top of page

A munkaerőpiacon az állami szektorban a legalacsonyabb a bevándorlók aránya

Szerző képe: Bettina PalBettina Pal

Fotó: Mrsiraphol on Freepik


Az állami szektorban 2022-ben a munkavállalók 13,8 százaléka volt bevándorló hátterű. A magánszektorban ez az arány 22 százalék volt.

A Norvég Statisztikai Hivatal (SSB) jelentése szerint Norvégiában az állami szektor az, ahol a legalacsonyabb a bevándorlók aránya. Ennek oka nagyrészt abban keresendő, hogy az egyes ágazatokban milyen típusú szakértelmet keresnek.


A teljes munkaerőpiac 67 százalékát a magánszektor adja, míg az egészségügyi hatóságok és az állam egyaránt 5-6 százalékot foglalkoztatnak. Az összes alkalmazott 22 százaléka a megyei és az önkormányzati szektorban dolgozik. A magánszektorban többféle pozíció/szakterület létezik, gyakorlatilag a segédmunkásoktól az orvosokig minden szakma képviselői megtalálhatóak.


Az állami szektorban dolgozó emberek többsége Norvégiában tanult, és egyetemi, főiskolai, illetve katonai területen foglalkoztatják.

Mivel az állami szektorban rendszerint olyan szakértelemre van szükség, ami nagyrészt a norvégiai oktatási rendszer keretein belül szerezhető meg, a Norvég Statisztikai Hivatal úgy véli, ez az oka annak, hogy az állami szektor több olyan embert vonz, akiknek nincs bevándorlói háttere. A norvég nyelvtudással szemben támasztott magasabb követelmények szintén az okok között szerepelnek.


A bevándorló és a nem bevándorló háttérrel rendelkezők összehasonlítása során a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányában kis különbségek mutatkoznak. A külföldről érkező, felsőfokú végzettséggel rendelkező bevándorlók 56 százaléka a tudományos és oktatási szektoron kívül eső területeken dolgozik.

A magasan képzett norvégiai bevándorlók között a többi szakterülethez képest nagyobb a természettudományos és műszaki végzettségű munkavállalók aránya.


Forrás: Utrop

9 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comentarios


A honlapon található információk tájékoztató jellegűek.

SZERETNÉL ELSŐKÉNT ÉRTESÜLNI ÚJDONSÁGAINKRÓL? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Köszönjük, hogy feliratkoztál!

A honlap eddigi látogatóinak a száma:

  • Magyar-Norvég Fórum
  • Magyar-Norvég Galéria

© 2022 Magyar-Norvég Fórum

bottom of page