top of page

Edző nélkül maradt a norvég játékos csapata – de nem sokáig


Kép: Wikipedia


Még június 12-én, csütörtökön érkezett a meglepő hír, hogy a norvég válogatott Julian Ryersont is foglalkoztató német focicsapat, a Borussia Dortmund edző nélkül marad. Történt ugyanis, hogy a sárga-feketéket 2022 májusa óta irányító Edin Terzić lemondott posztjáról. Ryerson azért is hálás lehet a horvát-német szakembernek, ugyanis az ő edzősködése idején igazolta le a Borussia a most 26 éves norvég szélsőhátvédet. Minderre 2023. január 17-én került sor.


Terzić 2010 és 2013 között akadémiai segédedzőként dolgozott, közvetlen felettese és tanítómestere pedig egy bizonyos Jürgen Klopp volt. Ezt követően pár év Anglia és Törökország után 2018-ban jediként tért vissza Dortmundba, 2020 végén kinevezték a szezon végéig vezetőedzőnek, ez idő alatt megnyerte a Német Kupa 2020/21-es kiírását.


Viszont Ryersonék nem maradtak sokáig edző nélkül. Aki abban reménykedett, hogy Jürgen Klopp terminátorként félbeszakítja jól megérdemelt pihenőjét, annak csalódnia kellett. Június 14-én érkezett a hír, hogy a csapatban korábban játékosként is megforduló Nuri Şahin lesz a Dortmund új vezetőedzője.


Kovács Ádám


Forrás: Aftenposten

4 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page