top of page

Az omikron utólagos hatásai


A Nature Communications folyóiratban megjelent új kutatási cikkre hivatkozva honlapján azt írta az FHI, hogy úgy tűnik, a koronavírus omikron-változata ugyanannyi késői hatást produkál, mint más vírusmutációk.


A vírusváltozatot tavaly karácsony előtt fedezték fel, és gyorsan domináns variánssá vált többek között Norvégiában is. Az omikron-változat abban különbözik a korábbi koronavariánsoktól, hogy kevésbé okoz akut tüneteket.


A kutatásban megállapították, hogy a háziorvosok által a covid-19 fertőzés után diagnosztizált tipikus késői szövődmények kockázata azonos volt, függetlenül attól, hogy az illető az omikron vagy a delta variánssal fertőződött-e meg.


A vizsgált késői tünetek a következők voltak: fáradtság, köhögés, mozgásszervi fájdalom, szapora szívdobogás, légszomj, szorongás és depresszió, valamint koncentrációs nehézség.

Ennek ellenére a kutatás néhány különbséget is feltárt. Az omikronnal fertőzötteknél kisebb a kockázata annak, hogy tüneteikkel a fertőzést követő 90 vagy több nap elteltével forduljanak orvoshoz. Szintén kisebb volt az izom- és csontrendszeri fájdalom előfordulása 90 nappal az omikron-fertőzés után, mint 90 nappal a delta-fertőzés után.

A tanulmány 1,3 millió norvégnál vizsgálta a késői hatásokat 126 nappal a pozitív teszt után. A vizsgálatban résztvevők 18 és 70 év közöttiek voltak.


Forrás: VG

20 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page