top of page

Breivik cimbire vágyik és a csúnya norvégok nem intézik el neki

Szerző képe: Bettina PalBettina Pal

Kép: Rawpixels.com on Freepik


A sajtó az elmúlt időszakban ismét Breiviktől zeng, aki a változatosság kedvéért megint beperelte a norvég államot. Jelen esetben a kínzást megtiltó emberi jogi rendelkezések, valamint a magánélethez való jogának megsértése miatt.


Az államügyész nem kertelt, a Ringerike börtönben zajló ötnapos tárgyaláson záróbeszédében egyből a tárgyra tért. Szerinte semmi nem utal arra, hogy Breivik ne lenne jól, valamint kiemelte, hogy a börtönnek vagy a norvég államnak nem kötelessége, hogy barátokat találjon neki.

Hjetland azt mondta, hogy az állam teljes mértékben visszautasítja Breivik minden állítását, mert szerinte egyszerűen nincs bizonyíték arra, hogy Breivik emberi jogait megsértették volna.


Az államügyész elmondta, hogy a Ringerike börtön mindent megtesz Breivik jólétének biztosítása érdekében, emellett kedvesen, udvariasan és emberségesen bánnak vele. Az ügyész szerint az elítélt a börtön személyzetével folyamatosan kapcsolatban van, így nem lehet azt mondani, hogy nincsenek emberi kapcsolatai, de azt is megemlítette, hogy norvég börtönökben Breiviken kívül senki másnak nem biztosítanak három cellát, külön koordinációs csoportot, valamint számos más különleges intézkedést.


Forrás: MSN


 
 
 

Comentários


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page