Kép: Wix
Egy új kutatás szerint a VR-játékok hasonló fizikai aktivitást biztosítanak, mint a séta vagy a kocogás. A norvég egészségügyi igazgatóság azonban változatosabb aktivitásra szólít fel.
Egy, az NRK cikkében szereplő 16 éves sandefjordi fiú, Isak, szeret edzeni, de elismeri, hogy a játék fontos részét képezi az életének. Saját bevallása szerint, ha iskola után unatkozik és választhat a futás vagy a játék között, általában inkább a játékot választja.
Három fiatalból kettő naponta játszik. Isak korábban akár napi kilenc órát is képes volt játszani, ez mostanra már redukálódott napi körülbelül négy órára.
Isak nincs egyedül. A norvég statisztikai hivatal adatai szerint háromból két gyermek és fiatal naponta játszik digitális játékokkal. A kutatások szerint emiatt kevesebb idejük marad a testmozgásra.
De mi van akkor, ha úgy játszhatunk digitális játékokkal, hogy közben fizikailag aktívak maradunk?
A Délkelet-Norvégiai Egyetem (USN) kutatói úgy vélik, hogy megtalálták a megoldást. A megoldás pedig nem más, mint a VR.
Egy új kutatási projektben a kutatók azt vizsgálták, hogy a fiatalok fizikailag mennyire aktívak, amikor VR-játékokkal játszanak.
A kutatás során arra a következtetésre jutottak, hogy a VR-játékok által kiváltott fizikai aktivitás megegyezik azzal, mintha egy laza sétát tennének a szabadban.
A norvég egészségügyi igazgatóság szerint a lakosság nagy része fizikailag nem eléggé aktív, azonban a legújabb szakmai iránymutatás szerint bármilyen fizikai aktivitás pozitív hatással van az egészségünkre, vagyis annak aki semmi motivációt nem érez arra, hogy sportolni kezdjen, inkább bent lenne a szobában és játszana, akár a VR is remek megoldás lehet a fizikai aktivitás fenntartására.
Orbán-Kereki Renáta
Forrás: NRK
Comentários