top of page

Elszálló hotelárak Trondheimben

Szerző képe: Bettina PalBettina Pal

Kép: Unsplash
Kép: Unsplash

Mint ahogyan az tudott, idén február 25. és március 9. között Trondheim ad otthont a sívilágbajnokságnak, amelynek keretein belül sífutásban, síugrásban, északi összetettben és parasífutásban mérik össze tudásukat a világ legjobbjai. Eddig 165 ezer jegy fogyott el, vagyis eléggé komoly az érdeklődés. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy a hotelszobák árai kilőttek a végtelenbe és tovább. A Scandic Lerkendal és a Scandic Nidelven hoteligazgatója, Espen Teigseth szerint megéri időben kapcsolni, ugyanis a VB idejére már csak csillagászati áron lehet gyakran szobákat foglalni. Például a Scandic Nidelvenben február 5-7. között az elnöki lakosztály 16.570 koronába kerül, míg a VB utolsó előtti versenyhétvégéjén, március 1-3. között 49.922 koronát kell kiperkálni. Egy kétszemélyes szoba februárban 4220 koronába fáj, a VB idején 10.833-ba kerül. 


A Scandic i Nord területi igazgatója, Knut Sigurd Pettersen szerint áraik versenyképesek, és sokan akarnak Trondheimbe jönni, hogy a helyszínen tekintsék meg a vb-t (amiről még nem döntöttem el, hogy írok-e napi beszámolót). Pettersen meglátása szerint teljesen természetes, hogy komoly kereslet van szállodai szobákra a VB idejére, ez pedig különösen igaz az utolsó versenyhétre, a március 3-9. közötti időszakra. Teigseth kifejtette, ennek oka az, hogy az utolsó héten vannak a legtöbb embert vonzó számok, például a sprint-, váltó-, 30 kilométeres és 50 kilométeres futamok. 


Aki pedig abba a hitbe ringatná magát, hogy a Scandic Solsidenben valamivel barátságosabb árak várják majd, komoly csalódásra készülhet, mivel egy családi szoba február 5-7. között 3764 koronába kerül, míg március 2-4. között kemény 7664 norvég koronát kell fizetni. A Britannia Hotelben sem vesztegetik olcsón a szobákat, a VB idejére egy éjszakára egy kétágyas szoba ára 3355 koronáról 5660 koronára ugrik, míg a legkényelmesebb lakosztályért 8588 helyett 13.790 koronát kell kicsengetni. De nem kell kétségbe esni, mivel vannak még szobák Trondheimben olcsóbban. A Connections AS – a VB hivatalos szállásadója – ügyvezető igazgatója, Marianne Reistvedt arról számolt be, hogy aki a Connections Travel & Events honlapján keresztül akar szobát foglalni, az a belvárosban még találhat kétágyas szobát 3000 korona/éj áron. 


Az E24 korábban arról írt, hogy sok magánember is kiadásra kínált fel házát a VB idejére. Például Kaare Hagerupék családi villáját az Airbnb oldalán 12 éjszakára előbb 400, majd 250 ezer koronáért hirdették. Hagerup megjegyezte, hogy volt érdeklődés a lehetőség iránt, és reméli, hogy ki tudják adni a villájukat. Ők a maguk részéről amellett, hogy kilátogatnak a VB-nek otthont adó Granåsen stadionba, a család hétvégi házában töltik majd napjaikat. Odd Roar Lange, a DinSide idegenforgalmi szakértője szerint ilyenkor gyakran megesik, hogy az emberek túlárazzák a kiadni kívánt házakat és lakásokat, emiatt pedig nem tudják kiadni azokat, és elesnek egy komoly bevételi forrástól. A lakáskiadás azoknak is jó lehetőség, akik Trondheimbe akarnak utazni, de még nem találtak szálláshelyet. Viszont aki hotelben gondolkodik, annak sem kell annyira aggódnia, hogy nem jut neki hely, mert mindig vannak emberek, akik az utolsó pillanatban lemondják a foglalásukat. Lange véleménye az, hogy Trondheim turizmusának ez rengeteget fog érni, és országos szinten is akkora durranás lesz, mint a 2011-es oslói sívilágbajnokság, vagy az 1994-es téli olimpia Lillehammerben.


Kovács Ádám


Forrás: VG

 
 
 

Comments


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page