Míg a drágább élelmiszerüzletek - mint például a Meny - vásárlókat veszítenek, addig az olyan üzletekbe, amelyek olyasmiket árulnak, amiket a többi bolt nem akar, özönlenek a vásárlók.
A Holdbart például olyan élemiszerüzlet-lánc és internetes áruház, amely „felesleges” élelmiszereket forgalmaz: ezek többek között lehetnek olyan áruk, amelyeknek rövid a szavatossága, vagy túl sokat gyártottak belőle, vagy szezonálisak (mint például a karácsonyi sör) és/vagy mert kikerültek az árukínálatból (pl. logót váltottak). Így ezek olcsóbban is kerülnek eladásra.
Mivel az emberek árérzékenysége fokozatosan nőtt az utolsó félévben - különösen az elmúlt 4 hétben - a Holdbart eladása növekedett. Különösen az olyan helyeken, amelyek messze vannak a svéd határtól, az eladás akár 40%-kal is nőtt. A cég 2015-ös alapítása óta folyamatosan növelte bevételét és tavaly forgalmi rekordot döntött 360 millió koronával.
Az áruk jellegétől is függ, hogy éppen mit vásárolnak az emberek, de leginkább az változott az elmúlt időszakban, hogy az emberek inkább élelmiszert vásárolnak, mint élvezeti cikkeket - mondja a Holdbart társalapítója, Thor Johansen.
Bár az áremelkedés és a szállítási költség emelkedése a Holdbart-láncot is érinti, a terjeszkedésre is szeretnének fókuszálni a jövőben: hálózatnak jelenleg 12 üzlete van Norvégiában és 4 újat tervez nyitni az idei évben - elsőként Sandefjordban.
Az áremelkedés egy másik nyertese az Ytre-Enebakkon elhelyezkedő Havaristen. A társaságot tulajdonló Miko Trading vezetője, Thomas Michelsen is elismeri, hogy bár nem sokkal, de határozottan emelkedett az eladás idén januárban. A napi fogyasztási cikkek eladása 20%-kal nőtt meg, és a pandémia kezdetén tapasztalt felhalmozás jelensége is újra megjelent. A növekvő eladásokon belül az olcsó élelmiszerek részaránya különösen magas.
Azonban az 1971-ben alapított Havaristen nemcsak élelmiszereket árul, hanem ruhát, játékot és szerszámokat is többek között. Az áruk akár csődbe ment vállalkozások termékei, illetve (bolti tűz után például) “füstben károsodott” dolgok is lehetnek.
Comments