top of page
Keresés

Dicséret Bodønek


A norvég Bodø/Glimt csapata sima, 3-0-s vereséget szenvedett az eddig remek szezont futó Arsenal ellen a labdarúgó Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában. A norvég bajnoki címvédő játékosai rendkívül kritikusan nyilatkoztak saját teljesítményükről.

Elmondásuk szerint az Arsenal minden téren föléjük kerekedett, ők pedig nem voltak kellően merészek. A Bodø felkészült az „Ágyúsok” lendületes, intenzív játékára, ennek ellenére az első félidőben gyors egymásutánban kétszer is kapituláltak, előbb Eddie Nketiah talált be, majd négy perccel később Rob Holding is, a kegyelemdöfést a második félidő végén Fabio Vieria vitte be.


Az Arsenal norvég csapatkapitánya, Martin Ødegaard viszont rendkívül pozitívan nyilatkozott, szerinte dicséretre méltó az, hogy idegenben is, egy náluk sokkal erősebb csapattal szemben is megpróbálják a saját játékukat játszani. A 23 éves középpályás szerint ha továbbra is így fognak hozzáállni a meccsekhez, akkor egyre jobbak és jobbak lesznek. Ødegaard azt is kiemelte, hogy szerinte a Bodø/Glimt kerete komoly minőséget képvisel. A két csapat október 13-án ismét összecsap, ezúttal viszont Norvégiában.


Forrás: NRK

 
 
 

Comments


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page