
Kép: Gisle Oddstad / VG
A Környezetvédelmi Egyesület (Naturvernforbundet) és a Környezet és a Fiatalok (Natur og Ungdom) nevű szervezetek elvesztették a “fjord-pert” a norvég állammal szemben. Ez azt jelenti, hogy a Nordic Mining cég bányászati hulladékot helyezhet el a Førdefjord-ban, így jogszerűen hajthatnak végre környezetszennyezést. A pert indító környezetvédelmi szerveknek a perköltséget (1,4 millió korona) is ki kell fizetniük.
Truls Gulowsen, a Környezetvédelmi Egyesület vezetője szerint a döntés felháborító, és súlyos csapás a környezetvédelmi munkára. Az ítéletet január 10-én hozta az oslói kerületi bíróság, és jogilag nem kötelező érvényű. A Nordic Mining cég kozmetikai- és orvosi eszközök készítéséhez végez bányászati tevékenységet, elsősorban rutilt (titán-dioxid) és gránátkövet nyernek ki az engebøfjellet-i külszíni bányából.
Ivar S. Fossum, a Nordic Mining vezérigazgatója elmondta, hogy az ítélet a várakozásoknak megfelelően alakult, és örül, hogy a bíróság is elismerte a meglévő engedélyek érvényességét. Fossum szerint a vállalat minden tekintetben betartotta az EGT vonatkozó előírásait.
A per elsősorban az ipari hulladék elhelyezéséről szólt. A Nordic Mining tervei szerint az Engebøfjelletből kinyert zúzott kőzet 80%-át a fjordban helyezik el. Ez 170 tonna bányászati hulladékot jelent. A pert indító környezetvédelmi szervezetek szerint a hulladék súlyos károkat okozhat a tengeri élővilágban, és hozzátették, hogy nem készült erre vonatkozó alapos vizsgálat. A kormány szerint a tengeri szemétlerakás kevésbé káros a környezetre, mint a szárazföldi. A Førdefjord-vita 15 éve tart a kis Vevring településen, ahol 450 ember él. A Tengerkutató Intézet (Havforskningsinstituttet) szerint a bányászati projekt egyértelműen veszélyt jelent a tengeri ökoszisztémára.
Az engebøfjellet-i külszíni bányászat egyik célja, hogy Norvégia a világ negyedik legnagyobb rutilkitermelőjévé váljon, kihasználva a hatalmas készletekben rejlő potenciált. A rutil a kereskedelemben rendkívül fontos ásvány, színezékként a festékekben, de a fogkrémben is megtalálható, illetve titán előállításához is használják. A gránát ásványt főleg csiszolásra, köszörülésre használják.
Forrás: E24
コメント