is várható. Az E24 még a végére megérdeklődi, hogy nem lehet-e, hogy a bank kicsit többet foglalkozik a részvényesei boldogságával, mint az ügyfeleivel, ami Braathen szerint természetesen nincs így.
Forrás: E24
Comments