
2022. November 25. és 2023. Január 18. között az Oslo-i Operaház műsorra tűzi Kálmán Imre legnépszerűbb operettjét, a Csárdáskirálynőt.
1914 tavaszán Leo Stein és Jenbach Béla azzal az ötlettel keresték fel Kálmán Imrét, hogy operettet kellene írni egy pesti orfeumi énekesnőről, akibe beleszeret egy trónörökös.
A bécsi bemutatóra 1915. november 17-én került sor a Johann Strauss-színházban. A magyar bemutatásra 1916. november 3-án került sor. A Csárdáskirálynő szerepét Beöthy – a Király Színház igazgatója – Kosáry Emmára osztotta, akinek ez a szerep olyan sikert hozott, hogy ezután végleg az operett világában maradt. Edwin herceg szerepét Király Ernő, Stazi grófnőt Szentgyörgyi Ida alakította. Beöthy ennél az operettnél vezette be azt az újítást, hogy a második és a harmadik felvonás megkezdése előtt fehér vásznat eresztettek a függöny elé, amire kivetítették azt a szöveget, amit a zenekar éppen játszott, így a közönség is énekelhette a dalokat.
Az operett elindult világhódító körútjára, 1917-ben már Szentpéterváron mutatták be, Sylvia címmel. Az angolok és az amerikaiak Gypsy Princess címmel játszották, és a főhősnőből, Szilviából cigány hercegnőt faragtak.
Szilvia története összesen 18 alkalommal kerül színpadra az Oslo-i Oparaházban, norvég nyelven. A jegyárak 100-900 korona között mozognak.
Bővebb információért keressétek fel az Oslo-i Operaház honlapját.
Forrás: Wikipedia, Den Norske Opera og Balett
Comments