
Szeptember 23.-án péntek délután Tonje Brenna (Ap) művelődési miniszter bekérette az immár jóideje elhúzódó tanársztrájk feleit. Többen reménykedtek abban, hogy így segítené elő a megegyezést a kormány, de sajnos nekik csalódottan kellett távozniuk erről az értekezletről, ugyanis csupán a felek meghallgatása volt a miniszter célja. Brenna az ülés után azt is nyilatkozta, hogy most már jobban megérti mindkét felet, és szerinte a konfliktus megoldásának kulcsa továbbra is a tárgyaló feleknél van.
A tárcavezető adott esetben csak egy önkéntes bérmegegyezéssel tudta volna elősegíteni a sztrájk végét - kényszerített bérmegegyezést csak a munkaügyi miniszter kezdeményezhet - de Marte Mjøs Petersen még csak részt sem vett az adott ülésen. Bérmegegyezést csak akkor kényszeríthet ki a kormány, ha élet- vagy egészségügyi veszély áll fenn.
Korábban az országban már több helyen is - mint például Vestlandetben - aggodalomról és nyugtalanságról számoltak be. Sokan nem csak a tanítás hiánya miatt aggódnak, hanem a fiatalok mentális egészségéért is.
A pedagógusok sztrájkjában tehát egyelőre nem közelednek a felek, és most sem történt semmilyen előrelépés. Péntektől ezért immár már 8000 tanár fog sztrájkolni Norvégiában. A kérdés, hogy a kormánynak a fiatalok egészségre hivatkozva ki kell-e majd kényszerítenie a megegyezést.
Forrás: VG
Comentários